Én írtam tavaly is, megtaláltam a Kinizsi topikban. És megállapítottam, hogy egy év alatt egészen új értelmet nyert az a mondatom, hogy "Büszke vagyok rá, hogy pontőr lehettem "a" túrán, arra meg főleg, hogy T100 és K100 pontőr egyben, ezt nem sokan mondhatjuk el magukról."
Valóban sok segítői beszámoló van idén, bele kellene már húzniuk a teljesítőknek, mert egyelőre darabszámban vezetünk. :)
Hihetetlen, hogy mennyien irtak segitoi beszamolot. Volt mar ilyen egyaltalan? Na jo, biztos volt, de ennyi tuti nem. Kezd ugy tunni, hogy a szervezok jobban ereztek magukat, mint a resztvevok... :o)
Ha nem az aszfalton visszük a versenyt hanem a picit nehezebb turistaúton, ott kell lenni ellenőrizni, hogy a futók valóban arra mennek. Ez, szerintem felesleges emberanyag pazarlás amikor máshol nagyobb szükség van segítőre. Ahol egyértelműen volt könyebb út, ott nem akartuk kisértésbe ejteni a futókat és a könnyebb úton vezettük a versenyt. Így konfliktus sem alakulhatott ki amiatt, hogy az elején, a versengőbb fajták letérnek a hivatalos útvonalról. Bár az igaz, hogy kaptam egy olyan megjegyzést, hogy túl sok volt az aszfalt.
Kimentem futni délután a melegben és belém ötlött, hogy még sosem futottam Kinizsit depo vagy T100 frissítő nélkül. Ez most kemény menet lesz :-o Alaposan végig kell ezt logisztikáznom, lehet, hogy viszem a 2 lityós zsákot...
Igen, en is inkabb ezt szurtem le, hiszen a szazalekos megadas (illetve reszben a nagyobb megborulasok torzito hatasa) elegge csaloka, hiszen a kesobbi gyoztesek csak _magukhoz_ kepest voltak joval lassabbak az elejen, ami a valosagban ugyanugy azt jelentette, hogy embertelen tempoban tunnek el az elso kanyarban... :o)
Megpróbálom tartani a bonyolult sorrendet, tehát elképzeléseim szerint előbb az elsőhöz, majd a másodikhoz hozzászólni kicsit. :-) Ha sikerül még ilyen este.
A Dömös előtti kanyar nem tudom, mennyire a mi sarunk, Balázs jó előre felhívta rá a figyelmünket. Még metszőollót is vittünk. Szalagunk azonban nem volt. Tamás testületileg kivonult oda, és még egy nyilazott A4-es papírt is kitett. Valószínűleg feltűnő szalagozással lehetne még többet javítani rajta.
Az útvonalkiijelölésben nem vettem részt, de azt láttam, hogy Dömösön n*k darab kiránduló volt, akik még az aszfalton is kizárólag csatárláncban, a teljes útszélesség kihasználásával voltak hajlandók közlekedni. Mentem a biciklivel, udvariasan megkértem egy ilyen csatárláncot, hogy a hamarosan érkező futót engedjék el maguk mellett, még rá is mutattam, mire ők bólintottak, és visszazártak. A biciklinek azért több tiszteletet adtak. Lehet, hogy a piros jelzésen még nehezebb lenne áthaladni közöttük, de ez csak egy tipp, és nem tudom, mennyire fontos adalék. A Phsz. jelzésen, felteszem, már nem hemzsegtek annyira.
Összefoglalva: előbb az első, majd a második felvetésedre reagáltam annyit, amennyi az én részem a dologból.
Ez is jó kis pont volt :-), olyan degeszre ettem magamat, hogy indulás után pár percig nem tudtam elképzelni, mi lesz a Szentfa után...
