Mátrabérc09
Kicsit késői szezonkezdéssel, de viszonylag magasabb heti kilométerszámmal ébredtem szombat hajnalban. A terv az előző évekhez hasonlóan a nagy áttörés, 5-el kezdődő célidő volt.
A rajtot követően gyorsan összefújta a bandát a szél, és rá kellett döbbenem, ezektől sose szabadulok. Csabika és Kovács Laci mögé sorakozva toltuk az iramot felfelé, bízva, hogy egyszer csak Lacival leszakadunk és ketten nyomjuk a tempót. Az első órában többször idegesen pillantottam az órámra, mivel az emelkedőkön tartósa 170 felett tartózkodott a pulzusom, amiből tudtam, hogy nagy behalás lesz. Oroszlánvár tette be a kaput és a kezdődő savasodás végre meghozta az eszemet, elengedtem őket. A tetőt 1.05 alatt fogtam meg, Kékest 2.10-en belül terveztem. Habár a pulzus 165 közelébe süllyedt, Csabikáék csak nem akartak távolodni. Több gyönyörű panorámájú szakaszon áthaladva döbbentem rá, hogy ez idáig sose volt lehetőségem és erőm a tájra figyelni. Madárhangok helyett zihálást halottam, a Mátraalja helyett pedig az előttem futó vádliját csodálhattam. Kékest 2.00 alatt fogtam meg, jócskán a tervezett időn belül, azonban energetikailag nem éreztem magamat a toppon. Hála a sós levesnek és egy szelet csokinak a következő lejtősebb szakaszon kilazultak a lábaim. A nagyobb előrelátásokon újra és újra elővillantak Csabikáék, ami újfent megerősített, hogy annyira mégse haladok lassan. Galyáig egy órát terveztem, amit percre pontosan sikerült teljesítenem. A kilátóhoz felmenet viszont rohamos jeleit éreztem az eléhezésnek, de hála Rezsőnek és a villám tempóban utánam hozott banánnak, sikerült megelőzni a katasztrófát. Ágasvárat 4.00 lőttem be, amit a lejtős, gyors szakaszok alapján elérhetőnek tartottam. Ezen a szakaszon kellett rádöbbenem, hogy nem lehet elégszer teljesíteni egy túrát, mert ahol elágazás volt, az utolért Muzslásoknak mindenütt sikerült összezavarniuk, így szinte percenként kapkodtam elő az itinert. A sok megállás következtében újra és újra feltűnt egy kék pólós alak mögöttem, és az egyik hosszabb rálátáson kiderült, hogy egy női alak dönget mögöttem. Fújtatva a szikláknál benyomtam minden ehetőt, és pánikszerűen elkezdtem nyomni. Meg is lett az eredménye, mert 3.58-ra megfogtam végre a tetőt. Ereszkedés közben osztottam, szoroztam és rádöbbentem, hogy biza ez a meccs már az enyém. 4.20-at mutatott a stopperem kijelzője, mire Mátrakeresztes értem. Gyors frissítést követően Rezső tudatta, hogy Laci csak 2-3 percnyire van előttem, Csabika meg 10-re. Habár kicsit már tántorogtam, ez akkora önbizalmat adott, hogy egészen a Nyikom-nyeregig vitt a lendület. Ott viszont azt kellett látnom, hogy Laci is hasonló tempóba mehetett, mivel 2-300 m messze a dózer tetején járt. Innen kombinált futás-gyaloglás (inkább gyaloglás) vette kezdetét. A dózer tetejéről visszatekintve két futó alak tűnt fel. Az egyikben Gergőt azonosítottam, fel is ugrott a pulzusom vagy 10-el. Kétségbeesve kapaszkodtam a csúcsra, miközben egyfolytában hátra tekintgettem. A csúcson (5.05) persze nem volt senki, így bélyegzés nélkül haladtam tovább és egyfolytában azon agyaltam, nem volt e az itinerbe írva, hogy zsírkréta vagy bármi más lesz, és talán meg kellene néznem. Végül az egyik kanyarban beleszáguldottam a pontőrökbe és velük együtt Laciba. Gyors bélyegzést követően mindent bele tempót diktáltunk lefelé. Magabiztosan, néha már-már visszafogva haladtam mögötte, és vártam a pillanatot, amikor ízekre szedhetem. A Diós patak előtti sziklás részen robbantottam, és a patakig pár tíz métert össze is szedtem.
