Keresés

Részletes keresés

Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.29 -1 3 11706

XXI.

A következő hetekben rendszeresen találkoztunk péntekről szombatra virradó éjjel Petivel a szobájába. Általában csókon kívül csak egy kis összebújás volt. Már ennek is nagyon örültem, hisz minden ilyen alkalomkor volt alkalmam legalább a bársonyos bőrének melegét és illatát, ahogyan hozzám bújik! Egyre jobban vágytam már vele ennél kicsivel többre! De az csak nem érkezett el. Mindegy 1,5 hónappal később aztán az egyik szerdai napon az osztályomnak (így Eriknek és nekem) elmaradt a 6-7. óránk. Felmentünk a kollégiumi szobánkba. Én leültem tanulni. Nagyjából 2,5 órával később azt éreztem, hogy valaki masszírozza a hátamat. Először még ruhán keresztül. Aztán én magam vettem először a pulcsit, majd a pólót is le magamról és úgy dőltem el az ágyon! Remekül masszírozott! Olyan óvatos és puha volt a keze olyankor, minthogyha csak egy kislányé lett volna! (Pedig olyan erős kézfogása volt egyébként, hogy sokszor azt hihette az ember, hogy "Na most fogja eltörni a kezem!") Egyébként nagyon jól esett a masszázs, mert már harmadik napja nagyon fájt a hátam, ugyanis a megelőző hétvégén apámmal ketten majdnem 2q fát hordunk be a fásszínbe és sajnos kicsit meghúztam a hátam, amire jött még az aznapi (vagyis szerdai) tesióra, amin újra meghúztam a hátam, ami egyébként nem is volt még teljesen rendben. Erik nagyon óvatosan és finoman csinálta. Éppen csak egy árnyalattal erősebben, mintha csak simogatna! Nagyon jól esett. Amikor aztán abbahagyta, akkor én átöleltem! Éreztem, hogy megrezdül a teste! Bevallom őszintén Nagyon megkívántam őt! De megpróbáltam visszafogni magam, amit ő gátolt meg avval, hogy megpróbált megcsókolni. Ezután már egyszerűen nem tudtam ellenállni a vágyaimnak, ami a karjaiba hajtott. Egy heves csókcsata után, először leszoptam, majd a hozzá illő figyelmes és óvatos módszerrel seggbe kurt!

 

Bennem egyfelől öröm volt, hogy végre megint! Másfelől bánat, hogy ez nem Peti és köztem történt meg. Harmad felől pedig bűntudat, ami miatt megint visszaéltem Erik figyelmességével, és ami ennél is fontosabb, az érzelmeivel. Ez utóbbinak megszűnése érdekében a fiú hozzám bújt és szorosan magához ölelt. Úgy éreztem, hogy az az ölelés sokkal nagyobb biztonságot ad nekem, mint a szerelmem, vagyis Peti bármely ölelése!

 

És ez az érzés piszkosul zavart engem!

 

A folytatás az várhatóan még ma!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11705)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.28 -1 3 11705

Ugyan az nem derült ki, hogy honnan tudta meg Erik, hogy hol és kivel töltöttem azt a péntek éjszakát! De erre csak egy magyarázat lehetett, mégpedig az, ha követett.

 

Az előző rész végén említett csókhoz társult egy olyan dolog, aminek be nem következte csak Erik hidegvérének volt köszönhető. Ugyanis majdnem megint aktus lett a csókból!

 

XX.

Miután a kamaszfiú a saját érzéseit félretéve, bizonyította, hogy képtelen volna nekem fájdalmat okozni, a dolog tovább folytatódott! Egy héttel később ugyanúgy szombat 0:45 perckor találkoztunk (nem elírás ez, hisz a péntek éjjel, figyelembe véve, hogy a folyosóügyeletet éjfélkor függesztették fel, így végül is nyugodtan mondhatjuk szombatnak is). Én megint Petinél landoltam, aki nem akarta még kikürtölni, hogy együtt vagyunk! Ezért kicsit kiakadt azon, hogy Erik tudja a dolgot! De egy csókkal lenyugtattam őt! A csók után ezen az estén csak egy hosszú összebújás volt. Legalábbis egészen ébredésig, ami úgy zajlott, hogy arra ébredtem, hogy Peti éppen orálisan kielégít! Én meg nem tudtam visszafogni a gejzírt, ami a szájába landoltatta a gecimet. Aztán egy heves csók, majd visszatértem a szobámba!

 

A következő héten a legnagyobb bánatomra Peti nem volt suliba, így koleszba sem. Erik csütörtök délutánig tartotta magát a visszafogottsághoz. Az nap tesim is volt. Kicsit meghúztam a lábamat. A szobatársam felajánlotta, hogy megmasszírozza! Én belementem, hisz úgy gondoltam, hogy egy masszázsból nem lehet semmi. A lábamon, pontosabban a bokámon kezdte a masszírozást, majd haladt felfele. Egyszer csak már a hátamat nyomkodta! Istenien masszírozott. Aztán már csak azt éreztem, hogy valami másfajta melegség van a hátamon! Erik elkezdte a hátamat csókolgatni! Én megfordultam és elkezdtem mondani, hogy Nem e.....; de már nem tudtam a második szót sem befejezni, mert a fiú megcsókolt, de olyan hevesen, hogy visszautasítani sem tudtam!

 

Csak azaz érzés bántott egy kicsit, hogy hiába volt ott Peti, akit szerettem, mégis élveztem a csókot Erikkel, amit ő is észrevett persze! Nem sokkal később már a farkamat kényeztette a gyönyörű szájával. Nem akartam, de mégis sikerült megint elsülnöm! Ő csak mosolygott, majd újra megcsókolt!

