Keresés

Részletes keresés

emberimádó Creative Commons License 2007.02.03 0 0 1162

Kedves Dromio!

 

Nagyon tetszik ez a versed. Te írtad, gondolom. Köszi, hogy megosztottad velünk!

Tisztelettel: emberimádó

Előzmény: dromio (887)
alomarculany Creative Commons License 2007.02.01 0 0 1161
Csoóri Sándor
Elengednélek, visszahívnálak

Elengednélek, visszahívnálak
nagy vízben vetnék neked ágyat
s fáradhatatlan tengerészed,
kezemmel körülhajóználak.
Amerre mennél, mennék utánad.
Nyár van, kiköltözöm az ég alá
szerelmed nomádjának:
süssön a Nap, mint a végzet
- egész testemmel égjek!

Erőt az elérhetetlen jövő ad
s holnapi romlása a vágynak.
Darazsak golyózápora
luggatná át a koponyámat,
venné a világ véremet,
de én csak mosolygok,
mert látlak.

Elengednélek, visszahívnálak,
hangya-gyászmenet hömpölyög,
előle eltaszítanálak.
Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék, s a világot
elsötétíteném hajaddal.
Casino27 Creative Commons License 2007.02.01 0 0 1160

Felkavaró szerelmes verseket találtam Zimonyi Zita új verseskötetében, amely az utolsó szerelem hisztériájáról szól. Ilyen őszinte, megrázó kitárulkozással sose találkoztam még. Ízelítőnek feltettem néhány verset. Érdemes végigolvasni a kötetet, nem lehet letenni. (Valentin-napi különleges ajánlással kezdődik, vajon mi rejlik mögötte?)

 

 

  Zimonyi Zita

(töprengés)

 

elröpíti-e hozzád a gondolat

érzékekről felszálló óhajomat,

a sürgetést, hogy jöjj hamar,

elröpíti-e hozzád a gondolat,

hogy két ág puha-pihe tövén

esengve hív-vár a fészekmély,

elröpíti-e a gondolat sietve

verdeső vágyamat szívedhez,

hogy véss kőtábla-szívedbe?

 

 

beezer Creative Commons License 2007.01.31 0 0 1159
Hadd felejtsem végre el a szigorú telet
Mikor a hó megülte a tájat, az életet
Létem izzó napja nézz rám
Nem szólok, csak csodállak némán

A kopár föld végre zöldbe öltözött
Porcsinrózsák hajladoznak kába fejem fölött
Virágok takarója borítson szerelmem
Csak szeress, és ne felejts el engem

Halkan csobog a dalos patak
Ahol elöször megpillantottalak
Ott dölt el végleg a sorsom, az életem
Amikor szembenéztél velem
alomarculany Creative Commons License 2007.01.31 0 0 1158

Imádság

 

Oly szép ez, mint

egy imádság.

Nem bálványhoz,

egymáshoz imádkozunk

szavak nélkül

a szem íriszén

felfénylő sugárral,

szádra vágyó

puha szájjal,

ujjbegyünkön

remegő

simogatással.

dromio Creative Commons License 2007.01.31 0 0 1157

Shrahina :


Lelkedből nyíló virág vagyok

 

izzó bolygók között bolyongva
találtam rád
vénusz puha szirmaira
szólított szíved
száguldva széthulló
univerzumokon át
csillagok lótuszkelyheiben
megmártóztam veled
s most érzem benned a pillanatot
semmiből éledő minden vagyok
a lélegzeted, a szárnyaid
szemedben őrjöngő vágyaid
gerincedbe olvadó fény-folyó
én vagyok benned a rossz és a jó
tükrödre borult angyalporod
testedet éltető otthonod
Napod vagyok, s minden perced
halkan bizsergő szerelmed
párnádra lágyan csorduló álmod
a szolgád vagyok, s a királyod
atomjaid forró rezdülése
emésztő kínjaid enyhülése
szobád falára ömlött öröklét
a balsorsod vagyok, s a szerencséd
fény, mi nélküled nem ragyog...
lelkedből nyíló virág vagyok

blrp Creative Commons License 2007.01.22 0 0 1156

Csokonai Vitéz Mihály:

 

Egy eleven rózsához


Nincs tavasszal, nincs se nyáron,
Mint te, olyan rózsaszál;
Még nagyobb díszt nyerne Sáron,
Csak te ott virítanál.


Rózsaszínnel játszadoznak
Két virító arcaid,
Rózsamézzel harmatoznak
Csókra termett ajkaid.


Látta kellemid Cíthére.
Látta, és irígykedett,
Hogy pirosló lába vére
Képeden büszkélkedett.


Hófehér tekintetednek
Hajnalán nyílásba jött
Rózsaszálacskák ferednek
Tiszta téjhabok között:


Szűz melled fehér ölére
Ők is úgy mosolyganak,
Mint mikor rózsák tövére
Gyöngyvirágot raktanak. -


Rózsa vagy te, rózsa lészel,
Rózsa még a selymed is:
Jaj, de bezzeg kínra tészel
Hogyha van töviskéd is!


