A hülyék (összesküvésesek) azt mondták, amit szoktak, semmi újat. A fő hülye (aki keresztül-kasul bejárta a piramisok környékét) szerint bizonyítékai vannak arra, hogy a piramisokat földönkívüli segítséggel építették. Mondjuk nem zavarta, hogy minden állítását cáfolták a szakik, dehát ettől hülyék a hülyék.
Már az sem egészen korrekt, hogy per hülyék beszélünk embertársainkról. Például, ha valaki az gondolja, hogy a piramist alkotó köveket űrhajósok szállították lézerekkel, az attól még lehet okos ember.
Ma a Viasat History-n a Tiltott történelem sorozatban a gízai nagy piramisokról volt szó. A tudósok vs Hülyék (összesküvés-elméletek hívei, áltudományok doktorai) csaptak össze és megint az utóbbiak buktak el.
Úgy látszik ráfejelnének arra, hogy az emberi hagyomány "csak" 37.000 évvel ezelőttre nyúlna csak vissza.
Pár napja a livescience.comadott hírt arról, hogy Ray Norris ausztrál asztrofizikus szerint az ausztrál őslakosok hagyományai azt bizonyítják, hogy a Plejádok (Matariki) mintegy 100.000 évvel ezelőtt kapták a közös nevüket, a „Hét nővért” (lásd fentebb a képeket róluk). A Plejádok a Bika csillagkép része. Norris szerint az őslakosok már ezen a néven kellett ismerjék a csillagcsoportot, mielőtt Ausztráliába költöztek, azaz 60-65.000 évvel ezelőtt. Norris utal az ausztrál és görög Plejád-mítosz hasonlóságaira, hogy maga a mítosz a becslése szerint úgy 100.000 évvel ezelőtt keletkezett Afrikában, és a modern ember egyik első közös szellemi tulajdona.
Norris érvelése valóban megdöbbentő, azonban ez egy olyan régi dátum, amit egyelőre a fantáziák birodalmába kell utaljunk. Hiszen a legrégibb sziklarajzok, amiket Celebesz szigetén találtak is csak 44.000 évesek (a 73 ezer éves jelek Dél-Afrikából azon a kődarabon, csak vörös vonalkák), azaz rajzos bizonyítékok nem kerültek eddig elő ilyen régi korból… így pedig milyen más bizonyítékok jönnének szóba?
Hiszen például jobban hihető, hogy mai csillagászok Lascaux 15.000 éves barlangi rajzai közt megtalálták a Plejádok ábrázolását:
A plejádoknak valóban fontos szerepe volt az ókorban, de a prehisztorikumban még inkább... ahogy azt Marcel Baudouin úr már 1916-ban kimutatta ősi kőemlékeken, Franciaország nyugati partjain.
Balázs Géza nyelvész is észrevette, hogy Várkonyi Nándor is megelőzte Hardy teóriáját: „Ez Várkonyi áradó-burjánzó stílusának egyik fő jellemzője. Ennek ellenére ezekkel a gondolatokkal is megelőzi, megelőlegezi az etológiában-humán etológiában később jelentkező úgynevezett vízimajom-elméletet (Alister Hardy tengerbiológus, 1960). Várkonyi Az elveszett Paradicsomban is visszatér a kérdésre; itt már az ember „vízállat-ősét” említi. (Paradicsom, 27.) A vízimajom-elmélet feltételezi, hogy az emberszabásúak egy csoportja egy-kétmillió évet egy szigeten töltött, és kezdett áttérni a tengeri emlős életmódra. Csányi Vilmos (2006: 46.) mint teljesen el nem fogadott, de el sem vetett teóriát szintén említi: „Ennek köszönheti csupaszságát, a két lábon járást; azt, hogy sós könnyeket sír; hogy erősen izzad; hogy orra kiemelkedik, és az orrlyukai lefelé néznek; hogy képes a levegővételét a majmoknál elő nem forduló módon szabályozni; hogy magzatainak kb. 3 hónapig merülési reflexe van, tehát, ha orruk a víz alá kerül, automatikusan nem vesznek levegőt; hogy erős szigetelő zsírpárnái vannak, és még több egyéb tulajdonságot is.” (Magyar Napló, 2016/7. sz.)
