Köszönöm ezt is. Tehát a 'Vajzer' egyszerű fonetikusan vett névátírás. Találtam egy Vajzer-t a Váci Végrendeletek 1706-1750 c. kötetben, akinek kilencféle módon volt írva a neve, hol így, hol úgy:
Vajszer
Vaÿszer
Wajzer
Vaiszer
Waÿzer
Wayzer
Waiser
Waizer
Vajzér
Egy másik Vajzer pedig Weißer-nek volt írva.
Mikor rögzült véglegesen kb. a nevek írása?
Amit vissza tudok követni, a szépöregapám már 'Vajzer' néven futott, 1820-as években született.
Hogy „svábul” [*] hogyan ejtik, azt majd talán elmondja vörösvári (vagy más ehhez értő, itten sváb leszármazott), mert én nem beszélem a magyarországi német nyelvjárásokat. Az irodalmi német szerint az ejtése [va͜izɐ], amely magyar beszélők ajkán magyar hangokkal visszaadva természetes módon /vajzer/ lesz, ahogy a Vajzer nevet is írják.
[*] Ami egy magyarnak „sváb”, az a németeknek egy tucat különböző délnémet nyelvjárás lehet. Így lehet, hogy „svábul” nem is mondják sehogy, hanem inkább pilisvörösvári stb. dialektusban.
A környékünkön a családnevek kialakulása többségében befejeződik a XVII. sz.-dal. Ezért, amikor a családneveket vizsgáljuk, akkor a XV–XVII. sz.-i nyelvállapotból kell kiindulnunk. Nem ritka eset, hogy egy-egy régi szót már csak a vezetéknevek őriztek meg (úgy, abban az alakban), a mai nyelvből viszont már kikopott. Csakhogy a XV–XVII. sz.-ban még nem készültek részletes szótárak, így nem biztos, hogy azokban a kikopott, de a nevekben megőrzött szavakat azonosítani tudjuk. Ezért gyakran fordulunk a rokon nyelvekhez: ami a kérdéses nyelvből eltűnt, az ott még meglehet.
Ez lehet a helyzet a Nedorostek névvel is. A XV–XVII. sz.-i morva nyelvjárásokban még létezhetett [*] a nedorostek főnév, de mára kiveszett: a szomszéd szlovák azonban a jelenkori szótárakban is megőrizte az ennek hangtanilag megfelelő nedorastok szót.
Amúgy a nedorostek szó jelentése viszonylag világos: ne- tagadó előtag + cseh dorůst / szlovák dorásť ’felnőni’ + cseh-szlovák –ek / közpészlovák –ok kicsinyítő-személynévképző, azaz ’fel nem nőtt személy’. A pontos szó szótárbeli megtalálása csak azért kell, hogy az esetleges másodlagos jelentésváltozásokra is fény derüljön, illetve kiderüljön, hogy a felnövést méretre vagy szociálisan értelmezi-e a nyelvközösség. (Mint kiderült, méretre.)
Morva névnek egyébként azért állítottam, mert jellegzetesen morvaországi elterjedésűnek tűnik a jelenkorban is: se Csehországban, se Szlovákiában nem gyakoribb annál, minthogy morva betelepülőknek tulajdoníthassuk.
Ami a cseh, a morva és a szlovák viszonyát illeti: alakulhatott volna úgy a történelem, hogy ezt a három nyelvi egységet egy nyelvnek tekintsük. A jelen közmegegyezés a morvát (annak nyugati nyelvjárásit) cseh nyelvjárásnak tekinti, de ez ellen morva értelmiségiek tiltakoznak: a szlovák viszont külön nyelvnek számít. Mindamellett a délkelet-morva, ún. szlováckói morva nyelvjárások valójában nyugat-szlovák nyelvjárások; az északkelet-morva, ún. valašskói morva nyelvjárások pedig kelet-szlovák nyelvjárásokkal rokonok. Az észak-morva területek pedig a lengyel sziléziai nyelvjárásához tartoznak.
