"De akkor megmutathatjuk, hogy csinálják a profik... ;-DDDD"
Na ebben én is benne lennék ;) Egyébként most vasárnap-hétfőn lenyomom az 1. szakasz maradékát, és akkor már csak a Cserehát és az Észak-Zemplén van hátra!!! Idén meglesz az OKT :-) Furcsa érzés, lassan kezdem érezni, hogy tényleg itt a vége...
Bár az első hírek felreppenésekor próbáltam információkat szerezni a túráról, sajnos nem sikerült, így kénytelen voltam utánajárni, hogy elkészült e? :)
Hármashatár - Szentgotthárd
Reggel a 06:20-as busszal mentünk Felsőszölnökre, ahonnan a piros háromszög jelzésen közelítettük meg a starthelyet. A buszon figyeltük a jelzéseket, így láttuk azt is, hogy Szakonyfaluban is keresztül fog vinni az utunk. A hármashatárra felfele menet már néztük, a nem túl bizalomgerjesző zöld ösvényt, ami a határsávba vezet, de mint később kiderült, ez csak egy rövid 50-60 méteres szakasz, és a határsáv ki van tisztítva. A C.123. -as határkőig vezetett a határsávban a túraútvonal, majd lekanyarodott Jánoshegy irányába. Onnan kb. 2 km.-en keresztül közösen vezetett a Piros jelzéssel, majd egy bal kanyarral megközelítette a határsávot. Egészen Alsószölnökig, a határkövek látótávolságban maradtak, majd szerencsére levitt a faluba, ahol 06-21 -ig nyitva tartó kocsmára leltünk. Kis pihenő, és némi folyadékutánpótlás után, nekivágtunk a Szakonyfalu felé vezető útnak. Némi kanyargás után, de lassan a jelzésfestő metódusára ráérezve keresztül is mentünk a falun. A kijövetkor már nem ért meglepetésként a furcsán alkalmazott jelzés, és az sem, hogy a túra végét Rábatótfalutól, a forgalmas aszfaltúton kellett megtenni.
Szentgotthárd - Nemesnedves
Szentgotthárdról indultunk, ahonnan Rábafüzesig a bicikliúton vitt a zöld jelzés, közösen, a pirossal. A domboldalhoz érve vált ketté a két útvonal, ahol egy rövid szekérutas kaptató után, egy bal-jobb kanyarkombinációval vitt ki utunk a mezö szélére. Kb. 1 km. Múlva, a jelzések alig észrevehetöen, balra betértek a fák közé, egészen a határsávig. Egy újabb km.-nyi gyaloglás után, aszfalt került a talpunk alá kb. 1.5 km. erejéig. Innen azonban egyre sürübben vált bozótossá az út, és az esö is eleredt. A Szent Imre templomnál beültünk kajálni az eresz alá, de az eső csak nem akart alább hagyni, így tovább indultunk. Sajnos az út járhatósága innen is többször katasztrófálisan rosszá vált. Kedvencünk, az ember magasságú csalánban fellelt kapu volt, amit a nagy bozótban épp, hogy résnyire tudtunk kinyitni. A Nemesnedvesre levezetö Z+ jelzésnél úgy döntöttünk, hogy elég volt a bozótharcból, és a tábla szerinti 600 méteres gyaloglattal érkeztünk a kiállított tankhoz. Sajnos ide busz az nem jön fel, így további, mintegy 3 km.-t kellett gyalogolni a buszmegállóig.
Nemesnedves - Kemestaródfa
Reggel a már ismert Z+ jelzésen indultam vissza, hogy újult erővel folytathassam, az előző nap felhagyott bozótharcot. A határsávban vitt az út majdnem a Magyarbüksi temetőig, ahova egy kerítés mellé szegődve jut ki a jelzés. Innen már egyre jobban járható az út. A Magyarbüksi várhely elágazásnál bepillantottam az útra, de végül nem másztam fel. A lepusztult tábornál, végül csatlakozott az út a piros jelzéshez 1 km.-en keresztül, majd ahol az már Északra kanyarodott, A zöld jelzések a régi piros jelzés mellett haladtak még 1 km.-nyit, majd egy elég meglepő helyen, egy nagyon elbozótosodott úton ez is felkanyarodott, hogy aztán a Miród forrást még sem érintve, a piros jelzéssel közösen jöjjön le Kemestaródfa határáig. A falu temploma, mellet visz a zöld, és egészen a Fő utcáig, ahonnan nincs tovább jelzés festve.
A Pinka-patakon áthaladva, egy adódó szekérúton kanyarodtam le az aszfaltról, a határt jelentő patak mellé. Innen egyszerűen, a patak menti szekérúton értem be Pinkamindszent nyugati felére. A központban sajnos a kocsma zárva volt, viszont a templomba be lehetett menni, így legalább azt meglátogathattam. Folytatásnak, a falu északi végén, a határral párhuzamosan induló szekérúton indultam el, ahol 1.8 km. után, egy valaha szebb kort is megélt bicikliút táblával jelzett szekérúton kanyarodtam a határ közelébe. Sajnos ez vegetációs időszakban, már néhol gyalog is járhatatlan, így néha pár száz méterre az erdőben gyalogoltam, az "út" nyomvonalával párhuzamosan. Hamarosan azért járhatóvá vált az út, és ki is ért az állattartó telep dózerútjára. Ezen 500 métert Észak felé haladva, adódott is balra egy szekérút, ami a határ "csücskének" már felső felére vezetett, így azon mentem tovább. Néha ez az út is inkább csak ösvénynek nevezhető, de lehetett követni, és néhol a határkövek is kilátszottak. Így mentem a C.52.A.2 határkőig, ahol egy 80 méteres bozóton átvágva jutottam ki a mező szélére. Innen még 450 métert mentem a mező szélén, majd egy hídon átmenve már rendes szekérút vitt be Szentpéterfára.
