Keresés

Részletes keresés

BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.12.25 0 0 4968

A felszámoló lelépett a kilenc évvel ezelőtt befizetett százezer forintommal, és elrabolt pénzünk mindannyiunk által befizetett egy százalékával. Hiába válaszolgattak kilenc évvel ezelőtt a kormánytagok leveleinkre és kérdéseinkre, hogy a felszámolásból remélhetjük vissza ellopott pénzünket. Az elmúlt kilenc év bizonyítja, hogy szemrebbenés nélkül hazudtak nekünk. De hát ezért lehetnek politikusok, kormánytagok. Egyértelmű, hogy ez az áldemokrácia a pénzpiaci bűnözők érdekeit szolgálja. Ha önhibánkon kívül, vagy a hatóságok tévedéseiből a legkisebb adósságot rója ki ránk valamely állami szerv, akkor pénteken kapunk egy levelet a végrehajtótól, hogy ha hétfőig nem egyenlítjük ki adósságunkat, elárverezi autónkat, lakásunkat. Ezt követően kedd reggel azt vesszük észre, hogy az összes bankszámlánk le van nullázva, még azon családtagjaink számlája is, akik magatehetetlenségük miatt megbíztak minket számlájuk kezelésével, és számlájukra csak a nyugdíjuk érkezik!!. A BAUMAG üggyel ellentétben velünk szemben ez így működik!!. Naivitás volt arra gondolni, hogy három vagy öt éven belül a pénzünkhöz jutunk, mint ahogy ezt 2003 utolsó negyedévében feltételeztük, és főleg abban voltunk naivak, hogy az ügy jogi úton, békésen megoldódhat. Itt nincs béke! Itt háborúnak kell lennie, és sem az eszközökben, sem a módszerekben nem szabad válogatnunk. Aki még mindig hisz a bíróságoknak, vagy bízik abban hogy a jog megvéd minket, vagy igazságot fog szolgáltatni nekünk, az nem naiv, hanen halmozottan sérült értelmi fogyatékos. Az is bebizonyosodott, hogy az egyesületek apparátusai sem mindenhatóak, máig sem tudtak áttörést elérni az ügyben, halvány lila gőzük sincs arról, mikor és milyen mértékben adják vissza a rablók a pénzünket, vagy mikor kártalanítanak bennünket...Ezen tények alapján kell hatékonyan, cselekvően továbblépnünk, ha eredményt akarunk látni!....      

Előzmény: silus2 (4967)
silus2 Creative Commons License 2012.12.21 0 0 4967

De hol?"

Talán azoknál a jogvédő szervezeteknél akik felvállalták a szöv.i károsultak ügyét.

Előzmény: dedic (4966)
dedic Creative Commons License 2012.12.20 0 0 4966

Tegnap felhívtam a felszámoló irodát.

Közölték, hogy a vagyonon bünügyi zárlat van.Addig ők nem tudnak semmit sem csinálni, amíg nem születik jogerős itélet a büntető perben, és nem oldják fel a zárlatot.

Hogy hol tart a per és mikor lesz jogerős itélet, azt a bíróságtól kérdezzem. De hol?

silus2 Creative Commons License 2012.12.16 0 0 4965

Egyenlő a mérce?:

A végrehajtó..... visszaoszt a végrehajtást elrendelő bírónak és kamarai vezető cinkostársainak, akkor mi mint hitelezők mit is akarunk??...

Azt, hogy a fenti személyek őrzött helyen védekezhessenek a média által bizonyított vád ellen. A média kérdezze a rendőrséget, ügyészséget és bíróságot, hogy, hogy állunk?

 

Előzmény: BAUmagnélküli (4964)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.12.08 0 0 4964

Egyenlő a mérce?: Ha egy végrehajtó harmincezres tartozás miatt elárverez egy tízmilliós autót az autó töredék értékéért, úgy, hogy visszaoszt a végrehajtást elrendelő bírónak és kamarai vezető cinkostársainak, akkor mi mint hitelezők mit is akarunk??...

BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.12.04 0 0 4963

Egyáltalán nem voltunk hiszékenyek! A BAUMAG kamatai jóval kisebbek voltak a többi ingatlanszövetkezet által hirdetett kamatoknál. A banki hitelkamatok fele, harmada volt, csupán a banki betéti kamatoknál volt 1-2%-al magasabb. Azt, hogy a PSZÁF hagyta a rablókat zavartalanul működni, az sem a mi hibánk! és az sem, hogy nem gondoskodtak megtakarításaink biztosítékairól, biztosításáról. Ezek a bizonyítékok arra, hogy az állam elhagyott bennünket, kiszolgáltatott a bűnözők kénye, kedvére! A hitelkárosultak is hasonló cipőben járnak, bár itt már felmerülhet a meggondolatlanságuk miatt bekövetkezett felelősségük is, de Ők több mint tízszer annyian vannak mint mi, egyeseket a hajléktalanság réme is fenyeget, ezért közbiztonsági érdek is, hogy többet foglalkoznak velük, mint velünk. Minden gazdasági válságot radikális rendszerváltozás követett a történelemben, reménykedhetünk abban, hogy ez most is így lesz, és akkor az élősködőket lerázhatjuk a nyakunkról, és visszaszerezhetjük az általuk elrabolt pénzeinket!... 

Előzmény: egyasokkközül (4960)
dedic Creative Commons License 2012.12.03 0 0 4962

Sziasztok!

 

Mi ez a nagy csend? Történt valami előerelépés az ügyünkben? Hol áll a büntetőper?

dedic Creative Commons License 2012.11.30 0 0 4961

A nagy különbség az, hogy jogosan hihettük, hogy visszakapjuk a pénzünket, hiszen elvileg egy állami szervek által felügyelt szervről van szó

egyasokkközül Creative Commons License 2012.11.29 0 0 4960

http://hvg.hu/itthon/20121121_csalas_kolcson_buncselekmeny_nyomozas_BRF#rss

 

 

Ezek szerint nem csak mi "Baumag-osak" (károsultak vagyunk hiszékenyek)????

 

Ha van pénz még több kell?

 

De hol van a miénk? És mikor adja vissza a rendőrség, bíróság, ügyészség mit bánom én ki??? Csak adja már!!! (Természetesem a majd' 10 éve járó kamatokkal a büntető kamatokkal!!!!)

 

Őszintén szólva az empátia teljesen kihalt belőlem - már ha egyáltalán volt - Balázs L.-el kapcsolatban....

Tőlem fel is fordulhat. (Érdekli azt, h. velem mi van? És a pénzemmel? Tudok e enni adni a gyerekemnek? Tudom e iskoláztatni? Gondolom nem. Ezért nem érdekel engem sem, h. börtönben rohad e meg...). Ettől függetlenül kérem az ellopott pénzem...

 

Ja és a bírók, bírónők és egyéb itélkezők sem érdekelnek. Nekik is hasonló helyzetet kívánok!!! És minden lopósnak!!! Tiszességtelennek és becstelennek!! (Ez nem gonoszság! CSAK SZEMET SZEMÉRT, FOGAT FOGÉRT!!!)

silus2 Creative Commons License 2012.11.16 0 0 4959

Nekünk vagy kifosztóinknak?"

Szvsz. a kifosztók sikeresek semmi nem utal a károsultak sikeres képvisetére.

A károsultak pénzét senki sem keresi, pedig emlékeim szerint a rendőrség próbálkozott, aztán változás történt már nem keresték a szoros ügyészi felügyelettel végzett nyomozás érdekében. A károsultak ebbe az érdekkörbe ..............................................stb.

 

Előzmény: BAUmagnélküli (4956)
somolya Creative Commons License 2012.11.12 0 0 4958

És mégis, miért hitted el, hogy a Baumag kétszer akkora kamatot fog fizetni, mint a bankok?

