Az, hogy "ismeretlen" nem azt jelenti, hogy nem tudhatjuk, van-e bármilyen kapcsolat, hanem azt, hogy az aktuális todományos állás szerint nincs kellő bizonyíték, hogy van közük egymáshoz. Ezt hétköznapi nyelvre úgy is lefordíthatjuk: úgy tudjuk, hogy nincs, mint ahogy más idegen nyelv szavához sem. (Persze ez a jövőben változhat).
Fontosnak tartom megjegyezni,mert "nem tudjuk, van-e kapcsolata" és az "úgy tudjuk, hogy nincs kapcsolata" között jelentős különbség van.
Az ang. whale, n. Wal, stb. IE elődjét a m. hal, f. kala elődjével elsőként (?) összefüggésbe hozó cikket (ha jól emlékszem, kora 20. sz.-i, talán 1912-ből?) olvastam. Érdekes, egy jópofa latin halat is idevont :-)
A metél a mára már elavult met- tövéből alakult az -sz egy korabeli gyakorítóképző segítségével. Ezen utóbbi képző megjelenik a játsz-, alsz-, tetsz- (ma ikes igék) töveiben is, s mára a jelen idő egyik jele lett.
Eredete ismeretlen. A TESz minden számba vehető rokonítást kizár FU, szamj, IE, török, de az, hogy az euroázsiai térség északi felében ennyi rokonítási gyanúja van, szerintem ez azért jelent valamit.
Pl. a hal szavunk IE és altaji kapcsolataira a TESz azt írja, hogy további vizsgálódást igényel. A StarLing erre egy komplett nosztratikus (ill. boreális) kapcsolatrendszert mutat be, melyben az a. whale 'bálna' ill. az altaj tunguz-manchu nyelvcsoportba tartozó evenki ollo 'hal' szó is beletartozik. Itt nem az eredet, hanem a valamiféle kimutatható kapcsolat számít.
Az nyilvánvaló, hogy met(sz) szavunkat mi nem közvetlenül a németből vettük át, de azt nem lehet cáfolni, hogy nem lehetetlen idővel a kapcsolatot kimutatni. A kapcsolódási pont az évezredek homályába veszhetett.
Ha a hangzás és jelentés hasonlósága fennáll és ha a nyelvek ill. előzmény nyelveik valamiféle - az idő mélységében megvalósuló - szomszédsága elképzelhető, akkor lehetséges egy reális alapú vizsgálódás, s nem lehet ráfogni a kizárást, mint a TESz nyilatkozatából kitűnik. Legfeljebb egy bizonyos időmélységig zárható ki a kapcsolat, de nem régebbről és véglegesen.
Az ie. 3000 körülire datál szvideri kultúra esélyes a magyar nép, s ezzel maga a magyar nyelv egyik előzménykultúrájára. Ezen kultúra valahol a mai Lengyelország délkeleti részén élt, ennek a kultúrának a nyomai idővel kelet, északkelet irányban mozdult el. Ezzel párhuzamosan ettől délre, s nagyjából ezzel megegyező irányban is egy nagy valószínűséggel IE eredetű kultúra élt és mozgott szép lassan az éghajlat változásával együtt. Így elviekben adott lehet egy hosszabb ideig tartó déli FU ill. IE egymásra hatás, ami több hasonlóan 'gyanús' kapcsolatra magyarázatot adhatna.
Igen, értem, és minthogy én sem vagyok nyelvész, jó lenne itt hozzáértő véleményt hallani.
Amit mondok: a magyar nyelvbe igeként csak úgy kerülhet szó, ha szabályos igeképzőt kap. Tehát ha a "metzen" átvétele mondjuk "meccel(ni)" lenne a magyarban, akkor egyértelmű lenne az eset.
Persze ha a "metsz" szó átvétel a németből, akkor kérdés, az átvétel korában milyen mechanizmusok működtek a nyelvben. Azt nem hiszem, hogy nagyon régi germán jövevényszó, mert a Wiktionary szerint a középfelnémetben még "meizen" formában élt. Esetleg később tűnhetett el a képző a szó végének átértelmeződése miatt (mert az -sz gyakori igevégződés)?
Ezt a mondatot nem értettem, merthogy nem vagyok nyelvész, de én a metzen német ige és a magyar metsz(eni) ige hasonlóságáról beszélek, nem kizárva, hogy tök véletlen.
