Ez nem kritika volt hanem ténymegállapítás. A negyedik versenynél ezzel a tényezővel már számoltunk. Ez egy jól tervezhető szám. (Verseny előtti este tippeltem, hogy a két távon lesz 110 ember. De max 115. És 109-en voltunk.) Sokkal nagyobb gond volt, hogy a verseny hetében futott be 20 nevezés. Ezt nehezen kezelhető amikor ez az össz nevezői létszám közel 20%-a.
Egy sikeres és két feladott T100 után idén egyenlítést terveztem. A felkészülésem részben nem sikerült (február március jelentős része kiamardt, összesen 800 km jött össze), részben viszont nagyon is (szinte kizárólag terep 20-40 km közöttm egész pálya bejárva). A rajt előtt erősnek éreztem magam, tán mint még soha. Volt időtervem 12 órára is és 13 órára is, de titkon az elsőben bíztam. Mivel az előző két alkalommal simán felültem a buszra, amikor végem lett, életemben először kísérőm is volt - gondoltam beégni mégiscsak kevésbé leszek hajlandó így.
A verseny jól indult. Ákibácsi mellett feszítethettem klastromig. Aggódtam is, hogy túl gyors lesz ez nekem, de hihetetlenül jólesően pörögtek a lábaim. Elvicceskedtük az első harmadot szépen rendben. Piliscsabán toltam a fejecskémbe gyümit, klastromon kólát, meg perecet, és már fenn is voltunk Dobogókőn. Itt nézett rám először nagyon csúnya szemekkel a kísérőm (az előzetes instrukcióimnak megfelelően), ugyanis 20 perc előnyöm volt a 12 órás tervemhez képest is. (3:30 alatt értem fel). A helyismeret sokat segített, élmény volt lezakatolni Dömösre. Gyors pólócsere, aszalt gyümölcs és neki is indultam a Prédikálószéknek, ami kivégzett annak rendje-módja szerint.
Nem ment a felfelé gyaloglás, pedig mindig azzal áltatom magam, hogy abban jó vagyok. Kínszenvedés volt, meg is kellett állnom. A frissítőnél csak egy pohárkával ittam, és próbáltam tovább kocogni komótosan. Azt hittem komoly holtpontom volt, amit egész jól átvészeltem. Szentlászlóra már fittebben érkeztem, de a gyomrom már nem volt jó. Izmok, izületek szinte újak voltak, de nem kívántam semmit, és bármit ettem, attól rosszabb lett, úgyhogy csak egy teácskát vállaltam, majd tovagördültem pihenés nélkül az "ajándék" hurokra. Előzetesen azt gondoltam, hogy ez lesz a vízválasztó, és hát be is jött. Visegrádra Czibók Ági húzott maga mögött (köszönöm utólag is), s ettől jól is esett ez a szakasz, de a kék elágazáshoz már teljesen kifacsarva értem oda. Pihegtem, ittam, magamhoz vettem egy szendvicset, de nem bírtam belekezdeni. A fellegvárra menet 3-4-szer meg kellett állnom, olyan volt mint a durva másnapos émelygés. Hideg is volt, fújt a szél, fáztam, kilátástalannak tűnt minden - egy huncut kis mozdulat választott el attól, hogy ne hívjam a kocsit. Helyette inkább leültem, gondoltam pihenek egy kicsit, hátha történik valami. 5-6 ember ment el ezalatt (László Szilvi és pár fiú), betuszkoltam egy gélt, ittam és reménykedtem). 5 perc múlva elindultam gyalog a parkoló felé, a gyaloglás ment, reméltem, hogy visszajutok Szentlászlóra, ahol feladhatom a versenyt. Futni nem tudtam, vagy egy órát gyalogoltam (5-6 km-t tehettem meg). Aztán ahogy lejteni kezdett az út, úgy kezdtem egyre többet kocogni. 52 km-hez 5:59 alatt értem oda, 75-nél 9:20-kor jártam. 23 km 3:20 perc alatt! Szétestem. Toltam egy levest, sajnálkoztam a gyomromon, de a feladási szándékom elsuhant. Bejött a trükk, nem mertem kollégák-ismerősök előtt kiszállni, meg hát jól is voltam, csak a gyomrom nem.