 

 

Miért nem hihető, amikor a Baumag még a felét sem fizette, amennyit hitelért a bankok  kértek?
Valamivel kevesebb haszonnal beérte, mint a bankok és passz. 

Előzmény: Felvinci (4939)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.11.09 0 0 4956

...az idő kiknek old meg sokmindent? Nekünk vagy kifosztóinknak? Nekem például az elmúlt tíz évben még máig sem született semmilyen megoldás a BAUMAG üggyel összefüggésben...sőt! az ügy súlyos halmazati károkat okozott ezideig... az időhúzás ékes bízonyítéka a jogszolgáltatás és az üggyel összefüggésbe hozható összes szervezet minden ágán és minden szintjén dúló korrupciónak!...

Előzmény: silus2 (4953)
silus2 Creative Commons License 2012.11.05 0 0 4953

Sasvári örömmel közölné ha ....

A 10 év bízonyítja, hogy a rablóink biztosították a hátterüket és a megvádoltak sem követtek el harakirit félelmükben, minden a várható díjszabás szerint történik az idő sokmindent megold.

 

Előzmény: BAUmagnélküli (4952)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.11.05 0 0 4952

Mikor kapunk olyan tájékoztatást, hogy mikor és hol adják vissza pénzeinket??? Már a tizedik évben járunk!...

Előzmény: Sasvári (4948)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.11.05 0 0 4951

A jelenkori népírtást nem tankokkal, koncentrációs táborkban, gázkamrákban, vagy a gulágokon, hanem a BAUMAG üggyel és az ehhez hasonló ügyekkel követik el!...de lesz még újkori "nürnbergi per"!!...ehhez kell összefognunk!...  

Előzmény: egyasokkközül (4949)
egyasokkközül Creative Commons License 2012.11.04 0 0 4950

http://www.youtube.com/watch?v=bB9RKfFsuXs

 

http://www.youtube.com/watch?v=1Q4p8l3jEPU

 

http://www.youtube.com/watch?v=PmDCA8MQII8

 

 

Kihez kellene még fordulni, hogy kiderüljön az igazság??????????????????????

egyasokkközül Creative Commons License 2012.11.04 0 0 4949

Elhiszem, hogy ez a helyzet. (Az előttem lévő felszámoló levele alapján.)

 

Bár a majd' 10 éve tartó tapasztalatom: kálváriám azt mutatja, hogy a felszámoló cégnek több joga (???) van az én pénzemre, mint nekem. Mindenféle beszámolókat kaptam évente többször is (mostanság már semmit sem kapok; tőlük sem...), hogy mire ment el a Baumagból befolyt pénz: irodaszerek, postai ktg.-ek, alkalmazottak fizetése, stb...

 

Szóval mindenre, csak rám, mint károsultra nem, akinek kikapcsolták volna minden szolgáltatását, ha nem fizeti. Nem hogy nem fizeti, hanem még kamatostúl, ha netán elmaradása lenne.

 

Nem értem...

Ezt a társadalmat sem, sem a rendszert...

 

Miért magyarázkodnak nekünk, hogy hová tüntetik el legálisan (???) a pénzünket??

 

Én 2003. szept. 01.-én három hónapos lekötésre tettem be a nem kevés - legalább is számomra nem kevés - pénzemet egy újságban látott hirdetés kapcsán.

Miért lehetett hirdetni, ha a cég: Baumag sem volt korrekt? (Ha már tudták sokkal korábban - évekkel azelőtt - h. ez egy kamu cég...).ű

 

Nem hogy a három hónapot, nem érte meg a befektetésem, de az egyet sem...

 

Ki kérdezi meg tőlem, hogy van e mit adnom enni a gyerekemnek?? Ki kérdezi meg, hogy van e hol álomra hajtani a fejünket?? (És merjünk nagyokat álmodni????) (Vajon hány kormány foglalkozott eddig az ügyünkkel? Kinek lenne ez fontos?? Pedig nem nehéz kiszámolni, h. a közel tíz éve - mióta a Baumag befuccsolt - hány kormány volt hatalmon!!!!!)