Talán tekintsd úgy a cseh, a morva és a szlovák viszonyát, mint a magyarországi magyar, a székely és a csángó viszonyát. A kölcsönös megértés lehetséges, de azért nem teljes.
[*] Meg kell valljam, amikor a név etimológiájáról írtam a hozzászólást, akkor nem néztem meg morva szótárat, mert már a számomra könnyebben hozzáférhető szlovákból kijött az etimológia. De most megnéztem Bartoš 1906-os morva szótárát: ez a legbővebb, amit elérek. A Nedorostek-et mint jellemző vezetéknevet hozza, de a nedorostek szót nem ismeri ez sem.
Én egy 7900 „fős” németországi nevet nem mondanék „relatíve ritkának”: ha a nevek készletéből indulunk ki, akkor ez a középmezőnyt képviselheti. Nemrég volt itt soron az Andorfer név: ennek kb. 300 németországi viselője van, talán ez nevezhető „relatíve ritkának”.
Az, hogy a magyarországi Vajzerek egy közös ősre mennek-e vissza, nem tudom: ez már a genealógia területe, nem az etimológiáé. Mindenesetre a /vajzer/ ejtésű nevek esetén a 7900 fős németországi létszám miatt én több ősre gondolnék. De szerintem viszonylag ritka, hogy a német vezetéknevek fonetikusan leírva jelennek meg. Így valószínűségi alapon talán megkockáztatható az agondolat, hogy a sok /vajzer/ ős közül csak egy esetben lett az írásmód is Vajzer. De erre nem adok garanciát.
A kiindulási német név sztenderd írásmódja a Weiser, emellett adatolható a Waiser. A Vajzer nincs közvetlen kapcsolatban a Weisser, Weißer nevekkel, de ez utóbbiaknak egy része előbb Weiser-ré alakulhatott. Tehát tulajdonképpen az –ss-es, -ß-es alakokat közvetlen ősként nem kell figyelembe venni: ezek írásmódja tehát itt érdektelen (persze az –ei– helyett itt is lehet –ai–).
A sváb vs. zsidó kérdésben vörösváritól már kaptál választ. Azt azért még elmondanám általánosságban, hogy II. József névrendelete után a zsidók többsége eleve gyakori német vezetéknevet kapott, olyat, amelyet már sok német viselt. Ezért gyakran nem igazolható a tényekkel az, ha a „magyar fülben” egy német név zsidó asszociációkat kelt.
A vörösvári Weiszerek őse, az én ősöm is, Michael Weiser ( 1798-1845 ) Gross Ullersdorfban született Morvaországban 1798.02.08-án Michael Weiser és Anna Maria Nissner fiaként. 1828.11.02 Pesten Terézvárosban feleségül veszi a vörösvári Catherina Hidringert-Franz Hidringer nyerges lányát, ekkor fogadós Pesten korábban mészáros volt. Terézvárosban 1833.05.11-én születik fiúk Leopold Weiser/Weiser Lipót. 1838-ban elköltöznek Terézvárosból kocsmákat/fogadókat bérelnek Solymáron utána Vörösváron. Michael Weiser 1845.02.24-én halt meg Vörösváron, özvegye később Franz Klimetsch kocsmáros felesége lett.
Végböngésztem a 'Weiser" nevet, és relatíve ritkának tűnik (7900 db német, alig valami a többi országan). A Weißer, Weisser még sokkal ritkább.
Csak ezek az alakja lehetnek a Vajzernek eredetileg?
Az tényleg lehetséges (vörösvári mende-monda), hogy a Weisser-es [Weißer-es] alak nem svábot jelöl, hanem zsidót?
A hazai Vajzer nevűek feltehetőleg egyetlen közös ősre mennek vissza, vagy valószínűbb, hogy sok Weiser/Weißer/Weisser romlott Vajzerré az idők folyamán?
Próbálom értelmezni, amit írtál. Elég dinnye vagyok a témához, elnézést, ha butaságokat írok.
