Ha az érintkezők páronként szembe kerülnek, akkor az áramkör záródik
Itt a hiba, itt csempészed bele az egyidejűség fogalmát.
Az áramkör egy kiterjedt valami, aminek a részei legfeljebb fénysebességgel tudnak hatni egymásra.
Tehát a helyes válasz az, hogy a bomba vagy felrobban, vagy nem, és ez az áramkör vezetőképességétől, ellenállásától, impedanciájától, satöbbi függ. De attól nem, hogy milyen rendszerből nézem.
Ez az un. Adler-féle paradoxon, aminek egyszerű a magyarázata, korábban már volt róla szó.
18205-ben mmormota elmagyarázta tömören.
Az, hogy mit nevezünk egyedüli valóságnak az tök értelmetlen, mert a mérési eredmények amik valóságosak, a hozzájuk rendelt képek, fogalmak csak tudati leképzések.
Ahány inerciarendszer vagy mégáltalánosabban, ahány koordinátarendszer annyiféle mérési eredmény lehetséges ( ami valóságos ) és annyiféle tudati-fogalmi leképzés lehetséges, ami már nem valóságos.
A valóságos-nem valóságos kérdéskör nem viszi előre a fejlődést, mert mindíg a valós mérési adatokból származó következtetések vagy bizonyosságok adnak támpontot a tudaton kívüli világról.
Erről a gondolatkísérletről korábban már esett szó.
A (zárt áramkör = robban) kisikolás megközelítés itt megengedhetetlen egyszerűsítés.
Az áramkör egy elektromágneses jelenség, melyet a Maxwell egyenletekkel lehet leírni. Ezek az egyenletek jelenlegi formájukban specrel konformak. Vagyis a robbanás/nem robbanás kérdés bármely rendszerben leírva ugyanúgy alakul.
Végülis az a kérdés lényege, hogy lehetséges-e, hogy két esemény egyidejű az A rendszerben, de nem egyidejű a B-ben? A válasz: igen, lehetséges. Ha mondjuk A és B egy-egy bomba, amelyik felrobban, ha a végpontok találkozása egyidejű, akkor előfordulhat hogy A felrobban de B nem.
"Ilyen értelemben ahány inerciarendszer annyi valóság létezik."
Már ne haragudj, de ez amit itt leírtál, teljesen tarthatatlan.
Azt írod, hogy nincs is valóságos saját hossza a rúdnak, mert minden megfigyelő számára annyi, amennyinek ő méri.
Legyen két rúd, felül egy 1 méteres, alul pedig egy 0,6 méteres rúd. A rudak végén elektromos érintkezők vannak. Az A rúd érintkezőire egy bombát kapcsoltunk, a B rúd érintkezőire pedig egy áramforrást. Ha az érintkezők páronként szembe kerülnek, akkor az áramkör záródik, a bomba áramot kap és felrobban. Tegyük fel, hogy most éppen a bal oldali érintkezők zárnak, de a jobboldaliak nem, ezért a bomba ebben az álló helyzetben nem robban fel.
De mi a helyzet a speciális relativitáselmélet szerint (és szerinted) akkor, ha a B rúd nagy sebességgel (0,8c) mozog jobb felé?
AzA rendszerből nézve a mozgó B rúd megrövidül. Így a jobb oldali érintkezők mégtávolabb kerülnek egymástól, vagyis az áramkör nem záródik, a bomba nem robban fel.
Ugyanezt elmondhatjuk a B rendszerbeli megfigyelő szemszögéből is.
A B rendszerből nézve (a speciális relativitáselmélet szerint) az álló A rúd rövidül meg, a B rúd pedig megtartja az eredeti 0,6 méteres hosszúságát. A megadott 0,8c sebesség esetében az eredetileg 1 méteres A rúd éppen 0,6 méterre zsugorodik. Így a B rendszeréből nézve a két rúd egyforma hosszú lesz. Mind a baloldali, mind pedig a jobb oldali érintkezők szembe kerülnek egymással, vagyis az áramkör záródik, a bomba felrobban.
Ezek után fel kell tennünk azt a kínos kérdést, hogy valójában felrobban a bomba, vagy nem? Ha valaki a bombán ül, akkor ő meghal, vagy nem hal meg? Erre már nem lehet azt a zavaros választ adni, hogy a B rendszeréből nézve meghal, az A rendszeréből nézve pedig nem hal meg. Itt már nyilvánvalóan tarthatatlan az az álláspont, hogy minden megfigyelő számára az a valóság, amit ő lát, vagy mér. A fentiekből levonható a következtetés (amelyet egyébként már korábban is tudtunk), hogy valóság csak EGY van. Persze a különböző megfigyelők mérhetik különbözőnek a rúd hosszát, de ez nem befolyásolja a rúd valóságos hosszát.
A kísérletek után nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rúd valóságos hossza nem változhat meg attól függően, hogy milyen gyors rendszerből mérjük. Egy test hossza, nem rendszerfüggő, vagyis nem relatív. Tehát a rúd hossza (másképpen: két pont térbeli távolsága) nem relatív, hanem abszolút érték, amely a rúd saját tulajdonsága.