Várkony írta az 1957-58-ban keletkezett Az elveszett Paradicsomban: „S ha ennyi nem elég, itt van - tán még nyomósabb bizonyítékul -, az emberi méhmagzat fejlődése. Növekedése során megismétli a fajta fejlődését, fölveszi mindazokat a formákat, amelyekben az ember ősei valaha éltek az évek milliói alatt. (Ez egyetemes jelenség, neve: biogenetikai alaptörvény, a fejlődéstan fundamentuma, Haeckel diadala.) A néhány hetes, parányi magzat meglepően hal formájú: nyaka helyén négy kopoltyúív és -redő mutatkozik, s a velükjáró halszerű szív-, verőér- és csontszerkezet. Ez a stádium tehát az ember víziállat-ősét idézi, ahogyan az ebihal a belőle fejlődő béka egykori hal-alakját. Csakhamar kinő a farok is, oly hosszúra, hogy a kuporgó tartású magzat homlokát érinti, de aztán „visszafejlődik", elsatnyul néhány csigolyányi csökevénnyé. Majd pedig úszóhártya képződik a kéz- és lábujjak közt, jeléül, hogy egykor evező végtagjaink voltak. A negyedik hónapban a fejet és a testet piheszőrzet növi be, állati bunda, de a kilencedikben lehull és feloldódik, csak a hajzat marad s megnő. Tiszta sor: hal-kétéltű-hüllő-emlős; lehet-e kétség hogy ezek voltak Ádám előtti őseink?”
Max Westenhöfer német patológus már az 1920-as években azzal a meglepő elmélettel állt elő, hogy az emberi faj kialakulása megelőzi mindenfajta emlősét. Hogy a majmok nem az elődei voltak az embernek, hanem az embertől származtak. Gyakorlatilag ellentmondott a darwinizmus tanainak (lásd fentebb egy 1926-os cikket erről).
Ugyanez vonatkozik az ember vízilény ősére vonatkozó teóriáival (Der Eigenweg des Menschen, 1942). Szerinte számos emberi tulajdonság arra vall, hogy valaha az ős vízi életmódot folytatott, de ezt valami hihetetlenül régre, földtörténeti korszakokkal korábbra, a kréta korra tette!
Ellenben Alister Hardy Westenhöfertől függetlenül már 1930 körül kidolgozta a vízimajom-elméletet, de csak 30 évvel később hozta nyilvánosságra. Hardynak viszont esze ágában sem volt megkérdőjeleznie a darwinizmust! Hanem megpróbálta abba beleépíteni a teóriát.
Bármilyen furcsa neked, ahogy te is jogot érzel arra, hogy bármibe beleszólj, úgy más is írhat szabadon. Ráadásul nem is a "tudományos" részlegbe lett írva, hanem a "rejtélyes dolgokba".
Lehet neked nem tetszik, de azok az idők már elmúltak, hogy megmondták miről szabad, és miről nem lehet írni. Nem mondtam, hogy egyetértek Magyar Adorjánnal, meghogy a téziseielfogadhatók, viszont tény, hogy a saját feje után, s nem a wikipédia után ment (igaz rengeteg hülyeségben is beleszaladt). Én is csak annyit mondtam, hogy érdekes, hogy a kétéltű emberről saját magától vizionált (ami ma az antropológiai viták tárgya). Egyszóval itt nincs diktatúra.
Egyébként több művelődéstörténészünknél is felbukkantak a korai ember vízi életmódjáról szóló elmélkedések. Egy kétségkívül eredeti gondolkodó volt köztük Magyar Adorján (ezen azt értem, hogy sok későbbi kutató bevallottan vagy nem bevallottan, tőle vette át a teóriák sokaságát). Az Ősműveltség c. kéziratos munkája a háborúban megsemmisült, de 1958-tól újraírta. Magyar szerint az egész emberi faj a Kárpát-medencében született meg (ahogy a magyarság is). A könyve kétségkívül megelőzte Alister Hardy tengerbiológus 1960-as bejelentését a vízimajom-elméletről (és valószínűleg mit sem tudott Hardynak egy konferencián történt bejelentéséről). Adorján ugyanis valami hasonlót képzelt el a korai embernek (bár mindezt komolyabb antropológiai ismeretek hiányában, inkább intuícióból tette):
„A mai emlős emberiséget ősrégi időkben egy másik, még félig a vízben, félig a szárazon élő kétéltű, tehát békaszerű emberiség előzte meg, amely vagy a mai Magyar Alföld helyén volt tengerben és az akkor még szigetvilágot képezett Dunántúl vidékén, vagy pedig Földünk valamely azon részén keletkezett, amely része akkor ennek egyik vagy másik Sarka (Pólusa) volt, de amely kétéltű emberiség onnan utóbb másfelé is elterjedhetett
[…]
Igen régi ősidőkben földünk általában is melegebb volt még mint ma, viszont a Nap még kevésbé volt izzó s kevésbé is világított, eltekintve attól, hogy akkoriban földünk légkörében is több volt a vízpára, köd, felhő mint ma. A Föld ezen melegebb de nedvesebb őskorában amelyben szárazföld sokkal kevesebb volt, a tengerek pedig sokkal nagyobb felületét borították mint ma s amelyekben sem hüllők sem emlősök még nem léteztek.
