piruettezhetsz spicc-cipő nélkül is míg csak kitart a szusz
miután e figyelemre méltó haikuműferdítést megalkottam, elbizonytalanodtam…
ezután meggugliztam a kötőjeles tánclábbelit, és megrőkönyödve konstatáltam, a legtöbb találat kötőjel nélküli spicc-cipőket mutat fel – ettől még jobban elbizonytalanodtam…
ekkor mentőötletként jutott eszembe, fel kéne tenni itt egy egyszerű, hablatyolásmentes tömör kérdést, és lőn…
post scriptum: a spiccipőre is kaphatni 449 találatot…
Úgy tudom, a puncs jelenthet egy italt is, úgyhogy ez egy elég természetes szóalkotás... Persze mindez nem jött volna elő, ha -lola- olvtárs egy kicsit jobban körüljárja a kérdését(?), pl. hogy miért van kötőjel a spicc-cipőben? Azért, mert nem írunk három azonos mássalhangzót egymás után. És miért nem alkalmazzuk az egyszerűsítés elvét? Mert az nem vonatkozik szóösszetételekre.
Dedlej olvtársat az téríthette el, hogy az oroszra koncentrált, ahol valóban nincs palatalizált g és k, mi több, ha valaha volt is ilyen helyzet, ott hangváltozás ment végbe. Ezt memorizáltuk anno a kacsa-hasa-gázsi, illetve kaca-hasza-gázi mondókákkal.
Köszönet. Én meg leírom százszor, hogy palatalizáció... Közben még eszembe jutott a román, ott lényegében minden msh+i végű szó (urechi). És az olasz chi (chiamare)? Nekem az is annak tűnik.
Amúgy most néztem vissza, hogy idézőjelben volt a "lágy" szó. Rémképeim szerint amúgy létezik palatális (lágy) c és g is. és a latin nyelvek leszármazottaiban a ce, ci, ge, gi különböző ejtései pontosan c, g palatizált változataiból fejlődtek ki.
A latin nyelvekben (és angolban is) lágynak szokták csúfolni a c és g magas magánhangzó (e,i - remélem, ebbe nem lesz belekötve...) utáni realizációját, ami ebben az esetben nem palatizációt jelent, hanem nyelvenként eltérő (g esetében pl. /Z/, /dZ/, /x/, /S/ ... ) hangot.
Jól fogalmaztam, és talán jó is, hogy nem értetted, mert így még jobban körül lehet a dolgot járni.
Ha az alkalmazott írásrendszer a nyelvhasználók számára túl nehéz, ha nehezen tudják alkalmazni, nem tudják betartani, és ez nekik gondokat okoz, hergelli őket, rossz lesz tőle a közérzetük, ez feszültség. Méghozzá olyan feszültség, amely alapul szolgálhat a változtatáshoz.
Én érteni vélem azt, amit Ádám írt (és egyet is értek vele): A fennálló feszültség a motiváció lenne a változtatáshoz. Pl. a j-ly írásbeli megkülönböztetése ma gyakorlatilag műveltségi teszt, feszültséget is kelt (abban, akit piszkálnak, hogy nem tudja, abban biztos - vagy abban, aki szerint fölösleges ilyen funkciótlan, csak piszkálódásra jó elemeket megtartani a helyesírásban), így időről időre felmerül, hogy el kéne törölni a kötelező különbségtételt. A kettős betűk nem jelentenek különösebb nehézséget, ezért komolyabb szinten senki nem forszírozza a huszita rendszert.
Szerintem nem jól fogalmaztál. Nem "feszültség szükségeltetne", hanem talán "feszültség keletkezne", vagy "erőfeszítés szükségeltetne" vagy nem tudom, mit akarsz mondani...
