Keresés

Részletes keresés

géem Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2140
Csak három jelző az új t100 kapcsán: durva, durva, durva:-)
Ezen persze csodaszép táj, tökéletes szervezés némiképp finomított, de a lényeg marad. A Prédikálószék övön alul talált, az nem élő embernek való. Az addig sikeresen tartott pulzuszóna (150-155) onnan drámaian és végérvényesen 135 alá esett. Hiába, a Sokoró kevés az ilyen megmérettetésekre felkészüléshez. Többször a feladás gondolatával játszottam, de szerencsére a potenciális kilépési pontok völgyben vannak, ahol az ember hajlamos optimistábban gondolkodni. Futóversenyen viszont ennyit még nem gyalogoltam, és ez eléggé frusztráló tud menetközben lenni. Végül azért az előzetesen becsült időn belül, 13:13 alatt, világosban beértem. Az eltévedést csak a tapasztalt sporttársaknak hála sikerült elkerülni.
Jövőre biztosan másként éljük majd meg a versenyt, ez a tapasztalás éve volt.
Én azért nagyon sajnálom a Kinizsit. A kevesebb szint nekem jobban fejszik, a panorámákat gond nélkül hagynám a családi kirándulásokra, és talán a talaj is boka-barátabb a régi útvonalon.
Köszönet a hibátlan rendezésért, gratula a teljesítőknek, szép munka volt!
ganki Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2139
T100 pontőri szemmel

Látom a Tupermanos zászlók nagyon bejöttek, jövőre festek még néhányat és akkor más pontokra is jut, nemcsak a Zsíros-hegyre és Csikóváraljára. :-)

A táblán vezetett érkezési sorrend Larzen ötlete volt, Piroska meg is ígérte, hogy legközelebb hoz nagyobb hullámpapír lemezt és akkor egyben látszódhatna az egész mezőny. Érdekes, nem nagyon nézegették az emberek, talán egy-kettő.

Zsíros-hegyen hamar átszalad rajtunk a mezőny, nem volt semmi gond. Itt banán és víz fogyott elsősorban. Az izopor zsákja kiszakadt, így még izonaranccsal is tudtunk szolgálni, de senki se kért. :-)

Csikóváralján viszont jó sokat álldogáltunk. Szinte egyesével jöttek a futók, mégis jó volt, hogy négyen voltunk a ponton (Larzen, Gaandi, Piri, én), mert így tudtunk mindenkire figyelni.
Úgy gondolom, hogy Larzen hozzáértő vezetésével elég jól kiszalagoztuk az útvonalat Lajosforrástól, de akadt egy-két ember, aki benézett egy-egy kanyart. Volt aki a csikóváraljai bekerített túristaház felől jött. Larzen ilyenkor rohant elé, feltépte a kerítéskaput és visszakísérte a jó útra. :-)
Az ő elmondásuk alapján arra a megoldásra jutottam, ha többféle módon jelölünk egy útvonalat (felfestés, szalag, táblácskák), legalább a terepszazas.hu honlapon fényképpel illusztrálva megjeleníthetnénk a hírek között, hogy számítsanak rá a futók. (Csak jelzem, hogy nekem ettől a 11 km szalagozástól izomlázam lett másnapra.)

A sötétedésre több lámpával és bringás villogóval készültünk, és kaptunk egy zacskó teamécsest is. Ebből - bár csak rövid időre a szél miatt - sikerült egy kisebb repülőleszállópályát kialakítanunk. Az erdőből kifelé jövet elég jól látszott merre visz az út a frissítőasztalig.

Egy dologot szeretnék csak jövőre máshogy csinálni: számolni kell a ponton áthaladókat, akkor több információval lehet szolgálni a következő pontnak és a célszemélyzetnek is. Nálunk a mezőny vége már erősen sötétben jött, biztos több volt a feladás és az eltévedés is innentől.