"Ha nem tetszik, amit ők csináltak (csinálnak), szervezzük meg a miénket !!!"
Álom , álom édes álom. Nekem egy ideig nem lesz 30 napom, hogy egyben megcsináljam. Nem vagyok egy Szarvas Matyi, de aztán lehet hogy csak emiatt megtanulok rendesen futni, és akkor elég csak 20 napra elkéredzkedni otthonról..
Emlékszem, a 90-es években az egyik román miniszterelnök nyíltan bevallotta, azzal a szándékkal utazik több napra a Székelyföldre, hogy megnézze, egyáltalán mi is van ott? Nem folytatom azzal, hogy milyen hozzáállást mutat ez a dolog...
Szerintem nagyon jó hozzáállásról tanúskodik. Akkor és ott csak így kaphatott képet az erdélyi magyarságról.
Szerintem klassz dolog ez az OKT reklám (még ha nem is a természetjárás a főszereplő, de azért ott van az is). Így bárki kedvet kaphat kimozdulni otthonról, ha nem kell nagy zsákot cipelni és minden nap szálláson alvás van tusolással, meg miegymás. Bár az igazi a sártas túrázás túlszervezés és hírverés nélkül, de ez legyen az én bajom. A teljesítményükből nem is a gyaloglás rész az elismerésre méltó, hanem a szervezés, nem semmi, úgy végigjárni a kéket, hogy fullextrás kényelem legyen mindenhol, semmi nagyzsák, semmi sátor. De azért annak van igazán hangulata, mikor reggel sátorbontáskor ébredezik még a nap, de mondom, ez legyen az én bajom.
ja, gondolom a Camino-hoz elég volt egy könyv, abban le van írva, hogy melyik nap hány km, hol van szállás, meg mindenmás ott kb az eleje strapás, ha franciaországból jössz át, a hegyeken. Arról nem is beszélve, hogy az északi tengerpart roppant baráti éghajlatú tud lenni, 15-25 fok, szél stb. Na a magyar nyár meg a susnya.... :)
Meg tudod mondani: mi az oka annak, hogy a bélyegzőhelyek ismertetésénél nem éppen a legfrissebb adatok vannak fenn? Valamint van a honlapon egy jelzésfelújítással foglalkozó rész is, ahol pl. 1996-98-as infók vannak dögivel, de a két évvel ezelőtti országos OKT felújításról egy szó sincs. Szóval nekem meg ez a furcsa...
Őszintén szólva, durva dolognak tartom, ha mondjuk egy OKT végigjárás kellene ahhoz, hogy képet kapjanak arról, milyen is Magyarország? Lehet, ósdi a felfogásom, de úgy vélem, egy magas pozíciójú politikusnak kutya kötelessége lenne legalább alapfokon ismerni a hazáját.
Más eset, de érzek analógiát:
Emlékszem, a 90-es években az egyik román miniszterelnök nyíltan bevallotta, azzal a szándékkal utazik több napra a Székelyföldre, hogy megnézze, egyáltalán mi is van ott? Nem folytatom azzal, hogy milyen hozzáállást mutat ez a dolog...
"kíváncsi leszek, hogy a végén mi jön le ebből az érintetteknek, hogy milyen Magyarország? Szép, tele látnivalóval, vagy az hogy basszus, ilyen dúrva és nehéz terepet, egy szenvedés volt végig az út..."
Én már meginterjúvoltam a társaság magját, mire emlékeznek a megtett szakaszokból!
Eredmény a nullával egyenlő, illetve még annál is rosszabb: negatív.
Mert csak a rossz maradt meg bennük, a szép, jó dolgok mellett elmentek, jórészt észre sem vették őket!
Megkérdeztem azt is, túráznak-e majd a jövőben? A választ már kitalálhatjátok.
Nekem az nem tetszik az egészben, hogy ami tudósításokat láttam/hallottam, abból az jön le, hogy egy ilyen túrát fájdalomcsillapítók egész patikájával lehet végigcsinálni, és ez elég káros PR. De talán remélhetjük, hogy összességében több haszna lesz propagandatéren, mint kára.
Egy zarándoklaton sem a szenvedés a jó. A Camino-n inkább az, hogy hosszú időre kizökken az ember az addigi élete taposómalmából. Időlegesen átáll egy másfajta életre és emiatt alkalma nyílik arra, hogy nyugodtan szembenézzen olyan dolgokkal, amikre enélkül nem nagyon lenne lehetősége. Egyáltalán nem a megtett km-k és a fizikai szenvedés foka a lényegesek.
Hát igen alapvető különbség, hogy a kéktúrát - vagy bármi mást - élvezni kell, nem pedig szenvedni... kíváncsi leszek, hogy a végén mi jön le ebből az érintetteknek, hogy milyen Magyarország? Szép, tele látnivalóval, vagy az hogy basszus, ilyen dúrva és nehéz terepet, egy szenvedés volt végig az út...
Előzőleg volt olyan dolgokról fogalmuk, hogy pl. szintemelkedés egy adott szakaszon? Nem hiszem...
A geokék néhány etapjára én is csatlakozom ahogy időm engedi, ilyet azért nem hagynék ki.