A Nedorosztik név ha jól értem morva területen elterjedtebb. De a szó értelme mégis inkább a szlovák nyelvből hámozható ki. Ez mit jelent? Inkább morva, vagy inkább szlovák név? Egyáltalán a 'morva', mint 'nép' hogy viszonyul a 'szlovák' és 'cseh' 'nép'-hez? Erről egy fél bitet se tudok.
Vajzer: Vö. német Weiser családnév. Ez a Duden szerint:
1. A német Weise személynév erős ragozású melléknévi vagy apanévi formája. A Weise maga:
a) Jellemre utaló ragadványnév a német weise ’értelmes, hozzáértő, okos, bölcs’ melléknévből.
b) A haj- vagy bőrszínre utaló ragadványnév a német weiß ’fehér, világos’ melléknévből másodlagos [s] > [z] zöngésüléssel.
2. Cselekvőnévi ragadványnév a német weisen ’megmutat, (el)vezet, irányít’ igéből.
3. A Weisser, Weißer családnév [s] > [z] zöngésüléses alakváltozata, amely az 1. b)-n kívül lehet:
a) Foglalkozásnév a német weißen ’meszel, fehérít’ igéből.
b) Ragadványnév a középfelnémet wīʒære ’gáncsoskodó, elítélő, kínzó, gyötrő’ melléknévből.
Nedorosztik, Nedorosztek: Vö. morva Nedorostek; szlovákként ritka a Nedorostek (Nedorostková), gyakoribb a Nedorost (Nedorostová), Nedorast. Az -ek helyett -ík végződéssel is elképzelhető, ekkor az egyik kicsinyítő képzőt lecserélné egy másik: ez a jelenkorban ritka köznévként kimutatható, de vezetéknévként nem (történetileg azonban lehetséges).
Termetre utaló ragadványnév. Közszói alapja ma a szlovákból mutatható ki: nedorastok ’fejletlen, serdületlen, satnya, korcs, csenevész ember, teremtmény’. Ugyanakkor vö. cseh nedorostlý ’ki nem fejlődött, serdületlen’ melléknév, régi (nyugat-)szlovák nedorost(lec) ’törpe’.
Olvastam, hogy a Vajzlik nevet körbejàrtàtok. Közben szóba került a Vajzer név is. Erről a névről szeretnék többet tudni. Illetve a Nedorosztik (Nedoroszték?) név is nagyon érdekelne.
Tarek: Vö. szlovák Tarek családnév, de a történeti lengyel vezetéknevek között is szerepel. Az -ar-rá feloldott szótagképző -r- miatt keletszlovák vagy lengyel eredetű személynévből lett képzőtlen apanév. Az etimológiájához a régi lengyel tarkać ’fecseg; mormog, suttog; zümmög(ve mozog), búg; kopog, dobog’ igét, illetve a lengyel tarka ’sulykoló, mángorló; reszelő’ főnév alakkörét említik. (Az ige a középszlovák alapú szlovák irodalmi nyelvben trkať.)
Nem tudom, a következő családnév volt-e már: Tarek. Elég ritkának tűnik, és az a viselője, aki miatt a név eredete érdekel, a 19. század végén született az akkor szlovák többségű Vágújhelyen. Elképzelhető, hogy szláv a név?
Dormán: Az összefoglaló források, amelyeket végig lapoztam, egyértelműen besenyő személynévnek tartják, egyedül Kiss Lajos teszi hozzá, hogy „török, közelebbről valószínűleg besenyő”. Azonban ehhez képest a személynévtárak csak az Árpád-kor legvégéről adatolják (1285/1367, 1292: Fehértói Katalin). Nem ismerem a név részletes irodalmát,így nem tudom, hogy a besenyő vélelmet mire alapozzák:ez vagy másodlagos adaton (pl. a török etimológia és az előfordulás besenyő eredetű lakosságának az összevetésén) alapulhat, vagy Magyarországon kívüli besenyő forrásokon.
