Ha cisztáid is vannak + magas tesztoszteron, az már PCO. Valószínűleg metformin is kellene rá. A vetélésnek és koraszülésnek is lehet oka ez a betegség. A kistesóprojekt előtt mindenképp rendbe kell hozni az inzulin és cukorértékeket.
Én is gyanítottam, hogy ez az endokrinológus nem a legjobb.
Sajnálom, hogy csak most kaptam észbe, mert már serdülő korom óta gond volt a mensivel. Amikor pedig gyermeket szerettünk volna a párommal, akkor végül egy mendőségi központban kötöttünk ki. Ott is mondták, hogy magas a tesztoszteronom. Cisztáim mindig is voltak, de soha egyik nődoki nem tulajdonított nagyobb jelentőséget neki.
Végül inszem során összejött a gyermekünk! De mondanom sem kell, hogy nem volt séta galop még ultrogestánnal sem. Ikerterhességből egy maradt, előjött a cukor, és végül koraszülés. Persze nem tudták megmondani mi volt az oka. Utána 6 évre rá úgy gondoltam legyen kistesó. Elég gyorsan összejött, de sajnos a 7. héten elvetéltem.
Az biztos, hogy a hormonjaim nem jók, hiszen norculut nélkül nem volt mensim, csak pecsételgetések. A petef. cisztásak. És még sok tünet meg van a pco-hoz. Lehet, hogy emiatt is voltak ezek a problémák a terhességeim alatt.
Azért ha majd ismét tervezzük a kistesót biztos, hogy jobban megválasztom az orvosokat (endokrinológus, nőgyógyász).
Bocsánat a kifakadásoméret, csak bosszant, hogy lehet, hogy nagyobb odafigyeléssel, talán...
Bár mindennek meg van az oka!
És a legfontosabb, hogy van egy gyönyörű kislányom!!!
Diétázni meg fogok, mert biztos vagyok benne, hogy szükség lesz rá.
Több ismerősömnek is egy DM-es sajátmárkás tabletta állította meg a hajhullást és lett egy csomó bébihajuk. Vmi 2-3000 Ft talán 60 tabletta. Utánakérdezzek a pontos nevének? Én mire megvettem volna, pont abbahagyta a hullást, pedig már én is totál el voltam szontyolodva miatta...
Szia Maszebo, csatlakozom a többiekhez, a 8,3-as 120-as vércukor nagyon magas, én is javaslom az endokrinológust. A Mensmentisbe érdemes lenne bejelentkezned, szerintem majdnem mindannyian oda járunk. Az én orvosom Rencz Rita, őt nagyon javaslom. Lehet még Tűű Lászlóhoz is menni, akiről szintén sok jót hallottam. Lehet, hogy nem vagy pco-s, de a cukrod miatt érdemes lenne elmenned hozzájuk. Arra készülj, hogy az első alkalommal kb. 6 hétre fognak tudni időpontot adni.
De bizony, hogy kell diéta... sőt a vékony inzulinrezisztenseknek sokszor nehezebb a dolguk, mert a túlsúlyosaknál már az is sokat javíthat az értékeken, ha fogynak pár kilót, soványaknál ezt a lapot ugye nem lehet megjátszani...
Mondjuk nekem is volt terhességi cukrom, és azt komolyabban vették. Ez a doki mindig csak azt mondogatja, hogy normális a súlyom, így nem kell diéta. De én nem fogyni akarok, hanem szeretném megelőzni a dolgokat....
Biztos jönnek majd a hozzáértőbbek, de engem ennél lightosabb kétórás cukorértékért már befektettek volna terhesen kórházba. (mondjuk terhesen mindig sokkal-sokkal komolyabban veszik a cukorterhelést, de azért 7,8 fölött már egyáltalában nem OK a dolog.)
Leírnám a leleteimet, tudnátok benne segíteni? Úgy látom, hogy a hormon szintek jók, csak a cukorral van egy pici probléma. a doki szerint nem kell erre diéta, szerintetek sem? Azt mondta csökkent glükoz toleranciám van, de mivel vékony vagyok minden maradhat úgy ahogy van. Én nem tudom mit is gondoljak.
Képzeljétek! Nyertem egy Accu-chek vércukormérőt! Hétfőn értesítettek e-mail-ben elkérték a címemet, tegnap este már itt volt az értesítés, h megjött :D Még soha semmit nem nyertem, és most... :D
Csajok! Skiin-ről tud valaki valamit? Úgy emlékszem akkor írt utoljára, mikor audit volt náluk. Vagy csak én olvasok felszínesen?
Mása1981: Nekem nem volt problémám sem a Duphastonnal, sem a z Utrogestannal. :S
Szerdán voltam nődokinál, és megvizsgálta a petefészkeimet. Szerinte nincsenek PCOS petefészkeim...menstruációm rendszeres, és ebben a hónapban a 11-dik cn.-on már a bal petefészkemben ott csücsül egy 14mm-es tüsző. :)
A doki szerint vasárnap action! :DDD
Úgyhogy magas inzulinszint adott, petefészkek rendben, hormonok 3-dik napon rendben. :S
Nem találok semmit, hogy mit lehetne kezdeni a hajhullással.........
Mindenhol csak azt írják le h mitől van, de mivel segíthetek rajta, hogy egy kicsit csillapodjon?
Tapasztalatokra van szükségem , amik nektek beváltak, nem linkekre :( kicsit bedepiztem most, mert az utóbbi 2 hónapba megint nagyon elkezdett hullani :(
de csak szárazat és keveset. kb 2dl egy héten. (most én a megfázás miatt nyilván picit többet fogok, de amúgy meg egyáltalán nem iszom, akár 1 hónapig sem semmilyen alkoholt).
Én most nem tudom mi van. Tegnap kellett volna megjönnie, nekem mindig 28 naposak voltak a ciklusaim... A teszt negatív. Lehet most ütött be az ir és elkezdek majd össze vissza mensizni? :( A múlt hónapom mondjuk nagyon stresszes volt és nagyon sokat dolgoztam.
Tengerik, van bizony! :) Én eddig sárgabarackosat és almás-fahéjasat vettem. Egyébként köszi csajok a sok hasznos infot! örülök, hogy itt vagytok és segítetek mindenben. Most nagyon pozitívan látom a dolgokat, még élvezem is a diétát, mert úgy gondolkodom, hogy ezzel jót teszek a szervezetemnek és már megérdemli a sok rossz után amit vele műveltem :D
bibü, nem tudom mennyi ch-t ehetsz, de egy joghurt sztem baromi kevés, tegyél bele zab v. tönkölykorpát (én mindig csak a tetejére keverem, aztán jön az élvezet :)
vikiviki, kleingy gyűjteményében van egy receptem, sós muffin
bele lehet tenni mindenfélét: maradék sülthúst, virslit, pirított bacont, sajtot (tetejére is), hagymát, répát, cukkinit, párolt gombát, paprikát, petrezselymet ami épp akad otthon,
lefagyasztható
tegnap sütöttem buktát pl. igaz frissen finom, de picit bemikrózva 1-2 napig jó (na nálunk nem fog annyit megérni) sajnos olyan diab lekvárt nem sikerült még találnom ami nem folyik ki, úgyhogy most rendes szilvalekvárral csináltam, de lehet bele tenni túrót pl. és akkor rögtön nincs ez a gond