Én is nagyon szeretem Zoránt. Bevallom, hogy nem olyan régóta fedeztem fel magamnak, előtte nem nagyon szerettem. A Romantika c. száma fogott meg. Még csak két cd-m van tőle, a Majd egyszer... , és a Hozzám tartozol (utóbbit kb. két hete vettem, és azóta is csak azt hallgatom, nem tudom letenni). Persze vannak LP-im is, legalább öt-hat, de azokat sajnos nem tudom meghallgatni, mert nem jó a lemezjátszónk.
Örülök, hogy megtaláltam ezt a topikot. Igaz, még csak az első 110-120 hozzászólást volt időm elolvasni, de az is érdekes volt.
Olyan jó nektek, hogy már voltatok Zorán koncerten! Én is nagyon szeretnék majd egyszer elmenni. Szerintetek jövőre is lesz turné?
örülök, hogy tetszett.Én is nagyon élveztem a májusi FMK koncertet. Egy kamarakoncert még közvetlenebb tud lenni. És itt nem kell hó végén éhezni ha az első sorban ülsz :) Tök jól zárom az évet, 3 koncerten voltam: Sportaréna, FMK, MűPa. Ezt nem nehéz megszokni :)
Érdekes, hogy egy kritika (ami mindenképp szubjektív műfaj, és ez a példány is tartalmazott értékelő, tehát véleményként kezelendő elemeket) MTI szerzőséggel jelenik meg. Eddig nem tűnt fel nekem ilyen.
belőlem is kikivánkozik még valami: sose fogom megérteni egy koncert előtt vagy szinházban miért van szükség büfére.Az ember nem éhesen megy oda és nem enni megy oda.Ide a rozsdás bökőt, hogy egy Zorán koncert azért nem tud sohasem pontosan elkezdődni mert a kihírdetett kezdés pillanatában a publikum egyötöde még a büfékben 'fogyaszt'.Úgy vélem pénteken is ez történt.Nem olyan sok idő amíg az ember kigyönyörködi magát a terem látványában, utánna már a műsort szeretné látni.Az előttem ülő fiatal pár pedig úgy dönt csókolózik egy jót úgyis késik a kezdés.Én meg keresem, hogy hova másfelé nézzek.De sok bajom van....
A Milleniumi Városközpont együttesének (Nemzeti Színház , Művészetek Palotája , és a tervezett Kongresszusi Központ) koordináló építésze Finta József , megbízója a TriGránit Rt . (Demján Sándor) , s minden csűrés - csavarás (PPP:Public Private Partnership) ellenére egyértelműen és kizárólag közpénzből épül .
Az épületcsoport célját , a tervezési programot szemléletesen és kendőzetlenül fogalmazza meg a parkban , a két megvalósult ház közé épített ZIKKURAT . (Török Péter kerttervező munkája)
A ZIKKURAT kultikus építmény , eredete az ókori mezopotámiai kultúrában leledzik .
A bejárattól spirálisan felfelé vezető úton juthatunk a magasba , a király és a királynő trónjáig , ahonnan kényelmes a rálátás a Budai Királyi Várra .
Erről van szó .
A Nemzeti Színház miatti fintorgások ezért értelmezhetetlenek : egyéni szociális probléma , hogy néhányan az épületet színházként kívánják használni .
Azt gondolom , minderről Siklós Mária (építésztervező) sem tehet : építész ilyet még szándékosan sem tudna tervezni - és miért ne írt volna alá a megfelelő összegért ? Ha ő nem , akkor más megtette volna .
Mi már nem , de maradékaink talán megtudják , az akkori hatalom mely tagja serdületlen sarjadékának köszönhetjük ezt a váladékot .
MŰPA .
Kíméletlenül messziről kezdem .
Élt egykor Győrben egy Zsíroskenyér nevű ember : ő volt a nádorvárosi speditőr , két rozzant igáslóval , lovaskocsival .
Zsíroskenyér óriás volt , de nem a szellem óriása .