"de azért egy ilyen túra bejárás és teljesítés, azért előzetesen némi - nem kevés - előkészítő munkát igényel és tájékozódást a körülményekről."
Tudod, pl. miért 41 (negyvenegy) napra lett bontva túra? Mert HM a 41. születésnapját a túrán ünnepelte. Ennyit az előzetes tervezésről. Viszont ezzel a kijelentéssel a fején találtad a szöget! De nem Te mondtad ki először.
Májusban kérdezték meg tőlem először, teljesíthető-e (!!!!) a túra ebben a felosztásban. Akkor azt mondtam, hogy egy gyakorlott, jó kondiban lévő túrázó meg tudja csinálni.
Úgy látszik, félreértettek...
Viszont még egy gondolat:
A cikkekből kiderült, hogy HM végigszenvedte a Caminot. Ez jó lehet egy zarándoklaton pl. a lelki megtisztulás miatt (bár ehhez nem értek, nem vagyok vallásos), de nálam a kéktúra nem szenvedésről, hanem a természet élvezetéről, a tájakra való rácsodálkozásról szól, és ezt szvsz nem lehet napi 30 km-es menetekkel megtenni.
És egy javaslat:
Ha nem tetszik, amit ők csináltak (csinálnak), szervezzük meg a miénket !!!
Egy jövő évi túrában maximális mellszélességben benne vagyok (ha a munkám miatt nem is mehetek végig rajta, csak egy 8-10 napos szakaszt). De akkor megmutathatjuk, hogy csinálják a profik... ;-DDDD
Hörpölin, amit leírtál teljesen érthető, nincs is ezzel semmi baj! Érthető hogy megrettentek, érthető hogy fáradnak Komolyan le a kalappal a teljesítményük előtt!
De, ha már letérünk kitérünk platózunk stb, akkor az a szakasz nincs teljesítve, oda nem kéne bélyegezni, ilyen egyszerű. Vissza lehet menni akármikor lejárni mégegyszer esetleg lazább tempóban vagy két részletben és akkor pecsételni.
A tegnapi videót nézegetve egyébként nekem is ez ugrott be ami Dzsínek, hogy vajon a városházán is így dolgozhatnak? Mindig az egyszerűbb megoldást kell választani nem a tökéletest?
Más. Holnap indul a kesserkék. Igaz ez afféle stafétatúra lesz, senki sem fogja egyhuzamban bejárni és 56 napra lett szétbontva, cserébe kispistázás sem lesz http://okt.geocaching.hu/okt.php Hajrá!
Nem vinnék be politikát ebbe, de ha HM jól láthatóan valóban nem kellő hozzáértéssel szervezte meg a túrát - miért nem kérdez meg olyat, aki képben van(?) - akkor nem csodálom, hogy az egyébként a munkája alapján hozzá tartozó projektek esetében is - pl budapesti tömegközlekedés - igen csak látható a hozzá nem értés...
Persze, lehet kirándulgatni a természetben csak úgy, de azért egy ilyen túra bejárás és teljesítés, azért előzetesen némi - nem kevés - előkészítő munkát igényel és tájékozódást a körülményekről.
Idén tavasztól akarva-akaratlanul, de vastagon belefolytam a mozgalom honlapjának, a www.szentistvanvandorlas.hu lapnak a kialakításába. A készítői és bizonyos mértékben én is szívünket-lelkünket beletettük. Dícséretes volt a gárdától, hogy bár ők megrendelésre dolgoztak, de átérezték a feladatot. Mindenki kicsit magáénak is érezte a honlapot. Az más dolog, hogy a rendelkezésünkre álló idő túl kevés volt, ezért sikerült úgy, ahogy.
Valahogy úgy éreztem, ilyen lesz majd a túra is, hogy itt is mindenkit elragad majd a csodálatos országjárás megismételhetetlen hangulata, ezért vettem részt hét nap is rajta és mentem nem is tudom hány kilométert a csapattal.
A fő probléma az volt, hogy HM a magyar tájak kellő ismerete nélkül tervezte meg a szakaszok felosztását, így aztán alaposan túl lettek méretezve. Itt gondolok például a mai szakaszra is: Galyatető - Sirok vmh - igazi király etap a Tour de France közkeletű meghatározása szerint. De ilyenből van még tucatnyi!!
Ebből fakadóan a nem gyakorlott túrázók az ilyen részeken önkéntelenül is a kispistázás lehetőségét keresik. El tudom képzelni, mit érezhettek Katalinpuszta előtt, amikor megpillantották a 2-es útról a Naszály-gerincet! Aztán elég volt a térképre pillantaniuk, elég szembeötlő volt rajta a P- jelzés a Naszály tövében!
Viszont joggal mondhatjátok, akkor miért indultak? Azért mert jó mókának, "balhénak" tartották az egészet. Aztán amikor megérezték a faladat nagyságát, már késő volt kitérni előle! Én láttam a "jaj, anyám, én nem ilyen lovat akartam" kifejezést az arcukon a Írottkő kaptatóján, aztán másnap az eltökéltséget is, hogy végigcsinálják. Akkor úgy gondoltam, sikerül majd nekik, ezért mentem vissza a múlt héten, hogy átbíztassam, átnógassam őket a Pilis, Visegrádi-hegység és a Börzsöny kaptatóin, hegyein.