Első hosszabb frissítőpontos pauza után (kb. 15-20 perc) megcéloztam Lajosforrást. Rettegtem, hogy mi lesz az emelkedőn, utólag teljes joggal. A nagy mászás előtti kis szusszanásnyi részen meg is kellett állnom 2-3 percre, amikor is megint lehagyott 3-4 ember. Sikerült egy ütemben felmennem, és kocognom is a forrás után. A forrásra helyrejött a gyomrom is, kiderült az ég, kezdtem egész vidám lenni. Kis csapat is összeverődött, húztuk-vontuk egymást.
Az utolsó 20 km már újra rendben ment. Felfelé nem futottam, síkon és lejtön igen. Csikóváraljától már tényleg hazahúzott a lelkesedés. Végül világosban, jókedvűen értünk célba. Pont elég lett a végére.
Ha tanulságokat kellene összegeznem a végére:
A bejárás, a terepismeret hatalmas előny. Tudtam, hogy mikor mire számíthatok, az elkavarások minimálisra sikeredtek.
A bejárás - ha nem okosan csinálják - keveset ér szimuláció szempontjából. Kétszer voltam a túra előtt Prédikálószéken, de mind a kétszer ott kezdtem. Egész más volt 40 km után felmenni...
A kajálás nem gyakorlása csúnyán visszaütött. 40-50 km-es edzés alatt nem jött ki, hogy mi működik és mi nem. Illetve ami edzésen működött az nem jött be...
A gyors frissítéssel nagyon sok idő nyerhető.
Összességében azért nagyon boldog vagyok, és egy kicsit büszke is. Életemben először sikerült feltámadnom. Eddig mindig feladtam, de most sikerült kibekkelnem a mélypontot. Ez nagyon jó érzés. Nem gondoltam, hogy erre képes vagyok.
Remélem lesz jövőre is verseny, mert akkor végre eldönthetem a gyors kezdés-belassulás vs lassú kezdés-kitartás örök dilemmát.
Nagyon-nagyon szépen köszönök mindent a szervezőknek. Egy pillanatra sem szenvedtem hiányt semmiben, külön élmény volt, hogy ismerős arcok, kezek, nickek istápolgattak. Tökéletes szervezés volt.
Ui: Másnak nincs olyan problémája hosszú verseny után, hogy a szájpadlása hátsó része fáj, ha szilárd kaját eszik? Nekem mindegyik teljesített százas utáni másnapon előjön és két-három napig tart. Arra gondoltam, hogy a sok lihegéstől van - de ezt még én sem hiszem el...
Én pl. az elsők között jelentkeztem, de mivel hetek múltával sem volt biztos, hogy az engedélyek meglesznek és egyre közeledett a május, végül más versenyre mentem.
Örülök, hogy az idén már három jól szervezett terepfutáson vettem részt. Szerintem a Mátrabérc, a Montrail60 és a T100, mindegyik hibátlan volt! Köszönöm a szervezőknek! A Montrail tapasztalataiból kiindulva (ahol 50km-nél elfogytam), 10-el alacsonyabb maximum pulzussal és 10 percenkénti ivással terveztem a T100-at. Így utólag azt mondom, hogy ez nagyjából bejött. Az ivás mindenképpen, a pulzusmaximálás is, noha Lajosforrástól már nem volt könnyű. Addig viszont könnyen és viszonylag jó tempóban sikerült elérni, kivéve a Visegrádra vezető út utolsó harmadát (az aszfalton), mert az nem esett jól és lassan jött el a vége. Pilisszentlászlóra visszafelé megint jólesett, annyira, hogy Szentlászlón a faluban egy szembejövő futóhölgy még megkérdezte, hogy eltévedtem-e ;) Lajosforrásra felfelé próbáltam magamba tolni a második szendvicsemet, miközben próbáltan nem nagyon leszakadni Andiról. Na ez kilátástalan próbálkozásnak bizonyult :) Majd megfulladtam, és így is csak a felét bírtam magamba erőltetni, közben persze egyre jobban lassultam. Eközben kezdtek a combjaim