 

Nagyon jól esett, de mégis egy kisebb bűntudatom volt Peti miatt is, és azért is, mert tisztában voltam Erik érzéseivel! 

 

De továbbiakról a következő részben írok majd!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11704)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.28 -1 3 11704

A bonyodalmak fokozódtak!

 

XIX.

Peti és köztem a titkos éjszakai randevúk következő felvonására a következő hét péntek éjjel került sor. Megint az érzéseim és a vágyaim irányítottak a sráchoz. A fiú egy ajándékkal várt. Egy doboz bonbont vett nekem! Én ezt egy csókkal háláltam először meg! A csók közben egymást vetkőztettük, majd letérdeltem elé, és amilyen hevesen csak tudtam, szoptam őt. Amit Peti csendes, de mégis érzéki nyögéseivel támogatott. Egy nagyon helyes srác péniszét tudhattam megint a számban, ami engem újra és újra a mennyekbe emelt. Nem sokkal ezután úgy tört ki a szerelmem péniszéből a geci, mint a gejzír! Alig győztem nyelni, de nem érdekelt, mert nagyon finom volt. Ezt követően egy kis misszionárius aktus. A szeretkezés alatt végig kényeztetett, csókolgatott valamint a farkamat is kiverte! Én pedig a tenyerébe ill. a testeinkre élveztem! Miután kb. 0,75 óra külső-, és kb. 0,5 óra belső tágítás után belém hatolt, ő is elélvezett újra!A végén ki- és lenyalt. Az utóbbit én is teljesítettem neki! Aztán egy heves csók, majd összebújás!

 

Amikor kora reggel (olyan fél 5 körül) visszatértem a 'saját' kollégiumi szobámba, nagy meglepetésemre Erik (a már sokszor említett fiú) ébren várt! És ennyit mondott: Nagyon jól tudom, hogy hol és kivel töltötted az éjszakát! Látom, hogy ez neked mekkora boldogság! Ugyanúgy csillog a szemed, amikor ő rá nézel, mint ahogy az enyém csilloghat, ha rád nézek! Őszintén mondom, hogy örülök, hogy rád talált a boldogság! Ha szükség lesz rá, akkor bármikor kiállok melletted illetve mellettetek! Rám számíthatsz! Ugye mondanom sem kell, hogy ezek a mondatok egy szerelmes fiú szájából azt váltották belőlem ki, hogy elsírtam magam! Ő az ölelésével vigasztalt! Majdnem megcsókoltam őt! Megint! De, most már ott volt Peti, akit nem akartam átverni! Csak azt az érzést szégyelltem, amit vágynak nevezünk, és ami valamilyen szinten Erikhez vonzott. Végül mégis elgyengültem és megcsókoltam. Amit először visszautasított, majd ő kezdeményezett.

 

De továbbiakról a következő részben írok majd!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11701)


Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.27 -1 3 11701

Van egy olyan sejtésem, hogy többekben felmerült az, hogy nem lehetek ennyire szerencsés! vagy talán az, hogy ennek a sorozatnak jó része kitaláció! Pedig NEM az! Ez mind MEGTÖRTÉNT velem, ahogyan a következő történet is!

 

XVIII.

Volt egy nagyon kedves iskolatársam (Peti), aki nagyon megtetszett nekem! Ő is kollégista volt, ahogy én. Csak két nagy probléma volt, hogy nem voltunk szobatársak! Sőt, még nem is egy emeleten voltunk! Petivel kapcsolatban tisztában voltam azzal, hogy nagyon rossz alvó, hisz ezt ő maga hangoztatta sokszor. Ezért elkezdtem figyelni, hogy mikor szűnik úgy mondva ténylegesen meg a folyosóügyelet. Ez pontban éjfélt jelentett. A folyosóügyelet felfüggesztésének valamint Peti rossz alvókájáról tudva továbbá annak tudatában, hogy a fiú két szobatársa betegség miatt nincs, felszöktem hozzá egy szép csütörtöki napon, hajnali 0:45-kor.

Ahogy korábban ruhába láttam az alakját, úgy elképzeltem többször meztelenül őt. Ahhoz képest nagyon is pozitív meglepetéskét ért, hogy ruha nélkül sokkal csinosabb annál, mint ahogy elképzeltem! 160-165 cm magas, 55-60 kg, sportos testalkat (ez az amit ruhába már leszűrtem róla), enyhén szőrős felsőtest és pénisz, ami lankadtan is már kb. 9-10 cm (ezt már csak meztelenül láthattam meg).

A 16 éves srác teljesen ledöbbent, amikor meglátott engem az ajtajában! Én nem kerteltem sokáig (nem vagyok ugyanis híve a félrebeszélésnek), hanem rögtön a lényegre törtem és elmondtam neki, hogy tetszik nekem. A válaszát meg sem vártam! Fogtam magam és megcsókoltam! Rettegtem attól, hogy ő ellök magától. Nem így lett! Behúzott a szobájába, ahol folytattuk a smárolást, majd jól leszoptam őt. Olyan finom spermát nemigen nyeltem korábban, mint az övé! Íze kicsit sós, enyhén csípős, de mégis édeskés. A hőmérsékletre pedig majdnem forró (vagyis a langyosnál melegebb, de a valós forrótól valamivel hidegebb). Egyszóval isteni finom! Ez az egész nem volt egész 30 perc. Aztán elhelyezkedtem az ágyán kutyába, amire ő elkezdett megdugni. Bátor, de mégis nagyon óvatos volt. Mivel már egy ideje álmodoztam arról, hogy ez megtörténik, így nem volt túlzottan nehéz dolga velem, mert eléggé hamar (kb. 1,5 óra) elengedtem magam és belém tudott hatolni. Utána egy kis (kb. 0,75 óra). utójáték, majd összebújtunk és hajnal háromnegyed 5-ig úgy feküdtünk. Ő néha-néha beszundított, de én egy szemhunyásnyit sem aludtam!

