És néha rájött, hogy a a társadalom, az emberek és a barát az két különböző állatfajta. Pontosabban az előbbi valami ördögfajzat, és csak az utóbbi ember igazán. Hogy a tömeg ordítozása az olyan mint a távoli autómoaj, de a barát szava, csak az beszéd igazán. Hogy előbbibe nem lehet kapaszkodni, csak az utóbbi nyújt kezet.
A vasárnap délelőtti csend egyre nyomasztóbbá vált. Hirtelen rádöbbent,hogy egyáltalán nem biztos,hogy holnap el tud menni dolgozni.
És az se volt biztos egyáltalán,hogy meg tudja nyerni egyedül a csatát.
Oda bicegetett a kazettás szatyorhoz. Beletúrt. Egy kazetta, amire csak annyi volt írva,hogy "Gótika".Elindította. Először La Valse ,1950,ZAK előadás,
utána jött a gótika. A Notre-Dame-i periódus.stb. Lehet,hogy igaza van azoknak,akik azt mondják,hogy az európai zene már Bach után elkezdett
hanyatlani ? Vagy már Bach is a hanyatlás jelensége volt?
Egyébként a gótika alatt még egyszerű volt minden. Voltak elnyomók és elnyomottak.Ha az embernek nem tetszett valami,akkor fogta a kaszát és elindult.Nem volt demokratikus bohóckodás. Ma a hazug próféták azt állítják,hogy rajtad múlik minden. Mint 3 évtizeddel ezelőtt: Tiéd az ország magadnak építed. (Sajnos lehet,hogy az akkori hazug prófétáknak még volt igazságuk) Igy a szerencsétlen értelmiségin ott a nyomás,hogy vajon kire szavazzon? És keresi hozzá az ideológiát. A szavazás után rövidesen rájön,hogy rosszul szavazott. Mert a demokratikus szavazások olyanok,hogy az értelmiségi mindig rábaszik,az üzletemberek és köreik meg mindig jól járnak. Ez meg hogy lehet? Ez is egy világrejtély.
Először tehát belekényszeritik az embert a szavazásba,és ha rossz sül ki belőle,akkor meg azt mondják a bölcsek,hogy te szavaztál így. "Teccetek volna forradalmat csinálni"
Persze,lehet,hogy a demokrácia is jó de csak olyan országban, ahol egyébként is minden jó,még a diktatúra is jó lenne. Például talán Skandináviában. Nálunk a demokrácia olyan magyarosch. Megélhetési politikusok 15-3o év óta ücsörögnek az Országházban és szavazgatnak és játszadoznak:kormányosdit,államtitkárosdit,koaliciósdit,bizotságosdit,szakért
ősdist ,költségtérítésesdit. Ha hatalmon vannak hazudnak és szavaznak szemrebbenés nélkül,ha pedig ellenzékben szenvednek ,akkor ők a legbölcsebbek és legtisztábbak,aztán a vetésforgó beindul és a játék folytatódik tovább. Kinek szólhatna az ember,hogy de én nem ezt a lovat akartam? Az értelmiséginek,ha létezik még ilyen egyáltalán,van éppen elég gondja,hogy még a politikai demokrácia választási -kényszer -feszültségével is meg kelljen küzdenie. Nem is ment el szavazni,csak egyszer. De a feszültség azért pusztította.Egy zenekart,egy focicsapatot se lehet demokratikusan vezetni. Egy országot meg végkép nem.
És amikor felemelte a fejét, már tudta, hogy hiába fáj, ő mégis szabad. Győzött. Diadalmaskodott a nyomorú test felett - hitte, hogy ezt muszáj - és a kínos mosoly mögött fénytől ragyogott a szem.
