Most volt egy interjú az M2-n Vári Gyulával. Egy szép szőke lány (tágra nyílt, csodálkozó szemek) kérdezgette (talán Baló Júlia?).
Lány: (a legizgalmasabb élményéről kérdezi)
Vári: ... amikor egy madár betörte a kabin ablakát ...
Lány: Egy madár? Hogy lehet az? Olyan erős a csőre?
Vári: (igyekszik megőrizni a komolyságát)
Később
Lány: Hányan vagytok a repülőben?
Vári: Egyedül vagyok.
Lány: (elképedve) Teljesen egyedül, abban a hatalmas gépben?!!
Ebben a Buran-ban nem sok digitális műszer van.
A jó öreg hagyományos müszerekkel rakták tele a müszerfalat, ennek következtében sikerült elérniük azt, amit a bőingű tervezőinek is. Elöre nem lehet kilátni. Szerintük ez nem is kell, elég ha oldalra néz a pilót, úgyis olyan szép a tály.
Jól látszik a katapult is, bár a világűrben lehet, hogy nem annyira jó katapultálni :-)
De komolyan, mivel a burán nem igazán repült emberekkel, ezek meg láthatóan új műszerek, nekem gyanús, hogy készül valami...
Ma kint voltam Fa'hegyen és leróttam hálánkat a vendéges látásért, valamint igéretet kaptam arra, hogy hasonló feltételek mellett (pl. rendrakás:))) jövőre sem leszünk számkivetettek. Köszönet mindenkinek, aki a rendrakásban segédkezett.
Más. Ha már arra jártam, kicsit vitorláztam is, mert irtó jó volt az idő. Korlátlan látástávolság, láttuk Ferihegyet is, nem lehetett olyat csinálni, hogy a gép ne emelkedjen. Nameg a lejtő felett egyszerre 6-8 gép repkdett a ragyogó napfényben. Irtó szép volt. A végén meg kellett küzdenünk a leszállásért (intenzív merülés:)))), de egye a fenyő.
Ma jól láttam, hogy a 13:50 helyett 12:45 -kor jött meg az Aeroflott Moszkvából? Amig a Boeingek csak néhány száz méterről alig észrevehetően "füstöltek", addig az orosz gép már jó messziről nyomta ki magából a barna csikot.
Viszont hangra nem tünt hangosabbnak. A 31R elején volt kint 3 emberke, távcsővel felfegyverkezve, nem az itteni topiclakók közül valaki? Ja és még gey érdekesség: mind az észak felől jövő "fordulós", mind a délről "egyenesen" közelitők már jó messziről beálltak a leszállópálya irányába, mig két Malév egy Lufthansa, a másik meg az Auroflot elött jó éles fordulóval, szinte az utolsó egy-két száz méteren állt irányba. Ez bevett szokás, a gyors egymás után érkezők esetén, vagy a hazai pálya előnye? (Vagy én mint kocabámészkodó próbálok belemagyrázni zöldségeket a dolgokba...)
Hogyne, igen, persze!!! Gyönyörű volt - egyszer MOA-val Algírban, majd többször Constantine-ban, fagyasztott birkával vagy bábolnai jércével. Igen, hát persze, azok bábolnai utak voltak. Egy alkalommal Gratzer Karcsi bácsi búcsúrepülésén vehettem részt, azztán pedig az utolsó IL-18-as fuvarok egyikén, meg még egy gyakorló is volt, végül pedig az utolsó gép utolsó előtti felszállásán, mielőtt Szolnokra repült volna... Imádtam azokat a repüléseket. Mármost hogy melyiket hol írtam meg akkoriban, ez az, amire nem emlékszem... De ha egyszer sikerül összehoznom a tervezett könyvemet, abban benne lesznek. Nem kell hozzá sok, csak egy kis nyugalom, némi pénz, egy bátor kiadó és egy mégbátrabb terjesztő. Aki ismer ilyet, szóljon.
Nemnem, félreérthetően fogalmaztam: az Il-18-asok utolsó repüléseire gondoltam, amikor általában bábolnai csibéket vittek, már nem is tudom, hova... Sajnos nem archiváltam a dolgokat, most már én is sajnálom.
Bocs, Hamster, de milyen bábolnai repülésekre gondolsz, a mezőgazdaságiakra? Elég sokat foglalkoztam velük, de hogy az utolsó mi volt ebben a műfajban - nem emlékszem... Hm, a Képes 7-be készítettem anyagokat, de becsszó az sincs meg a fejelmben, mit írtam akkor nekik. Ha neked van valamilyen korabeli cikked, nézd meg, az én archívumom csak két napja került elő az utolsó költözést követően, és még nem tudtam átnyálazni.
Még egy kérdés: volt-e valaki a csapatból hét végén Matkópusztán, az AOPA-ülésen? Nehéz számomra értelmezni az ott történteket, úgyhogy ha valakivel tudok erről csevegni (magánban), kérem jelentkezzen.
Ma láttam egy Air Atlanta Jumbot Ferihegyen. Ez meg honnan jött, hová megy? Vagy van direkt Izland-Bp járat és annyi jegesmedve utazik hogy 747-es kell???? :-))))
... meg van egy Ferihegyen a skanzenben levőn kívül is, talán mind a négy utolsó Malév Il-18-as megvan. Az abdai Elvis Caffe, vagy mi volt a neve, elég borzalmasan nézett ki már újkorában is :(
Hamster:
Épp a dunakeszi reptéren szorgoskodtam (repültem) amikor én is láttam azt a kört, meg kijönni belőle egy malév 737-est :-)))
Kár, hogy nem volt nálam fényképezőgép, mert nagyon jól mutatott a kondenzcsík !!!
Javítsatok ki ha tévedek, de a volt MALÉV IL-18-asok közül van egy Győr mellett is, méghozzá Abdán. Ez egy éteremmé átalakított masina, de ha jól tudom most éppen senkié sem a hely, kiadó vagy eladó. Ti erről mit tudtok? (Én győri vagyok, tehát jópárszor voltam kint ott, sőt még képem is van róla, ha valaki érdekel, akkor elküldöm szívesen!)
Hát, úgy látszik ott én vagyok a kisebbség :) Azért örülök, hogy nem vagyok egyedül, és hogy mások is úgy vélték, hogy pár hozzászólás mindentől függetlenül elég gusztustalanra sikerült...
Te is csináltál riportot az utolsó "bábolnai" repülésekről? Anno nekem úgy tűnik, hogy tele volt ilyenekkel a sajtó (még a Képes 7 is, pedig az nem egy repülős lap volt:), én meg kisgyerekként úúúúgy de úúúúgy szerettem volna egy ilyenre felkerülni, majdnem meg is írtuk unokatesómmal a Dévényi Tibinek a "Három kívánságba", hogy repülni akarunk egy ilyet, de a szüleink hallani se akartak róla :)
A fals képeket nem én adtam le Sejtettem is, annál többet néztem ki belőled.
Csak néztem, hogy miért kör van a debreceni szovjet huszonnégyes szárnyán a vörös csillag helyett. Aztán az albatroszos kép már elég volt az idegenkép gyanúm beigazolásához. A rajzolt IL-28 meg talán iraki?
Végülis ahol a híradóban Malévos esemény kapcsán még mindig 154-eseket meg 737-200-asokat mutogatnak, az ilyesmi szinte természetes.
Van egy-két kérdésem:
A cikk illusztrációjául szolgáló légi fotótérkép melyik oldalon van?
Gulácsy Dezsőnek miért volt olyan élvezetes a repülés?
Mi az a Mikulás csomaggal ellensúlyozott ingyen üzemanyag és műszaki kiszolgálás?
Hamster!
Jól megkaptad a magadét a levlistán. Veled értek egyet
Az IL-18-ason van robot, de leszállni nem tud, csak tartani kurzust, magasságot, sebességet. Egyébként tényleg nagyon élvezetes volt velük repülni, a zaj ellenére. Különösen amikor már utasok helyett fagyasztott birkával vagy jércével volt tele a tözs, bár utóbbi kicsit büdös volt, de hozzá lehetett szokni. Végtelen lassú volt, de hát - egy repülőbarátnak csak nem probléma, ha többet lehet a levegőben?!
Seattle-től délre Rentonban készülnek a keskenytörzsűek - 737 és 757. A várostól közvetlenül délre a Boeing Field nevű bűbájos reptéren szintén van részleg, amennyire láttam és emlékszem, az elkészült gépek belső berendezése, felkészítés az átvételre. (Az új 737-757-esekről a gyári fotók mindig itt készülnek.) Euen a reptéren van a Boeing múzeuma is - nemcsak Boeingokkal - nagyon gazdag és szép anyag. A várostól észak-keletre van Everett, ott készül egy irdatlan nagy alapterületű csarnokban (1000x1000 m volt, amikor 92-ben láttam, de azóta a 777-es program miatt kiegészítették) az összes szélestörzsű: 767, 777, 747. Itt festik is a madarakat, amihez át kell vontatni a gépeket egy sztráad fölött, de ilyesmit mostmár csak éjszaka csinálnak, mert korábban annyi balesetet okoztak a bámészkodó autósok.
Nem tudjátok, hogy mi rajzolt három-fél négy körül egy szép karikát az égre Észak-Északkelet Pest fölött? Mintha kondenzcsík lett volna, nem füstölő, persze a fene tudja, az Árpád hídról láttam, a rendőrpalota miatt nem láttam, hogy a kör bezárult-e...
Én nem vagyok annyira oda az utaszsállítókért, de azért kivétel is van. az Il-18-as és a Tu154-es. Az Il-18 egy csodálatos madár volt a maga nemében és maga korában. Még zárt felhőzet esetén is fel lehetett ismerni a mély, búgó hangjáról, ha elrepült felettünk.
Idén tavasszal voltam a Szolnoki repülőmúzeumban ahhol tényleg ott van egy 18-as, de sajnos nem eredeti állapotban. A pilótafülke egy kb 1-2cm vastag rétegelt lemez fallal le van választva az utastértől, nem lehet bemenni, belátni. Ez a fal feketére van festve ecsettel, jó csíkosra, és egy szovjet időkből itt maradt nagyképernyős tévé van beleépítve ebbe a falba. ermészetesen nem üzemel. A fal előtt, egy jónéhány mázsás elektromos hótárolós kályha van beépítve. Az ülések nem eredetiek, sőt nem is ebbe a típusba valók. A 3+2-es kiosztás helyett 2+2 sorosak vannak, igy viszont középen nagyobb a hely.
A gép farkában szintén egy ilyen ocsmány fekete fa fal zárja le az utasteret. Kívűlről az idő vasfoga, a por, eső koszossá tette a gépet, igen csúnya a felület. A motorjai a gépnek üzemképesek, a saját szárnyán vitték le a reptérre annakidelyén, azóta csak a fent említett módosításokat csinálták rajta. A gép elvileg repülőképes lehetne. A másik állapotáról nincs infóm.
A szplnoki múzeumban készült képeket megnézheted a honlapomon.
htttp://kgl.matav.hu
A kolbászomat otthon pucoltam meg, és mindenkivel, aki evett a krumpliból megosztottam. Tehát ismert minőség.
Ugyanezt ajánlom a lecsóba is, de szintúgy nem merem rábízni a helyszíni pucolást a bandára, mert abbaól csak héj marad.
Egyébként meg monogám alkat vagyok, valamint a megjelentek nemi aránya után a kérdés nem is kérdés O:)
Mézga
ps. remélem, hogy a következőn Te is megkóstolod. A lecsót
Látom jól sikerült a Fa-hegyi találkozó. Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott. Annyira ledöntött a lábamról valami virnyák, hogy abban sem voltam bioztos, hogy túlélem. Most már alakulok. :) Remélem nem ez volt az utolsó és a következőn már ott leszek!
Igen én voltam. Hogy tetszett? A fals képeket nem én adtam le, az az amugy nagyon szép kép, ahol a SZU-24 Albatrosok előtt áll, és a többi idegen SZU-24 képet is Törös Pista guberálta valahonnan. Amit én leadtam, az is idegen (Internet), de ez legalább nem látszik a semleges háttér miatt.
Tobak Tibor bekeretezett neve, mint főmunkatársé, a folytonosságot kivánja szimbolizálni. Csakúgy, mint az, hogy nincs beköszöntő és egyéb nyalánkságok. A TopGun is igen szemérmesen hallgat, Ferenczy is cak úgy bemutatja az új főszerkesztőt, utána az is magát, de a magyar repülősajtó legnagyobb váltásáról, annak hátteréről senki sem beszél. Talán majd az Aeromagazin vagy az Aviator... :-)
Az airliners.net-en fedeztem fel a YM-IMM lajstromú román IL-18-ast. Naggyon komoly, látom ez a gép charter-t repül szerteszét Európában, megfordult Palma de Mallorcán is a képek tanúsága szerint.
Nem tudom milyen lehet ezzel a repülés de hogy a 737-essel majd 3 órát repültünk Budapestről Palmáig, akkor ez Bukaresttől mennyit repülhet a baleár szigetekig.
No csak a kérdésem az, hogy érdemes-e (megéri-e) ilyen távolságokra manapság turbólégcsavaros gépet közlekedtetni.
Egyébként a fent említett gépről baromi szép fotók vannak az tuti. Legalább is nekem tetszenek.
A volt MALÉV IL-18-asok közül ha jól tudom 2db van múzeumban (egyik Szolnokon, másik Ferihegyen) de repképes-e valamelyik a kettő közül.
Egyébként ezen a típuson volt robotpilóta ? Gondolom ezt még teljesen kézivezérléssel lehetett lehozni a betonra.
1994. február 22-én az LBP pilótafülkéjében kigyulladt és felborult egy mosóbenzines vödör. Az ezt követő tűzben halt meg Martin Ottó és Simon (Pista?). Szabó Lajos művezető pedig a látványtól kapott szívinfarktusba halt bele. :-(
Egyszer láttam egy emléktáblát a hangárban, de elfelejtetem mi volt rajta.
Zolibá mesélte, hogy szerelés közben berobbant a mosóbenzin gőze a raktérben.
Volna egy olyan kérdésem, hogy mi történt 1994 feb. 22. Ferihegyen a HA-LBP 134-esel.
Valahogy nem rémlik semmi, pedig egy cikk alapján a személyzet meghalt.
Atlas hírek:
A legújabb információk szerint, már nem 12, hanem összesen 21 Atlas 747F várható, ami azt jelenti, hogy ebből már volt 3, tehát még 18 gép várható idén. Ha ez megvalósúl, akkor abszolult rekord lesz, az eddig évi 10-12 747-hez képest az idei várhatő 34. A rakományról nem lehet sokat tudni, csak annyit, hogy innen viszik a cuccot (nem hozzák), és amerika felé mennek. A gépeket fegyveres őrök vigyázzák. Lehet, hogy valami fegyver?
A vasárnapi gép egy új festésű 742F volt. 8:20 helyett 16:25-kor szállt le, és hétfőn 17:00 helyett 18:45-kor ment el. A vasárnapi 10:50-es gépet törölték.
Utas2:
Az LHD még itt van a hangárban de már nem repül Malév járatokat. Elvileg napok, max. hetek kérdése, hogy mikor megy el. Állítólag a Deltához.
De reg voltam mar itt!
Illetve de reg szoltam hozza!