Bár éltek ezek közös ősei: a kétéltűek, azaz békafélék, és ezek között a stegocephalok (páncélosfejűek), amelyek közé tartoztak az úgynevezett kézállatok (chirotheriumok), amelyeknek eddig csak az iszapba mélyült és utóbb megkövült nyomdokaikat ismerjük, amely nyomdokok azonban emberi kezekhez a legmeglepőbben hasonlítanak és rajtuk a hüvelykujjat mozgató izomköteg (tenares) domborulata is világosan látható, amely ugyanolyan mint az emberi kéz, amiből következik, hogy e lények hüvelykujja épp oly fejlett és a kéz más négy ujjával szembeállítható volt mint az emberé és tehát e lények végtagjai az emberéhez hasonló és fogdosásra alkalmas kezekben végződtek, csupán azon különbséggel mégis, hogy ujjaik valamivel vaskosabbak és rövidebbek, vagyis a gyermekéhez hasonlatosak voltak, ami azonban az ontogenezis törvényei szerint úgy is kellett legyen, mivel a gyermek testalkatában még az emberiség ősei testalkatát tünteti föl.
Márpedig, habár az emberiség szellemi haladását, fejlettségét elsősorban is agyveleje nagy fejlettségének köszönheti, de ugyanezt nagy mértékben köszönheti fogdosásra és tehát munkára is alkalmas kezeinek is, illetve tehát annak is, hogy hüvelykujja a többi ujjával szembeállítható maradott, olyan amilyen ősrégi kétéltű elődeié volt.
Ha ugyanis az emlősállatok végtagjait szemügyre vesszük, azt tapasztaljuk, hogy mindezek őseinek is ilyen kezeik és hüvelykujjuk volt de ami utóbb az összes emlősöknél elveszett, mert ujjaik, főképpen pedig hüvelykujjaik, elkorcsosodtak, habár az emberszabású majmoknál nem is annyira, de azért ezek hüvelykujjai is elég nagymérvű elkorcsosodást szenvedtek, azért mert hüvelykujjaikat a majmok is mind kevesebbet és kevesebbet használták, ami azután szellemi fejlődésüket is gátolta, sőt annak még hanyatlását is okozta. Bizonyos pedig, hogy ez említett ős-kétéltűek, miként a maiak is, még szőrtelenek voltak, de viszont bőrűk még a mi körmeinkhez hasonló állományú lemezekkel volt borítva, némely fajnál csak a fejrészen, de másoknál a test más részein is, olyanképpen mint a kétéltűek őseinél: az őshalaknál, amilyenek például a kecsege és a tok, és amely lemezek alakultak azután át a felsőbbrendű ha laknál pikkelyekké. E ténnyel meglepően összevág a magyar nép regéiben azon állítás, hogy az embernek régen „köröm bőre” volt, de amit később elveszített, és ez csak ujjai hegyén maradott meg. Élettani tény pedig, hogy a körmök valóban az ősállatok ilyen páncélzata maradványai, de amelyek számos állatfajnál karmokká specializálódtak. Tudjuk azonban, hogy ezen körömszerű anyagból álló páncélzat néhány emlős állatnál máig is megmaradott, például a dasypodidáknál és a tobozka-féléknél. (Manididae)
De megvan az emberiség kétéltű ősei páncélzata emléke, habár elmosódottabb alakban, mint a magyaroknál, a görög Achilles és a német Siegfried-mondában is. Azt viszont, hogy a kétéltűek a még teljesen vízi életet élő őshalakból keletkeztek, ma már tudjuk. Ez már azért is természetes dolog mert hiszen, amint említjük, földünknek volt egy őskora, amelyben fölszíne tengerekkel és mocsárvilággal volt borítva. Mi több, a mi és rokon népeink regéi szerint a föld a tengerből bukott föl, eleintén igen kicsike volt és csak utóbb növekedett mind nagyobbra.
Ezen említett békaszerű ősemberfajnak még három szeme volt, vagyis a mai két szemén kívül volt még egy szeme a fejtetőn, ott ahol ma a kisgyermek fejelágya van, vagyis a koponya homlokcsontja (frontalis) és két oldalcsontja (a két parietalis) találkozása helyén, ott ahol három csont között azon rés van, amely gyermeknél csak már néhány éves korában nőtt be teljesen. Az őskorok békaszerű stegocephal állatai koponyáján azonban e rés nem nőtt be, hanem ott egy megmaradó, rendes kerek nyílásban, volt tehát harmadik szemük. Tudjuk pedig hogy az ausztráliai Sphenodon punctatus nevű gyíkszerű állatnak, amely csontalkata szerint mintegy átmenetet képez a kétéltűek és az őskori dinoszauruszok között, e harmadik szeme, bár ma elkorcsosultan és csak a bőr alatt, de még teljesen fölismerhető alakúan, máig is megvan még.”