Két dolog, bár inkább -balazs-nak: Először az első. Aztán majd a második. Szóval, most még nem a második. Hanem az első. Ahogyan jövünk le a dömösi pont előtt a szekérúton, jobbra letér a piros sáv a bevágásba. Ezt szerintem igen könnyű elnézni annak akinek nincs terepismerete. Ide egy szalag vagy tábla elkelne. Jut eszembe, esetleg följebb is, ahol az aszfaltutat keresztezi a piros sáv, lehetne jelölni a betérést.
Na, az első tehát megvolt, a második hiányzik. Tehát akkor most jön a második. Nem az első. A második. Dömösről kifele futva beszélgettünk Steve-vel arról, hogy itt vajon miért az aszfalton megyünk, miért nem a piroson az erdő szélén. Igaz, az nehezebben futható, de cserébe kevesebb lenne az aszfalt, és könnyebb lenne a letérést is megjelölni.
Már csak azért is, mert járda hiányában az úttest szélén állt a frissítőasztal, velünk együtt. És elég nagy forgalom volt ott is. Valami építő kft-nek a teherautói is jöttek-mentek 5 percenként és az az utca nélkülünk sem rájuk van méretezve.
Tanulságos elemzés. Én is csináltam hasonlót, igaz, csak magam és a mezőny viszonylatában :-).
Azelfutásnak biztosan van szerepe a számok mutatta eredményben, de én nem szűkíteném le a jelenséget erre az egy okra. Feltételezésem, hogy akinek tovább tart a táv teljesítése, az kevésbé edzett, kevésbé tapasztalt, vagyis 40-50-60 km után nem csak az elfutásból adódó problémák jelentkeznek erősebben, hanem az izomfáradtság, a görcsök, a frissítési hibák, az apró sérülések, a motivációs problémák, stb. is, ami mind lassuláshoz vezet. A táblázat nekem inkább azt mondja, hogy aki jó időt fut, az inkább képes arra, hogy a formáját a táv második felében is fenntartsa, és ebben benne van az erőbeosztáson kívül az egyéb problémák elkerülése is. Hogy kinél min kell fejleszteni (mi a szűk keresztmetszet), az pedig egyéni. Magamnál -- az óra által is gyűjtött adatokat is elemezve -- pl. elsősorban a láberő fejlesztését látom feladatnak, ill. hibáztam azzal is, hogy voltak időszakok,amikor a frissítést kicsit "elnagyoltam".
De még egyszer mondom: a teljes mezőnyre vonatkoztatva az elfutás szerintem is a lassulás egyik lényeges oka.
Hozzám Oláhtamás már pénteken eljött a munkahelyemre a sörpadért, felraktuk a tetőre. Szombaton a megbeszélt öt óra előtt már pár perccel ott volt, így majdnem voltam kész. Levittem a biciklit, majd amíg Tamás felrakta a tetőre, a többi cuccot is, így egy horgászszéket, amelyben lényegében csak cuccokat tartottunk, és nem is üldögéltem, és egy matracot, amelyen viszont masszíroztam. Meg egy gázfőzőt, amelyen nem is volt időm kávét főzni, de a pörgés közben eszembe sem jutott. Tényleg, volt valahol forró kávé szolgáltatás a futóknak?
Megérkeztünk a rajtba, épp mielőtt rosszul lettem volna az autóban. Gyorsan felvettük a cuccot, valamit beszóltam Tapírnak a rend kedvéért, ha már arra járt (azt hiszem, hogy ferde a felirat a rajtkapun), aztán elindultam a biciklimmel és a húgom gyerekeitől lejmolt kettő vastag aszfaltkrétával kijelölni az utat a szurdokig. Hát ez pont elég volt, párszor az ujjam hegyével írtam. Két forgalmas keresztút kissé elgondolkodtatott, szerencsére a másodiknál Annamari ottmaradt őrizni, nehogy a buszoknak bajuk essék, amikor átszáguldanak a futók. Az utolsó méterre azt akartam kiírni, hogy "Jó utat!", de annyi kréta már nem volt, de ekkor javasolta Tamás az Enjoy! feliratot, ami pont kijött az utolsó morzsákból. (Tényleg, SC, észrevetted?)
