Miután kész a Szekszárdi híd, ezután már nem a Bátaszék-Dombóvár útvonalat fogják fejleszteni, hanem a Szekszárd-Dombóvárt.
Ott viszont nem egyszerű egy ütemben kiépíteni egy autóutat olyan terepviszonyok között. Az szerintem tizenegynéhány év múlva várható.
Bocs, félrebeszéltem.
Szóval, az 55-ös főúton Mórahalom van és nem Jánoshalma.
Jánoshalma úgy jön a képbe, (de erről már tényleg csak nagyon feltételes módban tudok beszélni), hogy az 51-54 összekötése után egy következő ütem lehet a Jánoshalma és az 53.sz. főút közötti szakasz kiépítése.
Meg aztán a Mórahalom már nem is annyira jövő idő. :)
Tudomásom szerint a Bács megyei nyomvonal egyáltalán nem képlékeny, engedélyezési terve már van (vagy hamarosan lesz), de erről az illetékes tervezők tudnának mesélni. (51 és 53 között)
Az 53-as és a leendő M5 közötti nyomvonal valóban a ködbe vész. Szerintem az utolsók között fog megépülni ez a szakasz. A Jánoshalma elkerülő és az 55-ös rehabilitációja várható csak belátható időn belül.
Nekem néhány hónappal ezelőtti infóim vannak.
Eszerint következőnek az 51-54 összekötés fog megépülni, néhány éven belül. Persze, logikus lett volna, hogyha azonnal megépül az 54-esig, de ahhoz képest, hogy nemrég még a 2012 utáni ütembe volt besorolva, ez azért nem rossz.
Hol?Remélem, a Dunapataj-Solt közti rémes gátkorona út már a múlté..
Pont ott, lerakják a gát mellé. A szakasz hossza miatt elég változatosan állnak, van ahol már kopóréteg is van, máshol még földmunkák se, bár ott a régészek találtak valamit, tele van lyukakkal a nyomvonal azon része.
M9 nyomvonala:
Sopron-Nagykanizsa-Kaposvár-Szekszárd-Szeged-(Békéscsaba-Debrecen)
Elkészült: a szekszárdi Szent László híd és a hozzá kapcsolódó utak + a Kaposvár elekrülő szakasz (bár ez most 610-es út néven fut, de ez is az M9 része)
M9 autóút és a szekszárdi Duna-híd
Az M9-et meg kellett volna már most építeni az 54-es(?) útig
Az M-5-öst meg Röszkéig.Szvsz az M9-re épp annyit fogunk várni, mint az M5-re.És akkor hol van az "alföldi szerpentin", vagyis a KKhalas-Szeged, és a Soltvadkert-Kkmajsa-Szeged(utóbbi úgy is, mint a Balaton felé az egyik legrövidebb út)felújítása, és rendbetétele?
Attól tartok, bilibe lóg a kezünk...
Az M9-et meg kellett volna már most építeni az 54-es(?) útig. A Bács ill. Csongrád megyei megyei nyomvonal szerintem most még nagyon képlékeny, az OTRT lehet csak mérvadó, de az 500000-s.
A Dunántúli szakasz részletes tervét Nagykanizsáig láttam kidolgozva.
Amikor az M9-et folytatjak nyugat (Dombovar?) fele
Igen, ha minden igaz, ez a szakasz fog következőleg megépülni az M9-ből. Nem is fog ártani mert jelenleg a dél Tolna megyei közúti közlekedés elég katsztrófális. (Bátszék-Dombóvár vonal)
akkor ezt at kell majd epiteni legalabb reszben kulonszinture, nem
Rendes, teljes csomóponttá kell kiépíteni. Én ezt legalább a 6-os kereszteződésnél most megtettem volna. Ezenkívül tényleg autóút kiépítéssel építem ki az autóutat.
Sziasztok!
Ha már Szekszárdi híd:vajon hova tart a Bács -megyei oldalon?
Megjegyzem,a környezetemnek több éve mondom, hogy az 51-es út után csak a semmi van.Sűrűn járok a Dunántúlra, se semmire se megyek vele, legalábbis innen, a Dél-Alföldről..
