A jövő héten már csak melegebb lesz? Árnyékban fáztunk.
20 -22 fok volt , de napos . Este kellett a dzseki.
A viz hideg - 18 fok , de a tűző napról jól esett a vizbe menni.
Albufeira irányába menjetek ha sziklás öblöket kerestek , mert Villamoura felé egyre laposabb a part a kikötőtől már sziklák sincsenek , de ezt csak a repülőről láttam , ill. a google-n néztem. Villamoura irányában kb.2- 3km-t érdemes menni.
Én bőven írtam Falésiáról a blogomon, viszont szerintem arra, hogy mi a 'leg', nehéz válaszolni, mert mindenkinek más. Például, bár nekem is top 3-as Falésia, de nem ez tetszett a legjobban. Sőt, az se biztos, hogy ki tudnék választani egyet. De az biztos, hogy a te leg-edet csak te tudod kiválasztani. :)
Sajnos nem csak itt, hanem mindenhol az autó/odajutás/szállás háromszögben mozognak a fórumok, és egyre inkább. Teljesen igazad van, jó lenne, ha sokan írnának az élményekről is.
Szia! Mi másfél hét múlva indulunk.. És pont ezen a részen lesz az egyik szállásunk, csak nem a Porto Bay hanem a sima Hotel Falesia. Nagyon szépek a képek, emlékszem erre a partszakaszra, talán pont 10 éve voltunk Algarveban de tudtam hogy a Falésia felett kell szállást foglalnunk, ebben az egyben biztos voltam!
Jó hogy írod ezt az apály-dagály dolgot, eszembe sem jutott hogy ez Portugáliában is szempont lehet, pedig logikus!
Merre indultatok el a parton? Albufeira vagy Villamoura irányába?
Pont kérdezni akartam hogy milyen ott az idő mostanság, persze látom az előrejelzést de pl. nem tudom hogy este mennyire hűl le a levegő, egyáltalán vigyünk dzsekit?
Most jöttünk a Falésia beachról (Porto Bay Falesia hotel), hajóval megnéztük a partot Praia Falesiatol , Sagres Cabo de Sao Vincenteig , de ilyen KÜLÖNLEGES partszakaszt (Európában még nem láttam) . Szépet igen, de ez olyan mintha a Holdon járnál. Tudom szép Benagil, vagy Praia Dona Ana stb.... Először jártunk Algarveban és itt a fórumon kérdeztem is melyik partszakasz a leg... de konkret választ nem nagyon kaptam. Hát akinek ilyen kérdése lenne , a Falésia beachet ki ne hagyja.!!! Másik ötlet , ---kár hogy nekem senki nem javasolta, a vizben a sziklák előtt kilométereket lehet gyalogolni és közben álomszép strandokat látni.Itthon még nem gondoltuk hogy a vizben is el lehet indulni. Mi mezitláb mentünk, de cipővel gyorsabb. Persze mire vissza indultunk volna a dagály miatt, a szikák tetején kijart ösvényeken jöttünk vissza. Nagyon nagy élmény, pazar kilátással. Ezen a fórumon főleg az autóbérlésről és a repülésről lehet olvasni. Irjatok minél többen élménybeszámolót !!! Kiváncsi lennék az Algarvét jól ismerőktől : vajon van hasonló part Portugaliaban?
Háááááát nagyon irigyellek az ilyen élménydús utakért, bevállalnám én is ,de sajnos a párom hiányos nyelvtudásunk miatt irodafüggő. Ezt biztos nem szervezné le iroda. Szerencsés,jó utat kivánok!
"Az iroda kontra magánszervezés két külön műfaj, mindenki a kedvezőbbet választja, nincs baj egyikkel sem." Teljesen igaz. Csakhogy ez, és a többi utazási topik sem az utazási irodák ajánlatairól szól.
Az eredeti kérdés az volt : "Melyik utazási irodát ajánljátok Portugáliába utazáshoz ?" Az erre adott válasz elég reklámízű lenne. Arra máshol rengeteg ajánlatot lehet találni.
Miért akarjátok lebeszélni az embereket az utazási irodás utakról?
Egy-egy utazási iroda rengeteg embernek ad munkát és megélhetést. Aki a biztosat válassza jó pénzért és nem szereti magának szervezni az utat, jobb szereti ha megmondják mikor mivel menjen és mit csináljon, azoktól nem szabad elvenni ezt az örömöt. Nem szeretném ha az olyan helyek ahol mi is jártunk helyi segítséggel olyan felkapottak lennének, mint a megszokott látványosságok környéke. Legutóbb Portóban pont az tetszett hogy olyan helyeket kerestünk meg és olyan helyeken étkeztünk és azt, ami utazási irodával szervezve esélytelen lett volna. A szépségét az fokozta, hogy csak helyiekkel találkoztunk.
Autót vásárolni is sokan szeretnek nepperektől jó magas áron, sokkal kényelmesebb és nincs benne rizikó, mert ott 100% hogy átvernek valamivel.
Nekem a szabadságot pont ez jelenti, ahogy irtad: " ha sikertelenség van bármely összetevőnél, akkor nem kell saját magunkat szapulni, hanem arra ott van a jutalékkal jól megfizetett utazási iroda" Nem a repjegyvásárlás és a szállásfoglalás a kunszt, hanem a napi programok leszervezése -------ha valaki nem beszél angolul -------és itt erről volt szó. Akinek nincsenek nyelvi gondjai gyorsan , gond nélkül el tud igazodni annak én is a saját szervezést javaslom. Mi rendszeresen irodával utazunk még soha nem csalódtunk, soha nem kaptunk rosszabb szállást sőt az már a hotelen múlik ,ha esetleg cserélni akarsz kaphatsz jobb szobát is. A foglalás egyébként akkor is lutri, ha saját magad foglalsz. Nekem az a tapasztalatom , hogy sokan olcsóbb szobát kérnek pl. csak oldal kilátás tengerre vagy kertre és el kezd reklamálni hogy sz...r a szoba. Az irodák ( persze nem "no name" ) maximálisan figyelembe veszik és leszervezik az igényeidet .Pl most.:kértem 5. emelet, tengerre néző, felújitott szobát, még az emelet is stimmelt . Na, nem veled akarok vitatkozni ,csak ne riasszon el senkit az iroda, nekünk jók a tapasztalataink. Sikertelenség mindkét esetben előfordulhat , ilyenkor jó ha ott van az iroda.
A sajáterős ügyintézés megadja a szabadságot, amit egy utazási iroda nem fog leszervezni.
Nem a pénz megtakarítás motivál, amikor magamnak rakom össze az utamat.
Manapság egy repjegy megvásárlása semmivel sem nagyobb kunszt, mint venni egy jegyet a sárgabuszra a Balatonig. Egy szállás kiválasztása és lefoglalása szintén pár kattintással megoldható az interneten.
Ha nincs hozzáértés a netes vásárláshoz, akkor is érdemes keresni valakit a családban vagy az ismerősök között, aki tud ebben támogatni.
Semmivel sem lakozik ebben a módszerben nagyobb rizikó, mint egy utazási iroda által szervezett utazásban. Talán az egyetlen megfogható különbség az, hogy ha sikertelenség van bármely összetevőnél, akkor nem kell saját magunkat szapulni, hanem arra ott van a jutalékkal jól megfizetett utazási iroda.
Nem töprengek azon, hogy mi van akkor, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzeltem. A felmerülő problémákat megoldom és nem várok telefonos segítségre egy olyan irodától, aki talán nem is látta azt a helyet amire az útját értékesítette.
A sikertelenségek előfordulása (pl nem az a szállás, nem olyan a szállás, nem az a kilátás, stb) sokkal esélyesebb egy szervezett út esetén, hiszen egy iroda csak akkor tud versenyben maradni, ha versenyképes árakkal rukkol elő a piacon. A versenyképes árból az irodának még ki kell hasítania a saját jutalékát, hogy tudja fedezni a működési költségeit. Ha egy iroda előáll egy alacsony árral, akkor az nem azért van mert szereti az ügyfelét, hanem azért, mert alacsony értékű szolgáltatást ad el az arra fogékony embereknek.
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy az irodák lehúznak. Azt a hasznot, amit leszednek az eladási árból, azért ők elvégzik a szervezés munkáját, amit te nem voltál hajlandó magadért megtenni. Az pedig, hogy ez a haszon sok vagy kevés az nézőpont kérdése, mégpedig azé a nézőponté, amelyik oldalon állsz. Minden üzletben olyan eladási árat kalkulálnak, amire még van elég vevő. Ha fogy a vevő, mert magas az ár, akkor csökkentik a minőséget, de a hasznot tartani kell, egyébként nem éri meg csinálni.
Azonos kategóriákban gondolkozva az árak mindig egyformák. Valaki mindig megfizeti a révészt.
Szuper szervezés volt,sokkal egyszerűbb és gyorsabb,( mindent intéznek helyetted -- ha elfoglalt vagy sok időt megspórolsz a szervezéssel ), mint "magamnakszervezem travellel" , persze igy drágább is. Mi sem beszélünk angolul, taxival gyorsan , egyszerüen bárhova könnyen eljuthatsz és nem is drága, persze kinek mi?
Én sem beszélm a nyelveket, a tapasztalataimat magamnak gyűjtöttem.
Bookingon foglalhatsz visszamondható, azonnali fizetés nélküli szállásokat.
Ha az meg van, veszel hozzá repjegyet és biztosítást (utóbbit akkor ha akarsz)
Ha fenti kettő meg van, akkor a tennivalók nagy része meg van. Marad a közlekedés.
Ha autót bérelsz, akkor én a nagy cégeket javaslom, nem a közvetítőn keresztüli bérlést. Az első fizetendő összeget akkor adod ki a kezedből, amikor az autót leadod. (Hitelkártya szükséges)
Simán belevághatsz szerintem, minimális angol ismeret gondolom azért van, azzal elboldogulsz jól Portugáliában azokon a helyeken ahova ti várhatóan mentek majd.
Veszel egy repjegyet, foglalsz egy szállást és belevágsz, esélyes hogy jobb lesz mint a szervezett út.
De ha ahhoz ragaszkodsz nyilván van jó pár csoportos út, itt van kettő pl.:
Óh drága lelkem....miből gondoltad hogy én pont a te sziporkázóan intelligens válaszodat akartam ? Jól megmondtad, ügyes voltál, büszke lehetsz, de most sétálj szépen tovább.
A Wizzair lisszaboni gépe érkezéskornem kötődik az utasok részéről a 2-es terminálhoz semmilyen formában, csak a közelében áll meg, illetve "parkol". A gép mellől buszokkal (még a reptéren belül) elszállítják az utasokat az 1-es terminálhoz, ahol az érkezők poggyászfelvétele is történik.
Hazafelé az 1-es terminálnál lévő metróból feljövet a T2 shuttle buszokkal kell átmenni a 2-es terminálra. Onnan indulnak a fapados járatok és természetesen ott adhatóak fel a csomagok is.
Még egy utolsó kérdésem lenne: a repülőtéren a csomagok feladása és elvitele is az 1-es terminálon történik, függetlenül attól, hogy a 2-esre érkezik és onnét indul a gép?
Attól függ szerintem milyen szempontból, Lagos strandjai nagyon szépek, néhol hatalmas sziklák zárják le a partot jobbról, balról, de a tengerbe is jut belőlük. Nézd meg pl. Praia Dona Anát, annál szebb hely aligha kell, de van Lagosban sok más remek part is. A víz viszont hideg, még júliusban, augusztusban is. Ne Földközi-tenger feelingre készülj.
Faro is kiváló, más jellegű ugyan, de azzal sem lősz mellé.
Vagy Lisszabon környéki városi strandok is jók, Cascais, Estoril környéke vagy messzebb Sesimbra környéke, de van millió, nagy a választék.
Az időpont választást rád bízom, egy hete még 10-12 fok volt ahol március elején már 20-22 szokott lenni, szóval ez elég kiszámíthatatlan. Mikor meleg van tömeg is, talán az iskola szünetet ha elkerülitek, akkor valamivel kevesebben vannak.
Angolul amerre jártam beszéltek, ahol kell ott lehet velük kommunikálni.
Szia. Átnéztem azokat a helyeket amiket írtál. Portimão az ami teljesen elvarázsolt, annak a sziklás partszakasza.
A gyerkőceim 10-13 évesek. Valami aquaparkra vagy valami állatparkra, játszópartra, Disneyland szerűre gondoltam.
Érdemes-e az utazásnál figyelembe venni ár-apály ciklust ? Amikor jobban visszahúzódik a víz, gondolom akkor szebb a part, jobban be lehet menni a barlangokba.
Mely időpontot ajánlod (annyira még ne legyen nagy tömeg, de azért meleg legyen az óceán, lehessen benne fürödni)
A helyiek beszélnek angolul, angolul lehet ott kommunikálni ?
Étel árak, ez is reális. Nagyjából mint otthon, kicsit olcsóbb.
Mi frango-t (csirke) sokat ettünk, egy egész csirke €3,5-4,5 ami zöldségekkel (görög saláta szerűség), krumplival olyan €7-8 körül megáll két-három főre elég egy ilyen adag. A tengeri herkentyűk, halak se drágák, ezeket is többnyire roston sütik, vagy lángon piri-pirivel. A pasta del nata"-t nem szabad kihagyni, mindenhol lehet kapni még a Mc Donaldsban és a Lidlben is. Turisták által felkapott helyeken €1-1,5-ért adják, de Portóban 0,17-ért is vettünk. Lisszabonban a Belémet se hagyjátok ki ha arra jártok, a chili és a vanília varázslatos kombinációja és felfedezhető benne.
Portói bor alap, nem rég írtam róla, valamint a bacalhaut sem szabad kihagyni.
Nem írtad mikor és merre mentek Portugáliában, a gyerekek mekkorák, ha ilyen kérdéseket teszel fel kicsit próbálj meg pontosítani.
Gyereknek nem tudom milyen látványosságra gondolsz. Játszópart, Disneyland, vagy aquapark? Nálunk a gyerekeknek ezek a látványosságok. :)
Olvass vissza itt a csoportban, használd a google-t és próbáld meg kicsit konkrétabban feltenni a kérdéseid.
Az hogy ki mit tart legszebbnek elég relatív. Olyan mint ha azt kérdeznéd melyik a legszebb autó? Kinek ez, kinek az.
Moledotól délre nagyon szép a part az óceán mentén haladva egészenGuadiana folyóig. :)
Délen ki lehet emelni Lagos, Faro, Albufeira ésPortimão környékét, de itt szinte bármerre mész nem fogsz csalódni. Észak felé haladva is találni csodálatos helyeket (pl Aveiro, amolyan kis-Velence) vagy kicsit vadabb óceánnal Portó és környéke (akárMatosinhos egész évben tele hullámlovasokkal), vagy kicsit távolabbPóvoa. Az óceán erre ijesztően morajlik, egyik tengernél sem tapasztaltam ilyet és a szél szinte mindig fúj.
Hű, ezek a képek alaposan megzavarták a nyugalmamat :))) Még nézni is rossz! De legalább megnyugodtam, hogy jókor vagyok jó helyen. Jó meleg Bp. hmmmm :)
Lehet hogy görög azt nem tudom, azt se hogy termelnek a portugálok vagy sem, viszont ha megéri elvinni Portóba Görögországból és 360Ft-ért adni kilóját, akkor odahaza miért 1600-1800Ft ugyanaz? (költői)
Én is leírom a sztori végét, hátha valaki hasonlóan jár, ne izguljon. A reklamációra kb. 2 órán belül kaptam választ ahol leírták hogy látják a vásárlást, de valamilyen hiba folytán nem volt sikeres és nem történt vonatjegy foglalás. Az összegre már meg is adták a jóváírást (erről küldtek igazolást) és 5-7 napon belül látni fogom az összeget a számlámon. 2 nap múlva tényleg jóváírták, szóval korrekt volt minden!
A vicc az egészben hogy mikor másodszor foglaltam, immár sikeresen akkor olcsóbb jegyet ajánlott fel a rendszer ugyanarra az útvonalra! Lisszabon > Faro > Tavira tejes útvonalra 6,50 volt egy jegy, nekem ez elég jó árnak tűnik!
És a lezárás: tegnap megjelent a pénzt a számlámon.
Szóval a rentalcars full coverage tényleg olyasmi amit érdemes megváltani azokban az országokban ahol "kekeckedősek". (pl az USA-ban továbbra sem fogom megvenni)
Vásárolt már valaki a cp.pt oldalon vonatjegyet? Én most próbáltam, el is jutottam nagyon egyszerűen a fizetésig. Jött is az sms a vásárlásról, 18,20 euro de ekkor a képernyőn megjelent hogy "lejárt az idő, nem volt sikeres a vásárlás".... Szóval nem kaptam meg a jegyet, semmilyen visszaigazolást pedig levonták a kártyámról az összeget.... Belefutott már valaki esetleg hasonlóba?
Bragában nem sok időt töltöttünk. Autóval érkeztünk, a város külső peremén egy egyszerű étteremben megebédeltünk néhány euróért, majd felmentünk az Espinho dombtetőre a Bom Jesushoz. Ez egy zarándokhely, ami híres az 581 lépcsőfokáról. Európában egyedülálló módon vízzel működtetett siklója a Funicular, egészen felvisz a katedrálisig. Mikor mi voltunk épp nem működött, még téli álmot aludt. Parkolás fent ingyenes, a sorompón ha behajtasz a belső parkolóba egész a kertekig, akkor €1-t kérnek érte egy napra.
talán itt még nem volt rója szó. Egy egy kis halászfalu a torkolatnál, autóval ahogy átértek az Arrabida hídon Gaia-ra, ott van rögtön jobbra lent.
A dombról lehajtva rögtön a kikötőbe érkeztek. Itt még őrzik a hagyományokat, a halászok mikor ide hazaérnek, a ruhájukat az asszonyok egyből az ókori mosodába viszik és ezekben a beton teknőkben szappannal mossák illatosra. Mindnek van otthon automata mosógépe mégis ide járnak mosni.
Érdemes ide benézni, jellegzetes illatok terjengenek ebben a helyiségben.