Ezután bekerekeztem a szurdokba, ahol az első rohamot kellett kezelnünk egy kellemes, hűvös helyen. A nulladik futó magánügyben futkorászott a mezőny előtt, neki szóltunk, hogy ne lepődjön meg, ha jön száz rajtszámos mögötte. Persze a futók a pontnyitás előtt kezdtek jönni, de szerencsére már negyedórával a nyitás előtt készen álltunk. Csak egyet kellett visszakiabálni, aki nem volt dugós hangulatban, de megtudhatta, hogy az bizony itt kötelező. Majd kaptunk Chinótól egy telefont, hogy Víg Kati 18 perc késéssel üldözi a mezőnyt. Őt is megvártam, de mire odaért, nem nézett ki 18 percesnek.
Bringa a tetőre, és hosszú autózás Dömösre. Útközben benéztünk a rajtba, hol már senki, csak a b. őr, de nem néztünk be Psztlászlóra, szerencsére. A kutat nem vettem rögtön észre, így a pont helyén gondolkodtunk kicsit, de aztán egyértelmű lett. Felállítottuk a sörsátrat az asztallal, majd elsőként a dugódobozt ragasztottuk fel rá, just in case. Szintén szerencsére. Itt már láttam is, hogy hárman lenni jó, ketten kevesek lennénk. Bringa le, Tamás balra el a pont előtti szakasz kijelölésére, én meg jobbra el a Szőke-forrás völgyének alsó szakaszába. Itt már csak a Balázstól kapott vékony fehér táblakréta volt, ami nem nagyon mutatós. A letérést az aszfaltról a Phsz. felé először elnéztem, másodikra lett meg, de ott annyira rücskös volt az aszfalt, hogy nem fogta a kréta! Kínomban a villanyfára jeleztem. Cserébe telekrétáztam a fahidat. Amire viszont előbb rá kellett fordulniuk a futóknak... És a híd egy bokor mögött volt. Visszasprinteltem a pontra, azaz csak volna, mert nem sokkal előtte jött Future (pontnyitás előtt tíz perccel, a kis szabálytalan!), így mellette gurulva kicsit elmagyaráztam a kanyart. Aztán jött a következő futó, ott megint. Aztán végre feljutottam a pontra, és ott még néhány futónak elmagyaráztam, hogy hol keresse a jelet. Közben hívtam Balázst, hogy nemcsak a kréta nem fog, de az eső lába is lóg. Egyórai munkámat láttam kockán forogni, de inkább az aggasztott, hogy találnak el a kápolnáig a futók. Engedélyt kaptam a narancssárga festék használatára. Ettől ódzkodtam, mert nem tudtam, mennyi idő alatt bomlik le, de muszáj volt, így csak a minimálisan szükséges helyeken föstöttem, de ott vastagon.
Festék a kulacstartóba, második kör a kápolnáig. (Ezt mondjuk megspórolhattam volna.) Plusz felraktam a Tamástól kapott nyilazott papírt. Ezek után az eső végig csak akart esni, de pont nem, szóval nem mosta el a krétát, de ideálisan hűvös, árnyas, kissé szeles időnk lett, amit csak a röppenő poharak bántak olykor. Mire visszaértem a pontra, nemsokára megjöttek Nyúlék is vendégségbe, és pont amikor ő befutott, abban a pillanatban kérték az első masszázst. (Ennek számomra különleges jelentősége volt, hiszen többször láttam őt versenyeken hasonló szolgálatot ellátni, tavaly Pusztamaróton, meg az Ultrabalatonon is, és részben miatta és az ilyen tevékenységei miatt kezdtem én is tanulni a szakmát.)