is reklamálni, görcsölgetéssel kifejezve nemtetszésüket a tempó és a szervezetemből hiányzó anyagok miatt. Csikóváraljára együtt értünk le JB-vel, neki meg a gyomra rendetlenkedett. Csobánka, Kevély rendben ment, hanem lefelé Pilisborosjenőre, megint előjöttek a görcsök (JB el is porzott mellettem). Leérve a faluhoz ért utol Ildikó olyan tempóban, hogy esélyem sem volt felvenni azt a sebességet. Viszont kaptam Tőle két magnézium tablettát, amiért ezúton is hálás köszönet. Így a Köves-bércről egész normálisan le tudtam érni, sőt a 10-es út túloldalán, a szántóföld mellett és az aszfalton is sikerült futnom. A Csúcs-hegy felfelé gyaloglás volt, aztán lefelé megint kezdték a combjaim, de miután elhagytam a kutyákat nemsokára újra hallottam ugatni őket, ebből tudtam, hogy valaki közel lehet hozzám (Lúdtalp volt), úgyhogy 19-re lapot húzva beindítottam a görcsölgető lábaimat. Magam is csodálkoztam, hogy nem lett rosszabb, sőt a görcs is szép lassan múlni kezdett az aszfalton. A Dózsa György utcában egy termetes kutya állta az utamat, úgyhogy egy 50 méter gyaloglást még megszavaztam, de megérte, mert nem mozdult rám, csak gyanúsan nézett :) Az utolsó emelkedőt az iskoláig majdnem végig futottam, aztán két kanyar és cél. Aki látott a célban az tanúsíthatja, hogy nem néztem ki jól, de most ennyi volt bennem, elfáradtam. Tudom, hogy nem voltak itt a nagy nevek, amit sajnálok, de ez van. A lányok viszont nagyon szépen futottak, és nem tartom alázásnak, hogy előttem értek célba. Andi tavaly is megelőzött a T100-on, Ildikó UB-s futásáról nem is beszélve ;) Gratulálok minden célba érkezőnek!
micsoda? én jöttem, fotóztam (valamikor majd feltöltöm a héten) sőt magán frissítő álomást is üzemeltettem. Ja és futottam is, igaz nem a versenypályán.
Mi történt a fennmaradó 10-20 emberrel? Ők el sem indultak?
Ők el sem indultak. Mivel jelentkezni nem kerül semmibe, minden évben van jó pár ember aki jelentezik de végül nem fut. Ez eddig minden évben a jelentkezők 10-15%-át jelentette. Feléről előre tudom, hogy nem jön (lásd Olipapa) a másik fele meg a nagy statisztikai átlag.
Minden T100-asnak gratulálok, ez igazi kihívás volt! A szervezők előtt külön le a kalappal, hihetetlen jó ellátás volt. Külön kiemelném a Kisrigóban a levest, igazi életmentő jellege volt a számomra.
Ismét bebizonyosodott a régóta ismert igazság, miszerint síkon készülni egy hegyvidéki versenyre nem a legszerencsésebb választás. A táv feléig azért elég jól ment, szerintem sok jól futható szakasz volt. A Prédit ismertem, nem okozott meglepetést. 6:28-ra Pszentlászlón voltam, ami számomra egy jó eredményt jelzett előre. Akár még a tavalyi eredmény megjavítását is. Aztán azon a bizonyos ajándék körön én is befáradtam. Nagy szerencsémre összefutottam W. Ferenc sporttárssal (nickjét sajna nem tudom), akivel a Pap-réttől kezdve a célig felváltva támogattuk egymást lelkileg. Utólag is köszönet Neki. Egy masszív elkavarás (kék+ összetévesztése a zöld+ -szal egészen Dömörkapuig) után a rekordkísérletről végleg letettem. Aztán még a gyomromat is sikerült elrontani valamivel (talán narancs?), úgyhogy Csikóváraljától leginkább sétálva haladtunk. A vége 14:20 lett, 35 perccel rosszabb a tavalyinál. Örülök hogy egyáltalán beértem, nagyon nehéz volt. Talán jövőre még jobban sikerül.