Einstein felfogása (és a te felfogásod is) a testek hosszúságának relativitásáról tehát téves.
Igen, egyesek közülünk hajlamosak beleszeretni egy mindenféle alátámasztást nélkülöző 'elméletbe'... még szerencse hogy ez veled nem fordulhat elő... a Sötét Energia legyen veled a DVAG-elleni harcodban!
"Én máshogyan különböztetném meg a valóságos és látszólagos fogalmát"
Ha egy eseményt vizsgálok különböző inerciarendszerekből, az esemény maga a valóságos, habár a mérési eredmények különbözők. Pl. egy mozgó rúd hossza - maradva az eredeti példánál- az többféle lehet ( ezek sorba állíthatók nagyság szerint, és lesz egy maximális közöttük, de lesz egy fele olyan értékű, meg lesz egy tized olyan értékű ), de olyan hogy csak egyik valós, annak nincs értelme, mert minden mérés valóságos számadatot jelent egy inerciarendszerben. Ez azt jelenti, hogy minden mérés valóságos adatnak tekintendő, az illető rúdnak adott inerciarendszerhez kötött hosszát. Ezek között a nyugalmi hossz is egy valóságos adat ( a legnagyobb abszolut értékű ). De egyenértékű a többi mért valóságos adattal. Ilyen értelemben ahány inerciarendszer annyi valóság létezik. A korábbi álláspontom szerint a közvetlenül, direkt észleléssel tapasztalható dolgok a valóságosak ( tárgyiasíthatók ), míg a következtethető, kiszámolható dolgok, amelyek csak közvetetten észlelhetők azok a látszólagos dolgok. Ez a fajta megkülönböztetés belátom, leszűkítése a dolgok rendjének- mechanisztikus filozófia, ezért ezt revidiálom, mert az SR világához jobban illik az ahány I. rendszer annyi valóság elképzelés.
Teljesen hasonló megfontolásokból az idődilatáció és tömegnövekedés is valóságos események.
Egy analógiával élve, a víz nemcsak 100 fokon tud felforrni, hanem 24 fokon is csak éppen a nyomástól is függ a forráspont. Minden felforrás valóságos esemény, egyenértékű és mégis a 100 fokot szoktuk a víz forráspontjának tekinteni.
"de arra nincs garancia, hogy az órák mindig az időt mutatják."
Gondolom itt azt akarod mondani, hogy az órák járása eltérhet az abszolut időtől.
Már Newton is próbálta az abszolut idő és tér fogalmát tisztázni és megkeresni az univerzumban. Ennek a kérdésnek a végére Einstein tett pontot. Nincs értelme újra végigtárgyalni 250 évet. Az idő telése ugyanúgy rendszerfüggő.
Szerintem van. Nem tudom elfogadni Einstein válaszát arra a kérdésre, hogy mihez képest mozog a fény c-vel. Az, hogy minden rendszerhez képest, egyáltalán nem logikus, sőt, szerintem képtelenség. Viszont ha meg tudjuk adni a helyes választ erre a kérdésre, akkor megtaláltuk a nyugvó rendszert is.
Mivel egy mozgó rúd hosszát időméréssel következtetjük ki, nem közvetlen hosszméréssel így nem mérhető ki a hosszváltozás, csak kiszámolható, nem tapasztalható, tehát nem bizonyítható ezért csak látszólagos lehet.
Szerintem ez ebben a formában nem igaz. Mert abban ugyan igazad van, hogy a mozgó rúd hosszát nem tudjuk közvetlenül, kizárólag a hossz mérésével megmérni, de ez nem jelenti azt, hogy nem is tapasztalható. Hiszen Te is azt írtad, hogy kiszámolható, és nem csak a méterrudat lehet mérőeszköznek használni, vannak bonyolultabb mérőeszközök is. Azt persze nem árt tudni ezek használatakor, hogy mit is mérnek. Én máshogyan különböztetném meg a valóságos és látszólagos fogalmát: ha van egy állónak tekinthető rendszerünk, és abban egy megfigyelő figyeli a hozzá képest mozgó rudat, és valamilyen módszerrel (pl. radarral) meg is tudja mérni annak hosszát, akkor kap egy értéket. Ha van egy (vagy inkább sok) másik megfigyelő is az álló rendszerben, akkor e megfigyelők szikronizált órák segítségével meg tudják állapítani, hogy egy adott időpontban mekkora a távolság a rúd két vége között. Ez utóbbit nevezem én a rúd valóságos hosszának, míg a radaros mérés eredményét látszólagosnak.
Egyszerűen azt állítom, hogy az idődilatáció valóságos esemény, a hosszdilatáció meg látszólagos.
Ebben valószínűleg nem fognak sokan egyetérteni Veled. Többek között én sem. Szerintem mindkettő lehet valóságos is, de ha két egymáshoz képest mozgó megfigyelő kölcsönösen tapasztalja ezeket az effektusokat egymáshoz képest, akkor biztos, hogy legalább az egyik nem a valóságot méri.