Ezután boldogan éltünk, néha nagyobb roham volt, de alapvetően kezelhető (40 km-nél már kisebb a torlódás), hárman elég jól el tudtuk látni az asztal karbantartását és a masszázst is egyidejűleg. Tegyük hozzá, a legnagyobb roham idején Nyúl is besegített az asztalnál is meg a kivételezettek esetében a masszázsban is. Néhányan érdekes irányokból is jöttek. Pedig Tamás még nyilas papírt is kirakott. Jó sok / sok jó ismerős volt, és ezért nagy öröm volt ott lenni, meg persze a többiekért is. Szerintem jó dolog pontőrnek lenni, másoknak segíteni, és örülni, hogy nekem most nem kell 100 killert futnom. :-)
Egy órával a zárás előtt gyaníthatóan átment a két utolsó user, amiben persze nem lehettünk biztosak, de azért idővel szolid pakolásba kezdtünk. Aztán harmadszor is kitekertem a kápolnához, hogy leszedjem a nyilas papírt. Majd negyedszer is majdnem, mert a pont előtt pár száz méterrel láttam, hogy a papír leesett a csomagtartómról. Márpedig nekem itt az a dolgom, hogy begyűjtsem a szemetet, nem az, hogy gyártsam! Szerencsére jött szembe egy pár, akik lobogtatták a papíromat. Összesen tehát három és fél kápolna meg egy szurdok, nem nulláztam ugyan az órát, de vagy 15 killert összetekerhettem, szóval jó ötlet volt vinni a biciklit.
Hazafelé beugrottunk egy körülnézésre a Rigóba, leadtuk a pontőrcuccot Csanyának továbbításra, hogy ne kelljen ezért külön találkozni Balázzsal, valamint rájuk bíztunk hasznosításra egy kis maradék barna kaulát és ásványvizet (ez utóbbi a kút közelsége miatt fogyott kevésbé). Levittünk két elégedett ötvenes futót a HÉV-hez. Otthon ért a meglepetés, hogy az asztal nem fér a liftbe, szét kell szerelni. Végül felcuccoltam, és hétfő reggelig kerülgettem az asztalt meg a padot az előszobában. :-)
Ez így volt, aki nem hiszi, az fusson utána, és boldogan éltem, sőt még most is. Csak most másfél hétif nem rendezek sehol...
Én is, én is! Ugyanez pepitában, szintén az 5-ös számú frissítőcsapat napja. :)
Fél 5-kor indultunk útnak, hogy megközelítsük a rajtot. Az iskolában az egyéni frissítőket és T50 célcsomagokat vettük át Csanya közreműködésével. Rendkívül hálásak voltunk neki a segítségéért, annyira, hogy csak néhányszor akartuk elzavarni onnan. :-) Rajt után Piliscsabára mentünk. Megkerestük a frissítőpont ideális helyét. Két depóautó állt azon a helyen, de kérésünkre szabaddá tették. Lúdtalp papája mesélte, hogy nem először költöztette arrébb T100 frissítőpont személyzet. :) És szemmel láthatóan jól szórakozott az "Ugye Lúdtalp papája tetszik lenni?" kérdésünkön. :) Kipakoltuk a frissítőket és elosztottuk a tennivalókat. Ethka kapta a legnehezebb feladatot, a 10-es úton való átkelésnél segítést. Gabi és Vándorköszörűs a frissítőasztallal foglakoztak, én meg a dobozkát felügyeltem és írtam a rajtszámokat. Nagyon pörgős pont volt, egy óra alatt áthaladt mindenki. Zárás után