Felmerült egy kérdés bennem, hátha valaki tudja a választ. Az indulás előtti napon a honlapon még 100 fölötti benevezett versenyzőt láttam, az eredménylistában azonban csak 67 férfi+10 nő+10 feladó szerepel. Mi történt a fennmaradó 10-20 emberrel? Ők el sem indultak?
Na, peldaul ezt lehetne jobban megbeszelni elore, bar mindenkinel ott volt a szervezoi papir a telefonszamokkal, hogy az egymast koveto pontok hivjak egymast az elso - utolso emberek kornyeken az infokkal. Sokat szamit, hogy idoben nyissunk, illetve, hogy esetleg ne varjunk feleslegesen sokat a vegen. Bar utobbi kevesbe fontos, hozza tartozik. Igaz, csak ugy muxik, ha van ra kapacitas irni az athaladokat, ami gondolom nem mindenhol volt...
Tudtam, hogy H.Balazs hosszu tavos, Te pedig nem, es fel oras elonyotok van, ugyhogy vegul kibontottam a csomot a kotelen, amit feldobtam egy agra, megse a mogottetek jovoknek kelljen levagni rola es lecipelni Domosre a hullamat... :o) Na jo, azert fosul ereztem magam, mert a nem tul bonyolult feladatomban egy helyen lehetett hibazni, es az sikerult. Na mind1, errol ennyit. Jovore inkabb futok, mindenkinek jobb lesz... :o)
Nekem sem hagytad meginni nyugodtan a reggeli kakaómat Dömösnél :) Még szerencse, hogy SK már fél órával a nyitás előtt mondta, tegyük ki a dugókát, biztos ami biztos alapon :)
Gratula a T100-hoz a szervezőknek és a résztvevőknek egyaránt!
Semmi gond a malőrrel, én is figyelhettem volna jobban. Az a helyzet, hogy tényleg elég nagy tempóban jöttem ottan, egyszerre néztem a köves utat, meg, hogy hol ágazik majd le a piiros jobbra, így aztán csak azt érzékeltem a periférián, hogy egy piros fölsős bringás, aki Te voltál, éppen végzi a dolgát... :-)
Köszönet a T100 szervezőknek, segítőknek és gratuláció minden T100 és T50 teljesítőnek!
Én idén a T50-et tűztem ki célul, főleg a Mátra 115 közelségére való tekintettel. Óriási élmény és feeling volt végre egy igazi futóversenyen szerepelni a sok teljesítménytúra után... A rajt után a mezőny úgy elindult, mintha mindenki az 50-esen lett volna, így én is próbáltam magam a középmezőnyben tartani ami Klastrompusztáig minden probléma nélkül ment, aztán a magamhoz képest erős tempó miatt közel sem ment úgy a felfelé mint ahogy szokott, de erőltettem (183-as pulzusig). :) Közben a S- jelzésen több versenytárs is túl hamar akart a Z+-re kanyarodni, így visszakiabáltam őket, hogy majd a Pilis-nyeregnél. :) Dobogókőre érkezve úgy gondoltam, majd jól lezuhanok Dömösre, de a combjaim valahogy nem akarták ezt, csak a vadkerítés után tudtam azt a tempót futni amit akartam. Dömösön olyan éhség jött rám, hogy egy lovat megettem volna :) sajnos mint később kiderült túl sokat ettem-ittam a bőséges kínálatból... A célként kitűzött 6:45-ös teljesítés itt még reálisnak látszott, hiszen még csak 5 óránál tartottam. Az aszfalton tök jól ment a futás, sőt a Ph elejét is jól toltam...aztán ugyanaz jött mint procaliber-nek: szédülés, hányinger, haspuffadás gyökkettő sebesség... A botjaimat max. kihasználva felküzdöttem magam a Prédi-ig, itt Zsotyek mellett a padon próbáltam magamhoz térni egy kis víz segítségével (bár ezt sem kívántam). Kb. 10-12 perc elteltével sem lettem számottevően jobban, így az indulás mellet döntöttem, s pár száz méter gyaloglás után, már valami kocogásféle is ment, sőt a befutó dózerút előtti lejtőtől egyre gyorsultam és a rosszullétem is jelentősen csökkent s Csanya jóleső biztatása mellett 7:22-vel száguldottam be a célba. Ismét sok tapasztalattal gazdagodtam, hogy mit és hogyan kell másképp csinálnom a jövőben. Számomra az útvonal eltéveszthetetlen volt, gyönyörű és kemény! Jövőre megpályázom a T100-at! ;)