A diabéteszes kóma és a hipertóniás krízis árnyékában,a mozdulatlanná gyulladt láb fogságában rég látott dolgok nyomultak szemei elé. Például P.bácsi. A bánya után,életösztöne súgására,hogy tartozhasson valahová, összeházasodtak a szerelmével. Egy darabig az ő szüleinél laktak,majd elköltöztek albérletbe P.(nagy)bácsiékhoz. P.bácsi akkor,3o évvel azelőtt kb.anyi idős lehetett mint most ő. Egy végtelenül intelligens és ráadásul , ugyanakkor, jóindulatú és időnként csípős humorú ember,aki mivel "nem azért végzett egyetemet,hogy 4o fokos melegben reggeltől estig a műtőben álljon ", elment kutatónak. Világot látott ember lett,de aztán valami gondok jelentkeztek. Amikor hozzájuk költöztek már beteges volt. Napirendje teljesen felborult. Gyakran akkor kelt fel,amikor ők hazajöttek a munkából vagy az egyetemről.Ilyenkor ott ült a konyában,dohányzott és törte a fejét ,hogy megitta -e már a reggeli kávéját és,hogy bevette-e a gyógyszereit. A kávéval nem volt gond,mert ivott még egyet(vagy kettőt..hármat),de a gyógyszerekkel már nem lehetett így játszatni. Hetente lement a boltba,vett mezítlábas szimfóniát egy tucat dobozzal,kávét és valami kaját. Rengeteget dohányzott és nagyon keveset evett. Éjszaka olvasott, nappal aludt. Olvasott angolul,spanyolul és franciául.
Mikor hazaért az egyetemről leült mellé a konyhába és dohányoztak. Ő nem beszélt egyetemi vesszőfutásáról ő nem beszélt a kutató-életéről. Amiről nem lehett beszélni,arról dohányozva hallgattak.Kérdezgette olvasmányairól. Lelkesen mondta: "A szürrealizmus kivonatos szótára".-az volt a bibliája már vagy 4 éve. Igen? Szótár? Az jó! Mondta rezignáltan. P.bácsi bizony olvasgatta a spanyol-francia szótárat,az angol- franciát.,stb. De azért ez mégis teljesen más volt. Nem tudta majd már nem is akarta elmagyarázni. Újból hallgattak,kávéztak,cigiztek. Néha ettek. Birkózó-kőműves-metálos-bányász bunkóságait nagy tapintattal próbálta nyesegetni. Nem nagyon sikerült.
Hogy is gondolhatta,hogy ő,a nagy hallgatag,a társasági életben járatosságot nem is nagyon keresni akaró,szürrealista -metálos ember,sikeres kutató lehet,ha P.bácsinak is gondjai lettek? Akkor is külföldön éltek volt, amikor Anjya dimenziót váltott. Két évvel később jöttek el a temetőbe. Honnan hozhatta a kövecskét?
Arccal a fal felé fordulva,csapzottan,borostásan. Nyitott szemmel mozdulatlanul. Mint Juhász Gyula,amikor Szabó Lőrinc meglátogatta. Mozdulatlanul,szótlanul fogadta. Szabó Lőrinc megpróbált életet csiholni a dermedt mozdulatlanságba depresssziólódott Juhász Gyulába: megsimogatta a fejét és suttogta-szavalta számtalan közös kedvenc versüket...."Im Winde klirren die Fahnen......" Mozdulatlanság,szótlanság a válasz. Amikor 15 évesen megtudta,hogy az Anyja átlépett téren és időn,lefeküdt az ágyba és a fal felé fordult. Apja megsimogatta a fejét és mondott is talán valamit. Akkor simogatta meg utoljára. (Előtte se túl sokszor). Igen. De Juhász Gyula betegesen depressziós volt,ő viszont nem az,sóhajtott bátorítóan,megfordult és megpróbált felállni. De lábába valami borzasztóan belehasított-mint gyerekkorában ,amikor mezítláb véletlenül rálépett egy tűzimádatból saját kezüleg felforrósított piszkavasba Visszahuppant. Rájött,hogy az álomból tulajdonképpen a fokozódó fájdalom a lábában ébresztette fel. Lenézett és látta,hogy hatalmas duzzanat az egész lábfeje. De duzzadt volt a bal pofája is. Zsibongott -lüktetett a pofacsontja is. Igen. A könyvvadászat első napján a a régen várt "kutatás" izgalmaitól felajzottan és az elfogyasztott sörök/schnapszok mámorában a mohó zabálás közben csúnyán ráharapott egy zentimeteres csontra,
amivel akkor nem foglalkozott,de nem is nagyon kellett,mert a lábára szedett fájdalomcsillapitó erre is jó volt. Ez a fájdalomcsillapitó elsősorban gyulladásgátló volt,így lohasztotta a fog sérülések következményeit is.
