Szkanderezés. ("Kérdezzétek meg idős rokonaitokat" = ez pl. én vagyok). - A szó eredete a Szkander bég c. 1953 vagy 54-ben bemutatott szovjet film. (Többen látták, mint ma egy amerikai sikerfilmet). A film csúcsjelenete, ahol szkanderezésben Szkander bég nyer.
Kénytelen vagyok pontosítani. Az 1989-es Bakos függelékében is szerepel, de már az 1983-as függelékben (amihez csak most jutottam hozzá) is szerepel. Tehát 1973-ben még nem tartották szótárba valónak (ha egyáltalán találkoztak a szerkesztők a szóval), 1983-ban már igen. A hat év önmagában nem sok, de a nyolcvanas évek vége már nagyon rendszerváltásszagú, így lényegében más társadalmi környezetben született a két kiadás, a két függelékkel.
Nem ’szemfedél’ volt a szláv szó eredeti jelentése, hanem ’fedő, fedél’. Ebből lett egyrészt jelentéskiterjedéssel ’fogantyús fedő’, majd innen ’fogantyús kosár’. Ez utóbbi értelemben vette át a magyar. Másrészt a jelentéstapadással kapta (igaz igen korán) a ’szemhéj’ értelmet, mivel az úgy, mozgathatóan fedi a szemet, ahogy a fedő az edényt. nem nagyon érdemes ezt magyarul lefodítani, mint ’szemfedél’, mert az ilyen szókapcsolatoknak nincs univerzális, a priori jelentésük: más értelem tapadhat hozzá az egyik, mint a másik nyelvben. A szlávban ez élő dolgot jelzett, míg a mostani magyar viszont halott ügyre utal.
Ismerem ezt a forrást, de azt láthatólag valami dravida-rokonsághívő közösség szerkeszti, ahogy maguk írják: „Mi ennél mélyebbre tekintünk: ómagyar – ősmagyar – dravida (vagy más ősi nyelv)”. Az ott közölteket a nyelvészeti tudományos közösség nem tartja.
Amikor egy szó olyan feltűnően vegyes hangrendű, mint a véka, akkor legalábbis nem árt gyanakodni, ha valaki túl ősi eredetet állít róla. A legfrissebb irodalomhoz innen nem férek hozzá, de arról vannak emlékeim, hogy ezt a szót is – a tanya-val és a többiekkel együtt – óorosz jövevényszónak tartják, amelyet a honfoglalás előtti „kievi tartózkodás” során vettek át a magyarok. Az orosz веко (veko) szó jelentése ugyanis ’szemhéj; kászu (nyírfakéregből készült kerek edény) fedele; karra vehető (háncsból, kéregből vagy vesszőből készült) kosár’, amelynek óorosz alakja: вѣко (věko). Ez a szó általában ’fedél, fedő’, részben ’szemhéj’ jelentésben szinte mindegyik szláv nyelvben ismert, sőt a megfelelője a balti nyelvekben is megtalálható, ráadásul értelmileg is hasonlóan, vö. litván vokas ’szemhéj ; (levél)boríték; fonott kosár; fedő, fedél, kupak’. Ennek balti-szláv szónak a távolabbi eredetére nem találtam adatot, de a dravidát kizárhatjuk, mert akkor a közbül eső indoiráni nyelvekben is kellene párhuzamnak lennie.
Az finn vakka, észt vakk, mordvin vakkan szavakat az Uralisches Etymologisches Wörterbuch sem rokonítja a magyarral, lévén nem magyarázzák meg sem a vékaé-jét, sem az a-ját. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az eredeti szóvégi rövid magánhangzók a magyarban lekoptak. A finnugor *lakka ’fedél, tető, menedék (pl. eső elől)’, amely a finnben lakka, az észtben lakk alakú, a magyarban lak ~ lak(ik) lett, nem *léka. Ráadásul az is kérdéses, hogy ez a finn, észt, ill. mordvin szó egyáltalán közös alapnyelvi előzményre mennek-e vissza, vagy inkább maguk is balti, ill. orosz szóátvételek.
A 'véka' szó eredete érdekel. A világhálón annyit találtam, hogy [véka < ómagyar: véka < ősmagyar: vék, méc (mérőkosár) < dravida: mugei (mérőedény) < muga (mér, merít)]
A barkochba egyértelműen Karinthy Frigyeshez köthető. A szkanderez ~ szkanderoz esetében én valami cserkész/úttörő csoport/rétegnyelvre tippelnék, tehát 20. század középső harmada, de ez mezei tipp csupán.
Azt én is furáltam, hogy egy szakirodalom sem említi meg a szkander szót, pedig az egész ország ismeri, azaz nem táj vagy rétegnyelv. Ha Szkander bég neve az eredet, akkor ez nagy valószínűséggel a szlengből jött föl a köznyelvbe.
