Sziasztok, Ha valakinek volna kedve, ideje átnézni (és persze tudja is), hogy az alábbiak helyesek-e... megköszönném. Egy oldalon találtam mint gyakori hibák, elvileg ezek a helyes verziók, de nekem akad közte egy-két gyanús. Ja, ha tudtok egy oldalt, ami hatékonyan használható ellenőrzésre, az talán még jobb! Üdv: prota
végül is mindigis legalábbis klaviatúra kultúra kulturális kamikaze vigad ventilátor véget ér végigcsinál vákuum abszolút afféle akként afelé annullál bura (lámpa) bujkál címke elsüllyed feltűnő feltüntet guggol hagyja higgye hígít irkál írogat ironikus irónia íziben üzér tűzifa turista tízes vizes tanár úr tanárnő szurkál szívat szinonima szatellit selypít rugdos robusztus (rossz: robosztus) pöfeteggomba plusz pompon (rossz: pompom) őrjöng nyitva tartás (rossz: nyitvatartás) mulandó melankolikus mellékhelyiség (rossz: mellékhelység) még egyszer lehelet
Az oroszban meg így: «Лев Толстой». Fura, hogy ahány ház... Mi másodlagosként is befelé fordítjuk a hegyüket, ők meg kifelé, és ez tűnik az elsődleges idjelüknek.
Érdekes, amit írsz, nem tudtam. Egyébként asszem a "francia idézőjelet" a hazai szaknyelvben lúdlábnak (Gänsefüsschen) hívják. A franciában egyébként szóköz dukál az idézőjel és a megfelelő szó közé (sőt a ponton kívül úgyszólván minden írásjelnél ez a szabály). Régen ezt az írásjelekkel kapcsolatos kötelező szóközt nálunk is respektálták (talán csak egyes nyomdák?), ma viszont idehaza már nagyon profi szerkesztőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki a különféle nyelvek idézőjelezési szokásairól tudjon valamit, ami idegen nyelvű bibliográfiai apparátus esetében hasznos (nota bene, a könyvek jelentős részét nem szerkeszti meg senki, csak kinyomtatódnak).
A skandináv országokban (de legalább is a svédeknél és a finneknél) pedig »így idéznek». Azaz a nyitó is, a záró is olyan, mint a francia záró idézőjel. Ez is elég sajátos. Bizonyos értelemben a magyar tudományos jelentésjel egyforma, jobbra "domborodó" alakjával párhuzamos példa.
Kedves scasc, való igaz, itt is a megszokottságok, esetleg a következetlenségektől nem mentes hagyományok a döntőek, és nem a ráció vagy akár az esztétikai princípiumok diadaláról szól a történet. Azt hiszem, nálunk régebben (az AkH. előtt??) a német stílusú idézőjelezés dívott, amely abban különbözött a ma használatostól, hogy az idézetet berekesztő idézőjel egyfajta szimmetria alapján balra domborodott (ma ugye alakjukra nézve azonosak: mindkettő jobbra domborodik). Az idézőjelezést illetően sokféle szokás érvényesül a nagyvilágban. Amit írsz az aposztróf quotation mark funkciójáról, alapvetően igaz, de az angolszász világban is többféle úzus elfogadott. Az olaszoknál ismert az a különös szokás, hogy a nyitó idézőjel van fent, a berekesztő pedig lent, másutt ilyet nem láttam, de ez persze semmit nem jelent. Mindenesetre az a benyomásom, hogy a nagy nyelvekben, még a németben is, az idézőjel-használat (is) kevésbé egységes (pl. a tudományos könyvkiadási gyakorlatot tekintve), mint nálunk.
Nem ez lenne az egyetlen "elméletileg" nem esztétikus ill. "illogikus" megoldás, ami esetleg — ki tudja? — egyszer a múltban akár hibából is születhetett, de amit a hogyomány szentesít. Sőt: magasztal.
Mondjuk csak az angolos használat jön szóba, az alsó egyszerű idézőjel még ‚zavaróbb’ jeleség.
Elképesztő a kommunikációd. Ha rumcival beszélsz, akkor az idézőjeled szabálytalan, ha viszont velem beszélsz, akkor meg chacun à son goût. Na jó, akkor up yours.
ad1. Igazad van, rögzítsük is írásban: az egyszeres idézőjel nem szabályos a magyarban. ad2. Ebben is igazad van, tényleg arról van szó, hogy a beszédben hangsúllyal különböztetjük meg a kötőszót a kérdőszótól, írásban meg... ezek szerint szabályosan sehogy?
A csizmát az előszobában szeretjük, nem az asztalon... nem bánom, vegyük elő megint a suk/sük vs tyuk/tyük kérdését, de csak azután, hogy vasvillával felszórtuk a diót a padlásra, illetve vékában behordtuk a napfényt a házba: te egyszerűen az ellen tiltakozol, hogy valaki el akarja vitatni a jogodat, hogy megszégyeníthesd azokat, akik másképp beszélnek mint te... De ha nagyon akarod, nyiss rá egy külön topikot, ott megbeszélhetjük, hogy a t+j összeolvadása miért kell feltétlenül másképp történjen, ha a j a felszólító jele, és másképp, ha a tárgyas ragozásé.