A lenyeg hogy hosszu kutatas es felmeresek utan a Boeing ugy dontott hogy Illinoisba Chicago melle koltozik.Bezarja a Long Beach-i gyartosort.Viszont otthagyja a 737-es osszeszerelo uzemet Seattle mellett.
Hat hiaba szukseg lesz egy uj uzemre az uj Stretchened 747-hez es a Sonic Cruiserhez.
De aztan ki tudja mi tortenik most a megrendeleseikkel majd.
Mindenesetre a kinaiak kitartanak a rendeleseikkel.Ami ertheto is mert arra a piacra nagyon sok gep kell majd meg.Es nem art idoben elkezdeni a dolgokat.
Egy új lap jelent meg a piacon. Címe: Top Gun
Nem elírás, a cím ugyan a régi, viszont a belső teljesen új.
Tőrös Istvánék lapjának a címe top flight (így, kisbetűvel)
Belül teljesen a régi, megszokott Top Gun köszön vissza :-))))))))
Viszont Tobak Tibor ebben is főmunkatárs. Agyrém!
Én azért megvettem mindkettőt...
VGyuri!
Te követted el a Gorzset, konyec című cikket?
Láttam a hétvégén néhány Herpa modellt. Nagyon gyík. Nem csoda, hogy nem tartják számon modellező körökben.
Láttad már a Revell Mini Kits sorozatát? Kb. az a kategória, igaz hogy össze kell rakni, de ez az óvodás fiamnak is megy két-három percen belül. És csak négy kiló darabja :-)
Felhívás, kérés A segítségeteket kérném a cseh Zlin repülőgépek magyarországi történetével kapcsolatban. Mindenféle kép és személyes visszaemlékezés érdekelne, főleg a Tréner repülőgépcsaláddal kapcsolatban. Aminek különösen örülnék: felhasználható képek az országban vidéki kluboknál még mindenfele üzemelő gépekről.
Ha jól értelmezem a NIMA Geospatial Engine segítségével kapott választ, az USA Washington államában Seattletöl délre van egy Renton nevü hely (koordináta 47°48'N és 122°22'W), de az ottani legrészletesebb térképállásban sem jelenik meg maga a felirat, viszont van legalább 10 oda vezető út leírva.
Éles eszemmel:-) ebből arra következtetek, hogy a Boeing seattle-i üzeme egy Renton nevü külvárosban van.
Hát ismét lemaradtam egy összejövetelről :((
Ha lenne kocsim, és főleg jogsim (tán nemsokára lesz) akkor egyszerübb lett volna a kijutás Farkashegyre.
Valaki, aki földrajzban is nagytudású meg tudja-e mondani, hol van Renton az Egyesült Államokban, itt van az összeszerelő "műhelye" többek közt a B737-nek.
Azért kérdem, mert úgy tudtam Seattle-ben van a "Boeing gyár" és Rentont hiába kerestem nem találtam a térképen, pedig van egy elég részletes USA autótérképem.
Ugye jól tudom, hogy már csak a New Generation B-737-eseket gyártják és már a 400-as, 500-ast se gyártják.
Bár most a hírekből köztudott, hogy szept 11 óta visszaesett a kereslet az utasszállító repülőgépek iránt és ez érinti a Boeingot.
- Mondja már meg valaki, ki ez az úr! Hát senki nincs itt Dunekesziről?
- Sz. A.! (Teljes név és cím a szerkesztőségben.) Küldtél magadról egy jól sikerült fényképed, de nem tudom a topikban használt becenevedet. Ha megírnád, már tennélek is ki a faliújságra.
Mézga: ha jól sejtem, nem nagyon kellett takaritani a bográcsot, elég alaposan kitakaritottuk. :-) Nagyon fincsi (gratula!) volt, köszönöm! A következő menü is jól hangzik. :-)
Örülök, hogy végül kilátogattam hozzátok Fahegyre. Igazán nagyszerű embereket ismerhettem meg bennetek. (Hú, de eszperente lett a vége. :-) ) Köszönet a szervezésért!
i.
PS.: Hamster: Igazán jók a képek, azt hiszem jól visszadják a hangulatát a talinak.
Szóval irtó jó volt a buli, amit Hamster jól lefényképezett. A legközelebbire (jövőre, persze) friss lecsót ajánlok bográcsban, a megismert kolbásszal, valamint kiegészítőket meglepetésileg.
Hamster:
köszönet a képi tudósítás gyors megjelenéséért!
sajnálom a paprikáskrumplit is ;-(×)
R.Építő:
kösz, szoktam vót a többit is...:-).
pl. nekem a zindex pilóta topiccsokor a repülős hírek kommentálásával kapcsolatos értelmes hírforrásom, nem a TV-Rádió média. Iborli féle kulisszahírekről, aranyköpésekről nem is beszélve...
Csendes szemlélője/olvasója vagyok már egy jó ideje a topicnak csak,
mivel szakavatott(abb) hozzászólást egyenlőre nem igazán tudok produkálni.
A hétvégi Fahegyi találkozó rendkívül felcsigázott, de sajnos nem tudtam elmenni rá.
Tudósítsatok az eseményekről/élményekről!
Gondolom legközelebb már csak tavasszal lesz ilyen, talán akkor repülhetek is egy kicsit, már nagyon ki vagyok éhezve...
Az eddigi topic tartalomról: nagyon sok érdekes olvasnivalóm volt - általatok.
remélem face to face is hasonló elményekben lesz részünk. gondolom nektek most volt is.
Fahegyen csak az a cikis, amikor tele a gép materkával, meg utassal, és el kell érni a két domb közötti magasságot, ami nem túl erős géppel nem eccerű :-))))
A HHH-n az Újlaki hegy felüli felállás esetén lehet vontatni, a falu felé, lejtőrepülés esetén is ide kell a starthelyet rakni.
Sokszor előfordul, hogy a szélirány azt határozza meg, hogy a starthely a falunál legyen és az újlaki irányába csőrőlnek, közben motoros vontatás is van, azmeg szembe megy. (természetesen nem egyszerre) Vontatás csak a felu felé lehetséges, mivel a reptér Újlaki végénél lévő két domb között nem tud kiemelkedni időben a motoros a vontatmánnyal, és igen könnyen baleset lehetne. Ez is olyan mint a Farkashegyi katlan, csak sokkal nehezebb a megközelítés.
En nyaron voltal Torontoban, es nekem is megvolt a vezetekekkel az elmenyem, olyannyira, hogy a pilota nem is volt biztos abban, hogy lerakja a gepet. De ezermillio hozzaszolassal ezelott, mar megirtam ezt az elmenyem...
Örülök, hogy jó volt, és persze sajnálom, hogy nem lehettem ott. Sajnos, az augusztus eleje óra húzódó lakásfelújítás olyan stádiumba ért, amikor itt még nélkülözhetetlenebb voltam, mint ott, veletek... De végre van melegvíz, van fűtés, és majdnem ajtó is van a bejáratnál.
Szoval a Malev gepen minden klassz volt (majdnem minden), a sztyuvik figyelmesek voltak, a beszallitasnal viszont benazas ment, igy majd egy oras kesessel indultunk. A torontoi leszallas erdekes volt, alacsonyan athuztunk a varos felett, kicsit stuccoltunk egy villamos vezeteket is...De viszont igy gyonyoru latvany volt az esti varos a CN Tower es a belvaros fenyeivel..
Köszönöm mindenkinek, aki eljött Fahegyre, Mézga megint remekelt, fiiiinom paprikáskrumplink volt, utána meg jó hangulatunk, szépen lobogó tűz mellett :)
Na ja, az oldalszeles leszállásodat, ha kell, én is hitelesítem :) De azért a legjobb az volt, amikor Budaörsön olyan oldalszél volt, hogy nem a hagyományos pályairányban szálltak fel és le az Ancsák :)
Hármashatárhegy megközelítése tényleg nem piskóta, az ember első körben nekimegy majdnem a Rózsadomb végének, aztán befordul két szikla közt, és kis elhajlással meg is van a pálya :) Amúgy asszem csak egyik irányban van motoros üzem ott, nem? (Egyébként 13/31-es pálya van, mint Ferihegyen) A repülésért meg nem fogunk sajnálni :P
Azt elfelejtettem, hogy a használatos pálya persze a 13(?)-as volt, így még hátszelem is volt, de tényleg nem semmi ott leszállni! Azért odanyaltam a gépet :-))))
Esztergomban, pl az oldalszeles leszállás amit megtanul az ember, mert ott mindig fúúú a szél, és sohasem pályairányban ! Amikor áttelepültem a dunakeszi reptérre, akkor az okatató akivel az év eleji ellenörzőt repültem, meg is jegyezte, hogy milyen jól megy az oldalszeles leszállás, pedig nem is volt komoly szél :-)))
sziasztok,
kint voltam a kerites mellett es lattam felszallni egy British A320-t!!! ez kb. delutan negy korul lehetett. Az il 86-os a 31L palyarol szallt fel aminek nagyon orultem mert igy csak messzirol lattam (emlegettem is emiatt az iranyitokat:)
A jumbok negyed otig biztos hogy nem erkeztek meg...
milyen volt a buli???
Hát mégse futottunk össze... Legfeljebb a Csepel starton, mert voltatok ott páran, ha nem csal a sejtésem - hacsak pár perces látogatóban is...
Sjeszel mindenesetre összefutottam... Egyből össze is szedtem nála egy tartozást... Majd ha nagy leszek én is elviszem egy körre! :o)))
Én hatkörül jöttem el - hulla fáradt, és éhes voltam, átfagytam, meg minden bajom volt (de persze csak felejthető) Ejjh, de jól is éreztem magam.
Gondolom ti is a talin! :o)
(Jött valaki géppel?-mert azt biztos láttam! ;o)...)
A fenébe, ha pontosan jön a gép (10:50) , akkor már nem érek ki....Van valami valtozas, mert irtad, hogy nem biztos az erkezes +koszonnem lkriszten@sms.pgsm.hu
Ritkaság, de kivételesen be bírtam jönni a topicra mobiltelefonról!
Nos jövök persze a bulira+1 női fő, +valszleg mégegy barátom. Lehet viszont, hogy nem érünk oda 13.00-ra. De mindenképp igyexünk. Viszünk némi folyékony árut is (ez most software, vagy hardware?), nehogy kiszáradjatok.
Hamster-bá és többiek! Köszi a helyettem is való szervezkedést!
Mivel számomra a holnapi repülés elmarad :-((( Így kénytelen voltam ma repülni :-)))
Elrepültem HHH-ra, ami azért egy nem semmi reptér :-) Elösször a 13-as (ha jól emléxem nem 11-es) pálya felöl csináltam egy alacsony áthúzást, ami meggyőzött, hogy ez nem egy egyszerű reptér...
Az egyik oldalon nagyfeszültségű vezeték, a másikonm meg hegyek, de az egész reptér amúgy is lejt, pályairányban, és merőlegesen is. Odafelé egy alacsony áthúzás, vissza meg egy touch-and-go. Az ember befordul két hegycsúcs között, aztán minden ki a szárnyra, gáz alap, és zuhanás :-)))
Aztán gyors földetérés, és bőgáz, fékszárny vissza, és gyors emelkedés, hogy lehetőleg a nagyfesz vezeték elött fel tudjak emelkedni. Nem volt rossz, kezdem megérteni Kai-Tak működését :-)
Aztán, ha már így benne vagyok gondoltam elrepülök még Tökölre, hátha beengednek.
Kérdezem a tájékoztatót, hogy mi van Tököl légterében, erre azt válaszolja, hogy Tökölnek nincs kijelölt légtere!!! Ez igaz????????
Na mindegy, a 34-es pályairányból csináltam egy megközelítést, oztán, egy alacsony áthúzást, majd a pálya végére, már több mint 100 csomóval repültem, ott fel, aztán haza Dunakeszire. Szép idő volt, nekem tetszett, sajnálom, hogy holnap nem tudok menni....
Helló, ha valkit érdekel, holnap 8:50-kor, és 10:50-kor jön egy-egy Atlas B-747F. Mindkét gép marad, mármint vasárnap még nem mennek el. A 10:50-es gép érkezése még bizonytalan.
Ha a hír igaz, akkor elvileg a napokban (hetekbe) még legalább 8 Atlas járat lesz Ferihegyre.
LH3416 Frankfurt 24:35 24:35 késik
MA 763 Stockholm 24:40 24:40 késik
Nyelvtanilag prof újlaki megvilágositott egybe/szét/kötőjel használat helyességéről. Most viszont azt tessék megmondani, hogy egy nap az hány órából áll? Mert 24:40 perc, mint időpont számomra furának tűnik a MALÉV honlapon.
Üdítőitalt, szalvétát, ilyesmit lenne jó hoznotok! Az egész buli végén pedig némi adakozásra buzdítanék mindenkit a farkashegyi reptér számára, megérdemlik, jó buliknak adnak helyet, immár nem is először :)
Mézga kartárs volt olyan kedves, hogy engem is hívott, gondolom meglepinek, hogy suttyomban le legyetek videózva. Sajnos most derült ki, hogy nem érek oda. (Gondolom többek örömére...)
Szép időt, sok jó leszállást, jó kaját és itókát mindenkinek!
Olvasgatom a topicot, de szánom-bánom, eddig nem írtam... Most hallottam Sjesztől a vitorlázós topicban, hogy holnap lesz talitok Fahegyen. Én meg pont holnap mennék ki vitorla tanfolyam ügyében előrelépni! :o) Nem bánnátok, ha menet közben hozzátok csapódnék? Ha már kint vagyok szeretnék ott lenni, ahol a legnagyobb a pilóta/repülésbarát koncentráció! :o)
Remélhetőleg jó idő lesz. (Azt mondták melegszik.)
Az átrepülésre sajnos több, mint tele van a gép (ellenkező esetben hívtam volna a topiclakókat). Viszont akár délelőtt Budaörsön, akár délután Fahegyen annyit repülhetünk, amennyit csak bírunk, bérleti díj/4 alapon. Ha konkrét ötletetek van, hívjatok! 06 20 9560 577
Az a vicces az egészben, hogy nekem egy nyílvántartást kell vezetnem az építés minden részletéről. Ennek a füzetnek az elejére azt írtam : Építési napló
Ha találok elég hosszú öntapadós cimkét, akkor le fogom ragasztani ezt a feliratot és a cimkére felírom :
Egynél több kötőjel nem lehet az összetett szóban, ezért ilyenkor már nem érvényes a szótagszám-korlát. Ha például valahol regisztert vezetnek a repülőgépépítőkről, az már
légiközlekedésieszközösszeépítgető-nyilvántartás
lesz, az ezzel foglalkozó ügyosztály vezetőjének helyettese pedig
Hamster: Bár én is "új" vagyok itt, azért már régóta figyelemmel követem a hozzászólásokat, párszor én is jelentkeztem már. Ha nem zavarok, akkor szivesen részt vennék a nagyok közt. :-)) Sőt, továbbmegyek, ha tudok esetleg segiteni valamit (vinni/venni kaja, pia stb.), akkor csak szólj, nem tudom (még!), ezt hogyan szoktátok megoldani...
DAttis: Ha van kedved jönni, akkor küldj egy mailt, elvihetlek esetleg... :-) (Persze nem repülő szerkezettel, csak egy pöfögő, földön guruló négykerekűvel, sajna.)
