Valóban valami teljesen érthetetlen módon valami UTF-16-féleséget használnak a mobilok, UTF-8 helyett (ami latin-betűs nyelvek esetében karakterszámot illetőleg általában előnyösebb lenne), így míg a GSM-kódolásban 160 karaktert lehet egy SMS-ben írni, mihelyt egy kívüleső jelet írsz be, 70-re csökken. Elég idegesítő, és nem éppen támogatja a helyes ékezetek használatát. :-(
Sziasztok! A segítségeteket kérném. Valaki át tudná alakítani a következő verset úgy, hogy legyenek benne írásjelek, de vesszők ne legyenek. Ha valaki tudna nekem ebben segíteni, annak nagyon megköszönném! Üdv.
Központozás nélkül
belefáradtam hagyj most kedves ajándékozz meg az egyedülléttel tudom megértesz ereszd szabadon lelkem és tudatom csak pár percig a csendet hallgatom ne kelljen most semmire gondolnom hálás vagyok érte hogy érted és nem kell válaszolnom
de ha újra elsimul minden ha visszatérek újjászületetten lélekbe életkedv testbe erő árad ha a szív már ujjongani vágyhat törd meg a csendet színezd be éltemet érints meg hódítsd meg testemet lelkemet
Nem az Osiris helyesírás itt a mérvadó, hanem az AÍkadémia helyesírási szabályzat. Ugyanis, ha a kell szó itt számításba jöhet, csakis az AkH-ra reflektálhat: ugyanis ez maga a norma.
Az AkH 153. szakaszában ezt olvassuk: A családnevek előtti doktor, idősb, ifjabb, özvegy stb. szót, illetgőleg rövidítésüket csak kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban stb.) és mondatg elején írjuk nagybetűvel [példák], - Mondat belsejében ugyanezek kisbetűvel írandók: [példák]. Hasonlóan a történelmi nevek esetében, kiemelt helyzetben [példa, nagybetű]; de szövegben: [példa, kisbetű]
A véleményem az, hogy ebben az esetben egyetértek az AkH-val, mert a nyelvet nem tartom alkalmasnak az olyasfajta minősítésre, mint ami ebben az esetben a nagybetű használatába beleérthető, azaz semleges megoldás indokolt.
Érdemes foglalkozni azzal is, hogy a kérdésfelvetés valami módon különbséget tenne az orvos doktor és a jogi doktor között. Én ezzel korábban még nem találkoztam, és logikusnak sem tartom. Ha már különbséget lehet tenni, akkor a diplomával járó doktorátus és a külön védendő doktorátus között lenne erre lehetőség. (Épp emiatt én inkább nem szeretném használni, maximum az SZTK-ban, hadd higgyenek orvosnak :) Ezzel szemben találkoztam olyan szemlélettel, hogy az ún. egyetemi doktor írja kis d-vel, az akadémiai pedig nagy D-vel. Sőt, időként megjelent az elől-hátul dr., azaz egy orvos-kandidátus dr. Doktor Sarolta dr.-nak írta a nevét.
Ami előtt erre bármit tudnék válaszolni, két kér(d)ésem van: Mi az egész pontosan, hogy „akadémiai állásfoglalás”? Jó lenne látni az egész szöveget. Ha nem szeretnéd nyilvánosan, írj az itt megadott e-mailemre. Köszi!
Kedves Topiklakók, egy ismerősöm azt az akadémiai állásfoglalást kapta, miszerint " ... az orvos doktor és a jogi doktor között a dr írását illetően nincs különbség. Vagyis a jogi doktort is nagy D-vel kell írni minden esetben. Nem csak a mondat elején, mint kezdőbetűt, hanem mondat közben is!" Számomra a "vagyis" utáni részről az Osiris-féle Helyesírás 154. oldala teljesen mást mond ... Nektek mi a véleményetek ?
Kissé elnagyoltajm a választ, talán azért, mert úgy rémlett, egyszer már végigvitattuk.
Talán külön kellene válsztani a melléknevek felső fokának jelentését és morfoszintaktikai külalakját. A legideálisabb nem feltétlenül jelent valamilyen szuperfelsőfokot. Ugyanis nem igazán stimmel, hogy az ideális egyfajta abszolútum. Az ideális is függ a megközelítéstől.
Induljunk ki abból, hogy a legideálisabb szó használatának egyik leggyakoribb esete a tagadott forma, azaz ez vagy az valamilyen szempontból nem a legideálisabb. Ez a fajta használat nem ütközik bele az ideális szóba foglalt abszolút felső határ problémájába. Viszont, ha a tagadott formának megvan a pragmatikai jogosultsága, akkor ezt nehéz elvitatni az állító formától sem.
Azt hiszem, a statikus szemlélet számára a legideálisabb lehet tautológia, de dinamikusoan biztos, hogy nem az. Amikor az ideálisat keressük, szükségképpen összehasonlítunk bizonyos kandidátus jelenségeket. Ezek mindegyike ideális valamilyen tekintetben, vagy valaki annak tartja. Ha sikerül közülök egyet választani, az logikailag természetesen devalválja a többit, azonban ez nem visszaható érvényű - úgy godnolom, ez bizonyos ptagmatikai környezetben igazolja a legideálisabb alakot.