Persze idáig szinte tökéletesen versenyeztem, akkor tegyünk már bele egy kis csavart. A pataknál lehajoltam, és gyorsan arcot mostam, viszont a felállás már nem nagyon ment. Laci egyből utol is ért, majd az emelkedő tetején el is tűnt. Felcsúsztam a dózerre, magam se tudom hogyan, és csak ácsorogtam, próbáltam nem körpályán mozogni. Benyomtam az utolsó korty italt és kicsit kótyagosan nekiiramodtam. Persze ekkor már majd 150 méter hátránnyal elkeseredett hajrá kezdtem, de Laci se fékezett egy métert sem.
A suliba 5.40-re estem be, egy perccel lemaradva Laci mögött. Kissé sajnáltam, hogy az 5-ös nem hármassal folytatódik, de így is jóval az álomidőn belül sikerült végeznem.
Az idei felkészülésem alapján -ideális körülményekre számítva- 5:18-as tervvel vágtam neki a Mátrabércnek. A körülmények ideálisak voltak, az állapotomban volt némi kívánnivaló, de a végeredményt tekintve sikerült megoldani a problémákat.
Viszonylag lazán kezdtem, próbáltam tartalékolni a puskaport a táv rázósabb második felére. Kékes, Csór-hegy terv szerint jött egymás után.
Az első meglepetés Galya környékén tört rám, combgörcsök alakjában. Nem lettem tőlük vidámabb... Bár a részidő megfelelő volt (2:50), tudtam, hogy innen még sok munka és küzdés vár. Ágasvárról lejövetelkor olyan állapotban voltam már, hogy nem mertem az órámra nézni. Keresztesen megtettem, s a 3:54 azt sugallta, még lehet belőle valami, de akkor halálzónás akció lesz fölfelé és lefelé egyaránt.
Ezt sikerült is megélnem, a Nyikom-nyeregtől végig szédelegve értem a Múzslára. A 4:47-től nem lettem vidámabb, mert tudtam, hogy ebben a kilúgozott állapotban még közelebb kell kerülnöm a határaimhoz, hogy valami jobb időt produkáljak. Nemcsak a határaimhoz, de a földhöz is közelebb kerültem: először egy átlagos botlás után, majd egy "végigszántom a bozótot és landolok, ahogyan tudok" megmozdulással (csak a célban vettem észre, hogy a pólóm úgy néz ki, mint a henteslegyény háromnapos köténye...). Végül elértem a Diós-patakot, s a mászás után éreztem, hogy most már tényleg egy hajszálra vagyok a sikertől/kudarctól. Kipréseltem az utolsó tartalékokat is, és 5:22-kor koppant a fejem a célban az asztalon.
Külön kiemelve köszönöm kísérőm, Svarci áldozatos és minden részletre kitrjedő segítségét, valamint családomnak és a sok-sok embernek, akik a megfelelő hátteret biztosították a felkészüléshez.
Furcsa, de nekem még csak úszás közben volt görcsöm. Ott viszont többször is. Gyakran megyek úgy futni hosszút, hogy nem iszok közben Mg-t CA-t, vagy sót. Soha nem volt még görcs közeli állapotom sem... érdekes.
... a vádlik már annyira görcsöltek, hogy egyértelmű volt, hogy a magnéziumot nem lehet halogatni.
Tegnap nekem is jött a vádligörcs a T50 bejáráson. Olyan sűrűn jelentkezett és annyira intenzív volt, hogy 30 km tájékán (Két-bükkfa-nyereg) kénytelen voltam "feladni." Pedig én már az elejétől fogva Ca-Mg keverékkel frissítettem.
