Tippancs, bocs, de nem lehet, hogy téves címet írtál? A Játszma kétmilliárdért (régi) emlékeim szerint egy a Földet veszélyeztető kisbolygó eltérítéséről szól. De tudom, hogy Nemerének volt egy kissé hosszúra nyúlt könyvsorozata a Népszava kiadónál, nem abban volt valami ilyesmi?
Stimmel, szerintünk a hangyák "kollektív intelligenciája" jóval alacsonyabb fokú, mint a miénk (noha a saját igényeiket legalább olyan jól kielégíti, megjegyzem), de mi, a "nagyok" hosszú ideje próbáljuk megérteni őket, vizsgáljuk a szokásaikat, együttműködésüket, kommunikációjukat. Persze általában nem vagyunk tekintettel rájuk, de tudunk róluk, látjuk őket. Vagy ha már nem vagyunk rájuk tekintettel, akkor ez már mindegy is?
Szól néhány sci-fi ilyenekről. Hol igen kisebbek, hol jóval nagyobbak. Ha találkozunk egy olyan néppel akik ugyanolyan fejlettséggel rendelkeznek, ugyanolyan kultúrájuk van, szinte ugyanúgy néznek ki, eltaposhatjuk őket mert csak hangya méretűek, mert ezt szoktuk meg? Nemere I.: Játszma kétmilliárdért Ennek fordítottjára is van példa.
Amíg nem távolodunk el hosszú időre vagy túlságosan a sci-fitől, szerintem itt nem leszünk offtopikok. A társaság majd megmorogja szépen azt, aki nagyon elbolyongott.
"McLane-ek meg egyebkent meg a szineket sem lattak..."
Tagadom! A Pallason mozgásképtelenné tett két robot programkapcsolóján a kék szín jelölte az Y18 értékű állást. :-D
"A magam reszerol amugy is ugy tartom, hogy csak mi vagyunk az egyetlen ugynevezett ertelmes lenyek a vilagegyetemben (ami szerintem tul kicsi ahhoz, hogy meg egy ilyen veletlenszeru bakloves letrejojjon). "
Találó élc, tetszik. De évtizedek óta figyelve az élet egyetlen eddig megismert alapformájának működését, meg tudom érteni azokat, akik szerint az emberi hülyeség törvényszerűnek látszik, a generációs fejlődésből elkerülhetetlenül következik. Majdnem minden, az emberinél alacsonyabb életforma a maga szintjén ugyanazokat a mozgató elveket mutatja, mint amelyek az emberi élet végletesen leegyszerűsített sémájaként összefoglalható lenne. Önvédelem, táplálkozási ösztön, kíváncsiság, agresszió, szenvedélyes örömkeresés, mérsékelt utódgondozási ösztön. Minden többi csak ezekből ered, vagy csak afféle lényegtelen ráadás, mint az álom vagy a ritmusérzék. Ám mivel soha nem láttunk még mást, nem csoda, hogy nem tudjuk elképzelni a dolgok másféle összekapcsolódását.
Lehet, hogy igazad van, és olyanok vagyunk csak, mint a molyok, amelyek szintén önteltséget érezhetnek, mondjuk, az amőbákhoz mérhető fejlettségük miatt. De azoknak, akik a lexikonokat írták, amelyekbe mi, molyok berágtuk magunkat, egyszer szintén kellett valahol ott tartaniuk, ahol most a molyok tartanak, úgy érzem. És akkor közöttünk másféle fejlettségi fokon állóknak is kellene lenni valahol. És egy moly, ha nem is értene egy halat vagy egy egeret, de legalább látná, az a sejtésem, látná, hogy ott valami mozog, valami, ami bizonyára veszélyes és kerülendő, de azonosítható. Na, hát én egy ilyen másféle lényt szeretnék már végre látni.