Amit láttam, leírtam (nagyrészt). Néhány részlettől ugyanis szeretnélek megkímélni Benneteket. Most persze kíváncsian várom Joeyline leírását, hiszen tegnap-ma a Mátrában ő újra részt vesz a Vándorláson, sőt velünk volt múlt szombaton, vasárnap is!
az elmúlt napokban/hetekben több újsághírben is olvastam, hogy a BKV ügyei kapcsán keresték az újságírók HM-et, de egyszer sem tudták elérni, "nem volt bekapcsolva". Ha tudták volna, merre jár, mibe fogott, nem lepődtek volna meg annyira. De ezek szerint akkora híre mégse ment a túrájának, hogy az újságírók fülébe eljusson az info.
Más.
Ha már hosszútávú vándorlások: két idevágó dolgora bukkantam nemrég:
Tölem érezheti magát eredményesnek, de nem a kéktúra teljesítésében. mivel nem a kéktúrát járja végig. De ez még nem is lenne baj, ha nem csinálnának hozzá hirverést, meg nem hivnák Szt. István vándorlásnak.
Hát, ha az ember rendesen akarja csinálni a kéket, akkor kb. ugyanaz a vallási "áhitat" kell hozzá, amivel az ember jó_esetben a Caminot is megcsinálja. Persze van akinek a Camino is csak sport, meg van, aki attól boldog, és eredményesnek érzi magát, ha 100km-t végigment rajta. Sokfélék vagyunk.
Igazibol nem is Neked szántam a sorokat, hisz olvastam, hogy épp Te mondtad nekik, hogy merre kéne menni, hanem azoknak akik átvágtak. Csak hát ők nincsenek itt. A Törökmező-Kisinoc szakaszrol a mondatod nagyon jól mutatja, hogy épp Te voltál példamutató.
A Kevélyről le nagypistáztak, azaz hosszabb utat mentek, de már csak azért is tartanám itt a kéket, hogy NagyMilicen vagy Hollóházán visszafordulva ne kelljen magamban azt mondani, hogy "majdnem végig ezen a kéken jöttem idáig Irottkőtől" :)
Hm.. olvasgatva beszámolóidat, azt kell mondjam, hogy elimerésre méltó teljesítmény ez minden résztvevő esetén, de ez a túra kezd hasonlítani a végig Magyarország különböző színű jelzésein Velemtől Hollóházáig kéktúrás füzetbe pecsételve minden érintőponton...
"A legélesebb kontrasztot számomra nem a putrik és paloták váltakozása jelentette, hanem a lerombolt épület mellett levő, gyönyörűen rendben tartott, friss virágokkal díszített kőkereszt."
Látom Te is "keresztmániás" vagy! Én is megbámulok, lefényképezek minden szép keresztet. Ezért emlékeztem a szentbékkállaiakra is!
Talán ezekre is lehetne egy túramozgalmat kiírni, ami aztán olyan végtelen lene, mint a Güszi-féle román kori templomok! ;-DDD
Mondjuk 1000 kereszt fényképekkel dokumentált felkeresése lehetne a bronzfokozat, 2000-ért járna ezüst, 5000-ért pedig arany!
"Kicsit tartottam a falutól, de semmi rosszat nem tapasztaltunk, még előre is köszöntek."
De jó, hogy leírtad, én is már rojtosra koptattam emiatt e fórumom a gép billentyűzetét, de nem lehet elégszer ismételni: Mátraverebély nem veszélyes...
Azért szép lehetett a cserháti túra, akkor is, ha a vége egy kicsit meredek volt!
"Itt találkoztunk szembe egy komolyabb kéktúrázó csapattal, akik elég vegyes állapotban voltak."
Ha nem másodikán jártatok volna arrafelé, sejteném kikről lehet szó, de így ők nem lehettek (lásd korábbi hsz-eim).
Mikor egy Budapesthez közeli, attól keletre eső célpontot kerestünk, adta magát a Cserhát, mert az OKT-ból jelentős hiányosságaim vannak arrafelé és 500-as csúcsból is akad még felkutatandó. Kicsit meggondolatlanul vágtunk bele, azaz sem a tervezett útvonal hosszát nem számoltuk ki, sem a csúcsok megközelítésének nem néztünk utána és mint utóbb kiderült egyik térképünk sem volt pontos, így nem csoda, hogy kicsit másként sikerült, mint ahogy elképzeltük.
Már az indulás is későre tolódott, az autót Pásztón leraktuk és átbuszoztunk Mátraverebélyre. A főúttól délre levő italboltban jó állapotú gumibélyegzővel pecsételtünk, a vasútállomásit nem is kerestük, 11 óra lett, mire ténylegesen nekiindultunk. Kicsit tartottam a falutól, de semmi rosszat nem tapasztaltunk, még előre is köszöntek. A legélesebb kontrasztot számomra nem a putrik és paloták váltakozása jelentette, hanem a lerombolt épület mellett levő, gyönyörűen rendben tartott, friss virágokkal díszített kőkereszt.
A falut elhagyva jelzés sehol, jó darabig csak érzésből mentünk, még a GPS sem adott 100%-os támpontot, így, mint utóbb kiderült, a hivatalos kéktől néhány 10 méterre levő párhuzamos ösvényen értünk fel az erdőbe. Itt hamarosan szembesültünk vele, hogy igen bőségesen nőnek a gombák, amik mellett én természetesen nem tudtam csak úgy elmenni, úgyhogy kicsit lelassultunk. Tettünk egy kitérőt a Szentkúthoz a Knégyzeten. Éppen mise volt, így a templomba csak az ajtóból kukkantottunk be, körbesétáltunk az igen szépen ápolt területen, végül kortyoltunk a kút vizéből. Egy dolgot nem értettem, hogy ha a kútnál kiépített WC van, akkor miért a jelzett turistaút közepét (!) kell igénybe venni erre a célra?!?!