Néhány kérdés:
- Mennyire nyomós ok a görcsök kialakulásánál a szint és km hiány?
- Csak magnéziumot kellett volna használnom?
- Lehet, hogy túladagoltam magam?
- A folyadékbevitel elégtelensége, esetleg a só hiánya is befolyásolja a görcsök kialakulását?
- Mindegy milyen típusú/márkájú pezsgőtabletát használok?
Bizonyára vannak oldalak, ahol ezzel kapcsolatosan bőséges tájékoztatást találok. Mégis jó lenne, ha elmondanád/elmondanátok személyes tapasztalataitokat.
Adtak a végén valami findzsát... Sajna nem fér bele elég sör:-))) Amúgy droszák vagyunk ám tudod-e? Mert én is Athos vagyok, csak a keveredések és félreértések elkerülése végett átkeresztelkedtem Futóapukának... Meg ez a név már jobban is illik rám:-)))
Én csak "babatávos" voltam a hétvégén. Azért jó volt annyi ismerős arcot látni a célban. Jövőre talán én is bevállalom a rendes Mátrabércet. Most elég volt a 36km is.
Ja pulzusadatok...csak, hogy ne lógjak ki a sorból..:-))
AVG: 149, MAX: 171
Végre sikerült 170 fölé tornásznom hosszú küzdéssel...
Amikor elkezdtem futni úgy két és fél éve, a távlati cél a Mátrabérc teljesítése volt. Idén végre eljött az ideje a nagy túrának. Az, hogy a siroki sportcsarnokban nem sokat aludtam, nem csak a tömegszállásnak tudható be. Nem alakult optimálisan a felkészülés, több fontos edzés kimaradt, nem volt a lábamba elég szint meg km. Ennek ellenére bizakodó voltam, reméltem, hogy meg lesz a nyolc órán belüli idő. A rajt után hamar rendeződött a sor, s így a pulzusra való figyelés mellett jócskán volt lehetőség átélni a tavaszi erdő szépségét. A gazos-kövi kilátás káprázatos volt, meg is állapítottuk a mögöttem jövővel, hogy már önmagában ezért érdemes volt elindulni. Valamikor Oroszlánvár előtt alakult ki a sokáig ismétlődő ritmus: akik elhagytak felfele, azokat elhagytam lefele. Ennyit számítanak a botok. Két óra negyven körül értem Kékesre, ahol készséggel teletöltötték a kulcsaimat. Ugyanitt egy kis darab -- édességnek tűnő -- valamit is felmarkoltam, majd kisvártatva nagy köpködés után megállapítottam, hogy a leveskocka korántsem ideális módja a sópótlásnak... A Mátra-nyereg felé a botok ismét jó szolgálatot tettek, majd jó tempóban kezdtem meg a mászást Galyatető felé. Innentől nagyon sokáig csak gyalogosok között haladtam, s csak a sípálya alatti frissítőponton találkoztam újra "hosszútávossal". A vádligörcs első jelei a Vörös-kő után jelentkeztek, de ekkor még némi gyors nyújtás elégnek tűnt. Visszatekintve, jó döntés volt, hogy nem itt használtam el egyetlen magnéziumos pezsgőtablettámat. Némi sík szakasz után az ágasvári kapaszkodó következett. Ezen a szakaszon volt leginkább zavaró a sok túrázó, akiket a szakadék és az áthatolhatatlan bozót között választva alig lehetett egyesével lehagyni. Hamarosan a turistaház mellé értem, ahonnan a piros kereszten kellett volna leereszkedni, egészen a Csörgő-patak völgyéig. Nekem ezt nem sikerült észben tartanom, így a piros keresztről hamar letértem balra a piros csíkra, s így csak utóbb, már majdnem Mátrakeresztesnél tudtam meg, hogy ezzel legalább 1 km-t kerültem. Sebaj, majd jövőre. Ekkor, úgy hat óra felé, már látszott, hogy van esély a tervezettek szerinti teljesítésre, bár a vádlik már annyira görcsöltek, hogy