Azaz valóságos hosszon a nyugalmi mérőszámot érthetjük.
Szerintem nem feltétlenül. Önmagához képest ugyanis minden nyugalomban van, de ha a valóságban mégis egy olyan testről van szó, ami nagy sebességgel mozog (pl. a Galaktikához képest), akkor meglehet, hogy a valóságban rövidebb lett, de ezt nem veszi észre, mert a mozgás irányában megrövidül a saját méterrúdja is. Tehát egy valóban nyugvó rendszerből azt látnánk, hogy kisebb a (valóságos) hossza, mint amennyinek a saját rendszerében méri.
Annyiban kitüntetett szerepe van a nyugalmi rendszernek, hogy a tárgyak mozgási irányban mért hosszuk maximális.
Szerintem a "mozgási irányban mért" kitételt nyugodtan elhagyhattad volna, hiszen a nyugalmi rendszer nem mozog önmagához képest. Tehát nincs jelentősége az iránynak, az ebben mért hossz maximális, és kész. Bár ez nem feltétlenül igaz, mert az állítás helyessége függ a mérés módjától. Például, ha radarral mérünk, akkor a hozzánk nagy sebességgel közeledő tárgyat a valóságos hosszánál nagyobbnak mérjük, a Doppler-effektus miatt.
Az időtartam mérése esetén mindkét rendszerben almát almával hasonlítok össze tehát bármilyen inerciarendszerben megmért időtartamok valóságosnak tekinthetők.
Ezzel sem értek egyet. Időt mérni ugyanis órával tudunk, de arra nincs garancia, hogy az órák mindig az időt mutatják. Vegyük például a metronómot! Az is egyfajta óraszerkezet, melynek járása függ attól, hogy hol rögzítjük a súlyt a tengelyen, valamint attól is, hogy mekkora az adott helyen a gravitációs gyorsulás. Ha bármelyiket megváltoztatjuk, akkor másképp jár - no, nem az idő, hanem a metronóm. Ugyanez igaz a többi órára is: ha a körülmények megváltoznak, akkor megváltozhat a járásuk. Az óráké, és nem az időé.
Ezért van az, hogy a müonok leérhetnek a földfelszínig.
Pontosabban nem azért, mert a müonok rendszerében lelassul az idő, hanem azért, mert a folyamatok mennek végbe lassabban.
Itt is elmondható, hogy annyiban kitüntetett szerepe van a nyugalmi rendszernek, hogy benne az órák a leggyorsabban járnak.
Ez megint igaz lehet, abban a formában, hogy az órához képest nyugvó rendszerben tudjuk a leggyorsabbnak mérni a járásukat, ha helyes módzserrel mérünk, de egyetlen megfigyelő esetleg nem így látja. Hiszen ugyancsak a Doppler-effektus miatt egy hozzánk nagy sebességgel közeledő órát a valóságosnál jóval gyorsabban látunk járni. Ezért szoktam én hangsúlyozni a több megfigyelő használatának fontosságát.
Elképzeltem... ha a forrás frekvenciája f(t), a megfigyelő távolsága L, a hullám terjedési sebessége v, akkor a mért frekvencia f(t-L/v), vagyis a forrás frekvenciájának változását a megfigyelő időben elcsúsztatva tapasztalja.
Nem is baj.. A harmokinus rezgőmozgás, mint a hullámok speciális esete, ismert számodra is. Nos egy fékezetlen mérleg ingaként működve ilyen módon tekinthető
Jól értem? Nem tudod követni, de kijelented, hogy rossz?? Jól. Nem tudom követni, hogy mit és hogyan lengetsz a mérlegen, de a mérleg lengését még mindig nem látom hullámjelenségnek.
amit te csinálsz, öreg, az a vegytiszta duplagondol. a fekete lyukkal kapcsolatban örömmel elismered, hogy az csak modell, feltételezés. most azt is komondtad, hogy a mező is csak feltételezés. de holnap megint ugyanazzal a buta érveléssel fogsz előállni, hogy térgörbület nem valóságos, míg a dvag gravitonjai vagy mi a szöszök meg valóségosak.
- csak a feltételezett térgörbület következményei mérhetők
- csak a feltételezett fekete lyuk okozta következmények mérhetőek
- csak a feltételezett foton okozta következmények mérhetők (a fotométer cágere arrébbmegy vagy érzékelhetők pl látásban ioncsatornák nyit-csuk, elektromos impulzus szalad, az idegrendszerben vegyszerek kiömlenek, stb)
- csak a feltételezett energia következményei mérhetők (vmi melegszik, vagy meglódul)
Na végre kapisgálod! Pontosan erről van szó! A tudomány ez, és nem az, hogy prófétikusan kijelentjük, hogy a DVAG a "valódi" oka a gravitációnak.
Valódi ok nincs, csak jobb, vagy kevésbé jó modellek vannak. A modell jóságát pedig a használhatósága dönti el.
Ha azt akarod, hogy valaki komolyan vegye az elméletedet, akkor azt kell kimutatnod, hogy milyen jelenségeket, milyen pontossággal tudsz vele számszerűen leírni.