tovább indultunk Visegrádra. Banánkészleteinkre erős csapást mért az átvonuló sereg, úgyhogy megálltunk Esztergomban egy CBA-nál bevásárolni. Sikerült is mindent venni. A banánon kívül, mert az épp nem volt. :) Aztán egy virágosnak álcázott zöldségesnél feltöltöttük a készleteinket. Visegrádon a piros-kék találkozásánál próbáltuk felállítani a pontot, meg vizet találni. Két kutat láttunk, egyik sem működött. Ott lakóktól kértünk segítséget, hogy hol találunk működő kutat. Nagyon segítőkészek voltak, rögtön felajánlották, hogy töltsük meg a kertjükben a kútnál a kannákat. Sőt, a bejárójukat is elfoglalhattuk, így ideális árnyékos helyünk lett. Andi és Ethka felmentek a Fellegvárhoz, jelölni az utat, mi meg Gabival kipakoltuk a frissítőket. Mire megérkezett az első futó, Andi visszaért, Ethka pedig fent maradt titkos pontot üzemeltetni. Kitekert hozzánk Speti, ő lett a frissítők frissítője. :) Hozott nekünk jégkrémet, később meg a partról sajtos-tejfölös lángost. Köszönjük! :) Meg a futóknak banánt, mert még másodszor is alábecsültük a banánigényt. Ez már sokkal nyugisabb pont volt, szinte egyesével érkeztek a futók. Igyekeztünk életre és jókedvre deríteni őket, bár azzal a bejelentéssel, hogy innen 15 km-en keresztül nem lesz frissítőpont, jelentősen csökkentek az esélyeink. Feladónk összesen 1 volt, próbáltuk őt is meggyőzni, hogy szerepel a versenyszabályzatban, hogy Visegrádon nem lehet feladni a versenyt :-), de győztek a romos lábai. Közben Ethkát leváltotta Andi, majd később Andit Gabi, a fenti titkos ponton. Én nem kerültem sorra, mert Ethka dupla műszakot vállalt az elején. Amikor áthaladt az utolsó versenyző, összecsomagoltunk, lehívtuk Gabit, Andi és Ethka elvitte 2 irányba a szelektív és egyéb szemetünket, aztán visszaautóztunk a célba. Ott egy darabig tapsoltunk a beérkezőknek, aztán Andi és Ethka hazament, Gabi céldobozolt, én meg átvettem a hotdogos pultot. 2-kor értem haza. Gabinak köszönet a reggeli és esti fuvarért.
Kis Rigó féltáv. Vidám, nagy nyüzsi, csomó ismerős. szaszától megtudom, hogy 5:14-et futott az 50-en. Szuper, ahogy kell! Viszonzásul elismerően megjegyzi, hogy erős az én 5:45-öm is. Igen, erősebb mint most illett volna - kockáztatattam.
Meglátjuk mennyi lesz az ára - ezt már papámnak mondom - és hogy mikor kell elkezdeni törleszteni - ezt pedig már magamnak. Gyúrok, s közben a fejem már a második felén jár. Szerencsére Nagy Peti résen van, és a csippantást követően utánam hozza a kulacsomat - huhh. Kínos lett volna az ajándékhurok nélküle.
Próbálom magamban összevetni az állapotomat a Mogyorósbányai feelinggel, de nem nagyon sikerül. Ez jó, mert nem egyértelműen sokkal rosszabb. Ami viszont egyértelmű, hogy most nem a Gerecse következik... Mindegy meg kell oldani - gondolom - és indulok a hurokra. Futtában még gratulálok Future-nek, aztán irány az Apátkúti-völgy.