Tippancsnak bizony igaza lehet, az ember furcsa ösztönei között van rögzítve a mástól való félelem. Ahány pókot én már agyonütöttem, akár egy egész kolóniányi földönkívülit is kiirthattam már. Ám azért ha egyszerre felbukkanna a plafonon három pók, egy egyenlő oldalú háromszög csúcsain mozogva, én már tudnám, hogy ők tudnak rólam. De ilyet tudtommal még soha senki nem látott. Sem más hasonlót. És ha nálunk hatalmasabbak intelligenciák bukkannának fel itt, elvárnám tőlük, hogy legyenek annyira okosak, hogy legalább észrevegyenek bennünket. Viszont innen már tényleg nincs határa a fantáziálgatásnak, a sci-fi fele erről szól.
Van egy rossz hírem. Felmérések szerint, döntően, az ember agresszíven viselkedne ha találkozna más lényekkel. Lehet, hogy ez ők is tudják azért nem jelentkeznek. :(
Ugy ertem, az Orionhoz kepest ... (McLane-ek meg egyebkent meg a szineket sem lattak, nem hogy az infravoroset.)
A magam reszerol amugy is ugy tartom, hogy csak mi vagyunk az egyetlen ugynevezett ertelmes lenyek a vilagegyetemben (ami szerintem tul kicsi ahhoz, hogy meg egy ilyen veletlenszeru bakloves letrejojjon).
Ha netan megis lennenek mas lenyek is, azokat talan eszre sem vennenk, nemhogy kapcsolatot letesitsunk veluk. Ebben az esetben mi csak valoszinuleg amolyan molyok vagyunk, akik egy lexikonba ragtak be magukat; Nemcsak nincsen eselyunk az olvasoval eltrecselni (teszem azt a vilag dolgairol), hanem amik az igazi ertelmes lenynek sokatmondo kepletek vagy fenykepek a konyv lapjain, azok nekunk csak hol izletesebb hol pedig ragosabb tiri-tarka foltok zagyva valtakozasa ...
"Hogy az utopisztikus temanal maradjunk, pl. Az Andromeda kod (es a folyatasa, A Bika oraja-ban) a [noies!] nok eloszeretettel leplezik le ba'jaikat ..."
Hehe, értem, ilyen az utópia. Felkeltetted az érdeklődésemet! Eszembe jut a muszlimok mennyország-képe, amelyből fényesen kiviláglik, hogy a Koránt sem nők írták.
Egyébként milyen off-topic?! Ez igenis egy nagyon fontos kérdés. Nem éppen a fóliabikini, hanem a színlátás. Elgondolkodtatok már valaha alaposan arról, hogy ha találkoznátok egy földönkívüli, kölcsönös kapcsolatteremtésre kész lénnyel, akkor hogyan fognátok hozzá? Mert interplanetáris tolmácsgép még nincs. Majd rajzolunk, mondhatja mindenki, de gondoltatok már arra, hogy ennek döccenői is lehetnek? (Nekem már megvan a kész tervem, jöhetnek az ufók.)
Hja, ugy nezk ki, vagy "off-topic" temarol beszelunk, vagy semmirol...
A bikinirol jutott eszmbe egy egykori kabare jelenet, amiben ehhez a ruhadarabhoz hasonlitottak a statisztikat: felhivja a figyelmet, de eltakarja a lenyeget.
A szovjet irokat azonban nem kellett felteni; ha meg nem megyek az agyara a jonepnek, akkor osmet Ivan Jefremov-ra hivatkoznek, akinek a muveiben a noi test harmonikus szepsege a kozeppontban all. Hogy az utopisztikus temanal maradjunk, pl. Az Andromeda kod (es a folyatasa, A Bika oraja-ban) a [noies!] nok eloszeretettel leplezik le ba'jaikat - marmint azok elott is, akik csak az elekromagneses hullamok 400 es 800 nanometer kozotti tartomanyat kepesek erzekelni...