 

Csak arra tudtam gondolni, hogy egy olyan helyes, csinos fiú, mint Peti végre újra a karjaimban van. El sem akarom engedni magam mellől! De azt is elakartam kerülni, hogy lebukjak azzal, hogy felszöktem hozzá!

 

Mielőtt visszatértem volna a szobámba, megbeszéltük vele, hogy mivel a szobatársaival ellentétben, hozzám hasonlóan ő is szombat délelőttönként megy haza, így péntek éjjelente találkozunk majd, de mindig máshol!

 

Izgalmasnak tűnt a dolog! Az is volt egyébként!

 

De továbbiakról a következő részben írok majd!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11700)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.24 -1 3 11700

XVII.

Én másnap viszont egész nap azon gondolkodtam, hogy mivel hálálhatnám meg Erik kedvességét. Aztán, amikor visszatértünk a kollégiumba, akkor éreztem azt, hogy nagyon vágyok az érintésére, ölelésére, a csókjára és talán ennél többre is. Aztán, amikor előkészítette a bokszerét illetve a hálóingjét és azokat hátrahagyva elment zuhanyozni, akkor én gondoltam egyet és a saját párnám mögé elrejtettem azokat. Amikor kijött, akkor elkezdte keresni. Nem értette, hogy hova tűnt, amikor feladta, akkor odament a szekrényéhez, hogy kivegyen egy másikat, akkor odaléptem mögé, és elkezdtem a kezét lefejteni a törölközőről, majd a törölközőt a szép testéről, majd ahogy megfordult, akkor átöleltem és megcsókoltam! Ettől ő nagyon felszabadult lett. Aminek hatására én is felbátorodtam. Az egyik kezemmel simogattam, a másik kezemmel pedig a tökeit markolásztam! Kicsit jó érzés volt a tenyerembe venni a makkját, majd a farkát. Aztán letérdeltem elé és elkezdtem őt leszopni! És minél jobban szoptam, annál jobban élveztem a dolgot, ahogy ő is. Nem is kellett annyira sok idő és csak úgy dőlt az ízletes spermája a számba. Ezt követően ennyit mondtam neki: Jöhet a többi is! Először nem (akarta) érteni, hogy mire célzok, aztán elhelyezkedtem kutyába, amire ő így szólt: Legalább misszionáriusba csináljuk, hogy minél többet láthassam közbe a gyönyörű szemedet és a még gyönyörűbb arcodat! Én úgy voltam vele, hogy ezen az estén minden kívánságát teljesítem! Misszionárius póz következett így! Isteni volt, ahogy szex közben végig kényeztetett engem! Át is bírtam adni magam neki! Eközben persze a péniszem is igencsak merev lett! Ezt látva kiverte nekem, ami megint csak nagyon jól esett. Én a tenyerébe élveztem! Nem győzte a kezéről és a testemről nyalni a spermámat. Boldognak láttam őt, pedig tisztában volt vele, hogy ez a szex semmit sem jelent (legalábbis számomra). Végén egy kis csók, majd összebújás! Másnap reggel csókkal ébresztett. Majd ennyit mondott: Mátékám! Tudom, hogy nem érzel irántam semmit! De nagyon szépen köszönöm ezt a gyönyörű meglepetést és estét, amit tőled kaptam! Én meg azt sem tudtam, hogy merre nézzek, hogy el ne sírjam magam! Egyszerre örültem, hogy boldognak látom őt és egyszerre éreztem magam kellemetlenül, hogy megint nem az eszem, hanem a vágyaim irányítottak.

 

Ő mindig azt hangoztatta, hogy nem bánja a dolgot, és csak örül neki, hogyha a közelembe lehet. De mennyire hihető ez el egy szerelmes fiúnak, akinek érthető módon az a szíve vágya, hogy a szíve választottja végre ne csak egy jó haverként vegye őt számításba, hanem úgy is, mint fiút!

 

Mindig is gondolkoztam ezen! Tisztelem és becsülöm a hozzáállása miatt Eriket! Én lehet, hogy nem tudtam volna ezt eltűrni attól, akit szeretek! Az is lehet azonban, hogy igen! Nem tudom!

 

De továbbiakról a következő részben írok majd!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11699)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.23 -1 3 11699

Bízom benne, hogy a történetem végig olvasását követően nem fog engem senki sem önzőnek tartani.

 

XVI.

