Egymásra lelt, s rögtön kevés lett egymásnak ujj meg ujj és kar meg kar, majd ajk meg ajk; több kellett válaszul.
Földmély-lakó kis állatokként, ha fény gyúl hirtelen, hogy búna minden porcikánk éjedbe, szerelem!
De kint és fönt maradunk egyre s valami egyre hív. Testünkben csillag-messzeségben izzik a szív s a szív.
Valami azt súgja nekem, hogy ez nem az az eset, amikor egyszerűen van elmondva az, ami egyszerű. És nem is áll el a lélegzetem, ha olvasom, mint ettől:
Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak. A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak.
Épp tegnap este röhögtem egy hosszú sort azon, hogy Illyés Gyula milyen rettentő rossz költő volt, és szinte egy ép mondata nincs. Úgyhogy hadd ne jelentsen sokat számomra az ő szakvéleménye. A posztmodernről meg aztán végképp nem volt fogalma sem.
> Két gyakorta homlokegyenest ellentmondó feltételnek egyszerre megfelelni?
Attól művészet ugyebár;) (Illyés Gyula olvtárs még szebben mondta: Az emberek általában azt hiszik, hogy szépen, »művészien« írni azt jelenti, hogy egyszerű gondolatait is az ember jól felcifrázva, bonyolultan adja elő. Ennek éppen az ellenkezője az igaz. Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. A művészet pedig ott kezdődik, ahol az ember az ilyen előadással még élvezetet is szerez hallgatóinak.)
> A példád arra példa, hogy valahol valaki göcsörtösen fogalmazott.
Én ahogy látom, a hivatalos stílus a gyakorlatban mindig rossz stílust jelent, bár elfogadom, hogy nem szükségszerű (árnyalom: nem kellene szükségszerű legyen)
„de nem teljesíti a második feltételt” Két gyakorta homlokegyenest ellentmondó feltételnek egyszerre megfelelni?
A példád arra példa, hogy valahol valaki göcsörtösen fogalmazott. Amit köznyelvi változatként adsz, az pompásan illeszkedik a hivatalos stílusba. Köznyelvilesen ez valahogy így lenne: havi átlagban a nap végére összegyűlt pénz.
> Amikor költők hosszú szerelmes verseket írnak ahelyett, hogy azt leírnák: „de megdöntenélek”?
Az se rossz, ha csak az első szempontot nézzük: tömör és világos, de nem teljesíti a második feltételt: nem vonja be az olvasót az élménybe, nem ragadja meg a figyelmét, nem emlékezteti a saját hasonló érzéseire. (+1: a költő nem csak azt akarja közölni a nővel, hogy szívesen rámászna, hanem azt is, hogy mi mindenre hajlandó, hogy megkaphassa... (NB: ezeket az ígéreteket kéretik másnap reggelre elfelejteni))
> Nem. A hivatalos stílus lényege a minél nagyobb fokú egyértelműség, akár a terjengősség, nehézkesség árán is.
Csak úgy, találomra válasszunk egy példát innen a Magyarulezből: hivatalos stílus: a napi készpénz záró állomány havi átlagos értéke nem érheti el az éves összes bevétel 1,2 százalékát, minimum 500 ezer forintot köznyelvi változat: a készpénzállomány napi záróértékének havi átlaga...
„Hát, ha így vesszük, akkor a Magyar Közlönyt is felfoghatjuk szépirodalomnak...” Ha például egy Örkény-kötetben olvasom, akkor feltétlenül.
„irodalom az, amikor gondolatokat és érzéseket tömören és világosan igyekszünk kifejezni” Komolyan? Amikor költők hosszú szerelmes verseket írnak ahelyett, hogy azt leírnák: „de megdöntenélek”? A szépirodalomnak elég szűk hányada, ami tömör és/vagy világos.
„a hivatalos stílus lényege ennek az ellenkezője: bonyolultan, nehézkesen, ellentmondásosan, unalmasan fogalmazni, hogy lehetőleg senki se olvassa végig a szöveget.” Nem. A hivatalos stílus lényege a minél nagyobb fokú egyértelműség, akár a terjengősség, nehézkesség árán is. Amúgy a hivatalos szövegeket szerintem nem végigolvasni, hanem használni kell.
Hát, ha így vesszük, akkor a Magyar Közlönyt is felfoghatjuk szépirodalomnak...
(Én ahogy látom, az irodalom az, amikor gondolatokat és érzéseket tömören és világosan igyekszünk kifejezni, lehetőleg úgy, hogy az olvasó figyelmét, gondolatait, érzéseit minél jobban megragadjuk; a hivatalos stílus lényege ennek az ellenkezője: bonyolultan, nehézkesen, ellentmondásosan, unalmasan fogalmazni, hogy lehetőleg senki se olvassa végig a szöveget.)
De tényleg, jó lenne a stílust szoftverrel támogatni, de vajon hogyan kellene? (Az első lépés egy tiltólista lehetne: melyek azok a szavak és fordulatok, amik nem férnek össze a kívánt stílussal; például irodalmi szövegben nem használhatjuk a 'nekem' helyett azt, hogy 'számomra' vagy 'részemre', az ellenkezőjében (vagyis a hivatalos stílusban) viszont igen)
piruettezhetsz spicc-cipő nélkül is míg csak kitart a szusz
miután e figyelemre méltó haikuműferdítést megalkottam, elbizonytalanodtam…
ezután meggugliztam a kötőjeles tánclábbelit, és megrőkönyödve konstatáltam, a legtöbb találat kötőjel nélküli spicc-cipőket mutat fel – ettől még jobban elbizonytalanodtam…
ekkor mentőötletként jutott eszembe, fel kéne tenni itt egy egyszerű, hablatyolásmentes tömör kérdést, és lőn…
post scriptum: a spiccipőre is kaphatni 449 találatot…
Úgy tudom, a puncs jelenthet egy italt is, úgyhogy ez egy elég természetes szóalkotás... Persze mindez nem jött volna elő, ha -lola- olvtárs egy kicsit jobban körüljárja a kérdését(?), pl. hogy miért van kötőjel a spicc-cipőben? Azért, mert nem írunk három azonos mássalhangzót egymás után. És miért nem alkalmazzuk az egyszerűsítés elvét? Mert az nem vonatkozik szóösszetételekre.