Konfuziusz, eszembe jutott egy példa arról, hogy "mások" mit látnak a világból, és mivel két hete nincs mozgás az előtte igen élénk fórumon, próbaképpen el is küldöm.
Georgij Martinovnak van egy könyve, a Támadás a Föld ellen, amely az idealista szemléletű világképeket emlegetve egyszer már említésre kerülhetett. 1966-ban jelent meg az Albatrosz-sorozatban, vagyis régi darab. Ebben egy idegen, humanoid fajta küldötte, egy természetesen nagyon csinos, karcsú és titokzatos lány, Gianea pottyan közénk, és némi téplődést követően segít nekünk a saját fajtája által a Holdra telepített, az emberiség elpusztítására szánt eszközök felderítésében. Tulajdonképpen nem rossz regény.
Az idegen lányról (lényről) megtudjuk, hogy a szeme az infravörös tartományban is lát. Nagyon szeret festeni, de az emberek között töltött idő alatt inkább csak ceruzarajzokat készít, mert megértette, hogy nekünk nincs olyan festékünk, amely a képnek azt az összetevőjét is képes visszadni, amelyet csak ő lát. Innen jött rá, hogy a mi látásunk másmilyen. Egyszer a vendéglátóival strandra ment, és a parton nekiállt ledobni magáról minden ruhát. Miután ezt a botrányos kísérletet sikerrel akadályozták meg emberi kísérői, magyarázkodás kezdődött a szokásokról, a fürdőruha szerepéről. És Gianea valahogy így foglalta össze a probléma lényegét: "Úgy, szóval maguk szerint a fürdőruha eltakarja a test egy részét." Mivel a hősugárzásnak a ruha csak kevés akadályt jelent, az ő szemében a fürdőruha csupán annyit ér, mintha, mondjuk, vörös színű, átlátszó fóliából szabnánk bikinit. Vagyis nem eltakarnánk, hanem csak elszíneznénk a test elrejtendő részleteit. (Nem tudom elhinni, hogy ez még egyetlen feltűnéskedvelő divattervezőnek sem jutott eddig eszébe.)
Ami a történetecske apró tanulságát illeti, Martinov szerint egy ilyen lény számára a fürdőruha szokása tökéletesen értelmetlen volna, pusztán a látása fiziológiájának eltérésén alapulva. Szerintem meg az ember mégiscsak olyan, hogy (a Mátyás király elé járulva hálóba öltözött lány esetéhez hasonlóan) mégiscsak sokat tud jelenteni a fürdőruha jelzése vagy elhagyása közötti majdnem lényegtelen különbség. Furcsa szokásaink vannak, nem vitás. Ám ilyen gondolatokat egy évtizedekkel ezelőtti szovjet regény nem vizsgálgathatott.
Ezt nem tudom. Egyrészt nem ismerem ennyire a Star Treket (ezt a részét), másrészt úgy vélem, aligha. Az a fajta "robotikus entitás" :), amiről itt beszélünk, inkább valamiféle ideál.
A sci-fiben valószínűleg legfeljebb néhány jó példa akad rá. Nem a szenvtelenséggel azonos. Sőt. Nekem egyértelműen R. Daneel (Asimov) jelenik meg lelki szemeim előtt.
Nem kétlem, hogy érdekes élmény más kultúrák eltérő elemeivel megismerkedni, olvasás, kirándulás stb. útján én is élvezhettem már ilyeneket, nekem összesen csak annyi lenne a gondom az elköltözéssel, hogy új hazámban, az elmondottak miatt, sosem érezhetném magam otthon. De ez nem bírálat azokkal szemben, akik ilyen vagy olyan okból más országba költöznek, csak példaként volt segítségemre a múltkor.
"Vannak olyan torzsek amelyeknek nincs kulon szavuk a kekre es a zoldre. Van olyan amelyik csak ket szint kulonboztet meg. Van olyan ahol az igeidok masok, pl nincs jovo ido. Vajon ezek az emberek hogyan latjak a vilagot?"
