Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

TotalCar címlap TotalCar fórumok
Geri525D Szhely 2014.03.07 21:07:28 © 32378
Istvan535 2014.03.07 20:34:56 © 32377

Abszolút egyet értek azzal amit írtál, vagy amit Bogusz v. Gambino márkatárs írt.  Anno az én most 8 éves autómat több mint hat éve vettem, amikor még azért megkérték az árát. Használtam, szervizeltem különösebb gond nélkül. Azonban jelenleg lassan 8 évesen 220E km környékén már más dolgokkal is számolni kell, nem csak a kötelező szervizekkel.

 

Tudomásul kell venni, hogy ezek az a utók nem az "örökkévalóságnak" készültek, sajnos a prémium szegmensben is rájöttek arra kb 2004 környékén, hogy nem az a cél, hogy a tulaj 25 évig használjon egy autót, mint Kovács Úr a reklám szerint ugye.

 

Az biztos, hogy a 2002-es X5-öm még másogy volt "összerakva", ilyen, hogy műanyag szívósor, vagy leszakadó szíjtárcsa elképzelhetetlen volt.

 

Szerintem a baj az, hogy sokan úgy gondolják, a most 8 vagy 10 évesen megvásolt E60-nak (többnyre 2.5M-ért) abszolút hibátlannak kell lennie hiszen ez egy BMW. Vagy ha el is romlik akkor is max. 20E-ből meg lehessen javítani, hiszen ez mégis lassan egy 10 éves autó.

 

Na hát ez az ami soha nem fog összejönni! Javítattson valaki hozzáértő szerelővel, vagy kendácsoljon otthon, ez akkor sem fog soha egyensúlyba kerülni, és igen aki majmot tarta annak legyen pénze banánra. Ez van.

 

Annak pedig ára van, hogy mégis másképp néz ki az ember egy 10 éves E60-ban, mint egy két éves Suzukiban (nem bántva senki lelki világát:-))!

Előzmény: BMW-GMBH (32370)
BMW-GMBH 2014.03.07 20:32:51 © 32376

Abban igazad van, hogy 10-ből 5 szerelő lehúz.

Előzmény: F27szerviz (32375)
F27szerviz 2014.03.07 20:27:10 © 32375

A birka szerintem az aki nyelbol elhiszi azt amit mondanak neki es fizeti azt amit elsem vegeznek.

ha othagytam volna a kocsit tutira max egy reszecske szurot cserelnek rajta 750 ezerbe. Es monden mast csak mantak volna.

 

jooval elorebb leirtam azt is hogy persze vannak olyan szervizek akik jok mint akiket itt is ajanlanak,de ok nem az en kozelemben vannak!

 

tobbieknek is egy egy valasz..

a 0 tapasztalat kicsit eros mivel mindig minden automat en javitottam meg,kiveve ha olyan dolog volt hogy az autot emelni kellet stb...

 

320 motort szedtunk mar szet csavarjaira felujitottuk es koszoni tokeletesen jolvan javitas ota inmar masfel eve.:)

 

mitol tomodott el a szuro? Nyilvan nemtudom de ez a kocsi elottem varosi kocsi volt es mostmar van benne 122,500km en mar hiaba tolomneki gondolom mar keso volt neki.

olyan szintu olajos dzsuva jott ki belole hogy csak lestem.

most kristaly tiszta.

a kipufogo cseve olajmentes volt belol szoval nemgondoltam arra hogy esetleg mas ok lenne az eltomodese.

tiszitottam mar masnak is szurot es atlag egy tisztitas utan elmennek meg 50,000km.

de majd kiderul.

 

nemsokara leszedem egrt is takaritani,es megnezem turbot is.

holnap kicserelem gazolajszurot :)

Előzmény: G.Gambino (32363)
pifou23 2014.03.07 20:13:51 © 32374

Hello! Neked is pont ezek a tünetek voltak, mint nekem,

hogy reggelre lemerült az akkumlátor,mindig?!? És te hogy jöttél erre a hibára rá? Azota tökéletesen müködik az autod? Aksi merülésed nincs?

Előzmény: sirrudi72 (32372)
BMW-GMBH 2014.03.07 20:11:22 © 32373

Gondolom, amikor mondod neki, hogy mind a két termosztátot cserélni kell, akkor is áll értetlenül:-)

Ezért jó ha az ember megelőzésre javít, javíttat.

Nem szabad a bajt meg várni.

Előzmény: bogusz (32371)
sirrudi72 2014.03.07 20:07:22 © 32372

Nálam ugyan ez volt és az ülésfütés volt a ludas ,az anyosülásen.A nagy csatit lehuztam ami az ülés alatt van és megszünt,igaz igy nem megy az ülésfütés:).Hiába volt kikapcsolva valami zárlat miatt lemeritette ,a hiba okát nem tudom mert még nincs kijavitva.

Előzmény: pifou23 (32350)
bogusz 2014.03.07 20:07:02 © 32371

Ez így van. Mai példa: E60 facelift, tavaszi átvizsgálás: apróbb hibák feltárva, diagnosztika DPF hibát mutat. Ellennyomásmérés, magas nyomás mind a három tesztmodul által vizsgált fordulatszámon. Mondom, nézzünk már egy vízhőfokot, tényleg nem egy leharcolt példány...próbakör: 66 C fok. Mondom az ügyfélnek, 75 fok alatt nincs regeneráció, nem üzemmeleg a motor a motorvezérlő szerint. Aztmondja, Neki ezt soha, senki nem mondta, honnan tudhatta volna? A tanulság: mindíg van kiváltó ok...

Előzmény: BMW-GMBH (32368)
BMW-GMBH 2014.03.07 19:59:39 © 32370

Ezek nem hiába voltak anno 12-17m ft-os autók. Sajnos a mai autógyárak nem törekednek a tartós dolgokra.

el szoktam mondani a vevőimnek, hogy hagyjanak a vásárlás után 3-500 eft-ot, a javításra.

A cél közönségnek volt 15m ft-ja, nekik nem probléma a fél milliós számla. Ami hamar össze jön, egy átvizsgálásnál.

Ez ilyen, akinek volt pénze majomra, legyen pénze banánra is.

Előzmény: bogusz (32367)
BMW-GMBH 2014.03.07 19:54:52 © 32369

Igen, Környén vagyok, 10 éve Bmw-zek.

Köszönöm, igyekszik az ember.:-)

Előzmény: bogusz (32367)
BMW-GMBH 2014.03.07 19:52:31 © 32368

Igen.

A szomszédom turbókat javít 17 éve, már régen is mutatta a turbóknak a belsejét, hogy 10-ből 9 turbó nem turbó hiba miatt romlott el.

Dpf-nek, is sokat segít a kopott turbóból el távozott olaj.

Meg sajnos ezzel együtt kell élni, ezeknek 150-200 e km az élet tartamuk, és cserélni kell őket.

Meg alap vető hiba az embereknél, hogy ezeket a motorokat nem a tescoba járásra tervezték.

Előzmény: bogusz (32367)
bogusz 2014.03.07 19:47:22 © 32367

Pontosan így van, ahogy mondod. Nem lehúzni akar egy normális szerviz, hanem megjavítani azt, ami okozza a problémát...Az pedig általában pénzbe kerül. Te ugye Környén tevékenykedsz? Szoktam nézni az autóidat, szépeket hozol, tényleg. Már ajánlottam pár ügyfelemnek. Tatabányáról többen is járnak hozzánk, kereskedő is...

Előzmény: BMW-GMBH (32366)
BMW-GMBH 2014.03.07 19:33:25 © 32366

Igen, a kiváltó okkal nem sokan törődnek.

Pedig, ha az meg marad, akkor idő kérdése, és megint elő jön a baj.

Ugyan az mint a turbo, a turbo sem magától megy tönkre többnyire.

Előzmény: bogusz (32365)
bogusz 2014.03.07 19:28:36 © 32365

Majd azért azt is írd meg, meddig volt jó... Mert azt már nem állapítottad meg, mitől is dugult el ugye? Nem egészen értem, hogy hogyan állhat neki valaki 0 szaktudással ilyen kocsinak. Ismered a részecskeszűrő működését? A regeneráció feltételeit? Minden héten csinálunk ilyen problémával autót, de szinte mindíg van kiváltó ok, nem csak úgy eldugult magától...

Előzmény: F27szerviz (32362)
Geri525D Szhely 2014.03.07 19:20:10 © 32364

Sziasztok!

Ma egy általános computeres vizsgálatnál a következő üzenetet hozta hibának a gép: "Részecske szűrő szakadás"

Tudja valaki ez mit takar?(hibát nem észlelek,egyenlőre)

Nagyon érdekel...

G.Gambino 2014.03.07 18:38:17 © 32363

Véleményem szerint nemcsak az a két féle ember létezik, akit említettél. Van az otthon buheráló, van a birka (aki egyébként nem biztos, hogy birka csak éppen lexarja, ha lehúzzák mert annyi pénze van) :) és van az, aki körbejárja a témát mert nem szereti, ha le akarják húzni. Utóbbi több szakemberhez fordul és nem áll meg az elsőnél, aki több százezret mond be egy munkára. :) Én a harmadik csoportba sorolom magam. Például úgy jutottam el 2007-ben maszihoz, hogy előtte nekem is 700 ezret mondtak egy BMW-re szakosodott szervizben olyan problémára, melyet ő szoftverfrissítéssel megoldott. Akit több ember ajánl, az vélhetően jó szakember, a legjobb marketing ugyanis az, ha nem magát reklámozza az ember, hanem őt ajánlják mások.

Az otthon buheráló általában nem zsír új vagy 2-3 éves autóba ül bele ezért is kell buherálnia, amit egyébként élvez is. Néha azonban nagyobb kárt okoz, mint amennyit megspórol mert egy ilyen a teljesítmény tekintetében kiélezett technikai dízel csodán nem minden buherálható a sufniban. Ebben az esetben pedig joggal vetődik fel az a kérdés, hogy ki is a birka? Nem személyeskedésnek szántam, de frankón el kéne ezen néha gondolkodni, mielőtt otthon szétkap az ember egy E60-at. Hibasorozatok lavináját indíthatja el ezzel.

Előzmény: F27szerviz (32362)
F27szerviz 2014.03.07 16:44:20 © 32362

Ezt most altalanositva mondom....

szerintem az hogy valaki ilyen autot vesz nemjelenti azt hogy nem akar vagyis ez hulyeseg mert ugye senkisem akar,de ha kell nemfizetne meg a javitasat.

inkabb ugy mondom ket fele ember van.

van a birka aki mindent elhisz es egy csavar meghuzasahoz szerelo kell,illetve van az az ember aki ugyes es maga meghuzza azt a csavar,csak akkor megy szervizbe ha szervizes problema van.

 

hogy ala tamaszam amit mondok,ma delelot bementem egy BMW szervizbe ahol alitolag olcson dolgoznak nevet nem mondok...

bevittem autot es felvazoltam a problemat.

ment a szerelo a kocsival,es elkezte sorolni mit kell kicserelni a kocsin.

a vegoszeg 750ezer ft volt kb ra mert monta lehetne tobb is.

ebbe kivolt mar cserelve az ules huzat is :)

majd a jozan eszemre halgatva elszalattam egy szerelo baratomhoz megkertem emelje fel az autot had szedjem le rola a reszecske szurot.

leszedtem kimostam nem kis menyisegu olajos dzsuva jott ki belole.

addig tisztitottam a,ig tiszta visz nem fojt att rajta.

visszatettem a kocsira kitoroltem a hibakodokat es a kocsi ugy megy mint akit hatbavertek,de lehet jobban megy mint mikor megvettem.

most velteszem a kerdest mi kerult volna 750ezerbe hogy igy menjen a kocsi mint most?

ha birka lennek kifizettem volna.

ha valamit cserelni kell az auton hogy jolegyen akkor azt megertem es nem is sporolok rajta nem a legolcsobbat fogom megvenni ra.

szoval szervizbe 750ezer lett volna ,igy viszont 2500ft kerult az egesz muvelet :)

Előzmény: G.Gambino (32360)
BMW-GMBH 2014.03.07 14:27:05 © 32361

Igaz. :-)

Előzmény: G.Gambino (32360)
G.Gambino 2014.03.07 12:38:22 © 32360

Most nem azért Uraim, de 420 ezret én 7 év alatt nem költöttem a benzines E60-ra amíg nálam volt, holott mindig gyári alkatrészekkel szereltem és patika állapotban adtam el. M-paketre költöttem meg egy business-professional navi cserét ejtettem, de ez nem fenntartási költségnek számít. Ezerszer ki lett vesézve az a téma a fórumon, hogy egy dízel több odafigyelést és folyamatos törődést igényel. Miért nem tájékozódtok az autóvásárlás előtt (itt van pl. ez a topik amit vissza lehet olvasni)? Minek vesz dízelt az, akinek nincs pénze fenntartani vagy nincs kedve költeni az autóra? Egyáltalán minek vesz az ilyen ember újszerű autót?

E60 LCI-nél és az F10-nél már a 6 hengeres benzinesek is gyakrabban meghibásodnak (lásd. EURO5 és 6-os motorokról szóló cikk, amit ide is belinkelt valaki). Ennek tudatában kell azt is megvenni és akkor nem éri az embert meglepetés. Az utolsó igazán megbízható autó az E60 facelift előtti benzines 6 hengeres motor volt (520i, 525i, 530i), ez tény. Igen, többet kell bele tankolni, de cserébe kevesebb törődést igényel. Azt kell venni és karbantartani gyári alkatrészekkel vagy márkaszervizbe, illetve megbízható szakemberekhez vinni a dízel E60-at folyamatos szervizelésre. Az alap pedig az, hogy megfelelő előéletű dízelt vegyen, aki ebben gondolkodik. Ja, hogy az drágább szézezrekkel? Igen, drágább, de kisebb a lehetősége annak, hogy szétesik. Van itt a fórumon olyan ember, aki alkatrészeket árul jó áron és olyan ember is, aki megbízhatóan szerel és nem 3-as szorzóval dolgoznak. Ja, hogy ez meg pénzbe kerül? Akkor felteszem a nagy kérdést: Minek BMW annak akinek vagy nincs pénze azt fenntartani vagy pedig nem akar fizetné érte egy fillért sem? Minden autót karban kell tartani és ezek az autók már nem szerelhetőek egy sufniban. Annak pedig, hogy egy ekkora dízel autó 5-6 litert fogyaszt, ára van. Az az ára, hogy folyamatosan karban kell tartani szakemberrel és gyári alkatrészekkel.

F27szerviz 2014.03.07 07:51:04 © 32359

Ezt mondom en is.

ok hogy egy komolyabb hibaval szerelohoz szalad az ember.

de azert egy takaritasal vagy olyan dologgal amihez meg tudas sem kell csak kis ugyeseg,nekeljen mar 100ezreket fizetni.:)

Előzmény: MrLack (32358)
MrLack 2014.03.07 05:19:25 © 32358

Igazán egyszerű az ok:

 

egy hét alatt 420E ftot költöttem váltófelújításra, izzítógyertyára és annak elektronikájára. a kocsit alig hajtottam eddig nyár eleje óta 7000et mentem el vele.

 

Ki  számít jó szerelőnek?

 

Aki azt mondja megcsinálja mert... a hiba és aztán még mindig nem úgy meg ahogy kellene és köpködsz rá?

Vagy kitakarítja a rendszert és elkér érte 100-150 e ftot és azt mondja, hogy a turbóm az oxigén akármi és a DPF-em is megcsinálta.

 

Vagy az aki megmondja, több lehetséges forrása is van a hibának... (szerencsére ilyet találtam és meg tudtam vele beszélni, hogy nem szeretnék még 100et költeni a kocsira így amit lehet a sofőrömmel megszerelek rajta.)

 

Ez egy ilyen probléma volt és jól is jártam....

 

Nem gondolnám, hogy annyi, hogy kitakarítom a kipufogó rendszert és precízen visszarakom az sokkal nagyobb hibát okozna az autónál...

 

 

Szerintem azért van ez a fórum, hogy élettapasztalataink megosszuk és ha valakinek problémája van annak segítsünk és fordítva...

 

nem így van F27szerviz?

Előzmény: BMW-GMBH (32344)
pifou23 2014.03.06 22:38:26 © 32357

És mi meritheti le ennyire az akkumlátort?

Előzmény: Steeef (32351)
pifou23 2014.03.06 22:23:25 © 32356

Este az uj akkumlátort bele rakom lezárom az autot. És reggel már nem indul. Miért merül le az akkumlátorom??

 

Előzmény: Steeef (32351)
E61bumer 2014.03.06 22:22:16 © 32355

Hali!

 

Ha esetleg érdekel valakit van egy autó eladása miatt feleslegessé vált Küberl tuningom, 530D-ben volt közel egy évig!

Nincs semmi baja! Nekem a városban 1,5 literrel evett kevesebbet az autó és érezhetően robbanékonyabb volt tőle a motor!

 

Új ára 100-120 körül van, 55 környékén kérek érte!

 

Érdeklődni: harminc/nyolc5öt-harminckilencnyolcvan2

 vagy mail-en a profil alatt!

 

        Üdv

BMWe60 2014.03.06 22:08:45 © 32354

Szemöldök led cserét csináltatott már valaki? Kb mennyibe kerül és ki tudná megcsinálni? Tudom, hogy szét kell vágni a lámpa egy részét, de sajnos kiégett. Köszi előre is!

Gyuro84 2014.03.06 21:47:42 © 32353

Valaki jutányos áron tudna küldeni 2014-es navi dvd-ket (magyar, eu)?

Tudom hogy le lehet tölteni és ki kell írni, de nincs túl sok hangulatom próbálkozni vele, ha van itt olyan, aki ért is hozzá...

Előre is köszönöm!

Steeef 2014.03.06 21:46:31 © 32352

Ki kell szerelni a lámpatestet a xenon égő cseréhez. D1S xenon égő van az autódban.

 

Steeef

Előzmény: tibi535d (32345)
Steeef 2014.03.06 21:44:45 © 32351

Persze,magas az áramfogyasztásod,ami lemeríti az akkut.Ezt kell orvosolni,nem pedig akkukat cserélni.

 

Steeef

Előzmény: pifou23 (32350)
pifou23 2014.03.06 21:40:47 © 32350

Sziasztok! Nekem van egy BMW E61 525d és olyan probléma merült fel, hogy kapott egy uj akkumlátort és reggelre

mindig full- ra lemerül. Probálkoztam már több uj akkumlátorral is rá is lett tanitva, de a hiba ugyan ugy fent áll.

Esetleg valaki találkozott ilyen problémával??

Gyuro84 2014.03.06 21:36:41 © 32349

Köszönöm! Igen, régié...

Előzmény: atiTDI (32331)
fetitaco 2014.03.06 19:50:12 Creative Commons License 32348

:)))

 

na ezért nem lesz nekem sose ilyen autóm :)))))

Előzmény: BMW-GMBH (32344)
F27szerviz 2014.03.06 19:49:23 © 32347

En most csereltem benne,nemkell kiszedni.

persze enyem sima lampa nem xenon.

Előzmény: tibi535d (32345)
F27szerviz 2014.03.06 19:38:37 © 32346

3 okbol.

1-ok hogy amit megtudok csinalni azt megcsinalom nemkell fizetni erte.

2-ok amit en kicserelek az ki is van cserelve nemcsak kifizetem a nagy semmit,mivel nagyon keves az a szerviz aki korrekt,es ha van korrekt szerviz az kb sosem annak az embernek a kozeleben van ahol epp lax,vagyis nekem igen messzire kellene vinnem a kocsit mert a kornyekbeliekbe nembizok,es szerviz nekem meg kocsit nemnagyon latott mert mindent megcsinaltam en.

3-ok  aki szereti a kocsikat az szereti is szerelgetni szegelgetni hogy minden olyan legyen mint ahogy szeretned. :)

 

es nem utolso sorban,ha olyan hibaba esek akkor ugyis elkell vinnem szervizbe,csak ugye ha szervizbe viszem ez a harom betu a kocsi elejen azt jelenti vegosszeg szorozva 3-mal :)

 

Előzmény: BMW-GMBH (32344)
tibi535d 2014.03.06 19:34:16 © 32345

Szia!

 

A cserét otthon is meglehet csinálni, vagy vigyem el szerelőhöz?

Ki kell szedni a komplett lámpatestet a helyéről?

Gondolom párban kell cserélni az izzót, de milyen kell bele?

 

Köszönöm a választ!

 

 

 

Előzmény: Lugi-001 (32343)
BMW-GMBH 2014.03.06 18:25:15 © 32344

Miért nem viszitek el olyanhoz, aki ért hozzá?

Ezek az autók nem otthon szögelhetőek. A végén ugyis többe kerül mintha hozzá értő csinálta volna.

Előzmény: MrLack (32318)
Lugi-001 2014.03.06 18:15:37 © 32343

Szia!

 

Szerintem kezd kiégni az izzód. 

 

Lugi

Előzmény: tibi535d (32342)
tibi535d 2014.03.06 17:58:09 © 32342

Sziasztok!

 

Az előbb vettem észre, hogy a jobb első lámpám rózsaszín színűbe világít!

Reggel még nem volt ilyen!

Az autó 2009-es e60.

 

Aki tud segítsen!

 

Köszönöm!

 

Üdv. Tibi535d

bylow80 2014.03.06 17:09:32 © 32341

Sűrgősbe kellene a válassz!!!!!!

 

E61-ek lemez felni gyári adatait valaki letudná írni, ET szám stb. !!!

 

Köszönöm!

3.d 2014.03.06 16:34:23 © 32340

Maszi vagy Steeef tudja laptopról.

A saját menüből nem lehet kivitelezni.