Tartok ettől a szakasztól, ez olyan sötét oldalasan vicces. Tolni kell, papíron könnyű, pedig dehogy. Izomzatilag egy kemény monoton terhelés. Pont annyira lejt, hogy üssön, és pont annyira nem lejt, hogy még erőt kelljen beleadni az előrehaladáshoz. Ismét belövöm a tempomatot 80% alá 158-ra és megyek. Próbálkozom egy sporszelettel, de alig bírok vele. Mostmár értem, hogy olipapa miért nem kultiválja: határon egyszerűen emészthetetlen. Na mindegy, valahogy letuszkolom, ha már lenn van, csak ott marad :-) Egy székesfehérvári sporival menetelünk végig a vadregényes völgyben, az óra pörög, a kilik kevésbé. Az aszfalt meg tutira gumiból van és pinkód gabiék nyújtják és nyújtják Visegrádon. :-) A pulzusom fel- felugrik 160 fölé, ami jól is esik, de leszorítom, a tavalyi hibát megismételni, azaz elfutni a közepét tán nem kéne. JB jut eszembe: egy megrogyást ki lehet dolgozni (ez már megvolt a rajttól), viszont a másodikból ezen a pályán nem lehet felállni - meggyőzően hangzik, úgyhogy: moderato. Lassan mégis elérem a pontot, ahol pinkód gabival együtt forró szavakkal dícsérjük az útvonaltervezőt... :-)
A Nagy Villám-ra nagy tisztelettel poroszkálok fel, s menet közben ismét gyúrok. Szembejövő turisták meg is kérdezik a kenegetésről, hogy "Használ is?" "Hinni kell benne!" válaszolok. Betolok még Mg-ot és Calciumot is, és lassan felérek. Fenn lemosom a kezeimet arcomat, szinte belefagyok a kútba, aztán kocogok tovább. Nem megy jól, de végülis 60 felett mit várjak emelkedőben. Az aszfalton hirtelen valami azt súgja: kukkancs hátra! Jéé, innen pont fölénk tornyosul a Fellegvár! Kellett volna ide egy nyíl az aszfaltra, hogy "Nézz hátra!". Na majd jövőre...
Fenn papám vár egy csepp colával, aztán újra bevetem magam, na jó bekocogok az erdőbe... Szeretem szakasz következik, szeretem, de hosszú. Változatos, futós, gyorsan telik rajta az idő. A lejtők azért már nem esnek jól, vízhólyagos a jobb lábam, és a combizmaim is fájdogálnak, de még tűrhető. Tudom tartani az intenzitást a zónában, ez megnyugtat. Ezzel lehet haladni. Próbálok számolgatni. A Fellegvár felé kissé késve érkeztem, pedig de jó lenne 75-höz is még az itiner szerint érni! Onnan már a feleségem fog segíteni... Igyekszem. A teljes hurkon talán két-három embert fogok meg, fogalmam sincs, hol állok a mezőnyben, de talán 15 körül lehetek. Az jó, most jó. Persze mást szerettem volna, de ma ilyen lapot osztottak, ezt kell megjátszani... Gél, víz, Ca Mg gyúrás ismétlődik időnként, sőt, ajándék! :-) több mint 7 óra után még pisilni is tudok. Már épp kezdtem aggódni a vesém miatt, de ezek szerint rendben van. Gyűröm a métereket, hallom a forgalmat és a kutyákat. Itt a falu. Jessz. Percre az itinernél vagyok a Kis Rigónál...
A T100-on majdnem akkora élmény szervezőnek lenni, mint résztvevőnek. (Bár az esetemben a "szervezőt" kicsit túlzásnak is érzem, hiszen ellenőrzőpont-személyzetként nem szerveztem én semmit. :) Biztosra mondhatom, ha jövőre nem indulok, akkor megint ott leszek a "másik oldalon". De nagyon szeretnék indulni.
Berzsóval, Gabival, Vándorköszivel pontőrködtem. Piliscsabán hoztam vizet, meghámoztam pár kiló narancsot, aztán már jöttek is a futók. A 10-es főúton való átsegítésük volt a feladatuk. Hát, elég stresszes kis munka volt. Sokkal nagyobb volt a forgalom, mint amilyenre előzetesen számítottam.
Volt néhány nagyon negatív tapasztalat, a "gyáva nyúl" játékot űző autósok, akik a lábamtól egy méterre állnak meg csikorgó fékekkel, vagy a motorosok, akik a felezővonalra kivágva nagy sebességgel előzik a várakozó autósokat stb. De az autósok nagyobbik fele többé-kevésbé együttműködő volt.