Rózsa! engedd hadd heverjek
Éltető bokrodba' már,
S édes árnyékodba' nyerjek
Fészket én rideg madár!

so_veny Creative Commons License 2007.01.08 0 0 1155

Száj


Már nem tudom, hogy miért szeretlek,
de azt azért tudom: nagyon.
Most hát reád rakom a terhet,
szempilláidra a szerelmet,
a mellkasodra, a szívedre
a vállaidra. S úgy hagyom.

 

(Gyurkovics Tibor)

so_veny Creative Commons License 2007.01.08 0 0 1154

"Házasodjunk össze. És gyereket is akarok. És Veled akarok megöregedni.
Veszekedni. Elviselni egymást. Szeretni. Ott akarok lenni melletted,
 ha gyötörnek éjszaka az emlékeid és szükséged van rám.
És felébredni reggel az emlékeimmel, és olyasvalakivel megosztani,
aki nem fordul el tőlem azért, mert azt hiszi, hogy az élet csupa napsütés.
Olyan társ kell, aki nem fél, hogy a végsőkig próbára tegyen."


(Sara Chance)

Borosi Creative Commons License 2007.01.03 0 0 1153
halkabban Creative Commons License 2006.12.30 0 0 1152

Bella István:

 

Maradj velem


Dobol az eső. Hogy esik
Maradj velem még reggelig
akad talán számodra ágy
szék is rárakni ruhád


Mellém is fekhetsz. Fekhelyem
mert itt vagy puhábbra vetem
csönddel bélelem boldogabb
holdakat gyújtok mint a nap


És hallgatok mert jól esik
hallgatom szívveréseid
mint csitul némul el a harc
amíg hajaddal betakarsz


Már nem is kéne mondani
csak hallani csak hallani
Dobol az eső. Hogy dobog
Benned zuhog. Bennem zuhog

halkabban Creative Commons License 2006.12.30 0 0 1151

Keresztes Ágnes :

 

Egyedül


lehet erős az ember
és próbálkoztam is vele elégszer:
a mondat másik fele lemaradt:
rávitt a kényszer.


Elbírtam én, amit cipelni kellett,
mert nem volt hol letenni.
Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
ó, csupa semmi!


Mert a magány, az szégyellnivaló,
csilingelve riaszt, akár a pestis.
Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
lélek is, test is.


Néha boldog az ember egyedül,
és néha kőkemény,
de belül fojtott gyöngédség az asszony
meg eszelős remény.

halkabban Creative Commons License 2006.12.30 0 0 1150

Paul Verlaine:

 

Holdfény


Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomorú lenne.


Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekünkbe,


a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.


(fordító: Szabó Lőrinc)

Celtic Moon Creative Commons License 2006.12.28 0 0 1149

De most megjártad, kedves, most az egyszer.
Ezüsthálóval foglak meg, nem menekszel.
A csillagos ég hálójába foglak,
Nekem fogadsz szót, meg a csillagoknak.

Az volt a veszted, mind a kettőnk veszte,
Az a csillagos júniusi este....
....Csak a csillagok voltak és mi ketten!
A csillagok közt szálltunk! És ijedten
és görcsösen fogtuk egymás kezét.

 

/Nadányi Zoltán/

blrp Creative Commons License 2006.12.27 0 0 1148

Fodor Ákos:

 

KIS-RENESZÁNSZ

 

 

szerelemtől álmatlan forogtam
hajnalig – akkor
megszámoltam, hogy orrában két luk van.
Mosolyogtam és elaludtam.

blrp Creative Commons License 2006.12.27 0 0 1147

 

Ha égek, elégek


Bach Esz-dur szvit triójára

 
Ne szólj, ne közelíts!
Nem hó hull, tűz esik.
Elfúlok,
meggyúlok,
fölgyújtnak szemeid.

 
Ha szó, majd elakad,
ha hó, majd elapad,
elhulló,
lehulló
csillag a derekad.
 

Oly jó, hogy újra vagy.
Forró
szavaidtól
kigyullad a nap.
Hajnal, hajnalj!
És soha el ne hagyj!
 

Ha hó volt, leesett.
Ha szó, a közeled.
Ha égek,
elégek,
éljek:
nézzem a szemed.

 

/Bella István/

blrp Creative Commons License 2006.12.08 0 0 1146

József Attila:


Mikor az uccán átment a kedves..


Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.


Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.


Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.


Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.


És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.


Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!


De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.


És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

blrp Creative Commons License 2006.12.08 0 0 1145

József Attila:


A fergeteg ormán


Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek.
Mindegy, ha azt is hiszem, hogy magamnak szólok.
Néha meghalljuk nevünket, de akkor ott vagyunk, ahol a madár se jár
A fergeteg ormán sugárzunk fölfelé messze a sugarak portengerétől


Csak a szívünkből zuhanó szelek lengetnek fölfoghatatlan villamosságot
Följebb tolom fejemről a fellegeket, de azért érzem a levegővel
Cirógatnak a tavalyi bimbók, s a lehullott levelek nyomdokai


Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek
A madarak meghalnak fölötte, szívére hull kicsi, hideg testük.