Ez megint csak ködszurkálás, tegnap, kirándulás közben ugrott be nekem:
metél – ‘vékony csíkokra vág ‹tésztát stb.›’: diós metélt; ‘apróra vég’. Származékok és csatolt szavak: metélt, metélő, metsz, metszés, metsző, metszet. A szócsalád tagjai egy elavult met (‘vés, farag, nyes’) ige származékai -l, illetve -sz gyakorító képzővel; az utóbbi a játszik, tetszik igékből ismerős. Az alapszó eredete ismeretlen.
Tehát többek között a metsz ige eredete is ismeretlen, de tegnap nekem beugrott, hogy a Steinmetz(er) az kőfaragó, és a Metzgerei az meg a hentes, aki vágja (metszi) a húst. Persze, lehet véletlen is, csak filózok...
Kezdetben vala egy ismeretlen eredetű 'zajtalan, nem hangos' jelentésű csendesz melléknév. Ennek képzett csendeszség alakja csendesség alakra változott az -s végű melléknevek analógiás hatására, de feltehetőleg a hasonulás is besegíthetett. Első írásos megjelenése a Bécsi Kódexben található a XV. század első harmadából: csendessegben, csendesseget, csendesseggel - az íráskép nem így nézett ki, de azt most nagyon nehéz lenne visszaadnom. A XVIII. század közepén történhetett meg az elvonódás és alakult ki a csend szavunk. A csendes alaknak többek között volt 'börtön' és 'bocskor' főnévi jelentése is. Gondolom ezeket nem kell magyarázni.
Nem tudom, hogy honnan tudtad. A nyelvtudomány mai állása szerint nem magyarázható a török nyelvekből, így a te általad ismert változatokból sem. Még ha a szó eleji hasonlóság erre is csábítani. A szó második szótagja miatt nem lehet levezetni.
Ez persze nem jelenti azt, hogy esetleg van egy mára már kinyomozhatatlan közös ős, amiből mindkettő külön utakon keletkezhetett. Erre persze kellene egy olyan példát találnunk, hogy valamiből egyrészről kialakulhat az /nl/ hangcsoport, másrészről egy feltehetőleg /g/ hangon keresztül fejlődő elnémuló /h/ hang. Ha lenne ilyen, akkor feltételesen rekonstruálható lenne egy hipotetikus eredet és ehhez kellene konkrét példát találni. De ilyenről én eddig nem tudok.
A cici feltehetőleg nem, mivel a magyarban egy jó ideig nem járta a /c/ betű, de a csecs az már esélyes lehet. Persze ez a terület, a gyermeknyelv ill. hangutánzó és egyéb érzelmi megnyilvánulásból eredő szóalkotások eredete eléggé nehezen járható. Nagyon kevés a használható pro és contra érv.
Ennél egy kicsit több, de nem sokkal. A felhozott példánál a hangzás hasonlósága mellett a jelentés azonossága is adott. Így egy kicsit több magyarázatott illik adni, mint ahogy ezt részben Archimédesz már meg is tette.
Jelentés és hangalak hasonlóság esetén két lehetőség is adott. Vagy adott és nyilvánvaló a kapcsolat, vagy csak a véletlen műve. Jelenleg ez utóbbi az igazság. De vizsgáljuk meg mindkét szál eredetét is:
Az a. ewe a proto-IE *awi- 'juh' formából ered, s rokonok a l. avis, ógr. ói-s ill. szláv овьца formák is.
A m. juh eredete ismeretlen, nem magyarázható sem FU-ból, sem valamely török nyelvből, pedig a kultúrtörténet ezen utóbbi felé terelné tekintetünket. A nyelvi téridőben legközelebb talán a csuvas čǝǯǝ '[női] mell' állhatna a prototörök *čičig '[női] mell; nőstény juh; juh fara; sült juh fara; sült zsír' jelentéskörből származóan. De látható, hogy mind hangalakban, mind jelentéskörben számos aggály merül fel. Így marad az ismeretlen eredet. A magyarban az ih- < juh- későbbi fejlemény.
Egyfelől ha jól látom, akkor a magyar juh eredete ismeretlen, tehát nem tudhatjuk, van-e bármilyen kapcsolat a két szó között, másfelől viszont a hangzás hasonlósága véletlennek tűnik, tekintve az angol szó helyesírásában is megmutatkozó korábbi (a Great Vowel Shift előtti) vélhető kiejtését.
teketória – ‘körülményeskedés’: minden teketória nélkül elintézte. Származéka: teketóriázik. Bizonytalan eredetű szó. Lehet, hogy a latin tectorium (‘stukkó, falfestés, arcfestés’, az utóbbiból ‘színlelés, kertelés’) többes tectoria alakjából való. A latin szó a tector (‘gipszelő, falfestő’) szóból ered, ez pedig a tegere, tectum (‘fed’) igéből, így rokona a tégla, tóga.