Mostanra azonban már napok óta hiányoztak a tabletta védő hatásai és nem csak a lába de a fél arca is duzzadtra gyulladt. Mindenekelőtt megmérték a cukrát:23! A szerda esti mérhetetlenről szépen lement 23-ra,ez szép. De most enni is kellett valamit majd a tablettákból is bevágott vagy hármat. Hűvös januári hideg vizet öntött a felesége a lavórba és belelógatta a lábát. Nagyon jól esett.Fél óra múltán fájdalmai lassan kezdtek csökkenni,de akkor meg jelentkezett az,amitől tudta,hogy nagyon kell félnie:a kávé és a cigi egyre kínzóbb hiánya.Több mint 3o éve beleépültek az életébe és most ezekről is le kell mondania, ha rendbe akarja magát hozni. A kávé hiányától egész hasa felpuffadt, a füst hiányától pedig a tüdeje mintha ki se tudott volna tágulni.Élő halott .
Vasárnap kora reggel. A kutyás botorkálás-csavargás után elég jól aludt pár órát. Holnap meló. Szörnyű. Favágás ezerrel. Az ún.tudományos,vagy tudománnyal valahogy kapcsolatos munkahelyek java részén annyi gondolkodásra van szükség, mint ahogy 3o évvel korábban látta a kőműveseknél.Egy tégla kiljebb áll, azt beljebb kalapálgatjuk,a másik beljebb áll, azt kiljebb pofozgatjuk. Egy kis vizszintezés stb. A malterhö köll még egy kis víz/vagy homok/vagy meszet, kavargassátok még egy kicsit oszt doszt kész,gyühet az álványra.
Ott nagyon nagyon jól érezte magát. Mert fizikai munka volt,mert napról napra látta,hogy munkájának van eredménye,és főleg azért mert a kőművesek nem akartak többnek látszani,mint ami valójában voltak... Diploma után első munkahelyén a problémákat hasonló gondolkodási struktúrával megoldó vagy megoldani igyekvő tevékenység már viszont passzírozásnak tűnt,doktori köntösben. És ez már teljesen más. Disszidáláskor azt remélte,hogy nem csak egy új,a szocialista hazudozás lelket/genetikai állományt torzító/pusztitó hatásaitól mentes életteret lel magának és családjának ,de egy olyan kutató életet is,ahol a képmutatás,hazudozás,álnokság ismeretlen és csak a "brainstormingoló" létfeltárás van. Természetesen megint pofára esett. A német egyetemi könyvtárban megtalált Paradicsom olyan volt számára,mint az iszlám harcosoknak igért huri birodalom. Annyi különbséggel,hogy ez a Paradicsom valóban létezett,és azt csinált ebben a Paradicsomban,amit akart. 3 hónap reggeltől estig tartó munka után elkeseredve döbbent rá, hogy a tudományos cikkek irása megélhetési iparággá vált. A cikkek 99%-a szemét volt, viszont a maradék 1 % az maga volt a csoda. 3 kutatót szűrt ki magának,akiktől sokat is tudott tanulni, és akik gondolkoztak is. Hamar rájött,hogy ők nem csak az agyában talákoznak , hanem a valóságban is egymáshoz igen közel álló problémamegoldó -beállitódásal nyomulnak. Fel is hívta erre a figyelmüket, és két év múltán, a montreali prof.már együtt írt tanulmányokat a Berkeley-s prof.-fal miközben hivatkoztak a harmadikra, a chicagóira. Izgatottan kereste- remélte,hogy esetleg az ő neve is említésre kerül valahogy (pl. personal communication) de semmi. Annál is inkább felért ez az egész egy hatalmas ,bakancsos tökönrúgással , mert akkor már újból Magyarországon volt.