 

Megnézetem az idei születésnapomon készült bírósági eljárásról szóló videót/videókat:

 

 

 

 

Mit szóljak? Elkeserítő ez az egész megszégyenítő herce-hurca. Minden egyes emberre, károsultra és az országra nézve is...

 

Kívánok szép álmokat én is mindazoknak, akik idáig jutattak engem és így családomat is közel 12.000 társammal egyetemben...

Sasvári Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4948

TÁJÉKOZTATÁS

 

A Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet korábbi vezetője a felszámolás indulásakor érdemleges vagyont nem adott át. Hosszas pereskedés után a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet „f.a.” javára jogerős bírósági ítélettel 14 milliárd Ft megítélt követelése áll fenn, az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezettel szemben. A Baumag az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezettel szemben békés úton a vagyont nem tudta megszerezni, annak kifizetését az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezet elnöke megtagadta.

Amennyiben a Baumag végrehajtást kezdeményezett volna, az legalább 7-800.000 Ft-nyi költséget eredményezett volna az amúgy is nehéz pénzügyi helyzetben lévő Baumag „f.a.” részére. Ezért a Baumag felszámolója kénytelen volt végső megoldásként az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezet felszámolását kezdeményezni.

 

Az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezet felszámolása folyamatban van. Az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezet felé hitelezői igény be lett nyújtva, és az vissza is lett igazolva. A két felszámoló cég között szoros együttműködés alakult ki.

Mivel az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezet vagyonán jelenleg bűnügyi zárlat van az Agenda-H felszámolója kezdeményezni fogja a zárlat feloldását. Ezek után lehet majd a vagyon értékesítést megkezdeni.

 

A Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet volt elnöke elleni eljárás még folyamatban van, mivel ennek az eljárásnak részesei nem vagyunk, ezért erről további információval sem rendelkezünk.

 

 

                                                                                                                                               Wortmann György

                                                                                                                                               felszámolóbiztos

                                                                                                                        Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet “f.a.”

 

silus2 Creative Commons License 2012.10.31 0 0 4947

Mi történt a Markóban bent,kint?

Előzmény: Toprongy1 (4946)
Toprongy1 Creative Commons License 2012.10.18 0 0 4946
fehér andrea Creative Commons License 2012.10.10 0 0 4945

Beszéltem a felszámoló irodával.  Bűnügyi zárlat van az ingatlanokon.  Ezt eddig is tudtuk.

 

Jelzálogot ezért nem lehet rárakni az ingatlanokra.

 

Mert ha lehetne ezt már megtették volna.

 

A másik probláma , hogy már eltelt 10 év és aki beadta felszámolásra annak nem  kellene újra jeleznie a követelését ?

 

Mert úgy hallottam 5 év múlva elévül , bár 1 évvel ezelelött kaptunk levelet de abban se volt semmi érdemleges.

 

Ennek a 6.000 embrnek a listája meg van még egyátalán ?  Vagy már az is eltünt.

Előzmény: BAUmagnélküli (4941)
Felvinci Creative Commons License 2012.10.10 0 0 4944

És azt miért hitted el?

Előzmény: BAUmagnélküli (4942)
silus2 Creative Commons License 2012.10.08 0 0 4943

Melyikekre hivatkozol? Lehet, hogy túlkoros vagy ....vagy böfögtél egyet?

Előzmény: Felvinci (4939)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.10.08 0 0 4942

...mert nyolc és fél évig fizetett, de nem kétszeres banki kamatot, hanem átlagosan a jegybanki alapkamat másfélszeresét...

Előzmény: Felvinci (4939)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.10.08 0 0 4941

Elvileg a bűntetőpernek kell jogerőssé válnia. A felszámoló ezt követően érvényesíthetné a polgári perben részünkre megítélt követelést, azt a bizonyos 18,2 milliárdot. De nem tudjuk mikor lesz a másodfokú tárgyalás...ha korrupció van minden vonalon, akkor soha nem fogunk a pénzünkhöz jutni...az ügyet a végtelenségig el fogják húzni...

