Biztos nem jól értem a dolgot, de nekem úgy tűnik, hogy "A mondtam neki, hogy de jól tette!" példa lényegében analóg a példánkkal, vesszőis van benne, és a tagmondatoknak is más az alanya.
Ugyanakkor a példamondat kötőszava kétféleképpen értelmezhető.
Ha jól látom a jelzett oldalon egyetlenegyszer sem szerepel (eszperente:-) ez a szerkezet vesszővel, csak kettősponttal. Minden vesszős-kérdőjeles példában azonos az alany.
A szabály az, hogy a mondatzáró írásjelet a főmondat szabja meg.
Tehát a függő idézet esetében nem kerülhet kérdőjel a mondat végére.
Tehát:
A saját testvére azt kérdezte tőlem, hogy tudsz vele kijönni.
Megjegyzem, nekem ez a mondat a felvetett problémától függetlenül is furcsa, nem érzem a hangsúlyt. Szerintem a saját szó felesleges, meert csak nyomatékosító szerepe van a birtokos személyjel mellett. Ha használjuk, ide kerül a mondathangsúly, viszont akkor más szórend kellene. Más részről, ha ez függő idézet, akkor a mellékmondat állítmánya inkább e.sz. 1. sz., azaz
A saját testvére kérdezte (azt) tőlem, hogy (hogyan) tudok vele kijönni.
Úgy tűnik azonban, hogy ez a mondat inkább az ún. kapcsolt egyenes beszéd esete, amikor ki lehet tenni a mellékmondat végére is az annak megfelelő írásjelet (itt kérdőjelet), és a két mondatrész között lehet akár vessző, akár kettőspont. Ebben az értelmezésben elfogadható a
A saját testvére azt kérdezte tőlem, hogy tudsz vele kijönni?
(Vö. OH 321. oldal)
Bár ebben az esetben is rossznak érzem a főmondat szórendjét, de nem ez volt a kérdés.
Köszi Igen, én is valahogy így gondoltam. Itt a cégnél lett is belőle egy kis vita, mert a megrendelő így akarja: A saját testvére azt kérdezte tőlem, hogy tudsz vele kijönni?
Esetleg még ez is helyes lehetne szerintem így: A saját testvére azt kérdezte tőlem: hogy tudsz vele kijönni?
Kedves rumci, malaczky! Mindkettőtöknek köszönöm. Nem állítom, hogy ha valaki eztán rákérdezne, el tudnám magyarázni, hogyan is állunk a „hehezettel” (inkább bájosan heherésznék), de nagyon meggyőző, örülök, hogy tőletek kérdeztem. Máskor is meg fogom tenni. Minden jót, abessza
Ez teljes mértékben így van, de persze hozzá lehet tenni, hogy az éta (nagy betűvel H) eredetileg a görög írásban is a h hang jele volt, s ezzel a funkcióval került be anno a latin ábécébe is. Ám a Kr.e. VI. szd.-ban a keleti jón nyelvjárásban a h hang némává vált (amiként ez a latin nyelv fejlődése során is tendencia volt), és emiatt az éta az a, majd később az e magánhangzó jelévé változott. Mivel más görög nyelvárásokban a h msh. megmaradt, annak jelölésére a hellenisztikus korban "kettévágott" nagy éta H bal oldali darabjának stilizált (lekerekített változatát) kezdték használni. Némiképp leegyszerűsítve így függ össze az erős hehezet (spiritus asper) c alakú jelének kialakulása és a H (értsd éta és latin h) betű története (a wikipedia nyomán).
Tiszteletreméltó, hogy rumci, bár mindezt jól, sőt nálam alighanem sokkal jobban tudja, nem mesélte el, mert — velem ellentétben — fölöslegesen nem fecseg. Adamik Tamás jut róla eszembe, aki — Ritoók Zsigmond közelmúltbeli megállapítása szerint — rendkívül fegyelmezetten, már-már aszketikus módon megfékezte magát Római irodalomtörténetében, amennyiben azokról a dolgokról is mértéktartóan írt, amelyekről sokszorosan többet tud annál, mint amennyi az opus magnumba (egyes magasan kvalifikált személyek opus magnusnak mondják...) nézete szerint beleilleszkedhetett.
Nem értelmezted jól, ugyanis a mellékjeleket – egy kivétellel – zéró fokon írjuk át. Az egy kivétel az erős hehezet (c-t formázó, aposztrófszerű jel), azt (és csak azt) ugyanis h-val adjuk vissza átírásban. Ήρων neve pont egy ilyennel kezdődik, ez az oka a Hérón írásképnek.