"Néha furcsa hangulatban,az utcát járom egymagamban"- a szokásos keserű mosoly. Amit gyerekkorában indulóként énekelt,fütyült, az 3o évvel később egyre komorabb valóság lett,már csak a kutyái voltak a társai az utcán. Magányossá válásának első tünetei már a gimiben jelentkeztek. Minden érdekelte,mindenbe belekóstolt,de társai nem nagyon tudták követni.Voltak Illés rajongók,voltak omegások. Ők is különböztek egymástól,de ezek a szocialista beat zenekarok már teljesen különböztek a magyar rock kezdeményeitől:a Sakk-Mattól, a Tűzkerétől.hogy a mitikus,térdig érő májú Zöld Csillagról ne is beszéljünk. És ott volt még a jazz is:mindenféle Rákfogók és persza a Syrius. Ma úgy látszik,hogy akkor mindenki Syrius rajnogó volt. - Mint ahogy a háború után 15 évvel úgy tűnt, hogy Pesten minden második ember fegyveres ellenálló volt. Akkor bizony talán csak egy ismerősének volt meg Az ördög álarcosbálja. Most majd mindenki Syrius hivőnek mutatja magát. És ez a zene a világának még csak egy kicsi szelete volt. S.barátja megdöbbenve bámult rá,amikor egy Beethoven nyitány vagy az Új Világ szimfónia közben hirtelen a metál védjegyévé vált headbangelő pózba vágta magát:terpeszbe állás,gitár-fegyver-dárda a kézbe és fejünk tekerő lengetésével rázúdítunk a Nyitányra. És Lutoslawskihoz se tudta őt elkisérni. Lutoslawskit azért vette meg kb 16 évesen,hogy össze tudja kapcsolni Hendrixet Beethovennel és , hogy meg legyen a zenei kisérete-támogatása a modern művészetek elképesztően csábitó de veszélyes ,Magyarországon akkor lassan megismerhetővé váló világába. Amig általános iskolás korában ,ha nehezen is,de tudott szerezni hallgatóságot a görög mitológiai meséléseihez,addig a gimiben már a kutyát se érdekelte a görög filozófia iránti lelkesedése. Nem tudatosan,nem szándékosan volt abszolút érdeklődő,nem hivalkodva volt modern, hanem mert az volt a világ legtermészetsebb dolga - 3o évvel később döbbent rá,hogy csak neki volt ez természetes. Nem sokan voltak akkor olyanok,akik délutánonként birkózni jártak és latin magánórára, este pedig Hendrixet,Syriust vagy Lutoslawskit vagy éppen Beethovent hallgattak, de ha volt is ilyen,olyan biztos nem volt közöttük,aki ha tehette,kábult röfögéssel biztatta a gitáros istent: "Most a foggaddal,Béla!" és olyan még biztosabban nem volt közöttük,akit éppen ki akartak rúgni a a gimiből.
Késő szombat este. Egyre jobban érezte magát. A dobhártyák mögött nem dübörögött a Niagara-vízesés.Szája sem volt már olyan száraz és végre érzett egy kis éhséget is és egy kis fájdalmat is. Több mint 30 kilós túlsúlya és izgága életmódja miatt kb. 2-3 évvel ezelőtt jelentkeztek jobb lábában a fájdalmak,amikkel azonban soha nem nagyon törődött - a fájdalmat életjelenségnek tekintette. Amikor azonban már a járásban is akadályozta ,akkor elment orvoshoz. Megröntgenezték,nem volt törés,mehetett Isten hírével. Néhány napig szedett fájdalomcsillapítót.
Panaszai megszüntek. Fél évig nem volt semmi különös.Idővel azonban egyre gyakrabban jelentkeztek a fájdalmak és egyre tovább tartottak. Decemberben egy rákos ismerősétől kapott nagyon jó fájdalmcsillapítót,amit a csontáttétére szedett.Kipróbálta, amikor kiderült hogy használ,kapott még egy teljes dobozzal és azokból szedegetett ötletszerűen már hetek óta.
Azt tudta,hogy nem kábítószer,de akkor hirtelen megint megszólalt a belső hang:megzavarhatja a cukoranyagcserét. Igen. Ez a kurva gyógyszer -is-az oka az egésznek,legyintett, és eldobta a fenébe. A fájdalommal együtt kell élni és kész. De éhes is lett. Tudta,hogy ennie kell valamit. Utána tanakodott,hogy mi a fene legyen. Az egyik csatát már megnyerte,gondolta,mostmár csak el kellene tudni menni holnap után dolgozni. Nem tűnt egyszerű dolognak. Először is egy kis éjszakai séta. Erős-energikus kutyával nem mehetett,mert magát is alig bírta tartani. Itt van Olja! A petefészek rákos Olja. 2-3 hónapja kezdett fogyni és lassan megjelent egy dudor a hasában. Petefészek rák. Egyre fogyott,gyengült..Már sétálni se lehetett elvinni. Most viszont itt az alkalom! A ráktól felemésztődő moszkvai őrkutya és a hazug társadalom ellen vívott csendes harcában elpusztuló értelmiségi gyengeségtől dülöngélő botorkálása az éjszakában. Tudták,hogy ez az utolsó sétájuk .Könnyes lett a szeme.