Érdekes, de úgy néz ki, hogy a 28 ezer éve kihalt neandervölgyi emberek is jó úszók voltak. Ők nem a mai ember elődei voltak ugyan, de kétségkívül elgondolkodtató, hogy 90 ezer éves leletek arra utalnak, hogy mindenféle félelem nélkül mentek a víz alá:
Egyr inkább arra gondolok, hogy a mai ember története, vagyis a fejlődése nem más, mint eltávolodása a vízi életmódtól. A homo erectusból fejlődött ki egy külön ágként a neandervölgyi ember.
A homo erectusról egyre több adat fog előkerülni az irányban, ami arra fog mutatni, hogy nem állt tőle távol a vízi életmód (hisz az ősei épp erről az életmódról tértek át a szárazföldi életre). Még olyanra is gondoltam, hogy igazából a szigetekre sem vitorlás tutajokon jutott el, hisz nem volt neki szüksége ilyen "vízbe esett fatörzsekre" sem, hogy napokat a vízben, tengerben töltsön, mint a mítoszok ősistenei. A tutajok legfeljebb arra klellettek neki, hogy a személyes tulajdonait, raktárait (csontok, szerszámok, állatbőrök, élelmiszer, stb.) magával tudja vinni. Az is érdekes, hogy a homo erectus afrikai megjelenése (1,2-1,8 millió éve), majd egybeesik az ázsiai megjelenésével, éppenséggel a közbeeső földség elméletét juttatja eszembe, azaz Gondvanát, az Indiai-óceánon. Ha volt ennek egyáltalán geológiai realitása? A vízi majom elmélet szerint az ember őse egy tengertől övezett szigeten született meg, ahol félig vagy szinte teljesen vízi életmódot folytatott. Ez lehett Gondvana, az emberi faj állítólagos paradicsoma? Vagy el kell fogadnunk K-Afrika azon részét, mely egy időre, pár millió évre szigetté vált, majd újból egyesült Afrikával...?
Ahogy néztem, nincs erről egyértelmű megállapítás, hogy mit, mikor szedtek le a Pantheopnról. ókori bronzdíszek és szobrok végleg 609-ben tűntek el, mikor keresztény templommá szentelték.
Találtam egy részletet egy írásban, ami éppen erről szól, hogy mire használták fel a Pantheon bronzát, amiből elég világos, hogy sem az nem egyértelmű, honnan szedték le, sem az, hogy mit csináltak belőle. Az egyik helyen például éppen az ólomlemezekkel, amiket a kupolán írsz, már a bronzlapokat pótolták csak. Egyik helyen: „Mennyezete kazettáit egykor bronz borította. VIII. Orbán pápa ebből 110 ágyút öntetett az Angyalvár számára és a Szent Péter templom főoltárának hatalmas csavart oszlopai is ebből készültek.” (1928)
Egy másik helyen: „II. Constans 655-ben elvitette a kupola és az előcsarnok aranyozott érclapjait Konstantinápolyba, és ugyanoda szállíttatta a kupola-nyilás közötti bronz-dombor- müveket is.[…]
III. Gergely 713-ban ólomtetővel látta el. […]
E pápa [VIII. Orbán] ugyanis kiszedette a kereszt-gerendák között lévő ércet, körülbelül négyszázezer mázsát, és hozzávéve a már említett bronzkapukat, 110 ágyút öntetett belőle. Ezenkívül még maradt annyi, hogy a szent Péter templomának érc-baldachinja közé négy óriási oszlopot öntethetett.” (1884). Máshol azt írják V. Márton pápa (1417-1431) rendeletére fedték le a tetőt ólomlapokkal. De több helyen azt mondják, hogy II. Kónsztansz vitette el a kupola aranyozott bronztégláit.