Én a '70-es évek legvégén már szkanderoztam, azaz mindig is így ismertem ezt a 'küzdelmet', a karbirkózásról csak mostanában olvastam.
Mindenki kérdezzen rá idős rokonára, hogy ismerik-e ezt a szót és mióta?
A legkorábbi írásos adat, amit sikerült találnom, 1989-es (a Bakos 1989-es kiadásának függelékébe került bele), de hát annál magam is korábban találkoztam ezzel a szóval. Semmilyen korábbi írott adatra nem sikerült bukkannom, pedig elég hosszasan és alaposan keresgéltem. A magam részéről mindig is evidenciaként kezeltem, hogy Szkander bég nevéből származik a szkanderez ige, de valóban semminemű érvelést nem tudok mögé rakni. Mindazonáltal nehezen tudom elképzelni, hogy ha van egy közismert, ugyanakkor elég ritka hangalakú személynév, annak semmilyen hatása ne legyen egy vele azonos hangalakot mutató jelentés megnevezésére, miközben mindkettő erősen asszociálódik az ’erő’ jelentéstartományához. Ráadásul az efféle köznevesülések az ige kialakulásának feltehető időszakában nem példátlanok, vö. barkochba.
Ide is beteszem, hisz itt az igazi helye, s ezt a szálat itt kellene folytatni.
---
Három gyanúsított van, melyek hangzása nagyon hasonló:
A karbirkózás neve csak magyarul szkander, minden más nyelven szó szerinti fordítás. Magának a birkózás ezen válfajának eredetét nem ismerem.
Szkander bég azaz Kasztrióta György albán fejedelem.
Latin scandere 'felhág, fellép'
Mindkét utóbbinak elsővel történő kapcsolatára kitalálhatunk összekötő szöveget, de amíg valami konkrétabb bizonyíték nem kerül elő, addig ezek nem többek, csak találgatások.
Talán rumcinak van valami infója, hogy mikor jelenhetett meg a magyar nyelvben, mint karbirkózás, de szerintem ez sem visz közelebb az igazsághoz.
> A kucska szó jelentésére lennék kíváncsi. Ez a zsidó házak sátoros ünnep idején elmozdítható tetőrészének neve. […] A hasonlóságon és szláv eredeten kívül van-e valami közelebbi kapcsolat a kucska és a kucsma szavunk között
Vasmer szerint a többes számú orosz кучки (kucska) szó jelentése ’sátoros ünnep’. Ezt a куща (kuscsa) ’sátor, hajlék; lombozat, korona’ kicsinyítő képzős származékának tartja. Egyébként ennek utóbbi többes számú кущи (kuscsi) formában szintén van ’sátoros ünnep’ jelentése. Vélhetően az ünnep neve került át jelentéstapadással a csak akkor használatos tetőrészre.
Az orosz куща (kuscsa) egyházi szláv jövevényszó, és ilyenformán a bulgár къща (kăsta) ’ház’, szerb-horvát kuća ’ház’ szavak rokona. Ezt a vagy az szláv kutъ ’sarok’, vagy a kutati ’(be)fed,(be)borít’ ige –ja képzős származékának tartják.
Vasmer az orosz кучма (kucsma) szót lengyel közvetítéssel magyar eredetűnek mondja, míg az EWUng a magyar kucsma szót szlávnak, elsősorban ukránnak tartja. A lengyel etimológiai szótárom nem hozza a szót. Ha szláv eredetű, akkor vélhetően az ősszláv *kuka ’kampó, horog’szó származéka. Nincs tehát a két szónak egymással etimológiai kapcsolata.
A bél szavunk igen régi, de bizonytalan eredetű. Leginkább közös finnugor szónak tartják, amelynek megfelelői a permi (udmurt és komi) nyelvekben maradt fent. Az eredeti értelmének a ’valaminek a belseje, belső rész’ jelentést tartják. Ebben a magyarban és a permi nyelvekben is ragokkal névutók fejlődtek. Ezek a névutók már a magyar nyelvemlékes korban raggá rövidültek, pl. –be (–ba) < belé (vö. Halotti beszéd és könyörgés [HB]: munhi uruʒagbele > ma menyországba), –ből (–ból) < belől (vö. HB: timnucebelevl > ma tömlöcéből), –ben (–ban) < *belen (már a HB-ban is ragként).
Az él igénk etimológiája biztos, és egy fokkal régebbi: uráli. Ugyanis minden rokonnyelvben megvan, még a szamojéd nyelvekben is ’él, lakik’, illetve néhol ’egészséges, meggyógyult; új, friss’ jelentésben.
A két szó közt nincs kapcsolat. Könnyen belátható, hogy a magyarból hiányzik a b- előképző (az előképzők úgy általában hiányoznak), ami az él igéből bél névszót tudott volna alkotni. Hiába van ül igénk, ahhoz nincs *bül névszónk, az ás igénknek sincs *bás származéka stb. Ilyet a korábbi nyelvállapotokból sem lehet kimutatni.
