Egyelőre másodikok vagyunk és 7 pont a lemaradásunk, sok van még hátra, ennyire azért nem keserednék el. Tény, hogy elég töketlen a csapat támadójátéka, de bízom benne, hogy Costával megjönnek a gólok is. Sok csapat a fél karját adná ezért a helyezésért.
Ha idén nem tűnne az Atleti olykor kissé fásultnak, játékban is indiszponáltnak, akkor azt mondanám, még lenne is esély befogni a Barcát, ha a katalánok eljutnak minimum az elődöntőig a BL-ben...
Így viszont talán csak arra lesz jó, hogy a bajnokság végét meghúzza az Atletico és ne apadjon el a Reallal szemben a pontelőny.
sissoko: pff. :)) Mondjuk volt, hogy tényleg melegváltásban ment a közvetítés, és gyakorlatilag a gyors gólösszefoglalóval együtt fel is vezették a kövi meccset, mert kb. 2 perc reklám után tényleg kezdődött a meccs, én megértő vagyok. A 20 perc reklám után 0:33-nál bekapcsolódni úgy, hogy a kezdőt nem tudjuk, a meccs előzményeit, a két klub korábbi egymás elleni meccseit, stb. azért már tényleg kibaszott túlzás.
Egy csomó meccset nem is közvetítenek, inkább felvételről megy valami helyette. Már többször jártam úgy, hogy megnéztem volna valamit és nem adták... Nagyon minimálra vették a formát.
És a szünetben meg Classico momentumokat kell néznem, csak tudnám, hogy milyen célközönséget keresnek vele, mert a Real játékosainak (és főleg Zselinho Rinhaldo) láttán jóérzésű Atletico szurkoló belelő egy tárat a tévébe és rendel egy újat.
A programfelelőssel megetetném a szerződését kis taco szósszal. Az anyja kenyerit, na.
Az a legnagyobb ezzel, hogy tökéletesen tükrözi a mai béka segge alatt levő sportújságírást, ami szintén állandóan Messiről és Ronaldóról szól, vagy arról, hogy ki hol mikor fog a Realba vagy a Barcába igazolni. Kicsit únom már. De nem érdekelne, komolyan, ha normálisan közvetítenék a többi meccset, amire egyébként szép számmal van érdeklődő, elég sok Atletico, Valencia, Bilbao szurker van hazánkban, gondolom Sevilla, Villarreal is akad, de nem. A kezdésre nem érnek oda, mert le kell még tolni 3 hüvelymosó folyadékot, 2 provident hullarablást, meg még 2 Spáááááárt. Fasz kivan.
Tisztelt Őrűlt kacsa! Az Atletico a hibás, hogy ilyen hamar gólt lőtt, felvezetőt ne várjon, csak a Barcát és a Realt ismerjük( lásd "Harmadik félidő").
Mélységesen felháborító, hogy képtelenek normális futballközvetítésre.
Az hagyján, hogy alig ismétlik a meccseket, kivéve ha a két spanyol reklámbrigád futkos a pályán, mert az ő meccseiket kb. 6-8 alkalommal ismétlik, így szezononként 4 alkalommal tuti nem marad le az ember a meccséről, de az, hogy konkrétan hamarabb esik az első gól a meccsen, minthogy a közvetítést megkezdenék, ez elfogadhatatlan.
Nem vagyok telhetetlen, ne legyen felvezető, úgysem képes a tévéjük pártatlan tájékoztatásra, csak az a lényeg, hogy a divatcsapatok számára mit jelent mint ellenfél, de azért a két kezdő 11 megismertetése, esetleg egy 2 mondatos rövid felvezető a szpíkertől simán beleférne.
Valóban nem szoktak ilyenre ítélni. Bono tarolta le múltkor Costát, az minimum sárgalap, köze nem volt a labdához, annyival később érkezett, itt legalább annyi írható Neto javára, hogy egyikük sem volt a labda közelében, de akkor sem kell könyökkel küldeni a bokszoló mozdulatot. Mindegy, remélem, olcsón megússzuk, de félek, hogy Godin szezonjának annyi. Kérdés, hogy a VB-re felépül-e.
Éppen nálatok volt egy hasonló szitu nemrég, amikor azt a csókát tarolta le a kapus, aki visszafejelte a lasztit Griezmannak(?). Csak abból gól lett. A helyzet kicsit olyan, mint amikor a támadó az alapvonalról középre gyötri a labdát, a becsúszó védő meg egy pillanattal később telibekúrja a lábát. Ítélet? Semmi. Ugyanez szokott lenni itt is. Jön a beadás, támadó és kapus nagyjából egyszerre érnek oda, támadó elfejeli a labdát a kapus meg lezúzza a támadó fejét. Ítélet? Semmi. Kirúgás, vagy gól.