Tisztálkodási szokásaiban Árpádházi Szent Margitot követte (akiről tudjuk , 11 éves korától haláláig nem mosdott , - 28 éves korában halt meg) , Zsíroskenyér ezen kívül még ivásra sem használta a vizet .
Amúgy békés , gyakorlatias ember volt .
No , ha Zsíroskenyér kapott volna 31,298 milliárd forintot : - Építtess magadnak valamit ! - felkiáltással , akkor ő pontosan olyat épített volna , mint a MŰPA .
A MŰPA - hoz közelítve megpillantjuk az Auchan drabális tömbjét , ám a szakadt drótkerítéses , 500 ft - os magánparkolónál már látjuk , hogy tévedtünk , ez a MOM -Park , itt van mélygarázs is , ingyen .
Fölliftezünk - sehol az akciós rétesliszt - büfé azonban számtalan .
Grandiózus terek , magasságok egymás mellett , alatt , által és keresztben zavarítják egymást .
Ritka pillanat , amikor mindent egy helyen , egy időben élvezhetünk .
Néhány csemege .
Az önmagát változtató színű világítás épületen kívül és belül .
Technikai oka lehet (?), hogy csak egy bizonyos szín árnyalatait sugározzák a fényforrások .
Nehéz , de megpróbálom leírni , milyen ez a szín : a legvilágosabb árnyalata az , amikor kevéske baracklekvárral ízesített tejbegrízt , a legsötétebb árnyalata pedig az , amikor egri bikavért hány ki az ember .
A lépcsők a 2M+SZ=63 szabályt túlteljesítik , akcelerálódunk .
Nehezen , de rájöttem , néhány lépcsősor fokai miért lejtenek , méghozzá nem keveset .
A természetes kiválasztódást elősegítendő . Aki sánta , figyelmetlen , öregecske , itt elhullik .
Aztán a pamlagos falfülkék . Vannak szögletes , szabályos , előre megfontolt szándékkal építettek , és vannak az alaktalan , mélyen benyúlóak , - vélhetően a szerkesztés során keletkezett alaprajzi ficakoknak adtak ezzel értelmet - na , ezek igazi szeparék , - óvszerautomatát nem láttam egyiknél sem .
W.C .
Itt a tíz ujját megnyalhatja az ember . Használat után a W.C. - ülőkét lemossa egy elmés szerkezet .
Töprengtem , a gépezet által esetleg használható - e bidéként is a csésze , - de sajnos nem .
Nemzeti Hangversenyterem .
A csónak - büfé után mi más lehetne a terem , mint egy hal gyomra ?
Sajnos , egy súlyos emésztési gondokkal küzködő hal gyomra .
Barátságtalan hely .
És semmi több gonoszság .
Zsíroskenyér gyakorlatiasságát , józanságát dícséri , hogy minden egyebet a tervezőkre bízott , azzal az utasítással , hogy mindenből a legdrágábbat , legjobbat ...
Igy a ház működik , s használni fogjuk .
Minden egyebet pedig szép lassan megszokunk .
Gondoljatok arra , amikor előszőr ittatok sört , egyáltalán nem ízlett , - s aztán idővel , jónéhányan , nehéz küzdelmek árán megszokták . Mostanában mesélte valaki , hogy hallott olyanokról , akik már szeretik is . Ez persze nehezen hihető .
hát a szék az ritka kényelmetlen volt, nemcsak én hanem köröttem mindenki az utolsó harmadot már fészkelve nézte végig ami azért levon egy koncertélményből.És a végén a zsenge 25 évem ellenére alig tudtam feltápászkodni a székből.
Ami nekem mindig kicsit megható,hogy nem egy kerekesszékes néző jön el Zorán koncertre.Ez azért sokmindent elmond.
