Alapinformációk elérhetők a Kinizsi Százas hivatalos honlapjáról: www.kinizsi.org. További információ: bakancsos-szurikata.hu/kinizsi/ - Az eddigi Kinizsik áttekintő táblázata A következő, 42. Kinizsi időpontja 2024. május 25. (szombat).
A CsMTSz telefonszám vassmari szerint megváltozott: 06-62-548-094, de ettől még nem veszik fel.
Küldtem nekik egy faxot, amin négy telefon- és egy faxszámot adtam meg. :)))
Mielőtt még az érintett tiltakozni kezd, hogy hülyeségeket irkálok, annyi a módosítás a korábbi, nagyszámú technikás terminust felvonultató műleírás alapján, hogy tkp. a mf-ok nem csak úgy csupaszon vannak, hanem egyenként (mf) mikroszpókos nagyságrendű hártyába csomagolva. Egy mf padig még további finomabb rostokból áll (mint egy csomó tekercsrugó együtt vagy egy gatyagumiszálakból sodort kötél.)
Na, mára ennyi az észosztásból, délelőtt elég marhaságot hallottam munka címén, most legalább levezettem.
No, akkor praktikus magyarázat következik:
Amikor a húslevesben főtt marhahúsból harapsz egy jóízűt, és a fogad közé szorul egy hússzál - akkor megvan a mijacsuda, amit az illető kérődző korábban testének mozgatására használt.
(Ill. az tkp. több mf kötőszövettel egybeszőve, de illusztrációnak ippeg elmegy.)
Mégis rászánod magad? Korábban em voltál nagyon lelkes. :-)
A Túra listán azt írta Rosztóczy András, hogy pestiekkel valahogy lerendezik másképp a fizetést.
Te figyi, mi az a mijofibrilom?
Magyarázd már el ezt nekem, mert kicsit homályos. :)
Az izomrostok cytoplasmájának nagy részét myofibrillumok foglalják el, amelyek a rost egész hosszában végig futnak. A myofibrillumok myofilamentumokból állnak, amelyek polarisatiós mikroszkóppal jól felismerhetôk. Az anisotrop és isotrop csikok váltakozása adja a jellegzetes harántcsikolatot. Az anisotrop csikok sötétebben festôdnek, mint az isotrop csikok. Az ún. Z csikok közti részt hivják sarcomernek, amely a contractilis egységnek felel meg.
Helyesbítek, a pontőrök azt javasolták, hogy akinek már itt (féltávnál) fáslira van szüksége, az (inkább) szálljon ki. Gondolom valamiféleképpen a lába már többeknek fájhatott ekkor is.
Október elején volt szó a "HÍD TÚL MESSZE VAN..." Szeged környéki teljesítménytúráról (2002.január 5-6), mint az Alföld hegyektől egyik legtávolabb eső helyén élők költség/idő takarékos K100 felkészülési próbájáról... Mivel nem láttam később erről részleteket egy topicban sem, így küldöm az infót: http://www.szote.u-szeged.hu/in1st/rosa/tt/h90/h90.htm
Felhívnám a figyelmet a kiírásból: "Csak elozetesen nevezok indulhatnak! A nevezés a nevezési díj befizetésével történik! Nevezési határido 2001.12.12-ig hivatalos órákon a Csongrád megyei Természetbarát Szövetségben." (Hivatalos órák tudtommal szerdai napokon 16:30-18:30 vannak.)
Egyébként nálam a napokban (így félidőben) fejeződik be az idei K100, mert mostanra nőtt le (érdekes, nem esett le, mint többeknél) teljesen az egyik nagylábujjam totál bevérzett körme. Ezt a tornacsuka okozta, mert nem lehetett elég szorosra fűzni ahhoz, hogy ne nyomja a lábujjamat. Pedig a körmeimet a túra előtt levágtam.
Dover, még az október eleji beszélgetéshez többekhez csatlakozva írom, hogy nálam sem a fizikai fáradság/álmosság volt a szűk keresztmetszet a K100-on, hanem térdeim szaggattak rendesen a 45. kilómétertől egészen a végéig. Sajnos csak egy fáslit vittem, így mérsékelni sem tudtam mindenhol a szenvedéseket... :| Féltávnál egyébként a pontőrök jóindulatúan javasolták, hogy akinek már itt fáj a lába ne menjen tovább, de nem hallgattam a jó szóra, s végigmentem. Úgy tűnik bejött, s nem maradt maradandó sérülésem, de ebben a K100-at követő pár hónap kocogásainál még nem voltam olyan biztos... :) Szegedi lévén nekem sem volt/van lehetőségem hegyeken/dombokon edzeni, csak jó alföldi futással.
Gyerekek átfordultunk ! Már közelebb a 2002-es K100.
Nézzétek meg a honlapomat, feltettem az összes eddigi teljesítménytúrámról az adatokat. Ezek eddig is megvoltak a web-en, csak a másik honlapomon, így most teljes egészében AV hatáskörbe került. Ez a táblázat a jövőben is rendszeresen frissül, tehát egy túra után pár nappal rajta lesznek az adatok.
Attól függ, melyik hegyről van szó:PPP
Kioktatsz? Alföldiként nálunk a tárgyas, és alanyi ragozás tájszólásilag kevert. Akkor is megveszeK egy kis hegyért!
Én holnap szaunában döglök, ugyanis eddig csak a klavit vertem, és hiába a határidő, mikor a múzsa a bacikat csókolja homlokon az emberben, akik ihletet kapva drámát írnak a szervezetedbe...
myo, aki a héten leadta a könyvét!:)))
Nem! Ez a KINIZSI SZÁZAS topic! Éppen félidőben vagyunk két Százas között. Ez az átigazolás időszaka, ilyenkor adjuk-vesszük a hegyeket, közben évődünk, sztorizunk, édes kis semmiségekről fecserészünk... tök jó.
Gyertek a harmincadikai Törzsasztal Találkozóra! Óbudán lesz, Kaszásdűlőn.