Miután visszamásztunk a kékhez, két túrázóval találkoztunk, akik éppen akkor kezdték meg a kitérőt (velük többször összefutottunk még a nap folyamán). Innen kellemes ereszkedés következett, amit csak néhány érdekesebb gomba lefényképezése, vagy begyűjtése szakított meg. Sámsonháza előtt kiértünk az erdőből és egy rövid nyílt terep következett, ami a tűző napon eléggé megviselt. Nagyon vártuk már a frissítőpontot, de zárva találtuk, így csalódottan a buszmegálló árnyékos padján tartottunk pihenőt.
A falu határában geológiai bemutatóhely van, ahol néhány érdekes, vulkáni eredetű képződményt figyelhettünk meg. A korláton található a „Természetvédelmi értékek Észak-Magyarországon” mozgalom szép, faragott fa táblás kódja is. A hely szépen rendben tartott, magyarázó táblákkal ellátott, valószínűleg hosszabban is elidőzhettünk volna. Itt találkoztunk szembe egy komolyabb kéktúrázó csapattal, akik elég vegyes állapotban voltak. Nagybárkányig végig a napon mentünk, így bár ettünk-ittunk a pihenőnk alatt, mégis teljesen kitikkadtunk, mire megtettük az addig hátralevő 2 km-es távot. Az út menti szemetes szakaszt igyekeztünk nem észrevenni, hanem a fokozatosan kitáruló szép tájat szemlélni.
Nagybárkányban kicsit cikk-cakkos a kék vonalvezetése, de megtaláltuk az italboltot, közben az árnyékban pihenő nagyzsákos turisták mellett haladtunk el (meglepett ez a nagy forgalom a Cserhátban!). A kocsmában gond nélkül kaptuk a bélyegzőt, párnát a sajátunkat használtuk hozzá. Nagyon jól esett a hideg ital is, lendületből 9 dl almalét borítottam magamba, mire kicsit helyreálltam. Kicsit még nézegettük a térképet, betájoltuk a felkeresendő csúcsokat, ekkor ért oda a már említett két túrázó. Mi továbbindultunk és kaptatni kezdtünk az erdő felé.
Ismét szép tájakat szemlélhettünk, majd elértük az erdőt. Rövid emelkedés után elértük azt az elágazást, ahonnan a Hármashatár hegy felé el kellett térnünk. Itt ismét tájoltunk, ekkor került el minket a két túrázó. Jobb kéz felé tértünk egy ösvényen, elhaladtunk egy térképen jelzett tó, illetve mocsaras terület mellett. Ebből csak annyit érzékeltünk, hogy bal kéz fele kicsit nádas, sásos növényzet volt. Mikor az út kicsit ereszkedni kezdett és jobbról megritkultak a fák, balra felkanyarodtunk a hegy csúcsa felé. A (valószínűleg a térképen is jelzett) halvány utat egy tavacska keresztezte, így azt megkerülve toronyiránt másztunk fel. Igen meredeken kapaszkodtunk, a talaj kicsit morzsalékos is volt, így alaposan kifulladva értünk fel. A csúcskód a legmagasabb pontnál van, régi és új formában is. Innen egy kevésbé meredek irányban (kb. D felé), fennsíki jellegű részen indultunk vissza a kékhez. Útközben egy házikó romját, töménytelen mennyiségű gombát és néhány régi kék sáv jelzést is láttunk.
A kéken továbbhaladva újabb három csúcs megmászása várt ránk. Mivel láttuk a GPS-en, hogy a K- ról van KHrsz csatlakozás, így azon át közelítettük meg az elsőt, a Köves-bércet (511 m) ami könnyű találatnak bizonyult. A következő hegy (Varjú-bérc 540) csak kb. 150 méterre van onnan légvonalban, így egyenesen átvágtunk. Itt kicsit sűrűbb volt a növényzet, de kisebb karmolások árán meglett a kód. A kékhez a KHrsz jelzésen tértünk vissza, ami inkább csak néhány jel, ösvény alig-alig látszik. A harmadik csúcsot (Varjú-bérc – 541m) ismét a KHrsz-en közelítettük meg, de a sűrű növényzetben elég nehéznek bizonyult, ekkor kezdett elmenni a kedvem az egésztől. Még műszerrel is alig találtuk meg a bozótosban levő kódot, ami ráadásul nem is a csúcson, hanem attól kicsit lejjebb található. (Ilyenkor kezdek el gondolkodni az ilyen mozgalmak értelmén...) Egy kidőlt fán egy régi sérült kód látszik, a közelében levő fán van az új.
Nagy nehezen visszaverekedtük magunkat a K-ra és továbbindultunk a Garáb nyereg felé. Útközben ismét könnyű találat a Nagy-Kő-tető (551 m), aminek a kódja közvetlenül a mobiltorony kerítése melletti fán olvasható. A Garábi nyeregnél tanakodni kezdtünk. Pásztóra kellett visszajutnunk, a nyeregtől a Bableves csárdáig már bejártuk a kéket és begyűjtöttük a kódokat. Két K+ út van a térképen a Tepke tömbjének két végén, melyeken Pásztóra lehet jutni, úgy döntöttünk, rögtön a nyeregtől megyünk le Mátraszőlős érintésével. Rosszul tettük.