Csodaszép volt a koncert, bár a terem akusztikáján van még mit tanulni. Hogy a terem beállításakor, erősítéskor vagy a jegyvásárláskor, azt még nem tudom. Mindenesetre én a B sor közepén ültem (a földszinti 1. sor előtt van az A-B-C sor, tehát ez valójában a 2. sort jelenti), és bizony túl sok volt a kontroll beszűrődése, de főként a színpad feletti hangvetőkről való visszaverődésük, ezáltal túl visszhangos volt az élmény (zongiból meg alig hallottam valamit). Sajnos meg kellett állapítanom, hogy ugyanaz a perverz szellemiség tervezte a nézőteret, mint a Nemzeti Színház esetében. Ha ugyanis levetkőzte volna perverzitását, biztos nem rétegelt lemezből lettek volna a székek, és felmerült volna annak gondolata is, hogy ilyen széles nézőtér esetén ne csak oldalt, hanem középen is legyen folyosó – ennek hiánya általában csak kényelmetlenséget okoz, de tűz esetén valószínűleg reménytelen lenne kimenekülni. Mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy Zorán és barátai kiváló programmal és kiváló előadásmóddal kedveskedtek nekünk, nagyon megérdemelné az anyag, hogy kiadják, bár ha most jön ki egy koncert-DVD, erre sok reményünk nem lehet, de azért én még álmodozom egy koncert-CD-ről (DVD-t nyilván nem lehet csinálni abból a néhány „ipari” kamerából, ami dolgozott, gondolom, az belső archiválásra készült). És bizony valóban fontos megemlíteni a ház üzemeltetésével kapcsolatban, hogy első osztályú udvariasság jellemezte az ott dolgozókat, és ez nem veszélyeztette a biztonságot. Ugyanazt tudom csak mondani, amit az Erkel-koncert után (bár egyelőre az Erkel vagy a Kongresszusi Központ akusztikáját jobban szeretem): koncertnek koncertteremben és nem stadionban/sportcsarnokban van a helye. Száz szónak is egy (azaz kettő) vége: Éljen Zorán!
igen, itt végre megúsztuk biztonsági őrök nélkül.Lehet így is.A teremnek valóban nagyon jó az akusztikája lehet hogy mivel én hátra fönt voltam elkvártélyozva ezért ott csapnak össze a mély hangok ami ugye a beszédet igencsak lenyomja.De nagyon élveztem.És íme egy példa arra hogy mindenféle sztárvendégek nélkül is lehet frankó koncertet csinálni. Más: megy valaki jövő csütörtökön a Kőbánya Pataky-s koncertre? Onnan is jó lenne egy élménybeszámoló. Ami kicsit meglepett, hogy sehol nem volt egy Zorán koncert plakát sem, előtte az utcákon sem.Eljutottunk oda hogy reklámozás nélkül is lehet minőségi valami? Szerintem ez jó.
Fordított sorrendben haladok , a koncerttel kezdem .
Lányokban - tobzódás továbbra sincs , maradt a kettő .
Vendég egy volt : Lantos Zoltán , hegedűjével Ő gazdagította a hangzást , méghozzá egészen rendkívüli módon !
A dallistát Talia korábban már közreadta , - ja , A part most nem volt .
Győr (október 11.) óta összecsiszoltabb , érettebb lett a produkció .
A hely technikai adottságai kifinomulttá , csaknem tökéletessé tették a megszólalást ; én például koncerten most hallottam előszőr Zorán összes hangját , - igenigen , néha némi visszhanggal .
Kedves (gonosz) Rambler ! Azt írod , föntről kicsit másképpen hallottad : ezek szerint mégsem igaz Kocsis Zoltán kijelentése , miszerint a Nemzeti Hangversenyterem akusztikája olyannyira tökéletes , hogy a színpadon elpukkanó légyfingást is tökéletesen hallani a terem bármely pontján .
(Én a földszint harmadik sorából hallottam .)
Orosz Zoltán utolérhetetlen szólójánál (naná , a Libertango) az érzékeny technika által a harmonika - billentyűk lenyomásának fizikai műveletét is érzékeltük...
Kovax használhatta a Palota Stenway zongoráját , mindannyiunk örömére .
