Két éve szerintem már elfogadott tervek voltak, mivel akkor bizony már elkezdődött a kivitelezés, ha nem is látványos formában. Sokkal korábban kellett volna.
Viszont döntéshozói szinten nem igazán támogatták sosem, épp ezért szvsz eleve esélytelen volt a megmaradás..
Tehát nem a két (oda-vissza) erőnek kell egyformának lennie, hanem a súly által keltettnek kell ugyanakkorának lennie, amekkorát a felsővezeték keltene. Ez volt a korábbi két mondat között is a különbség. Nekem is csak másodikra esett le :)
OK. Akkor az erőkben bekövetkezett egyensúlyi állapota és a kereszttartó magassága között nincs ok-okozati összefüggés, mert ez csak annyit jelent, hogy beállt a rendszer egy bizonyos magasságba. Nyilván, hiszen másképp mindegy lenne a beton súlya.
Ráakasztanak 8 betonkarikát. Egyensúlyba kerülnek az erők? Igen, hiszen beáll valamilyen állapotba a rendszer, nem mozoghat a végtelenségig. Stimmel a magasság? Nem.
Ráakasztanak 1 betonkarikát. Egyensúlyba kerülnek az erők? Igen, hiszen beáll valamilyen állapotba a rendszer, nem mozoghat a végtelenségig. Stimmel a magasság? Nem.
Ráakasztanak 3 betonkarikát. Egyensúlyba kerülnek az erők? Igen, hiszen beáll valamilyen állapotba a rendszer, nem mozoghat a végtelenségig. Stimmel a magasság? Igeeen!
Szívás. Ezért hülyék az amcsik, hogy még mindig képesek egy elavult rendszert használni a XXI. században is! USA-EU közös projekteknél ezzel sokat lehet szívni. :) De nem is kell olyan messze menni, mert ha jól tudom, akkor Kanada is áttért már régen a metrikus rendszerre.
Rággogleztam. Kanadában meg mindent összekevernek!
Na jó, attól hogy még két erő egyenlőségét kell számolnunk, azért azt nem zárnám ki, hogy itt nem érvényesülne a hatás-ellenhatás törvénye, hiszen még is csak két ellentés erőről van szó, mégha úgy tűnik, hogy egyesek nem vélik felfedezni, hogy itt is két test között lép fel, és nem is fénysebességgel repülünk az űrben.
Akkor legyen két ellentétes erő (kereszttartó felhúzó ereje és a felsővezeték vagy súly lehúzó ereje), amelyeknek egyensúlyban kell lenniük
Jó, ezzel le is írtad, hogy nem tudod, mi a különbség az azonos testre ható két erő egyensúlya (erről van szó valójában) és a két test kölcsönhatásakor fellépő erő-ellenerő közt. (Ált. isk. 7.o)
Akkor inkább a gyerek neve volt rossz, illetve nem a szigorú jelentésében használtam. Akkor legyen két ellentétes erő (kereszttartó felhúzó ereje és a felsővezeték vagy súly lehúzó ereje), amelyeknek egyensúlyban kell lenniük, mert akkor teljesül a beállított magasság.
"Ezért kell megegyeznie a kereszttartó felfelé húzó erejének, amit mintha itt PA-nak és PB-nek jelölnének, és a felsővezeték / pótsúly lefelé húzó erejének, amit itt P1-P5-ig jelölnek."
Teljesülni kell, de mivel egyensúlyban van, így ez akkor is igaz, ha felsővezeték van, akkor is ha pótsúly és akkor is ha bármilyen súly van rajta. (beleértve a saját súlyát is, illetve szélsőséges esetben akár felfelé ható erő is lehetne)
A megfelelő pótsúly a poligon miatt van.
Ha az általad leírtak nem teljesülnének, akkor a "rendszer" elindul az egyik irányba, nagy valószínűséggel lefelé, azaz leszakad.
Ezért írtam, hogy az utolsó mondat kivételével jót írtál, idéztél.
Az utolsó mondatig jó amit írtál. De ennek semmi köze az alapállításodhoz. Az utolsó mondat viszont nem kellett volna:
Ezért kell megegyeznie a kereszttartó felfelé húzó erejének, amit mintha itt PA-nak és PB-nek jelölnének, és a felsővezeték / pótsúly lefelé húzó erejének, amit itt P1-P5-ig jelölnek.
Helyesen: Ezért kell megegyeznie a felsővezeték lefelé húzó erejének és a pótsúly lefelé húzó erejének.
No, itt van a http://www.bgok.hu/bber/VASUTEPITO_PROJEKTMENEDZSER/Vasuti_felsovezetek/Ronai%20Endre_tananyag.pdf 52. oldalán jelölve a kereszttartóra és az oszlopra ható erők. Itt talán látszik, hogy a különböző fajsúlyú hosszláncok különböző elrendezése esetén is más alakú a kereszttartó poligon, mivel máshogy rendeződnek el az erők is, ha a kereszttartó egyes pontjain különbözőek a terhelések. Nyilvánvaló, hogy azért kell elkészíteni ennek a terhelési táblázatát, hogy a keresztartó függőleges maradjon és megfelően tartsa a hosszláncokat. Ebből következik, hogy a hosszláncok súlya nélkül felfelé mozdulna el a keresztartó, illetve ha csak 1 helyen hiányzik annak súlya, akkor a kereszttartó felfelé húzó hatása és a vízszintes erők miatt (a többi hosszlánc súlya miatt) teljesen eltorzulna ez a poligon. Tehát ha leszednek erről a keresztartóról akár csak egy hosszláncot, akkor a hosszlánc kereszttartóra jutó súlyát pótolni kell, attól függően hogy a kereszttartó korábban milyen hosszú és fajsúlyú hosszláncot tartott. Tehát a pótsúlynak olyan erővel kell lefelé húznia ezt a poligont, mint addig a hosszlánc húzta. Ezért kell megegyeznie a kereszttartó felfelé húzó erejének, amit mintha itt PA-nak és PB-nek jelölnének, és a felsővezeték / pótsúly lefelé húzó erejének, amit itt P1-P5-ig jelölnek.
Vagy vegyük Királyrétet: az Mk48-as ca. 9 méter hosszú, de hogy azért ne centizzük ki, legyen 10 méter! Királyréten (Paphegy) építettek egy mozdonyszínt a 3 mozdonynak annó. 3 mozdony=3*10 (9) méter, az összesen 30, akkor ha két vágány lesz, akkor az összesen 15 méter vágányonként! Nem? :)
És akik a yardot keverik a méterrel, és ezzel súlyos károkat okoznak? És ennek ellenére annyi pénzt kapnak egy hónapban, amivel én egy évig is ellennék.
Gyk: Valamilyen marsi szondával voltak emiatt gondok...
Nem ezt a buszos pótlást nem szervezték meg elég jól, mert például Siófok és Lepsény nem elérhető "ugyanazzal a gyorssal". A busz ugyanis Gárdonyból Zamárdiban áll meg először, aki Siófokra vagy Lepsénybe menne mehet be Fehérvárra busszal, majd onnan személyvonattal.
Az egész átépítést viszont valóban sikerült viszonylag kevés korlátozással és lemondással, tereléssel megoldani...Asszem csak 29-es vonat lett elterelve, és a 45-ös busszal pótolva.
Összehasonlítva a váci átépítéssel, ott jóval több korlátozás volt.