Köszönöm szépen a pontőrtársaimnak, hogy velük lehettem. Nagyon jól éreztem magam. Ha jövőre nem indulok a 50-es távon, biztos hogy újra a csikóváraljai pontot kérem magamnak.
Előzmény: Lúdtalp (2087)
7241gabi Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2138
az igazi gasztroturista:-)
Előzmény: bükki farkas (2132)
-athosz- Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2137
És első 10-ben!
Előzmény: procaliber (2133)
Elm Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2136
Igen, Hiverek is meseltek Nemet Csaba palyacsucsarol, amikor fel oraval a pontnyitas elott jott a vege fele, es ok meg a mezo tulszelen keresgeltek az osvenyt...

Szerencse, hogy eddig nagyobb gond nem volt ebbol... :o)
Előzmény: Chino-San (2134)
Chino-San Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2135
na igen! aki kaszinózni jár a T100-ra!(c:§
Előzmény: yoyo1 (2123)
Chino-San Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2134

ne aggódj! nem te vagy az egyetlen aki ilyet bakizott rendezőként.(c:§

 

anno az első T100-ason nekünk a Kevélyre nem sikerült időben felérnünk, nagyon kicentiztük az időt. jobban mondva azok a "bolond" futók voltak olyan gyorsak, hogy az első kb. 10 embert még útközben "dugattuk".(c:§

(mondjuk a következő évben fenn is voltunk már legalább félórával a mezőny előtt asszem.)

Előzmény: Elm (2101)
procaliber Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2133

T50

Terep tapasztalataim újabb tanulsággal bővültek a hétvégén. Mátrabércet abszolút elszúrtam itt próbáltam javítani ami megfelelő sebességű kezdést és normális kajálást jelentett. Klastrompusztáig nem is volt gond, szépen csorogtam előbb Lupus-szal majd egy idő múlva Pepexy-vel. Klastrompuszta előtt pulzus elkezdett ugrálni amit én a jeladó hibájának véltem. Nem nagyon foglalkoztam vele haladtam tovább és szép lassan felértem Lúdtalp-ékra. Ami már csak az útvonal ismerete miatt is szerencsés volt, igaz Pepexy is tollbamondta az egész utat. Hálás köszönet érte ezúton is. Két Bükkfánál várt Olivér ahol már kissé nagyon fájt a hasam, ittam vízet és feltankoltam. A csoport amiben futottam elmentek én balga Dobogókőig nem csak utolértem őket hanem lefelé Szilvit megelőzve Lúdtalp után indultam. Pulzus kezdett normalizálódni, bár hasam továbbra is fájt, ergo továbbra sem ettem csak ittam. Elm-nél kezdtem megborulni, de látva Dömös mindjárt itt van rákapcsoltam. Dömös előtt volt egy kis elkavarás, de nem volt vészes majd ismét Oli látott el hasznos tanácsokkal. Csak vizet ittam és próbáltam vhogy rendbe tenni magam itt még elérhető volt az 5:30 idő. Prédikálószék felé az aszfalton azt gondoltam minden oke. Egy kis elkavarás optimizmuson elszállt és vele együtt az erőm is. Első mászás után elszállt minden erőm, szédelgés, hányinger, sebesség nulla. Kínszenvedés volt felérni a tetőre ahol Zsotyek és életmentő víz várt. Másik két sporttárssal ültünk a padon és próbáltunk egymásnak erőt adni. Lassan elkezdtünk futni lefelé, de én már ezt se élveztem. Viszont hasfájás elmúlt, gyorsan nyomtam egy kis kaját, Lupus utolért és beszélgetve elkezdtem futni. Tempó pont jó volt és innen már nincs sok hátra nyomjuk mert akkor hamarabb vége lesz jelszóval próbáltam nem leszakadni Lupus-ról. Kis-Rigó előtt próbáltam gyalogolni kicsit, tempómenőm ezt nem hagyta és volt olyan kedves még előre is engedett a bejáratnál. Nagyon nagy köszönet neki is az utolsó 5 killerért. 6 órából 13 perccel kicsúszva sikerült csekkolnom.

Tanulópénz ismét megvolt és azért nagyszerű élménnyel lettem gazdagabb.