Érdekes , múltkor is ásítoztam kicsikét a Maradj még-nél , pedig szeretem .
Aztán ettől a daltól kezdve vettem észre , hogy Zorán icipicit tévesztgeti a dalszövegeket .
Az Üres bölcsőt ringat - ot a felső céről indította , de sürgősen visszatért .
Cseverészés kevesebb volt , mint Győrben , kár .
És itt van ez a Horváth Kornél - ügy .
A legvégén , a Több , mint félszáz év - ben enyhítettek a büntetésünkön , végre kicsikét hosszabban ütögethette - rázogathatta a kütyüit Horváth Kornél .
Panaszképpen még hozzáteszem , Horváth Kornélt elrejtették a színpad hátulján , pedig én annyira szeretem nézni , amikor zajong az eszközeivel .
Szóval nagy , megérdemelt siker volt , a megszokott , hálás , jólnevelt közönséggel .
Jól összerakott , szerethető ez a szokatlan műsor , - minden különösebb flikk-flakk nélkül .
Azonban az a helyzet , hogy telhetetlenek lettünk , mivel eddig Zorán hozzászoktatott bennünket a nagy ötletekhez , elképzelésekhez , fordulatokhoz , vendégekhez (Presser , Kern...) , a kellemes izgalmakhoz - legalábbis a kiemelt koncerteken .
Jójó , tudom , ebben az évben már volt a tavaszi arénás , és a nyári veszprémi nagy alkotás ...
Ez a mostani egy egészen egyszerű , mégis szokatlan koncert . Jó ez .
A MŰPA - ról majd még írnék , (ha tűritek és megengeditek) - elöljáróban annyit , hogy a személyzet itt végtelenül előzékeny , udvarias : semmiféle zaklatás nem éri a látogatót , s ez nem véletlen !
Ide már nem kell bomba , a merényletet itt már elkövették .
Nos, ez a Müpás koncert határozottabban jobban tetszett mint a Sportarénás. Harmadik emelet, középerkély.Az akusztika fantasztikus volt, a fény effektek úgyszintén.Zorán hangja el volt cseszve, néhol alig érteni amit énekel.Csupa ritkaságokat hallhattunk, teljes számlistát nem tudok írni, nem vittem papírt...
Volt a Felejtsd el! wow! az Örökség, és nagyon sok szám az 1997 cd-ről.Sajnos a Körben, Part, Máshol nem vót.Bakikat alig éreztem, asszem össz kettőt vettem észre.Csak az Apám Hitte alatt oldódik a közönség addig olyan a taps mint egy pártkongresszuson.Kezdés az Üzenet dal volt.A Világország és a Maradj Még voltak nekem a koncert csúcspontjai.Egy árva tv kamera is volt, remélem lesz később valami a tv-ben.Most gonosz leszek: a Boldog Idők szerencsére nem volt........
köszönöm a koncertet Kedves Zorán és Barátai, várom a dvd dedikálást.
Kissé lejárt a szavatossággal , de mégis megírom , bizony így van ez !
Tudjuk , minden egyed bejárja a faj fejlődésének útjait .
T'án van , aki még emlékezik a hangkazetták úthengerek általi összezúzására a Felvonulási téren , valahány évvel ezelőtt . Az volt az ösztönös géprombolás időszaka .
Immáron a barátságos , narancssárga karkötőknél tartunk , amely ugyan még mindig nem több , mint szifiliszre a púder , de tagadhatatlanul léptünk egyet előrébb...
Zorán olyasmit mondott asszem a Ferencvárosi koncerten (v talán az Arénában is), hogy mivel a Part-ra és a Máshol-ra nem jött meg az engedély ezért az nem jelenhet meg semmilyen adathordozón, csak koncerteken lehet jáccani.De remélem tévedek.
Telefonon nekem annyit mondtak,hogy a Duna tv-s verzióhoz képest 4-5 dallal több lesz a dvd-n...és én annyira örültem,hogy el is felejtettem megkérdezni,melyek is lesznek ezek a dalok...