Hát úgy, ahogy a nyelvükből sejthetjük is. Ahol például nincs jövő idő, ott valószínűleg nem sokat foglalkoznak azzal, hogy mi lesz ekkor meg akkor.
Bár azért a véleményalkotás kockázatos, mert attól, hogy a nyelvükben nincs meg az általunk használt jövő idő nyelvtani megfelelője, még elképzelhető, hogy a jövőt és a jövőben várható eseményeket kifejezik valami megkülönböztető módon, más eszközzel. Egy angol is elhűlhet, ha megtudja, hogy a magyarban (ma már) nincs közvetlen megfelelője például a Past Perfect Tense nevű igeidejüknek, mi mégis nagyon jól ki tudjuk fejezni magunkat más szabályok szerint. Vagy például az olimpián hallottam egy kommentátortól, hogy "a német egység a futam legjobb idejét meni ... megyi ... (csönd)". Valóban, erre nincs alkalmas szavunk. Mókás. De azért mindannyian tudjuk, miről esik éppen szó, és más szavakkal ki tudjuk fejezni, ahogy a kommentátor is tette, némi vigyorgás után.
Attila, a lecsupaszított gondolkodású, idealizált ember vagy robot nagyon érdekes gondolat volt, viszont szerintem teljesen paradox. Sok-sok-sok példát tudnánk felhozni arra, hogy piciny gyerekkorunktól kezdve hányféle mellékgondolatot, gondolattársítást, tudattalan kapcsolatot tárol el agyunk, amelyek aztán az egyéniségünket létrehozzák. Méghozzá a helyi kultúránkhoz igazodó egyéniséget.
Megpróbáltam elképzelni, hogyan tudnék beszélgetni egy olyan emberrel, akinek nincsenek meg a hozzám hasonló forrásból táplálkozó emléktöredékei. Az természetesen nem baj, hogy ha én azt mondom egy japánnak, hogy "ház", akkor nekem a gyerekkorom sátortetős, téglafalú háza rémlik fel nagyon távolról, neki pedig az ő bambusztetős, papírfalú, belső udvarán kis szökőkutat őrző otthona. A lényeget ettől még értjük. Az már okozhat némi döccenőt a társalgásban, ha a kutyámat említve elmosolyodok, mert eszembe jut a sanda pofája, ahogy egy csontot akart a lakásba csempészni, ugyanakkor beszélgetőtársam arca megértően felderül, és megkérdezi, hogy én milyen mártást szeretek hozzá a legjobban. (Ha nem japán, akkor kínai, mindegy.) Kis vesződségbe kerülhet, mire megértetem vele a rajtam észrevett pozitív érzelmek errefelé teljesen megszokott okát.
Ezek azonban még gyermeteg példák voltak, egyszerűen kezelhetők. Ám tegyük fel, hogy szóba kerül a húgom, aki (időnként) egy sárkány. Ázsiai vendégem esetleg erre udvariasan közli, hogy ő milyen jegyben született, vagy megtudakolja, hogy hányadik mesterfokozatot érte el a kung-fu eme iskolájában, esetleg valami "fordult sárkányságra" gyankodva vagy az isteneihez fohászkodik, vagy elmebetegnek tart. Vagy éppen gratulál ehhez a szerencséhez, hiszen a sárkány az ő fogalmaik szerint egy hatalmas, gyakran jóindulatú szellemalak, aki nem csak a gyermekmesékben szerepel, hanem a felnőtt mitológiában is.