Szia RepülőgépÉpítő. (Azért igazán választhattál volna rövidebb nicket is!) :-))
Ilyen nagy bölcsesség hallatán, bocs' olvastán, igazán sajnálom, hogy még nem találkozhattunk személyesen. Azért tarts ki, én is próbálok. Addig is igyekezzünk késleltetni a one-way-ticket kiosztást! :-))
Szóval te sem tudsz elmenni, ugyanaolyan ok miatt mint én :((( Pedig már igencsak megismerkednék veled személyesen is.
Vigyázz, mert téged is mindjárt letolnak, mint engem, hogy nem akarok eléggé elmenni a talira, pedig engem is csak a kötelesség szólít.
Inkább a kötelesség szólítson magához mint az Úr, mert onnan nincs returjegy. :))
Én például "nagy" vagyok: 188 cm és 90 kg. De 3color még nálam is nagyobb vagy 3-4 centivel.
De azért gyere :-))
Amúgy meg írd meg, honnan jössz, aztán hátha valaki útközben fel tud venni kocsival.
Igazad van, nem is tom minek kérdeztem még1szer a dolgot. Csak néha elijeszt az, hogy többségében Ti "szakik" vagytok a repülésben, én meg csak egy egyszerü szemlélödő.
Ha jó idő lesz lehet kisétálok, körülnézek.
De most komolyan: ha így kérdezed, akkor minek kérdezed? :O Ráadásul az előző kérdésedre a múltkor (két hete?) meg is kaptad a választ, azóta nem változott semmi...
A repülőtér látogatással kapcsosan, tudom múltkor már kérdeztem, hogy ilyen összejövetelen kocarepülősök (mint én, aki leginkább utasszállítón repkednek és Ferihegyen nézelődnek) is résztvehetnek-e.
Nem is tudom egy ilyen összejövetelen én mit tudnék a "nagyok" közt valami értelmeset mondani :)))) Ezért tartok az ilyen összeröffenésekre elmenni, mert csak kukán állhatnék ott. Igy is eléggé egy nehezen ismerkedő valaki vagyok.
Ráadásul ez a Farkashegyi reptér kiesik (mivel nincs kocsim) és csak Budakeszin keresztül tudnék menni, és lusta vagyok gyalogolni :))))
Pár hónapja betévedtem egy modell boltba, és kishílyán hanyatestem az áraktól. 5-6db komolyabb modell árából már igazit is lehetne építeni.
Nem volt ritka az 500.000 huf-os reptethető modell.
Köszike a segítséget, most már csak az árakra leszek kíváncsi (majd megnézem) amikor kint vettem elég húzós ára volt akkor is ha forintba átszámoljuk akkor pláne.
Több modellbolt is forgalmaz ilyet, tudomásom szerint a Victor Hugo utcában egy kis boltban vannak ilyenek, illetve megrendelhetők. Pár éve még volt, nézd meg.
Ez talán nem is repülősélmény igazán de kérdezem a jelenlévőktől, hátha sikerül eredményre jutni :)))
Tudtok-e segíteni abban, hogy idehaza (még nem láttam kis hazánkban) Herpa (német?) repülőgép "makettek"-et kapni, ha igen hol? (Matchbox-ban is van 737 és 747, volt Concorde-om is de ezek nem olyan élethűek a bumszli "kerekekkel")
Van egy B767-200ER a MALÉV szineiben, (Herpa) de azt is 7 éve Belgiumban vettem és hátha van Tupoljev is "Herpában" és odakint nem volt pénzem több gépet (pedig milyen választék volt)
Akkor lesz repcsink elég, mert én meg Budaörsről jövök a Piperrel. Szerintem lborli beállhatna Fahegyre irányítani, hátha a helyi erők nem bírnak ekkora forgalommal ;-)
I can feel it.
Good afternoon gentlemen. I am a HAL 9000 computer
I became operational at the HAL plant in Urbana Illinois on the 12th of January, 1992
My Instructor was Mr. Langley and taught me to sing a song. .....
It's called "Daisy"
Daisy, Daisy Give me your answer, do....
I'm half crazy
All for the love of you
It won't be a stylish marriaga
I cant't afford a carriage
But you'll look sweet
Upon the seat.....
Többször is letöltöttem a topicot, és mindannyiszor a "törött kép" jelzése jelent meg a képed helyén. Azt hittem, ez a vicc poénja. Jót nevettem, hahaha, és elkezdtem keresni ezt a képet, mármint az igazit, hogy nekem is van egy lopakodós képem. Szóval akkor kontra-rekontra-szubkontra: Íme, a legújabb titkos fotó a lopakodó repülőgépről:
Ambivalens érzéseket keltett bennem, hogy párhuzamba állítottál a Microsofttal. A szamárfül terén a közösség nem esik jól, de fennáll, az éves árbevétel terén jól esne, de nem áll fenn.
Ma este 19:09 emelkedett el a 31R-röl a 747-200-as.Én a kerítés mellett csodáltam végig. Fantasztikus volt. A másik (a 300-as) még Ferihegy 1 elött áll. Ha jól láttam, akkor már készítették fel indulásra. Délelött lefényképeztem Ferihegy 1 elött őket, de ezt a képet sem tudom felrakni. :(( Ha hal9000 segítene, akkor láthatná az, akit érdekel. Kisegítesz?
Sose búsulj: pár perce benéztem (volna) a Microsoft - ez egy apró és lágy számítástechnikai cég - hivatalos website-jának customizelink oldalára, ahol is egy tábla fogad:
A futtatás közben hiba történt. Elindítja a Hibakeresőt?
Sor: 2
Hiba: Szintaktikai hiba
Igen Nem
Különben meg megnézem én azt a hibát, úgyis van egy kutyám, aki szeret repülőgépek után rohangálni.
A múlt héten direkt jóval korábban kimentem AMS-ban a reptérre és a Schipolon megkerestem a teraszt. De teljesen le volt zárva, biztonsági okokból... Pedig qrva nagy és van ott egy kis épületben egy szimulátor-féle is...
Basszus!
Ja, a repülős boltban volt egy Malév B-767-200 makett is, de LHC lajstrommal!!!
Egyébként meg első ízben volt szerencsém a HA-LEY-hez és LEX-hez.
Holnap megyek Torontóba az LHA-val vagy az LHB-vel, ki tudja?
Tényleg, van még LHD?
Információk a vasárnapi farkashegyi topictalálkozóról: A hely le van foglalva, azaz déltől kezdve mienk a reptér közepénél, a kemping előtt levő nyílt tűzrakó hely és környéke. Terveink szerint délután egy órától (k'arcórásoknak: 13 kettőspont 00) kezdünk nekilátni Mézgával a paprikáskrumplinak. Addig maradunk, ameddig kedvünk van, ha elkezdünk fázni, a büfé hétig van nyitva, és használhatjuk a pihenő-ebédlőt is, ahol hideg-meleg folyó 220V is a rendelkezésünkre áll, hét óráig.
A társaságban lesznek pilóták is, a környéken lesznek repülőgépek, ha valakinek ilyen irányú vágyai lennének...
A repülőtér a Budakeszi és Budaörs közti műút mellett van, Budakeszi felől jőve nehéz eltéveszteni, a másik irányból is oda kell figyelni, ha el akarsz menni mellette (hangárok, szélzsák, tábla, buszmegálló).
Autó nélkül érkezők legkönnyebben a 22-es BKV busz végállomásától juthatnak el a reptérre, adott esetben 20 percnyi gyaloglással a Budaörsre vezető út mentén, vagy Volán busszal, mely 10:20, 11:10, 13:45, 15:45-kor indul, és mely vagy 2 percnyi utazás után éri el a reptér előtt levő megállóját. Indulnak buszok a Széna térről, és a Budaörsi Gimnázium elől is, de ezek menetrendjét nem ismerem, helybeliek esetleg kisegíthetnek.
Akkor gyere mégis inkább Volvóval, majd ha repkedhetnéked van, kunyerálsz valamit helyben, úgyis félre van állítva egy Morane a tankoló mellé a roncsderbire :)
Újlaki: ez azért van, mert én csak egy botcsinálta hekker vagyok, a szakértelmem véget ér a HTML tagok (tegek?) átírkálásánál. Ha egy szakértő kitépné a kódból a hibát okozó részt, tennék a kutyája mellé egy nagy csontot ;-)
Na, ez például egy nagyon rokonszenves reakció, akkor már öten vagyunk :) Többiek? IBM8999, izé, HAL9000? Sjesz? Chris, és a többiek, akiket Budaörsön se sikerült megismernem? Anyone?
Szenzációs ez az ál-index-topiclátogató-fényképalbum (különösen, hogy derék négylábúmmal, Louis-val kezdődik, amint éppen 3colorra vigyáz), de nálam következetesen Javascript-hibával indul. Vagy ez direkt van?
Van még hely, lehet küldeni képeket! Nem akarok személyeskedni, de a topik számos oszlopos tagja hiányzik az arcképcsarnokból. OK, tudtam, hogy néhányan inkognitóban járnak ide, de hogy ennyien, azt nem gondoltam volna...
Ilyen meg nem volt!!!
ket atlas jumbo parkol ferihegyen az egyes terminal elott!!!
vagy csak en nem tudok rola hogy lett volna??? :))
747-200 es 747-300 az elsot lattam leszallas kozben. a gepek holnap mennek el...
Hamster: befogadnal a honlapodra egy-ket jet kepet??? (pl. B737, B747, B777, B767, A32x...)
Egyebkent a fahegyi topictali jo otlet elvileg raerek en is kimenni...
Neofix: szerintem a buszt lehet akkra 100%-os kapacitassal is szaomolni nem? pl. ha a kedves topiclakok elhozzak nehany csaladtagjukat is akik max. nem jonnek el a repmuzeumba ugyis pragaba megyunk nem? igy meg kedvezobb lenne az ar, bar igy sem draga... szallas ugyben en is korulnezek
Sziasztok!
Keresem az Air&Space magazin előző (szeptemberi) számát, a Concorde van a cimlapján. Az ujságosnál már csak az uj van. Egyszer megvolt, de ellopták a táskámmal együtt. (Szerencsére nagyobb érték nem volt benne- ezen kivül.)
Egyébként semmilyen repülős élményem nem volt az utóbbi időben. Sajnos.
Üdv: G.
Mit szólnátok most vasárnap egy jólszituált topictalálkozóhoz Fahegyen, Tricolor barátunk 36. születésnapja alkalmából? Mézga felajánlotta helyben készített paprikáskrumpliját hadtáp céljára, amennyiben az időjárás és a társaság is úgy akarja!
Szolgálati közlemény: Sjesz, akkor majd esetleg a vitorlázást is megejthetnénk egyúttal :)
A Volántól kapott tájékoztatás szerint Prága 45 fős busszal, szombat reggeltől vasárnap estig, a városban némi mozgolódással 320 000.- Ft-ba kerül. ÁFA nem terheli, mert külföldi út, és benne van az autópályák díja. Ehhez jön még a busz kapitányának szállása (és gondolom a vacsorája, de ez utóbbi kérdést már a mi nagylelkűségünk hatáskörébe utalja a Volán).
Ha 75%-ra megtöltjük a buszt (31 fő), akkor az 10 159 + (sofőrszállás/31) Ft fejenként.
Sziasztok!
Neofrix: Köszi hogy beraktad a képet!
Az a nagy kerék amúgy az A380-as egyetlen (még júniusban) elkészültnek mondott része. Jobb képet nem leltem :) (se a kerékről se rólam...)
A prágai kiruccanás nagyon jó ötlet, szívesen benne lennék. Kiváncsian várom a 410-esel kapcsolatos infókat, de a számok tényleg nagyon húzósak. A busz se rossz ötlet többek közt azért is mert kb 45fővel biztos megtudjuk tölteni.
Dave
Tüzelőanyag=a motor, hajtómű működéséhez szükséges szénhidrogénszármazék, amely elégetésével működtetjük a hművet (fuel, toplivo, palivo, stb), azaz a benzin, vagy kerozin, esetleg dieselolaj.
Ha jól emlékszem, a LAI a FARNER elődjének, a NAWA nevő társaságnak volt egy bérelt gépe (LAG, LAI, LAG, ez a három gépük volt). BINGO!
És kitől bérelték?
Más:
Anyósom ma délután jött haza Frankfurtból a Lufi 321-esével (D-AIRC) és kimentünk elé Ferihegyre. Mivel mostanában eléggé lehangoló dolgokat írtatok, ezért nem is akartam kimenni a teraszra. Aztán tíz perc üldögélés után feladtam és mégis felmentem. Szuper esti képeket csinálhattam volna, ha lett volna annyi eszem hogy vigyek magammal fényképezőgépet.
Kérdeztem a portás bácsit, aki azt mondta hogy nem szabad fényképezni a teraszról, de régebben sem volt szabad. Viszont akkor is és most is úgyanúgy fényképeznek. Ma fél hétkor zárt, de holnap már hatkor fog és senki nem tudja hogy mikor zárják be véglegesen (mármint erre az évre). Ennyi.
Más:
Délután még otthonról láttam egy felszálló herkulest. Szürke színű volt és kétmotoros :-)
Ki tudja, milyen nemzetiségű volt az a C-160?
Megint más:
Az RRJ már ki lett itt tárgyalva?
P.S.:
Most is csak a végén jutott eszembe, hogy angol nyelvű szövegben többször találkoztam azzal hogy a Lufthansát Lufti-nak nevezték. Ez közelebb áll az igazsághoz, viszont a mi lufink meg sokkal jobban hangzik.
Mai (neem, ez így nagyon gizda, szóval inkább eheti?:) legnagyobb repülős élményem: Fahegy-Budaörs, majd Budaörs-Fahegy transzfer, kisebb kitérővel, odafelé Z526F-fel, visszafele Kiscessnával, és főleg jó társasággal :) Nagyon klassz, napsütéses idő volt, picit sajnálom is, hogy a vitorlát kihagytam...
Jordániába jártam. Készitette három olyan fotót, ami érdekes lehet másnak is. Felrakni ide viszont én nem tudom . Ha valaki feltudja rakni ide és meg is tenné -persze szépen megkérem-, akkor annak elküldeném. Köszönöm a segítséget előre is.
Gondolkodtam, hogy vajon ennek a repülős élménynek ebben a topicban van-e a helye. Talán igen. Anélkül, hogy a politikát idehoznám, mint érdekességet, 56' apropóján megosztom veletek.
Minden bizonnyal ez volt Rákosi Mátyás legnagyobb repülős élménye.