Egy héttel az előző események után megint úgy volt, hogy randim lesz egy másik fiúval. De ő egy nappal a randi előtt (hétfőn) emailben küldött egy képet, amin begipszelt lábbal fekszik otthon. Ennyit írt a kép alá: "Egy hét ebben a szörnyben! Utána majd egyeztetünk!" Szomorú voltam, de nem akartam teljesen összetörni emiatt. De a rossz kedvemet megint észrevette Erik. Most azonban az időt is figyelembe véve, tisztában volt vele, hogy nem lehetett a randevún történtek következménye a rossz kedv. Ezért rákérdezett. Én elmondtam neki, hogy sajnos Tomi lemondta a randit, mert gipszben van a lába. Csak én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy az egyik fiúba csalódnom kell, a másik meg el sem tud jönni a randinkra?! (Bele sem gondoltam, hogy pont annak a fiúnak mondom azt, akinek más vágya sincs 'pillanatnyilag', minthogy végre felfigyeljek rá!) De ő megint jött a vigasztaló szavaival és a nyugalmat nyújtó ölelésével! Egyszerűen fel sem fogtam, hogy akkor mit cselekszem, de megcsókoltam. Nagyon heves csókot váltottunk. Abba benne volt minden szomorúságom, minden vágyam és az ő vágyai is. De több nem történt. Elmentünk lezuhanyozni, majd lefeküdtünk. De most már a lefekvés előtt megkértem, hogy legalább még elalszom, bújjon hozzám, mert megnyugvást és biztatást nyújt számomra az ő ölelése! Még egy kis szomorúságot, csalódottságot sem láttam emiatt a szemében! Sőt! Azt tudtam a szeméből kiolvasni, hogy mérhetetlenül örül a kérésemnek! Végül az egész éjjelt összebújva aludtuk végig. A hálám jeléül reggel két puszival (de nem csókkal) ébresztettem a fiút. Még mindig azt láttam a szemén, hogy már annak is örül, hogyha a közelembe lehet. De én ismét kicsit elszégyelltem azért magam, hogy nem tudok rá úgy tekinteni, mint egy szerelmes fiú egy másik szerelmes fiúra, vagyis úgy, ahogy ő tekint rám! Ő el is mondta ekkor nekem: Mátékám! Tudom, hogy nekem sosem lesz igazából esélyem nálad! Nekem már az is nagyon nagy öröm, hogy egyáltalán elfogadod az ölelésemet (és esetenként a csókomat)! Engem ez nem bánt igazán, mert sosem áltattál azzal, hogy valós esélyem lenne nálad! Ne is aggódj illetve ne is bántson emiatt téged a bűntudat! Meglepődtem megint a szavain, de nagyon jól is estek.

 

De továbbiakról a következő részben írok majd!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11698)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.23 -1 3 11698

Most végre folytatom a történetemet!

 

Bízom benne, hogy a történetem végig olvasását követően nem fog engem senki sem önzőnek tartani.

 

XV.

Mindegy 2,5 hónappal az előző történetemben leírtak után. Egy szép(nek induló) keddi napon randevúm volt egy Márk nevű fiúval. Vele hetekkel korábban kezdtem chatelni. Ott nagyon visszafogottnak és érdeklődőnek tűnt. Ugyan nálam 2 évvel idősebb, vagyis 18 éves volt. A személyes találkozókor először úgy láttam, hogy azt kapom, amit vártam. Vagyis egy nagyon kedves, és iszonyúan csinos fiút. A randi kicsivel több mint 2 órát tartott. Alig 5-6 mondatot tudtam mondani, mert be sem állt a szája. Csak magáról tudott és akart beszélni. Mérhetetlenül csalódott voltam, hogy egy ilyen helyes fiú, hogy lehet ennyire önző! Amikor visszaértem a kollégiumi szobába, körül sem néztem, csak elvágottam az ágyon és elsírtam magam. Néhány perc telhetett el, amikor odaült az ágyam szélére Erik és elkezdte simogatni a hátamat. Miközben így szólt: "Mátékám! Nem is kérdezek semmit, mert egyértelmű a helyzet! Én mindig itt leszek neked és melletted!" (Ekkor persze fel sem fogtam igazán, hogy mit is mond) Amikor aztán megnyugodtam egy kicsit, akkor bementem megmosakodni a fürdőbe-mosdóba. Ő ott állt az ajtóba, amikor kimentem és átölelt. Nagyon megnyugtató ez az ölelés. Úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok, és senki sem bánthat engem! Nem sokkal később lefeküdtünk (ki-ki a 'saját' ágyára). Belőlem megint előtört a sírás! Erre Erik odajött, odabújt mellém és átölelt. Megint melegséget és biztonságot éreztem mellette. Nem csak megnyugtatott, hanem hamar el is aludtam. Nem próbálta meg az érzelmi gyengeségemet kihasználni és bármilyen szexuális aktust kezdeményezni. Amikor másnap reggel felébredtem, akkor egyfelől elszégyelltem magam, hogy megint kihasználtam azt, hogy Erik mit érez irántam, majd eszembe jutottak a szavai, amit immáron tisztán felfogtam! Nagyot nőt a szemembe akkor. Nem gondoltam volna, hogy egy szerelmes fiú még erre az áldozatra is képes azért, akit szeret. Bár én is képes lennék rá! Nem győztem hálálkodni neki, amikor felébredt. Erre ő csak ennyit mondott: "Mátékám! Tisztában vagyok vele, hogy sosem fogsz belém szeretni, így már annak is örülhetek, ha egy ölelést, vagy egy kis összebújást megengedsz! Bár ne ilyen körülmények között kerülne erre sor!" Ezután a mondat után még jobban felnéztem rá! Hálával tartoztam neki akkor. De nem hitegethettem azzal, hogy bármikor a jövőben szerelmes leszek belé.

 

De erről és a továbbiakról a következő részben írok majd!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11692)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.23 -1 0 11697

Ezért is kár, hogy az általad ígért folytatás féléve késik!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11696)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.23 -1 1 11696

Nagyon jó a történet!

Előzmény: notrun (11565)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.23 -1 0 11695

Vannak még hasonló történeteid? Nem osztod meg itt őket (már ha persze vannak)?

Előzmény: Secret 23 (11635)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.23 -1 0 11694

Azóta sincs változás köztetek? Esetleg folytatás?

Előzmény: dr92 (11644)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.23 -1 0 11693

Kicsit később folytatom a történetet!

Ha a sors is úgy akarja, akkor egynél több történetet küldök ma be!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11692)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.21 -1 4 11692

Most végre folytatom a történetemet!

 

A véletlenek összjátéka volt az, hogy egy szobába kerültünk Erikkel. De ez így alakult.

 

XIV.