Előzmény: F27szerviz (32335)
e60lci 2014.03.06 11:55:50 © 32339

USB és audio-in van nekem oda eldugva

Előzmény: bmwe3086 (32336)
bmwe3086 2014.03.06 11:30:01 © 32338

De csatlakozó van benne!? Érdekes, várjuk meg egy hozzáértő mit mond :)

Előzmény: F27szerviz (32337)
F27szerviz 2014.03.06 11:14:05 © 32337

Ezt en is piszkalta, egyik nap :) de megcsak kisem jott nekem onnet.

de vele szembe meg racsos van. Lehet ez a redbul hutonk? :) mert nekem a hideg is belemegy :)

Előzmény: bmwe3086 (32336)
bmwe3086 2014.03.06 11:01:28 © 32336

 

 

Ez mi? Nem jövök rá :)

F27szerviz 2014.03.06 10:50:58 © 32335

Valahol hallottam egy reszecske szuro regeneralo dologrol.

most epp mennem kellene egy hosszabb utra amin ki is tudnam probalni.

de sajna nemtalalom a fedelzetin hogy kell ezt elinditani.

valaki tudja?

F27szerviz 2014.03.06 10:28:40 © 32334

Koszi :)

Előzmény: bitangpower (32333)
bitangpower 2014.03.06 10:08:19 © 32333

Bal oldalt alul kb. kozepen. Burkolatot le kell venni akkor meg ugy is meglatod.

Előzmény: F27szerviz (32332)
F27szerviz 2014.03.06 09:36:07 © 32332

Gazolaj szurot hol talalom meg? :)

keresem de ugy erzem eldugtak alulra valahova talan?

2007. 520d

atiTDI 2014.03.06 08:27:50 © 32331

Nem, ez valami sokkal régebbié. Talán E34.

Előzmény: Gyuro84 (32330)
Gyuro84 2014.03.05 22:11:24 © 32330

Meg tudná mondani valaki, hogy ez az emelő jó-e E61-eshez?

EEE60 2014.03.05 19:49:05 © 32329

Csakis komfort üléssel vegyél E60-at. Az alap ülés egy fos. 

Előzmény: hpapagaj (32327)
B.Slim 2014.03.05 17:46:50 © 32328

A felvétel egy éves, de ugyanígy néz ki most is :)

Az ár az biztos,h nem lesz olcsó, mert nagyon jó állapotban van és nem is sürgős az eladása.

Olajat semmit nem eszeget. LCI lámpák vannak hátul, LCI csomagtér ajtóval. Az első lámpák is újak, nagy navi, napfénytető, M-pakett stb.

Előzmény: hpapagaj (32327)
hpapagaj 2014.03.05 17:21:22 © 32327

Jaja, nekem egyáltalán nem sürgős, ha úgy van írd be ide ha eladó lesz aztán meglátjuk. :) Kicsit fiatalabbat szeretnék, úgy 2006 körül, de ha jó az ár, nem riaszt vissza semmi sem. Inkább egy megbízhatóbb régebbit.

 

Mostani a felvétel? Csodaszép állapotban van, a csokibarna bőr az egyik legszebb szerintem. Hátul azok már LCI lámpák? Olajat mennyire csipegeti?

 

A másik szerelmem az E92...

Előzmény: B.Slim (32323)
F27szerviz 2014.03.05 13:52:34 © 32326

Van ipari ultrahang mosom abba belefer siman  az egesz.

az tobb ezer barnak megfeleloen robbantgatja a koszt.

megprobalam majd en is,es lehet valaki valaszolni is foga. Turbos problelamra hogy hazilag takaritani vagy szerviz es csere alkatreszes leszen e :)

 

remelem megoldodott hoszutavon a bajod. Sok szerencset es jo porgest neked :)

Előzmény: MrLack (32325)
MrLack 2014.03.05 12:42:13 © 32325

Hali!

 

Na vissza lett pakolva a rendszere, és nem működött. 

elvittem hibakódot törölni, mert gondoltam, hogy az miatt letilthatott...

 

Be is igazolódott, a következő hibákat írta:

-Turbó

-Oxigén

-Kipufogó eltömődés

-Kipufogó hiánya (vagy valami hasonló.)

 

Ahogy kitörölte, mondta valószínűleg a turbó kezd beszarni, majd hirtelen gázt adott neki és kipörgött 4000ig de még fölé is...

mondom eddig nem ment eddig ki... elvittem egy próba körre és ment mint az állat és nem dob semmi hibát vissza a computer...

 

Szóval rajtam ez segített, de nem tudom rajtad fog-e?! Hasonló szerencsét kívánok hozzá!

 

mindenféleképp ajánlom ha nekikezdesz a takarításnak, hogy a DPF szűrőhöz szerezz be tömítést 4200 volt nekem az egy pár...

ja és sok vegyszerrel és forróvizes gőzborotvával próbálkozz. én kimostam ugyan rengeteg soron kis kézivel, de a forróvizes még így is rengeteg trutyit kivitt :)

 

(Sokan kiheréltetik és újraprogramoztatják a gépet, de én nem tudom mennyire tesz ez jót neki. ugyan bikább lesz a hangja, de a fojtása megváltozik...) 

 

Előzmény: F27szerviz (32320)
fetitaco 2014.03.05 12:37:09 Creative Commons License 32324

Szép. És a kipufogóból ítélve motor is van bennt :)

Előzmény: B.Slim (32323)
B.Slim 2014.03.05 09:30:34 © 32323

Hali!

 

nekem van egy benzines e60-as:

 

Mostanában gondolkozok,hogy eladom,de még nem született meg az elhatározás ha esetleg érdekel szólj, úgy vettem ki,hogy neked se most rögtön kellene.

 

 

Előzmény: hpapagaj (32317)
mago520i 2014.03.05 07:45:09 © 32322

Köszönöm a választ, tehát mindenképp célszerű elvégeztetni az adaptálást!

Előzmény: blondey (32321)
blondey 2014.03.04 21:19:34 © 32321

Már előrébb vagy mint én, mert nekem senki sem válaszolt...

Én elvittem Maszihoz és egy laptoppal 5 perc alatt regisztrálta az új aksit és rendbe tette a korábbi elb@szott adaptálást. Mint kiderült, az e60 530D-be, 90Ah-s, vagy 110Ah-s aksit lehet adaptálni. Az autóm előző gazdája ezt nem tudta és 100Ah-s aksit tett bele. Én 4 év alatt 120eKm-t mentem vele így és semmi baja sem volt egészen mostanáig.
Én is egy 100Ah-s 900A-os Excide akkumulátort vettem. Maszi elmondta, hogy ilyen esetben, a kisebb - 90Ah - beállítás a jobb. Faggattam, hogy minek ez a cécó a regisztrálással - miért szükséges. Azt mondja, hogy az energia management rendszer sokkal bonyolultabb mint gondolnánk és rengeteg paraméter figyelése alapján tölti, regenerálja, símogatja, babusgatja az akkumulátort,  mint gondolnánk. Pld a leállítás után 30 perrecl készít egy akkumulátor tesztet és csak ezt követően engedi az autót mélyebb alvásba. Szóval azért kell az új aksit regisztrálni, hogy a management tudja, hogy már nem azzal a vacak aksival van dolga, amivel az előző héten végig szívott, és innentől más a bánásmód. Kicsit misztikus dolognak tűnik, de ha ez kell, akkor én megtettem. Rosszabb nem lehet a helyzet és ha már ott voltam, Maszi egyéb problémákat is orvosolt. 

Előzmény: mago520i (32305)
F27szerviz 2014.03.04 21:00:22 © 32320

Igen azt irtam is hogy abba segitettek mi lehet a hiba,de en arra voltam kivancsi en ithon meg e tudom oldani vagy sem a hibat.

 

kipuculom szerintem valamelyik nap en is most azt irja fedelzeti hogy 4000km van vissza belole :)

Előzmény: MrLack (32318)
BMW-GMBH 2014.03.04 20:45:07 © 32319

Köszönöm igyekszem:-)

e60-ból benzines, kint is kevés van, de nem reménytelen

 

Előzmény: hpapagaj (32317)
MrLack 2014.03.04 20:41:48 © 32318

Féktisztívóval és sterimóval :)

Másfél óráig pucoltam, most ha megengedem vízzel, tiszta folyik ki kb ugyan abban sebességgel a másik felén...

 

Youtube-on is így tolták... sok kárt nem tehet benne, mert csak műanyag betétekből áll.

 

A turbóra INTER-hood reagált, hogy "Turbógeometria van leakadva. kb. 20-ért javítják." 

 

De csak van Ok-Okozati összefüggés... ha nem tud kellőképp távozni a levegő a bent maradott forró levegő kiakaszthatja a turbót nem?

 

 

 

Előzmény: F27szerviz (32314)
hpapagaj 2014.03.04 20:34:38 © 32317

A képek meg a vélemények alapján is igen patikák amiket behozol, később szerintem foglak keresni egy benzines E60/E90-es ügyében, hátha sikerül találnod valamit kint.

Előzmény: BMW-GMBH (32316)
BMW-GMBH 2014.03.04 20:28:08 © 32316

Jaja:-)

Nem tudom, az e39-ek, már kezdenek elfogyni kint, át kéne állni az e 60-61-re, de nehéz jót venni kint is.

Előzmény: hpapagaj (32315)
hpapagaj 2014.03.04 20:24:50 © 32315

Hé, te zsolty-j vagy az e39.hu-ról! Megismertem a garázst. :) Most már lesznek újabb modellek is a kínálatodban? Benzinest nem fogsz behozni?

Előzmény: BMW-GMBH (32293)
F27szerviz 2014.03.04 20:15:58 © 32314

Igen gyakorlatilag ugyan az a problemam,plane ha minezek melle meg erotlen is a motorod.

ma pl eltunt a hiba jelenseg ment mind a diszno ujra mint reg de ettol meg nemoldodott meg a problemam az tuti.

nekem tultoltest irt hibakodnak,itt valaki azt monta hogy a torbom van kiakadva,amit egyszer en valoban kiakasztottam egy 140-170 nemtudom pontosan tempovan 4 dik sebesegbe.

a DPF et mivel pucoltad ki?

en arra gondoltam leveszem beledobom egy oltrahangos mosoba azt benne hagyom egy 30 perces programmal 100-120fokos folyadekba.

 

a torbos problemamra senki sem reagalt hogy azt a kiakados problemat  meg e tudom oldani itthon vagy alkatresz cseres e.

en bizok benne egy nagytakaritas elegendo lenne neki:)

Előzmény: MrLack (32313)
MrLack 2014.03.04 19:12:59 © 32313

A problémám valójában a következő:

 

Elvittem automata váltóolajcserére a gépet. Kiderült az olaj tiszta sűrű fémes színű. Komplett felújítás lett belőle. Mikor elhoztam már 3000 fölé nem akart pörögni. Az illető azt mondta, hogy nem jók az izzító gyertyáim ezért nem is tud valószínűleg regenerálni a DPF és az eltömődés okozza ezt. (Mikor megvettem, volt ilyen problémám, de utána egy számítógépen kikényszerített regeneráció megoldotta ezt.) Igaza volt, az izzítógyertyák sőt az elektronika is szar volt, megcsináltattam. de az autó még mindig nem megy. Ma szétszedtük a kipufogót és a DPF-t teljesen kipucoltam. Holnap lesz összerakva és várom a végeredményt. (A kipufogó nem volt rendesen megszorítva és kifújt a DPF előtt, ez nem tudom mennyire befolyásolja a dolgokat) Viszont ha ez az egész sem oldja meg a problémám, nem tudom mi legyen a következő lépés...

Mert még a szerelő azt mondja még valami oxigén csatlakozót lehet ki kell cserélni, illetve valami csatlakozó félét a turbónál...

 

Ha van valakinek valami ötlete, azt megköszönöm. 

 

Láttam hasonló problémával küzd F27szerviz is :(

MrLack 2014.03.04 18:03:20 © 32312

http://www.ebay.com/itm/DPF-Exhaust-Gas-Temperature-Sensor-BMW-E60-E61-525d-530d-M57N-engs13627809152-/271391691219?pt=UK_CarsParts_Vehicles_CarParts_SM&hash=item3f303491d3

 

Erre gondolok, ennek csak annyi a feladata, hogy hőmérsékletet mér?

Mert akkor tuti működik, mert gépen néztük a DPF hőmérsékleteket...

Előzmény: atiTDI (32311)
atiTDI 2014.03.04 16:26:04 © 32311

Az egy hőmérséklet szenzor lesz, nem?

Előzmény: MrLack (32310)
MrLack 2014.03.04 16:17:09 © 32310

Sziasztok!

 

Kipufogónál a DPF előtt van egy izzító gyertya féleség...

 

Hogyan tudom megnézni, hogy jó-e?

 

az ampermérőt rátettük, de nem ment körbe az áram...

 

Előre is köszi!

3.d 2014.03.04 16:14:32 © 32309

Bocs AGM.

Előzmény: 3.d (32308)
3.d 2014.03.04 16:12:48 © 32308

Ez nekem is fehér folt, de mindenképp javasolt.AMG megy bele?

Ha jól emlékszem úgy magyarázta egy forgalmazó hogy a nem AMG nemtudja felvenni a nagyteljesítményü generátor teljes kapacitását, és az elektrónika a magas voltszám miatt "túltöltöttnek hiszi a normál aksit és cserébe nem tölti.Ha kissebb teljesítményü kapacitásút raksz bele: azt túltölti "forralja" mert szerinte a régi nagyobb van benne.Ettől az elektrónika vadulhat meg. Ha kisebb akkor sosincs teljesen feltöltve. Egyiksem tesz jót az aksinak.Az elektrónika valós méretét nem látja az akkunak sosem.Csak tudja hogy mekkorának kell lennie, mert egyszer megmutatták neki."A 1pohár víz + 1 csepp már sok bele."

Javítsatok ha rosszul mondam valamit.

Előzmény: mago520i (32305)
Dinnye87 2014.03.04 15:27:30 © 32307

Halihó! Tudom már nem egyszer volt téma,de kérdezném tőletek,illetve szakiktól is,hogy 260ezernél járok az autóval,váltó olaj tudtommal cserélve nem volt még...180körül volt váltó karter cserélve,akkor talán 1-2lityó olajat pótoltak rá,de a régi ment vissza.. Kinek mi a véleménye? Mi a tapasztalata? nem kevés a km,ezért félek a cserétől... Steef ?

Toma22 2014.03.04 13:46:55 © 32306

hali!

olyan kérdésem lenne mostanába gyakran előfordul hogy nem megy a koci 120nál többet, csövek nincsenek lecsuszva...a turbó fog meghalni???

mago520i 2014.03.04 13:14:59 © 32305

Kedves avatott szakértők!

Fórumtársam kérdése engem is kíváncsivá tett. Idézem:
Elengedhetetlenül szükséges akkumulátor csere után adaptálni az autót az új aksihoz? Akkor is ha azonos paraméterekkel bíró új aksi kerül be? Mi múlik ezen? Mit kockáztatok, ha ez elmarad? Előre is köszönöm a választ

bmwe3086 2014.03.04 11:00:50 © 32304

Nyugi, előtte is volt már 3 BMW -m, "új" autóm, most vásároltam, szimplán érdeklődtem. Egyébként meg mostanáig végig vezetett szervízkönyves WALLISNÁL!

Ez érdekelt volna, hogy mennyire megszokott ezeknél a típusoknál a DPF miatt, hogy kicsit növekszik a motorolaj?!

Előzmény: 3.d (32303)
3.d 2014.03.04 10:46:51 © 32303

Nézess utánna sürgősen az autónak, mert te is átnevezed a BMW-t pénztemetőnek.

Nem győzzük hangosztatni.BMW-t vásárlás elött vagy legalább közvetlen utánna

SZAKSZERELŐHÖZ kell vinni. Ez nem bicigli, és nem kétütemü segédmotor amihez mindenki ért.

Bocsánat ha bárkit megsértettem, de nálam a trehányság is bűn.

Előzmény: bmwe3086 (32301)
szokes83 2014.03.04 10:44:23 © 32302

én nem tudom hogy ki hogy van vele, de én 15e km-ként cserélek olajat... szerintem a szint még nem olyan vészes hogy gond legyen, de ártani nem ártassz ha lecseréled az olajat...

Előzmény: bmwe3086 (32301)
bmwe3086 2014.03.04 09:16:02 © 32301

Hali, vásároltam 25d e60 BMW -t, vadonatúj részecskeszűrő van benne, most az olajban 22e km van, mert most utólag már nem vitte a tulaj szervízbe.

Az olajszint a maxtól kb fél - egy cm -el magasabban van mint kéne, ez így van rendjén? Az olajon érzem a gázolaj szagot.

F27szerviz 2014.03.03 19:25:42 © 32300

Szia.

nekem is mondanal/segitenel par szoval valamit ha tudsz?:)

Előzmény: Steeef (32299)
Steeef 2014.03.03 19:13:30 © 32299

Szia! DDE motorvezérlő vezérli PWM jellel! 

 

Steeef

Előzmény: BMWe60 (32298)
BMWe60 2014.03.03 18:46:17 © 32298

Sziasztok!

 

Olyan kérdésem lenne, hogy e60 530d-ben a hűtő ventit mi kapcsolja? Motorindítás után pár másodperccel elindul és folyamatosan megy.

F27szerviz 2014.03.03 15:01:47 © 32297

Mit lehet vele csinalni hazilag?

leszedni kitakaritani stb? Vagy alkatreszcseres szervizes melo?

itt nincs  semmi megbizhato szerviz es amit lehet magam megcsinalom,legalabb az  olyan amilyennek lennie kell. :)

Előzmény: Inter-HOOD (32291)
fetitaco 2014.03.03 14:10:32 Creative Commons License 32296

Mi a sz@rnak kell annyit dolgozni??? Állítólag megárt :)))

Előzmény: Inter-HOOD (32294)
fetitaco 2014.03.03 14:09:03 Creative Commons License 32295

Ezt havi mekkora keresettől lehet megvenni? :DDD

Előzmény: BMW-GMBH (32293)
Inter-HOOD 2014.03.03 13:42:59 © 32294

Hát látod! :)

csak sok a meló!

Keress meg valamikor priviben! Jó lenne összefutni!

Előzmény: fetitaco (32292)
BMW-GMBH 2014.03.03 13:30:47 © 32293
fetitaco 2014.03.03 11:14:47 Creative Commons License 32292

Balázs Te még élsz? :-)

Előzmény: Inter-HOOD (32291)
Inter-HOOD 2014.03.03 10:58:04 © 32291

hali!

 

Turbógeometria van leakadva. kb. 20-ért javítják.

Előzmény: F27szerviz (32288)
blondey 2014.03.02 19:59:09 © 32290

Steeef! ... vagy bárki más avatott szakértő!
Elengedhetetlenül szükséges akkumulátor csere után adaptálni az autót az új aksihoz? Akkor is ha azonos paraméterekkel bíró új aksi kerül be? Mi múlik ezen? Mit kockáztatok, ha ez elmarad? Előre is köszönöm a választ

Nicolas_L 2014.03.02 16:14:05 © 32289

Szia!

 

Dpf szuro eltomodes, valamint turbo elektronika hiba. Steeef tud segiteni!

 

Udv!

Előzmény: F27szerviz (32288)
F27szerviz 2014.03.02 15:50:21 © 32288

Sziasztok.

fel ev utan megjott az elso problemam.

Az auto rendesen indul,elsore nem is erezheto szinte semmi,kiveve hogy erzesre vagy 100le hianyozna a kocsibol.:)

napokban vettem eszre hogy a kocsibol eltunt az ero es 3000fordulat felett mintha letiltana.

fokent ugy lathato ez mikor  harmadikba huzatnam az autot,a pillanatnyi fogyasztas ugye kimaszik 20 literre majd ephogy 3000 fole ugrik es eltunik az amugy is keves ero pillanatnyi fogyasztas le esik 10 literre es ott marad nem megy tovabb hiaba nyomom.

uresbe fiforog 5 ezerig is es elso illetve masodik sebesegbe is,de erotlen.

 

az elobb megneztem hibakodokat amibol volt egy rahedli.

kitoroltem oket majd elo meres kozbe kocsikaztam egyet hogy milyen hibakodok jonnek vissza mikor letilt stb..

a kovetkezoket dobta be.

4A27. Inteligens akkumulator szenzor

480A. Reszecskekibocsajtas szuro eltomodes

481A. Reszecskekibocsajtas eltomodes

4D00.  Unknown fault code

4530.  Toltesnyomas vezerloaramkor pozitiv elteres

 

azekkozul valamelyiknek koze lehet a fent emlitett hibahoz?

 

illetve meg a legelso hibauzenetnel makogott valamit az uzemanyag szuronel is de az nemjott vissza most. Azt mindenkeppen cserelnem mar de nemtudom hova dugtak :)

 

2007 520d

Gyuro84 2014.03.02 14:14:36 © 32287

Nekem nem volt akksi csere közben, sőt semmi, csak időjárás változás... :)

Előzmény: Tihi82 (32286)
Tihi82 2014.03.02 13:50:38 © 32286

Nekem se mukodik mar egy eve,azt hiszem mikor akksi csere volt akkor felejtette el..vagy nem tudom.

Előzmény: Gyuro84 (32285)
Gyuro84 2014.03.02 13:41:24 © 32285

Pedig másra nem tudok gondolni...

 

Lugi: Nem kapcsolgatom, nem ez a baj.

Előzmény: kisatila (32280)
zsolti_75 2014.03.02 13:01:30 © 32284

A mail címem publikus.

Előzmény: Ricsi535d (32282)
Lugi-001 2014.03.02 12:59:33 © 32283

Nem állítgatod véletlenül a tükör oldalválasztó gombját? Csak az egyik állásban néz le parkoláskor.

Előzmény: Gyuro84 (32278)
Ricsi535d 2014.03.02 12:48:00 © 32282

Telefon számot tudnál küldeni. 

a többit személyesen.

Előzmény: zsolti_75 (32277)
Geri525D Szhely 2014.03.02 08:49:19 © 32281

Sziasztok!