Íme:
Június végén, egy éjszaka, hajnali két óra körül egy államvédelmi ezredes csengetett be a lakásomba ami akkor sem volt megnyugtató , és kérte, öltözzek fel és kövessem emlékezik N. Ferenc, a légierő parancsnoka. Kérdésemre közölte, hogy egyenruhát vegyek, amitől kicsit megnyugodtam. Budaörsre mentünk, ahol Bata István és Piros László miniszterek már ott voltak. Jelentkeztem, és Bata utasított, hogy az egyik kormánygépet készítsem elő mielőbbi moszkvai indulásra. A személyzetet már riasztották. A kormányzati gépért személyesen én feleltem, nekem kellett ellenőriznem, majd a meteorológiai adatok begyűjtése után a személyzettel a földön lejátszottuk a repülési feladatot. Aztán engedélyt kértem a fogadóktól erre külön katonai telefon összeköttetésünk is volt, bár akkor már a polgári repülés irányításához szükséges AFTN-hálózat működött , és a szovjet fél közölte, hogy az engedélyt már korábban megkérték. Ez meglepett, mert ez a mi feladatunk volt. Így én már csak a személyzet adatait, és a repülési tervet diktáltam be öt óra harmincra tervezett indulással. (Akkor a be- és átrepülési engedélyek kérése a légierő-parancsnok hatáskörébe tartozott, még a közforgalmi repülésnek is mi kértünk államközi engedélyeket a külügyminisztérium útján.) Azt hittem Bata és Piros az utas, de amikor jelentettem, hogy a gép készen áll, Bata mondta, hogy az utas hamarosan megérkezik. Néhány perccel az indulási idő előtt az őrség szokatlan mód beengedett egy nagy fekete kocsit. Kiugrott belőle egy államvédelmis őrnagy, kinyitotta a hátsó ajtót, és kiszállt Rákosi Mátyás meg a felesége. Bata és Piros után én is jelentkeztem, s kértem szálljanak be, miközben az államvédelmiek berakták a bőröndöket. Emlékezetem szerint a személyzeten kívül a kormányőrség egy vagy két utaskísérője utazott még a gépen. Moszkván kívül máshová magyar személyzet nem repülhetett, később, MALÉV vezérigazgató-helyettesként jártam ki az első repülési engedélyeket a krími fürdőhelyekre. Mivel Rákosiné az utasoknak bekészített két plédet magára terítette, hozattam még plédet, mert a Li-2-esnek rossz volt a fűtése. Rákosi rám szólt: hagyja, kérem, megszoktam a börtönben, hogy a kabátommal takarózom. (Alig hosszabb ideje volt szabadon, mint amennyit ült P. Á.)
1955 augusztusában neveztek ki a kormánygép parancsnokának idézte fel Fritz János. Nem tudom, hogy választottak ki, de mivel az utánam következők is mezőtúriak voltak, arra gondoltam, hogy az elhárítás könnyebben körüljárt egy falusit, mint egy városit. A kormánygép 1956-ig a szovjeteknél volt, Tökölön. A biztonsági előírások miatt a lehetséges üzemidőnek csak a harmadát repülték a géppel, és a motorokat meg a főbb berendezéseket is a szokásos idő negyedéig-harmadáig használták csupán, akkor átrakták másik gépekbe. A személyzet öt főből állt két első pilóta, navigátor, rádiós, hajózó szerelő , és a két első osztályú első pilóta közül az orosz volt a parancsnok Nyikolaj Nyikolajevics Guszev , de én repültem, ő a jobb ülésben ült. A kormánygépet 1956 nyarán áttelepítettük Budaörsre. Az átszervezésnek ebben az időszakában Rákosi csak 1956. július 26-án használta a gépet, akkor még nem tudtuk, hogy utoljára.
A HM külügyi osztály napos-tisztje este tízkor értesített, hogy hajnalban Moszkvába repülünk, de nem mondta, kivel. A kései értesítés meglepő volt. Különös volt az is, hogy az indulás előtt Bata István altábornagy, honvédelmi miniszter megjelent a repülőtéren. Jelentkeztem nála, és mivel meglepetésemre a nevemet is tudta, megkérdeztem, ő repül-e velünk, s akkor mondta, hogy Rákosi elvtárs és a felesége. Hasra esés nem volt a hírtől, szenzáció is csak utólag lett, amikor kiderült, hogy ez volt az utolsó útja Budapest és Moszkva között, vagy amikor híresztelni kezdték, hogy mekkora vagyonnal utaztak, közben három kisbőröndöt hoztak. Mi az orosz személyzettel együtt fenn voltunk már az ülésben, amikor Rákosiék megérkeztek. Az utastérben elől volt egy jókora fotel, és hányódott mellette egy puff, sosem tudtam miért. Amikor Rákosi lába alá tolták, kiderült a puff szerepe. A gépen ott volt még Hegyi Pál testőr és egy főorvos. Rákosinál volt egy világossárga nyersbőr aktatáska, amit nem adott ki a kezéből. Betakarózott a kabátjával, és amikor valaki figyelmeztette, hogy pléddel kényelmesebb lenne, azt felelte, hogy így szokta meg a börtönben. A felesége előbb lenn beszélgetett valakivel, amit az ajtóból is folytatott, amíg Rákosi magyarul rá nem szólt: Muci, induljunk!" Akkor hétórányi volt az út Moszkvába, és háromezer méteren repültünk, hogy az oxigénhiány ne legyen kellemetlen az utasoknak. Általában Kijevben tankoltunk. Moszkvában Szuszlov várta Rákosit. Másnap Szimferopolba repültünk, ahol, mintha nem tudták volna még a hírt, államfőnek kijáró tisztelettel fogadták. A magyar főorvos taxival elment Jaltába szétnézni, mi Hegyivel Szimferopolban maradtunk. Másnap már Rákosi nélkül Mineral Vodira repültünk, ott felvettük Dobit és a tolmácsnőjét, és Moszkván keresztül augusztus elsején érkeztünk haza.
1956. július 26-án hajnalban az öreg kormánygéppel, amelyet lassú repülése miatt egymás közt tréfásan ťtyihodŤ-nak (lajhár P. Á.) neveztünk, Moszkvába repültem. Ott közöltem az elvtársakkal, hogy mielőtt szanatóriumba mennék gyógykezelésre, szeretnék a Fekete-tenger mellett egy kicsit pihenni és fürdeni. Ezt a kívánságomat azonnal teljesítették, s ugyancsak a kormánygéppel egy vagy két nap múlva a Krímbe repültem. Velem volt a feleségem, az egyik kísérőm, és Policzer doktor, az orvosom, akit tanácsosabbnak láttam az útra magammal vinni, mert nagyon ki voltam merülve" írta a memoárjában RM.
Az utolsó Szovjetunió-beli útjára Hegyi Pállal együtt kísértük el idézte fel dr. Policzer Miklós. Ezen az úton hozta először szóba Kun Bélát. Beszélt még a húszas évekbeli utazásairól, tárgyalásairól, a Kominternről stb., de mivel én ezekben nem voltam járatos, bennem csak annyi maradt az egészből, hogy a legapróbb részletekre is emlékezett mikor, ki szólalt fel, mit mondott , pompás feje volt. Szimferopolban úgy mutatott be bennünket, hogy egyikőnk az egészségére, a másikónk őrá vigyázott, s kérte az elvtársakat, hogy mutassák meg nekünk Jaltát, mert csak másnap utazunk a géppel tovább Kiszlovodszkba Dobiért, aki ott nyaralt. Rákosi még a gép leszállása előtt figyelmesen megkérdezte, kaptunk-e valami napidíjat, majd a saját zsebéből adott 500-500 rubelt.
Hajnalban a repülőtéren Piros, Bata és természetesen Gerő búcsúztatta idézte fel titkára, Szatmári István. Nyomott volt a hangulat, de azért nem olyannak tűnt, hogy ez végleges búcsú, netán száműzetés.
Hallottad, Rákosi elvtárs Moszkvába repül? kérdi Kiss a barátját.
Nem mindegy, hová? A lényeg, hogy repül végre.
Azért ez nem teljesen így van, tapasztalatból tudom, hogy magyarországon a géptulajdonosok önköltségi áron repülnek a saját gépükkel. Viszonylag könnyen ki lehet számolni egy gép 1 órára eső összköltségét, az amortizációt is bele lehet kalkulálni. Ha repül a gépével, akkor ezt az összege fizeti be egy számlára pld, és ha utast is reptet, akkor erre az összegre teszi rá a "hasznát" és akkor már a haszonnal növelt összeget fizeti be a számlára.
2. A prágai repülőút számai tényleg húzósak egy kicsit (kösz mindenkinek, aki nekiállt kalkulálni), de májusig van időnk. Hátha addig jelentkezik egy repülőgép tulajdonos, aki annyira szereti a topikot, hogy önköltségen elvisz minket ;-).
3. Azért, azt hiszem, jövő héten megkérdezem a busz árakat. A busznak számos előnye van:
- olcsóbb;
- a múzeum - kocsma - szálloda útvonalon is használható (szemben a repülővel);
- csak egy embernek kell tartózkodnia a sörivástól (szemben a karaván-módszerrel).
Ha jól emlékszem, a LAI a FARNER elődjének, a NAWA nevő társaságnak volt egy bérelt gépe (LAG, LAI, LAG, ez a három gépük volt).
Mindhárom gépük UVP volt.
Valószínüleg visszaadták a bérbeadónak a gépeket, de hogy mikor, arra nem emlékszem.
Most nem tudok minden adatot, árfolyamot, csak kb.
LHBP-LKPR Flightstar alapján: 2 repült óra, azaz kb. 2,3 blokkóra.
L-410 UVP szárazon: 320 USD (Az E az drágább, kb 350 USD).
Fuel: 280-300 kg/óra (na jó legyen 280), á 550 USD/t (ezt sem tudom most pontosan, meg kell tudni a ferihegyi (Cooorva drága repülőtér!!) és a prágai fuel price-okat.
Lehet számolni: 2,3x2x320=1472 ez a repidő,
Tüzelőanyag: 2,3x2x280x0,55=709USD
És ez még csak a repülés egyik része.
Na aztán:
Eurocontrol: kb 100-120 dezső erre a szakaszra (ez is kiszámolást igényel) 2x, mert vissza is.
A repülőgép személyzete 3 fő. Napidíj: 150 USD, szállás kb ugyanennyi.
Ferihegyi handling, stb fees: sacc/kb 200 USD
LKPR handling-landing-parking-stb: sacc/kb 400 USD (ez is tudakolózást igényel).
Transfer a crew-nak reptér-szállás-reptér: 40-50 dezső.
A 410-es két változata teljesen beülésezve 17 (UVP), illetve 19 (UVP-E) személyes (+2 zsoké). De akkor ki van szerelve a csomagtér.
Ezért a legtöbb 410-es csomagtérrel van felszerelve és akkor -2 ülés (15 UVP, 17 UVP-E).
Tehát a lóvé kevesebb emberre robban szét (különben is, ha a repülőt telepakoljuk, kevés szénhidrogént lehet beletölteni, ez különösen az UVP-re vonatkozik, lévén kevesebb a MTOW-je, UVP - 5800kg, UVP-E - 6400 kg, tehát a tömeggel is kalkulálni kell).
Na tehát, ez csak egy nagyon-nagyon felszínes kalkuláció, sok adatnak utána kellene nézni, de attól tartok, az árak csak felfelé mennek, valószínüleg sokat alábecsültem.
Ja igen! Nekem nincs 410-esem. Néhány cégnek van. Ezeknek a cégeknek (beleértve a sajátomat is) a mi esetleges megrendelésünk pont ugyanolyan, mint a többi, ugyanúgy kalkulálnak, nincs kedvezmény, vagy önköltség, a tulajok, gazdasági vezetők számára ez is üzlet. Ha nekem lenne repülőm, akkor önköltségen repülnénk. De nincs! :-))
Üdv: Badó
Bocsi, ha kontárkodom, de egy kb árfolyam:
Tavaly 120K Huf körül volt egy óra baráti áron egy L 410-esre
Azaz, beszállás budaörsön, át Ferihegyre az kb húsz perc. Ott reptéri illeték, leszállási illeték, nagymama illetéke, egy ilyen gépre úgy 80USD körül lehet. Aztán vámolás, felszállás, repülés. KB 500km LHBP-LKPR. Az L 410 UVP max sebessége kb 310km/h utazó lehet olyan 280. Azaz, kb 1.8 óra az út, vagyis kb 220ezer HUF.
Az illetékekkel együtt, az kb 300ezer forint Oda, ugyanennyi vissza. Azaz 600 ezer. Ha jól emléxem 19 utasra lehet székezni a kütyüt, ha megtöltjük teljesen, akkor: (nagyon kb!!!) 32 ezer/utasra jön ki! Írjátok meg, ha nagyot tévedek!!!
OFF
Ha szakmailag (s nem csak papiroson) szeretnél kétmotoros kategóriát, akkor most itt a lehetőség. "C" kategóriás kiképzés, kedvező feltételekkel hamarosan indul. Részletek, érdeklődni lehet email-ben. Üdv. P.
ui1: A kiképzőgép képe Hamster oldalán, itt megtalálható, s köszönet a fotó publikálásáért.
http://telnet.hu/hamster/repules/repcsik4/haldb2.jpg
ui2: Egy-egy rövid sétarepülésre is alkalom adódhat:)))
ON
Most nem tudok válaszolni erre, a héten utánanézek, hogy egyáltalán van-e lehetőség most erre.
Mindenesetre nem olcsó, úgy első nekifutásra is 15 főre számolva csak a repülő 80e/fő körül jön ki.
Ez egy kicsit combos egy hétvégi sörözésre (+ szálloda, kaja, sör, meg sör és sör :-)).
Szerintem jobban járnánk, ha néhány kocsival mennénk valamikor ki, a költségek így csak a töredékét teszik ki a repülőnek.
Bado, vagy valaki, aki illetékesnek érzi magát! Mibe kerül, ha telerakunk topiklakókkal egy L410-est (vagy egy Ancsát), a madár elrepül velünk Prágába, ott megvárja amíg megnézzük a Kbely-t, meg sörözünk (ez összesen mondjuk egy hétvége), majd visszarepül velünk?
a jumbo-ról jut az eszembe, hogy néha a british airways london-boston, illetve london-miami járatain olyan a konfiguráció, hogy a turista osztály az "upper-deck"-en van!:-)
egy kolleganőm utazott így miamiba, irigyeltem is miatt picit...:-)
a "you are upgraded" kifejezést, nem használják sehol sem csak úgy, "grátiszból"...
valószínűleg az történhetett, hogy túl volt könyvelve az adott osztály, amire a barátnőd jegye szólt és ilyenkor ha a magasabb árkategóriájú osztályokon (business, first) még van üres hely, akkor muszáj "feltenni", azaz "upgrade"-elni azokat az utasokat, akik már nem férnek fel a túlkönyvelés miatt a turista osztályra.
persze ez is történhet többféleképpen. a leggyakrabban azok az utasok kapnak "upgrade"-et, akik rendelkeznek valamilyen törzsutaskártyával (a british airways-nél például három fajta kártya létezik: arany, ezüst és kék). de persze ugyanígy lehet szerencséje annak a turista utasnak is, aki későn érkezik, aztán mivel szorítja a földi kiszolgálószemélyzetet az idő, őt teszik fel business-re. és ez csak két példa a sok közül.
a barátnődnek egyébként állati mázlija volt!:-)
nekem speciel még sosem volt ilyen iszonyú nagy szerencsém. életemben egyszer utaztam csak business osztályon, de akkor sem "upgrade" miatt.
Előttem egy faszit majdnem levetköztettek, mert csipogott a kapú. Kiderült a végén, hogy a lábába fém dolgot ültettek be.
Nekem még a táskámba is bele néztek, bár a szemfüles őr nem vette észre a gázsprét....
Ilyet szól nekem, hogy azért az ilyen intézkedés, mert közel kerülünk a gépekhez és nehogy valami kárt tegyünk benne.
Utasként sem vizsgáltak át ennyire.
Mit hiányolok a teraszon??