Tényleg nagyon helyes fiú volt. Nem voltam még igazán túl Benjin. Nem akartam Erik érzéseivel sem játszani. A saját érzéseim pedig nagyon zavarosan voltak. Abban ugyan biztos voltam, hogy nem vagyok belé szerelmes. De az is igaz, hogy valahol mégis vágytam arra, hogy egymás mellett legyünk. Ez szerintem sokkal inkább annak volt köszönhető, mert Erik egy helyes, csinos és kitartó kamasz volt. Bőre nagyon puha és bársonyos volt! Ő érzelmekkel tekintett rám. Sajnos én ezt sosem tudtam neki viszonozni. Én max. a közelségét (és alkalmanként az érintését) kívántam semmi mást. A fiú sem erőltetett semmi mást. Néhány héttel az előző események után történt meg az, hogy ő még fürdött, amikor én lefeküdtem. Már félálomba voltam, amikor melegséget éreztem magam mellett. Ahogyan éreztem a finom bársonyos bőrének isteni illatát. A karjainak védelmező ölelését. Valamiféle nyugalom öntötte el a szívemet. Ő úgy dörgölőzött hozzám, mint egy kisgyerek, aki az anyukája meleg ölelésére vágyik. Ez még jobban esett. Reggel nem is hallottam óracsörgést, de még sem aludtam el, mert Erik meleg csókokkal ébresztett. Egy újabb nyugodt éjszakám volt. Éreztem, hogy a fiú elfogadja azt, hogy én nem tekintek úgy ő rá, mint ahogy ő tekint én rám. Neki csak az számított, hogy a közelembe legyen!

 

Aki ebben a részben erős erotikára vágyott, annak biztosan csalódást okoztam. De a melegek élete sem csak a szexről szól. Szerintem ebben még a meleg-társaim is egyetértenek velem!

-

De erről és a továbbiakról a következő részben írok majd!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11690)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.19 -1 0 11690

A mából egyéb okok miatt csak holnap lesz! Sajnálom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11689)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.19 -1 0 11689

A délután egy későbbi szakaszában küldöm a következő részt! Legalábbis terveim szerint!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11688)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.18 -1 3 11688

XIII.

Az új tanévre, új szobatársat kaptam. Erik volt az (akit már korábban említettem). Nem tudtam, hogy érez-e még irántam valamit vagy sem. De azt tudtam, hogy ugyan helyes fiú, de nekem még mindig nagyon hiányzott Benji. Eltelt nagyjából 1 hónap, majd elkezdtem figyelni Eriket, hogy hogy viselkedik, amikor azt hiszi nem vagyok ott. Egyértelművé vált számomra, hogy még mindig érez irántam valamit. De ezt nem mutatta ki, amikor tudta, hogy ott vagyok, vagy társaságban voltunk. A fordulópont a félévi bizonyítvány kiosztása után kb. 1 héttel történt meg. Ezen az estén ő kezdeményezően lépett fel. Amikor bementem zuhanyozni, akkor kb. 2 perccel később, amikor még a vizet állítottam befelé, amikor a fiú hátulról átölelt és elkezdte a nyakamat csókolgatni. Eleinte olyan érzésem volt, mintha az egész szituációt a hátam közepére kívánnám, majd egyre inkább élvezni kezdtem. Aztán megfordultam, de amikor úgy is megpróbált megcsókolni, akkor én először visszautasítottam. Ő újra próbálkozott. Ezt is visszautasítottam. A harmadik próbálkozásánál reakcióra sem volt módom, olyan vehemensen csókolt meg. Én meg önkénytelenül is, de viszonoztam a csókját. Az első másodpercekben kissé zavarodottak voltunk mindketten, de utána elkezdtünk felszabadulttá válni, így nagyon heves smárolás lett vége. Beismerem, hogy még jól is esett, hogy felbátorodott Erik és végre mert kezdeményezni. De ekkor még nem történt semmi. Én zuhanyozás után felvettem a pizsamámat és lefeküdtem. Ritka dolog, hogy emlékszem egy-egy álmomra (főleg nagyjából 10-12 év elteltével), de ezen az éjjelen történtekre emlékszem. Benjivel, és a vele való különböző aktusokról álmodtam. Én magam is éreztem, hogy kezdek merevedni. De, míg én éreztem, addig Erik pedig látta. És mivel még mindig nagyon kívánt, elkezdett a farkamon keresztül kényeztetni. Mire felébredtem, addigra önkéntelenül ugyan, de a szájába élveztem. Aztán ő meg megcsókolt. Ezt követően a következő kb. 1,5 hétbe megpróbáltam amennyire csak lehet kerülni őt. Nem is azért, amit tett. Nem is azért, amit nem tett. És nem is azért, hogy ezzel bántsam vagy szenvedést okozzak (bár utólag elismerem, hogy ez lett persze a vége), hanem leginkább azért, hogy magamba tisztázni tudjam, hogy most mi legyen a továbbiakban. Én továbbra sem voltam belé szerelmes, de az nyilvánvaló volt számomra, hogy ő még mindig nagyon erős intim érzéseket érez irántam.

 

De erről és a továbbiakról a következő részben írok majd!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11686)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.17 -1 2 11686

XII.

Itt egy időre sajnos megakadt minden ilyen aktusom, mert hideg zuhanyként érkezett a hír, hogy a nyári szünet elején elköltöznek az ország majdhogynem a másik végére, mert ott kapott munkát az édesapja. Én hiába akartam így is folytatni, de Benji azt mondta, hogy nem akar magához láncolni azzal, hogy távkapcsolatban folytassuk, hisz a személyes találkozás nagyon minimális lenne a nagy (kb. 400 km-es) távolság miatt.

 

Lényegében így ebbe a részben nincs is miről mesélnem részletesen!

 

De a történetem még ennek ellenére nem ért véget a koleszban sem. Ezért lesz következő rész is!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11685)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.17 -1 4 11685

XI.

