Az, hogy én itt morfémát mondok, nem azt jelenti, hogy ezt csak így lehet megfogalmazni. Amúgy meg „Mari néni” nem fogja akarni leírni a Bates név toldalékos alakját, de ha mégis, teljesen mindegy mit csinál, nem múlik ugyanis rajta semmi.
Még sokszor idézheted, de akkor azt kellene kifejteni, hogy mi az a "bizonyos esetekben". Gondolom, a gyevi bíró megmondja. Különben meg még mindig ott van a jó magyaros kiskapu: hagyományos írásmód. Szerintem a "Keatsszel" akár lehet hagyományos írásmód is.
Itt felhozták példaként a játszik magyar igét, de szerintem ennek semmi köze a Bates/Keats dologhoz:
1. "Ha idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez közvetlenül kapcsolunk magyar toldalékokat, az alábbi két részletszabály megtartására kell ügyelni:" ... "b) A -val, -vel és a -vá, -vé rag a mássalhangzót jelölő nem magyar betűre vagy betűkapcsolatra végződő idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez úgy járul, hogy v-je teljesen hasonul az utolsó kiejtett mássalhangzóhoz: Andrićtyal, Balzackal, pechhel, Bachhal, Greenwichcsel, Steinbeckkel, Engelsszel, hertzcel, fixszel, fixszé, ortodoxszá, Félixszel, Marxszal stb."
2. "Bizonyos esetekben kötőjellel kapcsoljuk a toldalékokat az idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez." ... "A -val, -vel és a -vá, -vé rag v-je ilyenkor is az utolsóként kiejtett mássalhangzóhoz hasonul: guillotine-nal; Iaşi-sal, Molière-rel; stb."
Pontosanzért nem filozófia, ugyanis mi magyarul kötőjelezünk, és nem vagyunk kötelesek ismerni az eredeti ejtést. Ezért jelzi a helyesírás, hogy itt eltérés van. Egyébként ez nagyon bizonytalan szabály, éppen azért, mert nem ismerjük pontosan az eredeti ejtést, és mert eltérő átírási szabályok vannak. Sajátos például, hogy az orosz nevek gyakori -ij végződése az oroszban tulajdonképpen csak -i. Ezt valamikor régen - valószínűleg német hatásra - figyelembe is vették a toldalékolásnál (Csajkovszkival). Azután, amikor az orosz nevek átírása rögzült, ezt -ij-nak írták át, így Csajkovszkijjal-t írunk, mondunk, holott az oroszok a szó végi j-t nem ejtik. De itt is megjelenik az, hogy írunk-mondunk.
A korrekt ejtés valószínűleg 20. századi találmány (v.ö. Verne).
Az a "bonyolult" kitétel a tanácstalanság jele, és fenntartom, hogy a Rousseau, Watteau nevek esetében pl. indokolatlan.
Hát mert nem teljesen egyértelmű a vonatkozó szabálypont, a bonyolultság meg szokatlanság eléggé szubjektív. De azért az ou -ja kétségkívül egyszerűbb, mint az eau [ó]-ja.
Különben szerintem egy csomó y-ra végződő név "vége" is besorolható a "szokatlan betűkapcsolat" kategóriába.
Végeredményben teljesen mindegy, hogy a néma végződés vagy a szokatlan betűkapcsolat miatt kötőjelezünk. Azt nem tudom, egyes helyesírási szabályok miért alakultak ki, de tény, hogy könnyíti az olvasást és az ejtést. (Mellesleg az eaux [ó] általában, itt eux van.:) )
Azért írtam, hogy filozófia, mert én legalábbis nem tudom, miért, hogyan és miből alakult ki ez az írás- és ejtésmód, így aztán hogy most néma x, vagy eleve ilyen betűkapcsolat, nem tudom. (Talán ezért is fogalmaz így a magyar helyesírásra vonatkozó szabály.)
A helyesírási szabályzatban mindössze két olyan példa van, amelyet a "bonyolult" kategóriába lehet sorolni. Montesquieu és Rousseau. Az első példa esetében a francia ejtés követése esetén más hangrendű toldalékot kell illeszteni, a tőhöz, mint ugyanennek a betűsornak a magyar ejtése esetén. A Rousseau esetében a kötőjelezés nézetem szerint indokolatlan. Ez az egyike az AkH rendszerhibáinak, ugyanis nem fedezhető fel rendszerszerűség abban, hogy a Rousseau kötőjeles, de az Anjou nem.
Ez filozófia? Szerintem nagyon helytelen keverni a nyelveket. A magyarban az eaux nem jelöl ő-t. Végiggondoltad, hogy miért kell egyáltalán kötőjelezni? Azért kell, hogy a kiejtésben járatlan ember tudja, hogy a toldalékot nem az írott alakhoz kell igazítani. Mit gondolsz, hogy a magyar anyanyelvűek közül mekkora százalék tudja, hogy a Montreaux végén ö van?