Igaz, itt még fejes sem volt, mert a labdára egyiküknek se volt sok esélye. Maradjunk annyiban, hogy Netót nem a magabiztos kijövetelei miatt szeretjük(?). :)
Gyönyörű volt! Sajnos sok veszteség ért minket, geciparaszt Neto három helyen eltörte Godin felső állcsontját. Ezért miért nem állítják ki a büdöskurvatetvedék kapust és ítélnek tizit?
Azért is írtam, hogy nem tudom, mert tényleg nem tudom, valamiért nem működik a dolog, vagy Cholo nem tud rájuk hatni, nem tudja őket motiválni, vagy már nem akarják végrehajtani az utasításait. Egyik se jó jel. Változások kellenek, de kérdés, hogy milyen mélységig.
"mi lenne a jobb, ha Cholo menne vagy ha maradna. "
Ehh??
Figyelj, írok valamit: az Atletico most Simeone, maga.
Ha ő elmegy, ugyanúgy szétrogy a csapat egy jó időre, mint Simeone előtt, amikor egymást váltották az edzők. Az Atletico egy életérzés, amit el kell kapni ahhoz, hogy a lendület továbbvigye a csapatot és ezáltal a klubot. Nagyon kevés edző van, akinek a karaktere, edzői tudása együtt ezt kiadja.
Jó gondolatok. Costa érkezése mindenképp erősítés. Koke és Saul jó futballisták, mégis elég jól bele tudtak szürkülni a csapatba. Talán tényleg a motivációval van baj?
Gabival kapcsolatban egyetértünk, mindenképp szükséges az utánpótlás keresése erre a posztra. A védelem is, ami pár éve szinte feltörhetetlen volt, messze nem olyan atombiztos. Kellene egy jó szélső, egy védekező középpályás. Aki világviszonylatban is jó.
Correa, Gameiro valóban nem az Atleti szintje, de Carrasconak azért voltak meccseket eldöntő góljai. Még ha nem is mostanában. Thomas is jól játszik, de nem világklasszis szint, ami nélkül bajnokságot és/vagy BL-t nyerni nehéz lesz.
Ancelotti kezdte beépíteni a fiatalokat, Rafának nem volt ideje semmire, Zizu alatt meg kiteljesedett az, amit Carlo elkezdett, ő aratta le a babérokat, mondjuk ehhez kellett az újfent elbaszott BL-döntő a lesgóllal, aztán az elbénázott tizenegyesek.
Nem tudom, hogy mi lenne a jobb, ha Cholo menne vagy ha maradna. Félek, hogy már nem tudja motiválni a csapatot. Egy biztos, ha marad, már nem lehet a tb-re fogni a bajokat (nem mintha ő ezt tette volna). Ha nyárig megfordul a dolog Costával (netán nyerük egy EL-locsoló kupaserleget is), akkor bizakodhatunk egy jobb őszben.
A bajnoki cím már elúszott, így marad a 2. hely megőrzéséért való küzdelem. Ez szokatlan unalmat hoz most tavaszra az Atletico-táborba.
Azonban fontos lenne a csapatot már most készíteni a következő szezonra. Néhány játékos egyszerűen nem vált be: Correa, Gameiro és Carrasco egyszerűen nem tudták levenni a terhet Griezmann válláról.
Voltak jó meccseik, de egy ilyen klubnál, aminél a legmagasabb szintre való törekvés lenne előrelépés, ez kevés.
A védelem is kissé öregecske már, Juanfran, Godin, Gabi kiváló futballisták, a csapat gerince voltak, de mostanra eljárt felettük az idő.
Nagyon kíváncsi leszek, bízom benne, hogy Simeone még sokáig a klubnál marad. Neki kell újra valami olyat produkálnia, amivel meglepi a világot.
Mégha most sokkal erősebb is lesz a konkurencia (erősődő ManCity, PSG, MU trió).
Szerintem az fontos lenne az Atleticonak, hogy a Real-nál Zidane maradjon az edző, nekem van egy olyan gondolatom, hogy ő nem fogja tudni újra felépíteni a Real Madridot.
Voltak jó húzásai, de a Realt alapvetően nem Zidane építette fel, s vannak kétségeim vele kapcsolatosan e téren. Még akkor is, ha a Realnál a következő generációs is nagyon erősnek néz ki játéktudásban.