A hajdanán oly szép Olja pofáján éppen úgy látta idő istennő
letisztultságát mint Rembrandt anyjáról készült portrékon.
Hány százmillió év micsoda kémiai-biológiai munkája van egy kutya testének akár csak egy sejtjében és mi lesz ebből a milliárdnyi sejtből álló épitményből? A nagy semmi. És persze mi lesz belőle? És mi lesz Olja lelkével? Tisztább,romlatlanabb lelke van mint akárhány ismerősének.
Mi végre van az élet és a lélek ha ilyen semmi vége lesz ?
Két vadonatúj zászló tőlem jobbra és balra az Erzsébet-hídnál. Azonos méret, színek, nyél. Az egyiken jól látni a hajtogatás élet, a másik sima. Az ugyanolyan hajtogatás nyomai csak a szegély és a varrások tövében fedezhetők fel. Nő tartja. ;)
Az még rendben van, hogy 37 évesen lett nőgyógyász
(17 + 10 pszichológus + 10 nőgyógyász = 37), de mikor tanult geofizikusnak?
Ami persze a legérthetetlenebb, hogy jön ide Mahler A fiú csodakürtje?
(Luluról már nem is beszélve, Wozzeck meg szóra sem érdemes.)
Szombat este. Kezdett magához térni. Haja a homlokára csúszott. 17 éves volt,akinek 5 hete maradt el a menstruációja. Először nem vette komolyan,arra gondolt,hogy a gimnáziumi izgalmak miatt késik pár napot. Egy hét után azonban már nyugtalaná vált. Tapasztalt barátnői segítőkészen elmagyarázták,hogy mit kell ilyenkor tenni. 17 éves lánynak ezzel soha nem könnyű szembe nézni,de a hetvenes években főleg nem vol az.Szombaton került sor a műtétre. Elaltatták,így nem fájt,csak rettenetesen megalázó volt az egész amíg el nem aludt. 10 évvel később mint pszichológus,egy krízis állomás alkalmazottjaként számtalan ilyen lánnyal találkozott.Sokan nem tudták feldolgozni a szörnyűséget,amely például egy elszakadt óvszer következményeként a nyakukba hullott: "egy világ omlott bennem össze" -veszekedés/botrány/ a szülőkkel,összeveszés a baráttal,aki nem ritkán családos férfi volt,és önmarcangolás az elveszett gyerek miatt.
1o évvel később már sorozatban csinált ő is terhesség megszakításokat. Naponta 4-5 ,hetente akár 3o megszakitás is összejött. Egy iskolai osztály. Ez a szörnyűség nem is tudatosodott benne azonnal,csak évekkel később. Mindenesetre úgy látta,hogy a kollégáinál különösebb lelki válságot nem okozot ez a szörnyűséges munka.
Ha nagyobb terhességre került sor,akkor a hüvelykujjnyi magzatnak már bizony kifeljett koponyája volt,és amikor a fém fogó kanalai között összeroppant a csontocska ,az bizony olyan hangot adott, hogy a legedzettebb műtősfiúk és műtösnők is elhallgattak .
Áldotta Istent,hogy geofizikusnak ment,és nem kellett az emberi nyomorúság különféle formáival napról napra szembesülnie. Nem tudta volna elviselni. Elméletben a Föld kialakulásának-megszilárdulásának problémáival
foglalkozott,és ha az elméleti munka már nagyon kilátástalanná vált,akkor átlovagolt a bányaiparba,ahol érezhette,hogy valami hasznosat csinál és pénzt is keresett. Amikor Németországban Zs.bemutatta a kocsmában körülötte időnként felbukkanó 3-4 ifjú titánnak,akkor mindig mondta lelkesen,itt van az én "kiváló magyra barátom,aki neves nőgyógyász/bányamérnök/pszichológus." Ezt ő utálta, de Zs.tudta,hogy valami klassz foglalkozás még a kocsmában is jól jön ahhoz,hogy az embert befogadják.Wozzeck rettenetesen megkúrta a Csodakürtöst,bár tudta ,hogy Lulu rettenetesen mérges lesz.