A mosást követően a botokon kifeszített madzagokon ki is teregetik, ott száradnak a parton őrizetlenül.
A halak egy részét itt ebben a varázslatos kis faluban egyből fel is dolgozzák. Nagyon kevés turistával találkoztunk, inkább a helyiek körében közkedvelt ez a városrész amit egyáltalán nem bántunk. A csempével kirakott házak között
Aki szeretne olcsón, jóízűt, olyan ételeket enni amit főként a helyiek fogyasztanak, akkor ezeket a kis éttermeket itt lehet meglátogatni. Az utcán grillezik a tengeri halakat, az éttermekben meg lehet kóstolni például a tenger gyümölcsi pörköltet vagy a vinho verde-t azaz a zöld borokat.
Itt található a Interpretive Center is, ami egy múzeum szerűség, vagyis inkább egy galéria a halászfaluról. Ide a belépés ingyenes.
Érdekesség még, hogy Afurada-ból Portoba és vissza lehet vizitaxizni (kishajóval), ezt is a helyiek használják. Egy menetjegy ára €1,5
Próbálom megjelölni a térképen a két állomást, remélem sikerül belinkelni: link
Itt írtam a város nevezetességeiről, itt pedig a borokról.
Van csak hajókázós és kombinált jegy, mi itt vettük volna meg, de a szél miatt más programot iktattunk be.
Ferreira pincészet előtt lehet a jegyet megvásárolni, nem kell bemenni hanem a kis ablaknál kívül.
Amúgy a hajókázás is nagyjából egy árban van mindenhol (12-16€) a portói védjegyzett bor pedig egységáras, mint itthon a cigaretta. Még a reptéren is ugyanannyiba kerül, úgyhogy ha hozni akartok haza ott vegyétek meg.
Megjegyzem ez a kevés utazási oldalak egyike, aki ezt a tévhitet próbálja javítani: "The 6 bridges cruise starts at Luiz I bridge, designed by Théophile Seyrig no, this is NOT Eiffels bridge, unlike what many tour guides in Porto will make you believe!"
Szállást a bookingon foglaltuk, ott épp volt 20% kedvezményünk, meg a Wizz pontok miatt is.
Hotel Mira D'Aire - Cím: Rua de Álvares Cabral 197, 4050-041 Porto
Nem nagy durranás, €120 volt a 3 éjszaka kettőnknek. Fűtés klímáról jó volt, tiszta volt a szoba, TV működött, zuhanyzó, WC, bidé, hajszárító, 2-2 törölköző, tudfürdő, szappan minden nap cserélve.
Nah rentalcars full protection-jigsaw biztosítás tapasztalat:
Hétfőn bescanneltem a papírokat amit kértek. (már a kötvényen rajta volt egyértelműen a lista mire van szükség) Tegnapelőtt jött egy levél hogy még kérnek pár dolgot ha releváns, de csak a banki kivonat vonatkozott rám, azt ma reggel tudtam elküldeni mert ma láttam a terhelést.
Az imént jött is a válasz:
"Firstly, we would like to thank you for your cooperation whilst we have been working on your Full Protection Insurance claim. We have reviewed all the documents for your claim. Im pleased to confirm that your claim has been successful. We will refund EUR 65.00 (HUF 20345.62) to the card ending XXXX. The money will arrive within 10 working days.
We will refund you in the same currency you used to pay for your booking. The statement you sent us shows the exchange rate that Sixt used, so weve used the same rate to calculate your refund.
Thank you for using Rentalcars.com, and for choosing Full Protection Insurance. "
Köszönet a PORTO-i írásodért .Mi is tervezzük a látogatást Portóba ,ha még van figyelemre méltó információd írdd meg légyszíves. A 6 hídra melyik hajósnál érdemes befizetni ? Tudnál esetleg szállodát is ajánlani?
"... hogyan lehet eljutni a legpraktikusabban egyiktől a másikig?"
Busszal. Két különböző járaton.
"Van-e köztük valami rövid gyalogos megközelítés..."
Nincs rövid. A Penát némi szintkülönbségekkel lehet megközelíteni és emiatt nem kis fáradtságba és időbe kerül. Talán ezért is drágább ez a buszvonal a másiknál.
"... vissza kell menni a városba busszal, és onnan elsétálni a Q.R.-hez?"
Igen. Gyalogosan a legolcsóbb és legegyszerűbb módja oda eljutni.
Köszi mindenkinek aki válaszolt, én azt szerettem volna tudni, hogy Ferihegyről hányas kaputól szokott indulni?
A Pena palota másik útvonalon van mint a Q.R., mindkettőt nem érinti a 434-es busz Ezért kérdeztem, hogyan lehet eljutni a legpraktikusabban egyiktől a másikig? Van-e köztük valami rövid gyalogos megközelítés, vagy vissza kell menni a városba busszal, és onnan elsétálni a Q.R.-hez? Amit lehetett elolvastam itt a fórumon, de ezzel kapcsolatban semmit nem találtam.
Bejelentés megvolt, neten egyszerűen van rá felület. Ügyfélszolgálat első csörgésre felvette, 2x is beszéltem velük mert azt írta a felület hogy a bizti a szélvédőre nem vonatkozik, de megerősítették hogy igen. 2-4 hetet mondtak, most várunk :)
Persze, tudom, azért is írtam le hogy másnak is hasznos legyen a tapasztalat. A 65 EUR nem akkora pénzt hogy lerágjam a körmöm miatta (persze, sok, de egy nagyobb sérüléshez képest semmi) de arra jó lesz hogy kiderüljön mennyit is ér a biztosítás valójában.
Én is a hozzászólások (elsősorban index fórumok és Tripadvisor leírások-fórumok) alapján készülök egy-egy útra, megéri mások tapasztalatait alaposan átböngészni, és az a minimum hogy én is megosztom ha olyasmi történik.. arra nincs időm hogy az utat részletesen leírjam, de pár tippet mindenképp megosztok. És egyébként a Tripadvisoron rendszeresen kommentelgetek mindenről ami tetszett vagy nagyon nem tetszett, hátha segítség másoknak :)
Én is mindig így csinálom, rentalcar/autoeurope akcióit figyelem. Már a nyaralásra is le van foglalva, de az autóra (és a hotelekre is) ha időm engedi ránézek és újrafoglalom ha van jobb ajánlat.
Portóba Interrent-nél (Europcar) Audi A3-ra €14,75 lett volna a nullázó. Alig volt másfél éves, 1,6 TDI 110LE, 6 sebességes, 75 ezer km volt benne 4,8l lett az átlagfogyasztás a végére, Braga fele az autópályán 120-as tempomat szépen levitte a városi 6,5l átlagot. több mint 400km alig 7 ezerért tankoltunk a Auchanos (Jumbo) kúton, az volt a kölcsönző és a reptér mellett.
Autópálya ViaVerde-vel fizetve, ez egy fedélzeti egység amivel megállás nélkül lehetséges a pályahasználat, a megtett km-eket a depositból szedik le a végén. Nagyon kényelmes, csak 80-ra kell lassítani a kapunál
Átadásnál néhány karc nem volt a lapon azokat rávetettük. Leadásnál megkerülte az autót, beleült az autóba, leolvasta a km állást és már töltötte is a papírt majd a buszra mutatott ami a reptérre visz. Mondtam köszi gyalog is megteszi 4 perc alatt a terminálon voltunk kb 600 méter a reptér. Közelebb van mint BUD-on a Holiday-ből felsétálni.
Deposit €300 volt amit a portói biztonsági ellenőrzés után érkező SMS szerint vissza is kaptuk, kb egy órával a kocsi leadás után.
5680Ft volt az autó 3 napra (szombattól keddig, 6 napja jöttünk haza), a teljes körű biztosítás pedig 4200Ft/nap, nullázó biztosítás €Í4,75 lett volna, depositot nem lehetett nullázni a ViaVerde miatt.
én továbbra is figyelembe ajánlom ezt a helyi erőt. mármint azoknak, akik szívesen kötnek helyben nullázót, és nem akarnak depositot, mert az náluk is igen magas. én kétszer béreltem tőlük, mindkétszer teljesen rendben ment minden, a helyben kötött nullázó (ára autófüggő, 7-22 eur) mindent nulláz (tehát ablakok, stb.), az autók újak/újszerűek. viszont shuttle service, és ahogy olvasom a google reviewkat, ezzel lehet gond, várni kell, stb. nekem nem volt semmi egyik alkalommal sem, vártak a megbeszélt időpontban.
A szeptemberi foglalásomat néztem meg most a sixten és a rentalson is. Ha ma foglalnék, akkor majdnem fillérre ugyanaz az ár.
De a rentals 8 euróért adja azt a biztosítást, amit a sixt négyszeres áron mér.
(Ráadásul a brandnál kiszedik a "nagy kalapból" az üveget, gumit akksit, stb-t, és lehet az aranyárra még pluszos pluszt fizetni.)
Ezért is vagyok kiváncsi, hogy a hamburger árban vett biztosításod mennyire lesz készséges, amikor a kárrendezésre kerül sor. :)
Tehát a kiváncsiság hajt, nem a beszólás, kérlek ne értsd félre!
A szeptemberre Lisszabonba lefoglalt Sixtes autómra az scdw 365 euró, amit nem mondanék jó vásárnak...
Ennek ellenére rentábilisnek tűnik a foglalásom teljes ára, ugyanis még mindig alacsonyabban vagyok, mint a mai rentalcars teljes biztosításos foglalása lenne. A relatív olcsóság oka az, hogy a foglalásom jó régen történt, és ahányszor változik az ár a számomra jó irányban, annyiszor ingyenesen újrafoglalom. Az eddigi tapasztalatok alapján akkor fizetek elöszőr, amikor az autót leadom.
Ja és aki a portugál sixtnél foglal az éjjel tegye, akkor olcsóbb :)
Igen, tudom.. mindenképp leírom majd a tapasztalatokat. A csaj azt mondta kb 1 hónap lesz arra számítsak.
A Sixt-nél a biztosítás napi 17 EUR lett volna, így meg 5 napra a bérlés 17e Ft + biztosítás 16e Ft, szóval azért jelentős a különbség.
Egyébként ez volt az első hogy megkötöttük a biztosítást - végül ha nem kötjük meg a 65 EUR ami a kár nem lett volna több a biztosítás áránál, de így legalább nyugodtak voltunk.
Az USA-ban sokkal komolyabb autókat bérelünk (egy Renault Captur volt, ott meg legutóbb Mustangot, előtte SUV-okat használtunk) de ennyire még nem féltettünk kocsit mint most, lehet azzal vonzottam be a követ :)
Mi Tap-al voltunk, csak telefonról mutattuk a kártyát.
A Pena-nál 3 éve voltunk, így nem tudom a választ a kérdésedre (Lisszabonból vezetett túrával jöttünk).
Az biztos hogy a Q. R. kb 10 perc séta a belvárosból, nem kell busz. De van olyan Hop off ami a 4 palota közt jár és sokan mentek tuk-tukkal is, az árát nem tudom, mi sétáltunk.
Szia, köszi a beszámolót, visszafelé a lisszaboni reptéren elfogadták az előre kinyomtatott beszállókártyát, vagy elküldtek a chek in pulthoz újért?
A másik kérdésem, milyen útvonalon kötöttétek össze a Pena palota meglátogatását a Q. Regaleiraval? Azt olvastam, előbb a Penához érdemes felmenni a 434-es busszal. Utána visszafelé hol szálltatok le a buszról, hogy minél rövidebben érjétek el a Q.R.-t?
A másik tipp hogy Portugáliába mindenképp érdemes a full protection az autóbérléshez valamilyen konstrukcióban. Mi hosszas utánaolvasás alapján (van ahol még takarítási díjat is fizettetnek) végül a Sixt-nél foglaltunk, a wizzair/rentalcars-on keresztül, és ott vettem full protectiont. Az autót nagyítóval nézik át, amikor átadták egy olyan sérülést is felírtak (szerencsére) ami gyakorlatilag csak bizonyos fényviszonyok közt látható és nem karcolás csak olyan amit szerintem ki is lehetne polírozni... aztán persze a 3. nap észrevettem hogy egy icipici (kb 1 mm-es) kavicsfelverődés van a szélvédőn. Nem vettük észre hogy felverődött, abban sem vagyok biztos hogy ott volt-e, szakadó esőben mentünk első nap, lehetetlen lett volna észrevenni. Hát leadáskor ők észrevették, 65 EUR-ba került, de adtak minden papírt és elvben ha bejelentem a Traveljigsaw-nak akkor visszaadják a pénzt.
A dolog csak azért érdekes mert év elején az USA-ban béreltünk Mustangot, úgyanez történt, ott baromira nem foglalkozott vele az Alamo..
Tehát ha valaki bérel én javaslom hogy ne kockáztasson Portugáliában mert nagyon kekecek.
A Portói bor a világ első levédjegyezett bora. Felerősített likőrbor, édes és 20% alkohol tartalmú.
Borospince látogatás, Porto fő attrakciója nem szabad kihagyni! Legjobb a folyóparton a Cálem. Cím: Av. de Diogo Leite 344, 4400-111 Lagos
A vörösnek két változata van a - Ruby: legfeljebb öt évig érlelik, rubinszínű bor. Nagy, fából készült tartályokban érlelik. Fiatalos jegyeket hordoz, illata a piros bogyós gyümölcsökére emlékeztet. - Tawny: több mint öt évig érlelt bor, színe a hosszú érleléstől kifakul. Erről kapta a nevét (tawny = topáz). Ízében felfedezhető a dió és a mandula, majd idővel további zamatok (például csokoládé, kávé, méz) jelenhetnek meg benne. Nekem ez ízlett jobban. Reptéren is megvásárolható €9 ártól.
A jó évjáratú palackokat Vintage felirattal jelölik.
A folyóparton a 6 híd útra lehet befizetni. Tesz egy kis kört a folyón a hidakat megmutatja és elmegy a torkolatig. A kombinált jeggyel a hajókázáson felől pince látogatáson is részt vehettek, és kétféle bort is lehet kóstolni vele. Ára €14
Portóról röviden, amit mindenképp érdemes megnézni:
- Klerikusok tornya (Torre dos Clérigos) és temploma: 225 lépcső vezet a 75 méter magas gránittorony tetejébe és Porto jelképe a 17. századtól. Itt találták meg a templom alatt Nicolau Nasoni nagy olasz tervező mérnök maradványait, a Clerigus torony az ö fömüve. Cím; R. de São Filipe de Nery, 4050-546 Porto
- Lello könyvesbolt. J. K. Rowling 1991-től Portóban élt angol tanárként. télen mivel Portóban a lakásokban nincs fűtés, keresett magának egy kellemes helyet, és a könyvesboltban írta meg Harry Potter első kötetét. Első férje Jorge Arantes is idevalósi és Jessica lányuk is itt született 1993-ban. Cím: R. das Carmelitas 144, 4050-161 Porto
- Szent Ferenc templom (Igreja Monumento de São Francisco) aranyozott belsővel Portugália legkáprázatosabb temploma. 1233-ban kezdték el építeni, építésekor 400 kg aranyat használtak fel. Cím: Rua do Infante D. Henrique, 4050-297 Porto
- Bolhao piac (Mercado Bolhão) Porto legrégebbi piaca 200 éves és be fogják zárni mert süllyed, repedeznek a falai. Cím: R. Formosa 214, 4000 Porto
- Majestic kávézó a Bolhão piachoz közel a Santa Caterina sétáló utcában, Porto legrégebbi kávázója 117 éves. Nagyon hangulatos, egy csésze kávét érdemes itt elfogyasztani. Cím: Rua Santa Catarina 112, 4000-442 Porto
- Szent Benedek főpályaudvar (Estaçao Sao Bento), csempedíszítése Európa legnagyobb csempemotívuma! (azulejo, ejtsd: Azulezso) Több mint 5000 festett portugál csempével van díszitve a fala. Cím: Praça Almeida Garrett, 4000-069 Porto
- Sé Caterdral Porto Katedrálisa. Porto legrégebbi temploma 12. századi máig működő katedrális, itt keresztelték meg Tengerész Henriket a nagy felfedezőt. A főoltártól balra a sarokban megtalálod Europa legszebb ezüstoltárját! 120 kiló ezüstből készült. Cím: Terreiro da Sé, 4050-573 Porto
- Borospince látogatás, erről és a borokról majd kicsit részletesebben írok.
Ha valaki előszezonban jár Dél-Portugáliában és szeretne valami különlegeset, ajánlom ezt a hotelt: https://www.thelakeresort.com
Vilamoura jó hely a csillagtúrához, a hotel meg elképesztő. Regisztráltam hűségkártyára, így 125 Eur egy éjszaka reggelivel- igazi 5* hotel, 5* reggeli.. a spa is szuper, kár hogy a medencéket hideg van még használni. Baromi jó ár-érték arány, szerintem!! Mi a szülinapomat töltöttük itt, nem szóltunk róla, de az útlevélből látták így cava és pezsgő várt a reggeliből feljövet..
Szóval ha valaki igazán különlegeset szeretne akkor érdemes foglalni előszezonban. Megnéztem, nyárra 2 szoba (gyerekekkel) 5500 EUR lenne egy hétre... asszem kihagyjuk:-)
Ajánlható a Lisboa Card, amely ingyenes belépést biztosít a Jeromosokhoz (is). Ügyesen kalkulálva az idő és a további meglátogatandó helyszínek beosztásával, akár bőven is megérheti az árát az odautazással együtt.
Reggel 8.30-kor száll le a gépünk. Irány a Marques de Pompal melletti szállásunk, lerakjuk a bőröndöket, és az egyik busz pont onnan indul Belémbe, vasárnap reggel lévén talán nem lesz túl nagy forgalom, szóval akár ki is érhetünk nyitásra ... de rohanni nem fogok. Ráadásul ha valahova megérkezünk az első dolgunk az hogy kényelmesen megiszunk egy jó kávét ;) Elvégre nyaralunk, no stressz!
Mi januárban nyitásra mentünk, tökéletes volt. Amikor jöttünk kifelé kígyózó sor állt. A személyes véleményem, hogy ha még fél órát sorba is kell állni én nem mennék be.
