Pontosabb adataim is voltak, sőt 4 évig minden hétvégén írtam, hogy adott időszakban mennyit hozott a konyhára, és mennyi volt az elektromos igény. Ez egy egyszerű rendszer, van egy 80 literes elektromos bojlerem (ebből történik a fogyasztás) ami előtt egy 150 literes előtét tároló van. Ebben az előtét tárolóban történik a szolár energia felhasználás, és az előmelegített vizet kapja meg villanybojler és ha kell, akkor ráfűt a kívánt mértékben, ha nem hát nem. A kollektor 2 m2 és ketten használjuk, napi 50 liter/fő melegvíz fogy a mai napig. Mérhető a melegvíz fogyás, a bojler elektromos energia felvétele, és a kollektor által termelt hőmennyiség is. A szoláris arány 65-70% között volt éves szinten. Gondolom most is ennyi csak már nem mérem, illetve mérem, de nem olvasom, regisztrálom.
Nem végeztem megtérülési számítást, mert nagy lett volna a kísértés, hogy főbe lőjem magam. Elégedjünk meg azzal, hogy négy év után tönkrement a szivattyúm. Nem gagyi bóvli volt, nevét nem írom le. Továbbá a nyest kétszer megette a hőérzékelő drótját és máris odalett 4 év termelése. A melegvíz termelés "nappali" áramról megy ergó így a legjobb gazdaságossági mutatók jöhetnek ki. A kollektor 396 ezerbe került ebből 162 ezer volt a támogatás.
Hab a tortán, hogy 3 évvel ezelőtt tetőfelújításhoz le kellett szerelnem és vissza. Mivel eredetileg a nyugati oldalon volt és a tetőcsere után a délire került igy újabb 100 ezerrel lettem könnyebb. Ez nem a kollektor hibája, de akkor is ki kellett fizetnem.
Na, akkor a becslésnél talán kicsit pontosabb adataid is vannak. Kérlek, írd meg. Nekem elég annyi is, vajon 10 év alatt behozza-e az árát egy napkollektors rendszer. Gyanítom, hogy nem.
Mellesleg eszem ágában sincs napkollektorra költeni, máson gondolkodom. Ehhez persze kell némi (nem sok) elektronikai és programozási tudás, de az megvan. :) A lényeg az, hogy ha a napelemmel (nem napkollektorral!) közvetlenül fűtöm a boilerben a vizet, akkor elmaradnak a napkollektorhoz szükséges csövek, tartályok stb. Mivel nem szigetüzemről, nem is visszatáplálásról van szó, nem szükséges engedély, inverter, egy rakás biztonsági berendezés, de akkumulátor sem, vagyis gyorsabb a megtérülés.
Egyedül a terhelést kell illeszteni a napelemhez, mert fix terhelés esetén (fűtőszál) nincs mpp tracking, sőt ami még rosszabb, a rossz illesztés miatt elvesző energia a napelemet fűti, ez meg főleg nyáron nem jó dolog. Az mpp tracking viszont pár filléres alkatrésszel és egy szimpla kis programmal megoldható, a gyári inverterek is ezt az algoritmust alkalmazzák. Ezzel a megoldással egy vagy két 250 wattos napelem besegít a boilernek, így 9-10 év alatt behozza az árát. Egyedül csak a méretezésnél kell arra ügyelni, hogy nyáron ne termeljen több áramot, mint amennyi kell a szükséges melegvízhez - de napkollektornál is ez van.
Ahol van pénz komplett visszatáplálós rendszerhez, ott nyilván azt érdemes telepíteni, a mostani árakon annak sem sokkal hosszabb, 12-13 év a megtérülése.
Mindegyiket 24 KW-os kazán fűti. És mindegyikkel meg vagyok elégedve, nem kapcsolgat ki-be.
Bár a nagyobbikkal az a gondom, hogy L alakú, ami a lehűlés miatt számít, és a kazán az egyik végében van, így az utolsó radiátor mindig kevésbé meleg, de ez sem olyan tragédia.
Igen eltérő falvastagságok,sőt eltérő födém szerkezetek,eltérő nyílászárók.Alsó szigetelés semmi.A ház vizesedik alulról valamelyest,penészesedés is előfordult,.Lapos helyen is lakunk szemléltesse ezt az hogy most tavasszal a talajvíz olyan magas hogy a vízóra akna tetőt felnyitom vödörrel tudok vízt merni.
Rossz hírem van! Nagyon jól lehet számolni szinte mindent.
Már az is elég mikor építették és már 10 %-on belül vagyunk! Ha ész nélkül akar valaki építkezni azt nem tiltja senki és semmi, és ha két év múlva radiátort cserélnek meg hegesztenek egy keveset az bele szokott férni a költségvetésbe, hiszen a szomszédban is így csinálták, mire elfogadható lett.