egyértelmű volt, hogy a magnéziumot nem lehet halogatni. Jól is jött a völgyben a várva-várt frissítőpont, ahol még azt a luxust is megengedtem magamnak, hogy kiöntsem a köveket a cipőmből. (Tetszettem volna kamáslit húzni.) A Muzslára újult erővel, s működőképes vádlikkal indultam. Fölfele több futót is sikerült elhagyni. Itt egy (mint utóbb kiderült) Hanákos futó mögé álltam be, aki nagyon sokat segített a nyulazással. A csúcson 6:49-nél előre léptem, s lelkesen indultam lefelé. Innentől a mozgásom már leginkább csak bukdácsolásként volt jellemezhető. Ezen a szakszon szerencsére már alig volt gyalogos, jó is, hogy nem látták, hogy mit művelek a Diós-patak oldalában. 7:39 lett a vége, ami ahhoz képest, hogy öt óránál még nem futottam hosszabbat, nem is olyan rossz. Frissítés: sok víz, kevés tea és műszörp, 6 gél + 1 leveskocka :-)
Gratulálok a Mátrabércen, egyéb helyeken futóknak,
Én idén nem mertem elmenni, inkább T100 terepbejárásra áldoztam a mai napot. Az utolsó Visegrád-Bp közötti részt terveztem abszolválni.
Reggel 5:23-kor indultam itthonról. Kutya hideg volt a HÉV-en és a buszon. Összefagytam mire elt tudtam rajtolni 7:00-kor Visegrádról.
A vártnál hosszabb volt az út a fellegvárig, utána viszont felpörögtek az események, jöttek a pontok/helyek szépen sorban. Az útvonal (hála lúdtalp képeinek) a kritikus részeken is jól követhető volt.
Durva lesz ez a második félidő. A Csúcs hegyi nyereghez 4:58 alatt értem fel. Sok volt a mászás, de még így is megfutottam olyan emelkedőket, amiket a túrán nem fogok tudni.
Bízom egy 13 óra alatti teljesítésben. Ahogy most nézem, azt kell kiküszöbölnöm, hogy Visegrádon nehogy eszembe jusson felszállni a buszra. Ha onnan továbbmegyek, akkor Lajosforrásig már elevickélek; utána meg már behúz a célba a lávány, meg a szükség.
Tegnap azzal köszönt el akibacsi, hogy "holnapra jó futást mindenkinek"... hihi jót mosolyogtunk, erőnkből ui. hangosabbra nem tellett.
No ma reggel mégis átmozgattam, ráadásul egy igen szintes terepen. Történt ui., hogy már régóta beígértem a két nagyobbik gyerkőcnek, hogy majd elviszem őket is futni...
A Kiscelli Parkerdő BMX ösvényein -amit nyugodtan nevezhetünk "Varázskör Kid"-nek is, tartottunk szabályos futóedzést széltappancs Lucával, és IronBencével. Rövid repülőket nyomtunk (fogócska játékos feladatként) a technikás huplikon, edzés végén szabályos nyújtó gyakorlatokkal. A fájnel sprintben 3. lettem. :-)
Hét órás menetidőre tartottam magamat jónak és eltökélt volt a szándékom, hogy
saját tempóban és csak is a saját tempómban megyek. Néha nagy a kisértés, hogy belefussak valami őrülstégbe a Larzen-Akibaci módszerrel de tudtam, hogy ezen a túrán ez a halállal lenne egyenlő. Aki ismer, tudja, hogy legjobb versenyszámomnak még a nevében is benne van, hogy síkfutás. Ezen a túrán pedig az egyetlen sík szakasz Galyán van a szálloda előtt.
Nem pazarolom a szót: jól ment. Holtpont nélkül, egy apró eltévedéssel teljesítettem a tervet. Ettem amikor kellett, visszavettem amikor kellett és toltam amikor kellett. A Szurdokpüspökibe való leereszkedést kivéve egyszer sem mozogtam a "határon." Nem alkalmazkodtam senkihez, nem szégelltem másokat elengedni és nem voltam szívbajos az előzéseknél sem.