D. Sallay Katalin: Restaurátorszemmel Olaszországban (1968):
„Itt meg kell jegyeznünk egy érdekes dolgot. Mikor a Vatikáni Múzeumokban jártunk, néhány magyarországi turista verődött össze, akik közül valakinek ismerőse lehetett az az ott levő tárlatvezető, aki magyarul kalauzolt egy társaságot. Mi is a csoporthoz csapódtunk. Vezetése során arról is beszámolt az illető, hogy ő azért tud ilyen jól magyarul, mert évekkel ezelőtt Magyarországról jött, s azóta itt van alkalmazásban. Majd megkérdezte a hallgatóságot, hogy jártunk-e a Szt. Péter székesegyházban? Utólagosan szeretné felhívni a figyelmünket, hogy az általuk is ismert Itália с könyv valótlan adatokat közöl, amikor azt írja, hogy Szt. Péter templom kupolája alatt levő bronz-baldachinhoz Bernini – a mű alkotója –, VIII. Orbán pápa intézkedésére a Pantheon bronz-kazettáiból szerezte az anyagot. Maga részéről a pápáknak a műemlékek védelmére vonatkozó intézkedéseiről, a művészetek pártolásáról számolhat be, s arról, hogy cáfolatul a baldachin anyagát spektroszkópiai vizsgálatnak vetették alá, mely analízis eredménye nem azonos a Pantheon-kori – (i. e. 27-ben épült) – bronzok összetételével. Ehhez ott, azonnal megjegyzést voltunk kénytelenek fűzni. Elmondottuk, hogy valahány erre vonatkozó szakirodalmat olvassuk, egyedül csak a Magyarországon legújabban megjelent Művészeti Lexikon nem közli ilyen egyértelműen. De minden más szakmunkában így áll. A Vatikáni Múzeumban tartózkodásunk során is éppen kezünkben volt egy kis könyvecske, római útikalauz, melyet azonos fedőlappal és formátummal minden külföldi turista kezében láttunk, anyanyelvére lefordítva. (Az előzőekben mi is hivatkoztunk rá néhányszor.) A mi tulajdonunkban német nyelven: E. Venturini: Die ewige Stadt. Führer Album Andenken eines kurzen Besuchs is Rom. 18. Ausgabe vollständig durchgesehen und auf den neuesten Stand gebracht. Lozzi Verlag. Rom. 1964. Előszavát írta: Senator Quinto Tosatti Präsident des Instituts für Römische Studien. – Ennek a német nyelvű munkának a 155. oldalán is megerősítést nyerünk a Pantheon bronz kazettáinak Bernini által történt felhasználására, melyet VIII. Orbán (1623– 1644) rendeletére tett. – E könyvecskét 1964-ben adták ki, amikor a spektrálanalitikai vizsgálatok már régen tökéletes felszereléssel és precizitással folytak. Amennyiben történtek volna összehasonlító spektroszkópiai vizsgálatok, az immár 18. kiadást megért ismeretterjesztő műben, s más, legújabban megjelent művészettörténeti értékelésben feltétlenül ki kellett volna térni erre. Amennyiben ez a korábbi hír tévesnek bizonyult volna, nem hisszük, hogy éppen egy olasz, egy római kiadó ezt ne igyekezett volna cáfolni, pontosan azért, mert ezt az ismeretterjesztő könyvecskét a legtöbben – laikusok és szakemberek egyaránt – veszik kezükbe. Végezetül nehezen hisszük, hogy a XVII. században élt VIII. Orbán pápának ténykedései megvédésére szüksége lenne a XX. század embere részéről. A kérdés további eldöntésére hívjuk segítségül ismét a szakirodalmat.
a) Művészeti Lexikon. I. k.: i. m. 104. „…Bernini… 1633-ban (a Szt. Péter templomban) a kupola alatti, négy csavart oszlopon álló óriási tabernaculumot fejezi be, mely a Pantheon előcsarnoka antik mennyezetének ércéből készült.”
b) Művészeti Lexikon. III. k.: i. m. 693. „Felirat utal a templom (Pantheon) i. sz. 3. sz. elejei restaurálására… A belső díszítésnek némi átalakításától és fémdíszeinek eltávolításától eltekintve eredeti formájában megmaradt épület a római építészet egyik legnagyszerűbb emléke.”
c) M. Kiss Pál: i. m. 218. (A Pantheon kupolája),,… egykor bronz-, ma ólomlapokkal van burkolva.”
d) Szentkirályi–Détshy: i. m.: 62. „A kupolát bronztéglákkal fedték le, melyeket a középkorban – elrablásuk után – ólomlemezekkel pótoltak.”
e) Paléologue, Maurice: i. m.: 53– 54. (A Pantheont) „… többször restaurálták, hogy régi fényébe visszaállíthassák. Csakhogy 1631-ben VIII. Orbán pápa újra kezdte a bizánci császárok pusztító művét, leszedette az előcsarnok pompás bronz gerendázatát, amelyen a tető pihent; ebből öntetté aztán Berninivel a Szt. Péter templomban az apostolfejedelem sírja fölött levő oltársátor oszlopait.”