Néhány lépés megtétele után kiderült, hogy a valamikori K+ helyén sűrű bozótos van, jelzést nem, csak régi, kopott alapokat láttunk. A dolog azért tűnt furcsának, mert minden papírtérképünk és a TUHU is feltüntette ezt az utat. Felazso néhány éve lement rajta és akkor még járható volt. Mivel már közeledett a szürkület és Garábról nem volt aznap esélyünk visszajutni, mindenképpen Mátraszőlőst akartuk elérni. Elindultunk egy enyhén visszafelé tartó szekérúton. Ez hamarosan kiért egy nyílt részre, ahol jobbra kanyarodtunk, vissza a makacsul keresett K+ irányába. Mikor azonban elértük és a műszer szerint pontosan rajta álltunk, ismét azzal szembesültünk, hogy ez az út gyakorlatilag nem létezik, minden irányban bozótos volt.
Gondolkodtunk, hogy verekedjünk-e toronyiránt rajta, vagy próbáljunk kerülő dózerutat keresni. Mivel útkeresésünk közben több lövés is dördült a közelünkben és a nap is lemenőben volt, eléggé berezeltem és semmilyen kockázatot nem akartam vállalni. Határozottan tiltakoztam minden toronyirántozás után, még azt is felvetettem, hogy inkább menjünk vissza a nyeregbe és Garábról stoppoljunk, de semmiképpen ne kockáztassuk, hogy belénk durrantsanak. Így visszamentünk odáig, ahol a dózerút eléri a nyílt részt és másik irányba indultunk tovább rajta.
Hamarosan két autót pillantottunk meg az irtás túloldalán, a vadászokét, akiktől lövések származtak. Mire odaértünk volna, elhajtottak, de ez megerősített bennünket, hogy azon az úton csak lejutunk valahogy a völgybe. Így is lett, hamarosan irányba álltunk, először hétvégi házak mellett haladtunk el, majd további fél órás menet után elértük Mátraszőlős szélét. Itt kíváncsiságból megkérdeztünk egy nénit, aki elmondta, hogy a K+ turistaút néhány éve, amikor a nagy árvíz volt, járhatatlanná vált. Ekkor lett egyértelmű, hogy a Felazso által történt útfelmérés óta valószínűleg nem járt arra GPS-es túrázó a K+ felé, csak az ő akkori mérése volt berajzolva a TUHU-n. (Ma már az aktuális állapotot mutatja, kiegészült néhány úttal a Hármashatár hegy és a K- között, valamint a Garábi-nyeregtől lefelé általunk bejárt dózerutakkal, melyeken biztonsággal el lehet érni a falut.)
Mátraszőlősről leereszkedtünk a 21-es úthoz, kereszteztük, majd elértük a vasútállomást. Kísérteties látvány volt a szemetes romos épület felett világító lámpák sora. Szerencsére hamarosan jött vonat, így nem kellett sok időt eltöltenünk itt. Először a szembe szerelvényt néztük meg, majd perceken belül megérkezett a mi Uzsgyink is. Végül este fél 10 tájban 28 km-el a lábunkban értünk vissza az autóhoz.
A nap tanulsága: nem lehet elég felkészült az ember, a valóság úgyis mindig rácáfol valahogy...
24.nap: Magyarkút – Alsópetény
Azért a Vándorlással töltött utolsó napomat részletesen leírom, ugyanis Joeyline túratárssal megfogadtuk, mindketten írunk erről itt a Fórum hasábjain. Szóval akkor jöjjön ez a tényleg nem piskóta nap!
Én aznap reggel már a teljes felszerelésemmel (75 lityis Adventurer + sátor + egyéb tartozékok) vágtam neki az útnak, mert már nap közben ki akartam szállni valahol, egyedül a társaság és a jó hangulat tartott vissza ebben!
Akkor vágjunk a közepébe! A Magyarkút és Katalinpuszta közötti rövid szakaszt az erdei földúton, aztán a Szendehely feletti jól jelzett ösvényeken gyorsan megtettük. Most a falu feletti málnástól az erdőbe való visszatérés ösvényét is könnyen megtaláltuk, nem úgy mint én májusban. Aztán a 2-es út szélén már néhány perc alatt leértünk Katalinpusztára.
Itt kicsit pihent a társaság, újabb csatlakozónk is volt: B. Balázs (magam korabeli férfiú hasonló nagyságú hátipakkal), aztán evés-ivás után indultunk csak tovább. Itt megint változtak a jelzések: a K- és P- együtt indul neki a Naszály oldalának, a falu feletti földútról aztán Y-ban ágazik le a P- földútja, ami a Rockenbauer Pál kopjafához is vezet, és a K- ösvénye, ami ettől az úttól jobbra indul neki az emelkedőnek.
A teljes csapat felment a kopjafához, itt némán álltunk néhány másodpercig. Aztán a csapat ismét különvált, egy része a P- jelzésen a Naszály tövében-oldalában indult tovább, a másik rész (én is) a K- jelzésen fel akart menni a Naszályra. Így aztán visszafordultunk, míg a csapat másik része folytatta az útját a földúton.
Később a K- ösvényén felérkeztünk a Naszály oldalában futó földútra, itt a meredek emelkedés is megszűnt. Pihentünk a Bik-kútnál, aztán tovább szinteztünk a hegyoldalban. Meredek kaptató és suvadásos szintező út után értük el a Naszály gerincét, ahol az emelkedés egy időre megszűnt.
