Börzsöny Éjszakai
Lehet vitatni, hogy a 10:52/km-es átlagtempó vajon futás-e, de az én számomra a terepfutásba ez még belefér, különösen ha a Börzsönyről, majd' 2600 m szintről és téli éjszakáról van szó. Szóval nekem ez futás volt, méghozzá az egyik legjobb, amiben valaha is részem volt. Gondolkodtam azon is, hová is kerüljön ez a beszámoló, aztán úgy döntöttem, hogy itt a helye - mégiscsak a CCC felkészülés része ;-)
A tavalyi Margita 40 + Börzsöny Éjszakai kombó mély nyomokat, de elsősorban szép emlékeket hagyott bennem, jó lett volna ismételni. De miután Csanyával nemrég átvettük a börzsönyi őrület rendezését, egyenesen következett, hogy a szombat délelőtt pakolással, előkészületekkel fog telni. Így is köszönöm Csanyának, hogy "elengedett" a saját túránkra :-) Minden szempontból nagyon készültem az éjszakára, nem is tudom, hogy rendezőként vagy indulóként izgultam jobban :-)
A nevezés zökkenőmentesen ment, aztán a rajtoltatás is. Kicsit tudathasadásos volt magamnak is rajtidőt írni, de később kiderült, hogy volt még néhány beteg dolog az éjszaka :-) Nagy örömmel láttam meg Kerékgyártó Petit, akit mindjárt rá is beszéltem (kb. 2 másodpercbe került :-) ), hogy várja meg a rajtzárást és menjünk együtt. A rajt végén induló csapat aztán kiegészült még Szaszával, Future-rel és Mécs Lacival - huhh, ez aztán az illusztris társaság!
Nyugodt tempóban indultunk felfelé a Z jelzésen, elégedetetten nyugtáztuk, hogy a sárhelyzet nem is olyan barátságtalan (Stirlitz ekkor még nem tudta... :-) ). A godóvári kaptatón aztán befogtuk a mezőny végét, kezdődtek az előzgetések. Mécs Laci gondoskodott róla, hogy nehogy nagy májernek képzeljük magunkat: a legmeredekebb részen kiugrott a sorból és zergeként elnyargalt. Innéttől egy darabig nem csak a légszomjtól hápogtunk Petivel :-)
Szaszáék valahol a Dosnya-nyereg környékén leszakadtak, Petivel ketten nyomtuk tovább. Ahol lehetett, nyugodtan futottunk, a meredek részeket tempósan meggyalogoltuk. A botok már itt sokat segítettek, nem csak a felfeléken, de a sík, jeges részeken is biztonságot, stabilitást adtak. A jég egyébként itt még nem volt igazi probléma, sokkal inkább az egyre sűrűsödő köd lassított minket.
Magosfa után egyre sűrűbb volt a mezőny, de nem tolakodtunk, a szűk helyeken inkább kivártuk a sorunkat, amíg biztonsággal lehet előzni. Különösen igaz volt ez a Nagy-Mánáról lefelé, ahol a sártól csúszott az út, nem is kicsit. A lejtőzés technikában is meg izomzatban is legalább annyira megterhelő volt, mint a felfelé kapaszkodások.
A Rakottyás-völgy-Csóványos mászás meglepően jól ment. Nagyon jó tempót sikerült elkapnunk, érzésre lendületes, hatékony volt a haladásunk. A Pogányvárat megkerülve ismét belemerültünk a ködbe, vagyis szerintem inkább a felhő aljába... Itt azért még tudtunk tájékozódni, de a Phsz-Z találkozás után már gyakorlatilag az orrunkig sem láttunk. A fakitermelés miatt itt ráadásul mindenfelé kerék- és lábnyomok voltak, de szerencsére az ösztönökkel megtámogatott helyismeret segített. Csóványoson gyakorlatilag beértük a túrázók élmezőnyét. A pontőröknek, Csibának és Zolinak hatalmas köszönet a saját szorgalomból működtetett büféért!
Innét eléggé meglassultunk a köd, meg a jegesre kijárt út miatt. Azért csak elértük SC és Zsotyek titkos pontját, ahol nem kértünk Becherovkát :-) Ahogy haladtunk lefelé az Égés-bércen, rikult a köd, ismét lehet gyorsítani. Nagyon jó a ritmus, élvezem a hullámvasutazást, nagyon jó tempót futunk. Jó ez így nekünk? - kérdezem Petit. Jó bizony! - jön rá a válasz. És tényleg jó, de még mennyire!
A Spartacus háznál Berzso, Nyúl és Steve csinálják a hangulatot. És legnagyobb meglepetésre ott van Mécs Laci is, aki egy esésnél megütötte a vállát, ezért visszafogta magát. Tea és pogácsa után hármasban indulunk tovább. A Foltán-keresztig megint csak jó tempóban toljuk, igaz, gyalogosan, de így is jól haladunk. A K jelzésre váltva aztán bejön, amitől tartottam: a forgalmas turistaút teljes szélességében jegesre van taposva-koptatva, ahogy Laci mondta: lehetetlen a dinamikus haladás. Ismét belemerülünk a felhőbe is, szerencsére itt az út egyértelműen vezet. 5 óra menetidővel érünk fel másodszorra is a Csóványosra.
A Khsz lefelé gyakorlatilag életveszélyes. Úgy lépkedünk, mintha tojásokon járkálnánk, mégis hármunk közül valaki mindig éppen lecsúszni készül a hegyoldalon. Végre ereszkedünk annyit, hogy a jeget felváltja a sár, ezen azért jobban kapaszkodik a cipő, és a felhőből is kibújunk. A szurdok csodálatosan szép, ez számomra a túra legkedvesebb része. Megállunk, lekapcsoljuk a lámpákat, és csodáljuk a völgyet - meglepően sokat lehet látni, pedig a holdat felhő takarja.