A név etimológiája tisztának látszik, az eredeti alakja Durman, amelyben a köztörök dur- ’(meg-, fel-, el-) áll’ igetőhöz a köztörök -man/men cselekvőnévképző járult. (A név maga tehát nem bizonyít a besenyő eredet mellett, mert pl. a mai oszmán-törökben is előforulhatna.)
A Dormán személynév úgy lett családnév, ahogy József Attila vezetékneve is. Ezt képzőtlen apanévnek hívjuk: a leszármazottak a felmenőjük személynevét kapják megkülönböztető névül (ragadványnévül); amikor ez a szokás generációról, generációra öröklődik, akkor már családnévről beszélünk.
Addendum: Megnéztem megbízhatóbb forrásokban (Kiss Lajos, Magyar Nagylexikon). A településnév először a XIV, sz. második felében bukkan fel, mint Dormanhaza (Dormánháza). A XV. Sz.-i birtokosokat is Dormánháziaknak nevezték. A mai névforma első adata csak a XVIII sz. második feléből való Dormand (Dormánd) formában. A közvetlen besenyő eredetnek tehát még a lehetősége sem merül fel.
A név egyébként onnan jő, hogy a feltételezett elődtelepülést, Bogorbesenyőt a XIII. sz. legvégén Dormán fiai szerezték meg.
Analógiául: A Ferenc személynév olasz eredetű, de a Ferihegy (Ferencváros, Ferencszállás) helynév magyar. Magyar eredetűnek [*] mondunk egy tulajdonnevet akkor is, ha azt magyar nyelvhasználók idegen eredetű alapokból alkották meg, de a magyar nyelv „szabályai” szerint.
A Dormánd esetén a –d eredetileg régi magyar kicsinyítő képző: ez a továbbképzés teszi magyarrá. Az Árpád-kor elején olyan sok –d képzős személynév lett településnévvé, hogy idővel ezt a –d képzőt helynévképzőként fogta fel a nyelvérzék. Úgyhogy Dormánd esetén inkább ez utóbbi lehet a helyzet, annál is inkább, mivel (ha igaz) az azonos jelentésű Dormánháza alakkal váltakozik a neve. Tehát a magyar –d képzővel, vagy a magyar –háza utótaggal ellátott helynév magyar eredetűnek számít, ha az alap maga besenyő eredetű is.
[*] Természetesen ugyanez igaz más nyelvek esetén is: nemcsak a magyarra.
> Nekem meg azt mondtad hogy az ovics nem mindig utalható horvát-szerb eredetre
Az adott estben némileg más a helyzet, mint korábban, mert itt nemcsak általánosságban vetődött fel a név etimológiája, hanem helyhez kötve (Törökbálint), amelyről a genealógiában jártas kolléga tudta, hogy horvát telepítés. Ebben a konstellációban pedig, ha ezt megkérdőjelező egyéb körülmény nem merül fel, maradhatunk a horvát vélelemnél. És megkérdőjelező körülmény nem merült fel, mert:
1. Adott esetben az –ić képző alkotja a nevet, nem az –ović. A hasonlóság ellenére a két képző földrajzi eloszlása eltérő: a rövidebbik a lengyelben és az ukránban alig járja (ill. az ukránban nem családneveket, hanem inkább apai neveket képez), a szlovákban is ritkább (bár előfordul), a szerb-horvátban pedig az –ović-tyal azonos élénkségű. Emiatt a valószínűség az –ić esetén jobban a délszláv mellett szól, mint az –ović esetén.
2. Az eredetileg kérdezett névben /g/ hang van. A szlovákban az eredeti /g/ hang jellemzően /h/-vá változott, amiatt lehet pl. a szlovák Dlhovič névvel is igazolni a szlovák –ovič képző meglétét: e a szerb-horvátban Dugović lenne. A környező népektől azért a szlovák kölcsönzött /g/ hangot tartalmazó alapneveket, így ilyenből a szlovákban is képződhetne származék, de két kis valószínűségű esemény egyszerre történő előfordulása még kisebb valószínűséggel esik meg. Így a /g/ és az –ič együtt nem veti fel annak az indokát, hogy horvátok közé asszimilálódott szlovák családot kelljen feltételeznünk. Ugyanez igaz az ukránra is (az is /h/-zik), a /g/-ző lengyelben pedig az –icz igen ritka, mint írtam.
