Ez az általános szabály, amire szintén rákérdeztél, de ami alól azért van kivétel bőven.
A helyiek véleményével a fent említett probléma miatt érdemes vigyázni, már ha nem épp tájszólásban akarsz beszélni. A legjobb egy jó kis Google fight...:) A "Martonvásárra" vs. "Martonvásárba", "Martonvásáron" vs. "Martonvásárban" csatát az előbbiek sokszoros túlerővel nyerik.
Persze, a szokások nyilván „mindegyek”, csak arra utaltam, milyen nehéz eldönteni valamiről, beletartozik-e a „gyakran így helyes” kategóriájába. Egyértelmű szabályokat akarok! :) Szép érv, hogy „anyanyelvi beszélőként” érezni fogok dolgokat, ám sajnos nem minden jön „zsigerből” helyesen (arról nem is beszélve, hogy ismerek jó pár szintén „anyanyelvi beszélő” kategóriába tartozó tagot, és ha mindnyájuk nyelvhasználatát helyesnek fogadnánk el mint anyatejjel magukba szívott tudást, sírva menekülnék erről a tájékról). Tudom, hogy nincs minden kőbe vésve, de ami igen, azzal szeretnék tiszában lenni, hátha úgy jobban „érzek majd rá” a többire.
Keressek egy helyi lakost, és érdeklődjem tőle, helyi nyelvhasználati eltérésről van-e szó, és azt vajon befogadta-e a köznyelv?
Főleg azt kérdezd meg, hogy befogadta-e a köznyelv, akkor még jól fejbe is fog vágni:-) De most komolyan: ha szerinted te jól mondod, nem mindegy, helyben hogy mondják? Megfordítva: ha helyben másképp mondják, ezentúl te is úgy akarod mondani?
„– a magyar városneveknél, ha azok a -j, -m, -n, -ny, -i -- valamint gyakran a -l, -ly, -r -- hangok egyikére végződnek, vagy összetett szavak és az utolsó elemük -szombat vagy -falu.”
Ez megválaszolja, miért Hatvanba, Gárdonyba, viszont a Martonvásárba kérdésében honnan tudhatnám, hogy ez a „gyakran” esetébe tartozó-e? Nekem a Martonvásárra jönne a számra, viszont -ba raggal is olvastam valahol. Keressek egy helyi lakost, és érdeklődjem tőle, helyi nyelvhasználati eltérésről van-e szó, és azt vajon befogadta-e a köznyelv?
Ha már itt vagyok, még kérdésem: Budapestre, Pécsre stb., de Hatvanba, Gárdonyba, Martonvásárba (?)… mitől függ, hogy ha valahova, akkor -ra, -re vagy -ba, -be?
Kösz a biztatást! :) Bár sajnos, ha már gondolkodni kezdek ilyesmin, oda az „anyanyelvi fülem”, amivel megállapíthatnám, mi szebb (akár csak számomra).
Azért az igaz, hogy ez csak a melléknévi igenevekre igaz változás?
Ne aggódj! Anyanyelvi beszélő vagy, így megvan az a helyzeti előnyöd, hogy minden okfejtés nélkül helyesen fogod használni. Szóval mondd, írd, ahogy természetesebben, jobban esik. Ha épp úgy esik természetesebben, jobban, hogy váltogatod, hát azt tedd.
Ne kövezzetek meg, ha irtó hülye a kérdés, de már teljesen belegabalyodtam: ha jól értem (a saját okfejtésem), az egyenlőek és egybevágóak (pl. háromszögek) alakok teljesen helytelenek, mivel melléknevek (tehát simán egyenlők és egybevágók helyesen), ugye?
Az a kérdésem, mi a helyzet az alábbi szavakkal, melyek a helyes alakok? láthatók – láthatóak csoportosíthatók – csoportosíthatóak oszthatók – oszthatóak stb.
A neten nézelődve találtam olyan magyarázatot, miszerint a kötőhangzók szerepe egyre nő a nyelvben, „ahogy másfél évszázada a barátim-ból lett barátaim, a virági-ból virágai, úgy mostanában a megtalálhatók - megtalálhatóak, láthatók - láthatóak változás figyelhető meg. Ez sem ártalmas változás. Nem kell ragaszkodni a korábbi formákhoz!” (Grétsy L.), és megtudtam, hogy ez „a változás szigorúan szabályos, mert nem bármely -ó/-ő végű szó kapja, csakis a melléknévi igenevek” (Nádasdy). Máshol: „a kötőhangzónak itt nincs szófaj-megkülönböztető szerepe, ezért ilyenkor a kellemesebb hangzású, és egy szótaggal rövidebb, kötőhangzó nélküli forma használatát ajánlhatom: láthatók, kaphatók”.
Mi a helyzet akkor? Írjam „régiesen”, vagy támogassam a nyelvváltozást? Van erre bármilyen szabály?
Talán a legfontosabb, hogy végtelenül szabatos. Azt hiszem, ha egyetlen szóban kellene összefoglalnom az ars poeticáját, ez lenne az a szó. (Nem saját kútfőből, persze, hanem az önvallomásai alapján.)
Egymásra lelt, s rögtön kevés lett egymásnak ujj meg ujj és kar meg kar, majd ajk meg ajk; több kellett válaszul.
Földmély-lakó kis állatokként, ha fény gyúl hirtelen, hogy búna minden porcikánk éjedbe, szerelem!
De kint és fönt maradunk egyre s valami egyre hív. Testünkben csillag-messzeségben izzik a szív s a szív.
Valami azt súgja nekem, hogy ez nem az az eset, amikor egyszerűen van elmondva az, ami egyszerű. És nem is áll el a lélegzetem, ha olvasom, mint ettől:
Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak. A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak.
Épp tegnap este röhögtem egy hosszú sort azon, hogy Illyés Gyula milyen rettentő rossz költő volt, és szinte egy ép mondata nincs. Úgyhogy hadd ne jelentsen sokat számomra az ő szakvéleménye. A posztmodernről meg aztán végképp nem volt fogalma sem.
