Még egyszer, másként, ugyanarról:
¼ 6
A porta falán kiírás: Kartonozó a G épületben. Nyilván gondolta (miért?) kartonozó=betegfelvevő iroda. A közelben táblán a kórház térképe. A G épület nincs feltüntetve. Vissza a portára.
- Jó estét, megmondaná, hol találom a kartonozót?
- Ilyenkor jön? - nézett számonkérően az órájára a portás. - Negyed hat. Kihez jött?
- Nem beszéltem meg senkivel.
- Hova?
- Az ortopédiára.
- Nincs itt senki. Már leadták az összes kulcsot.
- Köszönöm - mondta a férfi, és kiment a kapun.
*
Megnyitotta az interneten a kórház honlapját. Tehette, volt neki. Járóbeteg-rendelések. Nincs közte ortopédia, két helyre kell előjegyzés, a többire nem. Egy telefonszám, a betegirányítóé. Hívja, nem veszi fel senki.
*
Legközelebb.¾ 5
- Jó estét, megmondaná, merre találom a kartonozót?
- A G épületben.
- És azt merre találom?
A portás megmutatja.
Az épület megvan, a G nem. Bemegy. Ez az: Betegfelvétel. Minden zárva. Kiírás: Betegfelvétel ½-5-ig.
*
Legközelebb. ¼ 5
A munkából lógott el. Kartonozó. Előveszi a beutalót. Azt, amivel visszament a háziorvoshoz kicseréltetni, mert először nem az ő nevét írta rá.
- Hová jött?
- Az ortopédiára.
- Megbeszélte valakivel?
- Nem. Nem volt kivel.
- Sajnos ott nincs senki, láthatja, minden zárva. Már mindenki elment. Sajnálom.
- ?!
Sarkon fordult és elment, ki az intézmény kapuján. Nem nézett vissza. Tudta, mi van kiírva: Az év kórháza.
Az ablakból minden nap látta a nőt. Pontban fél hatkor lépett ki az utcára a szemközti házból. Kislányként bizonyára sokat szenvedett attól, hogy nem hosszú és vékony a lába, gondolta.
Délután az egyik könyvkupac közepén megpillantottam egy könyvet.Rég volt már a kezemben.Kinyitom.Két bejegyzés.Az egyik tőlem:"2003.03.19"
A másik Zsuzsától::"Zs....Bahnhofstr.137....".
Antikváriumban vettem 4 éve.Azon a télen lett öngyilkos Zsuzsa,akit akkor már régen láttam.Ki vitte vissza a könyvet?Próbáltam kinyomozni,de nem sikerült.
Az anyósülésen ült, fáradtan. Elnézte, ahogy az aranysárga nyárfák elfutnak mellette a szikrázó őszi fényben. A rádióból Bach No. 11-es g-moll szimfóniája szólt, a legendás Glenn Gould zongorázott. Az autó pedig csak suhant egyre, a távolba úszott tova, s az arany lombok összefolytak, mint elmúlt idők.
1,Esteledett.Gondolta benéz az ortopédiára.Nem volt ott senki.Nem baj.Nem is kellett az ortopédia.Jól tudott menni.Elment.
2,Esernyő nélkül is szúrósan tudott nézni.Nézett.
3,Fél-fél darált marha -és diszóhúst kért.Négy-négy darált marha és disznó lett belőle.Ez egy kiló csirkemáj-sziv.Ami két kiló.Ez pontosan 1OOO gr.
Egy pesti nő bevásárol. 5s ami 1os. 5 s ami 165 r.Betűk.Ételek.Életek.
- Jó estét, megmondaná, hol találom a kartonozót?
- Ilyenkor jön? - nézett az órájára a portás. - Negyed hat. Kihez jött?
- Nem beszéltem meg senkivel.
- Hova?
- Az ortopédiára.
- Nincs itt senki. Már leadták az összes kulcsot.
- Köszönöm - mondta a férfi, és kiment a kapun.
Kedvenc hentesboltom. Kedvesek, hülyülnek, de semmit nem visznek túlzásba. Fél-fél darált marha- ill. disznóhúst kérek. Négy-négy darált marha és disznó! - ismétli a vigyorgó pofa. EU-szabványosan nejlonkesztyűvel nyúl a tálba: az egyik kupac pontosan 50 dkg, a másik 52. Egy kiló csirkemáj-szív. Két kiló - regisztrálja. Na-na, mondom. Az égnek emeli a szemét. A nők tesznek tönkre - mondja. Engem meg a férfiak - mondom. Ráteszi a mérlegre, nem hiszek a szememnek: pontosan 1000 dkg! Ilyen nincs - mondom. Nem szól semmit, csak széttárja a kezét. Hát, ezért járok hozzájuk évek óta.