Az SMS-t vagy speciális, Latin–1-hez hasonló kódolással küldik. Van lehetőség Unicode-ban is SMS-ezni, csak akkor kb. harmadannyi szöveg fér egy üzenetbe. Azt valóban nem értem, hogy miért nem implementálták az UTF-8 kódlapot az SMS-ekhez, de tudtommal nincs olyan telefon/rendszer, amelyen erre lehetőség lenne. Jártam már úgy is pórul, hogy gondosan elkészítettem az üzenetemet, minden ékezet a helyén volt, a fogadó fél meg rajtam élcelődött, hogy hosszúságjelölési problémáim vannak, ugyanis útközben i lett az í-ből. (NB. Sokkal jobb lett volna, ha ì lett volna belőle, mert az ugyan csúnya, de legalább egyértelmű. A lebutítás algoritmusa persze a készülék szoftverétől függ.)
Azt hiszem, amíg kölcsönösen egyértelmű leképezésekről beszélünk, nem nagyon érdemes a helyesírást belekeverni a képbe. Kézírásban például rettentő gyakori az ö-nek ō-féle, az ő-nek ŏ-féle jellel való jelölése, mégsem származik ebből semmi probléma (a német kézírásban a nyomtatott ö, ü-nek a kézírásban ő, ű szokott megfelelni, az ä esetében is hasonlóan megnyúlnak a pontok; az u-nak ŭ). Vagy a kétféle rajzolatú a, illetve g mellett is szó nélkül elmegyünk. De maga az ő is technikai kényszerből jött létre, hiszen korábban olyan ö-t használtak, amin a két pont közé még egy vesszőt is tettek. Csak a nyomdákban ez rendszeresen letört, így kitalálták helyette a mai változatot. Kb. tíz éve komoly esélye volt, hogy a technológiai kényszer újfent beleszól a betűk rajzába, de most előzékenyebb volt a technika. Hogy ez jó-e, vagy rossz, azóta nem tudtam eldönteni. Azért számos előnnyel járna, ha a Latin–1-es kódtáblával tudnánk írni magyarul, hiszen jóval nagyobb ezekből a fontokból a választék. (Pláne én í, ú, ű-ellenes vagyok, tehát ha ezek megszűnnének, egyedül az ő lógna ki a nyugat-európai glifák sorából.)
Nem csak a világhálón (html kódra) előforduló szövegekre gondoltam, hanem pl.: tv műsorokban megjelenő szövegek, SMS üzenetek, a különféle termékeken szereplő feliratok, ... Épp most olvastam egy SMS üzenetet, melyet a szolgáltató küldött nekem. Az é-n jól van, de az ó-n balra dőlő ékezet van.
Még a részben normatív alapokon álló Elekfi-féle morfológia is elismeri (nem csak zárójelesen) e szóalak létét: http://corpus.nytud.hu/cgi-bin/e-szokincs/alaktan?lemma=ide%E1lis
Nem hinném, hogy egy olyan szónak mentegetésre lenne szüksége, amely a Magyar nemzeti szövegtárban 158 rendben képviselteti magát. A magyar nyelvre nézve indifferens, hogy a latinban mi felső fok, és mi nem. Ráadásul látványosan nem pusztán gondozatlan szövegekben:
regiszter (db; db/millió szó) sajtó (100; 1,18) szépirodalom (23; 0,60) tudományos (24; 0,94) hivatalos (5; 0,24) személyes (6; 0,32)
régió (db; db/millió szó) magyarországi (121; 0,73) szlovákiai (24; 2,52) kárpátaljai (6; 2,39) erdélyi (5; 0,56) vajdasági (2; 0,98)
(Figyelemre méltó, hogy szláv környezetben felülreprezentáltabb, újlatin környezetben ritkább.)
Az optimális szó jelentéstartalma devalválódott ill. relativizálódott, ezért fogadható el (ma már) a "legoptimálisabb". Latinos műveltségű és konzervatív ember számára persze nehéz ezt a békát lenyelni, de az ugye egy kihaló állatfaj. Az viszont szomorú lenne, ha az ideális is erre a sorsra jutna, vagyis devalválódnék, relativizálódnék. Szerintem olyan, hogy ideális, a való világban nincs is, és ha mégis lenne, akkor szvsz teljesen lehetetlen annak fokozása. Ha megkérhetnélek, legyél szíves nem propagálni a "legideálisabb" szó használatát, és ha egy mód van rá, kérlek, ne is mentegesd ezt a monstrumot.
Igazából csak az ű és az ő problémás, azok is csak azoknál, akik még az &-szekvenciák korában szocializálódtak, és azóta sem hallottak semmit sem a latin2-ről, sem unikódról... Szerintem ez inkább technikai, mint helyesírási kérdés...