A patakátkeléseknél nagyon sokat segítenek a botok. Persze van, hogy mélyebbre merül a cipő, de szerencsére klasszikus, belegázolós elázás nélkül sikerül megúsznom mindegyiket. Az átkelések nélkül is elég nehéz most a terep, sárban csúszkálunk, partoldalban araszolunk, fákon, köveken lépünk-mászunk át, itt a fizikai igénybevétel mellett a koncentrált figyelem is fáraszt. Ennek ellenére nagyon tetszik, mondom is Petinek, hogy lehet, hogy én egy perverz állat vagyok, de ezt nagyon élvezem! A Fekete-völgybe érve aztán újra jól futható út fogad minket, hamarosan "sínre kerülünk", és megérkezünk a Hamuházhoz.
A frissítés itt csoki és patakvíz, mindkettő jól esik. Asciimo pálinkával is kínál, abból nem kérünk, indulunk tovább. A pont utáni első útelágazást csúnyán elnézem, jó sokat megyünk, mire rájövünk a tévedésre. Vissza az elágazásig, de jó 10 perces felesleges kitérőt tettünk, mielőtt visszatérünk a K jelzésre. Felfelé az út jól járható, sár, jég alig van, toljuk keményen, és bár gyaloglunk, úgy érzem, futva sem tudnék gyorsabb tempót diktálni. Laci kérdi is, hogy most törleszteni akarok a kavarásért? Jól érzi, benne van ez is, de az is, hogy már szeretnék szembenézni személyes ellenfelemmel, a P+-tel.
Az Aklok-rétje - Hanák-rét szakasz az én nagy mumusom. Tudom, hogy az emelkedők nem igazán hosszúak, meg nem is olyan nagyon meredekek, de ez a rész valamiért mindig a legnehezebb a számomra, készültem rá, hogy most sem lesz könnyű. De ami ott volt, arra azért nem számítottam... Ilyen mennyiségű és állagú sarat, vagy inkább iszapot én még nem láttam teljesítménytúrán. Nem hogy futni, lépni alig lehet benne, kikerülni lehetelen. De nézzük a jó oldalát: legalább nem tapad a cipőre, lefolyik róla. Kínunkban röhögünk, ez jó, amíg a humorunknál vagyunk nincs baj. Megváltásként várom a nagy-hideg-hegyi kaptatót, kizárt, hogy ott is ez legyen! De igen, ott is ugyanez fogad: a fakitermelés során munkagépekkel keresztbe-kasul habosra verték a sarat még a legmeredekebb emelkedőn is. Azért valahogy felértünk :-)
A Nagy-Hideg-Hegyről lefelé a piros ismét letaposott, kijár jég. Lehet, hogy a híg sár jobb volt? Megint a Hülye Járások Minisztériumába való mozgással próbálunk haladni, itt még a szigorú szovjet bírók is maximális pontot adnának egy-egy mozdulatért. Szerencsére ez csak a Taxi-rétig tart, a grófi úton azért már lehet haladni. Jégfoltok ugyan még itt is vannak, de ki lehet őket kerülni, egyre fokozzuk a tempót. A taxi nyiladékban aztán teljes gázra kapcsolok, beteg dolog ez a fejlámpával megvilágított, köves, vizes úton, de a többiek jönnek, hát miért lassítanék? A nyiladék persze soha nem akar véget érni, de ezt már ismerem, mindig ezt csinálja velem... De aztán mégis! Jön az aszfalt, egymás mellett futunk a turistaszálló bejáratáig. Cél, óra leállít: 8:32. És a meglepetés: nem más fogad minket, mint a Hegyek Királynője! Huhh, mintha nem lenne elég, hogy két, általam nagyon nagyra tartott futóval mehettem együtt, egy ilyen túrán!
És hogy legyen egy kis tárgyilagos rész is ebben a hosszúra nyúlt szubjektív beszámolóban:
Bot, bot, bot! Rengeteget segített, igazából el sem tudom képzelni, hogyan tudtam volna nélkülük megcsinálni. Úgy érzem, hogy az emelkedőkön nagyon sokat hozzátett a sebességhez, jobb energiagazdálkodás mellett, mintha a futást eröltettem volna. Mivel valószínűtlen, hogy a CCC élmezőnyét fenyegessem :-) azt gondolom, hogy ezt a fajta, lassú futótempóhoz közeli sebességű gyaloglást igenis érdemes lesz csiszolgatnom.
Nagyon jól jött a kamásli. Régebben is lelke híve voltam már, nem is annyira a víz miatt, hanem mert nnem hagyja, hogy a cipőm telemenjen felvert kaviccsal, szutyokkal. És sikeresen elhárította az iszapbetörést is :-)
És azt hiszem, hogy erőnlétileg is rendben voltam. Így az alapozás derekán jó volt egy kis visszajelzés, hogy hol is tartok, annál is inkább, mert volt egy-két korábbi futás, ami nem ezt mutatta. Az erőmet jól sikerült beosztani (átlagpulzus 145), holtpont nem volt, frissítés rendben, kárt nem tettem magamban. Kedvenc hegységem, a remek társaság, a célbeli fogadtatás pedig egy olyan pozitív élménnyel gazdagított, amiben már régen volt részem.
Ja: továbbra sem kívánom a Börzsöny halálát :-)
Lupus