PDC hibát ír az autóm,és nem működik se elől se hátul.Észrevettem  az elején az egyik valószínű kavicsot kapott,kicsit meg van horpadva és a festék is leverődött..Lehet ilyet szín azonost venni?kinyomom a lökőből be a másik és kész?

ATI te esetleg tudsz ez ügyben segíteni?

köszi!

kisatila 2014.03.02 07:53:32 © 32280

Kétlem, vagy nekem sose szorult.

Előzmény: Gyuro84 (32278)
Lugi-001 2014.03.02 01:41:28 © 32279

Szépek :-)

Előzmény: BMW-GMBH (32276)
Gyuro84 2014.03.01 22:17:41 © 32278

Arra tud valaki gombot varrni, hogy mitől lehet az, hogy hol működik a jobb külső tükör függőleges motoros állíthatósága (parkoláskor automatikusan), hol nem? Van hogy hónapokig nem működik, talán a hidegtől, mert a télen nem működött, ősszel még igen, és ma újra... Talán valami illesztés annyira passzos, hogy a hidegben szorulhat?

zsolti_75 2014.03.01 21:53:05 © 32277

Eladó gyári M pakettes rugó garnitúra 2004-es e60 530i alól, nagyon szép állapotban. 60e Ft


Előzmény: Ricsi535d (32273)
BMW-GMBH 2014.03.01 16:38:25 © 32276

Fel tettem a kerekeid:-)

Előzmény: Lugi-001 (32191)
reb el 2014.03.01 11:59:19 © 32275

valakinek megbizhato kontakt kulfoldrol valo auto behozatal ugyben?

 

köszi

bandita751 2014.03.01 08:36:35 © 32274

Nem akarok én feltétlen venni . Á . 

Engem ennek a tudományos háttere ill. alapja érdekelt jobban. A rengeteg rizsából levágtam h nem 100%- ig fain a dolog. Meg nekem is tud a kijelzőm 3,2 litert is produkálni.

Villamosügyileg nem vagyok annyira otthon, de 1szer olvastam (és nem ilyen helyen) hogy a jelzavarok megszüntetése jót tesz az autónak. Fogyasztáson is segít, de közel sem ennyit. Max 2-3% Otto motorok esetében.

na és itt jött a képbe, hogy mire jó ez egy dízel autóban???

Max arra tudnám elképzelni , amiben még lehet logika, hogy a fesz.ingadozásokat , felesleges mikroimpulzusokat kiszűri. 

Dízel esetén nem is várok egy deci javulást sem a fogyasztásban, de az a rengeteg elektromos kütyü és fedélzeti??

Előzmény: atiTDI (32270)
Ricsi535d 2014.03.01 00:06:12 © 32273

Sziasztok!

 

Szeretnék kikérni a véleményeteket arról hogy ki hogy oldaná meg a kocsi leültetését. 

Nekem egy 2006. 535-ös BMW van és ezt szeretném leültetni 2-3 cm és ehhez szeretnék tanácsokat kérni, hogy hogy lenne a legjobb, milyen márkájú alkatrésszel stb. 

Előre is köszönöm minden hozzászólónak!!! Ricsi

EEE60 2014.02.28 13:30:33 © 32272

Dildó : ) A készítő, a forgalmazó tágíthatná vele az ánuszkáját.

Előzmény: atiTDI (32270)
EEE60 2014.02.28 13:28:52 © 32271

Gázpedál alá téve működik!!!

Előzmény: bandita751 (32265)
atiTDI 2014.02.28 09:37:43 © 32270

Azért ez kemény, hogy ilyen pofátlanságot még árulni is mernek. De komolyan úgy gondoltad, hogy egy szivagyújtóba dugható dildó bármit is csinálna az autó fogyasztásával? Tényleg érdekelne, hogy mi az ami hihetővé tette számodra a dolgot, akár annyira is, hogy elgondolkodj egy ilyen vásárlásán.

Előzmény: bandita751 (32265)
bandita751 2014.02.28 09:09:14 © 32269

Ennyi? Még ha nagyon ráérek , csinálok egyet. :)

Előzmény: fecooE (32268)
fecooE 2014.02.28 08:27:45 © 32268
matthewpi 2014.02.28 08:05:17 © 32267

Akkor lennék szomorú, ha nem fogyasztana ennyit az autóm.

Mert akkor nem BMW-m lenne...

Előzmény: bandita751 (32265)
mica-r 2014.02.28 00:31:55 © 32266

Menj a legközelebbi tűzhelyhez és az árának megfelelő összeget helyezd a lángokba. Így a legkevesebb fáradsággal megoldható a dolog, nem kell megrendelni a csodacuccot.

Kicsit keress utána, egy darab kondenzátor van a csodabigyóban...

Előzmény: bandita751 (32265)
bandita751 2014.02.28 00:22:17 © 32265

http://www.savingfromfueltips.com/hu0v90511E/

be mernétek vállalni? Esetleg tapasztalat?

üdv

mica-r 2014.02.27 23:26:20 © 32264

Adatokat lehet látni a diagnosztikán, abból kb lehet következtetni.

Előzmény: bmw520dd (32261)
sirrudi72 2014.02.27 21:31:35 © 32263

2004 E61- hez keresnék gumibakot a csomagtartó nyitható ablakához. Tudna valaki segíteni, hol érdeklődjek.

a1hitelcentrum 2014.02.27 14:22:41 © 32262

Hát nem lesz macskaszem,ebben a tipusba nem lehet betenni:(((((((((((2005-márc. 525 E61.

bmw520dd 2014.02.27 14:05:47 © 32261

Lehetséges egy állapotfelmérést csinálni  a részecskeszűrő állapotáról akkor is ha éppen még nem mutat semmit gyakorlatilag?(tehát rendesen működik)

kisatila 2014.02.26 20:43:35 © 32260

Azt nem értem akkor miért nem felezik az olaj csere periódusát ahelyett, hogy megduplázzák?!

http://totalcar.hu/magazin/technika/2014/02/26/megoli_a_motort/?utm_source=tc_topic&utm_medium=vezeto_cim&utm_campaign=Forum

 

a1hitelcentrum 2014.02.26 19:51:20 © 32259
Előzmény: Ravenholm5 (32226)
a1hitelcentrum 2014.02.26 19:44:25 © 32258

Én ezt használom:http://www.west-autoteka.hu/dpf/index.html    bevált.

Előzmény: Ravenholm5 (32226)
Sepi7979 2014.02.26 11:00:07 © 32257

Az enyém csak 530d... Igen,a tágas és kényelmes belsô nagyon bejön nekem is...

Köszi az infókat! Ha van ujdonság,irdd meg!

Előzmény: dynaudio (32256)
dynaudio 2014.02.25 20:12:09 © 32256

2010-es,de benéztem mert az övé 535d Gt.

Feltünően ideges ,öblös motorhangja van,és hát az a kényelem,azok a távolságok az utastérben,tényleg nagy élmény.Sokat megy az autó,és tapossa is rendesen de tényleg nem volt semmi baja azon kívűl amit írtam és ugye az sem a konkrét tipus hibája,csak egy ritka anyaghiba.

Valóban nem a legdögösebb kinézetű bmw,de összeségében szerintem rendben van,a 3-as gt-nél meg sokkal szebb.

Előzmény: Sepi7979 (32255)
Sepi7979 2014.02.25 18:32:11 © 32255

Vettem egyet kb 10 napja,és csak kiváncsi vagyok a tapasztalatokra...

Megértem,hogy szereti...nem semmi a verda...!:)

Mikori a GT-je?

 

Köszi!

Előzmény: dynaudio (32247)
a1hitelcentrum 2014.02.25 17:11:09 © 32254

kulcs müködik,legalábbis nálam,aztán javitva és most már tökéletes

Előzmény: Ravel01 (32230)
piker1 2014.02.25 09:53:03 © 32253

Sziasztok,

keresnék e60-hoz eladó mankókereket (illetve e39-hez ha létezik hozzá egyáltalán). Lehet komplett is, de nem fontos a sallang, csak a kerék.

Üdv.

kisatila 2014.02.25 07:37:39 © 32252

Minden autónak megvan a felvevőpiaca.. 

 

Olaj-Én már rég az AMSOILOST használom.. 

Előzmény: EEE60 (32251)
EEE60 2014.02.25 02:19:08 © 32251

Eladhatatlan. Rondasága mivoltából…

Előzmény: Sepi7979 (32246)
fetitaco 2014.02.24 22:50:04 Creative Commons License 32250

Castrolnak vége...

Előzmény: bmw520dd (32243)
Gyuro84 2014.02.24 22:46:26 © 32249

Köszönöm, azt eddig is használtam időnként.

Előzmény: dynaudio (32244)
kisatila 2014.02.24 22:13:06 © 32248

Feltéve ha nem hamis!

Előzmény: bmw520dd (32243)
dynaudio 2014.02.24 21:49:59 © 32247

Unokaöcsémnek az van.

ujonnan vette,most 150e km körűl van benne,egyszer lehuppant az egyik hátsó ablak,50ekm körűl meg elengedte a motorolajat egy szűrőház környéki cső- tömítés,nem emlékszem már,de nagyon gáz volt a barna térkövön a majd 2 m2-es olajtócsa.

Viszont valami lehet benne (mindíg-mindenre-mindenhol kényelmes),mert látni,és mondja is h mennyire szereti,pedíg vehetne bármilyet,mondom bármilyet!akár új Ferrarit,v Bentley-t ....

de h vmi konkrét érdekel,megkérdezhetem szívesen neked.

.

Előzmény: Sepi7979 (32246)
Sepi7979 2014.02.24 21:27:44 © 32246

Van valakinek tapasztalata 530d GT-vel?

dynaudio 2014.02.24 19:30:39 © 32245

Maximálisan a legjobb szerintem,diesel és benzin bmw-be egyaránt

Előzmény: bylow80 (32240)
dynaudio 2014.02.24 19:22:59 © 32244

Semmiféle adalékot ne használj,max. indőnként prémium omw dieselt!

Előzmény: Gyuro84 (32233)
bmw520dd 2014.02.24 18:15:51 © 32243

CSAK A CASTROL!!!:))

Előzmény: bylow80 (32240)
bmw520dd 2014.02.24 18:13:44 © 32242

www.mobile.de

Előzmény: AdamJ009 (32241)
AdamJ009 2014.02.24 16:34:47 © 32241

Sziasztok,

2008-as 530dt keresek.

Idáig csak deelerek által kínált gépeket néztem, de azokat inkább hagyjuk.

Néhány részlet a keresett autóról: sedan, automata, bőr (nem fekete v szürke), nagy navi.

Esetleg van valakinek tippje?

bylow80 2014.02.24 15:51:25 © 32240

Mobil 1 motor olaj megfelelő az 520d-nek? A 177 lovas fajta...

ssandorszilard 2014.02.23 22:59:05 © 32239

 

A képek valahogy lemaradtak az előbb. 

Előzmény: ssandorszilard (32238)
ssandorszilard 2014.02.23 22:55:46 © 32238

Eladó az egyszer használt Thule hóláncom. Az én kezem nem fér be rendesen a kerékjáratba, nem tudtam kényelmesen felszerelni a láncot. Vettem egy mások fajtát, aminek a szereléséhez nem kell felül a kerékjáratban kotorászni. Csak akkor vedd meg, ha a kezed felül befér a kerékjáratba a gumi belső pereméig! 10 eFt. 

Gyuro84 2014.02.23 22:21:45 © 32237

Köszönöm a válaszokat, akkor hagyom a francba... :)

lbalog01 2014.02.23 22:06:29 © 32236

Egyszer véletlenül vagy 11-12L benzint toltam a tankba mire észrevettem, hogy másik pisztoly lóg a kocsi oldalán......nem volt időm/kedvem "macerálni" ezért toltam rá 50L OMV prémiumot+2t olajat+2doboz spuri+cetánszám növelő vagy fél flakon....kicsit félve indítottam be, bakker: olyan szépen járt a kocsi mint még soha.... mondjuk minimum 600ft/l volt így a nafta amit belezutyultam a tankba.  Azóta mentem vagy 30ezer km-et, gond nélkül....ha csak a heti/havi rendszerességgel visszatérő  Ladedruckfuehler / Boost Pressure Sensor / Manifold pressure sensor, signal Code: 41AA   hiba nem ettől lett?? A szenzor csere megvolt, szarik rá....ötlet?

Előzmény: Gyuro84 (32233)
kisatila 2014.02.23 21:49:42 © 32235

Nem tudjátok gép nélkül meg lehet-e állapítani melyik PDC halt be?!

Én a pattogást nem hallom.

kisatila 2014.02.23 21:39:21 © 32234

Valamikor én is tettem bele..

Placebo.

Előzmény: Gyuro84 (32233)
Gyuro84 2014.02.23 20:08:16 © 32233

Érdeklődnék, hogy üzemanyag adalékot, pl. Spuri-t érdemes használni? Úgy értem van haszna, vagy csak nem árt 35d-be? :)

 

kisatila 2014.02.23 08:39:57 © 32232

Reggel véletlenül belefutottam:

 

http://letmealone.com/post.php?id=199

Gyuro84 2014.02.22 15:20:54 © 32231

Hali!

 

Eladó a képen látható felni pótkeréknek vagy garitúra pótlásnak, mivel 3db van belőlük.

 

Ravel01 2014.02.22 13:34:55 © 32230

"Az lehet, hogy a hibás antennaerősítő kiiktatása után legalább a kulcsos központi zár működjön?"

 

De nem fikázás a cél,minden elromlik,amit meg is kell csinálni,hogy hogyan az más kérdés.

 

Előzmény: kisatila (32229)
kisatila 2014.02.22 10:55:16 © 32229

Kulccsal működik?

Nézd meg a neten és vegyél egyet!

Nem komplikált kicserélni-spoiler alatt. 

Előzmény: axelo (32222)
kisatila 2014.02.22 10:52:37 © 32228

Ha "szerelő, csere" minek ide írogatni? Kiglancolt kocsikat posztolgatni?

Ahhoz nem kell szerelő, hogy egy antenna erősítőt vagy egy vezérlőt kicseréljen az ember fórumos segítséggel. Látod elment és a szálakat megjavíttatta.

Meg kell írni a buhera nem jó meg oldás ezért meg azért.

 

Üdv!

Előzmény: Ravel01 (32223)
s_abel 2014.02.22 08:37:45 © 32227

Szia!

Egyik megoldás amit te is írsz, a csere. Másik lehetőség a tisztitás, szakemberrel, keress olyan szerelőt akinek van tapasztalata. Nekem Steeef csinálta, hasonló km.- nél, azóta 35ekm-t mentem gond nélkül. Harmadik lehetőség a kiiktatás, vállalva eme döntés minden következményét.

Előzmény: Ravenholm5 (32226)
Ravenholm5 2014.02.22 07:27:41 © 32226

Sziasztok, 

részecske szűrőt ír a computer, hiba nincs csak lejárt a szervizintervallum. Szerelő nyomáskülönbség méréssel megnézte, azt mondta semmi baja, használjam, ez 2 ciklust is megy így, pláne hogy viszonylag nagy min 30-200 km es tavokban használom.

 

Viszont hiába reseteltem a computerben az intervallumot, elindulás után kb 5 perc mulva bevillan h particle filter failure.

 

Mit lehet vele tenni? Cseréljem 120 + munkadijjert?

 

Az auto Moi családi tulajdonu 0 kmes volt, most 212 ezer van benne.

AMSOIL 309040000 2014.02.21 14:43:49 © 32225

BMW E46 3.0 D 150ezer km -t futott autó 18ezer km es olajcsere intervallummal szervizelve AMSOIL AFL 5w40 olaj + ARCHOIL AR9100 2.5dl adalékkal

 

vélemény:

 

O-a  motor kopás !!!

 

BMW with AFL + 9100 is great - one of the best reports I have ever seen. After 18000km wear is much lower than expected after 11000km on the right and much lower than previous report VISO-006 as I remember! Calculated wear on iron is 3x lower (-70%) than average for this engine per 1tkm! On pistons and pistons rings it is even better (-85% calculated wear compared to averages per 1tkm)!!!

-------------------------------------------------------------------------------------------------

 

AMSOIL 309040000 2014.02.21 14:36:00 © 32224

ígértem egy tesztet, új BMW F01 90ezer km -t futott  33ezer km -es szerviz intervallummal szervizelt  BMW márka szervizben:

 

4x es vas kopás!

 

vélemény: 

 

BMW after 33000km - TBN is gone many tkm before - too long for this weak oil. General rule is that iron in the oil shouldn't be higher than 50ppm because then such oil becomes abrasive and wear increases. Here especially pistons and pistons rings wear is too high.

 

 

Ravel01 2014.02.21 07:27:49 © 32223

Szerelő,csere,kb ennyi a megoldás.

Öregszenek már ezek az autók és az öregedéssel együtt jön a buhera,ezt egy kicsit átalakítom,azt egy kicsit kiiktatom.Addig alakítjuk amíg a végére marad egy embléma az elején meg a végén közte meg  lesz valami izé ami valamikor BMW volt.

Nem akarok senki lelkébe taposni,csak ez jutott az eszembe.

Az enyém 5 éve van nálam akkor keresgéltem 2-4 éves autókat megnéztem vagy 30-t abból 8 ment be a szervízbe és egy volt amire azt mondták meg lehet venni,ez se volt hibátlan de ez még olyasmi volt ,mint amilyenek a gyárból kijönnek.

Döbbenet ,hogy 3 évesen is az autók 80% egy kotla ,bagolyköpet amit rád akarnak sózni,hát akkor milyenek most ,hogy lassan 10 évesek.

Még egyszer nem személyeskedni akarok ,csak ez jutott az eszembe.

 

Előzmény: axelo (32222)
axelo 2014.02.20 21:43:12 © 32222

Sziasztok!

 

Segítséget szeretnék kérni az alábbi problémával kapcsolatban. E61 hátsó ablakfűtés+üvegnyitás+távvezérléses központi zár nem működött, csak a kulcsos. Megállapították, hogy az összes vezeték el volt szakadva a csomagtér ajtó zsanérjainál és beázás gyanús volt az antennaerősítő. Kábeljavítás után a fenti hibajelenségek eltűntek és egy darabig tökéletesen működött minden, aztán elkezdett a távvezérléses központi zár elromlani:  néha jó volt néha nem, úgy hogy a kocsi egy helyben állt. Amit még észre vettem, hogy ha a hátsó ablakfűtést bekapcsoltam, elment a rádióvétel. Aztán végleg megadta magát a távvezérelt központi zár funkció, akkor vettem észre, hogy a kulccsal sem működik a központi zár, viszont a műszerfalon lévő gombbal tökéletesen zár minden ajtó. Úgy gondolom, hogy megadta magát az antennaerősítő, kérdésem az lenne, hogy a központi zár kulcsos (mechanikai)+távvezérelt funkcióit is az antennaerősítő vezérli vagy máshol keressem a megoldást? Az lehet, hogy a hibás antennaerősítő kiiktatása után legalább a kulcsos központi zár működjön?

 

Előre is köszönöm a segítséget.

dynaudio 2014.02.20 08:33:27 © 32221

na erre mondják,h alkalmi vétel!

egyik legszebb e60 kerék,szerintem.

Előzmény: blondey (32218)
mondtam, hogy nem kéne. 2014.02.19 22:44:44 Creative Commons License 32220

van olyan autónk, amiről nem lehet levenni a kipufogócsonkot, ha rajta van a turbó, a turbót meg nem tudod levenni, ha rajta van a középrész, a középrészt meg nem tudod levenni, ha rajta van a hidegoldal.

kicsit bennszülött megoldás, hál istennek nem naponta kell basztatni.

lényeg a lényeg, hogy simán szerelhető bármelyik középrész, de NAGYON oda kell rá figyelni, amikor szereled be, hogy a lapátok ne érjenek bele a házba, mert nem veszed észre és elhajlítod, onnantól meg egyrészt szarul tölt, másrészt lőttek a kiegyensúlyozottságnak, széthullik semmi perc alatt.

lehet csinálni, de tudnod kell, mit csinálsz, na.

Előzmény: kisatila (32206)
BMW-GMBH 2014.02.19 21:30:27 © 32219

Köszönöm.

Majd jelzek.

Előzmény: blondey (32218)
blondey 2014.02.19 21:12:34 © 32218

 

Bocsánat, de tegnap szakadt az eső, ezért nem volt kedvem előpakolni a kerekeket.
Itt van 12db - mai készítésű kép: https://plus.google.com/photos/101743942669813688834/albums/5982185296562491185?authkey=CJWDkK2H_fD44wE

 

A felnik nem ütnek, nem ráznak, nem voltak javítva, két helyen apró perem sérülés van! Gyári eredeti Sytile122; 8x17; ET20! Ezeket a kerekeket használtam a tél kezdetéig. Nagyobb méretű M5 felniket vettem, csak azért eladó. Két gumi 85%-os, két gumi 50%-os. Nincsenek félrekopva és a képeken jól látható a barázdák mélysége.

 

A csomag csak egyben vihető! Irányár 130eFt, viszont 120eFt alatt nem eladó! Aki hamarabb jön érte, az viheti!

Előzmény: BMW-GMBH (32180)
AMSOIL 309040000 2014.02.19 17:11:05 © 32217

itt mire gondolsz?

"+A többet közlekedő márkatársak inkább az alkalmankénti adalékok hasznélatának híve, de csak intenzívebb, hosszantartóbb  terhelésnél van igazán értelme. "

Előzmény: 3.d (32216)
3.d 2014.02.19 09:40:07 © 32216

Természetesen a prémium diesel nem árt neki. de legalább annyira hatékony megoldás, az újdonsült autónkkal városban is tempomatot használni, mivel a kigyorsítás dinamikáját megtanulhatjuk, és ugyan olyan hatékony lehet a mi vezetési stílusunk is mint a "gyári értékek".A mi érzékeink megszokásból lemásolják a gyári üzemmódot, mindennapos használatkor.Tempós vezetéskor, autópályán szerintem mindegy, mert vagy eleve magasabb fordulaton üzemel a motor, jobb az öblítés, a hőmérsékleti viszonyok. Egyenletes tempónál 140km/ó-nál ha a műszer nem csal, 65 LE a felhasznált teljesítmény, az is inpulzusokban.