Ráhagyásról meg annyit, hogy minden egyes ráhagyás a szakértelem hiányából fakad, továbbá a szakmai bizonytalanságból. Rá lehet hagyni úgy is hogy az nem kerül pénzbe. De ezt rátok hagyom:-)
Lehet, hogy én vagyok csak ilyen ostoba, hogy nem szeretek kétszer fizetni semmiért.
Egzakt adatra van van szükséged? 1 m2 kollektor felület egy ember.
De ettől sokkal pontosabbat is tudok mondani. Minden egyes forint amit erre költesz kidobott pénz! Jobban jársz ha elmentek egy last minute kirándulásra, az többet ér!! Ha férfi ember lennél azt mondanám inkább igyuk el a kocsmában, az is jobb megoldás. :-)
Épületgépész tervezőt kéne keresned valahol a közeledben. Ő megmondja mit és hogyan kéne, de csak olyat keress aki számol is nem csak ráírja a méreteket, mert így szoktuk. Talán jobb ebben az esetben egy zöldfülű aki rutintalan, és ezért számol.
Energiatanúsítással jelen esetben kitörölheted, bár még arra sem jó mert nagyon sprőd a papír. Erre a célra van kifejezetten speciális papír inkább azt használd erre a célra. :-)
Ha már melegvíz: azon gondolkodom, vajon egy x méretű vagy adott típusú napkollektor, legyen mondjuk vákuumcsöves, évi hány kWh hőt tud termelni. A mindenféle oldalakon csak olyan műszakilag igen egzakt adatok találhatók, hogy az adott napkollektor 1-2-3 fős háztartás melegvízigényét elégíti ki.
Most biztosan meg fognak sokan neheztelni, de én amondó vagyok, hogy miután jól bevittünk az erdőbe, én azt javaslom, hogy a meglévő kazánnal és radiátorokkal old meg a fűtésedet!
Csináltasd meg, aztán az első tél után levonod a konzekvenciát és ha kell, módosítasz. De egyáltalán nem biztos, hogy kelleni fog.
Mennyibe kerülne ha hívok szakembert aki pontosan kiszámolja a hőigényt vagy micsodát ? És hol keressem ? Mi a foglakozása épületgépész mérnők vagy mi ?
Szerintem 100 l tároló bőven elégséges mindenfajta melegvíz igény kielégítéséhez, egy 12 kW-os kazán mellett, ezt 100 alatt is lehet kapni, persze a bugyelláris nagy úr, ezt nagyon jól tudom! :-)
Gondolom a kondenzációs kazán ötlete is itt esett el ezen a harcmezőn. Mert a kondenzációs kazán és a turbós kazán közti ár differenciát úgy ki kell fizetni, csak időben nem mindegy, hogy mikor. Ráadásul a turbós pár év múlva már jóval többe is fog kerülni a drágább üzemeltetés miatt.
Talán kellett volna egy kis hőtekknikát számoltatni, és akkor nem kéne morfondírozni, hogy milyen radiátort is kéne feltenni.
Egy fűtési rendszer méretezése nem egy ördöngös dolog egy tervezőnek. Nekem ez a mellékelt linken lévő lakás hőtechinikai számítása, radiátorok, csőhálózat méretezése beletelt 1 órába telt de, van aki még hamarabb végez vele, ennyit talán megért volna a házad:-) Ja és megvan az anyagkíírás is hozzá, idomra:-)
A vályogra mondják, hogy jó hőszigetelő tulajdonságú, de ez csak városi legenda. Ha megnézed a hőtechnikai tulajdonságait akkor látni, hogy 40 centis vályogfal u értéke 1,3- 1,9 között van. Tehát kimondottan rossz hőtechnikával bír, viszont a hőtároló tömege iszonyúan nagy.
Ahhoz fel kellene újítani az elektromos hálózatot is a házban + új fogyasztásmérő szekrény + a vezérelt fogyasztásmérő a villanybojlerhez. Az megint egy csomó plusz pénz lenne.
kis alapterületű lakások esetén elegendő 6-12 kW központi fűtési teljesítmény. Ugyanakkor a komfortos HMV ellátás (amely nem a lakás alapterületétől, hanem személyfüggő) ugyanúgy bőséges melegvíz-szolgáltatást, azaz nagy térfogatú (kihelyezett = nem a fali kazánba beépített) tárolótartályt igényel. Tárolótartályok rugalmasan az igényeknek megfelelően választhatók.
Csak halkan kérdezem, mert nem vagyok szakember: Ilyen esetekben nem megoldás külön boilert venni a HMV-hez? Akkor nem a melegvízigényhez kell méretezni a fűtésre szolgáló kazánt.
Lehet, hogy így picit drágább, de a hosszabb élettartammal meghálálja.