Keskeny, de forgalmas utca. Balra egy baromfibolt, angyalos, szentkoronás, címeres kis nemzeti zászló kifüggesztve a fekete tábla fölé, ahol megtudjuk, mennyi a melle húsa és mennyi a szárny kilója csirkének, pulykának. Odébb jobbra egy másik apró könyvesbolt, fölötte ugyanolyan zászló. Tovább meg egy pék, az ő üzlete is csak pár lépés széltében-hosszában. A bejárat mellett zászló. Semmi globalizációszag és plázahangulat.
Ahhoz ez kevés, moor. Fel kellett volna tüntetned, melyik nyugati nagyváros előkelő éttermében történt, milyen sztárokkal tűzdelt koncert után, és hányszázezer juróért vettél cédéket...
Odakéredzkedett a komputerhez. Nagy komolyan nyomogatta a gombokat a ballal, a jobbal meg az egeret masszírozta. Apja informatikus. Kerestem valamit, ami kép, és reagál ezekre. Egyet találtam: a tavalyi okt. 23-ról egy fotósorozatot - a nap képes története. Legjobban a vízágyúk tetszettek neki (ótt ... ótt!), meg a parlamenti kordonon belül egy piros busz, nyilván a vidéki rendőröket szállította (buc... buc!), meg a Deák tér felett köröző helikopter (brrrr... brrrr). 16 hónapos...
4o évesen nyugodtan aludt az ágyban.Mellkasán a bőrt és az izmokat hatalmas daganatos fekély pusztítja.Morfium injekciók lebegtetik derűs,békés álomvilágában.Talán gondtalan kis gyerek megint.Szalad a réten,fogócskázik a fiúkkal....Arca hirtelen eltorzul,kiveri a veríték,felriadt.Valami borzasztót álmodhatot.De jaj! Szörnyűség.A régen a leggyötrőbb rémálmot is pillanat alatt elfeledetető,enyhülést adó felébredés szörnyűbb minden rémálomnál.
Miért bámészkodtam én ma a kórházban?
85
Ritka nagy drabális állat volt.Baromi erős,baromi jámbor,baromi egyszerű.
Egész napos baromi kemény vájvégi munka után megkérdeztük tőle a csihun,hogy "hogy vagy?" Csak annyit mondott:"uffáj a lábam" A nadrágot és a bakancsot úgy kellett levágni róla,mert eltört bokája emberfejnyire dagadt.
Az illat vonzó volt. Odarepültem és leszálltam. Lábaim odatapadtak valami furcsa ragacshoz. Próbáltam szabadulni, de ettől a szárnyaim vége is beleragadt. Fogva voltam. Csak a fejem és a csápjaim tudom mozgatni. Azóta így várakozom.
Elcsoszog a kapu előtt. Télen-nyáron ugyanazt a viseltes, fekete posztókabátot hordja. Odalátok a lerobbant, gyönyörű, ántivilágbeli villalakásra: évek óta csukott zsalugáterek, soha egy fénysugár. Minden közmű kikapcsolva. Jártam a házban, a szomszédok raknak vizet az ajtaja elé műanyag flakonokban. A múltkorában megállított: a macskája iszonyatos kínok között pusztult el. Azt mondják, kiváló indológus volt. Megvárom, amíg befordul a sarkon. Szégyellem magam.
S bár nehéz búcsúzni, végül elköszön. Elköszön - tán nem örökre, de legalábbbis egy ideig. Egy ideig, míg ismét erre nem veti... erre nem veti a kíváncsiság; a kíváncsiság es a megszokás - és... és a szeretet, ami ideköti. Ami ideköti, ahol értéket talál.
Vár. Mire? Lényeges ez? Nem pusztán maga a várakozás az, az időre koncentrált lét mga, ami oyl élesen átfordítja? Átfordítja; de hová? Hol van ez az át, a maga messzefutó pillanataival, ami öt másodpercből örökkévalóságot varázsol az emlékek határvonalán... ?