Előzmény: fehér andrea (4940)
fehér andrea Creative Commons License 2012.10.08 0 0 4940

 A felszámolót hívtam, de senki nem veszi fel. Levelet nem kapunk , bár mindegy lenne, úgy sincs benne semmi.

 

A újságban sincs semmi hír.  Már megint minden meg állt.....

 

Holt tart az ügy ?

 

Az ingatlanokra nem lehetne ráterhelteni a követeléseket ?  Bár még mindig a gyereke nevén van. Nincs valami megoldás ???

 

Lasan 2013 irunk és ott tartunk mint 2003-ben.

Előzmény: BAUmagnélküli (4938)
Felvinci Creative Commons License 2012.10.07 0 0 4939

És mégis, miért hitted el, hogy a Baumag kétszer akkora kamatot fog fizetni, mint a bankok?

Előzmény: BAUmagnélküli (4938)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2012.10.06 0 0 4938

Ma kilenc éve jelentették be hogy a megtakarításainkat elrabolták. Akkor még azt igérték vissza fogják adni. A felelősök akik rezzenéstelenül szemet húnytak 1995-től nyolc és fél éven át afelett, hogy számunkra megsemmisüljön életünk munkája, kilenc év alatt sem voltak képesek arra, hogy a károkozókat kártérítésre kötelezzék. Emiatt sokak reménye elszállt, sokak élete véget ért. Minden jel arra mutat, hogy a rablók és a velük szövetséges felelősök ezen célja valóra válik, a még élő károsultak hátralévő életükben már nem rendelkezhetnek összekuporgatott vagyonukkal. Ha rosszul látom és nem ilyen sötét a helyzet, akkor informáljatok...            

silus2 Creative Commons License 2012.10.05 0 0 4937

még a fele is"

Nem kerülhettünk még alku helyzetbe sem , mivel az önkéntes és fízetett jogtudorainknak más volt céljuk , ill. erre voltak képesek?

Ami biztos a  klf. hatóság abban egyetértett a pénzünk eltűnését nem vizsgálja. Bonyolult ügy nyeljék le Ők.

Előzmény: kató55 (4935)
Toprongy1 Creative Commons License 2012.09.14 0 0 4936

Kedves kató 55! Először is, ha fejre állok, akkor sem engedi a rendszer, hogy nagyobb betűkkel írjak. A fenti beállítások mintha csak dísznek lennének.

Tényleg röhejes, amit leírtál. De az egész Baumag ügy nevetséges már, amit csinálnak velünk. Először is, ha az állam úgy működne, ahogy kellene, akkor nagyon egyszerű lett volna az ügyünk. Amit betettünk, azt kérjük vissza. Nem a felét, nem a negyedét.

Példaképp had említsem azokat a kárpótlásokat, amiket még a hatvanöt évvel ezelőtti kárpótoltaknak adnak, és adtak vissza. Az megy, mert a mindenkori hatalom ezzel törődik. A fene tudja, hogy tizenháromezer ember ebben a fene nagy demokráciában miért nem fontos a mindenkori hatalomnak. Vagyis sejtem.

Nálunk lehet halál belőle, lehet rengeteg idegbeteg ember, lehet rengeteg korán elhunyt, akik a teljes vagyonuk elvesztése miatt kerültek sírba.

Érdekes, itt minden lehet, másoknál meg nem. És már kishitűek vagyunk, hiszen közülünk sokan megelégednének a vagyonuk felével is. Győzött a hatalom, elérték, hogy majd egyszer úgy is megunjuk. és ez a hatalom lehet akárki. Választhatunk bárkiket is.

Csak azt nem értem, hogy miért fizettem be az életem során az államnak azt a rengeteg pénzt, amíg dolgoztam?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!