Minden amit az újra előtérbe kerülő megújuló energiaforrások eltüzelésére alkalmas készülékekről tudni érdemes, hogyan kell kiválasztani, hol lehet kapni, hogy lehet csinálni
Értem, szóval egy termikus keverő szelep kellene nekem, ami a visszatérő vizet az előremenő melegből felmelegítené, és így hamarabb melegedne a rendszerben a víz!?
az enyémet úgy kaptam a házzal, hogy ez a rész TELJESEN hiányzott!! még a nyoma sem volt felfedezhető a táskákat elválasztó lemeznek. na a fűtés az kész katasztrófa volt, gondolhatjátok.a komposztban láttam az előző tulaj fűtési vergődésének előző évi termését.
nyoma sem volt annak a jó kis szürke cuccnak. félégett szenes moslék volt.
a kazánban meg folyt a kátrány és a víz begyújtáskor.
nekem mint társasházi gázfűtéses mókusnak elsőre..... :-D (szokjadparaszt...)
lényegalényeg azt találtam ki első mentésnek, hogy egy kellő méretű vaslemezbe hosszú drótokat fűztem és ezeket behúztam a táskákon át. a drótokat megfeszítve nagyrészt elválasztotta a két teret. na ezzel kezdett már használható lenni, és a hamu is hamunak kinéző lenni.
szerintem neked is ezt kell tenni. azzal vagy szerencsésebb, hogy még megvan a keret, így egész jól is meg lehet ezt csinálni erre a fűtési idényre. persze takarítani nehezebb lesz.
a javítás. nos csak bruti módszer van! kazán kiszerel és fejreállít, aljalemez leflexel.
ekkor hozzáférsz a tetthelyhez és kiokoskodhatsz valami tuti újrázást.
nekem nem jött össze a történet, mert mire ide kerültem volna a kazán kilikadt és bár megejtettem ezt a felfordítósat, megcsinálni már nem sikerül lévén teljesen el voltak vékonyodva a lemezek.menthetetlen volt az én hegesztő tudásommal..
egy fórumtárshoz került vasáron tartalékalkatrészbányának
és lett helyette maximus, ami azóta is kiválóan teljesít. ha majd lesz rá egy kis zsém, lehet ráfejlesztek egy kazánvédőt, mert most full gravitációsan megy és néha meg kell takarítani a kazánt. mondjuk nem vészes, inkább a hőcserélő részét szoktam csak tisztogatni...
A fával nem lehet gond, mivel rendesen ki van száradva,( tavaly március óta fedett, szellős helyen van) ég is rendesen, de akkor is sok idő mire a vizet felnyomja .
A fűtésrendszeremben sok a víz régi bordás radiátorokkal és egy szintén nem mai gyári Simplex 04-es kazánnal amiben ha jól tudom 150 liter víz van.
A rendszerbe be van építve egy Wilo keringető szivattyú, ami 1*es fokozaton 107w a teljesítménye 4-es en 220 w tehát nagy teljesítményű, a mérete is legalább 2* akkora mint egy átlagos szivattyújé.
A szivattyút 1-es fokozaton használom, de így is rengeteg idő, amíg a víz eléri 60-65 fokot.
Mi lehet a gond? túl nagy a szivattyú, kisebb kellene, hogy a vizet lassabban forgassa, és így a víz gyorsabban melegedne? vagy nem is tudom! Vagy ellenkezőleg feljebb kéne vennem a szivattyút?
Ha kevert (padló és radiátoros) körök is vannak, akkor a gázkazánhoz is szoktak hidraulikus váltót tenni. Persze nem pufferméretűt, csak egy pár lityósat.
Az eloremenobol jonnek le a radiatoros korok, majd utanna az esbe. A kevert vizbol kapnak a padlo korok.
Kulon nem tudom szabalyozni. 40 fok koruli viz megy a padloba 50-60 fokos eloremenonel. Ha padlokorok mennek, akkor barmit csinalok, az eloremeno nem megy 60 fok fole. Ha lecsavarom a padlokoroket, akkor azonnal 80 fok fole szalad a viz.
Kazanvedo nincs sajnos.
Puffert szeretnek, remelem jovo telre meglesz.
Ma megint okosabb lettem. :) Ha mégis szeretne huzatot mérni, van rá megoldás. Nem kell csilliárdokat rákölteni ilyen olyan műszerre. Elég egy 6-os PVC cső kb 2m hosszban és kb 20cm hosszú 6-os rézcső. Ha valakit érdekel elmesélem.
Illetve a lognomnál és a barom nagy kéményemnél is van megoldás a 450 fok csökkentésére, kazán hatásfok növelésre. 250mm a füstcső, de a gépészmérnök és a LEIER szaki is 8,5m magas 300mm es kéményt tervezett. A huzat akkora hogy "beránt" Ezért nincs hatásfokom.
Alakul a kazánrendszerem no meg ezzel együtt a fűtési köröm is. A vezérlésre sok időt kell szentelnem. Nem egyszerű. Mindent figyelni kell.
Nos ebbe piszkosul belegabalyodtál, először is van neki Laddomatja, másodszor ahova raktad az alfát soha nem lesz neki a radiátorokban fűtés.
Tehát mindenkép 2db keringető kell, a gázkazánját (cirko) nem tudjuk van e külön keringetője v. nincs, ez lényegesen át variálja az egészet. (a visszacsapókat hova rakjuk?)