+A többet közlekedő márkatársak inkább az alkalmankénti adalékok hasznélatának híve, de csak intenzívebb, hosszantartóbb  terhelésnél van igazán értelme. 

Előzmény: Gyuro84 (32213)
atiTDI 2014.02.19 08:04:11 © 32215

Küldtem mailt.;)

Előzmény: fo_lo (32211)
AMSOIL 309040000 2014.02.19 01:13:41 © 32214

ne izgulj feleslegesen nem írok :) 

Előzmény: Gyuro84 (32213)
Gyuro84 2014.02.18 22:17:52 © 32213

Amúgy 35d-be premium dieselt "érdemes" tankolni, vagy beéri a simával is?

Remélem nem indítom el az amsoil-os hsz. hadat... :)

Gyuro84 2014.02.18 21:14:22 © 32212

Köszönöm!

Előzmény: atiTDI (32203)
fo_lo 2014.02.18 21:02:09 © 32211

Ha megteszed, árajánlatot kérnék, foliavagas@indamail.hu Nézegetem ebay-en öket kiváncsi vagyok mibe fáj egy komplett szett nállad. Előre is köszönöm

Előzmény: atiTDI (32172)
Frisco74 2014.02.18 20:59:54 © 32210

Igazad lehet,csak rögtön a legrosszabbra gondolok.A hétvégén szerelőnél lesz és minden ki fog derülni.
Üdv!

Előzmény: szokes83 (32209)
szokes83 2014.02.18 20:54:25 © 32209

hát azért ez nem ilyen egyszerű, más is okozhatja az olajat... de biztos vannak akik jobba értenek hozzá, majd mondanak rá valamit.

Előzmény: Frisco74 (32208)
Frisco74 2014.02.18 20:50:42 © 32208

Hát abból gondolom,hogy bukja az olajat a cooler csőnél.Az a helyzet hogy fél éve vettem az autót idáig egy csepp olajat sem láttam,de most volt olajcserén és rá egy hétre vettem észre alatta az első foltot.Gondolom hogy az előző tulaj jól teleba.....ta adalékkal hogy ne follyon.

Előzmény: szokes83 (32207)
szokes83 2014.02.18 20:39:31 © 32207

mi a hibajelenség, miből veszed hogy a turbód haldoklik?

Előzmény: Frisco74 (32204)
kisatila 2014.02.18 20:17:30 © 32206

Én levettem mielőtt teljesen behalt volna és felújíttattam 52 ezer Ft-ért

Szerintem hívj fel egy felújítót és kérj árajánlatot.

Középrészt te be tudod rakni, szabályozni azt már nem kell?

Mert ha igen akkor is el kell vinned turbóshoz és arra nem hiszem hogy ad garanciát.

 Üdv

 

Előzmény: Frisco74 (32204)
kisatila 2014.02.18 20:11:47 © 32205

Igazad van, ne haragudj!

Ahogy az Atitdi bemásolta.

Műanyag takarókat az üléstől elfele kell lehúzni kicsit mozgatva.

 

Előzmény: Gyuro84 (32196)
Frisco74 2014.02.18 19:52:48 © 32204

Hello szakik!
Van egy 3.0D (218le) gépem,haldoklik a turbója.Jótanács kellene milyen megoldásokat ajánlotok.esetleg vélemények az Ebay-en kapható felújított középrész lapátokkal aránylag baráti áron.

atiTDI 2014.02.18 15:57:41 © 32203

Előzmény: Gyuro84 (32198)
Gyuro84 2014.02.18 15:55:35 © 32202

Hiányzik az emelő az autómból és szeretném pótolni. Csak a gyári a jó, vagy egy szimpla trapéz emelő vagy krokodil emelő is jó lehet?

BMW-GMBH 2014.02.18 15:53:04 © 32201

Már az:-)

zsolty.j@t-online.hu

húszas 45487húszon7

Előzmény: Lugi-001 (32200)
Lugi-001 2014.02.18 14:37:08 © 32200

Nem publikus az emailcímed. :)

Előzmény: BMW-GMBH (32193)
Inter-HOOD 2014.02.18 12:47:31 © 32199

igen, és németekhez is.

Írj emailt miben tudok segíteni.

Előzmény: seat7 (32185)
Gyuro84 2014.02.18 11:33:51 © 32198

Gyanús volt nekem is... :)

És a műanyag burkolat hogy jön le? :) Az eleje csak be van pattintva illetve az ajtó felől lejön, de a könyöklő felől hogy jön ki? Olyan mintha ott feszülne...

Előzmény: atiTDI (32197)
atiTDI 2014.02.18 11:10:27 © 32197

A sín végein lévő műanyag borításokat le kell szedni, alatta van a csavar feje. Ezek nem azok:)

Előzmény: Gyuro84 (32196)
Gyuro84 2014.02.18 10:54:46 © 32196

Lemaradt a kép...

Előzmény: kisatila (32192)
Gyuro84 2014.02.18 10:53:12 © 32195

Ezekről írtam, hogy húzzam meg krova-val, nekem teljesen kereknek tűnik... De bocs, ha hülye kérdést tettem fel?!

Előzmény: kisatila (32192)
BMW-GMBH 2014.02.18 08:09:58 © 32194

Igen:-)

Előzmény: hpapagaj (32190)
BMW-GMBH 2014.02.18 08:09:22 © 32193

Küldjél képet, árat légy szíves.

 

Köszönöm.

Előzmény: Lugi-001 (32191)
kisatila 2014.02.18 07:54:05 © 32192

Az ülés csavarok nem szegecseltek-belső torx csavarosak.

De ha rápróbálod valamelyik soxög krova fejet azzal is meg kéne tudnod húzni.

Esetleg egy szerelőhőz elbattyogni és ott megkérni húzza meg a csavarokat..

 

Üdv!

Előzmény: Gyuro84 (32189)
Lugi-001 2014.02.18 06:43:04 © 32191

Szia!

 

Nekem van egy szettem ebből a kerékből, defekttűrő nyári gumikkal (4-6mm). Érdekel?

 

Lugi

Előzmény: BMW-GMBH (32174)
hpapagaj 2014.02.17 22:41:34 © 32190

A hozzászólásaid alapján képbe vagy a behozatallal, jársz még ki-tudsz segíteni?

Előzmény: BMW-GMBH (32186)
Gyuro84 2014.02.17 21:53:06 © 32189

Üdv!

 

Első üléssel kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogyan lehet a jobb első ülés ajtó és kesztyűtartó felőli lefogatását meghúzni (mintha szegecsek lennének ott), mivel kb. fél centit mozdul ott a sín...?!

bogusz 2014.02.17 21:38:14 © 32188

Elnézést, de NEM TE KERESTÉL MAGYAR MENÜT AZ "AGYÁBA"??? Ha tudsz angolul is, meg németül is, akkor MINEK? A fórumozás  ártalmas, senkinek NEM ajánlom. Magamat IS beleértve...

Előzmény: bylow80 (32187)
bylow80 2014.02.17 21:25:44 © 32187

Köszi a gyors választ, de végül is tudok én ennyit németül, de még angolul is... :)

Előzmény: bogusz (32182)
BMW-GMBH 2014.02.17 20:56:31 © 32186

Hoztam pár autót Belgából (is), mi a baj?:-)

Előzmény: seat7 (32185)
seat7 2014.02.17 20:21:30 © 32185

Te jársz ki autókért  Belgiumba ??? 

Előzmény: Inter-HOOD (32156)
sirrudi72 2014.02.17 20:16:39 © 32184

Köszi, egy kicsit olcsobra gondoltam, szerintem várok még hátha lesz....

Azért köszi szépen

Előzmény: atiTDI (32170)
BMW-GMBH 2014.02.17 20:13:55 © 32183

Köszönöm.

Előzmény: blondey (32181)
bogusz 2014.02.17 20:03:01 © 32182

Céges e-mailt csak reggel látok, a privátom bogiati9@gmail.com erre küldjed légyszives, ha azt akarod, hogy most megkapjam. Egyébként 30000 Ft a magyar menü, és kb 1 óra.

Előzmény: bylow80 (32179)
blondey 2014.02.17 19:46:07 © 32181

Holnap fotózok párat és kereslek!

Előzmény: BMW-GMBH (32180)
BMW-GMBH 2014.02.17 19:27:18 © 32180

Mélbe kérhetnék árat, képeket? Köszönöm

Előzmény: blondey (32178)
bylow80 2014.02.17 19:26:23 © 32179

Igen Profi. ( a nagyobbik fajta ).

Milyen úton módon lehetséges, mennyibe kerül? Küldtem mail-t is.

Előzmény: bogusz (32177)
blondey 2014.02.17 19:20:58 © 32178

Nagyon hasonló a Style 122 - én abból adnék el egy garnitúrát gumival együtt!

 

http://www.bmwstylewheels.com/bmw/122

 

Előzmény: BMW-GMBH (32174)
bogusz 2014.02.17 18:59:25 © 32177

Üdv. Ha Profi Navis a kocsid, tudunk rá magyar menüt tenni.

Előzmény: bylow80 (32173)
a1hitelcentrum 2014.02.17 18:09:42 © 32176

hátha érdekes a Homasitánál Pesten leértékelték a csomagtartókat,bicikli tartókat

a1hitelcentrum 2014.02.17 17:59:52 © 32175

Steeef-nél voltam precizen és korrekt áron megcsinálta kicserélték a köteg rossz részét újra,nekem is ez volt a hbám elvoltak törve a kábelek

Előzmény: garfild885 (32160)
BMW-GMBH 2014.02.17 17:50:32 © 32174

Keresnék.

 

A képen látható felniből keresnék 4db-ot. Gumi nem fontos.

bylow80 2014.02.17 17:14:43 © 32173

Német országból be hozott, tehát német/angol nyelven ír a kocsi minden.

Lehet e magyar nyelvet varázsolni valahogyan az "agyába" ?

atiTDI 2014.02.17 16:23:10 © 32172

Lemförder a gyári beszállító, tudok rá adni extra kedvezményes árakat.

Előzmény: fo_lo (32171)
fo_lo 2014.02.17 15:31:06 © 32171

Úgy néz ki, vennem kell lengőkarokat. Esetleg tudja valaki melyik cég a gyári beszállító?

atiTDI 2014.02.17 13:37:41 © 32170

Gyári újat tudok adni 53.000.-ért.

Előzmény: sirrudi72 (32169)
sirrudi72 2014.02.17 13:23:10 © 32169

Sziasztok!      

Mankókerék készlet érdekelne (emelő, kulcs kitámasztó bak, tartó dobozzal egyben)

Ha valaki tud, segítsen előre is köszi

B.Slim 2014.02.17 09:37:04 © 32168

Gumi nélkül adom őket, az ár 250e HUF.

Előzmény: bmw520dd (32167)
bmw520dd 2014.02.17 08:21:39 © 32167

ok, :)) és milyen állapotban vannak a gumik,jók még,milyen minőség?..?Ár:) ??

 

Előzmény: B.Slim (32149)
bandita751 2014.02.16 22:03:09 © 32166

Nem tudom mennyi a minimum. Tán 40 lumen. 

Előzmény: Gyuro84 (32165)
Gyuro84 2014.02.16 21:55:26 © 32165

Szükségem lesz rá, köszönöm! :)

Amúgy még nem ledes, de az lesz... :)

Előzmény: bandita751 (32164)
bandita751 2014.02.16 21:49:24 © 32164

Az összes hozzászólást használható. Gyúrd össze, aztán menni fog. :)

Fölüle tényleg ki kell bombáznod mindent. És ott lessz lent bent a cseredarab:D

Most ha jó a fogó (nyele mindenképp kint a lámpából)elég hosszú és precíz, akkor azzal nem csak fogni, meg kiemelni tudod a ledet, hanem a csavarhúzó segédletével elforgásra is kényszerítheted a bajonettet. Utána a fogóval vagy kézzel kiveszed a helyéről. Visszaszerelés ezek fordított sorrendje. :) Sok sikert!

Előzmény: Gyuro84 (32162)
bandita751 2014.02.16 21:40:03 © 32163

Csatlakozom az ezen téren MAN , Mahle márkákat választók táborához.

Cserélni mást? Ha nincs hiba, akkor mindent az előírt kmek után.

 

Előzmény: bylow80 (32145)
Gyuro84 2014.02.16 21:36:13 © 32162

Én is pont azt akarom letesztelni... :)

Csak ki kellene varázsolnom a régit a helyéről... :)

Előzmény: bandita751 (32161)
bandita751 2014.02.16 21:27:53 © 32161

A titok nyitja, egy hajlított csőrős fogó olyan amit a vill. szerelők és műszerészek használnak. Azzal rá tudsz erősen segíteni a műveletre. Visszaszerelésnél újra találkoznod kéne ezzel a szerszámmal.

Én már kétszer cseréltem, de nem kell kiszedni. Most 6W- osnál tartok, de karcsúka. Kíváncsi vagyok én is a 25W-os tesztre. De necces a nappali menetfény alsó előírt limitje.

Be kéne méretni ;)

üdv

u.i.: a fogó mellé, egy laposcsavarhúzó a társ

Előzmény: Gyuro84 (32143)
garfild885 2014.02.16 21:26:30 © 32160

Sziasztok!

Tud nekem segiteni valaki? e61 hátsó ajtó kábel törés, bal oldal! És a problémám hogy 3-rom ugyan olyan szinű kábel van ott ami eltört! Melyiknek melyik a párja? Vagy hogy tudom megállapitani hogy hova kell kötnöm?

 

FSO Papa 2014.02.16 21:10:45 © 32159

OK, köszi előre is. Gondolom Tbánya lenne a helyszín :)

 

Turbocsőből majd még próbálok kicsit faragni :)

Előzmény: BMW-GMBH (32158)
BMW-GMBH 2014.02.16 20:55:07 © 32158

Hogy a viharba ne lenne. Szólj majd.

Előzmény: FSO Papa (32157)
FSO Papa 2014.02.16 20:53:05 © 32157

25-ért van nálunk E60 turbocső, értelemszerűen csak új.

Azért lesz szélvédőm óccóé'? :))

Előzmény: BMW-GMBH (32128)
Inter-HOOD 2014.02.16 20:22:28 © 32156

Az enyém onnét való. Én hoztam magamnak. Miben tudok segíteni?

 

 

Előzmény: seat7 (32090)
Gyuro84 2014.02.16 19:06:34 © 32155

Köszönöm, megpróbálkozok vele így, aztán meglátjuk... :)

Valaki meg tudja mondani cikkszám szerint, h az adott cd tár tudja-e az mp3-at kezelni?

Előzmény: bigbenilaca (32154)
bigbenilaca 2014.02.16 18:37:47 © 32154

Igen,elforditod es utanna kijon es a tavolsagit ki kell venni hogy hozzaferj az angel eyes- hoz, ha pesten vagy megmutatom

 

Előzmény: Gyuro84 (32153)
Gyuro84 2014.02.16 18:25:01 © 32153

De fölötte van a távolsági és még először azt kéne valahogy kivarázsolni gondolom, aztán ezt... de egyiket se igazán tudom, h milyen módszerrel?!

A távolságin van egy nagy lapát, azt el kell fordítani és új jön ki? Utána az angel eyes-ot is el kell forgatni és úgy föl, vagy hogy? :)

Előzmény: bigbenilaca (32150)
atiTDI 2014.02.16 18:21:45 © 32152

Tudok benne segíteni, keress meg mailben: bmwcucc kukac gmail.com

Előzmény: L.Lali (32133)
bigbenilaca 2014.02.16 18:19:58 © 32151

Mennyiert adod,csak kivancsisag...

 :))  anyari szettem nekem is eza teli meg styling 128 19" :)

Előzmény: B.Slim (32149)
bigbenilaca 2014.02.16 18:17:05 © 32150

Nekem ment,mar tobszor is , pedig nincs kis japan kezem :)))))

Előzmény: Gyuro84 (32148)
B.Slim 2014.02.16 17:51:57 © 32149

Hali!

 

19-esek és eladóak :D

Előzmény: bmw520dd (32121)
Gyuro84 2014.02.16 17:37:31 © 32148

És mégis hogyan lehet a helyén? Alig fér be a kezem...

Előzmény: bigbenilaca (32146)
Gyuro84 2014.02.16 17:24:32 © 32147

Szerintem MAN Filter... de még jó a Knecht/Mahle gyártmány is... tudomásom szerint.

Előzmény: bylow80 (32145)
bigbenilaca 2014.02.16 17:17:55 © 32146

A helyen is ki lehet cserelni,de ha nem megy ugy neked akkor a lampakivetel marad,de az is csak 2 perc ....

Előzmény: Gyuro84 (32143)
bylow80 2014.02.16 16:57:14 © 32145

Köszi!

Akkor asszem maradok az ATE tárcsa/betét kombó-nál tudás ár érték arányban talán az a leg...

 

Ha már itt tartunk akkor olajcserénél a szűrők azok melyik márka gyártmányai legyenek? Mi a bevált? Illetve van még a szűrőkön kívül még valami ami kötelező cserés dolog minden olaj cserénél? 5e km-és azt is el érem, de lehet 2hét múlva azt is meg csináltatom...

Előzmény: bandita751 (32142)
BMW-GMBH 2014.02.16 16:28:20 © 32144

Vedd ki a lámpát.

Előzmény: Gyuro84 (32143)
Gyuro84 2014.02.16 15:47:00 © 32143

Az angel eyes izzóját hogyan lehet kiimádkozni a helyéről, ki kell venni a komplett lámpát hozzá?

Istennek nem férek hozzá rendesen...

bandita751 2014.02.16 15:15:25 © 32142

Abban biztos lehetsz , hogy jóval gyorsabban fogja a tárcsát koptatni. Az a megoldás gyakoribb INTENZÍV fékezésekhez van fejlesztgetve. Tulajdonságai közé tartozik, ezek után , hogy míg nincs bemelegedve, addíg viszont közel nincs olyan fékhatása, mint mondjuk az ATE betéteknek.

Elsősorban azt kell mérlegelned, h mennyire eltérően használod a kocsidat a megszokottól.

Ha nem hajlasz sűrűn az extrémebb igénybevételekhez, akkor maradj a gyárinál szerintem. Legalább a tárcsád is kibír 2 , de lehet 3 fékbetétgarnitúrát elől.

üdv

Előzmény: bylow80 (32141)
bylow80 2014.02.16 14:31:27 © 32141

Szerintem se csak a gyári, főleg hogy 2007-es évjáratú Honda Civic-ünkbe is vólt csere, és nem gyári lett rendelve, de mégis tökéletesen működik a szenzor. (csak lehet hozzá értő szakemberek csinálták, nem úgy mint ezt a BMW-t össze barmoltatta az előző gazdája ! )

 

FÉK MINDENKIHEZ KÉRDÉS !

 

Még mindig informálódom, ATE tárcsa KERÁMIA betéttel jó párosítás, vagy meg fogja enni a tárcsát gyorsan a betét ?

Előzmény: kisatila (32140)
kisatila 2014.02.16 12:26:07 © 32140

Nem csak a gyári szélvédő a szélvédő.

A nem gyári szélvédőben is kell működnie az esőszenzornak.-mindennek meg van a helye épp úgy ahogy a tükör felfogatásnak is.

Zselét kell hogy kapj nem csak szenzorral együtt. Kétlem ha a BMW-ben cseréltetsz szélvédőt kell hozzá venned esőszenzort is.

 

Előzmény: bylow80 (32136)
Nikolaj Luminescu 2014.02.16 11:23:57 © 32139

Hívj fel minket hétfőn:

 

Szélvédő

Előzmény: lbalog01 (32138)
lbalog01 2014.02.16 09:50:49 © 32138

nekem repedt a szélvédő és pár hónap múlva műszakis a kocsi, szóval utána kérdeztem: az itteni autóüveges cég kb. 100-120e pénzt mondott a HUD+esőszenzoros szélvédőre...

Előzmény: bylow80 (32136)
mondtam, hogy nem kéne. 2014.02.16 09:49:18 Creative Commons License 32137

nincs vele semmi gond, a hideget nagyon jól bírja.

a meleget mondjuk nem annyira, de a hideget nagyon.

Előzmény: fo_lo (32135)
bylow80 2014.02.16 09:39:48 © 32136

Szia!  Köszi a Választ!

 

Ezek szerint téged is a megnyugtatóbb válasz adók közé sorolhatlak. :)

Stori:

Vettük az autót-szélvédő cserés volt valamikor...-kiderült nem gyárit raktak bele-zselét nem tettek bele-eső érzékelő funkció nem működik !

 

1.lépés: Ismerős be protezsált gyors BMWszervízbe legalább a gépet dugják rá, az mit ír ki !?  Ott gyors közölték, nem gyári a szélvédő , stb. de pikk-pakk 350k-ért ki cserélik nagyon szívesen, "mivel gondolom nekik ezen van a legnagyobb hasznuk" :D

2.lépés: Nem hagyott a dolog nyugodni, érdeklődtem akinél csak tudtam, és jöttek ilyen válaszok: kell közé a zselé, de azt nem forgalmazzák, csak a gyártól lehet rendelni az egészet egyben, onnét már úgy jön a szélvédő, hogy rajta van a szenzor zselével együtt...

-Kaptam olyan választ is. hogy lehet ilyen zselét szerezni gond nélkül (ezt meg erősítetted te is) , de lehet a szenzort tanítani is más és más üveghez...