f) Ürögi György: A régi Róma (2. k. Budapest, 1967/64. „Agrippa… a fürdőhöz épített Pantheon kupoláját aranyozott bronzlemezekkel burkoltatta.” I. m.: 259– 260.,,X. Leó pápa, a művészetek lelkes pártfogója, felszólította Raffaello Santit, a nagy festőművészt, vizsgálja meg, milyen állapotban vannak az ókori Róma műemlékei. Raffael megrázó szavakkal ecsetelte a pápához intézett jelentésében az antik műemlékek, műkincsek helyzetét… Hány pápa, kik ugyanazt a tisztséget viselték, mint Szentséged, azonban nem voltak ilyen belátók, szellemüknek nem volt ilyen ereje és nagysága, valamint nem voltak ilyen jószándékúak, ezek a pápák a régi templomokat és szobrokat, meg diadalíveket, valamint a hírneves épületeket nem átallották lerombolni!... Mennyi meszet égettek azokból a szobrokból és más ékességekből! Ezért ki merem mondani, hogy az egész új Róma, ahogy ma, nagyszerűen és szépen palotákkal, templomokkal és más épületekkel díszítve látjuk, teljes egészében az antik márványalkotásokból való mésszel épült.” – Eddig Raffael jelentéséből. – I. m.: 261.,, …A Pantheon annak köszönheti megmaradását, hogy már korán keresztény templommá alakították át, de még a XVII. században sem kímélték: a Barberini-családból származó VIII. Orbán pápa leszedette a Pantheon bronzból készült tetőszerkezetét és ágyúkat öntetett belőle, valamint a Szt. Péter-székesegyház főoltára feletti pompás baldachint! A rómaiak hagyományosan éles nyelve ezt a mondást terjesztette erről az eseményről: „Quod non fecerunt Barbari, fecerunt Barberini.” (Magyarul: Amit még a barbárok sem tettek, megtették a Barberiniek. Más helyen így találjuk: Quod barbari non fecerunt, fecere Barberini.)”
Gyakorlatilag ahány szakkönyv, annyiféle feltevést ad elő. Még olyan feltevést is olvastam, hogy eredetileg a Agrippa thermáihoz tartozott, s egy nagy úszómedence volt benne. Ezért van az előcsarnoknál mélyebben. De azt meg minek építették volna betonból? Ráadásul a történetírók is templomnak tudták.
Nekem elég érdekes, hogy i.e. 27-ben Agrippa utasítására épült a Pantheon, s nagyjából ugyanezen időben Jupiter Heliopolitanus temploma Baalbekben. A Nagy templom oltárudvara körül lévő fali fülkék egymást váltva négyszögletesek vagy körívesek, s ugyanakkor hasonló szabályok szerint alakították ki a fülkéket a római Pantheonban is. Ott 12-őt, itt meg hetet: ott az Állatkör 12 jegye után, itt meg 7 bolygó okán...
A Pantheon történetéről és funkciójáról én se sokat tudok.
A bronzlemezt viszont nem magáról a kupoláról szedette le VIII. Orbán pápa, hanem azok az oszlopcsarnok szerű portico belső mennyezetét alkották, s ezúttal kivételesen nem is ágyúkat öntetett belőle, hanem a San Pietro (Lorenzo Bernini által készített) híres baldachinjához használták fel. Az előcsarnokban így elég furcsa is felnézni a mennyezet nélküli sötét fedélszékbe, ahol alulról látszanak a cserepek. Mint valami pajtában, nem méltó egy grandiózus épület előcsarnokához. Voltak itt még egyéb bronz épületdíszek, szobrok is, de azokat nem biztos, hogy akkor szaggatták le.
A kupola külső borítása egyébként ólomlemezekből készült, s ez ma is rajta van.
A múltkor linkelt első rajz pedig mutatja azt az állványszerkezetet is, amit a kupola alátámasztására használhattak az építés során addig, amíg az nem vált önhordóvá. Ez persze inkább csak egy feltételezés, de mindenképpen valami hasonló lehetett. Erre kezdhették felrakni a négyszöges belső téglarácsot, s kitölteni a rácsmezőket puzzolánba ágyazott könnyű tufa blokkokkal. Az állványzatot csak a külső, boltíves téglarács meg a lépcsőzetesen bővülő gyűrűk felrakása után bonthatták el. Így készül szinte minden kupola, az egyetlen nevezetes kivétel, a Firenzei Dóm kupolája, amit Brunelleschi bármiféle alátámasztó állványzat nélkül is meg tudott építeni, mert sikerült kitalálnia egy olyan módszert, amivel a szerkezet félkész állapotban is megtartotta magát.