A Múzslán láttam esélyét egy hét órán belüli teljesítésnek, úgyhogy meghajtottam az ereszkedést. Ez történetesen a gyengém úgyhogy végig halálfélelmem volt. De 6:56-ra behúztam a beleimet. Jó volt.
A túrán végig olyan emlékeim voltak, hogy 7:04 volt az eddigi egyéni csúcsom. Hát egy nagy túrót. 7:39. 43 perces javítás az már nem rossz.
De most egy darabig megint nem megyek Mátrabércre. Nagy túra és óriási a vonzereje. De az, hogy két rövidebb távot is ráengednek a mezőnyre nekem fárasztó.
MB A tavalyi fiaskó (Kékesnél vártam a kimentésemre) előtt 2 alkalommal voltam az MB-n első 10:41, aztán 10:00 sikerült összehozni. Este baráti társaságban egy közeli vadászházban szálltunk meg, így igazán elég volt 5 kor felkelni, hogy elérjük a 6 os rajtot. Ugyan a rajt pillanatában sikerült elindulni, de elég küzdelmes volt az előretörés. OT Misivel haladtam egy kicsit aztán pár kili után bemelegedtem és bátrabban joggoltam az emelkedőket. Januárban Kékesig felfutottam Viktorinoval hóban akkor 2:45 lett az időnk, így egy kicsit azon belülre vártam magam száraz időben. Oroszlánvár előtt beugrottam a susnyásba, így OT Misi, Athosz, utolért, Nagyjából együtt pecsételtünk. 13 kili körül utolértem Dömét, egy darabig együtt mentünk aztán lecsatlakozott. A 14-18 közötti rész kifejezetten tetszik nekem, így Future aki később indult és itt ért be rácsatlakoztam és felmentünk Kékesig. 2:39. Jól éreztem magam, így innen a lejtőket ahol lehetett bátrabban megfutottam. Időnként igyekeztem az emelkedőket is, Galya előtt éreztem, hogy most már jó lenne suhanni. 3:50 körül pecsételtem Galyánál, utána nagyon élveztem a mozgást egészen a Vöröskőig. Valahol itt értem utól Áki-t Igazán csak az zavart, hogy az egyösvényen összefüggő embersor volt. Nagyon nehéz volt így haladni és a saját tempómban menni. Ágasvárat 4:50 körül értem el Itt futottam össze Fridmannal, aki ugyan elkerült mellőlem végül együtt futottunk be. Ágasvár volt egy piros sávos malőr(kereszt helyett) majd a korrekció után találkoztunk JB-vel, mondta, hogy görcsöl. Volt nálam egy Magne B6, azt feltöltöttem a kulacsába, reméltem végig jön. Mátrakeresztes 5:10 körül. A Múzsla felfele, most nem volt olyan nehéz, talán annak is volt köszönhető hogy fizikálisan jó erőben voltam, de leginkább annak, hogy Balázzsal elég sokat beszélgettünk 6:10 körül. A Múzslán szinte együtt pecsételtünk. Andi, Áki, Balázs, aztán innen ők el én meg letipegtem. Fridman utolért a Dióspatak után, így egy gyorsabb futással 6:59:56 nál nyomtam le a suliba az órám. Azt hiszem jól sikerült minden, elég volt 2 gél és egy banán, némi izo, egy só az útra. Erőnlétileg jól ment, lefele köveken meg nem tudok futni (Ágasvár Múzsla), 149 lett az átlagpulzusom 170 a max. Kicsit alábecsültem képességeim.
Nem mondom, hogy nem számítottam jobbra, de összességében mégis nagyon elégedett vagyok. Apró örömök. El tudtam indulni, nem volt eléhezés, nem volt borulás, nem akadt ki a derekam. Volt viszont gyönyörű erdő, tökéletes futóidő, szokatlanul sok biztatás a gyalogosoktól, futóktól!