1961. aug. 06. a MALÉV C-47 típusú repülőgépe városnéző-sétajárat közben dugóhúzóba kerül és Zuglóban az Erzsébet királyné és Lumumba (Róna) utca kereszteződésébe zuhan, húsz fő utas, négy fő személyzet (Hoffmann Róbert 1p., Hegyi József 2p., Povázsai László szer., Verebély Gyula távír.), három járókelő halt meg.
Valamilyen tibeti zenét kellett volna hallgatnia,de egy porcikája se kivánta a több Óm-kollázs-zene -kazetta egyikét sem. Vándorévek.Brendel és Kocsis.
Végül is ez a zene is ugyanarról szól:a létezésről,az életről,a szenvedélyekről. Csak míg a buddhista zene a Karmába,a Nirvánába,az Ómba ágyazva énekel, addig Liszt zenéje a a Szabadságba,a Felvilágosodásba,a Szerelembe öltözve beszél a Létezés szépségeiről és gyötrelmeiről. 25 éves korában Rimbaud-Szent Ágoston-Szent Tamás voltak vezérlő-oltalmazó csillagai, 35 éves kora körül pedig Liszt-Wagner-Nietzsche. Ott lebegtek árnyékaik az aggteleki barlangban is, ahol a víztől csöpögő sziklák között egy orosz vonószenekar a Divertimentót játszotta. Ott voltak vele a bécsi operában ahol Don Carlo happening elemekkel megtűzdelt előadásába rohant bele legnagyobb élvezetére. Nem tudott semmit az előadásról,így amikor a szünetben valamit a büfében kortyolgatva meglátta a TV közvetítés kulisszáit és az izgalomtól remegő hangú riportert akkor nagyon elcsodálkozott. Még inkább hülledezett,amikor egyfelől megjelentek a papi-politikai főméltóságok a lépcsőn majd másodpercekkel később inkvizitor kommandósok üldözték végig a zsúfolt folyosókon a bitang rebelliseket. Oda volt a gyönyörűségtről. Nietzsche a térdét csapkodta sátáni kacajjal,Wagner örjöngött,hogy lepipálták,az őszhajú,bibircsókos Liszt pedig bölcsen csak simogatta az állát mint Piszok Alfréd. Azok voltak a szép idők. Akkor is - mint életében szinte folyamatosan - gyülekeztek a sötét,kavargó felhők,de akkor még bizakodva bámult a világba. Régebben tervezett egy könyvet írni a három vezérlő csillagáról,most viszont úgy érezte,hogy egy Csoma-Liszt könyvet kellene írni. Ha volt két ember,aki életvitele teljesen eltér egymástól akkor ők ketten azok. De Liszt is tele volt eltökéltséggel,tudásvággyal,emberséggel. És mi jutott neki? Amikor Bayreuthban meghalt,lánya bedugta az ágy alá és letakarta egy pokróccal,hogy nehogy megzavarja az isteni játékok szabályozott lefolyását. A Zöld Domb várurai/úrnői éppen olyan leszármazottai neki is mint Wagnernek, de róla tudomást se veszneki. Nincs bene üzlet,nincs benne pénz...Pedig lehetne tavasszal 1 hét bayreuth-i Liszt játékokat tartani. És ősszel pedig egy Nietzsche hetet. Ezeket az ötleteket már rég elfelejtette.
De Csoma erőteljesen bukkant fel.
Egyik legkorábbi emléke -melyre tulajdonképpen még soha nem gondolt vissza teljesen, úgy hat éves kora körül rögzülhetett. Érdparkvárosban volt a nagyanyjánál,mint nyaranta rendszeresen.Csavargott,mint rendszeresen.