A következő aktusra nagyjából 1 hónappal került sor. (Én még mindig 15 éves voltam, míg Benji eddigre már betöltötte a 16. életévét.) Ez az egész úgy indult, hogy a másnapi biológia dolgozatra tanultunk még egy kicsit. A párom nemigazán tétlenkedett. Tanulás közben végig a térdemet simogatta vagy a kezemet fogdosta. A szívem végig hevesen vert. Nem is igazán tudtunk egyikünk sem arra koncentrálni. Egyszer csak odahajolt hozzám. Erre megcsókoltam. Ebből heves csókolózás lett. A csókolózásból egymás vetkőztetése lett, majd egy 69-es orális szex következett. Isteni volt, ahogy Benjikém pénisze nem csak, hogy a számban lett teljesen merev, hanem ott érte el a(z akkori) maximum méretét. Végül is ez kölcsönös volt. Ahogyan az elélvezés is! Ráadásul a mindegy 2-2,5 órás aktus alatt ő háromszor, míg én négyszer élveztem el. Nagyon jó volt nyelni a spermáját, ami forró, kicsit édes, de mégis kicsit sós volt. A végén összebújtunk és úgy aludtunk. Másnap este pedig már zuhanyozás közben végig izgatott a szerelmem. Sőt! A hátam mögé lépve a nyakamat és a hátamat csókolgatta. Eközben előre nyúlva a farkamat húzogatta. Én is folyamatosan hátra felé nyúlkáltam, hogy a péniszét a kezembe tudhassam. Aztán egyszer ezt megunva kicsit, megfordultam, ami váratlan volt a számára, így amikor ismételten a nyakamat akarta megcsókolni, én felemeltem a fejét és megcsókoltam. Nagyon jó érzés volt. Aztán már ott zuhanyozás közben kielégítettem egyszer. Bele is élvezett a számba. Abba hagyva a fürdést és visszatérve a hálóba, mindent ott folytattunk, ahol a zuhanyozóba abba maradt! Egy rövidke 69-et követően a drágám ismét megkurt. A szokásához híven mindent megtett, hogy jól érezzem magam közben. Végig simogatott, csókolgatott. Az egyik kezével még a farkamat is húzogatta közben. Mire belém hatolt (kb. 30 perc) beleélveztem a kezébe, ő meg a seggembe. Benji kinyalt engem, míg én pedig lenyaltam a kezét. Furcsa volt a saját spermámat nyalni. Nem volt akkor sem rossz. Az övéhez képest kicsivel langyosabb, és nagyon sós volt, egy pikáns édeskés bevonattal. De az övé, akkor is jobban ízlett.

 

Innen a következő részben (amit vélhetően még ma befogok küldeni) folytatom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11684)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.17 -1 0 11684

A mai nap folyamán 9:00 óra után bármikor lehet a történetem folytatásával számolni!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11683)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.16 -1 0 11683

Holnap folytatom a történetemet!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11680)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.16 -1 0 11680

Ha bárki, bármire kíváncsi, az írjon akár privátba is. Csak ajánlatot ne tegyen nekem!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11679)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.16 -1 4 11679

X.

Az előzőeket követően kb. 1,5 hét telt el, amikor egy szép keddi napon úgy döntöttem, hogy a korábbi kedvességét viszonzom, így amikor elment zuhanyozni, akkor az általa éjszakára magának előkészített világos színű bokszerét bedugtam a párnája alá, majd elbújtam az átjáró ajtaja mellé (vagyis nyitott állapot esetén mögé). Amikor kijött a zuhanyozóból magára tekert törölközővel és megállt az ágya végében és a szemével kereste a bokszerét, akkor odaléptem mögé és átöleltem. Aztán lefejtettem először a kezét a törölközőről, majd azt pedig róla. Nagyon jó volt megint érezni a bőrének illatát és selymességét. Rögtön azt éreztem, hogy ő is ugyanúgy vágyik rá, ahogy én! Leterítettem az ágyra és elkezdtem a talpát csókolgatni, aztán a lábujjait szopogatni, majd a bokáit és az alsó lábszárait csókolgatni, utána a combját puszilgatni. Így értem el a péniszéig (kb. 17 cm nagy). Először még csak a heregolyóit nyalogattam és kaptam be. Már ez is nagyon jól esett. Aztán bekaptam a farkincáját is. Ez isteni finom volt, majd elkezdtem amilyen hevesen csak tudtam szopni a drágámat. Ő meg elkezdett vastagodni. Az elélvezés előtt már kb. 6-6,5 cm-is lehetett neki. Jött ám belőle bőven. Én meg nyeltem, ahogy tudtam, és szoptam tovább, amennyire csak az erőm engedte. Ő meg persze "adta az apatejet" bőven. A végén egy nagyon heves csók, majd egy összebújás. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Benji a faszomon elégít éppen ki. Nagyon jó volt erre ébredni.

 

A következő részt vagy talán részeket várhatóan a mai nap folyamán beküldöm!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11677)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.16 -1 3 11677

Nálunk a kollégiumban volt rá lehetőség, hogy kéthetente menjünk csak haza, hisz szombaton és vasárnap is volt felügyelet.

 

IX.