2 monitor amin az indló és az érkező járatokat lehet látni és hogy az A és B terminálnak miért nem közös a terasza? nincs olyan nagy távolság közötte???
cdg-n megfordultam már párszor, mindannyiszor a tengerentúlra repültem. elvileg egy óra bőven elég az átszállásra, hiszen ha jól emlékszem, akkor mind a malév, mind pedig az air france budapesti járatai a cdg 2b terminálra érkeznek. a nemzetközi járatok pedig vagy a 2d-ről vagy a 2f-ről indulnak (sajnos erre már nem emlékszem pontosan) a tengerentúlra.
az a baj, hogy fejből sajnos nem tudom a minimum átszállási időt a cdg-n, de megpróbálom megtudni neked a héten. csak úgy érdekességképpen teszem hozzá, hogy mikor egyszer new york-ból jöttem haza cdg-n keresztül, akkor valami nevetséges időm volt az átszállásra (fél óra vagy talán háromnegyed, mert késett a new york-i gép nemkicsit), de szerencsére sikerült elérni a budapesti járatot. az is igaz, hogy olyan szinten azóta sem futottam, mint akkor...:-)
amiatt pedig, ha esetleg mégsem lenne elég az egy óra és lekésnéd a következő járatot, ne aggódj, hiszen a légitársaságoknak kutya kötelességük elvinni azokat az utasaikat, akik valami oknál fogva (pl. járattörlés, járatkésés), vagyis önhibájukon kívül, lekésik a járatukat.
Nem egyeztettünk, nehéz is lett volna :) Viszont ha már szóbakerült, eszembe jutott, hogy anno csak e topic kapcsán regisztráltattam magam, és eleinte csak azt olvasgattam, majd írtam bele, a többi topicra később szoktam rá... De nemis tudom, akkor ez már Index volt, nem még Internettó? Rég volt :)
Ha kiadják a jegyet így, és aztán a BUD-CDG késik és emiatt nem éred el a másikat, az már nem a te, hanem az AirFrance gondja, hogy hogyan juttat el ATL-ig. Ha nincs hely a következő direkt járaton, felraknak másikra, akár átszállással, akár másik társaságra is.
Kártyát utólag is lehet igényelni, van akinál egyből ráírják a pontokat, máshol előbb meg kell szerezni a kártyaszámot és utólag rá lehet íratni a mérföldeket/pontokat a légitársaság irodájában a jegy és a besz. kártya felmutatásával, általában 3-6 hónapon belül.
Az utólag ráíratás egyébként mindenkinél szokott működni.
No, ez érdekes.
Épp most láttam az egyik német TV-ben, hog yvolt egy BA-próbaút... És tervezik, hogy novemberben.
Akkor még akár szerencséd is lehet...
:-))
OFF
Most, hogy mélyrehatóan foglalkozom emil címekkel és Index azonosítókkal, feltűnt, hogy hal9k (11256) és Hamster (11252) azonosítója milyen közel van egymáshoz. Ti együtt iratkoztatok fel?
ON
Szia! Igen, novemberben inditjak ujra, mar foglalhatoak jegyek is ra. Egyebkent eloszor a Lufinal probalkoztam, de a kivant napra mar nem volt(!) jegyuk... Pedig a Jumbot is szivesen kiprobaltam volna... Pl. amikor baratnom ment, akkor a check in pultnal kozoltek vele, hogy: "You are upgraded!" Es mi tortent ? Az emeleten utazott a business osztalyon... Jopofa, nem ? Csak ugy, gratiszban. A Concorde-ra visszaterve: ha jol emlekszem volt itt egyszer szo a jegy ararol. Utananeztem: Parizs-New York-Parizs > 10.476 USD. Az cirka 3misi forint! Attol felek, hogy egy darabig nem fogom kiprobalni. :-(
Sziasztok!
Nemreg jottem haza a repter melletti keritestol. A 13L melletti keritesnel alldogaltam es fenykepezgettem. Hamarosan egy rendorauto allt meg mellettem es kiszallt belole ket kommandos es igazoltattak...Felirtak az adataimat, sot meg az air band-em sorozatszamat is! Viszont a ket kommandos srac nagyon rendes volt, mert utana hagytak nyugodtan fenykepezni...
neofix: hova kuldjem a kepet???
Tisztelt Mindenki! Már olyan régen szerettem volna megkérdezni valamit és a napokban újra aktuálissá vált a dolog. Hátha tudjátok a választ. Szóval, jódolgom decemberben Atlantába repít, s mikor bementem az AF irodába jegyet foglalni (gondoltam legyen CDG-n keresztül az út, hátha látom fel/leszállni a Concorde-ot...), miután kiválasztottam a megfelelőt, akkor mondta az ügyintéző hölgy, hogy az átszállásra 1 órám van. Azt is hozzátette, hogy ez általában elég, de ha esetleg lekésném a gépet, akkor néhány órás várakozás után elmehetek a következő járattal. Itt jön a kérdésem: mindig van "elegendő" számú szabad jegy a következő járatra ? Azt nem ad(hat)ják el esetleg hónapokkal korábban is ?!
Halihó! A teraszhoz szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy mikor legutóbb kint voltam (kb. másfél hete hétköznap) a kutya se szólt hozzám. Nagyjából 2A-n és 2B-n is ugyanez volt. Megvettem a jegyet, belenéztek a táskámba, átmentem a kapun, aztán órákon át kint nézelődtem... Hozzá kell tennem, hogy nem volt akkora forgalom. :-(
Azt megértem, hogy kipakoltatna, meg, hogy ellenöző kapun kell átmenned. Eddig rendben van! Sőt kell is, sajnos :-(
De azt nem bírom megérteni, hogy miért ilyen balkán a ferihegyi reptér. Miért nem lehet fotózni, miért kell ilyen pici, és hülye lelátóteraszt építeni? Ha én lennék, akkor építenék egy fedett, üvegezett teraszt, ahol körbe lehet sétálni, meg van kávé, üdítő, meg szendvics (persze nem az a három napos, 860 forintos xar amit lent adnak), és máris mindenki elégedett lenne, vagy tévedek?
Ferihegy az egyetlen reptér (pedig megfordultam már néhányon!) ahol nincs ingerem enni, mert gusztustalan az egész, a száradt sütikkel, a több napos szendvicseivel, brrrrrrr.
Azert bizionyos biztonsagi dolgokat meg lehet erteni, de azert mar egy kicsit tulzas volt a tegnapi eset ami tegnap tortent meg velem.
Es tegad nem igazoltattak?? :))
Egyszer valaki magyarázza el, hogy mi a fenének a terasz ferihegyre????? Hogy állandóan be lehessen zárni, meg a bunkó rendörség izélgethesse a fotósokat? Meg mi az, hogy odajön valaki, és közli, hogy nem lehet fotózni! Ez annyira BALKÁN, hogy az siralmas! Egyszerűen utálok kimenni ferihegyre, mert kilátni nem lehet, kimész kétszáz forintért, majd öt perc múlva odajön valaki, hogy húúzál el a francba, ha egyátalán nyitva van a terasz! Miért kell minden túllihegni????? Ilyen kulturálatlan repülőtér kevés van szerintem! Itt a hozzánemértés, maximuma ami megmutatkozik, mindenki bűnös, aki szereti a repülést, és látni is szeretne valamit!
Ez at EA-82-es Subaru motor (nekem is ilyen van a Skylark-hoz) nagyon könnyen átalakítható repülőgéphez, emiatt igen kedvelt nyugaton. Rengeteg sárkány, és merevszárnyú gép repül ilyennel. Tiszta AL építésű a moci, meg lehet oldani rajta a szárazkartelt, befecskendezést, turbófeltöltést, vagy bármi mást az igények szerint. Rengeteg weblap foglalkozik ezezl a mocival. Érdemes rákeresni az EA-81 kulcsszóra.
Durva kalkulációm szerint ez a gép kb 600-800kg lehet. A szárnyak kb 50kg, a törzs, kormányfelületek 10kg, a kocsi kb 500kg. A motor 80-100kg. A pilóták súlya 2 személy esetén 180kg.
A kocsi motorja, difije szerintem ki van szedve és még minden egyébb ami felesleges súly.
A szerkezetet egy Subaru EA-81-es 100LE-s moci emeli magasba. A sárkányszerkezet, szárnyak egyediek, kimondottan erre a célra készültek.
Sajnos csak ennyit sikerült megtudni róla.
Köszönöm a válaszokat a késedelmi kártérítés ügyében. Ha jól értem, nem sok a remény. Azért egy fenyegető levelet meg fogok ereszteni, mert a felszállás utáni meghibásodás elég furcsa körülmények között történt (a kifutón dekkolva három órát javították a később mégis bekrepáló rendszert; a technikai főmufti szokatlan módon velünk is utazott, vagyis ők maguk sem voltak 100 %-ig biztosak az eredményben, amitől az embernek az az érzése támad, hogy itt igazából az életét kockáztatták...)
Eszembe jutott mág egy kérdés, hátha arra is van ötletetek: visszamenőleg jóvá lehet iratni a repült mérföldeket (pl. beszállókártyák alapján), ha még nem jelentkeztem be semmilyen törzsutas rendszerbe?
Tegnap ellátogattam a Kiliti reptérre azért, hogy megnézzem Apáthy Laci R32-PAG típusú gépének felkészítését az Ausztrál útra. A gép már elég szépen elő van készítve a hosszú útra, motorcsere történt, az eredeti 60LE körüli horizont motor helyett egy Subaru 1800ccm3 -es 100LE-s moci került bele új légcsavarral. Pót üzemanyag tartály is készült, ebből az egyik már be van szerelve. A gép új festést kapott, ami nekem nemigazán tetszett, ezüst színű a törzs és a szárnyak, a motorburkolat pedig piros. A gurulópróbán már túl vannak az új mocival. Hatalmas a teljesítménye ehhez a géphez, a fogyasztása pedig igen alacsony.
A Kiliti reptéren barátságosan fogadtak minket, a reptér nagyon szép, rendezett, kultúrált külsőt mutat. Mindenen látszik, hogy gondos kezek tartják karban. A reptér PK-val kellemesen elbeszélgettünk. Sajnos a ködös idő miatt csak kocsival tudtunk lemenni, pedig repülővel széndékoztunk. Azért így is nagyon jó érzés volt ezen a reptéren körülnézni.
Hazafele beugrottunk a Tököli reptérre. A portánál elkérték a forgalmit és a sorompó már nyílt is ki. Azt se kérdezték, hogy hova megyünk.
Most jártam benn először a Tököli reptéren, és elborzadva láttam, mi maradt az épületekből, hangárakból. A hangárak egy része gombatermesztésre van használva, másik része üresen tátong. Irdatlan nagy ez a reptér, a végét nem is lehet látni. A pálya kifogástalan állapotban van, kb. 16m széles beton gurulóútak és a kb 2km hosszú feszállópálya tökéletes éllapotan van, itt ott a gaz kandikál ki a betonlapok között, de ez is ritka. A hangárak közül néhány bérbe van adva, a barátomék is bérelnek egyet, melybe bementünk. Ez kb 300m2-es hangár, kb 1 m vastag beton ajtóval a hangár félkörívesen áll ki a földből, tetején és oldalán kb 1-2 m földréteg. A hangár oldalában helységek vannak, melyek a betegek fogadását szolgálta a szebb időkben, most mühelynek van berendezve. Másik helység, ami alacson vasajtón keresztül érhető el, valamikor a lőszerraktár volt. Ezek a hangárak még használható állapotban vannak, némelyiknek az ajtónyitó csörlőjét kell felújítani és akkor az is használható. 1-2 másfajta hangárszerű épületet láttam összedőlő félben, beszakadt tetőszerkezettel.
A területen már nincs semmi amit el lehetne mozdítani, ettől függetlenül az egyik hangár mellett ott lévő toronyban egy őr barátságosan integetett nekünk, idegeneknek. Kocsival járkáltunk a hatalmas területen a gurulóutakon, az elhanyagolt gazos, és mégis gyönyörű területen. Senki sem kérdezte meg, mit keresünk, hova megyünk. Elég elhagyatott volt minden. Tisztára olyan mint Koszovó egyes részei a tv riportjai alapján. A hatalamas szerelő csarnokok üresen tátonganak.
A többi épület viszont rendkívül siralmas állapotban van. A több emelet magas, hatalmas épületekben térdig áll a szemét, a kosz, a levert vakolat. Ablakok sehol sincsenek, sőt még ajtó és ablak tokok is hiányoznak. A tető beázik, vakolat csak itt ott látható még. Hatalmas összegek kellenének ezeknek a felújítására, szerintem még így is megérné. Nem egy épületről van itt szó, hanem nagyon sokról. A terület jelenleg az a SZEMÉT ROHADT APV RT kezelésében van, akik egyben akarják eladni csillagászati összegért a területet. Erre persze nincs vevő. A jelenlegi bérlőkkel 1-2 hónapos szerződést hajlandóak csak kötni, így ne csodálkozzanak, hogy senki sem akar pénzt belefektetni egy egy épület felújításába.
Ha azt mondanák, hogy pld 5 éves bérleti szerződést kötnének, akkor már egyből lenne befektető, de ez a SEGFEJ APVRT ezt nem látja be.
Ilyen állapotban sohasem fogják tudni eladni, tehát holt töke nekik és az államnak is. A tehetetlen bagázs pedig nem költ semmit az állagmegóvásra. Az épületek állaga és a környék az oroszok kivonulása óta csak folyamatosan romlik, az enyészeté minden.
A terület nagyságára talán az a jellemző, hogy pld a Budaörsi reptér területileg elveszne a reptér egyik sarkában Ez egy hatalmas érték a repülős társadalom számára, de az államnak így semmit sem ér. Érdemes lenne egy mozgalmat indítani a reptér megmentése érdekében, pld a sportrepülésnek átadni.
Mi a véleményetek? Mit tehetnénk MI a reptér megmentése érdekében? Javaslom, dugjuk össze a fejünket és találjunk ki valamit, pld szervezhetünk tüntetést is vagy bármi mást.
Ne azon kezdjünk el vitatkozni, hogy széllel szemben nem lehet pis...., szerintem igenis lehet.
Tudom ajánlani Prágát: a városi Közlekedési Múzeum se rossz, de a Kbely repülőtér katalógusa már tényleg impozáns: http://www.pcv.cz/home/adamec/aviation/kbely.html
Múlt héten voltak ismerősök a krakkói múzeumban, és csodákat meséltek. Rengeteg típus, nagyon jó állapotban, és mindenféle különlegesség. Pl. az az egy személyes helikopter, ahol a lapátvégen van egy-egy nulla-verziós sugárhajtómű (egy darab cső, kompresszor, turbina semmi).
Nem tudjatok veletlenul hogy ma kik voltak a pilotai a ma delutan fel ot korul hazaerkezo HA-LEP-nek???
Uzenem neki hogy kezdje el gyakorolni a kapuhoz valo beallast. ! :) A ket fekete csikot meg nem is erintette :))
Sziasztok!
szasza: nyitva van a terasz de nem erdemes kimenni!!!
Mai teraszos elmenyem: delutan kimentem fenykepezgetni a 2A teraszara, bar elegge kodos ido volt/van meg mindig :( kb. 20 perc utan odejott hozzam ket kommandos es felszolitottak hogy rakjam el azonnal a fenykepezogepemet es adjam oda a szemelyimet :)) Utana meg kerdezgettek par dolgot... Elmondtak hogy matol nem lehet fenykepezni a teraszon viszont az air band-et hasznalhattam... Ez azert NEVETSEGES!!! El is ment a kedvem rogton a nezelodestol :((
Kifelemenet a biztonsagi orrel beszelgettem es o azt mondta hogy ois csak utanam tudta meg ezt es szerinte csak akkor nem lehet fenykepezni amikor a new york-i , torontoi es tel avivi jaratok mennek ill amikor a terminalnal allnak... haaat nem tudom...
