Teljesen elhatárolódik a kettő egymástól, pontos részletekre már nem emlékszem, sok éve volt a legutóbbi karbantartás. Csavar helyét is csak onnan tudtam felidézni, hogy belenéztem előbb.
De arra emlékszem, hogy alulról én is be tudtam nyomni valamivel, amitől a gázégő begyújt. Természetesen vigyázni kell ilyenkor, mert kicsaphat a láng, illetve nem is fontos ezzel szórakozni.
Köszi, elvileg holnap el tudom kezdeni a munkát. Még egy apróságot kérdeznék:
a vízarmatúrából kiálló kis rúd mozgatja ugyebár a gázszelepet annak függvényében, hogy a Venturi-furaton mekkora a nyomásesés. De ez a kis rúd ugye nem megy bele közvetlenül a gázos részbe? Akkor nyilván nehéz lenne gáztömörré tenni a gázos részt. Hogy van ez megoldva? Gondolom, a gázos rész teljesen zárt. Akkor mit mozgat ez a kis rúd?
Sziasztok, lassanként nekiállok szétszedni a FÉG V4 fali átfolyós vízmelegítőt. Érdeklődnék, hogy a vízarmatúra és a gázszelep között van valami kötés, amit meg kell bontanom, vagy elég a négy vízcsőcsatlakozását oldani, és már ki is tudom venni a vízcsapházat?
A hólé ki tud folyni amikor leolvad? Szigeteld le az ajtót, fúrj egy lyukat a falon amin szükség esetén ki tudod vezetni a kipufogógázt, ha kocsit bűvölnél. Fűtésnek meg, ha nincs bent a kocsi és nagyon kell vegyél egy gázpalackra szerelhető hősugárzót.
ha a szobat direkt hotovabbitonak hasznalod, akkor abban mindenkeppen lesz egy homersekletkulonbseg a hoforras es a kimenet kozott, mert attol megy a ho. es ez nem tul komfortos.
1. a garazsnak van hovesztesege. ki lehet szamolni.
kellenek hozza a feluletei, es azok minosege. hiaba szigeteled komolyan, a feluletek nagyok, es ott van a garazskapu, ami maga alsohangon 4m2 es a falhoz kepest eleg szarul szigetelt.
a szigetelesen es a feluleteken kivul a veszteseg fugg meg a kinti-benti homersekletkulonbsegtol. minnel melegebb van a garazsban, annal nagyobb.
2. akkor allandosul a homerseklet a garazsban, ha a hoveszteseg megegyezik a bejovo hovel.
ha pl nem futesz, akkor oda all be a homerseklet, ahol pont annyi hot lop a lakasbol mint amennyit elveszit kifele.
tehat ha nem futod, akkor mindenkepp a lakas futi, ami plusz futesi igenykent jelenik meg a hataros lakoteri helyisegekben. nem tul komfort novelo tenyezo ha egy szobat azert kell izombol futeni hogy a hideg falat ellensulyozzuk.
Hevenyeszett szamitas:
Garazs 6x4m, 2.6 belmagassag, 2.1x2.5m kapuval. A garazsban 15 fok van, a lakasban 22, kint 0. Egy hosszu fal hataros a lakoterrel, tobbi kulso fal, felette padlas.
Alul 10 fokos talaj fele 5cm hoszigeteles: 24*0.8*5=96W.
Garazskapu 3cm purhab, korben kicsit szellos zarodas: 5.25*2*15=158W
Ez osszesen 467W
Lakoter fele szigeteletlen fal, ajtoval nem is szamolok: 15.6*0.5*7=55W - ennyi jon a lakoterbol
Tehat ahhoz hogy fenntartsd a 15 fokot a garazsban kell 400W futes. Ez kb napi 1m3 gaz, azaz napi 130 forint. Es csak 0 fok van kint, hidegebb idoben aranyosan no.
A fenti szamolas igen sok becslest tartalmaz, arra valo az epuletgepesz hogy ezt konkret szamokkal igazibol kiszamolja, es ez alapjan igazi megalapozott dontest lehessen hozni.
Vadi új FÉG 8.50 parapetes konvektor ha 4-5 közötti fokozat fölé állítom a szabályozót, akkor ki- és visszakapcsolásnál kattogó, rezonáló hangot ad. A lángot nézem, az is kikapcsoláskor és visszakapcsoláskor is egy-egy pillanatra elalszik, majd belobban. Nehezen fogalmazom meg jobban, gyakorlatilag a többi konvektorunk határozottan kapcsol ki és be.
De, abszolut az a kerdes hogy hany fokot akarsz a garazsban, es hogy mennyire allandoan. A lakassal hataros falat kicsit hoszigetelni, meg rendes ajtot tenni a lakas fele sokkal olcsobb mint evtizedekig futeni a garazst.
Egy hoszigetelt garazskapu is sokkal rosszabb hoszigetelo mint a szigetelt fal, es plane sokkal huzatosabb. Es nem kicsi. Allando szobahomersekletet tartani teljesen irrealis elvaras szerintem. Marmint baromi nagy pazarlas. Ha viszont csak a fagymentesseg a cel, lehet hogy az also hoszigeteles inkabb akadalyoz mint segit!
Szoval tessen csak eldonteni hogy hany fokot kell tartani, es hogy igeny-e hogy barkacsolas vagy egyeb celjara par ora alatt feljebb lehessen futeni a garazst.
Van egy KF 125-ös típusú gázbojlerem. Tudom-e állítani a vízhőfokot -nem kívül, azt a gombot látom! Az most is egyesre van állítva, de kb. 80 fokosra fűti így is a vizet... Kicsit szolidabbra kellene venni! (az őrláng állítót már sikerült kisebbre állítani...!) Előre is köszönöm a segítséget!
Nagyon nem mindegy az sem, hogy egybe van-e építve a házzal, és hogy hőszigetelve van-e a házzal együtt. Utóbbi esetben például csak pénzpocsékolás lenne fűtés bekötése a garázsba.
Sok variáció van,látni kellene a rendszert, melyik a legjobb megoldás. Alacsony vízhőfokhoz nagyobb radiátor kell,de a padlófűtéshez elég lehet a radiátór visszatérő is. De lehet kombinálni.
Garázs és a gépészeti helyiség: - garázsba ha nem muszáj ne vésd fel az egész betont oda elég egy radiátor
- gépészeti helyiségbe valahogy be kell vinni a csöveket,már ha oda akarod a padlófűtési
osztókat
Emelet: a kérdés az milyen állapotba van a parketta,ha nagyon rossz akkor érdemes felszedni,ha marad a parketta a falon kívül vagy a falba lehet vinni az új fűtéscsöveket,vagy padlószegélyben.
Elfér a padlófűtés ha felvésel mindent?
Árajánlatot kérjél két három szakitól,ha nem te csinálod.