Ezen túlmenően a rekonstruált alapalak az él ige esetén zárt e hangot (vö. *elä-), a bél főnév esetén viszony a nyílt párját (vö. *pälɜ) feltételezi az első szótagban. Tehát történetileg nagyobb az eltérés a két szó közt, mint a mai magyar nyelvállapotban.
Az, hogy "ismeretlen" nem azt jelenti, hogy nem tudhatjuk, van-e bármilyen kapcsolat, hanem azt, hogy az aktuális todományos állás szerint nincs kellő bizonyíték, hogy van közük egymáshoz. Ezt hétköznapi nyelvre úgy is lefordíthatjuk: úgy tudjuk, hogy nincs, mint ahogy más idegen nyelv szavához sem. (Persze ez a jövőben változhat).
Fontosnak tartom megjegyezni,mert "nem tudjuk, van-e kapcsolata" és az "úgy tudjuk, hogy nincs kapcsolata" között jelentős különbség van.
Az ang. whale, n. Wal, stb. IE elődjét a m. hal, f. kala elődjével elsőként (?) összefüggésbe hozó cikket (ha jól emlékszem, kora 20. sz.-i, talán 1912-ből?) olvastam. Érdekes, egy jópofa latin halat is idevont :-)
A metél a mára már elavult met- tövéből alakult az -sz egy korabeli gyakorítóképző segítségével. Ezen utóbbi képző megjelenik a játsz-, alsz-, tetsz- (ma ikes igék) töveiben is, s mára a jelen idő egyik jele lett.
Eredete ismeretlen. A TESz minden számba vehető rokonítást kizár FU, szamj, IE, török, de az, hogy az euroázsiai térség északi felében ennyi rokonítási gyanúja van, szerintem ez azért jelent valamit.
Pl. a hal szavunk IE és altaji kapcsolataira a TESz azt írja, hogy további vizsgálódást igényel. A StarLing erre egy komplett nosztratikus (ill. boreális) kapcsolatrendszert mutat be, melyben az a. whale 'bálna' ill. az altaj tunguz-manchu nyelvcsoportba tartozó evenki ollo 'hal' szó is beletartozik. Itt nem az eredet, hanem a valamiféle kimutatható kapcsolat számít.
Az nyilvánvaló, hogy met(sz) szavunkat mi nem közvetlenül a németből vettük át, de azt nem lehet cáfolni, hogy nem lehetetlen idővel a kapcsolatot kimutatni. A kapcsolódási pont az évezredek homályába veszhetett.
Ha a hangzás és jelentés hasonlósága fennáll és ha a nyelvek ill. előzmény nyelveik valamiféle - az idő mélységében megvalósuló - szomszédsága elképzelhető, akkor lehetséges egy reális alapú vizsgálódás, s nem lehet ráfogni a kizárást, mint a TESz nyilatkozatából kitűnik. Legfeljebb egy bizonyos időmélységig zárható ki a kapcsolat, de nem régebbről és véglegesen.
Az ie. 3000 körülire datál szvideri kultúra esélyes a magyar nép, s ezzel maga a magyar nyelv egyik előzménykultúrájára. Ezen kultúra valahol a mai Lengyelország délkeleti részén élt, ennek a kultúrának a nyomai idővel kelet, északkelet irányban mozdult el. Ezzel párhuzamosan ettől délre, s nagyjából ezzel megegyező irányban is egy nagy valószínűséggel IE eredetű kultúra élt és mozgott szép lassan az éghajlat változásával együtt. Így elviekben adott lehet egy hosszabb ideig tartó déli FU ill. IE egymásra hatás, ami több hasonlóan 'gyanús' kapcsolatra magyarázatot adhatna.
Igen, értem, és minthogy én sem vagyok nyelvész, jó lenne itt hozzáértő véleményt hallani.
Amit mondok: a magyar nyelvbe igeként csak úgy kerülhet szó, ha szabályos igeképzőt kap. Tehát ha a "metzen" átvétele mondjuk "meccel(ni)" lenne a magyarban, akkor egyértelmű lenne az eset.
Persze ha a "metsz" szó átvétel a németből, akkor kérdés, az átvétel korában milyen mechanizmusok működtek a nyelvben. Azt nem hiszem, hogy nagyon régi germán jövevényszó, mert a Wiktionary szerint a középfelnémetben még "meizen" formában élt. Esetleg később tűnhetett el a képző a szó végének átértelmeződése miatt (mert az -sz gyakori igevégződés)?
Ezt a mondatot nem értettem, merthogy nem vagyok nyelvész, de én a metzen német ige és a magyar metsz(eni) ige hasonlóságáról beszélek, nem kizárva, hogy tök véletlen.