Hát igen, ha a kolostor saját honlapját nézem akkor ott egyértelműen ez áll:
Free admission:
■Sunday and Holidays from 10:00 a.m. to 2:00 p.m. - All citizens residing in national territory (ID required)
Lehet ez valami újonnan, idén bevezetett rendszer, azért lehet mást is olvasni. A nyitásra való érkezés jó ötlet ha reggel 8-kor nyit valami, na de ha 10-kor... Mivel májustól este 18.30-ig van nyitva lehet inkább megpróbálkozunk egy délután 4 órával.
Jeromosok kolostora: Van valakinek pontos infója a vasárnapi ingyenes nyitva tartással kapcsolatban? Van ahol azt olvasom a hónap első vasárnapja, máshol nem ez megszűnt, és van ahol meg minden vasárnap 10-től 2-ig de csak a portugáloknak....
Igazából el szeretném kerülni mert gondolom ha ingyen van akkor még 5x annyi ember megy mint egyébként! Viszont csak vasárnap tudunk menni mert hétfőn meg zárva :(
Még valamit . Sintrában a Republica téren ,a sarkon van egy icipici kis csehó , Lojas da Sintra egy dobogón három asztalkával. Na oda érdemes leülni és eszegetni sajtot, sonkát , szardíniát az isteni friss pékáruval és bámészkodni közben . Urambocsá kortyolgatni egy kis portóit közben :) Portugáliában mindenhol a Nata nevű nemzeti sütit eszik, de Sintrának saját sütije van, a queijadas de sintra azt is lehet ott kapni :)
KozO, neked jó utat szombaton, bye silk nekem írta a Pena palotát, mi Lisszabonba repülünk. Ezt a beszállókártyát azért kérdeztem, mert visszaolvasva többen írták kicsit régebben, hogy hiába nyomtatták ki, a beléptető kaputól visszaküldték őket a chek in pulthoz. Ez csak azért kérdeztem, mert nem mindegy, hogy még ezzel is elmegy-e idő.
Sintrán először a Pena palotához szeretnénk menni, tud-e valaki segíteni abban, hogy visszafelé a buszról hol érdemes leszállni, hogy onnan a legrövidebb úton érjük el a Quinta R.-t? Köszönöm
Portóból a Pena kastély majdnem 350km, elég merész onnan átruccanni, az inkább Lisszabonnal összeköthető, gondolom így értetted.
Wizzair tekintetében 1db kézipoggyászt vihetsz magaddal. Azon felül ha viszem még egyet vagy kettőt az a kiszolgálók jóindulatán múlik hogy viheted vagy sem, neked szerencséd volt. Sokszor a keretet is használják és ha nem fér bele akár 1-1cm miatt, már írják is a 21 ezer forintos csekket. Nekem is már hogy engedtek több poggyász magammal vinni, de ezt senkinek nem ajánlom, mert Budapestről nagyon ritka hogy hármat is engednek, külföldön ez változó.
Duty Free-s szatyort viszont engednek a kézipoggyászok mellé majdnem minden reptéren, elvileg az ot vásárolt dolgoknak, de nem nézik mi van benne.
Lisszaboni vasútállomással kapcsolatban kérnék most segítséget:
Ahogy elnézem az Oriente egy hatalmas állomás, gondolom ide érdemes 15-20 perccel is korábban érkezni a vonat indulása előtt mire az ember megtalálja megfelelő vágányt és el is jut odáig.
Viszont rájöttem hogy a Faroba közlekedő vonat megáll az Entrecamposnál is és mivel a Marques de Plombal térnél lesz a szállásunk ez még közelebb is van. Viszont a kérdés: Van Entrecampos metró megálló és Entrecampos station, a google maps szerint ez a kettő nem ugyanaz. Vagy rosszul látom? Itt is számoljak még egy + 10 perces sétával a kettő között?
Porto felé húztam a bőröndöt egészen a gépig, ott elvették ,mert már teli volt az utastér . Elsőbbségi beszállás esetén mindenképp felviheted . Visszafelé feladtam a kabinpoggyászt (ingyenes) , mert benne volt 2 üveg portói . Két kézipoggyászom volt ezen kívül az utastérben - egy ridikül és egy hatalmas papírtáska teli cuccal amit még a városban vásároltam . De nem szóltak emiatt sem .
A Pena palotát semmiképpen ne hagyd ki , első alkalommal mi gyalog mentünk fel a parkon keresztül, az olyan mint egy elvarázsolt meseerdő . A pénztártól még jócskán kell majd felfelé gyalogolni a kerten keresztül , de felvisz kisbusz is .A park annyira tetszett , hogy mire felértünk már nem is tudtunk bemenni elment az idő . Másodszorra busszal mentünk fel és jópár órát bent is el lehet bámészkodni , minden bútor , berendezés hibátlanul ott van, mintha csak tegnap költöztek volna ki. A mór várat én kihagynám - ha időszűkében vagytok mert csak a körbejárható várfalakat láthatod , nincsenek belső terek . Gondolom a Cabo da Roca tervbe van véve , ha tehetitek naplementekor érkezzetek oda :) Jó utat, hozzatok képeket!
Itthonról engedte a visszautat is becsekkolni, tehát elfogadják az előre kinyomtatott beszállókártyát. Amennyiben azt írja utasfelvételkor hogy fáradj a checkinhez csak akkor nem fogadja el. Portóból visszafele is tuti elfogadják kinyomtatva és mobil alkalmazáson is. Lisszabont nem tudom.
Szombaton megyünk Porto - Braga - Guimarães városokba, majd írok rövid beszámolót.
Köszi, az esőtől én is félek (első utunk ide), melyik hónapban voltatok, hogy mindig esett? Ilyen helyismerettel mely villákat/palotákat ajánlanád feltétlenül megnézésre, mert ahogy visszaolvastam, a többség a Mór várat és a Pena palotát részesítette előnyben. Talán, mert egy busszal lebonyolítható, vagy a többi érdektelen? Páran említették még a Q.R.-t, és ennyi. A paloták be vannak rendezve, vagy üres termek vannak? Egy egész napot szánunk Sintrára de nem tudom, fizikailag hány kastélyt képes az ember bejárni, ha egy-egy kert is órákat vesz igénybe?
Kabinbőröndünk lesz, nem gondoltam feladni. De ha mégis elveszik és mennie kell a raktérbe, nem tudom a kivett holmival mit tudok tenni? Pl. tabletet vagy ebookot a kézben vajon felengedik, vagy még azt sem?
Sintra miatt nagyon irigyellek :) Háromszor jártam ott, mindháromszor szakadó esőben és nem tudtunk lemenni a kifordított toronyba :( Ha ott jársz és csinálsz képeket , hozd ide be légyszives , egyszerűen imádom Sintrát .
2 hete jöttem haza Portoból, kinyomtatott beszállókártyával rendelkeztem, nem volt semmi gond . Kézipoggyászt feladtam, mert pia volt benne és amúgyis inkább állok a futószalagnál egy kicsit, minthogy huzkodjam . A csomag vonalkódját ráragasztották az általam itthon kinyomtatott beszállókártyára .
Köszönöm! Sajnos a WizzAir topicján nem válaszoltak, ezért tőletek kérdezném ha valaki utazott mostanában, hogy még mindig nem fogadják el az előre nyomtatott beszállókártyákat? Hazafelé változatlanul a chek in pultnál kell intézni?
Köszönöm a jo kis "útleirásod" végülis a Pestana hotelt választottuk, állitólag a környék legjobb strandjánál ( Nossa Senhora da Rocha)-- Alporchinhos -- van egy szikla tetején.
Estleg tudja valaki van-e a környéken sétálóutcás,nyüzsis környék, éttermek , kávézók...?
Sziasztok, szeretném megkérdezni, ha Sintrán a Pena és a Quinta Regaleira palotát szeretném megnézni, lebonyolítható 1 buszjárattal a 434-el? Vagy vissza kell menni a végállomásra és átszállni a 435-ösre, esetleg onnan gyalog Q.R.-hoz?
Ugyanazt tudom javasolni nektek is, Albufeira vagy Lagos. Egyszer voltam Quarteiran, na az nagyon nem tetszett, egy nagy apartmanrengeteg..... Bár van egy hosszú tengerparti sétánya tele éttermekkel, bárokkal, de az egész hely nekem nagyon kiábrándító volt.
A Falesia egy hosszú homokos partszakasz magas, okker-téglavörös sziklafallal mögötte. Lagos környékén több kisebb öböl követi egymást, és igen nagyon szépek a sziklaformációk arra. Szóval más jellegű, de mindkettő szép, mindkettőt érdemes megnézni, Lagos maga is hangulatos kis hely, de ez elmondható Albufeiraról vagy Carvoreiroról is. Ott is vannak magas sziklafalak... Ezt már neked kell eldöntened, de azért egyik sincs olyan messze a másiktól hogy ne lehetne kirándulgatni oda-vissza, és az is biztos hogy egyikkel se tudsz nagyon mellélőni!
Április első hetét fogjuk dél Portugáliában tölteni a férjemmel és másfél éves kislányommal. Kérlek segítsetek melyik városban érdemes megszallnunk. Igazából csak szeretnénk sétálni a tengerparton, finom tengeri ételeket enni, esetleg egy szép óvárosban sétálni, lehetőleg mindezt autó nélkül (lesz bérelt autónk de egy vacsorára vagy egy tengerparti sétára jó lenne nem autóba ülni)
Szia! Pl. a Praia Falesia felett kereshetsz szállást, ott elég magas sziklafal van, szerintem az az egyik legszebb rész Albufeira mellett, Villamoura előtt.
Mi most Lagosban a Carvi beach hotelben foglaltunk, közvetlen a part felett van, 68 euro /éj reggelivel májusban.
10 éve a Baia Grande hotelben szálltunk meg Albufeira mellett, onnan 5-10 perc séta volt egy szép sziklás öböl, de most elég drágán kínálta a szobákat...
Érintette (Portót), lement 7 fokra a nappali. Azóta visszamászott a március eleji 12-14 fokra, de sajnos minden nap esik az eső. Ami a lényeg, hogy jövő hétvégére 16 fokot ígérnek sok-sok napsütéssel. :)
Köszi a linket, nagyon tetszett a beszámoló! És a képeid is különösen szépek!
Igen azt látom hogy ez a partszakasz egészen más mint a Lagos - Albufeira közti sziklás-öblös részek, de pont ezért is gondolkozom rajta mert más mint amit a következő 3 napban fogunk látni.
Vagy a bérbeadónál kötöd, vagy zárolnak a számládon.
Miért fogadná el a bérbeadó az közted és egy ismeretlen biztosító között kötött biztosítást? Köze nincs hozzá, hogy Te kivel seftelsz.
Ha meg mérges a bérbeadó az elesett bevétel vagy jutalék miatt, akkor persze hogy a kákán is csomót keres.
Bárkinél kötöd a biztit, akkor is meg van az esély, hogy találnak csorba felnit, sérült gumit.
Ez is csak arról szól mennyire vagy bevállalós.
A 25 eurós fullhipiszupi sufnibiztosítással is lehet gond nélküli bérlést csinálni, nem feltétlenül kell napi 20 euróst venni a bérbeadónál.
Azt, hogy beszívod vagy nem mindössze attól függ milyen napja van a bérbeadó dolgozóinak. De ha kiadtál 300 eurót biztosításra, akkor kevesebb a fogás rajtad és láthatóan vastagabb a páncélod, amit nem biztos hogy érdemes karcolgatni.
Hát persze, hitelkártyával én is próbálkoztam, semmi másért csak ezért, csak sajnos azt már nem osztogatják úgy mint régen, én pl. nem kapok....
Azt tapasztaltam hogy a kölcsönző cégeknél mindenhol más a szokás, még adott cégen belül is, ha más az ország. Abban igazad van hogy emiatt nem érdemes elrontani a nyaralást és idegeskedni.
Ha nem izgat a deposit akkor érdemesebb a bróker cégnél kötni mert az rendszerint sokkal olcsóbb. Viszont a kölcsönző cég ezt sokszor nem úgy kezeli mint a saját biztosítását, szeretik azt eladni helyben. Amennyire én látom a különbség ott van hogyha helyben kötsz biztosítást akkor nem terhel be semmit kár esetén ha viszont a brókernél akkor betereli és majd a közvetítő cég fizeti vissza neked.
Az nem lep meg, és nem is izgat különösebben, erre van a hitelkártya :) Debit kártyát semmi esetre sem adnék meg, nem szeretnék futni a pénzem után, emiatt váltottunk ki hitelkártyát, nem szeretem saját pénzem kockáztatni.
Máltán 1200 EUR-t zároltak egy olyan szakadt Viano miatt hogy egy ép darabja nem volt... de azt is visszaadták simán utólag.
Azért kötöttem csak ilyet mert ahogy utánaolvastam az a játék hogy fillérekért adják az autót, de utána számláznak km díjat, takarítási díjat meg szerintünk keletkezett károkat, illetve ezek tetszőleges kombinációját... nna ezzel nem szeretném elrontani a pihenésünket hogy ezen kelljen aggódnom.
Kapkodni a vasútnál tényleg nem éri meg- de talán nem is kell. Hála Istennek a vasúi közlekedés Portugáliában egyre jobban meg van szervezve (iszonyatos úniós pénzeket költöttek az infrastruktúra kiépítésére). Annál szomorúbb, hogy vonattal még a mai világban is egy nagy kaland Portugáliába menni. Még meg sem lehet közvetlenül venni a jegyet, pedig érdekes lenne összehasonlítani az ajánlatokat a repülövel vagy a busszal.
Ami az autóbérlést illeti, a legjobb tapasztalatokat az elmúlt két évben a Centauro autóbérlö céggel csináluk. Igaz, hogy egy közvetítön keresztül foglaltunk kocsit, de nagyon elégedettek voltunk.
Így érthető.. mi is Lis-ba érkezünk délután, de mi már 3x voltunk, így a várost nem nézzük meg, már első este Faro-ban alszunk, onnan "csillagtúrázunk" majd.
Nekem eszembe sem jutott emiatt hogy ne a reptérre kérjem az autót. Legutóbb nem béreltünk, nagyon jól lehetett volnatozni, elég sok helyen voltunk Lisszabonból kiindulva, ez is egy opció, a kettő kombinációját nem értettem de így már igen.
Mi rengeteget utazunk, nagyon sok helyen béreltünk már autót, soha nem kértem fullos biztit. De miután most utána olvastam gondolkozás nélkül ezt az opciót kértem... nem csak a kaució miatt, olyan is volt akinek 150 dolcsi takarítási díjat számoltak fel... a wizz-ről indulva foglaltam a rentalcars-on, így még 7% visszajár utólag és elég jó áron adták a full protectiont.
Tizenhét évet húztam le melóval a sinek mellett. Egyes embereknek egy vágány is elég volt ahhoz hogy ma már ne éljenek, vagy alacsonyabbak legyenek fél méterrel.
Én csak erre akartam rávilágítani. Pontosabban arra, hogy nem éri meg kapkodni.
A hotelárak nagyon mennek felfelé. 2015-ben 70 eurós szoba most 140 a TRYP Aeroportoban.
ja még annyi hogy egyszer béreltünk már autót a lisszaboni reptéren. De ez már több mint 10 éve volt, akkor nem volt annyira olcsó és az 1200 euros depositot a National nevű cég 2,5 hónap után, hosszas banki levelezgetést követően oldotta fel!
Na és még egy dologra emlékszem, ahogy kijöttünk a reptérről az első dolog amivel szembetaláltuk magunkat egy kb. 5 sávos körforgalom volt. Akkor még gps sem volt nálunk, azt se tudtuk hirtelen melyik kijáratot válasszuk, nem hogy hogy soroljunk be, mentünk vagy 3 kört..
Most találtam meg az akkori szállodai foglalásunkat 70 euro volt egy éjszaka (SANA Rex hotel), most ugyanez a hotel 157 euroért adja azt a szobát. Remélem minden azért nem változott ennyit a városban!
Azért ahogy nézem ez a faroi vasútállomás nem egy nagyon bonyolult pályaudvar! Én is voltam már olyan állomáson ahol ezt nyilván nem vállalnám be, de itt ez reálisnak tűnik. Ha pontos a vonat vagy akár pár percet késik is kapkodás nélkül átsétálunk a másik vágányhoz, nekem ez nem tűnik annyira veszélyesnek. Ha meg késés van akkor max. kávézunk vagy fagyizunk egyet Faroban és megyünk a következővel. Az előbbi ideálisabb lenne, de az utóbbi is belefér.
Lisszabonba érkezünk repülővel viszont Faróból jövünk haza hogy ne kelljen 2x oda-vissza megtenni az utat, vagy legalábbis nekünk ez most így ideálisnak tűnt. Lisszabonban lesz 2 teljes napunk, ott nem kell autó, a 3. nap reggel indulunk délre vonattal. Elvileg az volt a terv hogy a további 5 napra bérlünk autót Faroban. Viszont ez esetben ki kell menni a reptérre és onnan Tavira, ahol megint csak nem kell az autó másnapig, valahogy kényelmesebbnek tűnt ha az ottani hotelhez kérem az autót másnap délelőttre.
Abban igazad van hogy árban a végén nagy különbség nincs, inkább azon gondolkozom hogy mi a kényelmesebb. Kerülném hogy ki kelljen menni az állomásról a reptérre + várakozni 1 - 1,5 órát a sorban... az utóbbi két alkalommal nem csak hosszú sort de problémás ügyfeleket is sikerült kifogni!
A bérlésnél sajnos nekem elsődleges szempont lett hogy ki fogad el dombornyomott kártyát és nem csak hitelkártyát, mert az nincs.... a full biztosítást itt biztos nem fogjuk tudni kihagyni. Olvastam hogy Portugáliában enélkül simán rátolnak a kártyádra egy 1500 euros depositot, hát azt mellőzném!
Vállalható. A vasút Portugáliában sokat fejlödött az elmúlt években. A vonatok pontosabban, a jegyek ára elönyös. Nem kell mérgelödnöd a sok hülye miatt az utakon és az autópálya díjak se kell, hogy érdekeljenek.