 

2hét múlva megyek haza (Szegedre) és akkor elvileg kideríti 1 komolyabb szerelő hogy hányadán is állunk ...

 

De ha mégis cserére kerülne a sor, akkor mennyibe is fájna nekem 1 szélvédő? Valami jó árról beszéltek itt a fórumon!

Előzmény: kisatila (32131)
fo_lo 2014.02.16 09:16:35 © 32135

Nem tudom jól értelmezem-e, de ha ez az a szuper féktárcsa és betét  amit rettentően lefagyasztanak azért, hogy rettentően jó legyen. Akkor nem bánom hogy én csak ate cuccokat vettem.

Előzmény: mondtam, hogy nem kéne. (32122)
fo_lo 2014.02.16 09:02:10 © 32134

Sziasztok. Tudja valaki hogyan lehet bekapcsolnom az internetet. Pontosabban mi kell hozzá?

 

L.Lali 2014.02.16 08:51:18 © 32133

Sziasztok!

Ilyet hol lehet kapni?

A szervizben mondták hogy nem izzítanak a gyertyák mert ez az ibs senzor rossz:(

Ebből csak gyári létezik?

Köszi a válaszokat.Lali

 

BMW-GMBH 2014.02.16 08:25:50 © 32132

Nem én siettem, hanem a róka:-)

El vitte a jobb alsó műanyagokat, azok meg bele álltak a turbo csőbe:-(

Előzmény: kiss_atti (32130)
kisatila 2014.02.16 08:05:24 © 32131

Szia!

 

Az esőszenzor nem HUD.

Mindegyik szélvédővel működik feltéve ha a te autódba való és van a szenzornak felfogatása.

A zselét nagyon óvatosan le lehet venni (de ezt a szélvédősnek tudnia kell, hacsak nem azt mondja neked,hogy minden képpen cserés)

Zselé 5-6 ezer Ft -enélkül nem műxik, és nem kell tanítani. (miért is kéne? ha széthúzod majd összedugod?) De ha nem működik úgy lehet ,hogy géppel le kéne kérdezni.

 

Üdv!

 

Előzmény: bylow80 (32129)
kiss_atti 2014.02.16 07:38:26 (X) 32130

Lassabban kellett vóna hazajönni !!!

:-)))

 

Nézz már be a 39-be, valami szilentfelvetés van soron féktárcsarázás kapcsán..

(Bár lehet valóban csak be kéne kenni ezzel az Aimsoil stoptek tárcsakencével)

:-)))

Előzmény: BMW-GMBH (32126)
bylow80 2014.02.15 23:20:07 © 32129

Látom megy a szélvédős téma, akkor gyors be kérdezek?

Az eső szenzor az működik bármelyik szélvédővel? (sima szélvédőről van szó, semmi extra)

vagy csak gyárival? Kell zselé a szenzor és az üveg közé? Lehet olyan zselét szerezni? Zselé nélkül is működhet? Lehet tanítani a szenzort másik szélvédőhöz?

 

Ne nézzetek hülyének e sok össze vissza kérdés után, csak azért, mert ezekkel a kijelentésekkel már minddel találkoztam, de az én eső szenzorom még mindig nem működik !

BMW-GMBH 2014.02.15 21:41:20 © 32128

igen, ha tudsz jó áron turbo csövet:-))))

Előzmény: FSO Papa (32127)
FSO Papa 2014.02.15 21:04:08 © 32127

Tudsz még jó áron szélvédőt?

(OFFba kéne).

Előzmény: BMW-GMBH (32126)
BMW-GMBH 2014.02.15 20:27:47 © 32126

Helo

 

Keresnék 25d-hez 2005-ös, turbo oldali turbo csövet.

 

 

Köszönöm.

a1hitelcentrum 2014.02.15 18:43:41 © 32125

jövő hét végén beszerelik,irok elméletileg 25 w

Előzmény: bylow80 (32111)
mica-r 2014.02.15 13:27:50 © 32124

Amsoil féktárcsazsír kellett volna rá...

Előzmény: mondtam, hogy nem kéne. (32122)
Stig77 2014.02.15 13:21:03 © 32123

Sziasztok!

Szeretném megkérdezni hogy egy 2006-os évjáratú bi xenon kanyarkövető lámpa kompatibilis-e egy 2003-as évjáratúval? Termeszetesen az is kanyarkövetős :-)

A válaszokat előre is köszi.

mondtam, hogy nem kéne. 2014.02.15 12:28:20 Creative Commons License 32122

sőt.

a telefonon is megtaláltam.

 

 

nyilván nem volt kezelve vagy mi.

Előzmény: mondtam, hogy nem kéne. (32119)
bmw520dd 2014.02.15 10:13:34 © 32121

Hi!Milyen méret a felni,eladó?

Előzmény: B.Slim (32105)
kisatila 2014.02.15 09:02:08 © 32120

még ezek a beírások...!  :(

mondtam, hogy nem kéne. 2014.02.15 08:47:28 Creative Commons License 32119

na bemegyek a céghez el ne felejtsem, hogy mutatok én neked stoptech betétet és stoptech tárcsát olyant, hogy beszarsz.

Előzmény: AMSOIL 309040000 (32117)
AMSOIL 309040000 2014.02.15 02:53:44 © 32118

ez még lemaradt az előzőhöz, OEM kezelt és vágott tárcsa / a vágást és a kezelést mi adjuk / S8

 

AMSOIL 309040000 2014.02.15 02:44:10 © 32117

ha sokat fékezel megéri ha nem akkor nyugodtan használd a gyárit, én csak azt tudom írni hogy pl.  S8 vagy RS5 Audi tulaj nálunk , már a 3. garnitúra STOP Tech kevlár fékbetétet használja a Cryo kezelt OEM S8 vagy S5 féktárcsával / S8 első 16kg !!/ db /, és 270-ről több alkalommal is meg tudott állni még 3x egymás után is, előtte max 1x , régen másfél garnitúra OEM  betét elhasználta a tárcsáját is, mivel nem olyan régen adjuk ezt a kezelt tárcsát nincs sok vissza jelzésünk mert még mindig használják ,és nem jöttek új tárcsáért csak betétért, normál használat mellett évekig is lehet használni ,sajnos nem minden BMW típushoz tudok adni, de tudjuk adni az OEM tárcsát is kezelve, a tárcsa hővezetése 60% al növekszik meg, az aktív felülete 30% al , a fékút OEM tárcsával is méterekkel csökken,a kezelésről számozott oklevelet adunk.

 

a kezelt tárcsa felülete használatkor sokkal fényesebb olyan mint a tükör :

 

ezek OEM tárcsák ! kezelverövidesen kezelt OEM BMW tárcsák is lesznek ha valaki ragaszkodik a BMW felirathoz,

 

Előzmény: bylow80 (32094)
bandita751 2014.02.14 23:40:30 © 32116

Igen . Ezt hallottam már pár embertől. Akkor nincs annyi kaki-pisi-éhes vagyok és társai.

De jó is lesz....

Előzmény: Gyuro84 (32115)
Gyuro84 2014.02.14 22:48:37 © 32115

Egyébént pedig a megoldás az, hogy ha messzebbre indulsz a kis családdal, akkor inkább éjszaka indulj el, mert az utad nyugodtságos lesz... :)

Előzmény: bandita751 (32114)
bandita751 2014.02.14 22:34:13 © 32114

Á , az nekem nem lehet probléma, mert a hátsó ülésekben nincs fűtés. :)

Előzmény: Gyuro84 (32113)
Gyuro84 2014.02.14 21:57:53 © 32113

Hát nem... addig nem volt igazán semmi gond, amig kicsit meg nem nőttek, de aztán hátul a játék meg a mocorgás... és hát sikerült kitérdelni (vagy valami hasonló módon) az ülésfűtés fóliáját. :)

Igazság szerint nekem még nincsenek gyerekeim, hanem akitől vettem (a főnököm, előttem nőttek a gyerekei és félig én szervizeltem addig a kocsiját), még ő mesélte... Más problémát nem mesélt, pedig voltak sztorik, családi kirándulások. :)

Előzmény: bandita751 (32101)
Lugi-001 2014.02.14 21:11:26 © 32112

A tár nem tudja a cdtext-et. Max. az MP3-as.

Előzmény: MrLack (32109)
bylow80 2014.02.14 20:53:37 © 32111

Én is szeretném majd cseréltetni, de 2hónapig még nem lesz rá időm szerintem... és én is kíváncsi lennék a tapasztalatokra , hogy melyiket/milyen erőset érdemes ha már pénzt ad ki érte az ember...

Oszd meg léci a tapasztalatodat ha döntésre/beszerelésre jutsz.

Előzmény: a1hitelcentrum (32108)
Andras520d 2014.02.14 19:06:54 © 32110

Nekem ugyan csak 6 wattos van de szerintem még a 10 wattos sem elég erős nappali menetfénynek, a 25 watt már elég lehet. Szürkületben meg este viszont már a 6 wattosnak is szép fénye van, de mivel egy égő világít meg két karikát ezért a belső mindig fényesebb mint a másik. A mellékelt kép este készült, nem teljesen adja vissza sajnos mert a telefon túlexponál.

Előzmény: a1hitelcentrum (32108)
MrLack 2014.02.14 16:17:21 © 32109

Sziasztok.

 

Most cseréltem cd-tárat, mert eddig nem volt jó (gondatlan gazdi lemezei beszorultak és a motorja elgyengült.)

A kérdés!

 

A cd-tár nektek sem írja ki a cd-textet vagy csak az enyém nem?

A fő fejegység az kiírja :)

 

Köszi!

üdv!

a1hitelcentrum 2014.02.14 13:24:34 © 32108

Kinek van utólag beszerelt :10-25W-os CREE LED-es angel eye tapasztalat?

bylow80 2014.02.14 11:50:51 © 32107

Félreértés ne essék, nem nemakarok gyári féket, csak informálódni szeretnék, mert nekünk új a kocsi , nincs még vele tapasztalatom, de 2 hetem van még fék cseréig.

Ha már itt tartunk ahogy olvasom te is tudsz alkatreszeket... kérni szeretnék akkor árajánlatot első fék szettre.  2db tárcsa és a hozzá való betétek.  E61 2008 520d  . A bylow80 kukac gmail.com ra. Köszönöm! 

Előzmény: atiTDI (32102)
atiTDI 2014.02.14 11:40:52 © 32106

Szia.

Reggel ment válasz is, de elég bonyolult kérdések voltak, így egy kis időbe telt mire meglett mindenhonnan a válasz.

Előzmény: ötharmincdöbbenet (32104)
B.Slim 2014.02.14 10:13:18 © 32105

Ilyenek:

 

Szerintem kifogástalanok.

Előzmény: Mcrae5 (32103)
ötharmincdöbbenet 2014.02.14 09:50:31 © 32104

szia AtiTDI!  küldtem neked egy emailt freemail-on keresztül X5 alkatrész ügyben! ebben is tudsz segíteni vagy csak e60? szerdán küldtem ha esetleg nem kaptad meg küldöm mégegyszer máshonnan! válaszodat előre is köszönöm!

Előzmény: atiTDI (32102)
Mcrae5 2014.02.14 09:22:53 © 32103

Allapotra milyenek?

Előzmény: B.Slim (32051)
atiTDI 2014.02.14 08:42:48 © 32102

Miért nem akarsz gyári BMW féket venni?

Előzmény: bylow80 (32094)
bandita751 2014.02.14 08:28:23 © 32101

Mi történt vele? Gondolom nem a kis újjacskájával birizgálta szét.? :)

Előzmény: Gyuro84 (32099)
seat7 2014.02.14 07:45:36 © 32100

Egy e60 520-at szeretnék venni ebben kellene segítség . Volt már Belgiumból hozva E60 nekem de azt  mind cég  intézte de ők már csak 4 év körülit hoznak el szalonból  .

 Én nekem most egy  / relatív  /  olcsó  520 d kellene !!! 

Előzmény: peti 1985.10. (32091)
Gyuro84 2014.02.13 23:53:57 © 32099

Az E61-em jól vizsgázott, egyedül az ülésfűtés bánta egyszer... :)

Előzmény: bandita751 (32098)
bandita751 2014.02.13 23:22:23 © 32098

Tisztelt fórumtársak!

Nem annyira teknikai jellegű, de engem nemsoká érint. :)

Kinek hogy vált be a modellünk, mint családi autó?? 

... és ha valakinek akadnának felesleges isofixes gyerekülései, tárgyaljunk...

üdv

Előzmény: bandita751 (32097)
bandita751 2014.02.13 23:12:23 © 32097

Még az is biztos, hogy dojcslandban a márkaszervizek kérdés nélkül ATE cuccot raknak.

Előzmény: bandita751 (32096)
bandita751 2014.02.13 23:07:27 © 32096

ATE .  Rajta van a márka a féknyergeken. 

Előzmény: bylow80 (32094)
Gyuro84 2014.02.13 22:11:30 © 32095

Generátorszíj és görgők cseréje esetén még mit érdemes a bontáskor kicserélni?

bylow80 2014.02.13 22:09:09 © 32094

Valakinek van már tapasztalata a Cryo kezelt féktátcsval, és kerámia betéttel párosítva?

Valóban meg éri gyári helyett ilyet venni?

 

Egyébként melyik márka gyárt a BMW-nek féktárcsát és betétet??? Melyiket nevezzük gyárinak?

Mert ugye valamelyik nagy céggel le van szerződve, nincs neki saját "fékgyártása".

Lugi-001 2014.02.13 21:51:47 © 32093

Nekem elvileg van, mi érdekelne?

Előzmény: seat7 (32090)
blondey 2014.02.13 21:00:29 © 32092

Szia! Az enyém ma lett kész! Kalocsán a Barabás gumiszervizben "egyengették" az ütését, utána Budapesten náluk (http://www.alufelni-javitas.hu/) tüntették el a padkázás nyomait és festették. Kérdésemre elmondták, hogy a mélyebb karcolásokat nem gittelik, hanem egy "titkos" technológiával tüntetik el. Szemre, kiváló munkát végeztek - remélem, tartós is lesz. Most olyan mint a gyári! Nagyon elégedett vagyok.

Előzmény: tibi535d (32088)
peti 1985.10. 2014.02.13 20:11:34 © 32091

Én Belgiumban élek ,miröl lenne szó?

Előzmény: seat7 (32090)
seat7 2014.02.13 19:36:26 © 32090

Sziasztok !!!

 

Nincs olyan ismerősötök aki BELGIUMBÓL hoz be autókat esetleg ????

bylow80 2014.02.13 12:31:17 © 32089

Gondolom tőled kaptam Mailt-reggel, és ott el is küldtem az adatokat...

Várom mail-ben a válaszod!

Köszi!

Előzmény: AMSOIL 309040000 (32085)
tibi535d 2014.02.13 11:36:08 © 32088

Sziasztok!

 

Valaki javíttata már az alufelnijeit?

Hová érdemes elvinni, ahol gyári minőségben tudnak javítani?

Minimális padkázás van az egyik nyári 19 es kerekemen, a többin meg csak apróbb karcok.

 

Télire nekem is 17 es van fent! Nem vészes a 19 es sem, nem cserélném le kisebbre a látvány végett sem! 

 

Üdv.

B.Slim 2014.02.13 10:44:24 © 32087

:)

ez elég érdekes. 

A MINI-men van 17-es felni, ahhoz nem kicsi,de egy e60-hoz szerintem az. Én 19-essel járok nyáron és 18-assal télen és nem járkálok gumishoz meg a vesémet se verte még le,pedig vannak szar utak Budapesten...

Előzmény: EEE60 (32060)
B.Slim 2014.02.13 10:41:18 © 32086

Nézd meg,hogy azok a számok,amiket átugrott tényleg mp3 kiterjesztésben vannak e. Nekem is csinált ilyet, aztán rajottem,h nem mp3 kiterjesztes volt. Az itunes simán lejátszotta, de a kocsi nem. 

Előzmény: bylow80 (32063)
AMSOIL 309040000 2014.02.13 09:46:27 © 32085

írd meg hogy mihez

Előzmény: bylow80 (32032)
Batyi 525d 2014.02.13 09:01:38 © 32084

Sziasztok Fiatalok -) ! 

 

Szeretném megkérdezni a hozzáértőktől,hogy pl a szívósor vagy lökhárító vagy fényszóró stb stb leszerelésének menete lépésről lépésre szöveg - képekkel...... hol található illetve honnan lehetne letölteni ilyen dolgokat ??? 

 

Üdv Tomi

kisatila 2014.02.13 07:36:50 © 32083

Hi!

 

Egy haveromnak maradt sízsákja, ha valaki érdekel jelképes összegért megválna tőle.

Üdv! 

svájci78 2014.02.12 23:31:05 © 32082

Styling 122 es felnieim vannak 17" ha valakit érdekel. Gumik cseréssek( szar pirelli p7 cinturato gumikkal 1 szezont bírtak, de nagyon sétálós. pirellit ne vegyetek!!!)

Istvan535 2014.02.12 21:19:51 © 32081

Sorry. Köszi a pontosítást, ezek szerint tévedtem.

Előzmény: atiTDI (32080)
atiTDI 2014.02.12 19:39:40 © 32080

Nincsen gyári 18as M5 felni 

styling 166

 

van olyan, ami nagyon hasonló és 18as, az a styling 135

 

Előzmény: Istvan535 (32079)
Istvan535 2014.02.12 19:16:49 © 32079

Üdv,

 

M5 felni 18-as méretben is  van gyári, nem csak replika. Nézz utána.

Előzmény: svájci78 (32065)
K..Csaba 2014.02.12 19:05:58 © 32078

Sziasztok! Előre is elnézést, tudom nem jó topicba írok (7er -ben nem kaptam választ), de egy kis segítségre lenne szükségem. E65 (231 LE) valós 155 ezret futott Bmw-m váltója furcsa dolgokat produkál . Az autó kb 5000 km ezelőtt volt először váltó olaj cserén . Nem sokra rá egy intenzívebb gyorsításkor a váltó rántott egyet , elment az ereje, valamint felvillant a műszerfalon a váltó piktogramja. Leállítást, majd újra indítást követően nem jelzett hibát, és megfelelően is működött. Irány a szerviz, ott mágnes szelep hibakódot olvastak ki , és csináltak is valamit vele ( nem tudom pontosan hogy mit mert nem én vettem el az autót, talán "adaptálták" a váltót, de minimális összeget is kellett fizetnem érte). De ezt követően újabb hibák jöttek elő. Megállást követően 10-ből 1x ránt egyet a váltó. Valamit tempomat használata mellett mintha picit rángatna az autó. Pluszban újból előjött az intenzív gyorsítás mellett hogy rántott egyet a váltó, és elment az ereje egy pillanatra , de most nem villant fel semmi a műszerfalon és le sem kellett állítani . 

Mi okozhatja a problémát ? Ha jól tudom ennél a típusnál nem lehet mágnes szelepet cserélni csak komplett "vezérlő tömböt" ( ismerős mondta ). Ha valóban az a hibája, milyen árban van ennek a cseréje / javíttatása ? Valamint ennél a motornál kell e láncot cserélni , ha igen akkor mikor  ?(mindenhonnan mást hallok )

Előre is köszönöm válaszotokat !

bylow80 2014.02.12 18:57:58 © 32077

Jaja, lehet fel cseréltem, de a lényeget gondolom értitek, tehát várom a válaszokat, magyarázatokat...

Előzmény: blondey (32076)
blondey 2014.02.12 18:44:28 © 32076

Csak a pontosítás kedvéért: Magyarország a 3-as lemezen van, nem a 2-es lemezen.

Előzmény: bylow80 (32063)
bylow80 2014.02.12 16:13:16 © 32075

Ezek télleg BBS felnik Nem is tudtam hogy nekem is azok vannak !???

Előzmény: szokes83 (32072)
szokes83 2014.02.12 14:43:17 © 32074

frissen homokszórva/szinterezve 170e, gyári festéssel (apróbb karcok vannak rajta, de nem vészes annyira) 145e

Előzmény: Inter-HOOD (32073)
Inter-HOOD 2014.02.12 14:39:02 © 32073

mi az ára?

 

Előzmény: szokes83 (32070)
szokes83 2014.02.12 14:38:39 © 32072

 

Előzmény: bylow80 (32071)
bylow80 2014.02.12 14:31:27 © 32071

Valamit nem írtál el véletlen? nem találok ilyen típus számmal BBS-t

 

Csinos darabok még előbb kérte valaki:

 

Ezekhez mit szóltok?

Tudom ezek nem gyárik, de akkor is kíváncsi lennék a véleményekre... akár szavazatokat is lehet dobálni :)

Előzmény: szokes83 (32070)
szokes83 2014.02.12 14:15:42 © 32070

Lehet van egy eladó gyári BBS RD192 szett, elől 8" széles hátul 9" 18"-os felnigarnitúra, szépen rendberakva, antracit metál friss szinterezéssel, elől 245/40 hátul 275/35 gumikkal... első kettő kopottabb, hátsók jók.

 

ha érdekel valakit írjon emailt

Előzmény: Inter-HOOD (32068)
bylow80 2014.02.12 14:15:36 © 32069

Úgy veszem észre, az RW lemezeket nem igen szereti... se CD se DVD

Előzmény: bylow80 (32066)
Inter-HOOD 2014.02.12 13:30:18 © 32068

HA tudtok valami szép kereket jelezzétek már légyszi! :)

Előzmény: Inter-HOOD (32067)
Inter-HOOD 2014.02.12 13:29:44 © 32067

Sziasztok!

 

Felnivásárlás előtt állok. Télire alap 17-es felnit használok.

Pont ahogy a többiek, 18,19.es felniben gondolkodom.

Mennyi a gyári, de használt felnik reális ára jó állapotban?

 

Azért kérdezem csak, mert korábbban e46-oztam, és amiket találtam e60-ra kb 4x-es a szorzó...

