Roppantul érdekelne, miért jelöljük a "gy" hangot "gy betűvel, miért nem dy-vel, hisz ez a hang a d lágy változata. Történeti okokból. A gy betű régebben a /dzs/ hangot jelölte, amely a latin (utód)nyelv(ek) középkorban errefelé divatos ejtésében a "lágy" g-nek felelt meg. (ld. angelo > angyal).
Valami huszita jellegű helyesírás szerintem is kicsit jobban passzolna a hangkészletünkhöz, de a mai magyar íráson szocializálódott szemnek annyira szokatlan, hogy szvsz. esély sincs ezt bevezetni.
A magyar írásrendszer hagyományos, több évszázad alatt alakult ki, a módosítása még akkor is reménytelen, ha ésszerűnek is tűnne. Az érveid kissé felemásak. Egyrészt evidenciaként kezeled, hogy a rövidség olyan érték, amelyre törekedni kell. Ez nem biztos. A kettős betűk vs. mellékjelek vitájában az is érv, hogy a betűalakok száma kevesebb a magyarban, mint sok más nyelvben. Emellett a betűalakok jelentése nagyjából egyértelmű, ami sok más nyelvben igen nehéz tud lenni. Ha a lágy hangokat ugyanazzal a betűve jelölnéd, mint a kemény párjukat, ezt az egyértelműséget szüntetnéd meg. Ha viszont azt a megoldást javaslod, amelyet alkalmaztál, akkor tévedésben vagy: te semmivel nem alkalmazol kevesebb betűt, hiszen az s és az két külön betű.
Ami a gy-t illeti, ez a betű annak idején olasz származású szerzetesek kezdték el írni, és a hang akkor 'dzs'-nek hangzott, amit az olaszok olaszul g+i-vel írtak. Emiatt terjedt el ez a valóban nem logikus hangjelölés.
Összegezve: nem lehet azt mondani, hogy a véleményed alaptalan, azonban legfeljebb egy versengő alternatíva, amelynek az esélyeit végképp lecsökkenti, hogy a jeléenlegi írásrendszer nem zavarja annyira az embereket, hogy változtatni akarnának. A változtatás redkívül nehéz lenne, ezért nagy feszültség szükségeltetne.
A hsz-edből azt gyanítom, nem sok fogalmad vana a nyomdatechnikáról. Ezen kívül azt sem értem, hogy a "gyógyszertár" miért iszonyatosabb, mint a "ďóďertár".
Nem tudom, volt-e szó már erről itt, ezen a fórumon.
Nekem nem tetszik a magyar helyesírás, első sorban bizonyos betűk. Nem értem, miért kell bizonyos hangjainkat kettős betűvel jelölnünk, miközben ragozó nyelvünknek köszönhetően szavaink amúgy is hosszúak. Ennek köszönhetőek az olyan iszonyatos képződmények, mint a "gyógyszertár", zsákmányszerzés vagy tyúkszemtapasz. Papír- és nyomdafesték-megtakarítást lehetne elérni, ha a lágy vagy egyéb okból kettős betűvel jelölt mássalhangzókat egy betűvel jelölnénk.
Roppantul érdekelne, miért jelöljük a "gy" hangot "gy betűvel, miért nem dy-vel, hisz ez a hang a d lágy változata.
Szerintem a helyesírás radikális megreformálására lenne szükség. Így:
Nekem nem tetik a maďar hejesírás, első sorban bizońos betűk. Nem értem, miért kell eďes hangjainkat kettős betűvel jelölnünk, miközben ragozó ńelvünknek köönhetően avaink amúď is hoúak. Ennek köönhetőek az ojan iońatos képződméńek, mint a "ďóďertár", ákmáńerzés vaď úkemtapa. Papír- és ńomdafesték-megtakarítást lehetne elérni, ha a láď vaď eďéb okból kettős betűvel jelölt mássalhangzókat eď betűvel jelölnénk.
Hasonlítsátok össze a két szöveget, mennyivel rövidebb a második...
Nagyon köszönöm a választ. Ilyesmire gondoltam én is. Egyébként nekem tetszik ez a helyzet, engem nem zavar, hogy nem minden beszédszünet jelölhető vesszővel, pedig a sőt után aztán tényleg gyakori a hatásszünet.
(off: Szerencsére, ahol(ahová) én írok (ffnet), ott nincs korrektor; bár az igaz, hogy pár éve még a központozás alapelemeivel sem voltam tisztában, pláne nem olyan bonyolult kérdésekkel, mint hogy az összetett szavakat egybe kell-e írni, vagy hogy mi az a párbeszédjel, úgyhogy némi fejlődést azért csak elértem;)
Én is hajlok arra, hogy a sőt valójában módosítószó. Akkor persze más lenne a helyzet. De a helyesírás konzervatív műfaj, és úgy, hogy egyetlen mértékadó nyelvtan vagy szótár nem tekintette a sőt-öt másnak, mint kötőszónak, nehéz lenne bármit is lépni ez ügyben.
És ha nem kötőszónak tekintjük, hanem mondatszintű határozónak, mint amilyen például a 'hála istennek' vagy a 'szerencsétlen módon' vagy a végső soron'?
Na. Szóval a sőt (állítólag) kötőszó, márpedig kötőszó után nem teszünk vesszőt, kettőspontot is csak nagyon ritkán. Amíg a helyesírás és a szótári hagyomány kötőszónak tekinti, a kiejtésbeli szünettől függetlenül írásjel nélkül írandó. Ha nagyon-nagyon muszáj, egy kettősponttal esetleg lehet csalni.
Ez nemrég volt, akkor rumci válaszolt rá (vissza kéne nézni, hogy mit is), mindesetre az biztos, hogy a beszédben a 'sőt' után rendszerint hatásszünet van, amit vesszővel (esetleg kettőponttal) érzékeltethetünk az írásban.
a "sőt"-tel kapcsolatban kérdezek. Az OH-ban nem tudom, hol keressem. Google-ban az AkH.-ban találtam rá használatot, így azt már tudom, hogy a sőt után nem kell vessző.
De érdekelne, miért nem, ill. lehet-e. A "sőt" sima kötőszó?
Én is... ill. sok esetben gyakorlatilag melléknevesülnek, nem? ("tötö"). Meg a befejezett alak irtja a folyamatost.
---
Amire céloztam, az csak ez a konkrét szerkezet volt, ill. ehhez hasonlók: amikor csak tölteléknek rángatunk be egy jelentésében üres igenevet. (Pl. való, történő. Majd kijavíttok, de nekem a "segédigenév" megnevezés ugrott be erről, van ilyen? :) )
Hát én olvastam sok korból sok helyesírási szabályzatot, de még nem találkoztam azzal, amiről beszélsz. Az írásgyakorlat persze sokszor más kérdés. De abban épp az a jellemzőbb, hogy akkor is kötőjellel kapcsolják az idegen szavakhoz, nevekhez a toldalékot, ha nincs néma betű vagy szokatlan, bonyolult betűkapcsolat.