Bevallom nem értem hogy ha másnap autót béreltek akkor miért vonatoztok? Nagxon olcsó az autó, nekünk egy Sixt-es (tehát nem helyi kisebb társaság) full biztivel 4,5 napra 25e Ft márciusra a rentalcarson. De volt már autó ugyanennyi időre az autoeurope-on 5 eur-ért, csak miután elolvastam miket írnak az ottani gyakorlatról nem bérelnék se kis társaságtól, se full bizti nélkül. (egyébként máshol sose kérünk full protectiont) Ha nem bérelnétek értem a vonatot, de így nem.
Köszi, hogy ez nekem miért nem jutott eszembe! Mármint csak Faroból néztem a jegyet. Pedig ha Lisszabontól írom akkor tényleg kiadja megvételre végig.
Igen tudom, 12.55-kor van a következő csak ha lehet mielőbb mennénk hogy legyen több időnk Tavirára. Jelen terv szerint másnap már bérlünk autót és megyünk Lagosba.
A vonatok (Alfa Pendular) menetrendje mennyire megbízható pontosságot illetően? Kinéztünk egyet Lisszabonból ami 11.23-kor érkezik Faroba. Ott 11.34-kor lenne csatlakozásunk Tavirába amit el szeretnénk érni. Szerintetek ez vállalható? (még jegyet is kell vennünk mert ha jól tudom a helyi vonatokra amilyen Faro és Tavira közt közlekedik csak helyben lehet jegyet venni.)
Elnézést csak annyit fűznék hozzá még,hogy igenis ugyanolyan előzetesen még itthon kinyomtatott konkrét ülőhely feltüntetésével ellátott beszálló kártya volt ,mint amilyennel Budapestről is utaztunk. Ráadásul előtte még meg is kérdeztem a Wizzair ügyfélszolgálatot, mert nem a honlapjukon nem szerepelt az online check-in lehetősége Lisszabonban. Erre ők megerősítették ,hogy van oline check-in Lisszabonban .!
Az nem beszálókártya volt, Lisszabonnál attól függ, de nekem ki is írta, hogy nincs online csekin, szóval mentem a pulthoz, ahogy illik, ott kaptam meg a papírt.
Igen otthon kinyomtattam és amikor a biztonsági ellenőrzéshez értünk ( kézi csomag+biztonsági kapu) megnézték a még otthon kinyomtatott "beszálló kártyát" és vissza irányítottak a Check-in pulthoz . Itt a bemutatott a még otthon kinyomtatott "beszálló kártya"alapján kaptuk meg a kis " karton" beszálló kártyát és ezzel már átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen stb.
Mi sem értettük ,de így történt Lisszabonban 2017.március 31-én
A repülőtérrel kapcsolatban kérdésem ,hogy attól függetlenül hogy az online check-in-get választottam. Be kell-e állni a beszálló kártyáért a check-in pulthoz akkor is ha nincs feladásra váró csomagod,mert mi tavaly így jártunk Lisszabonban.
Név szerint melyik a nagy park? Mert több parkot is kidob a kereső. Konkrétan melyiket ajánlanád, ha ilyen trópusi, meditterán növényeket, pálmákat szeretnék látni?
Van egy hidegház is Lisszabonban, a nagy park tetején. Nem melegház, mert ott meleg van, inkább árnyékolni kell a növényeket, azért van. Érdemes azt is megnézni.
A reptéren hasonlóak a szabályok mint Ferihegyen, nem tudom ezzel kapcsolatban mire pontosan vagy kíváncsi.
Portó tömegközlekedés €15 három napra fejenként, a reptéren automatából meg tudod venni, az már bevisz a városba.
Bragába mehetsz autóval aminek nagyon olcsó a bérlése, 3 napra 5-6 ezer fornt, teljes cascoval plusz 4 ezer naponta.
Vonattal dalma53 korábban már írt róla:
Guimaraesbe, Bragaba oda-vissza: 6.20€. Bragaban, a vasútáll-tól indul a 2 busz, ami felvisz a Bom Jesushoz 1.65€/irányonként (kihagyhatatlan) A busz az állomás elől indul a kettes busz, óránként jön-megy, a jegyet a sofőrnél tudsz venni. A busz ott tesz ki,ahonnan egy kisebb fogaskerekű visz fel a templomhoz, lefelé is le lehet jönni vele, de inkább gyalog érdemesebb, mert gyönyörű.
Tervezgetek egy 3-4 napos kirándulást Porto-ba. Minden információ jól jönne,különös tekintettel a repülőtéri formaságokra,a tömegközlekedésre . Portóból Bragába is el szeretnék menni
Szia. Megkérdezhetném, hogy a 7.-es kép azzal a tavacskával, valamint a 11.kép azzal a hatalmas pálmafákkal hol készült? Botanikai szempontból melyik a legszebb a városon belül?
Eladtak neked egy biztosítást, mert fogékony voltál.
Nem nevezném lehúzásnak, mert amit állított azt értelmezheted igaznak is, mindössze kimaradhatott az eredetiből estleg a fordításodból egy "mindig" szócska vagy egy "ha", vagy bármi amitől egy mondat kétértelmű.
Hiába vagy a káreseményben vétlen, a kötelező nem fizet egy fillért sem ha a károkozó ismeretlen. És Róka Rudi tuti nem hagyja ott az adatait, ha nincs szemtanu. A szemtanuk ráadásul a tanuskodási felkérésed hatására szinte azonnal megvakulnak.
Nem fizet a kötelező akkor sem, ha a kárt amelyben vétlen voltál nem egy gépkocsi okozza. A háromszáz eurós tükrödet a bicajos pizzafutár is leamortizálhatja és hiába húzod be a lábánál fogva az örsre, hogy verjék ki belőle a pénzedet, a tükröt bizony te fogod megvenni. Ezen kívül van még egy pár kivétel ahol a kötelező nem fizet, de ez a kettő a leggyakoribb.
Bátrak vagytok ha így kibérelitek. Gondolom a deposit is egy kisebb vagyon €1500-2000 körül van.
Nekünk Portóban volt 17 ezer három napra minden (nullázó) biztosítással. A deposit €300 de lehet azt is nullázni. Nagyjából 11 ezer a teljes körű biztosítás, de egy ilyen útnál ezen nem szabad spórolni szerintem, mert könnyen ott hagyod a nadrágod ha valami baj van. Az alap biztosítással €1600 lett volna az önrész, azaz fél millió forintig az enyém a számla.
Végül is nem azt mondta, hogy nincs kötelező, hanem azt, hogy ha én a vétlen fél vagyok, akkor is kell fizetnem (egyébként a lisszaboni Sixt). Ebből következtettünk arra, hogy nincs kötelező (mert ha lenne, akkor ugye az állná a más által okozott káromat). Teljes körű biztosítást pedig azért nem kötöttünk, mert drágább lett volna mint a bérlés (mondjuk így is drágább volt a biztosítás mint a bérlés...).
Szerintetek létezik az, hogy egy Sixt-nél bérelt autón nincs kötelező? Ugyanis azt mondták az irodában, hogy ha a sérülést, kárt nem mi okozzuk, nekünk akkor is kell fizetni, ezért nem mertük + biztosítás nélkül elhozni a kocsit. Ugye csak lehúztak? :)))
Ottjártamkor a (előre megváltott) Lisszabon kártyával rendelkezőket sem engedték be sorállás nélkül. A Jeromosoknál váltott Belém torony belépővel már soron kívül bejuthattam az épületbe.
Sziasztok! A Jeromosok kolostorába lehet vagy érdemes előre jegyet venni? Több mint 10 éve jártunk Lisszabonban utoljára akkor sehol nem volt sorban állás, de most hogy olvasgatom a fórumot látom ez erősen megváltozott... Május végén megyünk, vasárnap/hétfőn leszünk a városban így csak a vasárnap opció mert ugye hétfőn zárva.
És egy másik kérdés: Nagyon szeretjük a piacokat (zöldség, gyümölcs, élelmiszer), tudok ilyet ajánlani a városban?
A TAP Magyarországi irodája segített a problémám megoldásában, áttették az FNC-LIS jegyemet egy korábbi gépre.
Ezúton is köszönöm az ott dolgozóknak ezt a segítséget!
Bárhonnan szemléltem a terminálváltást, a LIS-be érkező gép esetleges késését, A T2 szekut akár Fast Track-al is - nagyon nagy eséllyel vesztes dolognak tűnt ez a bruttó egy óra ötvenöt-percre csökkent "sovány disznó vágta". Túl sok volt benne a "ha". Az eredmény meg lehetett volna egy körülbelül százezres bukta.
Utólag belegondolva az egész aznap utazásos "fapadossal tovább" mizériát, a kispogyó-nagypogyó dilemmát megúszhattam volna, ha megszállok Lisszabonban egy éjszakára, hogy a másnap délelőtti TAP géppel jöjjek haza. Anyagilag, komfortban, bármiben jobban jártam volna, mint ezzel a kavarással.
Szétaggódtam a maradék agyam, így írtam a TAP magyarnak, hogy van e mód a korábbi gépre térítésmentesen áttenni a jegyeimet (az egy drágább járat) Várom a viszaválaszukat.
Ha áttennék a jegyet, akkor helyre billen az agyháztartásom és az adott napon meg elmegyünk a Leao-ba 8 euróért tönkre zabálni magunkat.
nyugi. teljesen jól tudod. nem lesz feladott poggyászotok, azzal nem kell vacakolni. csak annyi a feladat, hogy megtaláljátok a két terminál közt közlekedő buszt, ami nem túl bonyolult. vagy ha már nagyon fogy az idő, akkor taxi talán gyorsabb, ezt nem tudom.
Megnéztem a TAP járatomnak a tavalyi előéletét, de akkor még nem volt módosítva az időpontja, így a statisztikája sem ér egy fabatkát sem. De a fél fabatkás infó azt mutatja, hogy mindössze 48%-ban sikerült időben érkeznie Lisszabonba. A FR24-en meg vannak egészen riasztó késései is.
Az elmúlt harminc év általam kitöltött lottószelvényei alapján bátran állíthatom, hogy én nem leszek a 48% szerencsés között.
"Ki kell menned mint az érkezők és és újra feladni, ha nincs akkor csak újra bejönnöd ahol az induló utasok."
Ennél a résznél elvesztettem a fonalat. Ha nincs feladott pogyó, akkor a T1-en itt visszamegyek az elsőre az indulási szintre és ott elhagyom az épületet és elvileg találok egy T2-re járó buszt. Az ha jól tudom ingyenesen átvisz a T2-terminálépülethez.
Az majdnem két óra elég lesz ha nem késik az érkező géped. Arra figyelj, hogy mivel nem átszálló utas leszel. fel kell venned a feladott poggyászod. Ki kell menned mint az érkezők és és újra feladni, ha nincs akkor csak újra bejönnöd ahol az induló utasok.
A repülős fórumokon nehogy fel- leszálló, vagy főleg ne kifutó pályát mondj, mert az futópálya! Erre ugranak. :)
Nyugdíj felé félúton is tanul az ember. Ettől az UB-től komolyan kifeküdtem.
Itt parasztországban, ahol egy nyomorult optikai meghajtót is "dí-ví-dí"-nek, egy csatlakozót "dí-ví-áj"-nak mondanak, nem tudtam mit kezdeni az UB rövidítéssel. :) Miután az egyik utazásos topicban az orromra koppintottak, hogy lepilótáztam a CPT-t és az FO-t vadul keresni kezdtem a UB-t - sikertelenül.
Ha igaz ez az állandó zsúfoltság a T2 szekun, akkor azt hiszem felül kell vizsgálnom a terminálváltásomat amire 1 óra 55 percem lenne, ha nem késik a TAP gép, amitől a T2-re kellene loholnom a Wizz-hez.
Maximum size of hand baggage: 55x40x20 cm / 22x16x8 in.
If flying in Economy Class*, the maximum weight will be 1 piece up to 8 Kg, plus 1 personal item with a maximum weight of 2 Kg/4.4 Ib. If flying in Executive Class**, you can carry 2 pieces up to 8 Kg each, plus 1 personal item with a maximum weight of 2 Kg/4.4 Ib.
*Excluding flights to / from Venezuela, with only 1 piece of luggage allowed up to 10 kg / 115 cm (55x40x20). **Exception: To / from USA 1 piece up to 8 Kg and 115cm (55x40x20cm), due to US TSA (Transportation Security Administration) policies.
Azoktól kérdeznék akik nem wizzairrel hanem a TAP légitársasággal utaztak Portugáliába: A szokásos kisméretű bőrönd mellett fel lehet vinni még egy kicsi kézitáskát "discount economy" jeggyel? Az egyik helyen azt olvasom hogy csak 1 bőrönd, a másikon meg hogy +1 kisméretű táska max. 2kg.... Köszi!
igazad van ! az ülőhelyeket figyeltem ! erre nem gondoltam ! de érdekes, hogy amikor az ülés térkép szerint elfogynak a helyek a gépen még teljes sorok üresek !
Miből gondolod, hogy az indulás előtti 2 napon adták el a jegyek 70%-át? Az ülőhelyek számából? Annak a nagy része az utolsó 48 órában indul meg, akkor osszák ki az ülőhelyeket azoknak akik nem akarnak külön fizetni érte.
Az UB mostanában tényleg nagyon zsúfolt, ennek egyik oda a megemelkedett utasforgalom. Tavaly +3000 utassal volt több minden nap, idén újabb +3000 utas / nap, a terminál és az UB kapacitás már nagyon a kezelhetőség határán van. Iszonyat sokan vannak már most januárban, mint ha nyár lenne, erre a nap minden szakában számítani kell. Előfordul a 40-45 perces sorban állás is.
Megszokhatuk hogy a hideg téli időben a repülőjegy árakat is összehúzza a hideg ! A csökkenő utazási kedvet,csökkenő jegyárakkal próbálják kompenzálni a légitársaságok.Igy esett a választásom Lisszabonra ami nyáridőben csak horror áron elérhető.A rövid kint tartózkodás nem tette lehetővé hogy Sintra-ba és Cascais-ba lemenjek , de Belém és Algés belefért.
január 12 : A 07 óra 31 perckor induló személy vonattal felvonatoztam Debrecenből Ferihegyig (Az elektronikus jegyek 2017 december 15.-től 10%-kal csökkentek )A repülőgép indulásáig a várakozást a mastercard lounge-ban töltöttem.(wizz hk tulajdonosoknak ingyenes )A biztonsági ellenőrzésnél az A és B oldalon is soha nem látott hosszú sor állt, ami a terminál végéig ért ! A gépem 16 óra 20-kor indult W6 2393 6090 wizz pont Airbus a321 .Sokáig azt hittem majdnem üres gép lesz, az indulás előtti 2 napon adták el a jegyek 70%-át.ülőhelyet nem vásároltam ezért a boarding pass-t csak 2 nappal korábban tudtam letölteni,de úgy esett jutott ablak melletti hely ( 21a ).Gyönyörű volt a megérkezés az ereszkedő gép elment az óceánig és onnan fordult a leszálló pálya felé .Végig repülve a kivilágított várost. Pontos érkezés után buszoztatás T1-re.Az épület előtti metróban megvettem a 24 órás napijegyet+ kártya (6,8 euro) árustól ,mert ott csak 2 fő állt sorban .Első utam a Marques de Pombal térre vezetett ahol a 20 óra 29-es 753-as Carris busszal átbuszoztam a Tejo feletti Április 25 hídon.Innen már jól látható volt a kivillágított Christo Rei (A járat hétvégén nem üzemel,ezért kellett még péntek este ezzel kezdeni)Portagem-nél leszálltam és a visszafelé busszal visszatértem a Pombal térre.A szállásomat itt foglaltam 400 méterre a metrótól Braamcamp Sublime Hostel 8 ágyas dorm 5 euro/éj + 1 euro city tax (leakciózták az el nem adott szállásokat, ezért átfoglaltam a drágább, de lemondható szállásomat erre.)Nem volt "sublime" de tiszta volt,alvásra tökéletes,jó helyen.Nem voltam álmos ezért metróval elmentem a Praca do Comercio-ra és végig sétáltam a Rue Agusta-n.Csaptam egy fél kört a 28-as villamossal ismerkedve az Alfamai éjszakai élettel. Martim Moniznál szálltam át a villamosról a metróra.A szálláson egy gyors zuhany után reggelig aludtam.