Ha azért lenne kötőjeles, mert bonyolult, akkor az ezzel teljesen analóg eseteket, amelyek nem bonyolultak, csak éppen néma hang van a végükön, miért kell kötőjelezni? Moliere bonyolult? Ne haragudj, de ez már erőszakos amatörizmus. A dolog megtanulható, nem kell a világot mindig újra felfedezni.
De, [jáccik]-nak ejtjük, csakhogy a magyar helyesírás olyan, hogy általában úgy írunk, hogy egymás mellé leírjuk a morfémákat izolált kiejtésük szerint. A ját morféma után tehát leírjuk a sz morfémát. A Keats, Bates azonban egyetlen morféma.
De van nekünk egy teljes hasonulás nevű jelenségünk.
AkH. „Az s, sz, z és dz végű igék
80. Az s, sz, z és dz végű igék kijelentő módú, tárgyas ragozású alakjaiban megtartjuk az igető eredeti formáját, de a j-vel kezdődő személyragok (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják) j elemének módosult (az igető végső mássalhangzójához teljesen hasonult) s, sz, z és dz változatát tüntetjük fel.”
Pl. játssza.
Tovább a szabályzatban...
„A -val, -vel és a -vá, -vé alakmódosulásai
83. Megváltozott, a névszó tövének végső mássalhangzójával azonos (teljesen hasonult) formában járul a -val, -vel és a -vá, -vé határozórag v-je (bizonyos h végűek kivételével) minden mássalhangzóra végződő névszóhoz.”
Ugyanazt a terminust használja a két esetben, azaz a "teljesen hasonult" kifejezést, és mindkét esetben ugyanúgy a tő "végső mássalhangzója" alapján definiálja ez a terminust. És az is biztos, hogy a 80.-as pontban végső mássalhangzó alatt nem ejtett mássalhangzót ért, mert a játsz utolsó ejtett mássalhangzója c.
Következésképp ha a "játssza"-ban teljes hasonulás van, és a játssza töve sz-re végződik, valamint ha a Keats-[vel] esetén is teljes hasonulás van, és a Keats utolsó mássalhangzója sz, akkor ebből sehogy se jön ki, hogy az utolsó mássalhangzó mégiscsak c.
Ha a játssza esetén a szabályzat "végső mássalhangzó" alatt sz-t ért, akkor mi ok lehetne rá, hogy a Keats-nél ez ne így legyen?
Utalás történik ezenkívül a kötőjelezés esztétikai célú alkalmazására is bizonyos idegen végződések esetén szóösszetételeknél. Ezt csak azért említem, mert nekem és másoknak is elsősorban esztétikai kifogásuk van a "Keatscel" alakkal szemben.
"Az idegen írásmódú közszavakhoz és tulajdonnevekhez bizonyos esetekben kötőjellel kell kapcsolni a toldalékot. Ezek a következők:
a) Ha az idegenesen írt szó vagy tulajdonnév végén hangérték nélküli, azaz néma betű van, vagy ha az utolsó kiejtett hangot a magyar írásrendszerben szokatlan, bonyolult betűegyüttes jelöli."
És a példák közül néhány idevágó:
Lie-től, Macaulay-t, Montesquieu-ig, Sydney-ben, Watteau-ról stb.
Én másodszor is csak azt jelezném, hogy az teljesen önkényes, hogy a Montreux az bonyolult és szokatlan, ezért Montreux-vel, ezzel szemben a Bates [béjc] ejtését mindenki ismeri, ezért Batescel.
Én a beszédhangok fizikai ábrázolásáról beszéltem, nem a beszédéről.
Azt hiszem, a beszédgenerálás terán elég jó eredményeket értrek el, volt szerencsém hallgatni olyan beszélő fejeket, amelyek teljesen szabályosan ejtették a hangokat. Amint a kollégák elmesélték, nem is ez a probléma, hanem az, hogy a modulációkat nem tudják életszerűvé tenni.
A beszédfelismerés az más kérdés. Ott a körülmények nem szintetikusak, sok a zaj, a felismerendő beszéd csak véletlenül hibátlan. Azt hiszem, a probléma hasonló az OCR-éhez, abban is, hogy csak a tökéletest közelítő szöveget lehet jól felismerni, és hogy ez a helyzet egyenletesen (ha nem is gyorsan) távolodik a tökéletestől.
Már megbocsáss, de ez a két dolog ehgyértelműen összefügg. Ha a tsz=c, akkor Keatscel. Miért lenne más? Csaak akkor lehet más, ha a magyarban lehet tsz fonéma