Frissítésről én is csak jót tudok mondani, mindenhol kedves és segítőkész emberekkel találkoztam. Köszönöm az összes rendezőnek, segítőnek érződött végig ezt tényleg futók szervezik futóknak ezt a versenyt.

Most jön a hezitálás jövőre segítőként vagy indulóként induljon az ember:)

bükki farkas Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2132
Leves, paradicsom, olajbogyó, sajt, kenyér, kóla, a végén pedig a virsli. Én ezeket emelném ki, főleg ezeket fogyasztottam. Nagyon jó volt.
Előzmény: -balazs- (2115)
Elm Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2131
Nahat, raadasul topikos is vagy, ezt nem is gondoltam. Egy ujabb nick, amit archoz tudok kapcsolni. Gratula meg1x.

Mondjuk egy narancssarga T50 polot konnyu volt megismerni, de Teged anelkul is megismertelek volna a szakallviseleted alapjan... :o)
Előzmény: oszkar00 (2125)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2130
A belgának melyik benne a keresztneve? Mert egyik felét sem ismerem fel. :-)
Előzmény: oszkar00 (2126)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2129
A T 100 vége
Lehurcoltam a sörpadot meg az asztalt, amelyekről csak a pénteki megtekintés során derült ki, hogy nem lehet becsukni a lábukat, és szombat délután, hogy az asztal csak szétszerelve fér be a liftbe. Visszaszármaztattam, összeszereltem, és most megint lehet mozdulni a lakásomban. :-)
olipapa Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2128
Vele is történt egy fura dolgo aznap:
Elfutottam PszLászlóról Pomázra miután Döme beért a T50en, hogy legyen némi killa aznapra is.
Már Pomázon jártam, mikor egy munkásokat szállító kisteherautó mellémér és lelassít. Na, gondoltam most fognak beszólni, hogy miért az úton futok, takarodjak a járdára. Erre a sofőr átszól, hogy a Kinizsire készülök és hogy mennyit tudok rajta? Mondom nem arra mert idén nem lehet futni és tavaly 10.15 körül lett. Méltattak egy kicsit, minden jót kívántak, majd még láttam mikor a haverjuk autójába átkiabáltak, hogy a futó csávó 10.15 öt tud a Kinizsin, nagyon durva.
Ezt is megértük, hogy leszólítják az embert idegenek és nem bambán néznek rá, hogy ez meg mit csinál.
Előzmény: csanya. (2120)
Lúdtalp Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2127
A belga fiú az előzetesen ismertetett szabályok szerint teljesítette a versenyt.

Valóban hátrányban volt, bár számára is rendelkezésére állt a GPS track (bejárni Ő nyilván nem tudta) .
Te is sok külföldi versenyen indulsz. Mindenütt hátrányban vagy a helyi csókákhoz képest pályaismeret híján, de vállalod ezt a nehezítést.

A pálya kijelölésében valóban nagy részem van (+ aLow, csanya).

Többször bejártam a pályát. Publikussá tettem fényképes itinerrel a nehezebb pontokat, kijelöltem a Zsíros-hegy, Nagy Szénás környékét, Csikóváralja-Csobánka néhány kritikus pontját, és segítettem a körülöttem haladókat a versenyen.
Előzmény: femina (2108)
oszkar00 Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2126
Ja, ha valaki még nem vette észre: T100/T50 eredménylista.
Előzmény: oszkar00 (2125)
oszkar00 Creative Commons License 2009.05.18 0 0 2125
Ööö, egy kis beszámoló a T50 mezőnyének a végéről.

Életem első terepfutása, ráadásul két hete egy makacs nátha miatt nem igazán tudtam már készülni. Reggel sikerült jól rábeszélni magam, hogy alszok még egy fél óra-órát, így kissé izgultam, tuti odaérek-e a rajtba. A rajtban összefutok pár ismerőssel, aztán nemsokára indulunk is.