január 13 : 06 óra 15-kor amikor elindultam a szállásról elállt az addig ömlő eső. 06 óra 30-kor indult az első metró amivel elmentem Cais Sodre-ig itt átszálltam a 15E jelű villamosra amivel a végállomásig Algés(Jardim) megállóig mentem.A vasúti síneken átbukdácsolva,az óceán és a Tejo torkolatához értve a nap is felkelt. 2 éve jártam már az óceánnál ,de akkor a túlsó oldalán. A 15E villamossal vissza felé a Pastais de Belém cukrászdánál szálltam le.Korán volt még nem voltak sokan.A cukrászda kis muzeum is a korabeli eszközökből és látvány pékség is .A sütit (muffinformában készitett krémes 1,1 euro) megkóstoltam.(A városban kapható "nata" egy kicsit édesebb volt) Innen a szemben található Padrao dos Descobrimentos a felfedezők emlékművéhez mentem majd végig a Tejo partján A Belém toronyig.Kellemesen sütött a nap a Jeromosok kolostorához 9 óra 40-re értem,már tartott bent a mise.A templom belső és Vasco de Gamma sírjának megtekintése után villamossal vissza mentem a Cais Sodre megállóig. Itt megnéztem a halpiacot és a TimeOut éttermet.Itt kezdett szemerkélni az eső ,de amíg a Pingo Doce-ban vásároltam abba is maradt.A belváros felé vettem az irányt.Baixa Chiado-nál szálltam le ahonnan rövid séta volt (lefelé) a Santa Justa lift amivel felmentem a Carmo templomig.Rengeteg remek kilátó van a belvárosban ez is egy volt a sok közül.Innen a Rue Agusta-ra mentem nappali fényekben, utcazenészekkel még hangulatosabb volt mint este.A "pitta" épülete előtt lefotóztam magam, mint amikor Jeremy Irons jön ki a boltból az Éjféli gyors Lisszabonba című filmben. A főutcából nyilik a Rue de Victoria aminek a végében lévő épületben ingyen lift megy fel a Szt György várba (Elevador Castelo ) a 3.-ik emeleten miután kiszállunk egy utcával arrébb egy Pingo Doce-ban folytatódik a liftezés itt a 7.-ik emeletet kell választani.Egy nagyon szép kilátóban találjuk magunkat.Nem volt kedvem a várig gyalogolni (mert még volt innen távolság ) ezért a kilátó után lifttel ugyanezen az útvonalon lefelé indultam.A Sé katedrálishoz sétáltam ami nem volt messze,amíg bent pihenttem , kint volt egy gyors zápor.A katedrális előtt áll meg a 28E villamos ezzel mentem a Santa Lucia kilátóig, onnan egy megállónyira van Portas de Sol kilátó Innen pár megállóra és egy kis sétára volt Shenora do Monte kilátó ami az összes közül a leg lélegzetelállítóbb volt.Remek rálátással a várra.Metróval a Rossio-ra mentem ahol az egyik hires Ginjihna boltban vettem ( hoztam haza szuvenirnek is kis zárható üvegben ) a nemzeti meggy likörükből(1,4 euro/ pohár).(az íze olyan mint a konyakos meggynek)Leültem a Praca da Figuera-n és napközben látott "Castello " 737-es számozással közlekedő mikrobuszra kerestem a neten ,hogy honnan közlekedik,akkor begurult elém, ott volt a megállója.Saját erőből már nem tudtam volna felmenni,de így nem volt gond. A vár előtti részen sétálgattam,de nem mentem be.Itt is remek utcazenészek voltak.(láttam már sok hasonló várfalat belülről,legutóbb Szkopje-ban ingyen)A 737-el vissza a metróig és onnan Oriente. Az Orientén először a Vasco de Gamma bevásárló központot néztem meg, majd a Tejo partra lesétálva már látszott a 17,5 km hosszú Vasco de Gamma híd.Gyalog kényelmes sétával elindultam a Vasco de Gamma toronyig.Majd innen a Moscavide metró állomásra ami kivitt a reptérre ekkor már 17 óra 30 volt az idő. 20 órakor indult a gépem Bergamoba (Ryanair FR2086 25.50 euro ) 23óra 50kor érkezett meg a teljes utat végig aludtam a felszállástól a leszállásig. Debrecenbe január 14-én 18 óra 10 kor érkeztem meg W6 7874 járattal (3150 wizz pont ) Nagyon jó volt, remélem egy Portoi kör is összejön valamikor !
Amiket írtam, azokat onnan érdemes (mondom: szerintem, ezek szubjektív dolgok persze), én is ott szálltam meg. A blogomon írtam is róla valamivel részletesebben, esetleg nézd meg ott, hátha megnyerő lesz mégis (katt a nevemre, ott találod az oldal címét).
Köszi, elkezdem majd megnézegetni... egyelőre csak a képeket néztem a térképen, a tengerpartok lenyűgöznek. Nagyon szeretem a tengert, főleg ott ahol fürdésre alkalmatlan mert szeles-sziklás és nincs napágy :-D
Még egy olyan verzióban gondolkozunk hogy Lisszabonból egyből lemegyünk Faro-ra, ott eltöltünk pár éjszakát és csillagtúrázunk (autóval leginkább) erre-arra, majd visszamegyünk Estoral-ba az utolsó 2 éjszakára és kicsit újra körülnézünk Sintra környékén. Nagyon szeretünk autózni, a távolság nem akadály ha érdekesek az utak és van látnivaló út közben.
Segítséget kérnék, többszöri nekifutásra is tanácstalan vagyok :)
A márciusi hosszú hétvégén megyünk a férjemmel Lisszabonba. Autó megvan. A gondom hogy fogalmam sincs merre induljunk... voltunk többször Lisszabonban (privát és cégesen is), alaposan bejártuk az egész várost, és voltunk Portoban egy hetet + a Duoro völgyben is kirándultunk. Belém, Cascais, Cabo di Roca, Sintra, Estorial megvoltak szintén de oda szívesen visszamegyünk mert csak egy rövid kirándulás volt Lisszabonból. Ez mind tetszett, bármikor szívesen visszamegyünk de most szeretnénk valami mást látni.
Merre érdemes szerintetek indulni, mi az ami pluszt ad ha a fentieket már láttuk? Amiket nézegettem a Tripadvisoron vagy mind itt vannak vagy Madeirán oda meg nem mennénk.. menjünk északra, vagy érdemes inkább lemenni délre, esetleg menjünk csillagtúra-szerűen Lisszabonból egy nem belvárosi, parkolós szállásról hol északra hol délre?
Ez nagyon szuper leírás köszönjük, aki ezek után eltéved az meg is érdemli. :) Az honlapon olvasható hogy árak kicsit emelkedtek azóta, már a 72 órás jegy se annyiba kerül és a Porto - Braga vonatjegyet se kapni már sajnos €6,20-ért. Az általános része viszont nagyon hasznos információk a tömegközlekedőknek.
Mi sajnos csak 4 napra megyünk és nem akarjuk a rövid rendelkezésre álló időnket utazással és buszra várakozásokkal tölteni pályaudvarokon, átszállni, csatlakozni. Szerencsére nagyon olcsó az autó bérlés is ami nagyobb mozgásteret és szabadságot is ad, a szállástól az kinézett célpontig is gyorsabban jutunk el akkor amikor mi akarunk és nem kell előre jegyeket vásárolni sem.
Portóban három történelmi villamos van, a leglátványosabb és leghosszabb talán az 1-es, ami végigmegy a folyóparton az óceánpartig a torkolat mentén.
"Mivel mostanában a Wizz egész "olcsón" utaztat Portoba, egyre többen szánják rá magukat az utazásra. Kerestem a neten a praktikus utazási tanácsokat és mivel nem találtam, leírom tapasztalatainkat, mert ugyan létezik egy hivatalos honlap, de semmi nem úgy van, ahogy az ott leírva vagyon. Portóba a rep.térről a belvárosba jutás valóban nagyon könnyű és szerintem egész Európában a legolcsóbb. Amikor a poggy. megragadása után kijöttök a kijáraton, azonnal jobbra, majd balra kell fordulni, mozgólépcsővel vagy lifttel lemenni 2 szintet. Végig táblák jelzik M-mel a metrót. Egy aránylag nagy aluljáróban az automatánál kell megvenni a jegyeket, rendszerint van ott egy hiv.egyén, aki beszél angolul, segít a megvételnél. A városba Z4-es jegy kell, ennek ára 1.85+0.60€ = 2.45€ (1óra20percig utazhatsz vele). Az automata portugálul és angolul beszél, nyomkodni kell, majd pénzt bedobni, alul a jegyet kiadja. Nagy pénzt is elfogad, visszaad. Amikor a jegyet magadhoz vetted, fel kell menni a lépcsőn és máris a (lila színű) E jelzésű metrónál vagy. A jegyet a jegyellenőrző automatánál érvényesíteni kell. No és akkor jön a csavar: ezt a jegyet el ne hagyd!!!!!. Ugyanis mi ellenőrrel ugyan egyszer sem találkoztunk, DE: ez a jegy (mint papír) a 0.60€ A továbbiakban, ha még akarsz közlekedni, vagy a reptérre újra kimenni akkor már csak 1.85€, ezt a jegyet kell feltöltened, ha nincs meg, újat kell venned.
Viszont vigyázz: ha napi, több napi bérletet veszel, ez a jegy azzal nem tölthető fel, arra újat ad és számol fel. Az 24 órás bérlet ára 4.15, a 48 órás: 8.30 + 0.60€. Mi három napos bérletet vetünk, ami így nekünk: 13.05€ volt. A nap, az első érvényesítéstől indul, a jegyellenőrző automata mindig kiírja, hogy mennyi időd van még az érvényességből. A napoknak nem kell egymást követniük, lehetnek kihagyások, mindig 24 órára engedélyezi az utazást. Tehát a 19.00-kor érvényesített napi bérlet másnap este 18.59-ig érvényes bármilyen metró+buszra. Csak a városban közlekedésre lehet sima jegyet is feltölteni (pl. a rep.jegyesre) ennek ára 1.20€ és 80 percig érvényes bármire, bármilyen irányban. Az összes látnivaló a városban Z2 és Z4 körzet, de
leginkább a lábbusz az igazi.
Ha Portoból elutaztok, ugyanez a rendszer, ezt a vasútállomáson lehet megvenni, szintén automatából, de vannak pénztárak is. Guimaraesbe, Bragaba oda-vissza: 6.20€.
Bragaban, a vasútáll-tól indul a 2 busz, ami felvisz a Bom Jesushoz 1.65€/irányonként (kihagyhatatlan)
A városi sikló az Eiffel híd mellől indul: 2.50€ (Irtó gyors, élvezetes, csak nagyon rövid) A "budai" oldalon lévő "libegő" 7€ (Ez nem igazán éri meg, gyönyörű, hasonló képeket lehet csinálni a gyönyörűséges hídról) A nosztalgia 2 villamos (kimegy az óceán partjára) 2.50€ persze irányonként. (Ez fantasztikus!!!) "
A fentieket kiegészítve, kérdésedre a felelet: nem kell megmondani, melyik vonattal fogsz visszajönni, bármelyik Portoba jövő vonatra felülhetsz. (mint itthon)
A Bom J-hoz, az állomás elől ind. a kettes busz, óránként jön-megy, a jegyet a sofőrnél tudsz venni. A busz ott tesz ki,ahonnan egy kisebb fogaskerekű visz fel a templomhoz, lefelé is le lehet jönni vele, de inkább gyalog érdemesebb, mert gyönyörű.
Lekérdeztem a vonatjegyet egy adott időpontra max 29 euro oda----vissza 2 főre, előre vásárlással sokkal olcsóbb ,persze van benne rizikó.
Outward: 2018-03-10
Porto - Sao Bento
Braga
Inward: 2018-03-10
Braga
Porto - Sao Bento
U 15521 | AP 131
09:30
10:25
00h55
€ 14.50
€ 9.00
AP 134 | U 15544
18:07
19:00
00h53
€ 14.50
€ 6.00
The special offer prices are available for purchases that are made 5, 8 or more days in advance and they are subject to seat availability during the purchase process. These tickets can be reissued but cannot be refunded.
Köszönöm a válaszokat! A drón számomra nem jelent fényképezést. A fotózás az az, amikor fogom a gépet, és a saját lábamon állva kézzel állítom be a paramétereket, és látom a kompozíció lényegét, nem egy távirányítós szarral bohóckodom.
Meg kellene nézni irányban a másik tetejéről, mert én csak ezen az oldalon jártam, fák közt kb. ennyi amit egyszerűbben ki lehet hozni és ott már domb sem volt:
Kétlem hogy eltérne a vonat jegy vásárlás a többi EU országokétól, esetleg a promo jegy árak miatt érdemes 1-2 hónappal előre megvenni.
Sajnos számolni kell azzal is, hogy ha esetlegesen törlik vagy módosítják a (Wizzair) járatod akkor minden előre kifizetett dolgot bukni fogsz. Legyen az szállás, vonatjegy, Andante Tour kártya stb. Szállást előre kell foglalni, de érdemes az ingyenes lemondásra figyelni.
Csak egy tipp, aztán persze lehet nem jól látom, de...
oda-vissza két főnek a vonat €55-60. Az állomásról Bagából a Bom Jesus gyalog 6km, vagy onnan busszal ki tudja van-e és ha igen akkor mikor megy és mennyibe kerül.
Egy kis autó 3 napra €20-ból megvan a reptéren és megspórolod kapásból a két Andante kártyát és a vonatjegyeket. Még teljes biztosítással is megvan az autó €60-ból plusz az üzemanyag legyen 250km-re számolva €10-12, az 72, a jegyeket meg €90 alatt nem úszod meg csak ha előrendeled ami kockázatos és szerintem értelmetlen. Nem leszel időhöz kötve, akkor indulsz és arra mész amerre akarsz, vissza Guimarães se nagy kerülő és vétek kihagyni (esetleg Póvoa de Varzim aréna, vagy egy jó fürdőzés a strandon).
Egy kérdéssel fordulok azokhoz, akik voltak már a Pena Palotánál: az épület együttesről honnan lehet fotót készíteni, hogy az egész rendesen látszódjon? A kérdésem lényege, hogy a képeslapfotókhoz hasonló beállítás elérhető egy turistának, vagy azok többnyire légifotók? Köszönöm előre is az infókat!
Segítsetek kérlek, nyáron tervezünk Portói nyaralást, és szeretnénk átmenni Madeira és Porto Santo szigetekre. Hogyan lehetséges ez ? Nagyon köszönöm előre is. Üdv.
Portóba felesleges ez igaz, de ha valaki Aveiro - Costa Nova vagy Vila do Conde - Braga - Guimarães szeretne beiktatni, akkor jól jöhet. Kimondottan olcsó az autó, két főnek már megéri, Milánóba egy napra drágább mint itt háromra.
Béreltem autót (Bragára) 18,985Ft-ért 3 napra teljes biztosítással, ami fedezetet nyújt lopás és minden külső vagy mechanikai sérülés esetén. Az autóbérlő cég csak €300 biztonsági óvadékot kér, ami a helyszínen tovább csökkenthető.
Jó lenne tudni melyik légitársasággal fogsz utazni. Közvetlen és árban is a legolcsóbb a Wizzair, tehát induljunk ki ebből.
Mikor a jegyet megvásárolod lehetőséged van ülőhelyet választani, illetve elsőbbségi beszállítást igényelni. Ez utóbbi azért praktikus, mert két kézit vihetsz fel magaddal a gépre, és ha nem veszed meg, akkor azt az egyet is elveszik (benne a fényképezővel, meg mindennel). Nem szeretném, ha a csomagosok dobálnál, megsérülne, eltűnne, összetörne, a reptéren várni kéne. A poggyásza való várakozás szokott az utazás legizgalmasabb része lenni, €5-10-ért inkább kihagyom.
Portóban, ahogy biztos utánaolvastál már máshol is vagy a google térképen is láthatod, csak egy terminál van. Ferihegyen A és B, mindegy melyik oldaon mész át az utasbiztonsági ellenőrzésen, bár az A oldalon általában délután kevesebben vannak.
Ma és holnap is tart a 20%-os kedvezmény, márciusra még vannak jó áron jegyek, áprilisba februárban várható
(mindig 2-2,5 hónappal előre a legalacsonyabbak az árak)
Márciusban már a 2-3 csillagos olcsó szállások több mint fele most is telt házas, szóval az már javában turista szezon.
Magdi 20 éve él kint, ő segített nekünk az időpont és szállás kiválasztásában.
A városi tömegközlekedésre visszatérve volt még egy kérdésem, mely szerint a Andante Tour kártya mire érvényes, féltem csak a metróra. Azt olvasom, hogy ez szinte mindenre jó, kivéve a libegőt, fogaskerekűt és a történelmi villamosokat.
A repülőtéri formaságok alatt, elsősorban check-in -ről szeretnék információkat ( online lehetséges-e, Lisszabonban be kellett állnia beszálló kártyáért hiába itthon online elvégeztem a check-in-t) ) ,van-e több terminál stb? Az Andante Tour kártyán gondolkodom ,mivel az Istay hotelt néztem ki magunknak ez központi fekvésű. Inkább áprilisra gondoltam,talán már akkor sokkal jobb az időjárás
Üdvözlök mindenkit!Október végén töltöttünk barátnőimmel öt napot Lisszabonban. Pár okosságot szeretnék megosztani veletek, hátha valaki tudja hasznosítani.
A repülőtérről nagyon egyszerű a bejutás. Metró egészen a reptérig közlekedik. Ahogy kijöttök a reptérről, a metró aluljáróban meg tudjátok venni a viagem nevezetű kártyát, amire ott helyben fel is tudjátok töltetni a kívánt összegeket. Ezzel tudtok közlekedni. Metrón, villamoson, buszon. Csak odaérintitek a megfelelő helyre a kapuknál, jegykezelőknél és mehettek is. Én javaslom a fülkében ülő embertől megvenni, mi legalábbis gyorsabban végeztünk, mintha az autómatában vásároltuk volna. Persze ez attól függ, hol, mekkor a sor. Most nem voltak sokan. Sok autómata is rendelkezésre áll. Nekünk a szállásunkhoz egy átszállást végre kellett a metrón hajtani, de minden megálló ki van írva a metrókocsikban is, tehát nem lehet eltévedni. Különböző színekkel és elnevezésekkel jelölik a metróvonalakat. Mi rengeteget gyalogoltunk, igazából a megérkezéskor feltöltött 10 eurót sem utaztuk le, pedig aztán tényleg mindent megnéztünk a városban.
Mi a Felix Garden Hotelben laktunk a Pombal téren. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Központi helyen fekszik (15 perc gyalog a Rossio, a pályaudvar, stb.), nagyon tiszta (naponta takarítás, törülköző csere). A reggeli meg valami káprázatos volt. Korán kell reggelizni, utána sokan vannak!
Első nap este érkeztünk, utána már csak a bejelentkezés a szállodába és a környéken való séta, vacsora következett. Éttermet nem fogok ajánlani, mert az a tapasztalatom, hogy mindenhol finomakat lehet enni és nagyjából egyforma áron. Nincsenek nagyon elszállva az étel árak.