 

Előzmény: svájci78 (32065)
bylow80 2014.02.12 12:35:59 © 32066

Jaaa, a DVDnavit "imgburn"-nel irom,

 

az Mp3-at meg "Néró"-val !!!!!!

( ha ezek számítanak valamit...)

Előzmény: bylow80 (32063)
svájci78 2014.02.12 12:34:08 © 32065

Én itt, csak téligumival látok 17" felniket. Mindenki azt a szar 18 as m5 gagyit rakja(replika, mert gyáriban 19")meg gyári 19-20" . egy gumistól kérdeztem , hogy most mi is a gáz? Azt mondta semmi. Ha a futómű rendben van akkor nem eszi, és nem is húzza jobbra balra!!

EEE60 2014.02.12 12:03:30 © 32064

Szebbnek szebb ez nem kérdés. Lényegtelen mit írok. Akit ez a téma érint az beszéljen gumisokkal, ők megmondják a tutit. Sok csodát láttak már. 

Előzmény: Istvan535 (32061)
bylow80 2014.02.12 10:37:45 © 32063

B@SSZA meg !!! Írtam 1 regényt, és a elküld gombra nyomva el szállt az egész!

 

DVD navi: kiírtam ,működik, de mégsem...Ausztria-Mo.. külön lemezen van, oszták-ba beteszem a Mo.-i lemezt (2.) mert oda szeretnék menni. Pontos címet tudok adni, tervez, de most a semmiben kocsikázom a BMW térkép alapján, és fogalma sincs a kütyünek Kb 100km.-ig hogy hogy is kellene nekem erről az ótról abba az irányba keverednem!

Ha Osztrák lemezt teszek be akkor meg nem tudok pontos magyar címet adni neki!

 

Eddig én az IGO-hoz voltam szokva, Hát ez szerintem elég sovány tehnika a BMW-től ( Vagy csak én vagyok a béna? )

 

Állítsam le, várjak 5 percet, majd indítsam újra......

mert a másik lemezt adtam be neki?

Mi vaaaannnnnn??????   Mire várjak? minek ? hova ?mit állítsak le??????   ( ez hülyyye )    :D         5 percmúlva már másik faluban leszek 15km-rel arrébb"""""""

 

 

 DVD-re írtam ki Mp3-at. Be tolom a meg felelő helyre, el is kezdi játszani. Amikor viszont én kiválasztok 1 másik mappát, azon belül 1 konkrét számot, akkor nem azt kezdi játszani, hanem tovább lép 5-6 track-et és azt kezdi. Vissza lépek , rá nyomok, és NEM! amiket ő maga ki hagyott, azokat hiába szeretném indítani, nem játssza, folyamatosan tovább lép, Sőt van hogy egy egész mappát is át "sétál"

Amit viszont játszik, ott simán válogathatok...

Ezt csinálja DVD R-en, és DVD RW-n is

 

DVD RW-t jászik pontosan? +ost vagy -ost, mindegy neki, vagy inkább a+ost szereti?

 

Véletlen szerű lejátszást ilyesmiket nem lehet neki állítani? Audió szempontból ilyen "prűd" a BMW?

 

Valakinek produkált már hasonló dolgokat Mp3-al?

 

 

Előzmény: B.Slim (31962)
bylow80 2014.02.12 08:59:43 © 32062

Ez a válasz, még az én korábban feltett Kérdésemre jött?

 

Előzmény: EEE60 (32060)
Istvan535 2014.02.12 08:10:24 © 32061

Nos, ez a kijelentés kicsit erős ebben a megfogalmazásban. Abban egyet értek, hogy csak gyári felnit érdemes venni replikát nem, de azt tapasztalaból mondom, hogy a 19-es mérettel is lehet gond nélkül közlekedni.

 

Az én autóm 2006-os, még nem volt két éves amikor megvettem, ráadásul gyári M, tehát a futómű is más. Mégis gond nélkül használom anélkül, hogy állandóan gumishoz kellene járnom idestova több mint hat éve.

 

A 17-es  méret pedig.......hát ízlés dolga szerintem elég bután mutat egy ekkora autó alatt, de ugye ízlésről nem vitatkozunk:-)

Előzmény: EEE60 (32060)
EEE60 2014.02.12 07:52:16 © 32060

Kizárólag gyári felni szabad csak, abban is 17” –nál nagyobbat venni nem érdemes. Hacsak nincs veseköved, kidobandó pénzed, és imádsz a gumishoz mászkálni. 

svájci78 2014.02.11 20:59:27 © 32059

Ok . Köszi.

szokes83 2014.02.11 20:48:00 © 32058

elvileg elfér

Előzmény: svájci78 (32057)
svájci78 2014.02.11 20:41:08 © 32057

Et 24 es. 

??

a1hitelcentrum 2014.02.11 20:26:08 © 32056

nem igazán érdekes csak pont erről beszélgettetek:), 17-18 gondolkodom

Előzmény: szokes83 (32053)
szokes83 2014.02.11 20:01:27 © 32055

hát a 10collra azért 285 körüli gumi kell

központosító elvileg nem kell, pogácsa meg attól függ mekkora az ET-je

Előzmény: svájci78 (32054)
svájci78 2014.02.11 19:52:33 © 32054

Sziasztok. Mindenki felnizik :))

nekem is kérdésem lenne. Styling 95 akarok feltenni. Kell központosító, vagy pogácsa? Illetve hátulra gumit is kell vennem (hátúl 10 j) mi az ideális méret?

Köszi.

szokes83 2014.02.11 19:51:57 © 32053

hát azért nem vagyok lexikon... de nem hinném hogy annak a minimális eltérésnek ami a fogyasztásban jelentkezhet (amit még egyéb száz dolog befolyásol) annek döntőnek kellene lennie gumi/felni vásárláskor...

miért veszel felnit/gumit?

 - mert szükséges? akkor vegyél 16-ost

 - mert rosszul vagy a balkáni ballonos kerekektől, vegyél 18-ast

 - hogy jól nézzen ki akkor 19-es

 

ha a fogyasztás a legfőbb szempont szerintem válaszd az elsőt!

Előzmény: a1hitelcentrum (32052)
a1hitelcentrum 2014.02.11 19:25:39 © 32052

és 17 collnál milyen lehet a fogyasztás?Én is felni+gumi vásárlás elött állok

Előzmény: szokes83 (32028)
B.Slim 2014.02.11 17:43:24 © 32051

250.000 HUF gumi nélkül

Előzmény: Mcrae5 (32050)
Mcrae5 2014.02.11 17:34:27 © 32050

Mennyiert adod?

 

 

Park radarom hol villog,hol mukodik. Ez kontakt hiba lehet szerintetek? Amikor villog a P gombom,akkor kepernyon megjelenik az abra,de nem mutatja a tavolsagot?!

 

Koszi

Előzmény: B.Slim (32039)
atiTDI 2014.02.11 17:12:29 © 32049

Tudok segíteni, az árat beszéljük meg emailben: bmwcucc kuakc gmail.com

Előzmény: e60lci (32045)
atiTDI 2014.02.11 17:11:54 © 32048

Gyári és utángyártott alkatrészekre is tudok adni kedvezményes árakat, olcsóbbat mint a webáruházakban.

Itt tudtok érdeklődni: bmwcucc kukac gmail.com

Előzmény: szokes83 (32047)
szokes83 2014.02.11 16:16:15 © 32047

én ennyiért tudom megvenni, de nem kereskedek vele... ha regisztrálsz a langauto webshopjába listaárből alapból 25% kedvezményt kapsz akkor kb 27-re jön ki a tárcsa.

elvileg jobb a mart/lyuggatott tárcsa de ki tudja...

Előzmény: bylow80 (32046)
bylow80 2014.02.11 16:13:18 © 32046

Ezeket az árakat ti tudjátok, vagy valami Webáruházban nézitek?

 

Jobb ha a tárcsán furatok vannak, vagy valamilyen bemarások?

Előzmény: szokes83 (32044)
e60lci 2014.02.11 15:57:11 © 32045

Sziasztok, e60 LCI-re keresek M Paket-et - optikai (lökhárítók+küszöb) Ideális lenne egyben minden.

szokes83 2014.02.11 15:47:04 © 32044

ate első féktárcsa 20e/db, ate kerámia első betétgarnitúra 31e Ft

Előzmény: Szszb05 (32034)
szokes83 2014.02.11 15:45:06 © 32043

mennyi lenne az ára a 19-eseknek?

Előzmény: B.Slim (32039)
Szszb05 2014.02.11 15:43:27 © 32042

köszi azért:) :/ de már nézik hátha...

Előzmény: kisatila (32036)
szokes83 2014.02.11 15:43:21 © 32041

szerintem a 225 kevés szélességben nyárra... a két gumiméret között átmérőben kb 6mm a különbség... tehát komfortban nem fogod észrevenni.

 

Előzmény: bylow80 (32035)
bylow80 2014.02.11 15:38:52 © 32040

Köszi, de 19" -est már nem szeretnék.

17"-ba gondolkodtam előbb, de max 18"

Előzmény: B.Slim (32039)
B.Slim 2014.02.11 15:24:25 © 32039

Szia!

 

Vidd az én 19-eseimet :) Én meg akkor tudok venni Styling 128-ast :D

 

Előzmény: bylow80 (32031)
kisatila 2014.02.11 15:10:53 © 32038

Tegnap nézegettem a "jófogás"t- sok felni van ott is

Apród..

Én nem vennék újat és replikát.

bylow80 2014.02.11 15:10:18 © 32037

Mennyire lehet hinni a gumik indexeinél feltüntetett üzemanyag fogyasztási besorolásnak, ill. mekkora különbség lehet egy "B" és "E" kategória között?

Vagy ez csak parasztvakítás az egész?

kisatila 2014.02.11 15:06:27 © 32036

..ez csak egy ötlet volt!

Előzmény: Szszb05 (32030)
bylow80 2014.02.11 15:05:25 © 32035

A Racingbazárosra mondod a replikát ugye? Miből derül ki hogy replika vagy sem? ( bocs még kezdő vagyok !!! )

 

Ha 225/45 R18 rakok nyárinak nem pedig 245/40 R18-at akkor mi fog változni (azon kívül hogy szerintem komfortosabb marad 1 picit) ?

Előzmény: szokes83 (32033)
Szszb05 2014.02.11 15:02:22 © 32034

féktárcsából Ate-t néztem neked 30-40 *zer darabja!

fékbetét ate 2 pár 40-50 *zer körül van!!!

Előzmény: bylow80 (32032)
szokes83 2014.02.11 14:31:32 © 32033

Én a plusz fél litert a 19-esre mondtam...

szerintem ezt a replika sz*rt ne vedd meg amit a hirdetésben találtál, folyton szívni fogsz vele..

felni miatt nem fog jobbra húzni!

Előzmény: bylow80 (32031)
bylow80 2014.02.11 14:13:49 © 32032

Mennyibe kerül ennek a tárcsának párja, és a hozzá illő betét?

Előzmény: AMSOIL 309040000 (31999)
bylow80 2014.02.11 13:56:24 © 32031

Köszi!

 

A miénk E61 520D-csak, gondolom ennél is fél litert jelentene akkor a 18as felni.

Ami konkrétan tetszik : http://www.gumiabroncs.hu/webaruhaz/p/11956/6/felnik/alufelnik/oz-power 

MOMO van még esetleg , de nem tom a Hondánkra volt momo NEXT , és mintha azzal húzott volna jobbra. Lehet a MOMO-t hagyom. Vagy épp csak bele nyúltam valami rossz szériába?

 

Attól hogy ezt M6-ra hirdetik attól még az enyémre is jó ugye? Mert az paraméterek meg egyeznek. http://racingbazar.hu/alufelni/R17_5x120/bmw_17_os_alufelni

 

A jobb első de hátsó lengőkar most lett cserélve, elvileg a többi jó, és azt mondja a szerelőm hogy a tárcsa a végét járja, mert ha még fel szabályozná akkor nullás lenne, és 2 nagy fékezés után megint hívnám hogy ismét rázz. Szóval ő cserét javasol. Akkor viszont a betéteket is cserélnem kell ugye!?

Előzmény: szokes83 (32028)
Szszb05 2014.02.11 12:46:19 © 32030

Üdv! írtad nekem h lehet valami levegő cső, akkor nem kellene hallanom valami süvítést ? mert mikor turbó csövem volt kilyukadva akkor volt. és akkor is gyengébb volt az auto de legalább ment.

Előzmény: kisatila (32026)
szokes83 2014.02.11 11:44:19 © 32029

a gázpedál kapcsán amire gondolsz az a Kick Off, amolyan padlógáz... elvileg olyankor visszavált 1-et a váltó és jobban kiengedi a fordulatot a gyorsításhoz

Előzmény: bylow80 (32027)
szokes83 2014.02.11 11:40:46 © 32028

hát azért ez 18-as felni nem egy olyan nagy szám... szerintem gyáriban gondolkozz, vagy jó minőségűben, pl MAK-ban pont ne, meg Alessio-ban se... én jártam sokat 19"-es replikával is, az nem a magyar utakra való nekem folyton görgőzni hegeszteni kellett... 19-es felnin 245-ös gumival kb fél liter a plusz fogyasztás.

 

18-as gyárit használok most elől 245 hátul 275 gumikkal, azzal pályán, tempomat 140-nél eszik 7litert a pillanatnyi szerint e60 25D

 

Kormányt rázhatja az első kislengőkar miatt is, ha kivan a gömbfej benne, nem feltétlenül a fék!

 

Amúgy általában ATE, textar vagy gyári...

Előzmény: bylow80 (32027)
bylow80 2014.02.11 09:38:35 © 32027

Nálunk is az asszony hajtja a nemrég beszerzett példányt!

 

Kérdés: A Gázpedál "teljes" padlóig nyomásával, (tudjátok mire gondolok, mikor 1 kattanáson még túl nyomjuk a pedált) mit aktiválunk, ill. mi szerepe van ennek a kattanásnak...?

 

-Nyári felninek mik a véemények/tapasztalatok 18"-as felnivel/gumival?    Autó pályán is használnám elég sokat!

   -Pl.: márkák -OZ - MAK- MOMO- stb.  Vagy csak gyári? (ittt biztos megosztó vélemények jönnek! )

   -Gumi?

   -Fogyasztás?

   -stb.

 

-Olvasgatom pár hete a fórumot, és volt pro-kontra fékbetét/tárcsa (előre) . AKKOR most melyiket is ajánlott pontosan meg venni? Lassan szerintem cserélnem kell, mert rázza a kormányt.

Előzmény: bandita751 (32023)
kisatila 2014.02.11 08:37:01 © 32026

Pukkanás első blikkre valaminek az eldurranását jelenti nálam.

Nézd végig a levegőcsöveket.

 

Előzmény: Szszb05 (32024)
swrdfsh21 2014.02.11 07:31:25 © 32025

Sziasztok!

 

Eladó sorba került a szeretett autónk.

 

http://www.hasznaltauto.hu/auto/bmw/525/bmw_525d_automata-7636199

 

Az ár alkuképes.

 

Üdv

Szszb05 2014.02.10 23:51:12 © 32024

üdv! kis segÍtséggel fordulnék hozzátok, van egy bmw e60 530d-m2005 ös kiadás, mikor kigyorsÍtottam vele éreztem benne egy pukkanást és megtorpant! észrevételeim: az autó nem gyorsul kb olyan minths kerékpárral tekernék egy hegyre fel, küszködik, olxsn mintha le lenne fojtva vagy szervizüzemmódba tenné magát( mikor a részecske szűrő eltömődött akkor éreztem ilyet. de az már kb 2 éve ninvs benne) ha hideg a motor akkor engedi h menjek vele amint bemelegszik vagy kezd melegedni már nem megy megint:/

Köszi előre ! üdv!

bandita751 2014.02.10 23:38:58 © 32023

Na miújság emberek? Nem sok olvasnivaló született ma?

Midenki elégedett? Nem keres semmit? :)

Mondjuk most én is , az asszony corsájával járok :D

 

lbalog01 2014.02.09 21:55:55 © 32022

csak annyira, mint nem a hivatalos BMW szervizben javíttatni a kocsit az általuk beszerzett alkatrészekkel...pont annyira :)

Előzmény: dynaudio (32018)
a1hitelcentrum 2014.02.09 19:21:07 © 32021

köszi

Előzmény: szokes83 (32019)
szokes83 2014.02.09 18:57:49 © 32020
szokes83 2014.02.09 18:51:46 © 32019

e39-es felnit csak központosító gyűrűvel lehet felrakni e60-ra mert csak az e39-nek lett nagyobb az agyátmérője, a többi egyforma

Előzmény: a1hitelcentrum (32016)
dynaudio 2014.02.09 17:44:16 © 32018

sok százezer km-s tapasztalatok vannak már arról,hogy teljesen jó az e39 csonk,ha nem is egyezik mm-re a furat,ill. a kinézet!

 

A használtautó nem ciki?

Előzmény: g+k (32011)
Ravel01 2014.02.09 17:27:01 © 32017

Nem vagyok szerelő,csak használó de nekem is volt ilyen problémám.

Nekem a szerelők közül az egyik öntvényt akart felrakni de azt át kell alakítani,a másik meg azt mondta,hogy nem pont egyforma,ami valószínűleg nem véletlenül.

Végülis lemezt rakattam fel az megint elmegy 150 ezer km-t.

 

Előzmény: Kiss Andrass (32002)
a1hitelcentrum 2014.02.09 17:25:06 © 32016

17-es Bmw Replica alufelni.ET20,8J.E39-re tökéletes,ezt fel lehet tenni E61 re?

BmW30 2014.02.09 13:59:52 © 32015

Helló!
E60 530dm 250 km. 2 termosztát csere után, a víz pályán 150-es tempónál 95-99 Celsius fok között mozog, kinti 8 fokban. Mennyinek is kellene lennie a víznek?

köszönöm!

a1hitelcentrum 2014.02.09 13:54:32 © 32014

ilyen kell,bár a kombin hogy mutat,de ilyenre gondoltam,KÖSZI

Előzmény: kisatila (31997)
kisatila 2014.02.09 09:28:28 © 32013

Nekem fura , hogy mindened ki van "égve"..! Főleg led!

Előzmény: KRD-001 (32007)
kisatila 2014.02.09 09:25:53 © 32012

Ciki mint használt felnit venni-csak annyira-pont annyira..

Előzmény: g+k (32011)
g+k 2014.02.08 22:39:01 © 32011

Akkor az öntvény is jó megoldás...Mennyibe kerül manapság egy ilyen öntvény leömlő? Használtat venni ciki?

Előzmény: atiTDI (32010)
atiTDI 2014.02.08 22:23:29 © 32010

Ilyet írnak, hogy rezgést kell csillapítania a lemez leömlőnek, sztem ez oltási baromság. Mindössze arról lehet szó, hogy a súlyból akartak faragni, de ez a megbízhatóság rovására ment. A faceliftes 25-30d-n már ugyanúgy öntvény leömlő van gyárilag, de annak más csatlakozása a turbónál.

Előzmény: Kiss Andrass (32002)
g+k 2014.02.08 22:20:50 © 32009

Üdv!

 

A 2014 CCC NAVI DVD .iso-ja Win7 alól duplakattintással is kiírható? Alább a módszer:

 

http://www.windows7magazin.hu/index.php/Alapok/iso-image-fajl-lemezre-irasa.html

 

Köszi!

Jó éjt!

szokes83 2014.02.08 21:32:04 © 32008

a felső ledek nem cserélhetőek ( de szerintem nem is kell, valószínűleg kábelezési problémád van)

a két körnek cserélhető az izzója, de a fentiek alapján nem biztos hogy cserélni kell!

 

Előzmény: KRD-001 (32007)
KRD-001 2014.02.08 21:26:34 © 32007

Sziasztok!

 

A segítségeteket kérem.

 

A képen látható lámpatartozékokat hol lehet venni az autóhoz?

 

-1db kis ledsor

-1db hosszú ledsor

2db karika

 

Nem működnek az enyémben sajnos :(

 

Egyszerűen nem találok sehol a neten, Unix, Bárdi webshopon sem..

 

Gyári narancssárgát szeretnék nem fehéret, jó áron.

 

Küldjetek linket ha van, árat írjatok mennyibe kerül.

 

Ha valaki tud szerezni az is érdekel.

 

Köszönöm.

bylow80 2014.02.08 21:20:43 © 32006

ÁÁÁÁÁÁÁÁ  "a fátol az erdőt'" !!!!!!    szokták volt mondani :D

 

Köszi!

Most +os lemezre fogom én is próbálni!

Előzmény: janeszxd (31994)
peti 1985.10. 2014.02.08 21:20:40 © 32005

Persze én is ezt mondom biztos hogy jó rá az e-39 leömlő is ,csak ahogy mondtad 60-80 ezer ft itthon 1 bontott ,akkor már e-bay -röl rendeltem ugyanannyiért újat!üdv

szokes83 2014.02.08 21:13:22 © 32004

ha az e60-on rezgést csillapít a lemez leömlő akkor nem törik el a turbó felfogatása? akkor az e39-eken ahol öntvény leömlő van akkor ott meg eltörik? kíváncsi lennék hány ilyet látott már valaki... vannak mesék... persze az e39 nem tökéletesen ugyanolyan mint az e60-é... nincs benne a terelő lemez, kicsit talán szűkebb is, biztos hatással van az öblításre, meg minimálisan a teljesítményre... én 120e-t mentem már vele, de nem tapasztaltam negatívumot.... ja és német ebay-en vettem az e39 öntvény leömlőt, leszállítva 20e ft-ért, mert itthon mindenki üzletnek látja és kb 60-80e-t akar érte!