Mondhatnánk erre, hogy itt éppenhogy nem voltak a fogalmak lecsupaszítva, hanem mindketten a kultúránk által a szóhoz rendelt kiegészítő jelentéseket használtuk, félreértésre jutva. Hát akkor maradjunk a csupasz tényeknél, és idézzem fel fejből a Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, 2003 (az idegenszerűen tökéletes emlékezetű lények is mindig így szokták a filmekben) vonatkozó szócikkét, majd fejezzem ki magam precízen: A húgom egy mérges, gonosz személy. (Ami egyébként nem teljesen igaz, ő csak egy sárkány.) Beszélgetőtársam, aki szintén a csupasz tényekhez ragaszkodó, logikus lény, megpróbál megérteni, és megkérdezi, hogy a húgom a mérget kilövelli-e magából, vagy csak méregbe lett mártva; és mi a célja ezzel a különös módszerrel.
No persze a "mérges" szónak is behelyettesíthetjük a jelentését: "haragos, dühös", de egyrészt kissé nehézkesnek ígérkezik egy kis társasági csevely ezzel a technikával, másrészt én azon a véleményen vagyok, hogy a mérges, a haragos és a dühös három lényegesen eltérő, bár a megfigyelő számára valamennyire hasonló lelki állapot, nem egymás egyenértékű változatai. Egyébként is szinte alig fordul elő, hogy két hasonló jelentésű szóhoz pontosan ugyanazt a képzetet rendeljük; az idegen szavak részleges védelmében írtak között korábban ejtettem már szót erről.
Még mindig csak a beszédnél tartok, és egyszerű fogalmaknál, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a beszélő a hangjának, arcvonásainak rezdülésével, esetleg egy kis gesztussal bőségesen ki tudja egészíteni a szavakkal kifejezett információt. Lehet, hogy a sárkányságot én megmosolyogtatónak tartom, vagy éppen szenvedek tőle, vagy éppenséggel a férjén esett meg a szívem, és így tovább. Nyomtatott informális szövegekben, könyvekben rengeteg példáját látjuk, ahol a szöveg írója írásjelekkel, eltérő szedéssel próbálja meg reményvesztetten átadni az olvasójának azt a metakommunikatív információt, amely pontos helyére teszi a kijelentést. Ráadásul - nem tudom, ti felfigyeltetek-e már erre - szerintem meglepően sokszor (inkább túl sokszor) használunk olyan kifejezéseket a beszédben, írásban, amelyek szó szerint vett jelentése eltér, sőt, éppen ellenkezik azzal, amit kifejezni próbálunk. A sok csúsztatás, sejtelmes célzás, tréfás túlzás, "nudge-nudge", átvitt értelmekkel való játszadozás néha szinte érthetetlenné teszi már a beszélgetést, különösen ha eltérő társadalmi csoportba tartozók között folyik. Parodisztikus, komikus jelenetek sokaságát alapozták már erre a helyzetre, még a Star Trek 4. részében is, a XX. századba visszaugrott legénységgel is, ha jól dereng - csak mert most volt szó róluk is. Mindannyian tudhatjuk, hogy milyen nehéz telefonon viccelődni, és a fórumokon is ki többször, ki kevesebbszer kénytelen az idézőjelekhez és smileykhoz folyamodni a követhetőség érdekében.
Ha ezek után elképzelek egy robotot, amely csak a "lecsupaszított", "civilizációs hordaléktól megszabadított" elmét kapja alkotóitól, biztos vagyok benne, hogy sok bajom volna vele. Rabszolgának talán jó lenne, ha megtanulnék vele bánni, de segítőtársnak, beszélgetőtársnak, tolmácsnak, ápolónak, házőrzőnek már nem biztos. A filmek, amelyekben robotok vagy földönkívüli lények szerepelnek, gyakran viccelődnek a tökéletlen megértésből származó balesetekkel, de mindig csak annyit, amennyit a forgatókönyv írója elegendőnek talál. A valóságban sosem lenne vége ennek a fárasztó helyzetnek. Amikor egyszer gyerekeket tanítottam programozásra, felhívtam a figyelmüket arra, hogy meg kell tanulniuk az általuk irányítandó értelem korlátait. Ki kell tudni fejezniük magukat félreérthetetlenül, mert a számítógép pontosan azt fogja tenni, amire ők utasítják. Ha a robotnak azt mondják - és ez persze tetszett nekik -, hogy menjen ki az ajtón, akkor az pillanatnyi habozás nélkül áthatol a csukott üvegajtón is, mert nem mondtuk meg neki, hogy előbb nyissa ki az ajtót. (Stb.) Asimov is próbálkozott ennek a problémának a közvetítésével, például amikor Bailey azt mondta Daneelnek, hogy "Add ide a kezed!", és a robot a kezét nézte értetlenül, hogy hogyan és miért szerelje azt le magáról. A nyelv tömve van ehhez hasonló egyezményesen kiegészített és módosított jelentésű kifejezéssel, apró gyerekként kezdjük tanulni őket, hogy kb. húsz év múlva nagyjából felszerelkezzünk a környékünkön használatos jelkészlet nagyjával.