Másnap a Moritz térre lesétálva, felszálltunk a nevezetes 28-as sárga villamosra (viagem kártyával). Kicsit kellett csak sorban állnunk és a másodikra fel is fértünk. Mondjuk elég korán, szerintem 9-fél 10 körül már ott is álltunk a megállóban. Nagyon hangulatos volt, szép helyeken vitt végig. A villamosról már ki is tudjátok választani, hogy visszafelé hol szálljatok le, mit akartok részleteiben megnézni, melyik látványosságot nevezetességet. Elég sokáig elmentünk, az Esterla Bazilikáig. (fényképezzétek le a megállóban felszálláskor a megállók neveit, így követni tudjátok, hol jártok. Be van rajta jelölve, hogy mi számít még belvárosi résznek.) Itt megnéztük a bazilikát és a vele szemben lévő szép kis parkban is sétáltunk kicsit, majd visszaszálltunk a villamosra és visszamentünk addig, ameddig gondoltuk. Onnan gyalogoltunk, Bairo Alto negyed egy része, aztán az Alfama negyedet gyalog jártuk már be. Sé Kateldrális, a gyönyörű kilátás, a kis utcák. Bementünk a várba is. A kilátásért megéri, egyébknt nem egy nagy látványosság. Gyönyörű időnk volt végig az öt napban, 28-30 fok október végén. Minden nap 15 km-eket mentünk, reggeltől késő estig.
Harmadik nap reggel vonatra szálltunk. Rossio térről indulnak a pályaudvarról a vonatok. Pontosak, tiszták. Itt is volt egy kis sor reggel a jegyekért, de gyorsan ment. Erre nem jó a városban használatos viagem. Kb 40 perces út után megérkeztünk Sintra-ra. Ahogy kijöttök az állomásról, keressétek meg a buszmegállót, 434 busz jár körbe Sintran. Egyszer megveszed a jegyet a buszon (nálunk sokan álltak sorban, ezért már előre jött egy hölgy a sorban és ott adta el a jegyeket) és leszállsz ott, ahol le szeretnél, majd visszaszállhatsz ezzel a jeggyel és mehetsz a következő látványossághoz. Mindenhol rengetegen akarnak felszállni, készülj. Gyalog nagyon-nagyon sok,meg se forduljon a fejedben. Talán az első, amit még bevállalhatsz, a Nemzeti Palota, kb. 1 km a vasúttól, de a mór vár és a Pena Palota iszonyú távolságra, magasságban van. Ha akarod, ezekbe a belépőket előre is megveheted a vasútállomás kijáratától balra, kicsit lesétálva az út túloldalán a busztársaság ablakainál. Mi megvettük, de nem kellett volna sokat sorban állni a látványosságoknál sem, de így biztosabbnak éreztük. Szóval feltülekedtünk a buszra, megnéztük a Nemzeti Palotát. Javaslat: ha még a mai napon meg akarod nézni a Pena Palotát és Mór várat, valamint el akarsz jutni Cabo de Roca-ra és Cascais-ba, akkor a Nemzeti Palotát vagy csak kívülről nézed meg, vagy haladósan belülről is. Mert a másik kettő több időt kíván és véleményem szerint szebb is. Utána átbuszoztunk a Mór Várhoz. Itt végigsétáltunk a megmaradt falakon. Gyönyörű a kilátás, mindenképp javaslom. Utána gyalog átmentünk a Pena Palotához. Itt nagyon sokat kell majd sétálni, ráadásul csakis felfelé. Készüljetek. Viszont itt már buszra nem érdemes felszállni, mert tömeg van és a busz sem megy már nagy távolságot, a többit mindenkinek gyalog kell megtennie. A mi nyárias melegünkben nem volt egyszerű. Megnéztük a Palotát is, nagyon tetszett. Utána felszálltunk az első buszra, amire felrétünk és vissza a központba. Ott átszálltunk a 403-as buszra (a vasútállomásnál van a megálló), külön jegyet kell venni (sajnos a jegyárakban már nem vagyok biztos, nem szeretnélek titeket félretájékoztatni). Kb 50 perc tempós buszutazás vár rátok egy tiszta, mondern busszal és már ott is vagytok az óceánnál. Kihagyhatatlan Cabo de Roca. Nekünk nagyon jó időnk is volt, szél sem fújt nagyon. Érdemes kisétálni a túristák által nem nagyon járt részekre (ami persze még nem veszélyes) és ott leülni kicsit elmélkedni. Gyönyörű volt. Vettünk egy zacskó gesztenyét, vittünk magunkkal ginja-t és ott elfogyasztottuk. Amikor megérkeztek, nézzétek meg, mikor indul az utolsó busz Cascais-ba, nehogy lekéssétek. Ott megint fizetni kell és kb 30 perc múlva már a hangulatos kis városban sétáltok az utcán. Mi épp naplementekor értünk oda. Vacsoráztunk egyet, sétáltunk egy kicsit és vonattal visszautaztunk (kb 40 perc) Lisszabonba. Javaslom a vonatot, mert gyors, nem drága, tiszta, megbízható.
Negyedik napon Belemvolt a nagy cél, de előtte megnéztük a Rossio-tól pár perc sétára található santa justa elevatort. Beálltunk a sorba (hosszú..., öt euró...), de végül nem szálltunk be, mert az egyik ismerősünk azt mesélte, hogy az elevator feletti utcában van egy kis bőrműves bolt és abban egy lift, mely ingyen használható. Azzal fel lehet menni és onnan kicsit fellépcsőzni, majd kilyukadsz ugyanahhoz a kilátó hídhoz, ahová a Santa Justa visz fel. És tényleg. Gyönyörködtünk a kilátásban, utána az itt található tető nélküli templomot néztük meg belülről, kívülről (Museo Arqueologico do Carmo). Majd lesétáltunk a Comercio térre (gyönyörű), ahol beültünk egy tuk-tuk-ba és elvitettük magunkat a Belém toronyhoz. Gyönyörű időben, a Tajo folyó partján megcsodáltuk, napoztunk, koktáloztunk, lesétáltunk a felfedezők emlékművéhez, ott is elidőztünk (egyikbe sem mentünk be, mert rengetegen álltak sorba mindenhol és inkább élveztük a napsütést, a látványt) A felfedezők emlékművének tetejére lifttel is fel lehet menni. A Tajo folyót egyébként már a városban is megcsodáltuk párszor. Leültünk a partjára a Comercio téren napozni, nézelődni, kávézni. Kihagyhatatlan. Utána felsétáltunk a Jeromosok Kolostorához. Tipp! Hosszú sor a nagy melegben... ne álljatok be... Ha szembe álltok a bejárattal, balra van egy kis sétára a múzeum bejárata. Ott ugyanúgy meg tudjátok venni nulla sorral a jegyet, ugyanannyiért. Utána visszasétálsz a tömeghez és mellettük be tudsz sétálni a jegyeddel...
Utána elsétáltunk ahhoz a cukrászdához, ahol az eredeti pasta de nata süteményt süti. Két perc gyalog a kolostortól. Ha kijöttök a kolostorból, balra induljatok el a főúton. Ahol a tömeget látjátok, az az. Ne álljatok be a sorba, mert azok elvitelre viszik, hanem menjetek be és vagy öt termen keresztül is bemehettek akár, akkor a cukrászda. Nagyon sokan vannak, de nem kell sokat várni. Kérjetek máris kettőt, mert egy nem elég, hozzá egy jó kávét.
A cukrászda feletti utcában található egy szép kis kert, de én nem ajánlom. Régen szép lehetett (talán egy-két euro a belépő), de most már elhanyagolt. Mi megbántuk.
Utána a 15-ös villamossal tudtok visszajutni a városba, vagy busszal (sajnos nem emlékszem a számára) vagy vonattal. A villamosnál nagyon nagy tömegre számítsatok, sorba kell állni. A vonathoz meg gyalogolni kell kicsit. Mi busszal jutottunk vissza. Utána még elsétáltunk a Comercio térről az Alfama negyedbe és kerestünk egy hangulatos éttermet, mert fado esten szerettünk volna részt venni. Beültünk egy nekünk tetsző kerthelyiségbe és meg is hallgattuk. Nekem az ételeik nem nagyon jöttek be, mert én sajnos nem szeretem a halat. A csirkét és a sertéshúst szerintem nem fűszerezték túl, ízetlen volt, Igazából köreteket és desszertet ettem ezekben a napokban, a reggeli kivételével. A halat imádó barátnőim viszont imádták a mindenféle herkentyűket. Mindent kipróbáltak. A fado est pedig kötelező program szerintem.
Utolsó napunkon a Pombal tér feletti nagy parkot jártuk be, majd a belvárosban sétáltunk, ebédeltünk , napoztunk a folyóparton, pihentünk. Sajnos eltelt ez a pár nap. Késő délután indult a gépünk hazafelé.
Fontos!!! Hazafelé a reptér előtt szállsz ki a metroból, ott, ahová érkeztél Budapestről. De nem innen indulsz vissza, hanem fel kell szállnod egy reptéri buszra , ami átvisz a Terminál 2-be. Mi ezt majdnem elszúrtuk, de végül még időben észbe kaptunk. Szóval a reptéri busz átvisz abba a terminálba, hol majd át tudsz esni az ellenőrzésen, stb., stb.
Most vettem repjegyet (Wizz -20%-kal 17ezer/fő volt oda-vissza) márciusra és a közel a Mouzinho-hoz foglaltunk szállást Boavista-n, 100 méterre a metrótól. Metrónak hívják de ez sok helyen a felszínen közlekedik. link
A turisztikai központ állítólag nem arra van, de ez nekünk inkább előny mint hátrány.
Milyen reptéri formaságokra gondolsz?
A reptérről a E jelzésű megy a városba, ahogy látom €2 a jegy egy irányba, bár lehet a 72 órás (Andante Tour 3) is biztos jó már a reptéri transzferre. Megvásárolni automatákból lehet a metró állomásokon, szerintem a reptéren is.
18 órakor érkezik a járatunk, fél óra alatt a metrón vagyunk, 19-re a szálláson szerintem ideális.
Az Andante kártya akkor éri meg, ha sokat utaztok és kihasználod a €15 nem olyan vészes 3 napra, sok helyen ennyiből csak a reptér busz jön ki.
Tervezgetek egy 3-4 napos utat Porto-ba minden információ jól jönne . Különös tekintettel a reptéri formaságokra ,a tömegközlekedésre. mennyire érdemes az " Andante Tour " kártyát megvenni stb???
Autóbérléssel kapcsolatban esetleg Valaki tudna segíteni? Májusban Porto lenne az uticél. Hol és milyen módon érdemes autót bérelni? Repülőtér, vagy esetleg városban? Mikre kell figyelni, melyik a legmegbízhatóbb cég stb.? Ha Valakinek esetleg van tapasztalata vagy ötlete és meg is osztaná azt köszönöm!
Szerintem, ha olyan a szállás, hogy van fűtés, akkor igen.
November közepén reggel és késő délután-este, már elég hideg volt.
Nem tudom erre az időszakra mennyire jellemző a téli hónapokban a szél és az eső...de ha nagyon cudar az időjárás, egy borbár erre tuti megoldást kínálhat :-)
Gondolom több napon keresztül biztos nem jellemző a rossz idő...szóval én tuti nekivágnék :)
köszi, erről nem is tudtunk! Mondjuk nekünk amúgy is túl nagy túra lett volna végig a Cristo Rei-ig gyalogolni, mert cipeltük a csomagokat. De tetszik...
Köszönöm! A hajó átvisz Cacilhasba, és ahogy leszállsz a hajóról, akkor mindjárt ott a parton elindulsz az Április 25. híd irányába, a folyó mellett. Üresen álló, elhagyatott, graffitivel bővelkedő épületek mellett sétálsz. A felvonó pedig út közben van, sőt igazán ott vége az útnak. Van egy KV-zó is mellette. Küldök linket a felvonóról.
Elnézést, kicsit hosszú bejegyzés lett. Pénteken a Vasco da Gamma bevásárlóközpontban Black friday volt. Csak átmentünk az áruházon, mivel előtte nap vásároltunk be, illetve időnk se lett volna shoppingolni, de meglepő volt, hogy szinte mindegyik üzletben 20-30-50%-os kedvezmény volt, kicsit komolyabban veszik, mint nálunk. :)
1.nap (hétfő) Sintrába mentünk a 9.11-es vonattal a Rossioról, LB kártyával ingyenes volt. Fél óránként jár. 50 perc alatt megérkeztünk. A Tourist irodában senki sem volt, kombinált jegyet vettünk a Pena palotába és Mórok várába, kedvezménnyel, LB carddal. A második 434 buszra felfértünk, a megállóban jött árusító emberke, a buszjegyet tőle vettük meg, mivel az irodában, ahol csak a buszjegyet árultak, egy ember szolgált ki, és lassan haladt a sor. A Penaval kezdtünk, sajnos egy részét felújítják, de nekünk így is tetszett. Utána átsétáltunk a Mór várba, strapás, de nagyon szép. Visszafelé leszálltunk a Nemzeti palotánál és elsétáltunk a Quinta da Regaleirahoz. Kis varázslatos hely, jól jött a térkép amit adtak, és a telefon világítási funkciója, a labirintusokban. A kijáratnál vettük észre, hogy a kert egyik végében kimaradt az aquarium, de emiatt nem mentünk vissza. Itt is kedvezményes volt a jegy LB kártyával. Aztán sétáltunk vissza a Nemzeti Palota felé és betértünk sütizni a Piriquitába. Újra felszálltunk a 434-es buszra, azzal mentünk vissza a központba. Utána a 16.10-es busszal elmentünk Cabo de Rocaba, busz jegyet a sofőrnél kellett venni. 40 perc volt az út. Itt ért minket a naplemente, gyönyörű volt. Napközben 20 fok volt, itt is elég volt egy kardigán, pedig hűvösödött, szerencsére szél sem volt. Azt hittem fél óránk van fotózni (következtetve a következő buszjáratból), de nem fel óra múlva jön a busz 17.20 kor, hanem 17.15-re volt kiírva, ami Cascais felé ment, nagy szerencsénkre késett. Erre is a sofőrtől kellett megvenni a jegyet. Mire megérkeztünk Cascaisba, sajnos teljesen sötét lett, így nem mentünk el a Boca do Inferno-hoz. Az óceánhoz lesétáltunk azért, és bele mártottam a kezemet. Utána a hévvel mentünk vissza Cais de Sodréhoz, LB kártya érvényes volt.
2.nap Reggel felszálltunk a 28-as villamosra a szállástól nem messze, ez a Sé katedrális előtt lehetett 2-3 megállóval. Elmentünk a végállomásig, ez majdnem egy teljes kör volt a Martim Monizig. Néztük a csodaszép szűk utcákat, így visszafelé is felszálltunk a villamosra, és leszálltunk félúton fotózgatni. Utána sétáltunk az Alfama negyedben, fotózkodtunk a Miradouro da Gracanál, aztán lelépcsőztünk a Sé katedrálishoz. Rájöttünk, kihagytunk egy kilátóteraszt, a Santa Luciát, de később bepótoltuk. Bementünk a Katedrálisba, az első rész ingyenes, a hátsó rész, ahol vannak a régészeti ásatások, a belépő 2 EUR, LB kártya nem jó. Utána elmentünk Arco Monumental da Rua Augustaig, sétáltunk a parton. Ott van kövekből épített alkotások, egy helyi emberke gyűjtögeti, pakolgatja köveket, meg vannak festve, nekünk tetszett. Aztán hévvel elmentünk a Belém negyedbe, LB kártyával ingyenes. Az első amit megnéztünk a Kocsi múzeum volt, ingyenes a kártyával. Utána elsétáltunk a Felfedezők emlékművéhez, fel is mentünk kedvezménnyel. Utána tovább sétálva jött a Belém torony, ingyenesen LB-vel. Onnan átgyalogoltunk az Archeológiai múzeumba, Jerominos kolostort néztük meg, ezek is mind ingyenesek a kártyával. Minden nagyon tetszett. Idő szűkében voltunk majdnem 5 óra volt, a híres cukrászdát kihagyva gyorsan buszra szálltunk, hogy elérjük a Palacio Ajudat, mivel fél 6-ig lehetett bemenni. Valaki írta, hogy olyan, mint a madridi királyi palota. Nagyon szerettem volna látni, de vegyes érzelmeink voltak. Van egy szép királyi palota, ahol mindegyik terembe bepakolnak valami modern, de inkább elvont dolgot, ami nem oda való. Onnan busszal mentünk be a városba, vacsorázós helynek kinézett idősek üzlete zárva volt, így tovább buszoztunk a szállásig, ahol betérünk a Rio Courába.
3.nap Reggel Santa Justa lifttel kezdtünk LB-vel ingyenes, azzal felmentünk, nagyon szép volt a kilátás, majd lifttel vissza. Onnan Carmo Convent- hez sétáltunk, de zárva volt meg, negyed 10 volt, és csak 10-kor nyitott. Így buszra szálltunk Szent György várát néztük meg. LB kártyával kedvezménnyel. Utána lementünk gyalog a Santa Lucia miradorhoz, meseszép, novemberben is még virág borítja. Ott felszálltunk a 28-as villamosra, napközben az elsőre felfértünk, elmentünk a Szent Vince templomhoz, megnéztük azt is majd a Pantheont. Ezek mind ingyenesek voltak, de a Pantheonnál szóltak, hogy nem írtuk rá a LB kártyára kezdeti dátumot, és nem írtuk alá. Pótoltuk, de aznappal. Tudtuk este lejár az utazási keret ezzel, de gondoltuk a további múzeumoknál jól jöhet. Egyébként addig mindenhol csak rápillantottak, később volt 1-2 helyen, ahol beütötték a sorszámot. Gondoltuk megpróbáljuk használni, de valószínűleg a sorszámmal azt ellenőrizék, hogy nem volt-e az adott helyen felhasználva. Utána elsétáltunk a Sao Vicente de Forahoz, ahol a park mellett mesék vannak kitéve csempéből. Onnan elbuszoztunk az Aqueduto das Livreshez (séta közben egy 37-e a nevezetű helyen ittam KV-t, és sütiztünk. Az Aqueduto LB kártyával kedvezményes volt, végig sétáltunk rajta. Onnan elbuszoztunk az Eduárdo VII. park tetejéig, majd lesétáltunk a Pombal térhez. Utána busszal mentünk a Restauradores térhez, már fáradtak voltunk. Felszálltunk a Glória Elevatorra, felmentünk vele, majd vissza. Betértünk a Hard rock Cafe shopba, ahol van, mindig betérünk. Aztán mentünk a Buffet de Laeloba, kellően éhesen, majd séta a szállásig.