Előzmény: peti 1985.10. (32003)
peti 1985.10. 2014.02.08 20:40:31 © 32003

http://www.ebay.com/itm/NEW-EXHAUST-MANIFOLD-BMW-E60-E61-E65-X5-3-0d-2-5d-M57-M57N-325d-330d-525d-530d-/200984412927?pt=UK_CarsParts_Vehicles_CarParts_SM&hash=item2ecb9ac2ff  üdv! én ilyet tettem fel 525d e61 2005-re!ennek pont akkorák a belsö járatai mint a gyári lemeznek ,az e39-leömlő járatai szűkebbek kicsit! nem tudom elképzelni mi tud ott eltörni de én is olvastam a cikket a csere előtt,és engem is elbizonytalanított,de mikor szétbontottuk és néztem a felfogatást a turbóhoz ,meg a turbó felfogatását a motorhoz ,nem hiszem hogy ott bármi baja lehetne a turbónak ,én szerintem inkább azért tették bele a leömlőt lemezből hogy súlyt csökkentsenek(vagy inkább erre fogják ,de közben tudták jól hogy elfog repedni hogy majd jó pénzért cserélhessed)  nem pedig azért hogy a rezgést csillapítsa! 

Előzmény: Kiss Andrass (32002)
Kiss Andrass 2014.02.08 20:02:45 © 32002

Sziasztok!

 

Egy kérdéssel fordulnék a szakemberekhez:

 

525d 2005 144e km valós, az utastérben kipuff szagot érzek néha enyhén...Gondolom kipuff leömlő repedés (nincs diagnosztizálva még de sejtem, hogy ez lehet). Azt olvasom sok helyen, hogy öntvényre (E39) kell cserélni - nyílván - az nem reped el. De itt olvastam a következőket és kérdezném, hogy van-e alapja:

 

http://www.e39.hu/viewtopic.php?f=9&t=31&start=240  Schmiedmann hozzászólása

 

Van tapasztalat a linkben írtakra?Szóval lehet öntvény vagy csak lemez? Ha öntvény akkor az új leömlő 100+ körül lenne, használtan öntvény van már 60-ért is...tudom bmw meg költeni kell rá (majom-banán) de lehet használt öntvényt is tenni rá? Mi baja lehet az öntvénynek használtan ha az nem reped el :) ? Kiég? Vagy mindenki öntvényt használ és minden oké? Állítólag a motor hangja is megváltozhat... 

 

A 2014-es naviban vannak magyar speedcamek esetleg a POIk közt?Ha igen, hogy kell kiírni, hogy jó legyen? Köszi a linket a ccc-hez!!

 

Üdv

A

 

 

AMSOIL 309040000 2014.02.08 19:12:16 © 32001

kézi váltóban is nagyon ajánlott az AR9100 10%-ban

AMSOIL 309040000 2014.02.08 17:51:22 © 32000

ha más is leírja talán hihetőbb lesz neked is hogy az olajnak nagyon is árt a gázolaj,

 

http://autotechnika.hu/cikkek/8391,mitol-higulhat-fel-a-motorolaj-.html

 

hogy te több száz ezret úgy mész az a te dolgod, a hagyományos olajok egyáltalán nem tudják kompenzálni a gázolaj káros hatását , azért ajánlottam az ARCHOIL AR9100 -et minden olajcseréhez 250ml-t mert azzal sok baj megelőzhető, hiába gyárt a BMW jó motorokat ha nem tud hozzá adni neked jó üzemanyagot és jó olajat, amit a fenti cikkben is írnak az a fő probléma !, az EU előírása amivel elrontják a gázolajat , ezt kell észrevenni ,és ezt kell kiolvasni abból amiket írok , nem azt szajkózni állandóan hogy megint csak a reklám .... , az üzemanyag főleg a gázolaj 100% os átalakítására kezelésére ott van az ARCHOIL AR6200 ,már sokszor írtam ,nem létezik hatásosabb anyag a világon.

Előzmény: dynaudio (31847)
AMSOIL 309040000 2014.02.08 17:39:56 © 31999

igen a tiéd is vágott de nálunk a "hűtött" tárcsa mást jelent ,és azt nem értetted , mert úgy kellett volna írnom hogy "mélyhűtött", úgy az élettartama akár a 3x osa is lehet egy tárcsának,itt olvashatsz róla:

 

http://autohifidiszkont.hu/keramiafekbetet.hu/tudnivalok.htm

 

 

Előzmény: fo_lo (31991)
kisatila 2014.02.08 17:29:30 © 31998
kisatila 2014.02.08 17:28:20 © 31997
a1hitelcentrum 2014.02.08 13:45:29 © 31996

köszönöm

Előzmény: szokes83 (31988)
janeszxd 2014.02.08 11:21:59 © 31995

Frankón müxik, Kösz! :-)

Előzmény: B.Slim (31962)
janeszxd 2014.02.08 11:19:52 © 31994

A password-ot ott találod a belinkelt oldalon: gpsunderground    

:-)

Előzmény: bylow80 (31983)
janeszxd 2014.02.08 11:18:05 © 31993

+os verbatim nekem bevált. 

 

-ossal tapsztalatom szerint sokat tököl a CCC.

Előzmény: bylow80 (31961)
Gyuro84 2014.02.08 11:13:01 © 31992

Szia!

 

Írtam pm-et! Várom a válaszod!

 

Üdv!

Előzmény: Inter-HOOD (31958)
fo_lo 2014.02.08 09:49:00 © 31991

Köszönöm a felvilágosítást. Az utolsó mondatodat sajnos nem értem, vagyis inkább azt nem tudom mit takar a vágott tárcsa, az általam vásárolt power disc en vannak ovális minták. Az nem azt jelenti? (a legjobb megoldás egy vágott "hűtött" tárcsa és a kerámia betét , legközelebb,

Előzmény: AMSOIL 309040000 (31984)
a1hitelcentrum 2014.02.08 08:56:17 © 31990

alufelni gumival engem is:)))

Előzmény: bylow80 (31982)
bylow80 2014.02.08 08:53:20 © 31989

Álló fűtés van a kocsinkban, de csak hideg levegőt fúj !

Mi lehet a hiba?

mi  van el romolva?

Voltam Szerelőnél és nem tudta meg állapítani. 

szokes83 2014.02.08 08:22:06 © 31988

3-asé nem jó... a 7-es és m6 jó

Előzmény: a1hitelcentrum (31987)
a1hitelcentrum 2014.02.08 05:55:49 © 31987

Lemaradt,M6?

Előzmény: szokes83 (31981)
a1hitelcentrum 2014.02.08 05:54:25 © 31986

köszi a választ a 3-7 BMW felnije jó rá?Ösztókör?5x120?

Előzmény: szokes83 (31981)
AMSOIL 309040000 2014.02.08 02:09:18 © 31985

sosem fog nyikorogni mert a kerámia betét a nem hallható tartományban sípol /műanyag a vason/, nyugodtan nyomjad neki majd nem lesz baja ,de azért a tárcsára vigyázz mert az elfog görbülni ha nem hűtöd vissza , ha beválik az "anyag" akkor legközelebb a legjobbat tudom adni jobb árban mint amit vettél /betét /,

 

ez kevlár alapú / para - aramid az alapanyaga / ma nem létezik ennél jobb betét /

Előzmény: fo_lo (31977)
AMSOIL 309040000 2014.02.08 01:50:35 © 31984

a normál fékbetétben fém adalék anyagok vannak azért van a felniden fekete por mert az az elégett vaspor , a kerámia fékbetétben műanyag adalék anyagok vannak , nem lesz fekete a felni , de a gyári BMW nagyon "harapós" féked az nem lesz ezután,úgy fogod érezni mint ha nem akarna fogni viszont tudsz egymás után többször is nagy sebességről fékezni ,úgy hogy még talán a 3-dik fékezéskor is meg tudsz állni, és a betétet nem kell kidobni utána, a csíkos tárcsa mindig szépen karban tartja majd a betétet így nem lesz hepehupás mint a gyári betéttel a felület, a power disk viszont anyagában nem alkalmas igazán egy kerámia betéthez mert hamar el fog kopni ,a kerámia betét 2x gyorsabban koptat mint a hagyományos betét, lehet hangos lesz a fékezés is kicsit búgós hangja van a ker. betétnek. ha bármi kérdés van csak írj , a legjobb megoldás egy vágott "hűtött" tárcsa és a kerámia betét , legközelebb,

Előzmény: fo_lo (31977)
bylow80 2014.02.07 22:05:19 © 31983

Le töltögettem a RAR fájl-okat, és mikor csomagolnám ki akkor kéri a jelszót!

Na ezt a jelszót honnét tudom meg szerezni? Esetleg meg tudnád adni?

Köszönöm előre is!

Előzmény: B.Slim (31962)
bylow80 2014.02.07 21:17:32 © 31982

Valaki tudna segíteni!

Kellene nekem 1 jobboldali tükör DE az a fajta, aminek 4szálas vezetéke van és a végén 1 barna csatlakozó!

 

Nyári felni engem is érdekelne 17 col-ba (de valami szép )

szokes83 2014.02.07 20:01:02 © 31981

szerintem 8-8,5" széles 17 vagy 18 esetleg 19"-ban, ET15-25

Előzmény: a1hitelcentrum (31980)
a1hitelcentrum 2014.02.07 18:38:18 © 31980

érdekelne engem is milyen alufelni jó,az E61-re,vennék nyári gumival,csak milyet keressek? 

Előzmény: szokes83 (31979)
szokes83 2014.02.07 13:53:37 © 31979

biztos hogy nem jó... felmenni lehet felmegy anélkül hogy beleérni a lengéscsillapítóba, de nagyon idétlen...

nekem 9" széles felni van et32-vel hátul és 15mm nyomtávot fel kellett rakni hogy nézzen ki valahogy

Előzmény: Inter-HOOD (31978)
Inter-HOOD 2014.02.07 13:16:39 © 31978

Sziaszok!

 

Szerintetek 8,5x20 ET 40-es felni jó E60-ra? Szerintem kicsit beesne a kerék,kisebb ET szám jobb lenne.

Mit mondotok?

fo_lo 2014.02.07 10:11:57 © 31977

Arra lennék kíváncsi, mi az a különbség, amiben megnyilvánul egy normál fékbetét és egy kerámia fékbetét.

Erre vonatkozóan nem sok információt találok a neten.

 

B.Slim 2014.02.07 10:00:18 © 31976

Ncore-on fent van az is írd be,hogy BMW road map Europe Business 2014. Két dvd-és, a második tartalmazza Magyarországot.

Előzmény: KL520i (31971)
B.Slim 2014.02.07 09:56:11 © 31975

Én nem nézegettem ezt a rész így nem tudok róla nyilatkozni...

Előzmény: ssandorszilard (31968)
B.Slim 2014.02.07 09:55:36 © 31974

Én mínuszosra írtam és tökéletes... de lehet amúgy semmit nem számít a dolog.

Előzmény: szokes83 (31964)
atiTDI 2014.02.07 09:38:14 © 31973

A puha betét viszont 2 fékezés után elfogy, túlmelegszik, beesik a pedál.

Előzmény: Csona (31970)
ády79 2014.02.07 09:25:20 © 31972

KÖSZI!

KL520i 2014.02.06 23:41:34 © 31971

Nem tudtok businesshez is hasonlót? 

Előzmény: B.Slim (31962)
Csona 2014.02.06 21:54:25 © 31970

Hello. Fékbetétből Jurateket kell venni, puha ezér nem eszi le a tárcsát és nem nyikorog, Textar az pont az ellenkezője.

Steeef 2014.02.06 20:38:59 © 31969

Oldalirányba el kell tolnod a foglalatot és úgy kibuktatni!

 

Steeef

Előzmény: ády79 (31965)
ssandorszilard 2014.02.06 20:18:29 © 31968

Kiírtam én is a DVD-ket, működik is a navigáció, de az infós felületek, ahol benzinkutak, parkolók, éttermeket kereshetőek, na az a rész nem működik. Elrontottam valamit a kiírásnál? Nektek megy ez a rész is?  

Előzmény: B.Slim (31962)
ssandorszilard 2014.02.06 20:10:56 © 31967

JURID ment nekem bele most. Nem csikorog, eddig jó. Nem én választottam, a szerelő (aki eléggé hozzáértő) javasolta.

Előzmény: fo_lo (31959)
szokes83 2014.02.06 19:38:11 © 31966

lapos csavarhúzot beletolod a lámpatest bal oldalán található vágatba és elkezded nyoni az egészet jobbra, tekintettel arra hogy rugós... majd ha eléggé elcsúszott akkkor lefelé kijön....

 

alányúlni/feszgetni nem kell, mert csak eltöröd és összebarmolod a festést!

Előzmény: ády79 (31965)
ády79 2014.02.06 19:33:03 © 31965

Szép jó estét,rendszámtábla világitásom kiégett,ki kellene pattintani vhogy csak félek hogy eltörik a müanyag tartó.Vki tudja hogy kell kicserélni?köszönöm előre is.

szokes83 2014.02.06 19:30:24 © 31964

navi DVD-t szerintem +os lemezre kell írni, főként verbatim, tdk vagy sony... nekem ezek mennek hibátlanul.

 

Textar betét nekem kb 3e után is csikorog, úgyhogy most hadakozok a kereskedővel, hogy csere! érdekes, hogy csak az első. a hátsók hibátlanok

Előzmény: bylow80 (31961)
bylow80 2014.02.06 19:15:42 © 31963

Köszi, meg próbálom ezt is, de én meg eddig pont +os Verbatim lemezt halottam, na majd próbálkozom... Még mindig olcsóbban próbálkozunk mint 70k körül meg venni a szalonba !!!!!!

(Majd le esett az állam mikor kinyögte a csávó NAGY keresgélés után az árát) 70kért szerintem sokkal komolyabb navit lehet venni bár nem láttam még teljesen hogy is működik a kocsiba.

 

Ja még 1 érdekesség!

 

CD -és DVD lemez nyílás nekem külön van a kocsiba (nem tom kinek hogy van) és DVD-re írtam ki Mp3-at. Be tolom a meg felelő helyre, el is kezdi játszani. Amikor viszont én kiválasztok 1 másik mappát, azon belül 1 konkrét számot, akkor nem azt kezdi játszani, hanem tovább lép 5-6 track-et és azt kezdi. Vissza lépek , rá nyomok, és NEM! amiket ő maga ki hagyott, azokat hiába szeretném indítani, nem játssza, folyamatosan tovább lép, Sőt van hogy egy egész mappát is át "sétál"

Amit viszont játszik, ott simán válogathatok...

Ezt csinálja DVD R-en, és DVD RW-n is próbáltam már minél lassabban is írni, mert azt is halottam már hogy ha gyorsan van írva akkor sem fogy működni... de asszem csak 2.4 szeresen tudtam leglassabban írni...

 

Erre lenne valami ötlet?

Előzmény: B.Slim (31962)
B.Slim 2014.02.06 17:52:35 © 31962

Ezt töltsd le és írd ki egy -R-es Verbatim DVD-re és működni fog.

 

http://gpsunderground.com/forum/bmw/23098-bmw-update-dvd-road-map-europe-professional-2014-3xdvd-professional-ccc-7.html#post213247

 

A 3. dvd tartalmazza  Magyarországot

Előzmény: bylow80 (31961)
bylow80 2014.02.06 17:13:54 © 31961

Valaki tudna segíteni honnan lehet ne be szerezni E61-hez jobboldali első ajtóba kábel köteget, amin van olyan csatlakozás is ami az elektromos fűthető tükörhöz kell !!!

(most olyan van az ajtóba amin ezek nincsenek, és a szerelő nem tudja hova feldugdosni a tükörnek a kábeleit)

 

Fékbetét !!!

Láttam valaki írta hogy csikorog neki az új betét! Nekem is csikorog, de állítólag el fog múlni bekopás után, (remélem nem 20ezer km lesz) mert asszem nem tartalmaz azbeszt-et, vagy valami ilyesmi. És igen TEXTAR az enyém is.

 

NAVIGÁCIÓ !!!

Ezzel is küzdök én is, van már amivel tudok mit kezdeni, de nem tökéletes még, én már " 5 söralátétet" írtam ki! 3DVD-s verzió egyébként.

Ha sikerül valami érdemlegesre jutnom, akkor jelezni fogom!

szokes83 2014.02.06 15:17:14 © 31960

ezzel nem lesz gondod...

Előzmény: fo_lo (31959)
fo_lo 2014.02.06 14:59:08 © 31959

Akkor jó. Én is ezt gondoltam, és ezt a márkát választottam több okból kifolyólag. De kíváncsi vagyok mások véleményére, és tapasztalatára. A képen az általam vásárolt cuccok vannak, nagyon bízom benne, hogy jó lesz.  

Előzmény: EEE60 (31955)
Inter-HOOD 2014.02.06 12:18:54 © 31958

Szia!

 

Tudok segíteni, írj egy mailt privátban.

Előzmény: Gyuro84 (31949)
szokes83 2014.02.06 12:16:38 © 31957

igen a hátsó nagyobb, csak azt kell nagyon megnézni hogy az elsőnél a tárcsához való legyen a betét!

Előzmény: Andras520d (31956)
Andras520d 2014.02.06 12:02:34 © 31956

Akkor legközelebb fékbetét cserénél majd jobban oda figyelek. Mikor vettem a tárcsákat csak azt tartottam furcsának, hogy a hátsó tárcsa nagyobb átmérőjű mint az első.

Előzmény: szokes83 (31954)
EEE60 2014.02.06 10:38:04 © 31955

ATE az tuti.

Előzmény: fo_lo (31950)
szokes83 2014.02.06 10:15:22 © 31954

én most olyat szívtam a textarral hogy el sem hiszem, de korábban még sose volt gondom az összes autónkon ezt használjuk.

 

bmw-nél az a szívás, hogy elől 310-es tárcsa van a német kormányzati autókon meg 316 és általában a 316-os betétet adják textarból a 310-es tárcsához ami nem jó, ezért van az hogy ha lassan csorogsz és fékezel csikorog!

 

Most hadakozok a kereskedővel, hogy hülyeség amit csinálnak.

hátsó nekem a bmw-n sem nyiszog

Előzmény: Andras520d (31952)
B.Slim 2014.02.06 10:01:48 © 31953

Nemrég beraktak egy linket,ahonnan le tudod szedni, vagy ncore-on is fent van.

Utána ki tudod írni és akkor egy üres DVD árából megúsztad.

Előzmény: Gyuro84 (31949)
Andras520d 2014.02.06 09:42:55 © 31952

Nekem sajnos nyikorog a textar ha finoman fékezek, pedig kicseréltem az összes tárcsát és betétet. 

Előzmény: szokes83 (31951)
szokes83 2014.02.06 09:20:53 © 31951

textar-okkal nem szokott gond lenni

Előzmény: fo_lo (31950)
fo_lo 2014.02.06 08:26:02 © 31950

Egy másik kérdésem is lenne, szerintetek milyen márkájú féktárcsákat, és betétet szabad (érdemes) venni? Én ugyan már meg vettem őket, de nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy eltudjam dönteni melléfogtam vagy nem.

Gyuro84 2014.02.05 21:03:04 © 31949

Valakitől hozzá lehet jutni jutányos áron 2014-es gyári navi dvd-hez?

bigbenilaca 2014.02.05 20:37:44 © 31948

Ha kiderult es a pedalod hallt be van egy keves km-es pedal  olcson....

Előzmény: reidholz (31946)
Istvan535 2014.02.05 19:25:49 © 31947

Én szeretem, főleg a navi miatt.  Szerintem egy bagy baja van, mégpedig az , hogy polarizált lencsével szerelet napszemüvegben nagyon gyengén láthatóak a vetített infók.

Előzmény: lbalog01 (31941)
reidholz 2014.02.05 19:15:43 © 31946

Űdv mindenkinek.Valakinek volt már itt gáz pedál problémája-Este leálltam a kocsival semmi gond .Reggel pedig ez fogadott     MOTORSTÖRUNG    kiolvasta a hibát.A kódok   3F13-gáz pedál modul 1signal                                                                                          3F20 gáz pedál modul 2 signál                                                                                          41F1                                                                                                                                   41F2 ezt a 2öt már elfelejtettem                                                                               ezek szerint behal a pedál vagy mi sz.r

B.Slim 2014.02.05 18:57:18 © 31945

Az jó! Mennyi az annyi és hogy jut el Budapestre? Vagy hol lehet átvenni?

Előzmény: atiTDI (31944)
atiTDI 2014.02.05 16:30:47 © 31944

Van

Előzmény: B.Slim (31943)
B.Slim 2014.02.05 16:07:01 © 31943

Sziasztok! 

 

Keresek sedan e60-ashoz BMW jelet a csomagtartora. Vki ek van jó áron?

lbalog01 2014.02.05 15:34:18 © 31942

főleg a wandler szokott előtérbe kerülni ilyenkor, valaki valahol egy autóváltó ''reset''-et is bedobott már--akármi is legyen az---

Előzmény: janeszxd (31939)
lbalog01 2014.02.05 15:31:53 © 31941

mielőtt nekilátnál azért gondold át: nekem van a kocsiban és gyakorlatilag az egyik leghaszontalanabb extra, parasztvakítani jó, de ezzel asszem ki is merültek a pro érveim a cucc mellett

Előzmény: fo_lo (31935)
szokes83 2014.02.05 12:32:59 © 31940

mintha már másnak is lett volna korábban ilyen gondja... vagy wandler vagy osztómű is lehet

Előzmény: janeszxd (31939)
janeszxd 2014.02.05 11:40:08 © 31939

Az alábbi jelenség okán várom Tisztelt Márkatársak véleményét, ill. Maszi és Steef véleményét megköszönném.

 

Szóval 530xd kb 60-70 sebesség tartományban enyhe gyorsításkor, fokozat váltást követően produkálja, hogy a fordszmérő fel-le ugrál kb. 100-200-as tartományt (motoron is hallom), majd egyszer csak megnyugszik, helyreáll a rend és megyünk tovább. 