A Mura menti horvát tájszótárban (Bp. 2009) találtam olyat, hogy Ima kešate lasi ’Keseszínű haja van’. De ez már képzett alak, az alapszó még inkább állatot jelölhet, mint a magyar, mert egyértelműen főnév: keša ’sárga ló’.
A Szerbhorvát-magyar szótárban (Újvidék, 1968) is főnév: keša ’kese, csilás <lóról>’, emberre utalóan a matori keša ’dereshajú vénember, „vén csilás”’ kifejezést adja. melléknévként itt is kešast ’kese, fakó <lóról>’.
Bernolák (Buda, 1825) nyugat-szlovák szótárában: Kešo ’ökör, és ló név’.
Annyira elképzelhető, amennyire ez a magyarok Kese név esetén is elképzelhető. A szótárak sehol nem utalnak arra, hogy ezt emberre értve is használták. Ezért, bár logikailag nem lehet kizárni, analógia híján nem vettem fel motivációként.
Ad Kešić: Abban biztosak lehetünk, hogy az szerb-horvát –ić apanévképző előtti névrész egy régi személynév. Ezt a Keš- kezdetű régi szláv személynevet azonban még nem tudtam megfogni. Pedig a horvát névkincsben egyéb származékai is látszanak: pl. Kešac, Kešar. Az utóbbi a szlovák Kešiar > magyar Kesjár délszláv megfelelője lehet. Ez utóbbihoz volt két nekifutásom: 3097., 6939.
A szlovák párhuzamosságokat azért is érdemes lehet vizsgálni, mert itt máig meglehet az alapnév vezetéknévi folytatása: Keša (Kešová). Mindenesetre jelen pillanatban az alábbi lehetőségeket gondolom többé vagy kevésbé számba vehetőnek a régi szláv Keš(a) alapnév kapcsán:
Egy /k/ előtti /a/ > /e/ elhasonulást feltételezve lehet a Kaz(i)- ’pusztít, (el)ront, (le)rombol’ előtagú szláv nevek (pl. Kazimir) rövidülése –ch, ill. –š kicsinyítő képzővel.
A magyar kese (kesely) ‘sárgásfehér vagy fakó szőrű, alul fehér lábú ‹ló, marha›’ állatszínnév átkerült a környező szláv nyelvekbe is, így a szlovákba és a szerb-horvátba is. a magyarban is ad személy- majd családnevet (talán ’ilyen színű állat gazdája’ jelentésben), nem kizárt, hogy a szláv nyelvekben is lett belőle személynév.
A szlovák ismeri a kešavý ’sűrű hajú, bozontos, göndör’ melléknevet: más nyelvből nem sikerült a megfelelőit adatolnom, de esetleg az ebből való visszaképzés is elképzelhető alapként.
A 3097-es hozzászólásomban megpendített magyar kés ’vágóeszköz’ szóval akkor is fenntartásaim voltak, és egyre kevésbé gondolom helytállónak, mert a zárt magyar /é/ hang a szláv nyelvekbe rendszerint /í/-ként kerül be.
A 6939-esbeli pedig csak az –ar ~ –iar végű alakokat magyarázná meg, ha egyáltalán.
A Vittrédi név esetén családfakutatás kellene, hogy felbukkanjon az a névforma, amelyből biztosabban lehet kiindulni, mint a jelenlegiből. Annyit bizonyosnak látok, hogy nincs köze a német Wittenberg településnévhez. Ha már éppen ebben az irányban keresgetünk, akkor a Vitnyéd településnév perspektivikusabbnak tetszhetik. (A Wittrédi névben a w és az é betűk ellentmondásban állnak egymással. Még kiderülhet, hogy nem is német név magyarosodott, hanem magyar név vett fel részlegesen németes írásmódot, vö. Wagyon, Warga, Wass, Weöres stb.)