A remete barlangig egész jól együtt tudok futni a mezőny végével, de utána az emelkedők megfognak. Nem baj, az is volt a terv, hogy fölfelé nem futkosok sokat. (Itt meg is határozom magamnak, hogy a nem sok=semmi.) A Nagy-Szénásról majdnem a rossz piroson jövök le, de aztán utolér valaki a T100-ról, aki felhomályosít. Piliscsabáig egy darabig együtt megyünk, majd az erdőből kiérve elkocogok, de Piliscsév előtt lehagy (és még csak nem is fut :-( ) Itt a homokon megborulok kicsit, még a teljesítést is veszélyben érzem (legalább is 9 órán belül), de a Klastrompusztai ponton az ellátás (főleg a barack) csodát tesz. Innentől egész a célig Csabával és Gáborral kerülgetjük egymást a T50 résztvevői közül, meg még valakivel, aki a T100-on jön. Dobogókőig tartalékolom az erőm, félek az emelkedőtől, így egész frissen érek fel (utólag itt túl óvatos voltam). Innen Dömösig kényelmesen fut(ogat)ok, ahol azt hiszem, egész jól állok idővel. Aztán tudatosul bennem, hogy nem is 50, hanem 51,8 a táv, és mindjárt nem is olyan bőséges a hátralévő idő. A Vadállókövek kemény, de jól esik. Prédikálószéktől először Csaba húz el tőlünk, azzal a felkiáltással, hogy necces lesz, majd utána én is. Pilisszentlászlóig kényelmes kocogással érek be (8:46).

Legközelebb kell egy könnyebb és kisebb zsák, jóval kevesebb kaja (teljesen feleslegesen volt nálam két tábla csoki, mogyoró, kesudió, 3 banán, meg biztos ami biztos alapon 2 szendvics, ezekből a szendvicseket vasárnap megreggeliztem, a többi még mindig megvan), és kissé kevesebb innivaló (~2 literrel indultam, amiből ~1 literhez nem nyúltam). Illetve kissé bátrabban és keményebben is lehet nyomni, mert a végén túl pihentnek éreztem magam.

Köszönöm a szervezőknek a remek útvonalat és szervezést, a pontőröknek a kedvességet és a felséges ellátást, akikkel együtt mentem, azoknak meg a társaságot!

Ja, vasárnap Kispesten a Wekerle-futáson találkoztam Elm-mel (akit persze én nem ismertem meg, pedig ő több futót látott, mint ahány pontőrt én :-D ), aki szintén a gyerekeit futtatta. (És ahol én is futottam 4,5km-t, ahol szégyenszemre úgy leagyabugyált egy rakás általános iskolás, hogy csak na!)
-balazs- Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2124
Csermanek néven irogat ide.
Előzmény: Pepexy (2121)
yoyo1 Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2123
Óriási köszönet a segitőknek /szervezőknek ,ezért a meseszép útvonalért .
Így kipihenve már nem bánom,hogy neveztem :P ,pedig a régi T100 on nem mertem indulni , erre nevezek egy jóval nehezebbre ;)
Bátor voltam ,és féltem is tőle ...,de szerencsére megemelték a szintidőt, így kicsikét megnyugodtam ;)
A célbaérés fantasztikus volt ,az a rengeteg ember ott a célban !! A kisrigó királyság volt, levesestűl mindenestűl ,Így legalább 2x is hencseregtünk 15-15 percet :))
Valamikor reggel 6 körül jött álom a szememre ,addig dolgozott az adrenalin,mikor végre elszenderegtem akkor meg ,Gabit majdnem lerúgtam az ágyról,hol egy köbe rúgtam,hol meg csak úgy rángatóztam :)
Reggel meg mehettem dógozni .kellemes kis hétvége volt :P



rappakos Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2122
Ja, én is néztem az edzesonline-on, gondolom majd ha lesz ereménylista, kiderül kicsoda :)
Előzmény: Elm (2119)
Pepexy Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2121
Igen arról a pöttyös sapis srácról én is azt hittem hirtelen, hogy Ákos az. De aztán tudtam, hogy ő nem lehet, tul csendben volt mostanában, meg láttam a weboldalán, hogy messzeföldön van.
Egy időszámláló nem lett volna rossz :)
Előzmény: Elm (2119)
csanya. Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2120
Két fura dolog is történt velem szombaton:

Mikor szombat reggel leparkoltam a Kisrigó előtt pont 3 futó szállt ki egy autóból. Két szemrevaló fiatal fehérnép és egy 40-es férfi.
Csanya: Ti itt vagytok, amikor az év eseménye a Terep Százas van?
Férfi: Mijaza a Terep Százas?
Cs: 100 km-es futóverseny.
F: 100 km? Azt végig tudják futni?
Cs: Nem. Nyilván belegyalogolnak az emelkedőkbe.
F: Miféle futóverseny az ahol sétálnak?
Cs: Te fel szoktál futni a Prédikálószékre?
F: Nem. Na de akkor is....
Cs: Ne haragudj. Nem akartalak megbántani....
( lányok mosolyognak...)

Már hazafelé a Máriaremetei úton. Lányok állnak az út közepén és lengetik a kezüket.
Megállok.
Lányok: Szia. A barátnőnknek ma van a leánybúcsúja. Írj valamit léci a polójára.
Csanya: Mi? Mit írjak?
L: Amit gondolsz. Jó kivánság ilyesmi.
Cs: Oké. Az jó lesz, hogy szeretlek?
L: Óóóóóóóó végre egy bevállalós pasi! Tök jó lesz! ( Lány előrelép, tele van firkálva már a fehér polója. Sajnos csak a mellén volt hely....jó nagy betűkkel ráírtam, hogy szeretlek.)
Cs: Na sziasztok! ( én el )
L: Jaj nem kértük el a telefon számát!
Elm Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2119
Majd figyellek, es a szavadon foglak... :o)
Bar most is volt egy turo rudis sapis futo, eszembe is jutottal rola...
Előzmény: rappakos (2112)
drakulady Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2118
Másodjára kezdtem bele a Terep 50-es hosszú beszámolóba, de nem jön az ihlet, és már az elején én magam is meguntam a saját irományom. Mellesleg szőrszálhasogatóan amatőr módon vágtam neki a mókának, pulzusmérő nuku, bot nuku, terepcipő nuku, mert eleddig nem tudtam megbarátkozni vele, maradt a hőn szeretett aszfaltcsuka.
Ezért egyelőre annyit, hogy Balázsnak, Lúdtalpnak és az összes szervezőnek, frissítőnek nagy drakula és köszönet a pöpec versenyért és a pazar ellátásért. A saját takarmányomhoz szinte hozzá se kelett nyúlnom. Valóban vétek lett volna kihagyni, még jó, hogy a múlt heti kollektív szeánsz alkalmával meg lettem győzve, hogy jó lesz az, menjek!
És itt is köszönet kutyÁnak, a vakvezetőmnek, aki végigbumlizta velem a távot (majd rápakolt még egy laza 50- est).
A Prédikálószék miatt elkövetett hirtelen végrendeletemet egyelőre elnapolom, és az előre megrendelt márványurnát átemenetileg madáritatónak minőssítetem.


Elm Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2117
Ezek szerint indulok lesznek - na nem mintha ez ellenkezojetol egy percig is tartanek -, csak szervezok nem... :o)
Előzmény: csanya. (2105)
-balazs- Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2116
Plusz 150 adag leves a Kis Rigóban.
Előzmény: -balazs- (2115)
-balazs- Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2115
Egy kis T100 leltár

 

4 kg csoki (pont elég)

5 kg kenyér (néhol kevés volt)

2,5 kg margarin (picit sok)

6 kg cukor (limonádéhoz) (sok)

9 liter citromlé (limonádéhoz) (sok)

6 kg trappista sajt (elég)

8 kg olajbogyó (elég)

1 kg só

34 kg őszibarackbefőtt (elég)

29 kg ananászbefőtt (elég)

2,5 kg mazsola (sok)

3,4 kg sós perec (sok)

0,6 kg kétszersült

8 kg paradicsom (picit sok)

3 kg földimogyoró (elég)

40 kg banán (kevés)

20 kg alma (bőven sok)

15 kg narancs (elég)

96 liter kóla (elején kevés utána elég)

50 liter sör (sok)

200 hot dog zsemle (bőven sok)

200 virsli (bőven sok)

4 flakon ketchup (bőven sok)

4 flakon mustár (bőven sok)

sistergő Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2114
2008 T100.
Elöljáróban köszönöm a versenyt a szervezőknek, és a segítőknek.