Operatőrünk, K. Gábor kérésére páran visszamásztunk a lejtőre, hogy aztán már a kamera „szeme láttára” érkezzünk fel a platóra. Most már tudom, hogyan készülnek azok az expedíciós filmek, ahol a résztvevők a meredek hegyoldalban, vagy a hóviharban a kamera előtt haladnak el!
Továbbindulva már hamar elértük a tetőt és az ott álló geodéziai mérőtornyot. Innen sokkal szebb volt a kilátás, mint előző nap a Csóványosról, egy éjszakai gyenge front elvitte ugyanis a párát! Aztán a leereszkedés közben még többször megálltunk a gerinc szép kilátást nyújtó pontjain.
Meredek ereszkedéssel értük el a földutat, aztán néhány perccel később a kereszteződést, ahol a P- megérkezett nyugatról. Innen már a másik csoport nyomában jártunk. A Nagy-májra vezető kapaszkodó előtt most még rosszabb volt az útelágazásban a helyzet: az irtáson balra induló nyomok, ahol a K- is továbbmegy, már szinte nem is látható, sokkal csábítóbb a jobbra átvágó keréknyom, pedig nem az a jó út!
A Nagy-máj tetején, a pihenőháznál mondták, hogy előttünk járóknak két órai előnyük van, ennyibe került tehát a Naszály megmászása! Ősagárdon aztán már csak másfél óra volt a másik csapat előnye. Pecsételtünk, frissítettünk a kocsmában és nekivágtunk újra az útnak. A K- most már nem ereszkedik le a völgybe, a marhalegelőkhöz, mint korábban, mezei földutakon hatalmas kerülőt tesz kelet felé, megkerülve a völgyfőt, így értük el a Galamb-hegy gerincútját.
Az erdőből kiérve átvágtunk a kaszálókon, aztán már meg is pillantottuk magunk alatt Felsőpetényt. Az erdőszélen leereszkedve a jól volt jelezve a bal letérő a földútról, de az irtásfoltokat elérve már inkább csak a májusi bejárásom tapasztalataira alapozva vágtunk bele a további ereszkedésnek. Átvágtunk egy tavasszal még kopár irtásfolt helyén növő kétméteres sűrű akácoson, szerencsére jó volt a talált csapás direkciója, mert a folt túlsó felén álló fákon ismét feltűntek a K- jelzések.
Az a véleményem, hogy bár a kéktúra kikerüli most a dombhát déli oldalán az irtásfolton növő susnyás akácost, itt az északi oldalon újra megkaptuk! A falut elérve megpihentünk a patakok összefutásánál álló kocsmában, pecsételtünk, ittunk egyet. A falubeliek mondták, az előttünk járók egy órával korábban indultak tovább.
Továbbindulva rátértünk a kéktúra új, Alsópetény felé vezető nyomvonalára. Még a Lókos-patak kocsmához vezető hídjának korlátján szürke kereszttel át volt festve a továbbvezető kék jel, mellette új festés mutatta a továbbvezető irányt.
Keskeny aszfaltúton elhaladtunk a kastélykert bejárata mellett, később az aszfaltozás megszűnt a falu határában. A földútról később jobbra keréknyomokra tértünk, a követendő út mindenhol kitűnően jelezve volt. Először egy középfeszültségű távvezeték nyomvonala mellett futottak a keréknyomok a füves domboldalban, aztán egy gázvezeték oszlopokon álló, piros jelzőgömbjeivel párhuzamosan haladtunk.
Egy idő után elértük a fenyvest, az erdőszélen haladtunk tovább. A követendő út elég egyszerű: nem kell sehol letérni a a dombhátak között hullámvasutazó útról! Már kissé megfáradva, valamivel több, mint egy óra alatt tettük meg a Felső- és Alsópetény közötti távolságot.
A társaság másik része már kinn ült a vendégház udvari lépcsőin, mire megérkeztünk. Itt még hosszabban elbeszélgettünk, elbúcsúztunk illendően mindenkitől, aztán bár kiírtam a Volán menetrendből a Vác felé induló buszokat, akadt, aki Joeyline-t és engem visszafuvarozzon Budapestre.
Kedves sofőrünk nem sietett túlságosan, így aztán fél tizenkettő felé tett ki minket a Moszkva téren. Itt szerencsére pont elkaptam egy Dél-Buda felé induló 56-os villamost, aztán már gyalog kutyagoltam fel a Tétényi-fennsíkra, mert ekkor már nem jártak a buszok.
Fél egykor tettem le a hátamról a zsákot a lakásunk ajtaja előtt, számomra abban a pillanatban ért véget végérvényesen a 2008-as Szent István Vándorlás - ha végigolvastátok az előző négy nap eseményeit, gondolom nem kell indokolnom, miért.
Mindenki tudta, hogy ez a nap lesz az első komolyabb erőpróba a csapat előtt, a táv a szokásos, éppen 30 kilométeren belüli, viszont közben van a Nagy Hideg-hegy és a Csóványos, aztán Nógrád után a pontot az i-re a Nagy-Kő-hegy teszi fel.
Mivel az út meglehetősen egyszerű volt, volo, azaz D. Ferenc is csatlakozott ismét a csapathoz, K. Gábor a juj.hu szerkesztője megkért arra, hogy jókor reggel indulva szaladjunk neki a hegyeknek, hogy hosszabb videofelvételeket készíthessen több helyen is. Harmadiknak O. Krisztián csatlakozott hozzánk, aki Nagymarostól jött a csapattal.