1. Amikor az M9-et folytatjak nyugat (Dombovar?) fele, akkor ezt at kell majd epiteni legalabb reszben kulonszinture, nem? A korforgalom nyilvan olcsobb volt, de nem lett volna jobb elore megepiteni a komolyabb csomopontot?
Mikor voltál? Én 10 és 12 között. A kishidakon végeztünk ellenőrző méréseket.
A hídon a bicikliút elbontásával fognak majd kialaítani plussz sávot. Itt úgy lett kialakítva a híd szerkezete, hogy később csatlakozni tudjon a párjával.
Sokan nézik főútnak, ezért bicajosok és kismotorosko is használják. Őket keményen büntették tegnap a járőrőző rendőrök. :(
1. Ez az egy hátránya van. Egyébként szvsz jó ötlet.
2. Gondolom igen.
4. Ha megint arra jársz nézd meg. Pár méter aszfalt után földút van! De érdekes, hogy innét is van útirányjelző tábla.
Akkor ma mindketten jártunk az új hídon...
Az én véleményem, felhasználva a Te számozásodat:
1. A Pécs felé haladó irány külön van választva, nagyon helyesen, viszont maga a körforgalom szűk, torlasztó hatású. Szekszárd felöl a híd felé haladó negyedkör beállt + álltak a 6-oson is.
2. Itt normál autóúttá fejlesztés után átemelik az alsóbbrendű utat?
3.stimmt
4.ez nem tünt föl...:((
5.stimmt
Magáról az útról a véleméynem: nagyon jól látszik rajta, hogy új út, ezzel szemben az autóút tábla nem kellene kirakva legyen, hisz se leállósáv, se megfelelő koronaszélesség. A híd pedig érezhetően szűkebb még az útnál is. Most komolyan: ez egy snassz főút, autóút táblával. Máshova érdemesebb lenen kirakni azt a táblát. Ez megint csak propaganda, hogy több autóutunk lett.
A híddal, ha megépül a párja, mi lesz? Hol lesz rajta leállósáv?
Tegnap és ma az M)-esen és a szekszárdi Szent László hídon dolgoztam. Elég szép lett mindkét műtárgy. Az út jó minőségű, egyértelműek a táblák. A padka is kifogástalan. Összesen 5 csomópont van rajta.
1. 6-os út, M9-es bekötő út: eltolt körforgalom került kialakításra. A Pécs felé haladóknak nem kell behajtaniuk a körforgalomba, hanem direkt egyenes irányban mehetnek tovább. A Pécs felől jövőknek viszont muszály behajtaniuk. Ugyanígy kell tenniük az M9 felé/felől haladóknak.
2. Pár száz méter után jön a köv. körforgalom. A palánki bekötőút és az M9 kereszteződése. Semmi extra. Igazából innét indul az autóút.
3. bogyiszlói csomópont: különszintű kereszteződés, felüljáróval. Szabályos autóút csomópont.
4. Ez a legfurcsább. Igazából nem is értem, hogyan engedélyezhették. A Duna-híd után, az 51-es út felőli oldalon egy olyan csomópont van, ami földúthoz vezet!!! Autóúton elvileg nem lehet földúttal csatlakozást építeni! Ez van a szabványban! Ráadásul egy teljesen normál típus ez, mintha főúton lenne.
5. Körforgalmi csomópont az 51-es úttal. Az M9 vége.
Csináltam pár képet, majd ha készen lesznek felteszem a netre.
2003. július 4-én átadták az új szekszárdi Duna-hidat az M9 autóút hozzá kapcsolódó 20 km-es szakaszával a 6.sz. és az 51.sz. főutak között.
Így hirtelen nem találtam olyan cikket, amelyik a hídavatón elhangzott miniszterelnöki beszéd helyett az esemény szakmai oldalát emelné ki, ezért nem adok linket, de szerintem érdemes ezt az eseményt megemlíteni, végül is nem túl gyakran avatnak új hidat a Dunán...
meg-meg. Csak elmentem a gép mellől.
Szóval érdekes, na. nem is értem, mire jó ez? Hogy utána nagyobb költségekért átépítsék? Ahogy kedves fönököm mondta: ez a divat :)) Mármint a körforgalom.
A kaposvárt meg nem néztem meg, mert elfelejtettem. De majd holnap.