Arra gondoltam, hogy a tisztelt látogatók leírhatnák a véleményüket a dologgal kapcsolatban, ill. hogy a helytelen ékezetek használata helyesírási hibának minősül-e. (pl.: #7240)
Megjegyzéseid nem a helyesírással függenek össze, jobban tetted volna, ha a Plenárisba írod őket. Most csak azért válaszolok, mert az első felvetésed téves, és nem szabad tévedést javítatlanul hagyni.
A legoptimálisabb esetében először is az otimális nem a 'legjobb'-at jelenti, hanem csak a viszonylag legkedvezőbbet, azaz nem abszolútum. A lehető legjobb, az az ideális.
Ezen túl érdemes azért felfigyelni, hogy a fokozás nem pusztán a befejezett hasonlításra szolgál. Az optimális esetében nem lenne az optimálás, optimalizálás igéknek értelme.
Még a legideálisabb indokolt használatát is el tudom képzelni, ugyanis az abszolútum megállapítása során is lehet alkalmazni összehasonlítást.
A magyar írásrendszerben az ékezetek lényegében egyérteműen meghatározottak: egy vessző, két vessző (egyenes vagy jobbra dőlő), valamit két pont. Két esetben (i, j) egy pont (illetve vessző), azonban ezek a betűk ékezet (pont) nélkül nem fordulhatnak elő. Másfajta ékezet használata helyesírási hiba.
Teljesen igaz, hogy a magyar magánhangzók írása a UNICODE (illetve az UTF-8) révén megoldódott, így az ezektől való eltérés nem kompromisszum. Nem hiszem, hogy az ékezeteink veszélyben lennének - a hullámos, kalapos stb. megoldások mind tanúskodnak az adott írás színvonaláról.
Én attól mászok falra, mikor valaki azt mondja, hogy optimálisabb, legoptimálisabb. Az optimális az a lehető legjobb állapot, ezt nem lehet fokozni. Hasonló, a preferál szó, ami alapjában véve azt jelenti, hogy jobban kedvel, ezt is értelmetlenségnek tartom fokozni, vagy azt a kifejezést használni, hogy jobban preferál.
Más:
A kies-kietlent manapság egyre gyakrabban használják szinonimákként, pedig ezek ellentétes szavak alapesetben. Kies jelentése: szép lenyűgöző táj.
Szívesen olvasnék néhány hozzászólást az itt-ott (most már igen sok helyen) feltűnő magyak ékezetek változatosságáról (kalapos, hullámos, valamint balra dőlő...). Egyáltalán helyesírási hibának tekinthető még manapság? Ha nem, akkor mondjuk az éhes szóban az é fölé az ékezet helyett egy kis omega jelet fogok a jövőben rajzolni... úgy mégiscsak szebb... Tudom, hogy korábban azért voltak ezek, mert nem volt megoldott a számítógépeken az angol ábécében nem létező ékezetes betűk megjelenítése, de most már van unicode, meg már el is telt azóta néhány év.
Azt kell mondanom, hogy tévedsz. Az URL és a link nem ugyanaz, bár a link (hivatkozás) fedi az URL-t. Ez annyira nem igaz, hogy a link és a hivatkozás nem feltétlenül internetes ügy. Ha az internet is bele van keverve, akkor általában hiperhivatkozásról beszélünk
Persze, nem tudom, kire vonatkozik a "nem használjuk" többes száma: az általad képviselt felfogás (referencia) a programozáson belüli használatra igaz (kapcsolt listák), azonban ez meglehetősen szakmai, és az informatikai "köznyelvben" más terjedt el..
Off: Hadd legyek megint én a szakbarbár programozó, aki korrigál: a szakmában link-et URL-nek nevezzük más szóval, a 'hivatkozás'-t nem használjuk ilyen értelemben, az a 'referencia' magyar megfelelője.
Hát azért ettől én még nem lennék benne biztos. A magyarban a képzők többsége meglehetősen érzéketlen a bemeneti szófajra (ez általános jellemzője az agglutináló nyelveknek; de a magyar inflexióból is lehet példát találni rá: a tárgyas igeragozás és a birtokos személyjelezés anyaga kísértetiesen hasonlít egymásra, és még ott van hozzá az igenevek személyragozása is). Másik oldalról viszont a TESz.-en igencsak alapuló EWUng. már nem tüntet fel főnévi szófajt, tehát számukra is bizonytalan lehetett az adat. A TESz. által idézett MNy.-adattal nagyjából egykorú Szirmay-féle szlengszótárban sincs nyoma link főnévnek. (Sajnos az MNy.-nek épp a 13. kötete hiányzik a könyvtáramból.) Az EWUng. eljárására való hivatkozást mindazonáltal gyengíti, hogy a három melléknévi jelentésből a TESz.-beli 3.-at, a ma legjellemzőbbet, a ’megbízhatatlan <személy>’-t szintén kihagyták (bár nyilván azzal a megfontolással, hogy belefér az 1., ’hazug <személy>’ jelentésbe).