Legvégül ott vannak a legbonyolultabb gondolatkapcsolatok, közösségi és egyéni emlékek, kulturális szimbólumok, egyezményes érzelmek. A feleségemmel többször beszélgettünk már arról, hogy bár ez az ország sokszor elég elszomorító, mégis nehezünkre esne más országba áttelepülni, részben mert ez a szutykos kis ország mégiscsak a miénk, részben mert bárhová mennénk is, nem értenénk a többieket, és azok sem minket. Nem a nyelvről van szó, pár éven belül biztosan megtanulnék, mondjuk, norvégül annyira, hogy minden dolgomat komoly probléma nélkül el tudjam intézni. De mit értene a többi norvég abból, hogy "A fiúk a bányában dolgoznak", "Repül a nehéz kő", "grund", "Kérek engedélyt örülni", "Ha én egyszer kinyitom a számat", "látástól Mikulásig", "Több is veszett Mohácsnál", és még sorolhatnánk a rengeteg szállóigét, viccet, közmondást, történelmi eseményt, közhelyt, mesemotívumot, közös ifjúkorunk jellegzetes fogalmait, tárgyait, tévéreklámjait, személyiségeit Furfangos Frigyestől Kádár Jánosig. Ha itt valaki azt mondja: "Trianon", "ötvenhat", "ruszkik", "fritzek", "pufajkás", "ávó", mindenkinek megvillan a szemében valami, amit órákig magyarázhatnék a norvégoknak. Ők meg nekem az ő meséiket, tréfáikat, történelmi hőseiket, kiszólásaikat. Mindig idegen maradnék köztük, egy fél élet lemaradásom volna hozzájuk képest. Vannak persze nemzetközileg jobban ismert hívószavak is, mint a ciklon. De azt, hogy nekem a ciklonról Rejtő szőke ciklonja is eszembe jut, szintén csak egy másik magyar fogja megérteni. Ezeket mind kihagyni egy felépítendő elméből tényleg olyan, mintha csak egy üres robotagyat terveznénk. De például én azt is elvárom, hogy a másik említett hívószóra, az Auschwitzra mindenkinek jelenjen meg a szájában az a kesernyés íz, amelynek a megismeréséhez nekem már, szerencsémre, jó pár év volt szükséges. Mit reméljünk egy robottól, akinek ez a szó esetleg csak egy helységnév a térképen, amelynek ismeri a koordinátáit és geológiai jellemzőit? Még a norvégok sem gondolnának ugyanarra, ugyanúgy, mert az ő népüknek ez a szó nem azt jelenti, mint nekünk.