A következő aktus sem váratott magára sokat. Három nap múlva, vagyis egész pontosan szombaton este következett a folytatás, hiszen a szerelmem megint nem tétovázott sokáig. Amikor zuhanyoztam, akkor ő elterült az ágyamon anyaszült meztelenül. Amikor kiléptem a fürdőből és megláttam Benjámin gyönyörű és szexis testét anyaszült meztelenül. Nem is tudtam sokáig visszafogni magam. Odamentem hozzá és megcsókoltam. Erre ő megfordított, majd lejjebb csúszott. Elkezdte a talpamat nyalogatni, csókolgatni. Aztán elkezdte a lábujjaimat szopogatni. Eközben a kezével a farkamat húzogatta. Ezt követve már a bokáimat, az alsó lábszáraimat, majd a combomat csókolgatta. A faszom pedig egyre merevedett. Ekkor tájt mereven 14/3 volt. Aztán "ugrott" egy nagyot és elkezdte a mellbimbóimat nyalogatni, a mellkakasomat csókolgatni. Így végre elérkezett a pillanat, hogy orálisan kielégítsen! Nagyon jó érzés volt, ahogy elkezdett a nyelvével először a golyóimmal játszadozni, majd pedig bekapta a péniszemet és elkezdte óvatosan, majd egyre vehemensebben szopni. Én pedig a merevedés mellett keményedtem is, aminek következtében rendesen elsültem. Szerencsétlen Benjikém pedig alig győzte nyelni a spermát. Aztán én is leszoptam. Ő is a számba élvezett. Végül óvatosan, de megint seggbe rakott! Isteni volt, ahogy az is, hogy megint belém élvezett. Az anál végén kinyalt, míg én pedig a gecijéből a testére jutó részt lenyaltam róla. Nagyon jó volt. Egy gyors hideg vizes zuhanyozás (nem volt 5 perc sem), majd összebújva, egymás testének illatát és melegét érezve, bebújtunk a takaró alá, és aludtunk. (Már amennyit tudtunk persze!)

 

Innen a következő részt vagy részeket várhatóan a mai nap folyamán beküldöm!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11676)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.15 -1 5 11676

VIII.

Az előbújás egy szerdai napon történt meg. Aznap este teljesen együtt mentünk be a zuhanyozóba. Nagyjából két perc telt el a zuhanyozástól, amikor Benji beállt elém, majd átölelt. Én természetesen nem löktem el magamtól. A következő pillanatban már a nyakát csókolgattam, amit az arcán folytattam volna, de a szájára kerültem, mert odafordult. Nagyon jó volt a csók! A csókból pillanatok alatt az lett, hogy letérdelt elém és elkezdett kielégíteni engem! Elég gyorsan adtam az élvezetnek szó szerint. Aztán valahogy kikerültünk a hálórészbe, ahol én is megoldottam a kielégítését. Eközben egyenesen a számba élvezett. Egyszerűen isteni volt a spermája. Egyszerre volt meleg, de nem forró. Egyszerre volt édeskés és enyhén sós. Nagyon ízlett. Aztán következhetett az életünk legnagyobb fordulópontja. A szex, ami a szüzességünket a múlttá teszi egyenlővé. Nem kis izgalom (és minimális félelem) volt bennem, amikor elhelyezkedtem kutyába. A félelem amiatt volt bennem, amilyen rémisztőnek írják le a meleg szexet a filmek. Ezzel szemben Benji nagyon óvatosan bekente a nyílásomat és a kezét síkosítóval, majd felhúzatta velem magára a kotont. Utána elkezdett egyfelől simogatni és nyugtatgatni. Másfelől pedig óvatosan, az ujjait használva tágítani! Éreztem, hogy ő is nagyon izgul. Talán jobban is izgult, mint én. Többször megállt, amikor én már majdnem elengedtem magam. Végül minden bátorságát összeszedve elérte nálam, hogy áttudjam adni magamat neki. Aztán következett a belső nemű tágítás. Ekkor is többször megtorpant, de ez nem érdekelt engem. Áttudtam magam adni a vágynak. Addigi életem legboldogabb éjszakáját töltöttem vele. Ő többször belém élvezett, majd kinyalt. Utána egy heves csók, majd összebújás következett. Nagyon jól éreztem magam vele.

 

Innen a következő részben folytatom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11675)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.15 -1 4 11675

VII.

1. fejezet:

A levél és a benne álló meglepő vallomás után két nappal leültem négyszemközt beszélni Erikkel. Elmondtam neki, hogy ugyan nem mondanám, hogy rossz pasi, de nekem nem az esetem. Ezen felül persze megértem és elfogadom az érzéseit, mert ellene nem tudok tenni. Remélem mielőbb túl teszi magát azon, hogy lecsúszott rólam. És bízom benne, hogy a barátságunk sem fog megszűnni. Megnyugtatott abban, hogy mindenben mellettem, mellettünk áll. A barátságunk nem fog porrá lenni csak azért, mert nem lehetek az övé! 

Az előzőekben leírt beszélgetést követően bő 1 héttel olyat tett, amire nem gondoltam! Kiállt az osztály elé és coming out-olt. De legalább ezzel felmérhettük Benjivel, hogy ki és hogyan reagálna egy fokozottabb előbújásra amilyen a miénk lenne!

 

2. fejezet:

 

Mivel elég jól fogadta az osztály Erik előbújását, így elkezdtük egymást győzködni Benjivel arról, hogy mi is nyugodtan coming out-olhatunk. Végül ez először persze otthon történt meg. A szüleim először nagyon megijedtek, de mégis mindenben támogattak engem. Ehhez érdemes azt is tudni, hogy ekkor már több, mint 8 éve volt annak, hogy a bátyám egy súlyos betegséget követően 13 éves korában meghalt, így én voltam apámnak az egyedüli esélye a majdani unokázásra.) Náluk hasonló volt a fogadtatás a szülők részéről, de a bátyjai nem igazán akarták először elfogadni őt. A szülei támogatásának hála végül az osztály előtt is előbújtunk. Először én. Néhány nappal később ő is. Néhány héttel később azt is elmondtuk, hogy mi együtt vagyunk. Ennek még vegyesebb volt a fogadtatása. Volt olyan, aki azt mondta, hogy ez várható volt, hisz nagyon egymáshoz illünk, de voltak olyanok is, akik ezt már nem fogadták el, bár a melegségről szóló bejelentésünknél elfogadóak voltak. A részleges coming out "sikeresebb volt" elfogadás szempontjából, mint a teljes előbújás, de ettől a dolog csak fokozódott!