Az eleje a szokásos horrorral indult, mert az első fél óra, bemelegedésig a vádligörcs határán... Gyakorlatilag minden ismerős vadul elhúzott, így nem volt kivel menni. Aztán (mint kiderült) sancival kerülgettük egymást egy ideig, sőt procaliber háta is látótávolságon belül maradt. Próbáltam nem csak a futásra figyelni, csodáltam a bükkösöket, nyíló virágokat, sőt még vaddisznókat is láttam az ösvény mentén, kővé meredten csodálkozni. Az időmet nem néztem, de éreztem, hogy nem lesz sokkal jobb Kékesig, mint tavaly. Ez nem töltött el nagy örömmel, viszont elkeserített... Aztán pecsételéskor 10p előnyt regisztrálhattam. Háááát az akkori körülményeket figyelembe véve... Innen viszont engedtem, a lefelék nagyon mentek, bár a derekam miatt pont ezektől tartottam. Galyán aztán beértem procalibert, bár pár perc múlva már a nyakamban lihegett. A keskeny ösvény megint tele volt túrázókkal de ennek ellenére sokkal jobban tudtam haladni mint tavaly, ráadásul volt már helyismeretem. A teázást kihagyva Vörös-kő gyorsan jött. Ágasvárig végig futottam, semmi borulásra utaló jel nem volt. Lefelé rombolás és végig Mkeresztesig futás. Tavaly ez már nehezen ment sétával tarkítva. A Muzsla nem volt leányálom, de bele-bele futogattam. A pontnál értem be Koppányt, aki tavaly (még ismeretlenül) előttem ért be 2p-el. Innen együtt vágtunk neki a Koncsúroknak, de ez most sem ízlett igazán. Reméltem, hogy idén nem lesz több a 2p... Az idei Diós-patak átkelés egy korzó volt a tavalyihoz képest. No, innen már csak határozott belső noszogatás hatására voltam képes futni, de végig ment. 7:20 és Koppánytól megint 2p (jövőre mehetne 6:57-et!). Teljes KO. Ha Szasza nem hozza be az autóból az életmentő italom, eldőlök, mint egy zsák. Külön köszönet érte!!! 1/2ó kellett mire észhez tértem.
A célban a kajasátor nagyon hálás volt!
A Mátra 115, ennek kicsivel több, mint a duplája... Nem lesz leányálom, az biztos.
Sanci, akkor Te voltál, aki szóltál nekem a vaddinók miatt? Egy kulaccsal a kézben toltad? Le-föl kerülgettük egymást egy ideig. Gratula, szép menet volt!
Következzék az én krónikám, kis előzménnyel: A tavalyi Mátrabércen megtanultam a leckét. Sok hiba volt a felkészülésben, cipőválasztásban, erőbeosztásban, nameg 2 eltévedés és a nehéz sáros terep is borzolta a kedélyeinket. Az idei cél a fenti hibák kiköszörülése volt, melyek révén ~45 perc javulást vártam. A sportos ősz végeztével a januárt átaludva februártól lelkesen látogattam a Margitszigetet/Városligetet/Hármast. Elsősorban bringáztam, de a futásnak is szorítottam helyet, főleg, ha cudar idő volt. És hát az volt, valljuk be, így szépen gyűltek a futó km-ek. Nagy hangsúlyt kaptak a varázskör elemei, bár nekem elég volt belőle 2 óra egy napra :) Az elmúlt hetekben már éreztem, hogy beköltözött a delej a combjaimba, jól ment mindkét sport, hamar regenerálódtam, viszont semmilyen komolyabb megmérettetésen nem vettem részt, így fogalmam sem volt a formámról. A héten megterveztem a frissítést: a kékesig kulacs+szendó, onnan tevetáska+1banán+1szendó+1powerbar, majd Mkeresztestől redbull+szendó volt a tervezett menü. Kiszámoltam a várható részidőket, valamint beszerveztem a munkatársam és barátnőjét sofőrnek, frissítőnek, fotósnak, hangulatfokozónak. A terv nem volt bonyolult, Muzsláig