Megint görögös kérdésem van: Hρων a fickó neve, a görög betűk átírását nézve Érónnak kellene írni (ha jól értelmeztem), viszont Heron, Héron, Hérón néven fut egyébként. Az utóbbi lenne a helyes? Hogyan bizonyosodhatnom meg róla, ha szótárban nem találom?
Köszönöm, de abban azért egyetértünk, nem, hogy egy efféle kifakadás halál esetén: "Itt hagyott engem az én édes uram!", nem igazán azt jelenti, hogy itt hagyott engem az udvaron, ő meg elutazott, hanem azt, elhagyott, cserben hagyott, egyedül hagyott, magamra hagyott, vagyis tehát: itthagyott?
A szövegből nem derül ki, hogy melyik csatornán nézte a híradót. Ekkor is nagy betűvel írandó? Egy kis vita alakult itthon ki ebből, mert az én véleményem szerint a többi ehhez hasonló hírműsort is híradónak hívják. Én nem feltétlenül írnám nagy kezdőbetűvel.
Elnézést a lassú válaszért, elkapott a harctéri lustaság. És az érdemi válasz LvT-től tulajdonképpen elhangzott.
Szóval érdemes megnézni az itt és az ott dolgait. Az utóbbi esetében van több igekötőszerű használat, az előbbinél nincs. Hogy valami igekötő-e, nem egyszerű igen-nem kérdés, elég sokan vannak az átmenetek. A két leghasználhatóbb kritérium az irányé, illetve a gyakoriságé. Az igekötő mindig lativusi, tehát a hová? kérdésre válaszoló: odahagy van, *idehagy nincs. Az ott több igéhez is tud csatlakozni nem egyszerű locativusi értelemben, míg az itt ennél jóval bizonytalanabb. De tulajdonképpen a ránéz – rám néz problematika van ennek is a mélyén: bizonyos igekötős igék esetében az igekötőt kiválthatja egy (névmási) határozószó, ezt viszont nem szokás igekötőnek tekinteni, hiszen a határozói jelentés és az ehhez kapcsolódó nyomaték meghatározó jegy. Mindezeket tekintetbe véve nem gondolom, hogy éles határvonal van az itt/ott között, de van akkora árnyalat, amit a helyesírás már nyugodtan tükrözhet.
(Az élet-halál harc és a nap-éj egyenlőség esetében nemhogy felülbíráltuk volna a helyesírási szabályzatot, épp ellenkezőleg: a harmadik mozgószabályt alkalmaztuk ott, ahol a korábbi szótárak nem tették; ráadásul nem önkényesen, hanem a Magyar Nyelvi Bizottságot megszavaztatva.)
Üdvözlet mindenkinek! A következő idézetben helyesen van írva a híradó? (A nagy kezdőbetűre gondolok.) "Valamelyik este nézem a Híradót, élő bejelentkezés..." A válaszokat előre köszönöm. Krisztián
Elsiklottál afölött, hogy a magyarban _van_ bevett, meghonosodott alak. Méghozzá - a történelemben, a filozófiában, a matematikán kívül minden területen - a Püthagorasz az. A matematikában van egy más írásmód, amely viszont általában a tételre (számhármasra stb.) vonatkozik, és rendszerint ha az emberről van szó, akkor kiírják legalább zárójelben a Püthagorasz alakot is. Tehát én kifejezetten a tétel nevét, ill. esetleg a matematikai használatot tekinteném rendhagyóan meghonosodott "hagyományos" írásmódnak.
(Hát ez az... ahogy én látom, vagy korrektek vagyunk, és görög betűkkel írjuk, vagy átalakítjuk a mi betűinkre, de akkor már majdnem mindegy, hogy hogyan, az úgysem az eredeti.)
Az acutus/gravis a görögben pozicionális, bár te ezt biztosan tudod, (kivéve összetételekben, összevonásokban) az utolsó szótagon acutus helyett — mintegy orthografikusan — gravist írnak.
Az adott típusban pedig azért nem látod, mert tudatosan nincs különbség. Az 1982-ben bevezetett helyesírási reform szerint az újgörögben használatos _függőleges_ tonost használta. Azóta ez a jel a használatból kiesett, legalább is ilyen grafikai formában: ma acutus alakú, azaz jobbra dőlő ékezetet használnak az újgörög szedéséhez is.
Amit te acutusnak hívsz az ógörögben használatos, U+1FFD-n van kódolva Unicode-ban, és "GREEK OXIA" nevet hordja. A gravisod U+1FEF "GREEK VARIA". A lenti példában használt U+0384 "GREEK TONOS". (Persze valójában "precomposed" U+03CC "GREEK SMALL LETTER OMICRON WITH TONOS lett írva). Az oxia "helyes" formája csak jobbra dőlő lehet, a variáé csak balra dőlő, a tonosé teljesen függélyes vagy jobbra dőlő.