" Ami a durva: a Ryanair jegy Stockholmba 2 font volt!!!"
xxx Szintén Ők egy Belgium - Anglia rep. jegyet kb. 540 magyar forintért adnak.
Nem elírás. 540 MAGYAR és FORINT.
Mivel ez túl alacsony ezért mindenféle illetéket kötelesk rátenni, amit egy az egyben be kell fizetniük a két állam kincstárába.
Nekik marad az 540 HUF-nak megfelelő valuta.
És megélnek.
" pl. személyi álomány: BA 15 millió utas kiszolgálása 55.000 alkalmazottal, Ryanair 9 millió utas kiszolgálása 1.500 alkalmazottal - ezt a Metro újság írta, elnézést, ha nem teljesen pontosak az adatok, nincs elottem a lap). "
xxx A Nyeurópai ( állami ) légitársaságok legnagyobb baja, hogy a szükséges létszám többszörösét , két-háromszorosát foglalkoztatják.
a Malév elvisz évente kettő millió főt, 22 -26 géppel.
Ezt máshol 1000-1500 ember végzi.
a Malév ( ha jól tudom) 3500 fő + a más nevű cégekbe kiszervezett, de Malév munkát végzők sokasága.
Mivel éppen Londonba vitt a jó sorsom (olyan másfél hónapra), sikerült tesztelnem a Ryanairt és az EasyJetet (a GoFly és a BuzzAway most kimaradt). Meg kell, hogy mondjam, abszolút kellemes csalódás volt. B373-700 és 800-asok (szóval meglehetosen új gépek) adják a flotta nagy részét. Jópofa, hogy mindent olyan egyszeruen oldanak meg: Gyalog a géphez és fel, de így legalább a hátsó ajtót is lehet használni, ami jelentosen meggyorsítja a ki- és beszállást. Nincs repülojegy, hanem egy internetes foglalási számot kell becsekkoláskor bemondani, aztán arra kap az ember egy muanyag kártyát valami számokkal. Aki késik, lemarad (megintcsak: késések csökkentése). Nincs ingyenes catering (a rövid utakra nem is hiányzik), persze lehet venni bármit. Ami a durva: a Ryanair jegy Stockholmba 2 font volt!!! (Ez persze akciós jegy, de a standard jegyek is durván olcsók.). És hogy hogyan csinálják? Ideje lenne megfejteni... Valószínuleg sok apróságon múlhat a dolog, meg olyasmin, hogy oket nem sújtja a volt monopol társaságok egy-két "öröksége" (pl. személyi álomány: BA 15 millió utas kiszolgálása 55.000 alkalmazottal, Ryanair 9 millió utas kiszolgálása 1.500 alkalmazottal - ezt a Metro újság írta, elnézést, ha nem teljesen pontosak az adatok, nincs elottem a lap).
Más. Hétvégén ellátogattam a duxfordi repülomúzeumba. Hát mit mondjak, a dimenziókat el lehet képzelni az alapján, hogy 5 hangár van tele gépekkel. Jópár hangár egyben restauráló muhely is, és kevésbé alkalmas a bámészkodásra, de iszonyú érdekes, ahogy a meglehetosen senior szakik (könnyen lehet, hogy a gépek új korában is ok foglalkoztak a karbantartással) csiszolgatják, fúrogatják, szerelgetik az öreg gépeket, mindenfelé alkaltrészek, motorok, propellerek, szárny-elemek, stb hevernek. Ennek a munkának az eredménye ugyanakkor az, hogy a gépek nagy része a mai napig (vagy újra) "airworthy" (vagyis "légialkalmas", vagy hogyan kell mondani). Az 1. hangárban, ahol elsosorban az angol repülés-történet meghatározó darabjai vannak kiállítva, még a Concorde 2. prototípusa is ki van állítva, és bele is lehet menni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szukös belül a Concorde! Persze mivel ez a prototípus, a székek nagy részét az akkori teszt-muszerek foglalják el. A hangárok elott a Vickers Voscounttól kezvde a VC10-ig sok 50-70-es évekbeli személyszállító gép is ki van állítva, ezek egy részébe szintén be lehet menni. Érdekes látni éloben az egyes gépek méreteit, könnyen érheti meglepetés az embert (pl. milyen pici a Spitfire mondjuk egy mai vadászgéphez képest, de különösen az 50-es években megjeleno hatalmas vadászgépekhez képest, vagy milyen hihetetlen nagy a B52 (ez már az amerikai repülés múzeumában, a B17, A10, U2, F4 stb. mellett) szárnyának fesztávolsága: az egész épületet átfogta, az összes többi gép a szány alatt volt elhelyezve (vagy a mennyezetre felfüggesztve). Aki pedig relikviákra vagy szakirodalomra vágyik, annak ott a shop: hát igen, a "nyugati" választék teljességgel összemérhetetlen a magyarral e téren. A repülés fanatikusainak tehát "a must see", bár én kicsit hiányoltam az összeszedettebb elrendezést. (Érdemes megnézni a brüsszeli hadtörténeti múzeumot, ahol pl. a 18-19. századi haditechnika és I.-II. világháborús tankok mellett van egy repülési csarnok, amely meglepoen színes képet ad a repülésrol, rengeteg gép rengeteg tematikus tablóval kiegészítve. Baromi jó még a new-yorki múzeum az Intrepid repülogép-hordozón, foleg, mert egy ilyen hajót is meg lehet ismerni belülrol, de a muzeum mufajban továbbra is a washingtoni air and space museumot tartom a legjobbnak. Annyira, mint ott, kevés helyen lehet a világháborús vagy azt követo repülés részleteit ilyen mélyésgben megismerni. (És ha jól emlékszem, ingyenes?) Aki teheti, persze a légi-showk idopontjában menjen ki Duxfordba, általában rengeteg régi gépet is megreptetnek ilyenkor.
Ha van már törzsutaskártyád és többet utazol évi egy alkalomnál (szóval gyűjtögetsz), egy panaszos hangú levél eredményezhet fájdalomdíj pontokat v. mérföldeket. Különösen akkor, ha már elértél valami ezüst, arany stb. szintet. Ezt tapasztalatból mondom. :)
Járat késve érkezésérol:
96-ban Ausztráliába utaztam, és a MALÉV Bp-londoni járata lekéste a Quantast Heathrow-on. Londonban szállást kaptam, aztán a MALÉV-os elkezdett küzdeni, hogy benyomjon valamelyik gépre, de a közvetlen Quantas-ok annyira tele voltak, hogy sokadik voltam a valóságosan sorban álló esélylesok között ("elso osztályra meg mégse lehet!..." mondta a MALÉV-es hölgy. Tényleg?)
Aztán délután feltett a BA London-hong-kongi járatára, úgyhogy akkor leszálltam a hírneves Kai Tak repülotéren (életemben utoljára, mert azóta bezárták). Onnan pedig 9 óra várakozás után az Ansett-tel Sydney-Melbourne útvonalon célba értem (Hong-Kong - Sydney között egy 747 púpjában, de az ott normál turista osztály, viszont érdekes volt lenézni a betonra...). Addig 61órát (-8 óra a szállóban) töltöttem ugyanaban az ingben (a többi a boröndben, mint később kiderült, a Heathrow-on :))) ), egyebeket pedig Hong-Kongban vettem :))) . A kaland végül két nap Ausztráliámba került (szombat reggel helyett vasárnap délután érkeztem meg), de azóta is gondolkodom, hogy rosszul jártam-e, vagy jól...
Gedeon Bacsi gondolom az Intercity vonatokból meriti az ötletet. A biznisz klassz jegyen nincs esetleg ilyen? Végül is lehetne, csak jól megdobná az árakat., mint elöbb itt valaki célozgatott rá.
Na, erről eszembe jut a hétvégi budaörsi piknik nagy poénja (nem én követtem el, de nem emlékszem, ki volt, talán Fuhur1?):
"-Csak egy iskolakört megyünk, de picit megnyújtjuk: a Velencei-tónál lesz az első fordulója..." :)
bado mesteren nem lehet kifogni. Ez a Mini 500-as, az egyik legnépszerűbb kit, több száz példány épült belőle. Kár, hogy csak egyszemélyes. Valóban az MD (alias Hughes) 500-as kicsinyített változata szeretne lenni: az amerikai középosztály helikoptere.
Javaslom elolvasni a jegy hátoldalán lévő szerződést. Világosan kimondja, hogy a társaság felelőssége a-ból b-be juttatni az utast.
Következik ebből, hogy ne reménykedj a késés miatt egy szabadjegyre - kártérítés gyanánt.
A repülés ezzel (is) jár, aki ezt el kívánja kerülni, javaslom a vonat használatát.
Ha kinn ragadnál valamiért, akkor a szállás vagy kerülőúton történő hazajuttatás a repültető sara, de hogy késői hazaérés miatt? Milyen kár ért emiatt?
Azért próbáld meg és írd meg nekünk az eredményt.
Hátha tudjátok: Mi a teendő, ha egy menet közben meghibásodó repülőgép miatt az ember a tervezetthez képest késve ér haza? Ki lehet kicsikarni valami kártérítést a légitársaságtól?
Repülős élménynek pedig: tegnapelőtt felszállás után egy Boeing 737-esnek elromlott a belső légnyomás-szabályozója, és végre láttam, milyen az, amikor a sokat mutogatott oxigénmaszkok kiesnek a plafonból. Még fényképem is lesz róla (remélem, sikerült eléggé eltartanom magunktól a gépet..)
Tanár Úr!
Ez a heli ugyan formára nagyon hasonlít az MD500-hoz, de mégsem az. Azt nem tudom, hogy milyen típus (lehet, hogy valami kit-gép), de sokkal kissebb, mint a Hughes. Amúgy az MD tényleg ötlapátos.
Lehet, Fokker volt de nekem hosszabbnak tűnt azért gondoltam 154-esre.
Az tulzás, hogy hajtómű hangja szerint meg tudnám különböztetni a gépeket.
Mindenestre biztos rosszul figyeltem meg.
Más
Tegnap láttam egy bejátszást Swissair gépről (MTV1 Aktuális műsor, az Európai Légitársaságokról és Malévról szólt), felszállás közben mutattak egy Airbust és csoda volt számomra amit láttam.
Az egy dolog, hogy páracsíkot huzott a szárnya végeivel (ezt már írtam korábban és meg is magyaráztátok mi ez, hogy csinálja az utasszállító), de a fent említett gépen a hajtómű elejét (beömlő nyilását) pillanatokra "lefedte" eltakarta a pára felszállás közben. Nagyon érdekes volt, ilyet még sose láttam.
Tegnap délután fél 5 magasságában különös hajtóműzúgásra kaptam fel a fejem mikor hazafele menet leszálltam a buszról.
Fel is néztem az égre és a Széchenyi hegy irányából egy Tupoljev gép (134, vagy 154 nem láttam a párás levegőtől jól) de inkább 154-es volt ami Ferihegy felé ereszkedett, és mintha "Maléves" festésű lett volna, sötétkék volt a vezérsík, a törzs vége.
Lehetett egykori Malév 154-es amit láttam?
Hogy Tupoljev volt az biztos, annyira megismerem, hogy ne tévedjek :)))
Megindult a fényképek áradata. Még nem késő: aki még nem szerepel az arcképcsarnokban (http://dezso.klebercz.hu/mot_tali_e.htm), küldjön magáról fényképet! (Repülőgéppel, Naomi Campbellel, Bruce Willis-szel, ki, mire büszke. Az egészen szerények maguk is kitölthetik a teljes képfelületet. ;-)
Hoppá, a sorozat közepe táján virgoncan repkedő helikopter bizony nem MD300-as, hanem a szombaton is látott Robinson R-44, vagy annak testvére.
Egyébként meg azt hiszem, a 300-ast már nem gyártják, és ezért nem is keresztelték át, amikor a Hughes helik gyártását átvette a MacDonnel-Douglas, majd a Boeing, majd az MD-konzorcium, vagy hogy is hívják őket, tehát Hugehs 300 a típusjelzése. Látni viszont Schweizer 300-as jelzéssel is, de most nem tudtam utánanézni, mi ennek a háttere.
A fő különbség a két gép között, hogy a Hughes 300 háromlapátos (az MD500-as 5 lapátos; de nem hiszem, hogy az MD900-as 9 lapátos lenne), a Robinson mindkét gépe viszont kétlapátos, a sokkal egyszerűbb kivitelű ú.n. "teetering rotor head" megoldással készül.
Sajnos, nem sikerült a te felvételeddel azonos szögből készült fotót találni, de talán így is érzékelhető a két gép sziluettje közötti különbség.
Sziasztok!
"Az ujsagirok az esetek 90%-aban hazudnak, kiveve a szakujsagirok" temahoz talaltam egy erdekes dolgot :)
az AERO magazin 71.-ik oldalan bal oldalon van egy kep ami egy A320-ast lehet latni... a kep alatt a kovetkezo szoveg all: "Egy teljesen szetszerel A321-es" :)) Persze ez nem nagy hiba, dehat szaklaprol van szo nem??? :)
Egész nap azt szajkózták, hogy az amerikai légirő bevetette az egyik legnagyobb hatású csapásmérő eszközét az AC-130-as repülő erődöt.
Tudtommal az AC-130 egy felfegyverzett Hercules.
Vagyis egy teherszállító géptől vannak hanyattesve?
Azt hiszem, a legújabb én lehetek, bár kb. másfél éve olvasom a topicot. Még a "koca repülős" szintet se igen érem el, de a téma érdekel, és az itteni stílus is nagyon tetszik.
Fényképezőgépek elől menekülni szoktam, úgy látom, szombaton nem sikerült: kérdőjeles sétálgatóként szerepelek Hamster beszámolójában.
Nagyon bántam volna, ha nem mertem volna elmenni :)
Sziasztok
Vica
Hamster - teljesen érthető okokból - nem ad rólad fényképet. Hányszor kértem már az ominózus szentkirályi képet is - csak ígéret volt a válasz. Szóval vagy te adsz, vagy legközelebb én csinálok.
A nap hire:
A Malév és a KLM együttműködési keretszerződést írt alá!!!
Bar ez csak kozvetve tartozik a topic temajahoz de gondoltam ez mindenkit erdekel...
http://www.malev.hu/special.asp?id=1
Szerintem ez egy nagyon jo hir...
Ennyit sem tudsz????
Nem látod, hogy ez a speciális szárnynélküli (amerikai neve X34) változat? Itt ép a földi guruló, kanyarodó próbák folynak !!! :-)
Végignéztem a képeket, elolvastam a kísérő szöveget, elképzeltem milyen lehetett. S egy ilyen napon kellett nekem nappalos szolgálatot teljesítenem! Hogy bizonyos emberek mivel múlatják az időt! A pofám leszakad... :-)))
A tarsasag nagyon jo volt csak az a problema hogy nem tudom pontosan hogy ki volt ott. Mert ugyebar senki sem a topicneven mutatkozott be :))
Ujlaki, Hamster, 3color, rDave, kolozsvari, Bado...