Nyilván nem véletlen, hogy Asimov képzelt robotdetektívje csak eléggé alárendelt szerepet játszik az emberi detektív mellett; ha a figurát robotszerűen tárgyilagosnak és lecsupaszított gondolkodásúnak akarta láttatni, akkor nem tudott volna megoldatni vele egyetlen rejtélyt sem. Emberek ismeretlen, törvény- és normaszegő cselekedeteit megérteni, elképzelni, a gyanúsítottat erőszak nélkül hibára vagy beismerésre kényszeríteni valószínűleg csak ember tudná. Méghozzá olyan, aki a világnak azon a táján nőtt fel, hogy felismerje a nyomokban és a vallomásokban rejlő szimbolikus információkat is. Ha valaha készíteni fognak majd egy olyan elmét, amely egy bűncselekmény tettesét megtalálni képes, vagy akár csak beszélgetni tud egy jót egy emberrel, akkor akármiből lesz is az az agy, az már nem robot lesz, hanem ember. Még ha úgy is néz ki a teste, mint a bádog favágóé. (Hogyan, Elijah partner, egy favágásra programozott munkarobotról van szó? :-)
Még eszembe jutott valami: az, hogy egy embernek egy fogalomról milyen másik fogalom jut gyorsan eszébe, annyira jellegzetes és árulkodó, annyira sokat mond el az ember személyiségéről, lelki problémáiról, mélyen elrejtett emlékeiről, hogy a pszichiátriában, még évszázaddal a módszer feltalálása után is alkalmasnak találják és több formában is használják az asszociációk vizsgálatát a beteg "bemérésére". Egy lény, akinek nincsenek asszociációi, valószínűleg annyira idegen volna, hogy szinte nem is értenénk.
Akkor lenne a dolog igazán szép, ha tudhatnánk, hogy ezt a viselkedést nem valamilyen büntetéstől való félelem diktálta, hanem az értelem.
Ez annyira belulrol jott ott, mint itt, ahol elek, a mas [koz- vagy a masik ember magan-] tulajdonanak automatikus {es nem a rendortol valo felelem diktalta} tiszteletbe tartasa. A Szovjetunio egyebken az 50 evek kozepetetol (Sztalin idoszeru halala utan) egy par evtizedig valamifele utopia volt; a tudomanyra es kulturara szomjas emberek [akik nagyjabol-egeszebol egyenloek voltak + minden alapveto szuksegletuk megvolt] oszinten hittek egy bekes, fejlett es boldog jovoben.
Ha korabeli filmeken megnezzuk a tomeget a Voros teren, amikor Gagarin jelentest tesz, akkor latjuk, hogy az emberek szinte az oruletig eufolikusak voltak (es nem az itteni es mostani szomatol {= marihuana, heroin, stb.})... Errol a korszakrol most csinaltak egyebkent egy remek kis filmet Oroszorszagban (az angol cime: Dreaming of Space, es az emlitett jelenettel vegzodik), aminek a vegen a moziban az idosebb oroszok mind elsirjak magukat ...
A szovjet buszjegy-szisztéma tényleg jó példa lenne a kommunista társadalmi gondolkodásmód alapjaira, én is megtapasztaltam a dolgot annak idején, és kamasz gyerekként engem is gondolkodóba ejtett a jelenség. Akkor lenne a dolog igazán szép, ha tudhatnánk, hogy ezt a viselkedést nem valamilyen büntetéstől való félelem diktálta, hanem az értelem. Ráadásul meg lehet nézni, hogy huszonöt évvel később, most, hol tart ugyanaz a társadalom. (Nem amiatt, hanem annak ellenére.)
Példát én is tudok: a metróban állványokon kihelyezett, ingyenesen elvehető újságok, amelyek napi híreket és reklámokat tartalmaznak, az utazás ideje alatt elfogyasztható mennyiségben. A tartószerkezetre nagy betűkkel rá van írva: EGYET VEGYEN EL. Hát, végül is nem volt olyan rég, amikor még azt kellett kiírni, hogy Köpködni tilos. Ahhoz képest ez már javulás. Talán.
Elnézést kérek a Tangerine Dream kedvelőitől, puszta figyelmetlenségből felejtettem ki őket, hiszen nekem is a birtokomban van egypár albumuk. Ők is a korszak pillérei közé sorolandók. Köszönöm a helyrezökkentést.
Basszus. Elnézést, kicsi maradva még ennél az offtopicnál.