A tünet csak poroszkálós tempónál enyhe gyorsításkor érzékelhető, ha komolyabban gyorsítok simán teszi a dolgát, ütés, rángatás nincs. Váltó olaj csere volt gyári cucc minden.

Ja és term csak néha bukkan fel. Még finoman jelentkezik, inkább időben lépnék mielőtt elhatalmasodik a probléma.

Nekem a wandler gyanús, de hátha volt már valakinek hasonló problémája vagy aki javított ilyet. 

Előre is köszönöm a megtisztelő válaszokat.

 

fo_lo 2014.02.05 10:31:58 © 31938

Abban tudsz nekem segíteni, hogy a display egységen, és szélvédőn kívül mire lenne szükségem?

Esetleg vállalsz-e ilyen munkát?

 

Előzmény: Steeef (31937)
Steeef 2014.02.05 10:10:58 © 31937

Szia!

 

Mi építettünk be! Nagy munka! Ha nem cseréltetsz szélvédőt akkor csak szürkületben,vagy éjjel tudod használni! Műszerfal héj nem szükséges csak szabászati ügyesség és sok idő!

 

Steeef

Előzmény: fo_lo (31935)
fo_lo 2014.02.05 09:59:10 © 31936

Ő az én második szerelmem  

fo_lo 2014.02.05 09:39:41 © 31935

bmw e61 head up display utólagos beépítéséről tud-e valaki valamit mondani?

Andras520d 2014.02.04 20:42:20 © 31934

Egy torrent keresőbe írd be, hogy BMW TIS :)

Előzmény: Gyuro84 (31921)
3.d 2014.02.04 19:57:42 © 31933

Amennyiben a betétek is gyáriak (doboza is), akkor majd idővel összekopik.

Én elöl cseréltem, még 3éve, de nekem is hangot adott 1szer-2szer, de nem csikorgott.

Előzmény: bömbizolko (31925)
3.d 2014.02.04 19:44:37 © 31932

Mindenféle alkatrész beszerzés ügyében keresendő:atiTDI, a türelmes.

Előzmény: Gyuro84 (31912)
3.d 2014.02.04 19:19:36 © 31931

Nem is a  tökéletességre törekedtem, mert nem arról szól ez a fórum, csak tüske ment a szemembe.

(Kb. 3 éve rájöttem, hogy nem csak a "cola hígul";)

Előzmény: Lugi-001 (31930)
Lugi-001 2014.02.04 16:23:06 © 31930

Nem egy hiba maradt benne még így is. :)

Előzmény: 3.d (31929)
3.d 2014.02.04 15:43:37 © 31929

OFF:  -Ennyit a nyelvtanról.

Nem sértettél meg nem vagyok sértődős,de idáig tök normális válaszokat kaptam,idáig mercis voltam egyszerübb volt,most átnyergelni, és amig megszokom, megtanulom, kérdezek, de lehet hogy nem tőled.Voltam a bmw-be, és nem 4000, de elmagyaráztak mindent, minden megjegyzés nélkül.

Előzmény: a1hitelcentrum (31908)
bandita751 2014.02.04 13:06:15 © 31928

Az a fekete müanyag házban lévő. Pont most láttam a youtubon egy kisvideót róla.

köszi az infót

üdv

Előzmény: szokes83 (31927)
szokes83 2014.02.04 12:49:48 © 31927

a felső az EGR hűtőn va, közvetlenül a motorburkulat alatt látszik a motor elején.

Előzmény: bandita751 (31926)
bandita751 2014.02.04 12:47:05 © 31926

Valószinű ki fogom cserélni mindkettőt. Már régebbről olvastam is ilyesmit, amit írtál. Köszi

De ha ez az alsó, akkor hol van a másik?

Előzmény: szokes83 (31924)
bömbizolko 2014.02.04 12:18:49 © 31925

Sziasztok!

 

Egy kis okosságot szeretnék kérni szakiktól.

 

Bmw e60 4 hete fékcsere volt + tárcsa elől hátul gyári bmw. Aztán reggel indítás elindulok fékezek nyiszog. Ezt csinálja 3-4 fékezésig aztán elhallgat többet nem csinálja. Mitől van ez???!!! Valami ötlet és orvosság rá?

szokes83 2014.02.04 09:51:49 © 31924

hát a videón ugyebár az alsó nagy termosztátot cserélik, viszont én úgy jártam anno, hogy kicseréltem a nagyot majd 1 hét mulva csak nem lett teljesen jó így a kicsit is kellett... szóval az a kb 6e Ft amibe a kis termosztát belekerül nem éri meg 2x szerelni.

Előzmény: bandita751 (31923)
bandita751 2014.02.04 06:59:09 © 31923

Nagyon köszi! :) itt azért volt mit bontani.

ezek szerint csak az egyik termosztátot kell cserélni?

üdv

Előzmény: Tihi82 (31922)
Tihi82 2014.02.04 00:18:27 © 31922

A termosztat cserehez egy kis utmutato:

 

http://www.youtube.com/watch?v=FH26_SGx_PM

Előzmény: bandita751 (31915)
Gyuro84 2014.02.03 23:58:45 © 31921

És hogy lehet hozzá jutni? :)

Előzmény: HG. (31920)
HG. 2014.02.03 23:48:01 © 31920

A TIS az egy gyári kiadvány, szigorúan szerelőknek, meg persze az internetes közösségnek :-)

Előzmény: Gyuro84 (31917)
BmW30 2014.02.03 23:33:07 © 31919

Helló!

E60 530d 2005.06. 250 e km, a vízhőfok 20 perc városi autózás után kinti -3 fokban, 70 celsius, ha jól gondolom ez nagyon nem jó.... termosztát csere???? Mennyibe kerül egy ilyen mutatvány?

Köszönöm!

Andras520d 2014.02.03 23:31:04 © 31918
Előzmény: Gyuro84 (31917)
Gyuro84 2014.02.03 22:59:31 © 31917

Köszönöm, jó ez a kép, feltételezve, hogy az e61-é is ilyen...

Anno az astra g-hez volt egy olyan kiadvány, hogy Hogyan szereld vagy ilyesmi... rajzokkal, ábrákkal, stb. Ilyesmi nincs bmw-hez, esetleg e60/e61-hez?

Előzmény: Andras520d (31916)
Andras520d 2014.02.03 22:45:02 © 31916

Az alábbi kép ugyan e53 ra vonatkozik, de lehet az e60ra is ez a legjobb módszer.

Előzmény: Gyuro84 (31914)
bandita751 2014.02.03 22:40:14 © 31915

Sziasztok!

Ma teszteltem a vízhőfokot és nem bírtam 68fok fölé zavarni 20 perces használat után sem. Gázelvételkor még vissza is hül 58- 60 fokig. Siralmas. Hát emiatt jött le a motorból közel 14 liter olaj.

kérdés:

e61 25d 2004 év végiben is kettő termosztát van? Hol találom az alsót?

és természetesen, mibe fáj a szett??

 

Ezen kívül ha valaki tudna jóárusított PDC érzékelőt , 2db-ot , az jelezze legyen szíves.

Fekete érdekelne elsősorban. Esetleg cserélhető e39 tipuséval, vagy valami máséval?

válaszokat előre is köszönöm!

üdv

Gyuro84 2014.02.03 22:27:58 © 31914

Szia!

 

Nagyon köszönöm a válaszokat, amiket adtál. Ki fogom próbálni őket.

Gondolom a tükörlap levételét inkább melegebb időben vagy helyen tegyem, nehogy elpattanjon valami?!

Előzmény: Andras520d (31913)
Andras520d 2014.02.03 22:07:37 © 31913

Elvileg a tükörlap lepattintható, könnyebb ha tükröt kitéríted teljesen valamelyik irányba mert nagyobb a rés.

Én a ködlámpát nem bántottam egyelőre. Ha facelift előtti a kocsid és xenonos akkor ilyen led kell bele: http://www.ebay.com/itm/2x-Universal-White-LED-Angel-Eyes-Light-Bulb-For-BMW-E39-E53-E60-E64-E65-E66-E87-/181306454434?pt=AU_Car_Parts_Accessories&hash=item2a36b4f1a2&vxp=mtr

tényleg sokkal jobb mint a gyári és erősebben is világít, de nappal ez sem az igazi. A rendszám világításhoz én ilyet vettem: http://www.ebay.com/itm/111172244049?ssPageName=STRK:MEWNX:IT&_trksid=p3984.m1497.l2649

a lényeg h canbusos legyen, hogy ne vinnyogjon a kocsi, hogy kiégett, vagy programozni kell, hogy ne ellenőrizze.

Előzmény: Gyuro84 (31912)
Gyuro84 2014.02.03 21:32:14 © 31912

Bocsánat, h újra megkérdezem, de az alábbiakra szeretnék választ kapni, hátha tud valaki segíteni:

- Valaki meg tudná mondani, a külső visszapillantó tükröt hogyan kell szétszedni, hogy a vezetékekhez illetve a mozgató motorokhoz eljuthassak? Állítólag a tükörlap felől kell megbontani a tükröt, de hogyan?

- Ködlámpában a sárgás fényű izzót érdemesebb nagyon fényerejűre, esetleg fehérre cserélni, jobban lehet látni vele a ködben?

- A gyári angel eyes karikát megvilágító izzót milyen ledesre érdemes cserélni, hogy ne írja hibának a rendszer (sárga most és szeretném fehérre cserélni)?

- Illetve a rendszám világítást is szeretném kicserélni fehér ledesre, itt is ugyan ez volna a kérdés, mint az előbb?

 

Köszönöm!

tibi535d 2014.02.03 19:47:45 © 31911

Köszönöm a hozzászólásokat  az olaj problémámra!

 

Azt hiszem látogatást teszek steeef-nél egy átvizsgálásra!

tibi535d 2014.02.03 19:38:27 © 31910

Szia atiTDI!

 

Küldtem üzenetet a bmwcucc mail címre!

 

Várom válaszod!

 

Köszi!

 

tibi535d

dynaudio 2014.02.03 18:48:51 © 31909

Lehülyézted a megjegyzésem amivel a szervízt ajánlottam,de azért elvitted oda?!

 

"nem füt e61 2500 d?"

????:)

 

Nekem is volna egy kérdésem!

 

nem indúl az e60 535 3000 d?

 

 

Előzmény: a1hitelcentrum (31907)
a1hitelcentrum 2014.02.03 17:25:24 © 31908

még egy apróság 1szám 1 személy 

Előzmény: 3.d (31905)
a1hitelcentrum 2014.02.03 17:23:35 © 31907

nem sértettél meg nem vagyok sértödös,de idáig tök normális válaszokat kaptam,idáig mercis voltam egyszerübb volt,most átnyergeltem és mig megszokom megtanulom kérdezek de lehet hogy nem töled,voltam a bmw-be és nem 4000 de elmagyaráztak mindent minden megjegyzés nélkül.

Előzmény: 3.d (31905)
3.d 2014.02.03 15:41:05 © 31906

Melyik megyében laksz?

Előzmény: szokes83 (31904)
3.d 2014.02.03 15:39:11 © 31905

Ha nem sértünk, sértelek meg, a használati utasítás elolvasása sokat segíthet az autó használatakor, mert garantáltan nem a fűtés lesz a legnagyobb problémád a BMW-vel.

Megoldás lehet még, hogy max.4000Ft ellenébe egy autószerelővel vagy a szalonba, elmondatod mi-hogy működik az autón, hogyan használd, működtesd.Ha meg a, beállítások ellenére nem fűtt, akkor is az autószerelőt javasolnám.

Én kérek elnézést, hogy írásod a fenti megjegyzésekre ragadtattak.

Előzmény: a1hitelcentrum (31900)
szokes83 2014.02.03 14:38:55 © 31904

Valaki vállalja vagy meg tudja mondani hogy 2005 e60 2005 525D-el mennyi egy vezérműlánc csere... érdekelne az is hogy kihez érdemes, ki tudja megcsinálni.

RoGS 2014.02.03 12:43:43 © 31903

Érdekel valakit E60-ra gyári tetőcsomagtartó?

ardo 2014.02.03 12:41:39 © 31902

Mar nem kell. Koszi

 

Előzmény: ardo (31901)
ardo 2014.02.03 07:54:16 © 31901

Bal eslo ajto kene ami serulesmentes .Ha sotetszurke az megjobb😂😂

a1hitelcentrum 2014.02.03 07:32:28 © 31900

hát ettöl nem lettem okosabb,csak egy hülye megjegyzéssel több.

Előzmény: dynaudio (31894)
Rumcice 2014.02.02 22:27:52 © 31899

Ő jutott az eszembe, szerencsére nem ölt meg senkit.

 

http://www.carscoops.com/2013/06/georgian-bmw-m5-driver-giorgi-tevzadze.html

Előzmény: MrLack (31898)
MrLack 2014.02.02 19:14:45 © 31898

Ennek biztos mindenki örülni fog :)

 

Jó szórakozást hozzá :D

 

Gyuro84 2014.02.02 18:06:59 © 31897

Valaki meg tudná mondani, a külső visszapillantó tükröt hogyan kell szétszedni, hogy a vezetékekhez illetve a mozgató motorokhoz eljuthassak? Állítólag a tükörlap felől kell megbontani a tükröt, de hogyan?

 

MrLack 2014.02.02 16:07:30 © 31896

Azt írja egy oldal a bmw vin alapján, hogy az én kocsimban található:

 

Battery master switch

 

Ezt merre keressem?

 

mert elég jó lenne, mivel sokat áll a kocsim és sokszor merül le az aksim...

 

Köszi!

kisatila 2014.02.02 12:24:32 © 31895

Na , ez egy (nekem) korrekt írás volt..

Jön a benzin, amitől elromolhat az autó

Még idén megjelenhet a benzinkutakon, pedig károsítja a gumit, a műanyagot és a fémet. Rengeteg autótípus érintett. Tovább »

forrás: totalcar.hu

Előzmény: AMSOIL 309040000 (31880)
dynaudio 2014.02.02 12:09:03 © 31894

Vidd el szervízbe,mert elromlott!

Előzmény: a1hitelcentrum (31893)
a1hitelcentrum 2014.02.02 12:04:05 © 31893

megint kérdezek,nem füt E61 2500 D?

E30C 2014.02.02 00:02:37 © 31892

Sziasztok!

 

Nem rég lettem boldog tulajdonosa egy e61 530d-nek, és máris egy kis segtséget szeretnék kérni. :)

 

Az autóban minden kütyü működik csak a rádió nem. De a dvd, cd, navigáció rendben megy. Szervízben azt mondták, hogy valószínűleg a ccc modult kell cserélni. De ahogy a külföldi forumokon is olvasgattam, más lehetőségek is vannak (kábel, antenna, stb.).

 

Lehetséges, hogy csak a rádió vezérlés megy el a ccc modulból? Van ezzel kapcsolatban valamilyen ötletetek, elképzelésetek?

 

Előre is köszönöm a segítségeteket!

 

Üdv:

 

Péter

cam aro 2014.02.01 23:58:54 © 31891

de miert nem basztak meg ki ? 

 

Előzmény: mica-r (31889)
cam aro 2014.02.01 23:58:35 © 31890

ugyanitt  az hofok ertek, vagy az F , mint mertekegyseg sem stimmel. 

1200 F az sacc 600 C*.. szvsz azert attol melegebben ég egy dizel. 

mondjuk kurvara melegebben. 

================

Előzmény: cam aro (31888)
mica-r 2014.02.01 23:56:52 © 31889

Reklámmal nem érdemes vitatkozni...

Előzmény: cam aro (31888)
cam aro 2014.02.01 23:51:51 © 31888

 így az égési hőmérsékletet csökkenti, (dízelnél 1200 F-ről 800 F-re),"" 

 

Bacsi. 

komolyan kerdem. 

mi hajcsa a motort ? 

eddig ugy tudtam, hogy a felmelegedo levego terfogat valtozasa.. 

...na most ha azt te jol megcsokkented.... 

 

Előzmény: AMSOIL 309040000 (31880)
Rumcice 2014.02.01 23:46:31 © 31887

Adblue kipufogógáz utókezelő folyadék betöltője. Kamionoknál Euro 5 óta alap, de Euro 4-nél is előfordult már. A kipufogórendszer elején fecskendezik be, a katalizátor és a részecskeszűrő előtt, tehát nem érintkezik és nem keveredik sem gázolajjal, sem motorolajjal, ezért nem lehet adaléknak nevezni.

 

Ha kiürül az Adblue tartály, durván elveszi a motorvezérlő a motor teljesítményét, környezetvédelmi okokból. Személyautókhoz úgy látszik, az Euro 6-tal érkezett meg.

 

Karbamid a magyar neve, természetben vizeletben fordul elő, ezért urea néven is ismert.

Előzmény: E30Allrad (31886)
E30Allrad 2014.02.01 23:28:06 © 31886

Az a kék lófütty az mi a töltőnyílás mellett?

 

Előzmény: AMSOIL 309040000 (31880)
Rumcice 2014.02.01 21:57:13 © 31885

kiszorul a víz az üzemanyagból, így kevesebb oxigén keletkezik, ami alapvető eleme a széndioxid, nátrium oxid és kéndioxid keletkezésének.

 

Ezt kérlek részletesen magyarázd el, mert nem értem.

Előzmény: AMSOIL 309040000 (31880)
Rumcice 2014.02.01 21:53:35 © 31884

Robbanás az amerikai filmekben van, a motorban égés van.

Előzmény: AMSOIL 309040000 (31880)
HG. 2014.02.01 21:48:11 © 31883

Ahogy látom, ez a mai Totalcaros F10 520xd aut képe :-)

 

Azért megcsapta a szemem, hogy átlagban 9 liter jött ki nekik fogyasztásban...

Oké, hogy X, hogy 2 tonna, hogy aut, de 20d-t a fogyasztás miatt vesz az ember (a többi BMW-vel szemben).

 

10 alatt egy benzines, manuál E39-cel is lehet, járni, a korai 20d-kkel még még sokkal lejjebb.

 

Jut eszembe:

van valami különbség az E60 520d és az E39 520d hangszigetelése között?

Az E39 azért nekem kicsit traktor...

 

 

Előzmény: AMSOIL 309040000 (31880)
a1hitelcentrum 2014.02.01 21:40:53 © 31882

kösz

Előzmény: MrLack (31881)
MrLack 2014.02.01 19:03:24 © 31881

http://data.hu/get/4090119/BMW.E60.Magyarnyelvu.Kezelesi.Utmutato.pdf

 

itt le tudsz tölteni egy magyar kezelési utmutatót.

 

egybként a jobb oldali műszer a fordulatszámmérő és körbe a rovátkák jelzik a hőfokot.

 

pontosan érdekel a hőfok, akkor pedig így:

 

 

 

A te Code-od az alvázszámod utolsó 5 számjegyének összege!

Előzmény: a1hitelcentrum (31879)
AMSOIL 309040000 2014.02.01 18:50:55 © 31880

sőt a használatiban még az is benne van hogy jót tesz a gázolaj az olajnak :)

 

természetesen mindenkinek más az igénye, valaki szereti hogy jobb legyen az autója valaki meg nem foglalkozik vele csak megy vele,

a löttyökről meg annyit hogy rövidesen kötelezővé teszik neked hogy belerakjad a kocsibaba , majd akkor is azt mondod hogy ez hülyeség meg minek ?

 

 

a különbség csak az hogy amit én mondok annak az autó is hasznát veszi amit meg majd belerakatnak veled az meg csak a környezet miatt van , meg az üzlet miatt,

Az EU előírja hogy legyen a gázolajban 30% bio rész aminek a fűtőértéke BTU sokkal rosszabb ,meg van egy csomó káros hatása, utána meg hozzá adat veled egy másik adalékot ami meg kompenzálja a rossz égés miatti káros anyag kibocsátást, tiszta átverés az egész , közben egy csomó embernek munkát ad ezzel , jól ki van ez találva, hidd el, nekik jó neked meg nem ,te fizetsz meg mindenért.

 

amit én ajánlok az minden problémára a legjobb megoldás!

Az ARCHOIL AR6200 üzemanyag módosító anyag előállításáért a BELL laboratórium Nobel díjat kapott , most lehet rajta gondolkodni hogy milyen lötty az,

 

AR6200 egy üzemanyag módosító összetétel, alaposan tesztelt és bejegyzett formula.

(U.S. Patent #4,585,462, Patent #4,609.379, és  Patent Application #20030172583)

 

Ez a formula magában foglalja a legújabb fém organikus katalizátortechnológiában elért kémiai vívmányokat, szintetikus kenési technológiát és az üzemanyag stabilizálási csúcstechnológiákat. A meghatározott összetétel és formula szabadalmaztatott és az előbb említett bejegyzési adatok által levédett.

 

Mivel katalizáló hatású, így az égési hőmérsékletet csökkenti, (dízelnél 1200 F-ről 800 F-re), és lerövidíti az égési folyamatot, másodsorban az üzemanyag cseppecskék méretét csökkenti, mely az égéstérbe kerül. A kisebb cseppek nagyobb felületet jelentenek (mintha egy fadarabot szálkákra vágnánk), így az égési felület nagyobb lesz. A kombinált eredmény hatékonyabb robbanás és nagyobb teljesítmény illetve kevesebb üzemanyag szükséges ugyanakkora teljesítményhez. Az el nem égett üzemanyagból kevesebb korom  kerül ki a környezetbe. A hatékonyabb robbanás jobb égést biztosít mely a kibocsájtást csökkenti. A diszpergáló hatás miatt az égés előtt kiszorul a víz az üzemanyagból, így kevesebb oxigén keletkezik, ami alapvető eleme a széndioxid, nátrium oxid és kéndioxid keletkezésének.

 

 

Előzmény: dynaudio (31846)
a1hitelcentrum 2014.02.01 18:38:31 © 31879

megint kérdezek 2005,E61 hogy mükszik a fütése,hol lehet megnézni a vizhőfokot?