 

A következő részben már olyan dologra is kitérek, ami a legtöbb itteni történetben megjelenik.

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11674)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.15 -1 0 11674

Még ma fogok történeteket beküldeni, de aki valami privátra is kíváncsi, az írjon emailt nekem. Az adatlapomon megosztottam az email címemet!

 

Üdv: Máté

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11673)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.15 -1 4 11673

VI.

A levélben ez állt: "Szia Máté! Nagyon sajnálom a viselkedésemet. Mondhatnám-írhatnám, hogy teljes szívemből örülök a boldogságodnak! De ez nem lenne teljesen igaz! Örülök ugyan annak, hogy boldog vagy, de féltékeny is vagyok Benjire, mert nekem is nagyon bejössz! Szerettem volna veled járni, de nem voltam elég bátor a kezdeményezéshez, ezért lecsúsztam Rólad. Féltékeny vagyok ugyan, de mégiscsak örülök, hogy boldognak látlak benneteket! Üdvözlettel: Tamási Erik" Ez a levél nagyon meglepett engem, mert nem gondoltam volna, hogy Erik is vágyakozik utánam! Nem is tudtam, hogy miként kezeljem ezt. Én már majdnem 15 éves voltam ekkor, míg Erik pedig 17 éves volt. Nem mondom, hogy rossz pasi, de nem volt igazán az esetem. Bár az tény, hogy mai napig nagyon megértjük egymást vele is, ahogy persze Benjivel is.

 

Innen a következő részben folytatom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11672)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.14 -1 3 11672

Úgy gondoltam, hogy még egy történet belefér még mára:

V.

Ekkor végre kimondtam neki azt, hogy szerelmes vagyok belé. Ő is elismerte nekem, hogy szeret! Megbeszéltük, hogy még várunk egy kicsit a coming out-tal. A következő hetekben viszont egyre többet kerestük egymás tekintetét a szünetekben ill. egyre többet flörtöltünk egymással. Néhányan nem tudták hova tenni a dolgot. Néhányan játéknak gondolták. Néhány pedig szerintem átláttak a dolgon és összerakták a képet. (Legalábbis négyszemközt többen tettek ilyen jellegű fél mondatokat: Jól néznétek ki Benjivel!Ha szeretitek egymást, akkor minek szívatjátok egymást?; stb stb stb.... - de szerencsére csak négy- vagy max. hatszemközt.) A következő 3-3,5 hónapban a titkos találkozók során kialakítottunk magunknak egy mindentől távoleső erdős területen egy fazáhat, amit találkahelyként tartottunk fent. Mikor már kicsit összébb melegedtünk (még olyan dolog nem történt közöttünk), akkor megállapodtunk, hogy fejenként két-két legjobb barátnak elmondjuk a teljes valóságot. Persze diszkréció mellett. Ez a megbeszélésünk után egy héttel megtörtént. Benji részéről két osztálytársunk (Csabi és Barna), míg az én részemről szintn két osztálytársunk (Zsófi és Erik) voltak. A 4 hozzánk közelálló személyből 3 azonnal mellénk állt. A negyedik (Erik) is ugyan támogató megjegyzést tett, de egy kis keserűség volt hallható a hangjából.

Bő 2 héttel a bejelentést követően egy levelet találtam az egyik szünet után a táskámban.

 

Innen a következő részben folytatom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11671)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.14 -1 2 11671

Ígértem a folytatást:

IV.

Ekkor már nagyon zavarosak voltak érzéseim! Egyszer legszívesebben a pokolba kívántam Benjámint, máskor pedig leginkább a keblemre öleltem volna, ahonnal el sem engedtem volna. Egyszer világgá kürtöltem volna, hogy meleg vagyok és nagyon kedvelem Benjit, máskor pedig elfutottam volna ezekkel az érzésekkel még előle is. Nehezen jöttem rá, hogy ez bizony szerelem! Már csak neki kellett valahogy elmondanom! Na ez keményebb dió volt, mert attól féltem, hogy visszautasítja az ilyen típusú közeledésemet, azaz csak játszott velem. Néhány hónap őrlődés után elhívtam moziba, majd cukrászdázni. Nem utasított vissza. A moziba hol a térdét fogtam, hol pedig a kezét. Ezt sem utasította el. Sőt viszonozta is. Aztán, amikor az utcán megpróbáltam megfogni a kezét, akkor elutasított. Ez rosszul esett. Aztán a cukrászdába belépve kértünk egy-egy sütit és egy-egy Colát, majd kiültünk a kerthelység legtávolabbi helyére. Ott hosszasan beszélgettünk. Megint többször megpróbáltam megfogni a kezét, de elutasította. A beszélgetés végén elmondta, hogy tetszek ugyan neki, de más a suli, más a mozi és más az utca vagy éppen egy nyilvános cukrászda. Akkor esett le nekem, hogy talán még fél egy kicsit attól, hogy visszajuthat a szüleihez. De akkor a suliba miért is küld felém jeleket a többiek előtt?! - merült fel bennem a kérdés; De ki már nem tudtam mondani, mert megválaszolta már a feltétele előtt. Talán azért merek neked vagy feléd bármilyen jelzést adni a suliba, mert senki nem veszi ezt komolyan, míg ha utcán meglátnak 14-15 évesen kézen fogva egy másik fiúval, akkor már nemigazán tagadhatom le a dolgot! Ezzel rátapintott az igazságra! Rájöttem, hogy talán nekem sem kellene addig ezt erőltetnem az utcán, ameddig legalább a szüleimmel nem beszéltem róla!

 

Innen a következő részben folytatom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11669)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.09.14 -1 0 11669

De még azzal sem ért véget a dolog! Később még folytatom!

 

Üdv: Máté

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11668)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!