Lelkemben kicsiny rőzsedalokkal utánanéztem, hogy pontosan mi is az a Mellotron, mert eddig tulajdonképpen csak a nevét ismertem. És hát meglepődtem. A Mellotron igazából olyan, mint a mai samplerek, csak éppen magnószalagokkal dolgozik. Az én fejemben valami olyan kép élt, hogy korabeli elektroakusztikai mérnökök kommandója az akkori hangszerek elvéből kiindulva oszcillátorok és speciális szűrők tömkelegét kapcsolta össze speciális módokon, hogy kinyerje ezeket a hangokat. Az is erősített ebben, hogy egyszer volt alkalmam közelről megvizsgálni egy Nord Modular szintit (ez a régi moduláris szintetizátorokat szimulálja digitálisan, és egy ügyes szoftverfelületen lehet összekötögetni a virtuális modulokat), és bizony a gyárilag hozzáadott hangkészletben szerepel a Mellotron Choir - oszcillátorokból és szűrőkből kirakva...
Súlyosan tévedtem.
És hát most jöttem rá, hogy néhány hangszer a régi Tangerine Dream lemezeken, amiről azt hittem hogy valami más, valójában Mellotron. És amiről Jarre Oxigénjében azt hittem, hogy Mellotron, valószínűleg egyáltalán nem az, inkább csak egy jófajta vastag fűrészfog-oszcillátor hatásos ADSR-beállítással...
Hát ennyit az asszociációkról, és a gyermeki lét örömeiről.... :)
Hat igen, a Mellotron csak azert halt ki, mert a dinokhoz hasonloan tul behemot volt. Egyebkent a Moody Blues - amely a buvesze volt a hangszernek - a szintetizatoraikat programozta be a Mellotron hangra, es igy - kvazi - ok meg mindig hasznaljak a hangszert {vagy legalabbis annak reinkarnaciojat} (volt szerencsem latni/hallani oket - ahol meg ketten buvoltek egyszerre ezeket a hangszereket a koncerten - egy par eve, mikozben kint a lemeno nap a palmafak agait cirogatta... hja, egyik legnagyobb elmenyem volt... {a masik a Pink Floyd - akik szinten hasznaltak Mellotront annak idejen}
Hm, a tisztán elektronikus előállítással semmi bajom nincs (hisz a mai napig ez a kedvenc műfajom!), csak lehetőleg a hagyományos hangskálán szólaljon meg :)
Teljesen igazad van - talan azt kellett volna irnom, hogy a tisztan elektronikus zene faraszto is lehet. Mindenesetre, nemely - csak elektronikus - Tangerine Dream szamtoltol a falra tudok maszni (es volt olyan ismerosom, aki rosszult lett a banda Sportcsarnok-beli koncertjen). Ha tiszta - es ugyanakkor kellemes - elektronikus zenere [amely raadasul abszulut sci-fi-s] kellene peldat felhozni, akkor valoszinuleg Jean Michel Jarre albumai (Oxygen, Equinox) jutnanak eszembe.
Hm, a tisztán elektronikus előállítással semmi bajom nincs (hisz a mai napig ez a kedvenc műfajom!), csak lehetőleg a hagyományos hangskálán szólaljon meg :)
A szinten Nyugat-Nemet Tangerine Dream and Eloy talan meg inkabb "sci-fi" zenet jatszott, mint a Kraftwerk - vagy legalabbis a spektrum masik felen vannak. (Hogy hozzakapcsoljam egy masik temahoz: a hideg-rideg Kraftwerk lehetne a disztopia, es humanusabb es lagyabb Tangerine Dream es Eloy az utopia.)
A tisztan elektronikus zene valoban nagyon faraszto, es Tangerine Dream is akkor a legjobb, ha mas hangszereket is megszolaltatnak. Nekem egyebkent a szferak zeneje a Mellotron hangja [amin mindket banda jatszott].