> a magyar helyesírás szabályai azonban idézőjelestül kötelező jelleggel rendelkeznek
Törvény egyelőre nem írja elő... én magam általában igyekszem követni a helyesírás szabályait, kivéve, ha tudatosan eltérek tőlük, például az 'idézeteket' így szeretem írni.
Tisztelettel kérdezném, nincs-e abban valami következetlenség, hogy a nyelvészek a szemantikai jel funkciójában is ugyanazt az aposztrófot teszik ki a szó elejére és a végére, holott a szó elejére tehetnének balra domborodót is (a zárójelezés formai megoldásához hasonlóan). Igaz, a kezdő és záró idézőjelek alakja között sincs a magyar helyesírásban különbség, de ezeknél az alsó ill. a felső vonalban való elhelyezés jól tükrözi az eltérő pozíciót.
> a szabványos magyar „macskakörmök„ gyakran ügyetlenül néznek ki,
Szvsz semmivel sem nézneki ki ügyetlenebbül, mint a suksükölés. Mivel az utóbbira tudtommal nincs semmiféle kritikai észrevételed, fura, hogy az idézőjelet viszont — teljesen szubjektív alapon — kritizálod. A suksükölés tilalma ugyanis nem nyelv(szet)i norma (csak bizonyos körökben elvárt, ahol ti. tudnak különböztetni indicativus és coniunctivus között), a magyar helyesírás szabályai azonban idézőjelestül kötelező jelleggel rendelkeznek. Ha nagyon kedveled az aposztrófokat idézőjel funkcióban, aggálytalanul hasznáhatod őket legbelső idézőjelként ekként: "a »b 'c' d« e".
1. Ha " jelet használtál volna, nem ' jelet, nem szóltam volna. A magyarban a félidézőjelnek csak harmadlagos szerepe van. (Illetve nyelvészeti szakszövegben jelentésjelként is használatos.) 2. Tudom, hogy nem a hangsúlyt akartad vele jelölni, de a két hogyot épp a hangsúlyosságuk különíti el. Merthogy nem hagyunk el semmiféle betűket; a hogy nagyon régen jelent ’hogyan’-t is. (Ennek a történetiségnek a tükrözése a’ ház’ ajtaja szintű archaizmus.)
> Az idézőjel ilyetén használata nekem furcsa a magyarban. Viszont elterjedt a számítástechnikában; a szabványos magyar „macskakörmök„ gyakran ügyetlenül néznek ki, vagy éppen egy kérdőjel jelenik meg helyettük
> A hangsúlyos hogy aposztrófozása bár nem egyedi jelenség, szembemegy a helyesírással. Nem a hangsúlyt jelzi, hanem a hogyan utolsó két betűjének elhagyását.
Az idézőjel ilyetén használata nekem furcsa a magyarban. Az általad idézett alakja meg egyértelműen hiba: „a magyar »idézőjel« ilyen” (hogy külső és belső idézőjelre is mutassak példát). A hangsúlyos hogy aposztrófozása bár nem egyedi jelenség, szembemegy a helyesírással.
Biztos nem jól értem a dolgot, de nekem úgy tűnik, hogy "A mondtam neki, hogy de jól tette!" példa lényegében analóg a példánkkal, vesszőis van benne, és a tagmondatoknak is más az alanya.
Ugyanakkor a példamondat kötőszava kétféleképpen értelmezhető.
Ha jól látom a jelzett oldalon egyetlenegyszer sem szerepel (eszperente:-) ez a szerkezet vesszővel, csak kettősponttal. Minden vesszős-kérdőjeles példában azonos az alany.
A szabály az, hogy a mondatzáró írásjelet a főmondat szabja meg.
Tehát a függő idézet esetében nem kerülhet kérdőjel a mondat végére.
Tehát:
A saját testvére azt kérdezte tőlem, hogy tudsz vele kijönni.
Megjegyzem, nekem ez a mondat a felvetett problémától függetlenül is furcsa, nem érzem a hangsúlyt. Szerintem a saját szó felesleges, meert csak nyomatékosító szerepe van a birtokos személyjel mellett. Ha használjuk, ide kerül a mondathangsúly, viszont akkor más szórend kellene. Más részről, ha ez függő idézet, akkor a mellékmondat állítmánya inkább e.sz. 1. sz., azaz
A saját testvére kérdezte (azt) tőlem, hogy (hogyan) tudok vele kijönni.
Úgy tűnik azonban, hogy ez a mondat inkább az ún. kapcsolt egyenes beszéd esete, amikor ki lehet tenni a mellékmondat végére is az annak megfelelő írásjelet (itt kérdőjelet), és a két mondatrész között lehet akár vessző, akár kettőspont. Ebben az értelmezésben elfogadható a
A saját testvére azt kérdezte tőlem, hogy tudsz vele kijönni?
(Vö. OH 321. oldal)
Bár ebben az esetben is rossznak érzem a főmondat szórendjét, de nem ez volt a kérdés.