Persze sokkal tobben voltunk de a tobbieket nem igazan tudtam beazonositani :((
Le tudna vki irn azoknak a nevsorat akik kint voltak???
koszi
OK, ne menjunk bele. Stilisztikalilag es nyelvtanilag egyforman helyes reklamszlogent meg nem sokat hallottam, bar nem is az a fontos. (pl a "Szallunk rendelkezesere" is egy erdekes valami...:)
Köszönet Hamsternek, hogy nem hagyta nem összejönni ezt a találkozót; köszönet neofrix baszmacsnak, hogy megfűszerezte egy kis valódi repüléssel a repülős találkozót; köszönet mindenkinek, aki eljött, még a "koca repülősöknek" is, sőt, nekik méginkább; illetve hát tudjuk, hogy midnannyian azok vagyunk, tisztelet a kivételnek.
(Anna már megírta egy repülős virtuális képeslapon az osztályfőnökének, hogy láttuk a Li-2-est, és repültünk egy szögletes iskolakört a Piperrel.)
A frankfurti Sibir-képről kérdezem: ez a madár épp átstartolt, vagy mi a szöszt csinált? Ahogy a képet nézem, a jobb 27-es pálya felett repül, leszálló konfiguráció, de se nem süllyed, se nem emelkedik állásszöggel.
Csak remélni tudom, hogy jól éreztétek magatokat, én meg olyan feledékeny vagyok, hogy elfelejtettem megmutatni a Li-2 első felszállásáról készített képeket (nem sajátok).
És a mai legnagyobb repülős élményem: naplemente a levegőből nézve :)
Mégis Hamsternek volt igaza, hogy böködte a csapatot a találkozó irányába. Azonban utána beültünk egy kocsmába, és arról beszéltünk, hogy... de ezt mondja el 3color: az ő bőrére megy a dolog.
Igazatadás-ügyben részben igazat adok neked: a magyar nyelvben a szórend valóban nem kötött, - majdnem - teljesen szabad, azzal, hogy a szórend fejezi ki a mondatnak azt a másodlagos vagy pontosabb értelmét, amit más nyelveken csak mindenféle bonyolult szerkezetekkel lehet kifejezni. Így hát nem állítom, hogy az egyetlen helyes szórend az, amit én adtam meg, de az, ami a honlaon szerepel, szerintem nem jó.
A "Továbbra is 15%-kal olcsóbban repülj velünk!" mondat két másodlagos értelmet hordoz. Az egyik az, hogy nincs vita abban, hogy a célszemély továbbra is repül a Malévval, a kérdés csak az, hogy hogyan. Másik értelme a mondatnak, hogy a célszemély maga dönti el, hogy milyen árengedménnyel repül, a reklám az összes lehetőség közül a 15%-osra igyekszik rábeszélni őt. A valóságban egyik feltétel sem igaz, hiszen a reklám célja éppen az, hogy a célszemélyt további repülésre bírja, és ezt a korábban már alkalmazott 15%-os kedvezmény további folyósításával próbálja elérni.
A fentiek alapján a beszélő szándéka szerint helyes változatok a következők lehetnek:
Továbbra is repülj velünk 15%-kal olcsóbban!
Repülj velünk továbbra is 15%-kal olcsóbban!
Repülj továbbra is velünk 15%-kal olcsóbban!
Talán nem teljes a felsorolás, de a többi lehetőség vagy hibás stilisztikailag, vagy nem pontosan azt jelenti, amit a beszélő eredetileg gondolt.
Üdv Mindenkinek!
Nagyon örülök hogy ma találkozhattam veletek, kellemes délután volt! Elnézést mindenkitől hogy nem köszöntem el de a repülés után rohannunk kellet.
Dave
"Továbbra is 15%-kal olcsóbban repülj velünk" - a magyar szórend szerint "Repülj velünk továbbra is 15%-kal olcsóbban!", nem feledve, ugye, a felkiáltójelet.
Felkialtoljel ugyben igazat adok Neked, de a szorend kerdeseben nem. A magyar nyelvben a szorend egyaltalan nem kotott, a hangsulyos szavakat erdemes elore tenni. Marketing szempontbol pedig ebben a mondatban az a fontos, hogy "Tovabbra is" marad a kedvezmeny, ami "15%", a tobbi nem hordoz lenyegi informaciot.
A MALEV topicban hivta fel Chris__ a figyelmet egy mai Nepszabi cikkre a Piac-Gazdasag rovatban, Malev-KLM szovetsegrol es egyebekrol van benne szo. Erdemes elolvasni.
Már megint kifogtam. 8-(((((
Sajna nem tudok menni, most teszem le reggel 8-kor a lantot, és még vidékre haza kell, mennem, hogy belülről nézzem a szemhélyamat pár órán keresztül. Ezen fontos és halaszthatatlan tevékenységemben annyira el szoktam mélyülni, hogy álltalában estig el is tart.
No mindeggggggggggggggy.
Azt hittem, világos, hogy szigorúan véve csak pár ember nem koca repülős innen, legalábbis jelenlegi halamzállapotát, foglalkozását, stb-t tekintve, így hát jöjjön mindenki :)
Gyerekek, ez nem zárt körű klub ("klöb"), tagdíjjal és igazolvánnyal, ide bárki eljöhet, és mindenkit szívesen látunk; úgy értem, aki eljöhet és aki szívesen látja, az ugyanaz, vagyis mi, mindenki. Gyertek, menjünk!
Úgy látom senki sem válaszolt DAttis azon kérdésére, hogy "koca repülősök" is elmehetnek-e. Ezért most nem tudom, hogy egyáltalán én is elmerjek-e menni, vagy sem.
Említettétek a Centro-Plane budaörsi barakkját. Ott lesztek végig, vagy onnan tovább megy a társaság? Ha igen, akkor hová?
És várhatóan a míting meddig fog tartani?
Mert a Boeing minden ugyfelenek sajat (ketjegyu) ugyfelkodot hozott letre, es a leszallitott gepek verzioszamaban az utolso ket szamjegyet erre hasznalja.
...hogy ellátogattam a MALÉV honlapjára, és fáj, hogy borzasztó ott a helyesírás. Tudom, hogy itt elsősorban nem nyelvészekdünk, de akkor is!
"Továbbra is 15%-kal olcsóbban repülj velünk" - a magyar szórend szerint "Repülj velünk továbbra is 15%-kal olcsóbban!", nem feledve, ugye, a felkiáltójelet.
"Malév Rt. közlemény", ami értelmetlen szóhalmozás; ugyanez másodszor "Malév RT. közleménye", ami pedig nyelvtanilag hibás: vagy "A Malév Rt. közleménye", nem feledve a névelőt, vagy "Malév-közlemény".
"Malév segítő kezek" - nincs értelme.
"Váradi József lett a Malév Rt. új vezérigazgatója", ami nem csak túlhatározott mondat (vagy a "lett", vagy az "új" felesleges), hanem van benne némi kajánság is: a Malévnél nem igazgató van, hanem következő igazgató...
És a legszebb a hírlevél gombjának felirata "Föl/Le iratkozás"... Brrr!
Hmaster barátunk üzeni, hogy szombaton miénk Budaörs, 1 órakot találkozunk a légvédelmi rakétánál (kilőni valószínűleg nem fogjuk). A Li-2 nyitva lesz, meg lehet nézni. Minden kényelem a rendelkezésünkre áll majd, lehet videót és számítógépet hozni.
Aki repülni is akar, egyeztessen a pilótákkal, természetesen ők kezdhetnek korábban is, hogy mindenki beleférjen a gépbe és az időbe.
Tehát szombat, 1300 CET, légvédelmi rakáta, 3... 2... 1... START!
Köszi a meghívást, máskor biztosan eleget teszek neki, ezúttal viszont a Balatont nem madártávlatból, hanem hajófedélzet magasságból tanulmányozom. (Kéretik sajnálni!) Jó szórakozást!
Velem ez pont fordítva adatott meg... Amszterdamba mentem KLM 734-gyel és mikor leszálltunk akkor vakított szembe a nap... az se volt utolsó látvány :-)))
Ma reggeli aprócska, de mégis nagy repülős élményem: egy pillanat tört részéig együttállásban volt a Nap, egy repülőgép és szerény személyem. Mivel itt most meg tudom írni, a ritka kozmikus jelenség szokás szerint most sem vezetett a világvégéhez.
Mivel munkaidőm, hála a Matávnak, erősen éjszakába nyúlik, a hajnali és a reggeli élményeket jó ideje nélkülözöm. Ma viszont úgy adódott, hogy Anna lányomat én vittem iskolába, utána pedig kihasználtuk a ritka alkalmat, és Louis-val - ő középuszkár és fekete - kisétáltunk a kis térre, aki Bajcsy-kórház mögött van. Leültem a padra, a reggeli párán átsütött a "sápadt nap, sej, a fényes csillagok az égen", az Élet ÉS Irodalom szerkesztőségi cikkét Meggyesi Gusztáv írta, ennél jobb már csak Váncsa lehetne, de ő is csak egy parányival...
...Akkor hajtóműzúgást hallottam, és egy pillantra árnyék vetődött rám. A nap olyan alacsonyan volt, hogy sokáig nem is láttam a gépet, kézzel ki kellett takarni a sárgás izzást, hogy megláthassam a 757-est méltóságteljesen elhúzni.
Tibcsi tudtommal az összes matav.hu címet átállította axelerora. Azért szóltam neki!
Megjegyzem, a lista weblapján http://groups.yahoo.com/group/top-gun
mindenki átállíthatja a saját adatait!!
:-)))
Segítek a helymeghatározásban: a Centro-Plane a kb. 10 méter magas légvédelmi rakéta mellett van. Ez egy jól használható tájékozódási pont, mert 1.) messziről felismerhető, 2.) tegnap még csak egy volt belőle az egész reptéren ;-)
Hajrá, gyere :) Pontos részletek csak holnap derülnek ki, előzetesen annyit, hogy délután 1-2 óra környékén a Centro-Plane budaörsi barakkjánál gyülexünk. Ez nem a nagy kőépület, nem is a hangár, hanem a nagyhangár és az RSZ épületcsoportja (új hangárok) közt félúton, a tankolón túl kicsivel.
Igen, ő is jönne, pluszban megpróbál hozni vidijót, kivetítőegységet, és exkluzív Besenyei Peti-mozit. Kéretik lelkesen jönni, saját filmet (VHS) hozni, stb :)
Egyelőre nem fújtam le, csak a bográcsvalamit, de jó lenne megejteni azt a névsorolvasást :) DUmálni, képeket nézegetni lehet anélkül is, ki stömegben, baszmaccsal repülni is...
Hát, asszem, hacsak ma délelőtt nem jön sok jelentkezés, lefújom a szombatot. Mindenki! Jövő szombat jobb lenne nektek? Túl sokan nem érnének rá most. De könyörgöm, valami reakció legyen erre a kérdésemre :)
Talán valakit érdekel:
Nem éppen reklámozni akarok, de megvettem az Aeromagazin legújabb számát, melynek címlapján a HA-LIX látható. Van róla poszter a közepén, plusz további négy oldal.
Ha emlékezetem nem csal, ennek a madárnak elég sok fanja van itt a fórumon.
Ramiusnak: Nem bántam volna, ha legalább a hétfő esti levélbontáskor olvashattam volna az előadásról.
A kedvenc internetszolgáltatóm névváltoztatgatása miatt most meg az axelerósként nem tudok hozzászólni a top-gunhoz (bár lehet hogy így jobb mindannyiunknak :-))). Szólhatnál Tibcsinek.
Gyerekek, komolyan kérem azokat, akik eljönnének szombaton Budaörsre, hogy jelentkezzenek nálam, mert szeretnémm tudni, hogy mit kérjek Fedőtől pénteken, illetve hogy kérjek-e egyátalán valamit...
És a nap végére (esetleg elejére) egy mai (tegnapi) legnagyobb élmény: 40 perc kódorgás a HA-TRM-mel (Zlin Z226T "Tréner 6", 1960.), valami eszement gyönyörű az a gép, és valami eszement gyönyörűen repül, bár elég önfejű :) Asszem ha a lottón nyernék, igen ritkán lehetne Cessnák környékén látni, ez valami egészen más, kitágul a látóhatár, olyan, mint egy régi vadászgépben lehetett... Már egy év eltelt azóta, hogy Trénerben ültem, de most megint felidéződött, hogy miért is imádom ezt a típust. Képek is lesznek :)
A négyszemélyes gépek ára 24 és 35 ezer Ft per óra körül szór (remélem, hogy nem csak 35-ös gép lesz szombaton). Ehhez jön még leszállásonként talán 800 Ft. Ha tehát négyen összeállunk, akkor fejenként kb. 6-10 eFt egy óra repülés.
Hogy ez mire elég? Egy iskolakör kb. hat perc (ez fajlagosan nem jó üzlet, a leszállási díj miatt). Egy Velencei tó és vissza kb. fél óra. Egy Dunakanyar (Esztergom - Vác) valamivel kevesebb, mint egy óra.
Dattis: 1 oldallal visszább a 9327, ben leirtam a legtutibb, legegyszerübben megközelithető helyet. Tessék kicsit súrúbben olvasni, és akkor nem gyúlik össze tengernyi adat!
A fenébe, hogy valakinek mindig jobb cucca van :) Viszont akkor ezek után számítunk az olyan képekre, mint Besenyő Peti bácsi arca háton kinyomás közben :))
"Koca repülősök" is (mint én) mehetnek a buliba? Mit kell vinni a kollektív találkozóra, ugyanis nem tudom mi a szokás, mi szokott ilyenkor történni.
Ha lesz időm, és jó idő van kimennék, hisz a Börs repülőtér közel fekszik.
Más.
Annyit hallok eme topicban, hogy jónéhányan a futópálya meghosszabított tengelyében a reptéren kívül sasoljátok a repcsiket, csak nem tudom, hogy hol érdemes ezt a sasolást tenni a pálya végében Budapest felöli oldalon, mivel csak BKV által tudnám megközelíteni a helyet. Tudom, hogy a pálya után valami erdő található, de előtte valami "tisztás" is vagyon és a helyet valami kék busszal meg lehet közelíteni, de melyikkel.
Nem büntetnek meg, hogy a reptér közelében "ólálkodik" az ember?
Másik kérdés
A Ferihegy 2A terminálról ha az ember a pálya irányába néz, a repülőtér túloldalán a dombokon van valami település, ahonnan szerintem szintén baromi jó lehet nézni a repcsiket, csak nem tudom melyik falu ez. Tán Ecser lenne?
Szombaton, kora délután, a lelkesebbeknek már délelőttől, és nem a hangár előtt, mert az beteg ötlet lenne, hanem a régi és új hangárok közt féluton, kis barakkok, a Pannon Air asszem ki is van feliratozva, de mi most a Centro Plannel horgonyzunk le...
Most beszéltem Fedővel, miénk a barakkjuk előtti füves placc, ahol van folyóvíz, áram és vécé, de természetesen úgy kell hagynunk a helyet a buli után, ahogy találtuk. Az áram meglététől nekem az jutott eszembe, hogy akár gépet is lehetne hozni (számítósat, repülős az van elég ott:), képeket mutogatni, de még pénteken megbeszélem vele a részleteket.
Ez melyik országban volt? Én nem ismerek egy kommunista országot sem. Legközelebbre talán a svédek jutottak a kommunizmushoz, de még ők is igen messze vannak tőle.