Munkafeladat kipipálva, megvan a 3. pólóm!

Az idei T100-am nagyon hasonlít a tavalyihoz. Idén 330 km futás és 310 km túrafutás van a lábaimban. Ezzel elégedett lennék, ha a futás eloszlása egyenletes lenne. /Januárra 230 km jut./ A túrafutások viszont „csemegék” Híd túl messze 90, Dögölj meg, LeFaGySz, Mátrabérc.
A rajtba menet az autóban már megy az agymosás. Végig az a két szám szól a magnóról, amit csak a félmaratoni futásaim után szoktam hallgatni. Utoljára február 03-án hallgattam ezeket, így hatásos a lelki ráhangolódás. Ez a misztéria jót tesz, ma oda kell tenni magam.

Taktika.
Dobogókőig óvatosan, Dömösig még inkább óvatosan, Prédire húzósan. Vízválasztó a Kisrigó-Visegrád szakasz. Ha itt úgy tudok futni, hogy nem amortizálom le teljesen a lábaimat, és tartom a papír alapján számolt időtervet, akkor meg lesz 17 órán belül. Ha nem, akkor … erre nem is gondoltam.

A verseny.
Nagyszénásig tartom a taktikát, mégis hozok az időterven. Piliscsabáig nem nyerek újabb perceket, és csak 2-3 ember jön mögöttem. Eddig jó, ezt kell folytatni. Több ismerőssel megyek együtt rövidebb-hosszabb szakaszokon, Tarpatak, cs70, Vajonmerre. Pcsabán pár méter eltévedés, ezalatt drakulady porzik el. Dobogókőig újabb pár percet hozok, amit Dömösig elvesztek. Prédire felfele többen is megelőznek, pedig nem lazsálok. Zsotyek szól, hogy nézzem meg a kilátást, de nem akarom. Nem a fél perc kiesés, az elv számít. Nem nézelődni jöttem…, bejáráson 20 percig csodáltam a tájat. Kisrigóba terv –20 perccel érkeztem. Itt hosszabb 7 perc depó a bónuszleves miatt is, /de jól esett/ és irány a „mérvadó”-nak hitt szakasz. Se nem jó, se nem rossznak éreztem, mégis 14 percet vesztettem. 1 perc hátrány a 17 órához. Itt hosszú 2 perc depó, mert elviszem a maradék őszibarackbefőtt levet. Fellegvár fele erős tempót megyek, érzem nem szívódik fel a folyadék, lötyögtetem a hasamban. A tempót nem veszem visszább. A fellegvári parkolóban feltöltöm vízzel a tömény isomat. Az utolsó pavilonnál veszek egy 3 gombócos fagyit, ez újabb 2 perc veszteség, de megérte. Menet közben habzsolom. Ez kellett az energiapótláshoz, a lassabb tempó a folyadékfelszívódáshoz, ((a késés miatt a lelkemnek)), és a taktika áttervezéséhez. /Erős tempóban nem tudok gondolkodni./ A romló tendencia miatt ugorhat a 17 óra, 2 eltévedéssel a teljesítés is.
További taktika. Ami nem megy azt ne erőltessem, ami megy azt könyörtelenül végrehajtsam.
Kisrigóig az eddigi kb. 50% helyett 95-98 %-ban kiválasztom, hogy hova lépek. pár cm az eltérés, de megkeresem az ideális felfekvést a talpaimnak. Felveszek egy erős, 3-3,5 óráig tartható tempót, /az ember mindig többet kibír, mint gondolná/ és a legfontosabb: „a világot beszűkítem” a következő 8-10 lépésre. Kisrigóhoz 4 perccel a tervezett előtt érkezek. Ez a szakasz nagyon sokat kivett belőlem, esélyes lehet egy megborulás. A 18 órába akkor is beleférek, a teljesítés nincs veszélyben. Én a <17 órát akarom! Lajos forrás után a dózeren ismétlődik a tavalyi év. /Koldusszállás utáni emelkedő/ Hála a túrabotoknak nem frissítő ponton, hanem menet közben hagyok le embereket. A csikóvári th. után kapcsolok lámpát. A Kevélytől feleslegesen tartottam. Nem haladta meg a meredekségi küszöböt. A Köves bércre nem marad teám, a tömény Vitalade erős, vizet öntök utána. Legalább nem fölösleges a rajt óta cipelt 1,75 dl víz. A csúcshegyi nyereghez menet nem tartalékolok, felérni sima ügy. (Egy hegyet bármikor?) A célba 16:22-vel érkezek.
Átveszem az újabb ereklyét, megvan a 3. T100-as pólóm.
Köszönet a rendezőknek, a segítőgárdának. (Pl. Pilisborosjenőn 3* kérdeztem, meg mennyi van hátra, mindannyiszor készségesen válaszoltak.)
Igaz, nekem a T100 nem enjoy volt, de nem is arra számítottam. Azt meghagyom a Börzsöny éjszakainak, vagy a Mátrabércnek. Ezt egyfajta megmérettetésnek veszem. Örülök, hogy a túrabotok segítségével sikerült szintidőn belül célba érni. Ilyenkor egy darabig elhiszem magamról, hogy futó vagyok.