Csak három jelző az új t100 kapcsán: durva, durva, durva:-) Ezen persze csodaszép táj, tökéletes szervezés némiképp finomított, de a lényeg marad. A Prédikálószék övön alul talált, az nem élő embernek való. Az addig sikeresen tartott pulzuszóna (150-155) onnan drámaian és végérvényesen 135 alá esett. Hiába, a Sokoró kevés az ilyen megmérettetésekre felkészüléshez. Többször a feladás gondolatával játszottam, de szerencsére a potenciális kilépési pontok völgyben vannak, ahol az ember hajlamos optimistábban gondolkodni. Futóversenyen viszont ennyit még nem gyalogoltam, és ez eléggé frusztráló tud menetközben lenni. Végül azért az előzetesen becsült időn belül, 13:13 alatt, világosban beértem. Az eltévedést csak a tapasztalt sporttársaknak hála sikerült elkerülni. Jövőre biztosan másként éljük majd meg a versenyt, ez a tapasztalás éve volt. Én azért nagyon sajnálom a Kinizsit. A kevesebb szint nekem jobban fejszik, a panorámákat gond nélkül hagynám a családi kirándulásokra, és talán a talaj is boka-barátabb a régi útvonalon. Köszönet a hibátlan rendezésért, gratula a teljesítőknek, szép munka volt!
Látom a Tupermanos zászlók nagyon bejöttek, jövőre festek még néhányat és akkor más pontokra is jut, nemcsak a Zsíros-hegyre és Csikóváraljára. :-)
A táblán vezetett érkezési sorrend Larzen ötlete volt, Piroska meg is ígérte, hogy legközelebb hoz nagyobb hullámpapír lemezt és akkor egyben látszódhatna az egész mezőny. Érdekes, nem nagyon nézegették az emberek, talán egy-kettő.
Zsíros-hegyen hamar átszalad rajtunk a mezőny, nem volt semmi gond. Itt banán és víz fogyott elsősorban. Az izopor zsákja kiszakadt, így még izonaranccsal is tudtunk szolgálni, de senki se kért. :-)
Csikóváralján viszont jó sokat álldogáltunk. Szinte egyesével jöttek a futók, mégis jó volt, hogy négyen voltunk a ponton (Larzen, Gaandi, Piri, én), mert így tudtunk mindenkire figyelni. Úgy gondolom, hogy Larzen hozzáértő vezetésével elég jól kiszalagoztuk az útvonalat Lajosforrástól, de akadt egy-két ember, aki benézett egy-egy kanyart. Volt aki a csikóváraljai bekerített túristaház felől jött. Larzen ilyenkor rohant elé, feltépte a kerítéskaput és visszakísérte a jó útra. :-) Az ő elmondásuk alapján arra a megoldásra jutottam, ha többféle módon jelölünk egy útvonalat (felfestés, szalag, táblácskák), legalább a terepszazas.hu honlapon fényképpel illusztrálva megjeleníthetnénk a hírek között, hogy számítsanak rá a futók. (Csak jelzem, hogy nekem ettől a 11 km szalagozástól izomlázam lett másnapra.)
A sötétedésre több lámpával és bringás villogóval készültünk, és kaptunk egy zacskó teamécsest is. Ebből - bár csak rövid időre a szél miatt - sikerült egy kisebb repülőleszállópályát kialakítanunk. Az erdőből kifelé jövet elég jól látszott merre visz az út a frissítőasztalig.
Egy dologot szeretnék csak jövőre máshogy csinálni: számolni kell a ponton áthaladókat, akkor több információval lehet szolgálni a következő pontnak és a célszemélyzetnek is. Nálunk a mezőny vége már erősen sötétben jött, biztos több volt a feladás és az eltévedés is innentől.