Ha viszont az ellenőrzés szigorúságát nézzük, nyilván Izrael a legkommunistább ország, ott már valamikor az őskorban igen szigorú ellenőrzést vezettek be. A legkevésbé kommunista ország pedig valószínűleg Görögország: nem véletlen, hogy a legtöbb gépeltérítő és robbantó onnan startolt.
Azt viszont nem tudom, hogy ha a járat eleve nyugat felé indult, akor azt hogyan tudták volna nyugatra téríteni. Még nyugatabbra? Egyébként pedig, a sors iróniája, hogy sokkal több gépet térítettek "keletre", mint "nyugatra": a japán ultrabalosok vezetnek, bár az ő úticéljuk földrajzilag nyugatra volt Japántól.
A volt szocialista országokban egyébként jóval később vezették be a biztonsági ellenőrzést, mint nyugaton, tőlünk ugyanis - egy nagyon korai időszakot leszámítva - valahogy senki sem akart repülőgépet eltérítve nyugatra szökni: sokkal egyszerűbb módja is volt a távozásnak. Nálunk is elsősorban azért vezették be az ellenőrzést, mert "odakintről" elvárták ezt.
Ilyen "gyöngyháznyelű" sztorim egyébként nekem is volt: valamikor a nyolcvanas években Adlerbe repültem, és a biztonsági ellenőrzésnél a legnagyobb megdöbbenésemre egyszer csak rámförmedt a rendőr: "Azt a rugós kést vegye csak azonnal elő a táskájából!" Életemben nem volt még bicskám sem, nemhogy rugós késem. Kiderült, hogy azt a kis papírvágó micsodát látta meg a táskában, amit papírsárkány-készítéshez betettem indulás előtt. Az egy olyan veszélyes fegyver volt, hogy ha kicsit ferdén nyomtam oda a papírra, már eltört a pengéje. El is vették, odaadták a személyzetnek, az meg továbbrepült valahova, és elfelejtették visszaadni.
Nekem a vasárnap lenne jó, de ha szombatra szerveztek, akkor lemondom a családi progit, esetleg elhozom a frissen szerzett nevelt lányom, akire nekem kéne felvigyázni:)
Ha segedelem kell, szóljatok, írjatok a mailemre, vagy bármi!
Holnap érdeklődöm, hogy lesz-e valami pöpec helyünk a reptéren, majd szólok. Badó hiányát sajnánám, de közben megkérném az esetlegesen itt lurkerkedő ;) többieket (hal9k, manhattani, újlaki, etc), hogy nyilatkozzanak, érdekelné-e őket egy ilyen délután!
sziasztok!
sjesz: en is kintvoltam fahegyen szombaton delutan... mirol is maradtam le???
Hamster: En is benne vagyok a szombati dologban, ha kell enis szivesen segitek...
neofix: szemszerusitve mennyi lenne az az onkoltseges repules es milyen geppel engem lehet hogy erdekelne... pestrol milyen BKV busszal tudnek kimenni a repterre??
Azért olyan erősen nem kellene, mert eléggé elgyengültem másnapra:-))
Komolyra fordítva: sajna nem biztos, hogy most hétvégén részt tudok venni, mert a fiam 4 éves lesz, és megszervezték már a programomat. Na most, ha nem veszek a családi bulin részt, akkor a következő topictalira már válófélben megyek :-))
De ha el tudok egy kicsit szakadni, leugrok Börsre.
Badó
A juliett alfa mellett szól, hogy erős, mint a barom (úgy értem, a többi négy fős Cessnához képest), hátránya, hogy drágább, mint sok hasonló gép. Én megvárom a szombatot, aztán meglátjuk, mi a választék.
Csatlakozom a szombat, Budaőrs indítványhoz. Szombaton - ha csak nem zuhog - én kint leszek látástól naplementéig. A lista tagjai számára természetesen örömmel szervezek önköltséges repülést. Húshasogatás is szóba jöhet.
Magán közlemény: Mézga, nem tudlak felhívni, de át kéne tennünk szombatra a vasárnapra megbeszélt repülést. Hívjál!
Nem szervezek semmit, mert nem érdeklitek meg: úgyse jöttök el :) Szentivánéjkor is a magyar repülőterek történetének egyik legkellemesebb estéjét prezentáltuk, erre alig voltak páran innen, ők viszont aligha bánták meg :) Badót és Mézgát kellene megkérdezni, hogy lenne-e kedvük szervezett formában összehozni akkorra egy találkozót, én részemről vállalom a hús felvagdosását...
Macislumnak:
nem vagy egy kicsit kötekedős hangulatodban, nem vagy szőrszálhasogató? :)))))
Elnézést a félreérthető megfogalmazásokért, de időm nem volt normálisan átnézni, a topicot, mert ahogy beléptem melóhelyre egyből dolgoznom kellett, játszadozni táblázatokkal, excel táblákkal.
brrrrr, utálom :)))
1. francia és német repülőgépekről akartam kérdezni
2. Attól hogy mi átadtuk légterünket, a francia és német gépek mehetnek Olaszország légtere felé és a Földközi tenger irányába.
Vasárnap dél körül kint voltamm a dombon. És nem csak repülőket láttam, hanem néhány megszállott fickót, rádiókkal, szuper fényképező gépekkel, 3 napi hideg élelemme, :). Ott volt KC135 is. Érdekesség: 13R volt a fel és leszálló pálya. Chris_ bocs nem szóltam, mert csak fél órát voltam kint teljes familiáris kisérettel. A nejem a dombon való botorkálásért morgott a'la magassarkú, a fiam unta, hogy csak Malév gépek jönnek, a lányok meg inkább csúszdáztak a kavicsokon. Szal nem volt zavartalan az ottlét.
Üdvözletem a munkaidőben netezőknek!
Remélem, hogy közülük már csak fog valaki válaszolni az airdisasteres kérdésemre.
Tetszett:
A francia német repcsik tuti itt fognak felettünk átrepkedni.
Ez így teljesen igaz, mert felettünk csak itt tudnak átrepkedni. Mivel mi most itt vagyunk és ugyebár csak az lehet felettünk, ami alatt mi éppen tartózkodunk.
Hát Amerika visszavágott, várható volt. Bár ez nem repülős élmény igazán, de kíváncsi vagyok a franciák, németek akik szintén belépnek majd a harcba az amcsik mellé milyen technikával.
Franciák Mirage 2000-el mennek harcba?
A francia német repcsik tuti itt fognak felettünk átrepkedni.
Szia!
En kimennek szombaton vagy vasarnap budaorsre ugyis raerek... remelhetoleg en is meg tudom nezni a Li-2-est :)
Budoaorson milyen repulesi lehetoseg van es mennyiert?
A sokszor túlzás, de már voltam :) Végülis kimaradt az életemből Budaörs ezen a hétvégén, jövő vasárnap délután megpróbálunk valami hasonlót szervezni? Vagy akár pénteken... Csak úgy lazán, kiülünk a fűbe, és szidjuk azt, aki a pálya végére építkezik...
Itt van előttem egy ferihegyi Standard Instrument Approach Chart, ez egy ilyen térkép szerű valami, ami a szabályos (műszeres) megközelítési és átstartolási eljárást írja le. A procedúra mind a négy irányból 2500 lábat (750 m) ír elő a siklópálya elfogásáig.
Hát, most már bánhatjátok, hogy nem jöttetek ki Budaőrsre szombaton, mert úgy alakult, hogy bemehettünk a LI-2-be egy fél órára. Állat volt. Persze, Hamster, te már biztos voltál benne sokszor.
Az igazság valahol az előző Latya (K.L.) hozzászólásban szereplő érték s az általad írt között van. Alkalomadtán megkérdem valamelyik pilóta barátom, oké?
Sziasztok!
koszi kerusz
Penteken olvastam a Blikkben egy cikket a Fekete-tengerbe zuhant tuskorol!
ez meg magaban nem lenne erdekes de: mellekelve volt egy szep kep is mondvan ez volt az a gep. A kepen az aeroflot TU-154a tipusu gepe volt aminek a lajstromjele CCCP-xxxxxx volt! :)))) a szamot nem jegyeztem meg ezert x-eltem ki... Raadasul a legitarsasag nevet meg sem emlitettek!! ez azert elegge nevetseges... kb. hasonlo a helyzet az index-en is :((
Altenrhein a Rajna Bodeni-toba valo beomlesenel, svajci oldalon talalhato (St. Gallentol nem messze) A cegnek Dash 8-as es Embraer RJ 145-os gepei vannak Szerintem megprobalnak valamit lenyulni a Swissair bizniszebol, de lehet, hogy ez tul elvakult tipp.
Délután 4-5 tájban kint leszek Börsön, tán Manhattani úr is jön. Iskolakörözünk a SJA-val. Hamster, hozd a párod, ő meg az esernyőjét, hogy megismerjünk benneteket ;-)
Szerintem Bado még oprciomálisan benne lenne esetleg (nem lakik messze), de ez még kevés. Igazából most nézegettem a tavaly októberi buli képeit, és még több kedvem lett hozzá...
Nem lenne rossz 5let, de ugy latom senki sem reagalt ra (rajtam kivul). En pl. benne lennek ugyis megyek fahegyre repulni egy kicsit visszafele el tudnek latogatni budaorsre is...
Jól van na Chris_ és nem Chriss! Sorry. Jó volt a domb, de csak fél órát maradhattunk. Ráadásul mindenki késett, igy csak kb 5 gépet láttunk. Mi lesz holnap? Van valami titkos levelezőlánc, ahol a ritkább gépek jövetelét megjósolják?
Sziasztok!
spotter: koszi az infont ennek tenyleg nagyon orulok!!! Azhiszem ezt gyorsan ki is hasznalom es kilatogatok holnap delutan fenykepezni...
latya: "Ma Criss navigálásával eljutottam a Cargo dombra" ez en volnek de egy kicsit erdekesen van irva a nevem :))))
Jo lehetett ma kint a dombon...
Jott ma delutan jumbo???
Az lri honlapjan a kovetkezo jaratot lattam: WE 408 ALTENRHEIN milyen gep jon es helyileg hol van ez a varos???
Sziasztok!
Kicsit off leszek: Akinek van 1960-nál régebbi National Geographicja, és szivesen megszabadulna töle, e-mailezzen. (Nem antikvárius vagyok, hanem National Geographic kedvelő.)
Nekem van egy csomó repülős ujságom: Flying, Pilot, TopGun, Aeromagazin, Flug Revue, amitöl én válnék meg. Akit ez érdekel, az is irjon. (Nem mintha nem szeretném őket, sőt. De a N.G.-k kezdik kiszoritani öket.)(Van Air&Space is, de azoktol nem akarok megválni.)
Egyik legnagyobb repülös élményem: Róma - Rio járaton hajnalban elkezdett felkelni a nap, aztán leelőztük, visszabujt az óceánba. Már leszálltunk Rioban, mikor ujra felkelt.
És mégegy: Kolumbiában Santa Martából mentünk Bogotába. A sofőrünk (egy Nissan pickup platóján utaztunk) kb 1 óra késéssel jött értünk, tök idegesek voltunk. Nagy nehezen sikerült annyira ösztökélni, hogy odaérjünk időben. A terminál tök üres volt, néhány bamba arcu fegyveres érdeklődött, hogy ugyan mi járatban vagyunk ottan. Mikor megmondtuk, jót nevettek, kiderült, hogy a gép még fel se szállt az előző reptérről, és a többi utas, meg a sofőrünk persze tudta, hogy ez igy szokott lenni. Lassan azért megtelt a reptér, ami engem az Árpád hidi buszpályaudvarra emlékeztetett, méreteit és tisztaságát tekintve. Az ablakbol látszott, hogy a kifutópályát a nemrég aszfaltozták egy friss dzsungelvágáson, és még munkagépek is álltak mellette. (Ez Dél-Amerikában azt jelentette, hogy örült tempóban dolgoznak. Ha a munkagépek mozogtak is volna, akkor esetleg hajlamosak lettünk volna azt hinni, hogy hirtelen Európában termettünk.) Felkészültünk arra, hogy valami szakadt DC-3 vagy Connie fog jönni (De jó is lett volna), ehhez képest megjelent egy ujnak látszó 737-es, a SAM légitársaság zöld szinében, beállt az ajtó elé, mint egy busz, a pilóták kiszálltak, hozzattak maguknak kávét, és kellemesen elbeszélgettek a reptéri személyzettel, mikor mindenki beszállt a kapt. fennhangon megkérdezte az utasokat, hogy várunk e még valakit (kb. 2,5 órával a menetrend után), egy nénike még gyorsan odaszaladt a zöldséges szatyraival, aztán repültünk. És a kiszolgálás fenséges volt, az út sima, csodálatos dzsungel felett repültünk.
Üdv: G.
Igen ám, de a skála nem lineáris, hanem logaritmikus, magyarán pl. ha 50%-os (tolóerőhöz tartozó) fordulatszámra emelt egy "nagytercet" :)), akkor az csak további tíz százalék tolóerő-emelésnek számít, egy "kvint" meg 75% N1 lenne. És ez approach esetében (fékszárny nyitogatás és siklópálya bénázás) esetében még ráadásul teljesen reális is.
Szegény újságírók meg csak annyit vesznek észre, hogy "felsikítanak a motorok" :))
Szerény véleményem szerint Kőbányáig 2000 láb magasan jönnek a gépek, és valahol itt, a Lavotta utcánál simulnak bele a siklópályába. Kivéve, ha kötött léggömb, repülőgéppel vontatott reklám vagy helikopteres filmezés van a Vásárváros fölött, akkor azt, ha nem oldalról kerülik, akkor fentről, akkor magasabban jönnek.
tulképpen a nyulat akartam a bokorból kiugrasztani...szal a Vezér út Egressy u Mogyoródi u. metszéke közötti szakaszon a 150-200 m sacc az mennyire jó?
Ma Criss navigálásával eljutottam a Cargo dombra. Állati klassz! Rálátás a pályára, 150-200 mre teszik le a betonra a gépet. Nagyon jó! A terasznál sokkal érdekesebb. Nekem. Aki még nem próbálta: Bp XVIII szemeretelep Csap u.-Forgó u. sarok fel az emelkedőre. Kitaposott ösvény, még ülőalkalmatosság is van. Jól láttam, hogy van egy cimeres kormánygép "parkolóban"? használják azt egyáltalán?
10 perce megint hegyeztem a fülem, most egy derék Il-76-os sikoltozott: kettőt rá, kettőt vissza, kettőt rá, kettőt vissza... Még az is meglehet, hogy nem kettő volt az a kettő.
Egyébként ha az ember figyel, fülre egészen pontosan meg lehet mondani, hogy egy gázadás hány százalékkal növelte a fordulatszámot; mármint az eredeti értékhez viszonyítva. Egyik este jött egy gép, az nagyon rányomta, úgy tűnt, hogy nagyterccel változott a hangmagasság, ez több mint 20%-os fordulatszám-változást jelent.
Olyan szép idő van most; ha holnap is ilyen lesz, nincs kedvetek egy spontán reptéri piknikezésnek álcázott topictalálkozót csapni? Mondjuk Budaörsön, pokrócot vinni (nem a stílust:), elemózsiát, és leülni a fűre, bámulni a forgalmat, megnézni a Li-2-est, stb... Hm?