Elvetődött a buszmegállóba. Hirtelen ötletttől hajtva felszállt a lassan megtelő,várakozó buszok valamelyikébe. Megkérdezte a buszsofőr bácsit,hogy ha szépen fütyül neki valamit, akkor elviszi-e őt magával? A sofőr hülyekedésnek vette,úgy gondolta,hogy a gyerek egy hátul már rég elhelyezkedett utas fia,vagy unokája. Nevetve mondta,hogy persze,hogy elviszi,de csak akkor,ha tényleg szépen fütyül. Megegyeztek. Elindultak.Ő állt elől,fütyült és nézelődött kifelé. Már elég régóta mehettek,amikor a sofőr kezdte megunni a koncertet és mondta,hogy "no öcskös mostmár menjél hátra a szüleidhez"."De nekem nincsenek itt a szüleim" válaszolta olyan meggyőzően,hogy a sofőr majd összeszarta magát....Arra már nem emlékezett,hogy miként jutott haza a nagymamához. A messzeség,a távolság mindig vonzotta. Amikor a barátnője a reptérre ment dolgozni,gyakran kiment hozzá és bámulták a felszálló repülőket.A Nyugatiban gyakran lenyűgözte,hogy onnan,akár Indiáig sarkáig is el lehetne menni vonattal. Angliában szinte idegesítette,hogy bármerre nézett,tudta,hogy az utak alig pár száz kilométer után megszűnnek. Fiatalkora egyik hőse Kőrösi Csoma volt. Egyedül,gyalog elment Tibet mélységes mélyéig,hogy megtalálja a magyarok őshazáját. Bámulta kitartásáért,eltökéltségért,de később mérges lett rá,mert magyar/buddhista szent léte ellenére nem a Tibeti szent tanításokat foglalta össze,hanem holmi szótárak készitésére fecsérelte el földön túli erejét. Csoma a Himalája végtelen hosszú és mérhetetlen hideg telét egy sziklafalba vályt 3x3 méteres ,fűtetlen cellában ezzel a munkával töltötte el csak jak zsírral folyamatosan locsolt teák számtalan literjeivel védve-táplálva magát. Ő a rosszindulattól,képmutatástól,hazudozástól deformált társadalom dermesztően hideg lehelét állandóan a tarkóján érezve kellett,hogy folyamatosan tápláló-melegítő italokkal kezelje magát. És a szent füst!
A legemberibb illat talán a füst illata. Amikor az ember emberré vált,tábortűz köré gyűlt és belélegezte a füstöt. A vallások kialakították a füst szentségét. A dohányosok ezt az ősi mágiát űzik nap mint nap. És
üldözötekké váltak.Egy embertelen,gépies világban.
Egészen nyugodtan tudott aludni egy keveset.Szombat dél körül lehetett amikor felébredt. Nem volt túl rosszul. Szive nyugodtabban vert,nem verejtékezett,és a szája sem volt olyan száraz. Itt volt az idő a mérésnek.23,5 lett. Nem evett már vagy másfél napja. Visszafogottan bevágott egy reggeli-ebédet. Megkivánta a kávét rettenetesen. Már 16 éves korában rászokott S-nél. Lukácsista barátja,annak anyja,nővére kávé őrültek voltak.Érdekes,hogy a többi barátja nem nagyon kávézott. Rossz tulajdonságait innen-onnan szedte össze.T,az egyetemi barát sem kávézott. Zs,egyetlen felnőttkorban szerezett barátja sem ivott kávét. A kávéval önmagában nem lett volna semmi baj, de tudta,hogy utána könyörtelenül rágyújtana,és akkor már utána a víz(!?)özön. Dilthey,aki a szellemtudományok megalapozására szánta az életét,a halálos ágyán kétségbeesetten felkiáltott: "Romok hevernek körülöttem!". Körülötte mi van? Kiürült piásüvegek,teletömött hamutartók,összefirkált könyvek...mindenféle kollázs kazetták....És kutyák is.... És súlyzók is....És hősök is. ...És szentek is....Mi lesz ebből?
Zs-vel a magyar kocsmában ismerkedtek össze.Eleinte nem igazán kedvelték egymást.Ő a lágerlakókat kizsákmányoló nyerészkedőt látta benne,Zs pedig a külföldre áramlott magyar értelmiségi kalandor-tenger egy újabb cseppjét .Aztán néhány hét alatt annyira megkedvelték egymást,hogy több barátjuk már nem is lehett az életben. Az üzlethez egyáltalán nem értő Zs feje fölött kezdtek összecsapni a hullámok,nem tudott fizetni a munkáért (se),a kőműves le is lépett,ő azonban továbbra is járt Zs-hez,mert jobb volt hozzá menni ,mint a hatalmas szellemi nyomást-kihívást jelentő egyetemi könyvtárba. Egyre többet piáltak együtt,a munkabért nem tudta Zs kifizetni,de a spanyol kocsma sörére és pulpójára valahonnan mindig öszekaparta pénzt. Ha mégse,akkor kérve nézett rá,és ő hazament panzióba kérni a feleségétől.