lehetőség szerint 80-83%on, aztán onnan indulhat a rock and roll :) A rajt után Döme odakeveredett mellém, s elég sokáig látótávolságon belül maradt. Menet közben láttunk két vagány vaddisznót, döbbenten figyeltek minket :). Az 1. EPt 15 perccel hamarabb értem el, mint tavaly max 84%ig eresztve, ami meglepett. Kellett nekem Döme után nyargalni...Be is rezeltem, előkaptam hát egy stresszoldó szendót, s kényelmesen sétálva betoltam búrámba. Kékesig futás-séta kombó volt néha alapállóig leersztve a pulzust. Felérve maradt a 15 perc előny. Érdekes. Megkaptam a hátizsákom, s nagy rombolásba kezdem egy újabb szendviccsel a számban. Leérve felértem Dömére, s Galyatetőig kényelmesen toltuk optimális tartományba. Döme itt lemaradt a várt frissítő miatt, én meg tovább nyargaltam. Ágasvár környékén kezdtem utolérni a futósporikat, még mindig könnyedén ment a fel s le, bár egy porfürdő azért befigyelt. Mátrakeresztes előtt már elkezdtem számolgatni, majd álmodozni. ~50 perc előnyöm van tavalyhoz képest, s még mindig kutya bajom. Táska le, redbull be, szendó nem kell, gyerünk. Energikusan esek neki a Muzslának, nyoma sincs a tavalyi majomember póznak, megy a 84%. Utólér megint az a spori, akivel már az elejétől fogva kerülgettük egymást. Mindig leelőzött az emelkedőkön, s csak a lefeléken tudtam utólérni, s mint kiderült rövid szóváltásunkból a bokáját féltette. Jól megy neki, hamar lehagy. A muzsla tetejéig még 2 sporit szúrok ki magam előtt, de ekkor már érzem, hogy kizsigereltem magam, görcsközeli állapotban a vádlim. 5x perc alatt értem fel ide, ami megint tovább faragja lehetséges álomidőmet. De egyre jobban tompulok, s a köves lefelén a fáradtság és a laposodó léptek aztán meg is hozzák a várt eredményt. Egy pillanatnyi figyelmetlenség, s egy spori mellett hatalmasat zakózok, a vádlim pedig gombóc formát alkotott. Felvettem a szokásos jajveszékelő embriópózom - persze csak halkan, hogy a vérfarkasok fantáziáját meg ne mozgassam - majd némi sziszegés és huhogás után újra talpon vagyok s tolom tovább. Persze nem esett jól :) A térdem már nagyon nehezen tolerálja a köves egyenetlen terepet. A pataknál kerül elérhető távolságba egy másik spori, akire felérek a faluban. - Te is hosszú - kérdi, ja mondom. - Akkor meccselnünk kell! - Hát ez remek! Ez minden vágyam :)) Ő nyert. A célban hatalmas tapsvihar fogad minket, nagyon jól esik, köszi! Időm: 7:03 (pb) HR avg: 156 HR max: 177 Általában nem szoktam alábecsülni magam (lásd korábbi hszem), s ezzel az idővel alaposan megleptem magam. Beépültek a hegyi edzések, a combom egyáltalán nem volt erőtlen, a frissítőim remek munkát végeztek, nélkülük nem lett volna ilyen jó időm. Erőbeosztás aszem okés volt, talán a végén kicsit keveset ittam. Azt tudtam, mi kell a 8 órán belüli teljesítéshez, most már azt is körvonalazódik bennem mi kell ahhoz, hogy 7en belül legyek :) Szuper futás volt, csodálatos környezetben. Jó pihenést mindenkinek, jövőre ugyanitt!
JB**-vel és kékvirággal egész héten frocliztuk egymást, hogy ki, hogyan keni oda a másikat, és úgy tűnt mind a 3-an elég harapósak vagyunk egy jó időhöz. JB** 6:30-at, én 6:33-at éreztem ideális esetben elérhetőnek. Ő erősebb első 20-asra, én erősebb második felére alapoztam a közel 20 perces javítási tervemet.