Nagyon szegény az ember,
Ha egyedül van és kedvesét szeretné harapdálni,
De úgy, hogy az őneki mégse fájjon.

dromio Creative Commons License 2006.12.04 0 0 1144

Bella István:

Most csak

 

Most csak melléd fekszem és nézlek,
de nem szememmel, nézlek a számmal,
nézlek bőrömmel, kezemmel,
nézlek kigyúló szempillámmal.

 

Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.
A föld az eget így betűzi.
Így tapogatják világtalan fények
csillagok borzongó betűit.

blrp Creative Commons License 2006.11.26 0 0 1143

Lajtai Gábor:

 

A csakazértis okán

 

Tegnap hitemre bíbor alkony ült
És hűs kaszával szegte kedvemet
Reményveszejtő kétkedő talány


De hangod óvón új erőt adott
Mert mából érő holnapot kívánt
És elhitette: mégis érdemes

halkabban Creative Commons License 2006.11.26 0 0 1142

József Attila:

 

Érik a fény


Megrázhatom fáimat, már közelednek testvéreim.

 

Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat látod-e vállainkon?
Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér -
Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe.

 

A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek telepednek küszöbeinkre
Gyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknák
Pacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak csókjainkban.

 

Hát pazaroljuk szét harangjainkat, kitárt ajtónál mosolyogjunk
Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen hazánk vidékeit
Készen vagyunk már égboltjainkkal s készen vagyunk a fényességre
Aki hajnalonta gyönge virágokat okoz.

dromio Creative Commons License 2006.11.24 0 0 1141

Imre Flóra:


Tatjana levele
(tizenöt évvel öregebben)

 

Talán elmondhatja a dal,
amit a próza sose merhet,
egyikünk se oly fiatal,
hogy eleresszük a szerelmet.


Jött, ránk nézett és elszaladt.
Hátha vissza lehetne csalni,
hátha lehet a Nap alatt
valami még- amennyi, annyi.


Szorongsz, ahogy én is szorongtam,
míg írtam ezt a levelet.
Rejtőzz el itt a két karomban.


Kis herceg, gyere közelebb,
engedd el magadat nyugodtan.
Majd én vezetem a kezed.

halkabban Creative Commons License 2006.11.24 0 0 1140

 

Puskin:


Tatjana levele Anyeginhoz


Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.
De ha sorsom panasz-szavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem,
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.


Miért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.


Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt, színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást -
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.


Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében...

halkabban Creative Commons License 2006.11.19 0 0 1139

Reményik Sándor:

 

Csak egymáshoz


Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -


Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!


Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -


Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.


Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -


Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

blrp Creative Commons License 2006.11.19 0 0 1138

Várnai Zseni

MOSOLY


A selyem,
Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
Nem olyan selymes mint az arcod.
Az ének,
Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
Nem olyan édes mint a hangod.
A napfény,
Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
A mosolyodnak halovány árnya,
S a könnycsepp,
Mi végig harmatozza,
Az egek tiszta zokogása.

halkabban Creative Commons License 2006.11.19 0 0 1137

KÁNYÁDI SÁNDOR:


FELEMÁS ŐSZI ÉNEK

 

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

 

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

 

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

 

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

halkabban Creative Commons License 2006.11.12 0 0 1136

JULES SUPERVIELLE:

 

Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem


        Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem,
        mindig határozott vagy és cáfolhatatlan,
        szemem láttára lesz belőled zene, dallam
        s már lát a fülem is, épp úgy, mint a szemem.


        Úgy élsz bennem, akár ha itt állnál előttem,
        szíved oly dallamos, oly nyílt; és néhanap
        hallom, amint dobogsz halántékom alatt,
        mikor mélyeimen átsurransz eltűnőben.

beezer Creative Commons License 2006.11.10 0 0 1135
Nemtom ki írta, hogy a boldog emberek unalmasak, mert egyformák. Hát valahogy így.
Igen én mindig csak saját verset írok ide. Jó vagy rossz, vállalom érte a felelősséget.
Előzmény: dromio (1134)
dromio Creative Commons License 2006.11.10 0 0 1134

Köszönöm a válaszokat.

 

Tetszik magyarul is. Számomra nem negédes így sem, a fájdalom cseppent egy kis kesernyéset a nagyon édesbe.

Feltételezem, hogy saját, így a szerző megjelölése nélkül.

 

Végülis egyformák a szerelmes versek - Tristan és Isoldától a Csárdáskirálynőig :)

 - amennyire a szerelmek és szerelmesek.

Mint a mágnesesség vagy gravitáció.. költőibben; az örök vonzás.

Nem lehet nem foglalkozni vele, mert mindenütt van.

beezer Creative Commons License 2006.11.10 0 0 1133
Muitas gracas. A verse e bela.:)))))
Előzmény: muallim (1128)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!