4.nap, erre a napra lényegesen kevesebb dolgot terveztem be. Szállástól megint lesétáltunk a parthoz, ott végig a hajóállomásra a Cais do Sodreig. A reggel hajóval átmentünk a túl partra, katamarán volt, 5 perc alatt átértünk Cacilhas-ba. LB kártya nem volt érvényes, kérdeztem a pénztárost, ha napi jegyet vegyek az jó-e erre, mondta nem, de 1,45 EUR-os jegy teljesen korrekt volt, Nem mentünk be a buszpályaudvarra, helyette sétáltunk a parton, a híd felé, majd egy panoráma lifttel felmentünk magasabb szintre, 1 EUR-ért. Onnan még jót sétáltunk Cristo Reihez. A kilátás onnan gyönyörű, de a tetején meg pláne. Aznap eleve szél volt, fent alig bírtunk megállni, de megérte az élmény. LB kártya nem érvényes. Az is szenzációs hely, gyönyörű kilátás. Onnan helyi segítséggel (mert az útvonaltervező, eléggé máshova vitt) megkerestük a 753-as buszt, amivel az April 25 hídon át jöttünk vissza a Pombal térig. Eddig 20 fok volt, melegebb, mint tegnap, csak szeles. Aztán sétáltunk le az Avenida da Liberdaden, a Restaurades metró megállóig, akkor kezdett esni. Esőkabát volt nálunk, ernyő nem is ért volna semmit sem. A nadrágunk tiszta víz lett. A Restauradesnél beülltünk padaria Portuguesaba, ettünk, melegedtünk, és megkóstoltam a galaot, de rájöttem, sima tejeskávé. Itt nagyjából megszáradtunk, és mire elindultunk, már csak szemerkélt. Aztán a Carmohoz újra elmentünk, nem sok ember volt, jegy LB-vel kedvezményes. Aztán elmetróztunk a Benfica stadionhoz, ömlött az eső... Elmentünk a felüljárón egy darabig, csak kívülről, és kicsit messziről gyorsan lefotóztuk, de nagyon eláztunk. Sajnos így kimaradt Fehér Miklós szobra. A stadion mellett van a Colombo üzletház, a Primark miatt beterveztem előre, shoppingoltunk egy keveset. A nagy szupermarketben is bevásároltunk, addigra elállt az eső,és mentünk a szállásra.
5. nap. Reggeli után összepakoltunk, a csomagot ott lehetett hagyni a szálláson. Lesétáltunk a The Praça do Comérciohoz, és LB kártyával ingyenesen felmentünk a Arco Monumental da Rua Augusta tetejére. Csodaszép napos idő volt. Utána busszal elmentünk az Azulejo múzeumhoz, nekünk ez is nagyon tetszett, LB-vel ingyenes volt. Onnan az Oriente állomást céloztuk meg, busszal majd hévvel mentünk ki, ez utóbbit megint helyi segítséggel találtuk meg. Nagyon tetszett nekünk ez a rész is. A bevásárló központon keresztül menünk ki a Nemzetek parkjába. A libegő sajnos nem működött, november 30-ig felújítják. Elsétáltunk a Vasco de Gamma hídig, illetve kicsit tovább is, majd vissza. Szép napsütésben, 22 fokban. Aztán (bár a reptértől nem messze voltunk), a nagy bőrönd miatt visszamentünk a szállásra, út közben a Pingo Docéban az útravalót beszereztük, majd irány a reptér.
Nagyon tartalmas öt nap volt. Sajnos pár dolog kimaradt, de ezzel úgy vagyunk, lesz miért visszamenni. :)
Sziasztok! A fórumban nagyon sok hasznos dolgot olvastam, ami a segítségünkre volt. Az élménybeszámolók mindig többet adnak, mint bármelyik útikönyv. :) November 19-24-ig voltunk Lisszabonban. Wizzairrel utaztunk, odafele pontos indulás mellett 30 perccel hamarabb megérkeztünk, mint amit jeleztek, visszafelé sajnos 40 perces késéssel indultunk, de az erős hátszélnek köszönhetően ez kb. 15 perces késésre csökkent. Vasárnap este érkeztünk, többen írtátok, hogy át kell menni másik terminálra, és ott átvenni a csomagot. A géptől a busz bevitt minket a reptérhez, gondoltam át kell menni a másikra. Ahogy sétáltunk ki, ott észrevettük az első csomagátvételi pontnál, hogy a mi járatunk szerepel. Így nem mentünk sehova, sajnos elég sokat vártunk, pedig nem volt sok feladott bőrönd. Aztán az épület elejében észrevettük, ott a Metró kitáblázva, tehát helyben vagyunk. A reptéren megvettük a Lisbon kártyát 40 EUR/fő a 3 napos. Mi maximálisan kihasználtuk. A turisztikai irodánál nagyon kedves volt a hölgy, jelezte, hogy hétfőn a legtöbb múzeum zárva van, mondtam köszönöm, de másnap Sintrába megyünk, mondta jó ötlet. Hazafelé azonban a reptéri járattal át kellett menni a másik terminálra, a Wizzair (nem tudni miért), a feladandó poggyásszal 3 órával korábbi érkezést kért. Itthon sem volt indokolt, de Lisszabonban végképp nem, mert 17 órára kérték az érkezést, és 17.40 körül nyitották meg a Check in pultot. Lisszabon nagyon jó hely, nem csalódtunk. Az emberek kedvesek, segítőkészek, lehet kicsit lassabb a reakció idejük, de ezzel semmi gond.
Szállás: Hostel 4U, belvárosi szállás, nagyon jó helyen van. 234 EUR volt kettőnknek 5 éjszakára, reggelivel. Szeptember végén foglaltam Bookingon. A reggeli svédasztalos volt, sonka és chorizo, sajt, kifli, zsömle, toast kenyér, kuglóf. KV, tea, tej, üdítő, gyümölcsök, joghurtok, lekvárok is voltak. Minden nap ez volt, de bőven jól lehetett lakni. Az első két reggelen nem volt zöldség, mondtam is a férjemnek, hogy ezt olvastam a fórumban, nem szokás kitenni, pedig bővelkednek zöldségben is. Aztán szerdától volt paradicsom és uborka is. A harmadikon volt a szobánk, lift van. Igaz addig is kell kicsit lépcsőzni. A szoba elég kicsi volt. Volt kílma, amivel lehetett fűteni, de nem volt rá szükség. Két kis éjjeliszekrény volt az ágyak mellett, és kitéve egy állvány pár fogassal, ez elég kevés. A fürdő kicsi volt, nem volt polc, pohár. Minden nap takarítottak, azt írták 3 naponta cserélik a törülközőt, de negyedik nap külön szóltunk az egyiket kértük cserélni. A személyzet kedves volt és segítőkész, az étkező helységben volt mikro, hűtő, TV.
Időjárás: nagyon jó időt fogtunk ki napközben 18-20 fok volt, de néha elérte a 21-22 fokot is. Reggelre általában hűvösebb volt, póló, kardigán, vékony kabát kellett, délutánra elég volt a póló, majd estére vissza lehetett öltözni. Az előrejelzés szerint péntekre írtak esőt, de szerdán már csütörtökre is. Hétfőn és kedden, felhőt sem láttunk. Szerda hűvösebb volt, borongós idő, széllel, nehezen melegedett az idő. Másnapra felkészültünk az esőre, reggel nagyon meleg volt, meleg széllel, aztán délutánra elért minket az eső. Kétszer áztunk el, esőkabátban, másodjára nagyon durván, de ernyő sem sokat segített volna Péntekre azonban újra szép idő lett 22 fokkal. Szerencsére aznap nem esett.
Közlekedés: Az öt napból háromra érvényes volt a Lisbon Card. Csütörtökön vettünk a hajóállomáson jegyet, Viva Viagem kártyával. A jegy 1,45 EUR volt. Almadában volt egy lift a Cristo Reihez, 1 EUR, majd vissza a buszon vetünk jegyet (automata hiányában) 1,85 EUR-ért. Utána 24 órás jegyet töltöttünk fel a kártyára automatából. Nézegettük, olvastuk mit hogyan kell, de a mellettünk lévő emberke egyből segített. Jó sokáig dolgozott az automata, amíg nem végzett nem nyúltunk a kártyához. Az utolsó nap 4 óráig volt jó, így a reptérhez még rátöltöttünk egy Carris metró jegyet 1,45 EUR-ért. Azonban a töltésnél hibát írt ki. Mentem a biztonsági emberhez a blokkal, nézegette, azt mondta jó. Utána férjemnek is rátöltöttük, megint hibát írt ki, de a pénzt elfogadta ismét. Akkor villant be, hogy a 24 órás jegy még nem járt le negyed óra híján. Csak a szállásra a bőröndért mentünk, akkor vettük meg, nem akartunk a pakkokkal ezzel foglalkozni. Akkor jutott eszembe, amit olvastam, hogy egyszerre egy féle lehet rajta. Gondoltam, kidobott pénz volt, de nem volt baj, működött a kártya. Zöld metróval, majd pirossal mentünk, így átszálláshoz nem kellett érvényesíteni újra, ezzel ki is jutottunk a reptérre.
Lisszabonban nem volt tömeg, csak a Torre de Belémnél álltunk bő fél órát. Külön sor volt Lisbon Cardosoknak, és külön azoknak, akik megvették a parkban a jegyet a bódéban. Meg kellett várni amíg kiürül a torony, utána engedték be az embereket, de akiknek volt jegye, gyorsabban bejutottak. A Lisbon Cardos sorban olyanok is voltak, akik akkor ott a pénztárban vették meg. Máshol 1-2 ember volt előttünk, a Santa Justa elevátornál, mi vártunk a liftes emberre, 6-an mentünk fel, igaz reggel. A 28-as villamosra út közbeni megállón szálltunk fel fél 10 körül, ülőhelyünk is volt. Következő alkalommal is egyből felfértünk, akkor álltunk.
Kaja: Vasárnap este mire lepakoltunk, a szállás közelében lévő Pingo Doce úgy tűnt bezárt, így elsétáltunk a Martim Monizhoz. Ott éppen zárt a Padaria Portuguesa, de rendesek voltak, bemehettünk. Vettünk kolbászos kifli szerűséget, húsos pirog félét, meg diós kiflit, 6,3 EUR t fizettünk. A kínai kis üzletben vettünk Sagres sört, 1l 2 EUR volt. A szálláson a reggelivel jól kihúztuk, így napközben elég volt 1-2 süti. Hétfőn este a Time Out Markethez mentünk, a bejáratnál lévő helyen megkóstoltuk a ginja likőrt. Árulnak likőrt egy darab pastais de belem-mel 1,5 EUR-ért, azonban mi kis csoki pohárkába vettük csak a likőrt 1 EUR-ért. Bementünk a Time out marketbe is, volt sok kajálda és sok ember, végül nem ott ettünk. A Cais do Sodrén ettünk végül a Patelaria Barisíliaban bifanat (sült hús zsemlében), alheira-t (kolbászt vegyes körettel). Kedden elmentünk itt a fórumnak ajánlott- Adega da Barroca-ba, ahol az idős pár van. Zárva volt. Ott álltunk a lehúzott redőny előtt, értetlenül. Néztem neten, a cím jó, sehol senki. Ott volt egy hívogató emberke, másik étteremhez tartozott, tőle kérdeztük meg, hogy jó helyen vagyunk? Megkérdezett egy másik éttermet mellette, mondták ma zárva van. Ilyen a mi formánk, más városban is jártunk így, hogy a kinézett hely zárva volt. Szintén a fórumban olvastam a Rio Coura étteremről, ez a szálláshoz elég közel volt, ott ettünk. Az étlapon szerepelt sült szardínia, vicces az, hogy portugál nyelven a 2 személyes tál salátával, és vinho verdével együtt 20 EUR volt, angolul bor nélkül volt 18 EUR. Persze a portugál változatra böktem rá. Amíg készült hoztak ki kenyeret, zsömlét és kis sült gombócokat. Megkérdeztem mennyibe kerül, a kenyér talán 50 cent lehetett, a krokettre mondta 1 EUR. Ez tőkehalas krokettszerűség volt. Ezeket is elfogyasztottuk, aztán fizetésnél derült ki, hogy a krokett darabra 1 EUR, összesen 4 db volt, de teljesen rendben volt ez, jól laktunk mindketten, és ital is volt 25 EUR-ban, + a jatt. Szerdán este szintén az itt olvasott - Buffet do Leao-ban ettünk este, 7,9 EUR-ért, korlátlanul. Elvitelre 4,4 EUR az étel. Kért féle leves volt, zöldségleves, és halleves. Sütöttek sertést, füstölt sonkát, kolbász, csirkét. Köretként volt sült krumpli, kuszkusz. Volt rántott hal, jó laktató babos egytálétel, rengeteg saláta. Inni vizet kértünk, 1 EUR fél liter mentes víz. Csütörtökön napközben megkóstoltam a padaria Portuguesa-ban a levest, finom volt 1,6 EUR-ért. Este a Colombo áruházban, egy nagy szupermarketben vettünk bacalhaut készételként, a szálláson csak melegíteni kellett. Sajnos nem jegyeztem fel melyik fajta volt, de reszelt krumplival és répával volt egybe készítve, nagyon jó volt. Pénteken hazafelé megint péksüteményes nap volt. A Pingo Docéban többször voltunk, a Sagres sör ott 1,9 EUR (1 l), vettünk Gazela vinho verdét (kéket és a zöldet is), finom volt.
ha már álommanó...akkor inkább a Cascaisból vezető bicikli út menti partra repíteném magunkat vissza
Számunkra nagyon szép élmény volt, a gyakorlatilag kihalt partszakaszokon üldögélni a sziklákon, magunkba szívni a napsütést, és kortyolni a hátizsákból előhúzott, behűtött proseccot és bámulni a brutál magasságokba felcsapó hullámokat.
Különben azt hiszem egyből "beütött a cucc", mikor érkezésünkkor kijöttünk a metróból és az esti fényekkel megvilágított Portó üdvözölt bennünket...onnantól nem lehetett nem szeretni.
Jah és persze a katedrális felé is elsétálnék, onnan meg hangulatos kis szűk lépcsősorokon lehet lesétálni a kikörőbe.
Reggel elsétáltunk a Parque Eduardo VII-hoz, az Avenida da Liberdade-on (ide vezetett le a szállásunk utcája). Itt a híres nagy és drága márkák üzleti, nagy szállodák, stb...vannak és nagyon szép ez sugárút.
A parkban kicsit üldögéltünk, majd elmetróztunk a Cais do Sodre állomáshoz, ahonnan komppal mentünk át a másik oldalra, tovább a Christo Rei szoborhoz a 101--es busszal mentünk. Erre a buszra a vezetőtől lehet jegyet venni, nem jó rá a lisszaboni tömegközlekedési jegy, kártya, egyebek.
Kb. 10 perc alatt értünk fel, közvetlenül a bejáratnál tesz le a busz.
Nagyon szép az egész környezet is, olajfa liget veszi körül a szobrot, gyönyörű a kilátás a parkból a városra. kb. 1 órát töltöttünk itt, vissza út ugyan így, érkezés a Cais do Sodre állomásra, onnan átsétáltunk a szemben lévő Time Out markethez ebédelni. Ebéd után felsétáltunk a Barrio Alto negyedbe.
Ezen a napon még kimetróztunk egy bev.központban a Primark miatt. Majd vissza és még séta a belvárosban.,
Vacsi a Barrio Altoban, majd haza.
nov. 16. csütörtök:
Egész nap Sintra. Mi a zapping jegyünkkel mentünk el Sintráig a Rossiótol. Első körben a 435-ös szálltunk fel s a Quinta da Regaleira palotát és kertjét néztük néztük meg kb. 3 óra alatt ( 6 eur).
Ezután vissza az állomáshoz, ott megvettük a jegyet a 434-re, majd leszálltunk az első megállónál a Nemzeti palotánál, kicsit sétálgattunk a városban, megebédeltünk egy szuper hangulatos helyen (hál' istennek nemcsak hangulatos volt, hanem a kaja is remek :-).
Ebéd után vissza szálltunk a 434-re és meg sem álltunk a Pena palotáig. Sajnos az idő kicsit megcsúszott az ebéd miatt, így kb. nem sokkal négy óra előtt tudtunk csak bemenni a Palotába (11,5 euro a kert és palota együtt).
Nekem sokkal jobban tetszett maga a palota és a kert is, mint amire a képek alapján gondoltam. A képeken nekem nagyon csicsásnak tűnt, de életben valahogy harmónikus volt. A palota is - szerintem - kívül-belül nagyon szép, gyönyörű a kilátás a teraszokról, és a kert is mesebeli. Nekem ez a kert - a rendezettségével - jobban tetszett (ezen különben igencsak meglepődtem :-), mint a Quinta a maga varázslatosságával.
De nem ez így nem igaz...annyira más mindkettő. Igazából nem tudok dönteni.
Különben - szerintem - ez jó ötlet volt a két ellentétet megnézni :-)
Vissza Lisszabon, séta össze-vissza, utazás a Santa Justa felvonóval (brutál magasra visz fel...kissé remegett a lábunk, mikor felmentünk még a csigalépcsőn egészen a tetejére :-)
vacsi a kihagyhatatlan Barrio Altoban....és mivel akkorra már megvettük a napi jegyet, haza úton a Glora Elevadorral mentünk :-)
nov. 17. péntek:
Sajnos eljött az utolsó napunk.
Belém
Mi a Praca de Figueira térről indultunk a 15-ös villamossal. Vissza úton leszálltunk a Calvario állomásnál és megnéztük az LX Factory-t.
Ezután a 15-ös villamosról a Cais do. Sodre állomásnál szálltunk le, véletlenül ráakadtunk az elevador Bica alsó állomására (egy kapualjból indul), avval fel a Baixa negyedbe. Séta közben egyszer csak láttuk a távolból érkezni a 28-as villamost, így fel is pattantunk rá...most a másik irányból közelítettük meg a Sé-t, mint az első nap. A katedrálisnál leszálltunk, sétálgattunk, majd megkerestük a 737-es buszt, azzal felmentünk egészen a vár bejáratáig.