Rajt! Kb. 1 kili múlva JB** már 100 m előnyre tett szert, pedig én is igyekeztem. Próbáltam nem nagyon leszakadni, de ehhez többször LT zónában kellett tartózkodnom. Eleinte úgy gondoltam nem baj, rövid "jumpok" vannak, legalább bemelegszem. 20 perc után viszont inkább azt éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége... JB**-ről így lemondtam, sőt a mögöttem közlekedők egy részét is felengedtem magamra, illetve jópárat el is engedtem. A masszív kezdéstől éreztem, ahogy a lábaimból kifut az erő, szédülök, és a gyomrom sem dolgozik igazán.
Tudtam, hogy nem fogok kiszállni, mégis olyan jó volt eljátszani a gondolattal, hogy Kékesen beülök a kocsiba és frissítem a többieket... Aztán nyomtam, bár kissé lájtosabban.
Sikerült visszavenni az intenzitást 80-85 % közé, ami ugyan nem kevés, de már nem olyan halálos. 1:17-tel értem fel Oroszlánvárra, s lent a lajtos kocsitól felnézve mintha még láttam volna JB**-t eltűnni a csúcson. 4 perccel voltam fenn hamarabb mint terveztem. Az jó, akkor lehet lassítani - rám fér. Innen óvatosabbra kapcsoltam, de még így is kemény volt. Rohadtak ezek a kaptatók Kékes felé.
2:24-gyel értem el a pontot, azaz 5 perccel a tervezetten belül. zsotyek visszaigazolta az érzésemet, hogy 5 perccel vagyok JB** mögött, aki azt üzente, hogy Galayatető előtt számít a felfejlődésemre. Szó se róla megtettem mindent, de tudtam, hogy milyen erőben van és éreztem, hogy alig tudok rajta faragni. Csór-hegy után robotpilótára kapcsoltam, ledaráltam pár sporit, és toltam.
3 percre faragtam a hátrányt Galyáig. Itt másodszor frissített feleségem, tőle tudtam az infokat. Kemény tempót mentem Keresztes felé is. A taktikám maradt az, hogy, hogy 80% alá ne nagyon menjen az intenzitás, felfelé 83 % fölé ne nagyon menjek, 85% fölé pedig semmiképpen. Ez nagyjából működött. Mátraszentlászlónál értem utol JB**-t és rögtön látszott, hogy gáz van. Próbáltam bíztatni, de sajna nem nagyon hittem benne, hogy tudunk konvojozni - Ő sem. Vöröskő előtt elmaradt. Ismét egyedül toltam neki, most nagyon ment a szekér. A mászások ugyan nem estek jól, időnként annyira beton volt a lábam, hogy féltem begörcsöl a combom, de végül nem lett gond.
Mátrakeresztes felé még mindig tudtam tartani a tempót, kezdtem bizakodóvá válni. Keresztesen komolyabb depót terveztem colával, masszírral. Ezt részben sikerült összehozni.
Reggel úgy kalkuláltunk, hogy a 6:30-hoz 5 óránál el kell hagyni a falut. 4:55 volt ekkor a menetidőm. Ok, toljuk neki. Nosza Gábor barátom kicsivel előbb indult tovább, így az előttem feltűnő sziluettje húzott maga után. Ahogy felértem rá, a futósabb részeken segített felpörögni, de aztán a kaptatós futásokat Ő már nem erőltette - én meg igen, kissé eljöttem. Viszonylag hamar jött a Muzsla, bár a mászós szakaszok hosszúnak tűntek. 5:45-nél hagytam el a pont helyét. Ezt már elrontani sem lehet! 43-38 perc között le kell érni, csak ki kell bírni! Toltam neki, igyekeztem mindent kifutni, talána Diós patak előtt csak egyszer sétáltam bele. A patak után lassan felpörögtem s a nyílt részen már masszívan 85% körül, hörgés előtt eggyel gurítottam neki. 36:38 lett a Muzsla-cél etap. A sulinál még egy diadal harsogás: 6:21:52. 31 perc javítás. Megleptem magam rendesen.