Tanulságok.
A túrabotok nélkül képtelen lennék ilyen teljesítésre. Érdekes volt az azonos erősségű társakkal való összehasonlítás. Síkon, lejtőn, meredek emelkedőn gyorsabbak voltak. A gyenge vagy közepes emelkedőn én voltam gyorsabb. Megvan, hogy mekkora terhelést tudok beletenni a botokkal. A láb és a kéz együttes terhelésével enyhe emelkedőn vagyok a leghatékonyabb. Tartom a mondást, a túrabot csodát tesz.

Súlycsökkenés, folyadékpótlás.
A lecsupaszított – ruha nélküli – adatokkal számolva a testsúlycsökkenésem 8,0% volt. /6,6-6,7 kg/ A terhelés miatt max. 3-4 dl folyadékkal tudott volna többet feldolgozni a szervezetem, a többi csak lötyögött volna bennem. Mivel nem sikerül elégendő mennyiségű folyadékkal pótolni az elvesztett ásványi anyagokat, ezért a bevitt folyadék töménységét növelem. Az 1:9 hígítású vitalade italt átlagban kb. 1:2 arányban fogyasztom, azaz 4,5 szeres töménységben. (néha előfordul, hogy hígítatlanul iszom) Állítólag az előírt arányban a legjobb a felszívódás, de nekem nem jött be. Legközelebb az eredeti töménységű itallal együtt kipróbálom az oldatlan bevitelt. (sók)

Még egyszer mindenkinek köszönöm, hogy megrendeztétek a T100-at.
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2113
Sőt mi több: ahol egyes versenyzők nem átallják azzal az ürüggyel bejárni a különben teljesen publikus pálya egy részét, hogy vizet visznek fel az ellenfeleiknek a hegycsúcsra!
Előzmény: femina (2108)
rappakos Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2112
Távoli gratulációm minden T100 (és T50) teljesítőnek!

Remélem néhány év múlva ismét ott lehetek az indulók között...

csanya. Creative Commons License 2009.05.17 0 0 2111
Ne má! Ez nem egy mászó verseny ahol az út építőjén kivül senki sem látja a falat a rajtig. MINDENKI tudta előre az útvonalat. MINDENKI bejárhatta az útvonalat. MINDENKI olvasta, hogy Olipapa megkérdezte mi a helyzet a kisérettel ( lásd még nyúlazás ).
Előzmény: femina (2108)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!