Negyed hét felé indultunk útnak az Inóci-vágás turistaház mögött kezdődő szinte egyenes, monoton emelkedőjének. Röviden pihentünk a Barna Ferenc emlékkeresztnél aztán már csak a a vágás vége után álltunk meg a rövid Khrsz jelzés ösvényénél, ami egy kis, meglehetősen szűk kilátást adó ponthoz visz ki. Már itt is látszott, hogy nem sok kilátásban lesz részünk a csúcsokról, bár hétágra sütött a Nap, de meglehetősen párás volt az idő.
A Luczenbacher út elejéről, egy irtásfolton keresztül megcsodáltuk a Csóványosra nyíló panorámát, aztán továbbindultunk. Itt, a bükkösben az emelkedés is megenyhült kissé, de aztán a végére ismét begorombult.
Két éve a K- még ösvényen érkezett fel a Nagy Hideg-hegy tetejére, a turistaházhoz, most kissé megváltozott az útja. Ott, ahol a jelzés keresztezi a hegytetőre futó kavicsos szervizutat, hihetetlenül benőtt, csalános, dzsindzsás ösvény indult tovább. Nekivágtunk, de visszafordultunk és úgy döntöttünk, az úton folytatjuk az utunkat.
Később, amikor az szervizút egy darabon az ösvénnyel párhuzamosan haladt, vissza akartunk térni a jelzett útra, de az kijött a szervizútra, tehát most már „hivatalosan” is rajta folytathattuk az utat. Néhány perc alatt elértük rajta a turistaházat. A kimerítő kapaszkodás után a teraszon fogyasztottuk el megérdemelt késői reggelinket: egy-egy nagy tányér rántottát kellő mennyiségű folyadékkal, hogy ki ne száradjunk. Persze stempliztünk is, ahogy illik, a társalgó büfépultjánál.
Nagyobb gyerekcsoport érkezett később a terasz pihenőpadjaira, korábban benn reggeliztek a társalgóban. Egy táborzárásra érkeztünk éppen, a gyerekek ott kapták meg táborban elért sikereik alapján a tényleg csak apró emléknek számító jutalmaikat. K. Gábor persze kapva-kapott alkalmon, meg is örökítette a kedves kis díjkiosztót – persze az ott jelenlévő pedagógusok, táborvezetők hozzájárulásáva. Jó volt látni a 6-12 éves gyerekek őszinte örömét!
Továbbindulva ismét olyan szakaszra értük, ahol a korábbihoz képest kis mértékben változott a K- útvonala. Korábban a turistaház utáni rövid vízszintes szakasz után hirtelen ereszkedett le a K- a régi sísánc „gatyafékes” lejtőjén, most jobbra, erősen lejtő ösvényre tértünk még a szintező szakaszról, aztán a szintező földúton értük el a Rakodó nyergét. Innen a már ismerős ösvényen folytattuk utunkat, aztán a Szabó-kövek szép kilátást nyújtó gerincén ismét megálltunk egy „filmforgatásra”.
Innen továbbindulva nekiszaladtunk a Csóványos emelkedőjének, és egy végső erőfeszítéssel felkapaszkodtunk a csúcsra. Persze a geodéziai torony tetején is elnézelődtünk, meg a pihenőpadokon is eltöltöttünk egy kis időt az ebédeléssel.
Tudom, hogy mindenki életében vannak ritka pillanatok, a mi életünkben ez akkor jött el, amikor egy túrázó csoport érkezett a torony tisztására és egy bajuszos, kopaszodó, idősebb úr nagyon ismerősnek tetszett nekem. Nem tudtam hová tenni, pedig biztos voltam benne, hogy láttam már valahol. De aztán ráismertük: Tolnai Ferenc volt az illető, aki a Rockenbauer-felé másfél millió lépésen keresztül tolta a mérőkereket a Nagy-Milictől egészen Velemig!
Jó volt együtt lenni, akárcsak egy tisztáson is ezzel az élő legendával, Krisztiánnal csak somolyogtunk magunk elé, de persze K. Gábor nem akarta kihagyni ezt a lehetőséget, odament hozzá, aztán némi kaján kárörömmel néztük, hogy rázza le a válláról Tolnai a videósunk összes próbálkozását és néhány odavetett szó után távozik a társasággal a csúcsról!
Aztán persze mi is nekiindultunk, egy menettel leereszkedtünk a Foltán-kereszthez, aztán rövid pihenő után folytattuk az utat a Saj-kút-bérc meredeken ereszkedő, benőtt, de azért még elég jól járható ösvényén. Csak elmentünk a Semmelweiss-forrás kiszáradt foglalata mellett s meg sem álltunk a Béla-rét felől érkező Z- jelzés betorkollásáig.
Röviden megpihentünk az elágazásban, aztán hangokat hallottunk magunk mögül. Társaságunk nagyobbik része ért utol minket, a menetelők között pedig Joeyline túratársat fedeztem fel! Innen már könnyebb volt az utunk a szintező úton, így aztán jutott idő és erő a beszélgetésre is. Kellemes hangulatban, tempós menéssel értük el Nógrád határában a Csurgó-forrást, aztán víztöltés után pecsételtünk a vasútállomás pénztárában.
A Nógrádról Magyarkútra vezető utolsó szakaszról nincs mit mondanom, erről a részről különben is már írtam a 23721-es hsz-ben az idén májusi kéktúra bejárásom kapcsán, ott részletesen megtalálható az útvonal leírása is!
folyt. köv.