Köszönöm szépen a pontőrtársaimnak, hogy velük lehettem. Nagyon jól éreztem magam. Ha jövőre nem indulok a 50-es távon, biztos hogy újra a csikóváraljai pontot kérem magamnak.
Igen, Hiverek is meseltek Nemet Csaba palyacsucsarol, amikor fel oraval a pontnyitas elott jott a vege fele, es ok meg a mezo tulszelen keresgeltek az osvenyt...
Szerencse, hogy eddig nagyobb gond nem volt ebbol... :o)
ne aggódj! nem te vagy az egyetlen aki ilyet bakizott rendezőként.(c:§
anno az első T100-ason nekünk a Kevélyre nem sikerült időben felérnünk, nagyon kicentiztük az időt. jobban mondva azok a "bolond" futók voltak olyan gyorsak, hogy az első kb. 10 embert még útközben "dugattuk".(c:§
(mondjuk a következő évben fenn is voltunk már legalább félórával a mezőny előtt asszem.)
Terep tapasztalataim újabb tanulsággal bővültek a hétvégén. Mátrabércet abszolút elszúrtam itt próbáltam javítani ami megfelelő sebességű kezdést és normális kajálást jelentett. Klastrompusztáig nem is volt gond, szépen csorogtam előbb Lupus-szal majd egy idő múlva Pepexy-vel. Klastrompuszta előtt pulzus elkezdett ugrálni amit én a jeladó hibájának véltem. Nem nagyon foglalkoztam vele haladtam tovább és szép lassan felértem Lúdtalp-ékra. Ami már csak az útvonal ismerete miatt is szerencsés volt, igaz Pepexy is tollbamondta az egész utat. Hálás köszönet érte ezúton is. Két Bükkfánál várt Olivér ahol már kissé nagyon fájt a hasam, ittam vízet és feltankoltam. A csoport amiben futottam elmentek én balga Dobogókőig nem csak utolértem őket hanem lefelé Szilvit megelőzve Lúdtalp után indultam. Pulzus kezdett normalizálódni, bár hasam továbbra is fájt, ergo továbbra sem ettem csak ittam. Elm-nél kezdtem megborulni, de látva Dömös mindjárt itt van rákapcsoltam. Dömös előtt volt egy kis elkavarás, de nem volt vészes majd ismét Oli látott el hasznos tanácsokkal. Csak vizet ittam és próbáltam vhogy rendbe tenni magam itt még elérhető volt az 5:30 idő. Prédikálószék felé az aszfalton azt gondoltam minden oke. Egy kis elkavarás optimizmuson elszállt és vele együtt az erőm is. Első mászás után elszállt minden erőm, szédelgés, hányinger, sebesség nulla. Kínszenvedés volt felérni a tetőre ahol Zsotyek és életmentő víz várt. Másik két sporttárssal ültünk a padon és próbáltunk egymásnak erőt adni. Lassan elkezdtünk futni lefelé, de én már ezt se élveztem. Viszont hasfájás elmúlt, gyorsan nyomtam egy kis kaját, Lupus utolért és beszélgetve elkezdtem futni. Tempó pont jó volt és innen már nincs sok hátra nyomjuk mert akkor hamarabb vége lesz jelszóval próbáltam nem leszakadni Lupus-ról. Kis-Rigó előtt próbáltam gyalogolni kicsit, tempómenőm ezt nem hagyta és volt olyan kedves még előre is engedett a bejáratnál. Nagyon nagy köszönet neki is az utolsó 5 killerért. 6 órából 13 perccel kicsúszva sikerült csekkolnom.
Tanulópénz ismét megvolt és azért nagyszerű élménnyel lettem gazdagabb.
Frissítésről én is csak jót tudok mondani, mindenhol kedves és segítőkész emberekkel találkoztam. Köszönöm az összes rendezőnek, segítőnek érződött végig ezt tényleg futók szervezik futóknak ezt a versenyt.
Most jön a hezitálás jövőre segítőként vagy indulóként induljon az ember:)