Összességében többé-kevésbé sikerrel jártam, azt hiszem, néhány másodpercnél többet senkinek sem kellett várnia miattam. Itt köszönettel is tartozom a futóknak, amiért mindenki kedves és türelmes volt! Ezzel együtt azt hiszem, ezen a problémakörön gondolkodni kellene. Plusz egy ember talán segítene. Nem tudom.
Mindenesetre, ha legközelebb ilyesmivel leszek megbízva, viszek magammal egy kézi táblát. És nyugtatót. :)
A szünetekben igyekeztem a frissítőponton is segíteni -- ezen tevékenységem hatékonysága közelített a nullához, mert itt még nagyon sűrűn jöttek a futók.
A következő állomásunk Visegrád volt. Útközben még banánt kellett beszereznünk, mert abból lényegesen több fogyott a vártnál. (Érdekes, hogy alma viszont alig fogyott.)
Visegrádon két ponton is jelen voltunk: lent a városban volt a frissítés, és volt egy "titkos pont" fönt, a fellegvárnál. Odafent a parkolótól egy rövid szakaszon jeleznünk is kellett, hogy a kék jelzés helyett itt az aszfalton kellett haladni. Vándorköszivel végeztük el a festést és a krétázást. Talán kicsit túlzásba is vittük a narancssárga nyilak kihelyezését, de remélem, senki nem tévedt el ezen a szakaszon.
Nekem jutott az első őrség a fellegvárnál, kb. két órát voltam ott, így a mezőny elejével találkoztam. A futók rövid köszöntése, gyors dugás, "follow the orange arrows", aztán már el is tűntek a távolban. Vagy belevetették magukat a kútba. :) Hosszú szünetek voltak, de nem unatkoztam, egy Rubicont olvasgattam. :) Inkább csak az volt a rossz, hogy nem tudtam leülni, legközelebb lehet, hogy fölvinnék egy kempingszéket.
Lent, a frissítőpontnál kényelmesebb volt az élet, mint Piliscsabán. Egyfelől, mert itt speti is besegített (és még a személyzet frissítésére is hangsúlyt fektetett :), másfelől, mert már alaposan széthúzódott a mezőny. Így simán ment minden, az egyetlen említésre méltó, hogy még további banánt kellett beszereznünk, mert annyira népszerű volt.
Remélem, jövőre én is részt vehetek a banánpusztításban! :) És ezúton is gratulálok minden résztvevőnek!
Ezek valóban a futással járó sajátosságok, újabb változók :). Nálunk bringán 100kmes montis maratonokon egyébként nagyon gyakori hiba a "bekezdés", szerintem a frissítési hibáknál is magasabb arányú, ahogy látom/hallom/tapasztalom. Persze az más kérdés, hogy a riderben ez tudatosul-e vagy sem, változtat-e rajta legközelebb, vagy ugyanúgy elmegy az első emelkedőn a bollyal, mert akkor még csuda jól megy. Nekem vagy két évembe került, míg higgadtan rámoccanás nélkül végig tudtam nézni, ahogy faképnél hagy a mezőny nagy része.
Még annyi jutott eszembe, hogy nem feltétlen csak az elfutás okozhat ilyen jelenséget, hanem ha vannak a mezőnyben páran (és egy ilyen versenyen jópáran lehetnek), akiknél valami nagy összeomlás jön, ami nem feltétlen az elfutásból adódik pl. frissítési gondok, lábfeltörés, esés, stb., akkor az adott illető nyilván elkezdhet durván lassulni. Így az első fele neki sokkal gyorsabb, mint a második, és közben a mezőny elejéből a közepébe kerül, vagy a közepéből a végére. És eltolja az átlagot pont úgy, hogy az elfutást "emulálja". Szóval szórást számolni is kéne stb.