Kialakult a napirendjük:délelőtt alvás,délután óriási,vérre menő pingpong partik a kihalt- őszi- tóparti -strand asztalánál, este pedig kocsma. Hatalmasat tudtak hallgatni. Nem kellett fecsegniük. Szinte mindent tudtak. Két középkorú magyar értelmiségi ,akik hazájuk, és addigi életük elől is,fogat összeszorítva,mosolyogva menekülnek. Zs-ről nics híre 15 éve, nem nagyon sikerülhetett neki,és ő se áll valamilyen fényesen.
A félig telt villamoson az ember, ötvenesforma az ajtónál állt. A kanyar után feltűnt a templom. Gondosan keresztet vetett, kezét imára ilesztette, és homlokát az üvegnek támasztva némán imádkozott, csak a szája mozgott. Az utasok ültek, álltak a szokott reggeli csöndes merengéssel.
Parker emléke ráébresztette arra,hogy már régóta csend van a szobában -legfeljebb szív zakatolást, gyümölcstea mohó kortyolgatást,homlok-verejtékcsepp gyöngyözést lehetett hallani. Nagy nehezen felkelt és reszkető kézzel a jazzer szatyor mélyéről előkotort egy Parker kollázst:
2 perces Parker kavarások,5 perces Coltrane zúdítás-sikolyok keveredése 1 perces Chris Farlowe ősrégi ,hangköltészeti rafináltságú,metált megszégyenítő erejű koncert üvöltésekkel. Mindenki éppen idejében hal meg....(?) Beethovent Természet Anyácska olyan erővel áldotta meg,mely saját önpusztitó-létfeltáró-létfelmutató erejét ellensúlyozva tartotta benne a lelket az utolsó vonósnégyesek és zongora szonáták megírásáig. Utána már nem volt miért tovább élnie. A X.szimfónia már teljesen felesleges lett volna. Mozart is minek élt volna tovább? Goethe ,bár csatakiáltása szerint "csak ittasan az életen át!",mégis megélhette,hogy fél évszázadon át bíbelődjön a Fausttal. John Lennon is minek ét volna tovább? Hogy féllábú kurvákkal vívott válóperétől legyen hangos a világ? Lett volna paprikajancsi vegetáriánus milliárdos? Vagy lett volna birka szemmel pislogó musicalszerző vagy szőlőbirtokosként királykodó? A sorsunkat magunkban hordjuk,életművünket halálunkkal pecsételjük meg.Sorsunk:génjeink.De nem olyan gének,amiket a tudásvággyal átitatott,elkötelezett genetikusok tízezrei a világon kutatnak,akik hétről hétre világgá kürtölik,hogy már megint felfedezték a rák génjét,már megint felfedezték a lábszag génjét. A világon a legegyszerűbb dolog a rák gyógyszerének a megtalálása,legalább is úgy tűnik, hiszen havonta megtalálja azt valaki.A gének:olyanok inkább amint a monaszok. Beleágyazva a fizikai és a pszichológiai és a társadalmi jelenségek mögött meghúzódó erővonalakba.
Ahogy sorsunk,halálunk a génekben úgy feltámadásunk a gén-monaszok körüli erőterekben rejtőzik. Maimonides megpróbálta az ősök tanítását a feltámadásról összangba hozni Arisztoteles fizikájával. Évezreddel később a kvantumfizika,a relativitáselmélet és a pszichikai mezők összhangjának feltárásával kell a feltámadásról értelmesen beszélnünk;mint a zene.
Újra látjuk,hogy az ember a természet közepén áll, újból emberközpontú filozófiát hirdethetünk,ahol az élet,a a halál,a feltámadás egy közös létezés különböző dimenziói. Anyja is éppen idejében lépett át egy másik dimenzióba? Ő akkor még csak 15 éves volt.
[196] de itt lenne a helye/az ideje - nyílvánvaló sajtóhiba. Teljesen jó észrevétel. Nem tilos ezt észrevenni...
Volt már itt máskor is kommentár, lásd pl.: [174] vagy [192]
A topicindító nem állított fel ilyen szabályt.
Nagyapám piros kalapban járt.
Akkoriban kevesen jártak piros kalapban.
Vajon hagyományt őrzök, ha én is piros kalapban járok?
Vagy akkor leszek hagyományőrző, ha nem járok piros kalapban ...?
Az igazi dilemma, hogy a piros kalap NEKI egyszerűen jól állt.
Nekem viszont nem áll jól.
Most akkor mi a teendő???