Ezen is látható, hogy sokkal ősibb és náluk sokkal magasabb kultúra megalitikus építményeit vagy újjáépítették, vagy ráépítettek, legalábbis lemásolták... Róma egy barbár rabszolgatartó hódító elitista rablógyilkos diktatúra volt, meg sem közeltítette a kulturáltsága a korábbi civilizációkét, csak mímelte, majmolta azokat... míg végül megalapította az emberiség életét mai napig pokollá tevő világvallást, ami indukálts a ugyebár a másik nagy terrorvallást... Hogy tudtak volna már ezek a terrorista barmok Baalbeki Teraszt építeni..? Ugyan már...
Ez nagyon érdekes a Pantheonról. Látszik, hogy foglalkoztál az építménnyel (szerintem is nagyon érdekes, bár keveset tudok róla).
Most azt írják többfelé, hogy az épület gyakorlatilag kétszer épült fel, Agrippa és 150 évvel később Hadrianus alatt. Most ez a kupola még Agrippa idején épült vagy Hadriánus alatt?
A kupola átmérője 43 m. Annak idején hogyan, milyen módszerrel építették a kupolát? (volt egy legenda is erről). A kupolán hol volt elhelyezve az a sok bronzlemez (állítólag 200 tonna), amit 1632-ben pápai utasításra leszedtek és ágyukat öntöttek belőle.
Érdekes, hogy más római templomokat a tér fölé emeltek, egy pódiummal, vagy dombocskával, itt meg nem. Ennek volt valami oka?
Biztosan nagyobb szerepet szántak a templomnak, pld. Várkonyi az 1958-59-ben írt Varázstudumányban már ezt írta a Pantheonról: „…az ókori építészet magában álló, példátlan mesterműve, célja ismeretlen maradt a tömegek előtt, titokzatos mű, mint a Kheopsz, s valóban rendeltetése ugyanaz: kozmikus időmérő, gnómón” (1998).
A téglarács mezők (B) puzzolán habarcsba ágyazott könnyű tufa blokkokkal vannak kitöltve.
A kupola alsó felére kívülről körben ráépítettek ezen kívül még egy puzzolán cementből öntött 7 lépcsős gyűrűsort, az ott keletkező oldal irányú szétfeszítő erők ellensúlyozására. Ez a járulékos súly fordítja lefelé itt az erőket, hogy ne nyomják szét a függőleges oldalfalakat. Ami egy ötletes megoldás ugyan, de még nem valódi húzó-gyűrű, mint amilyeneket a renaissance vagy barokk kupolákba építettek vas abroncsokból. A puzzolan csak a súlyával hat, nem terhelhető számottevő húzóerővel. Ezért kellett a Pantheon oldalfalait olyan robusztusra építeni.
A puzzolan cement jól ismert római kötőanyag volt, rendszeresen használták a kváderkövekből és főleg téglából épített falak és boltozatoknál habarcsként. Ez tartja össze például a római Pantheon téglából és tufából rakott kupoláját is. De ez egészen más dolog, mint az állításod, hogy a Colosseum betonból volna öntve. A valóság ezzel szemben az, hogy külső nagy falgyűrű és benne a nyílások valódi travertin mészkő kváderekből lettek rakva, a lelátó szerkezete is részben szintén travertin, részben tégla és tufa. Az alapnál használtak nagyobb mennyiségű pussolan cementbe ágyazott tufát.
Több ókori nép használt "betont" vagy a betonhoz hasonló építőanyagot: görögök, asszírok, föníciaiak, mükénéiek, rómaiak... de ez sosem volt titokzatos, vagy rejtélyes. Mindig is tudtuk. A középkorban azonban elfeledték, csak a 15. században kezdték megint alkalmazni. A Pantheon fala, kupolája is beton, a Colosseumnál az alapnál, vagy fentebb a boltíveknél is használtak betont, általában a téglák közt (igaz természetes köveket is az alsó szintnél). Caligula még a tengerbe is csináltatott belőle utat, mert a sós vízben is megkötött: majd ezen lovagolt végig elsőként Nagy Sándor páncéljában.
A rómaiak voltak azonban az elsők, akik betonjukat – víz, oltatlan mész és vulkáni hamu keverékét – széles körben és következetesen használták: Kr. e. 300 körül kezdték, és a gyakorlat egészen Róma Kr. u. 5. századi bukásáig fennmaradt. Sok nyelvben a „beton” szó a „konkrét” valamilyen változata, ami latin eredetű szó ugyan, de nem betont, hanem tömöret, kompaktot jelent. A rómaiak „opus caementicium” névvel illették a betont, innen a mai „cement” szó is.
"A rómaiak voltak azonban az elsők, akik betonjukat – víz, oltatlan mész és vulkáni hamu keverékét – széles körben és következetesen használták: Kr. e. 300 körül kezdték, és a gyakorlat egészen Róma Kr. u. 5. századi bukásáig fennmaradt. Sok nyelvben a „beton” szó a „konkrét” valamilyen változata, ami latin eredetű szó ugyan, de nem betont, hanem tömöret, kompaktot jelent. A rómaiak „opus caementicium” névvel illették a betont, innen a mai „cement” szó is."
csak ezt kerestem ki neked hirtelen, mert gondolom angol az probléma lett volna
Nem derült ki semmi ilyen szerintem. A Kolosszeum, elég randa kövekből van felrakva, azt csak szépen vakolták annó, ami már nem látszik manapság.. az egész szürkés barnás, ha betonból is készítették a tégláka, akkor olyanból, mint amit már mi is használunk, sima sóderesből... De valóban van egy teória miszerint speciális beton szerű kő-öntvényekkel dolgoztak az ókori megalitikus építők és ez feloldja a szállítás és odaemelés szorító problémáját (bár ugyebár sokak szerint ez nem probléma)... elhiszik hogy simán görgőkön 10 tonnás köveket vigan fütyörészve szállítótak ókori rabszolgák... Csak éppen a rómaiak előtti jóvel fejlettebb időkben csinálták, talán... ha igaz a vonatkoz teória... Jó elmélet egyébkét, érdekes, és azt már tudjuk, tehát azzal keverheted, ami kiderült, hogy bizony valóban minden nagyívű építkező ó- és őskori nemzet, ugyebár újperzsák, rómaiak, ógörögök, egyiptomiak leginkább ismerték ezt a bizonyos fehér mészkőbetont, amit viszont nem tudunk pontosan miből is állt, mert kevertek bele ezt-azt (már ha igaz ez a teória), amitől tökéletes fehér (ill nagyon világos sárga) követ kaptak, nem lehet megmondani, hogy nem-e bányászott inkább, ez zavarja meg a kutatókat mai napig, és ez a trükk vélhetőleg, de nem biztosan... bizonyos helyeken, viszont megtalálták a bányákat, a bányászás és kő szállítás nyomait is, pl ha jól tudom a piramisoknál is... de jó néhány római építménynél is. Nem mellesleg ezek az igencsak művelt népek dokumentáltak mindent, a görögök, a rómaiak és óegyiptomiak szépen felirkálták lerajzolgatták egészen precízen mit hogy csináltak, csak hát nem minden maradt fenn... Ha nem találtunk még leírásokat eddig, majd bizos hogy fogunk előbb-utóbb gondolon... és akkor ilyen viták már nem lesznek a továbbiakban... Kézenfekvő nyilván a kőöntés amúgy, főleg irdatlan épületeknél; jó lenne találni rá bizonyítékot, de egyelőre nincs... (ha lenne, az egész megalit kérdés más megvilágításba kerülne) annyit tudunk, hogy bizonyos építési műveleteket betonozással oldottak meg, hófehér mészkőbetonnal... (érdekes pl Baalbeknél ugyebár a félbehagyott ill otthagyott (a földön ugyebár egy gödörben), elvileg bányászott, 1000 tonna körüli obeliszk, mert mi van ha nem faragták, meg bányászták, hanem ott öntötték ki betonból? Itt is van problematika, hiszen kell sok víz hozzá, locsolni kell, ha igaz, főleg dögmelegben (és ugyebár általában ilyen forró helyeken láthatunk főleg ilyen érdekes megalitikus építményeket), napokon át, és a legfőbb, a kompens anyagok előállítása és odaszállítása, nagyüzemben... ahogy ma is a betont elég komoly macera megcisnálni, vinni kell keverőt, cementet, sódert vagy hívni mixerkocsit (ami amúgy állítólag ugyebár nagyon primitív eme a régiek betonához képestl tehát ebben is viszafejldőtünk, ugyebár be kell vasalni, különben széteesik, meg amúgy is idővel mállik kopik stb, viszont vassal meg bivalyerős ugyebár), de eme műveleteknek nincsenek nyomai egyelőre... (mármint a helyben kevert spéci fehér betonnnak) persze lehet csinálni amúgy ma is, csak rohadt drága és kényes volna, hiszen több cement, sok mész kell bele és sóder helyett mészkőmorzsalék kell hozzá... sokkal kényesebb, nagyon kell rá vigyázni, de ha megszilárdul, akkor elég jó eredményt láthatunk... barbár korokban nem volt nehéz vigyázni erre persze, mert a raszolga ha rálépett vagy hozzáért, levágták a kezét-lábát oszjóvan... a finom arisztokrata meg értette a csíziót nagyon is vigyázott, főleg hogy az ő feje ugrott már le, nem csak a keze, ha elcseszte...