A várba mi nem mentünk be, a várnegyedben sétálgattunk, csodáltuk a kilátópontról a várost. Vissza szintén a 737-es mentünk, a Praca d. F. tér a végállomása. Kicsit még sétálgattunk, majd egy gyors ebéd a szállásunkhoz közel, s már bőröndökkel együtt elmetróztunk az Oriente állomásig, ahol megnéztük a modern negyedet, onnan tovább a reptérre és haza :-)
Ez egy érdekes kérdés...sokat gondolkodtam rajta, férjemet is kérdeztem, hogy ő mit gondol. Végül mindketten arra jutottunk, hogy nincs egy ilyen pont. Portó - de különben azt gondolom Lisszabon is ilyen ebben a tekintetben, nekünk legalábbis - hogy valahogy úgy összeáll egy egésszé :-)
3 óra alatt újra bejárnám - mondjuk a mi kiindulási pontunktól a Clerigos toronytól a közvetlen belvárosi-, óvárosi részeket. Nekem a kikötői rész annyira nem jött be - egyik oldalon sem - messzebbről, rálátva a hídra sokkal szívet melengetőbb :-)
Hát nem tudom...akkor mi voltunk bénák, mert mikor pl. kijöttünk a metróból és felültünk a villamosra valamennyit megint levont pluszban, pedig kb. 20 perc telt el a metró érvényesítéstől.
Jah, meg mivel nem tudtuk 0-ra lehasználni a zappingot, így maradt rajta valamennyi + az új kártya vétele a napijegyhez, de azért ezt tényleg elenyésző összeg, és ez tuti nem rontja el a fantasztikus élményeket :)
13-án hétfőn kb. 17 óra körül foglaltuk el a szállást, amit szintén nagyon tudok ajánlani. Ez már egy drágább árkategória volt, mint a portói szállásunk, de azt gondolom, hogy minden forintja megérte.
Tökéletes volt az elhelyezkedése, a reggeli isteni volt, ráadásul egész nap a tetőteraszon lévő reggeliző helyiségben ki voltak rakva édes- és sós péksüti, kapszulás kávé, gyümölcslé. Gyönyörű és patyolat tiszta volt a hotel, az ára 4 éjszakára, 2 főre 268 euro. Jah és néhány lépésre volt tőlünk a Gloria Elevador :-)
Első esténken a környéken sétáltunk (Avenida de Liberade, Rossio környéke) vacsizni pedig a Vica által is ajánlott, Barrio Alto negyedben elhelyezkedő Adega da Barroca étteremben ettünk. Fantasztikus volt a kaja minősége és mennyisége és ár tekintetében is nagyon rendben volt.
Vacsi után még egy kis levezető séta a Barro Alto negyedben, aztán indulás a hotelba a jól megérdemelt pihenésünket tölteni.
14-e, kedd. Reggeli után lesétáltunk a Cais do Sodré állomásra. Cascaisba 08, 28, 48-kor indulnak a vonatok - hévek. Itt zappinggal tudtunk utazni (így olcsóbb, mintha normál jegyet vennénk). Estorlba nem szálltunk le, mentünk végig Cascaisig. Az állomástól kijövet van egyből bicikli kölcsönző. 1 napra 4 euro. Lehet persze ennél kevesebb időre is, de azt hiszem 1 óra 2 euro, úgyhogy az egész napi bérlés nem rossz opció.
Az óceánparton kb. 10 km hosszan vezet a tökéletes minőségű bicikli út. Gyönyörű "kihalt" partok mellett tekertünk el, álltunk meg időnként gyönyörködni az óceánban. A vissza felé vezető úton, megálltunk egy parti étteremben, nagyon jó döntésnek bizonyult. Nem volt éppen olcsó, de kiváló minőségű ételeket és italokat kaptunk cserébe.
A vissza úton a férjem első kereke kidurrant, de mivel ennek a cégnek (azt hiszem ez városi üzemeltetésű) van több kölcsönzési pontja a bicikli út mentén, ezért kb. 2 percet vett igénybe a bicikli cseréje, majd tekerhettünk is tovább a Boca do Infernohoz. Végezetül még körbetekertük Cascaist (érdemes, nagyon hangulatos és rendezett kisváros), majd leadtuk a biciklit és irány vissza Lisszabon.
Ezen a napon még a Martin M. térről indulva a 28-as villamossal elmentünk a Sé-hez ill, a környékét sétáltuk be, majd vissza gyalog a Barrio Alto negyedbe, ahol vacsi a Grapes & Bites borbárban. Itt is tökéletes ételeket és italokat kaptunk, ráadásul gyönyörű környezetben. Utána még egy kis levezető séta és irány a hotel.
Most mennem kell, de a későbbiekben még majd folytatom -)
Nagyszerű, hogy Ti is jól éreztétek magatokat! Mi is használtunk zapping jegyet. Nem is kellett a metrón az átszállásn újra érinteni a jegyet. Tehát 1,30-ból simán ment az átszállás.Nekünk nagyon jól bejött ez a jegytipus. Egyedül a napi jegynél számoltam el, elég lett volna a 6.15-ös is. mert a zapping kitartott még a kompon való utazásra is, de 3 eurónál több is veszett Mohácsnál! 😄
13-án hétfőn érkeztünk meg Portóból Ryanairral Lisszabonba kb. 40 perc alatt. Azért a repülőt választottam, mert kettőnknek 15 euro volt a jegy. A repülőből kiszállva egyből kisbusszal vittek át az 1-es terminálba, ahol fel tudtuk venni a csomagunkat.
A terminálból egyből a metróhoz lehet jutni, ahol vannak a jegy- és kártyakiadó automaták, melyekből tényleg pofonegyszerűen lehet vásárolni.
Viszont...valamit én nagyon félre értettem a fórum olvasgatása közben, mert:
én azt gondoltam, hogy ha zappig -ot töltök a kártyára, akkor ketten egy kártyával tudunk közlekedni. Nos hát ez nincs így. Minden jegytípushoz, minden személynek külön kártya kell!
És különben a a zapping-nak az a formája sem jött, be, hogy adott időn belül átszállhatok bármennyiszer, mi bármikor átszálltunk mindig levont adott összeget belőle.
Nah mindegy is...
Különben tényleg valaki még írta korábban a fórumon, hogy itthonról számolgatunk őrült módra (jómagam is így tettem), aztán mikor ott van az ember, majdnem, hogy mindegy is az a néhány eruro ....
Mi 4 és fél napot töltöttünk Lisszabonban:
Zappingra költöttünk fejenként 18 eurot + a kártya - ebből futotta a reptérről bejutás a városba, x-szer metrózás (ebből 1x kimentünk a Colombo bevásárló központba a Primark miatt :-), 1x 28-as villamosozás, Sintra és Cascais oda-vissza, kompozás oda-vissza, 1x lógás 3 megállót a 15-ös villamoson
Utolsó nap pedig napijegyet vettünk.
Azt vettük észre, hogy a busz és villamos járatok azért csak úgy hozzávetőlegesen tartják magukat kiírt menetrendhez, jah és - bár nem akartam elhinni - hiába állsz a megállóban, ha nem inted le a járművet tényleg nem áll meg :-)
Nov. 11-én kis csúszással érkeztünk meg Portóba. Az utazási kártyát és az egyszeri jegyet nagyon egyszerű volt megvenni az automatából, sor sem állt. A reptéri metró, kb. 20 percenként jár - ezt, azt gondolom jó tudni, a reptérre való közlekedésnél. (és úgy alapvetően is azt tapasztaltuk mind Portóban, mind Lisszabonban, hogy a metrószerelvények elég ritkán járnak - értem ezalatt, hogy a nálunk megszokott csúcsidős 2,5 perces metró indulás itt nem ismert, a legsűrűbben közlekedő metróra is legalább 6-8 percet kell várni...de inkább jellemző a 8-10 perc).
Szállásunk a Sao Bento pu.- és metró közelében volt, úgyhogy a metróból feljövet már kb. 5-6 perc múlva a szállásunkon voltunk.
Tökéletes szállás volt. Bár a szobánkhoz nem tartozott saját fürdő, így is nagyon kényelmes volt. Minden emeleten volt egy- vagy két fürdő, wc. az ott töltött 2,5 napunk alatt egyszer sem kellett semennyit sem várni, hogy tudjuk bármelyiket is használni. A reggeli bőséges volt (felvágottak, zsemle, házi süti, lekvárok stb...) ára 2 éjszakára, 2 fő részére 70 euro.
Aznap - mivel mire lecuccoltunk már kb. este 8 óra lett, random jelleggel sétálgattunk a környéken, ill. lementünk egész a híd "lábáig". majd vissza a szállásunk közelében egy klassz kis vendéglőben vacsiztunk.
12-én vasárnap reggeli után a Sao Bento pu. felé vettük az irányt, a pénztárnál megvettük a vonatkártyát s egyben az oda-visszára szóló vonatjegyet Aveiroba.
Aveiro klassz döntés volt, nem tudok róla extrán áradozni, de jó volt kb. 2 órát sétálgatni, üldögélni, sütizni, fagyizni a hangulatos kisvárosban.
Du. elkezdtük Portó felfedezését pontról-pontra, azt hiszem a "kötelezőket" láttuk mind, voltunk a nagyon hangulatos bevásárló negyedben is a Bolhao piacnál (meglepő tömeg...nem feltétlen turisták, hanem helyi lakosok, ülnek, állanak, vásárolnak, fogyasztanak mindenhol). Benéztünk a híres könyvesboltba...be nem mentünk, mert erős túlzásnak éreztem a fejenkénti 4 euorós belépőt, de elég hosszú sort állt a bejutásra várva, úgyhogy nem mindenki osztja ezen nézeteimet :-)
Este átsétáltunk a másik oldalra a gyönyörű hídon (előtte még ezen az oldalon a híd lábánál ettünk egy hangulatos kis étteremben...a kaja nem volt nagy szám, de a portói bor kárpótolt :-)
....hát nekem a "másik" oldal kicsit csalódás volt. Nyilván este már nem kirándultunk feljebb a kikötősori étterem negyednél...nekem kicsit "ipari", bazi nagy éttermek, nem volt túl hangulatos szerintem (de nyilván értem, hogy a millió számra érkező turistákat ki kell szolgálni, és ezt legegyszerűbben a hatalmas hangárokban lehet. Innen vissza újra a Ribeira negyedbe, majd haza. Otthon még kiültünk a teraszunkra (a Clerigos toronyra volt kilátásunk).
Jah, ami meglepő volt, hogy a szállásunk környékén gyakorlatilag az éttermek zárva voltak (kettőt is kinéztem még az előző este). Lentebb persze már minden nyitva volt, de azok nem voltak túl szimpik.
13-án hétfőn de. még volt 2-3 óránk, hogy amennyire lehet utoljára körbejárjuk Portót és elbúcsúzzunk "tőle". 14 órakor indult a gépünk tovább Lisszabonba.
Én azt gondolom, hogy Portót ennyi idő alatt meg lehet bőségesen nézni, nagyon szép és hangulatos város...ha tehetitek feltétlen látogassátok meg! Amit sajnálok, hogy Coimbra már nem fért bele az időbe, meg hát nyilván lehetett volna - ha van több időnk - kocsit bérelni és a környéket bejárni. Most ennyire futotta, nekünk ez így most tökéletes volt.
Egyelőre nem tudom még megfogalmazni, hogy miért...de Porto nagyon belopta a szívembe magát :-)
Az időjárásra nem lehetett panasz. Nem tudom ez egyébként általános-e arra felé...de gyakorlatilag a hat napunk alatt gyönyörű ragyogó napsütés kísérte végig az utunkat :-)
Pontatlanul idéztem, nem "külön fürdőt" írt "aszofi", hanem "saját fürdőt". Egyébiránt nem tudom ezen a vidéken mi az általános, mivel most voltam Portugáliában először. Csak azt akartam jelezni, hogy a mi 4 fős lakosztályunk részét képezte a fürdőszoba, senkivel nem kellett közösen használni és ki sem kellett lépni a privát területünkről. :)
A külön fürdőszoba általános ezen a vidéken, más néven "közös fürdő"-ként is ismert, vagyis általában emeletenként van egy a szobákhoz, vagy éppen a szobán kívül valahol másutt a lakásban.
Elképzelhető! :) De hogy mi lesz legközelebb, még a jövő titka! Sok gyönyörűség van a világban, mindent úgysem láthatunk, rövid hozzá az élet, szűk a pénztárca, de ami belefér, uccu neki! :)
Sziasztok! Tegnap érkeztünk haza Lisszabonból. Néhány friss infó, ami hátha hasznos lesz valakinek, aki épp most keresgél és pont ez érdekli. Remek idő volt, így nagyon tudom ajánlani november első felét, bár lehet, szerencse kérdése is. Nappal 18-20 fok, sehol egy felhő, ideális a városnézésre. Nincs tömeg!!! A tömegközlekedés remekül működik, még a 28-as villamosra sem kellett 2 percnél többet várni és ülőhelyünk is volt. Szállásunkn a Pensão Praça da Figueira volt. Akinek egy kb. 3 csillagos hely megfelel, nyugodt szívvel ajánlom. Tiszta, felszerelt (hűtő, széf, mikró, vízforraló, hajszárító, tv, stb.) kényelmes ágyak, nagyon barátságos, segítőkész személyzet, bőséges, finom reggeli, ár-érték arány rendben. Nem tudom aszofi mire gondoltál a külön fürdővel kapcsolatban, amikor ezt a szállást nézted, de természtesen külön fürdőszoba tartozik a szobához. Az emberek udvariasan, mosolyogva, készségesen segítettek, nem csak a vendéglősök, rendőrök, hanem az utca embere is. A közbiztonságra sem volt panasz, szerencsére senki nem próbált kizsebelni minket. Sok a rendőr egyébként az utcákon.
Nos, hát megérkezésünk után a reptéren a busz átvitt az 1-es terminálra, ott megkerestük am metrólejárót és vettünk tömegközlekedési kártyákat. Vannak segítők, de nem bonyolult az automata kezelése. A szálláshelyünkhöz metró, busz-, villamosmegállók pár lépésre voltak, a közelben rengeteg étterem, üzlet, Pingo Doce (ahol szinte itthoni árakon tudtunk vásárolni) mindenféle, amire csak szükség van. Nem ugrottunk be az első étterembe, ami utunkba akadt és ez így volt jó, hisz akár 50-100 méter után már egész jó árakon találtunk lehetőséget az éhségűzésre. Kipróbáltuk a nemzeti ételeket, nagyon bejöttek! Mindenütt finomakat ettünk, bőséges volt az adag, egy főre kb.12-13 euróból egy étkezés megoldott volt, amibe még egy nagy pohár sör is belefért (meg egy kis borravaló is J)
Egy egész napot Fatimában töltöttünk. Metróval kimentünk a Sete Rios pályaudvarra, a buszra már elővételben megvettük a jegyeket. Fatima gyönyörű, szívből ajánlom nemcsak a vallásos érzésű embernek. Óriási téren hatalmas bazilika és egy gyönyörű szentély van. Végigmentünk a magyarok keresztútján, felkerestük a három gyermek egykori házát.
Második napon a 15-ös villamossal a Jeromos kolostorhoz mentünk, megnéztük kívül-belül és a templomot is. A templom ingyenes, a kolostorba 10 euró a belépő. Szép volt! Valahol azt olvastam van kombinált jegy a Belém toronnyal, de jelentem, nincs! A látottakról való beszélgetésben elfeledkeztünk a híres cukrászda meglátogatásáról, de azért este még kerestünk egy jó kis cukrászdát, ahol megkóstoltuk a Pásteis de Natát. Fincsi! Innen átsétáltunk a Felfedezők emlékművéhez, 5 euróért felvisz a lift, meg pár lépcső, remek kilátás van a tetejéről! Gyalog - mert szeretünk gyalogolni J, - a Belém toronyhoz mentünk, itt viszont úgy döntöttünk csak kívülről nézzük meg. Majd a 15-ös villamos egyik közeli megállójához sétáltunk és elutaztunk a Cais de Sodré hajóállomásra. Zapping jegyünkkel Cacilhas állomásra mentünk, onnan a 101-es busz 1,45 euróért elvisz a Krisztus király szoborhoz. Az ott lévő kápolnák gyönyörűek, az Április 25-e híd pedig valóban San Franciscot idézi. Mesés a panoráma a szobor tetejéről, ahová 5 euróért visznek fel lifttel, no meg persze néhány lépcsőt önerőből is meg kell tenni. Érdemes megvárni fenn a naplementét, csodálatos!
Az utolsó napunkon a 28-as villamos vonalán tettünk egy izgalmas utazást. Visszafelé leszálltunk a Sé katedrálisnál és azt is meglátogattuk. A kerengő és a kincstár kombinált belépője 4 euró, ezek annyira nem nyűgöztek le bennünket, semmi extrát nem találtunk benne, maga a katedrális szép volt. Innen, természtesen gyalog a Szent György várhoz mentünk, jó kis kaptatók vannak, minden pulcsi leszaladt rólunk mire felértünk. 8,50 euró a belépő, nekünk tetszett a vár és a kilátás is. A napijegyünk tartalmazta volna a Santa Justa felvonót is, de ez elmaradt, mert egyedül ez volt az a hely, ahol hosszú volt a sor. Úgy gondoltuk, volt már részünk fantasztikus panorámában és kihagytuk. Délutánra az Ócenárium volt a program, mert mi szeretjük a halakat Nemcsak enni, nézni is! Nekünk lenyűgöző volt. Itt megcsodáltuk a Vasco de Gama hidat is. Szerettünk volna libegőzni, de sajnos nem üzemelt.
Ennyi fért az időnkbe, remek választás volt Portugália és ha még több napot is eltölthettünk volna, lett volna ötletünk bőven!
Én csak kártyával végzem így, de tudtommal nem ad vissza kp-ből. Olaszországban ez szokott úgy lenni, hogy szól az ember a kutasnak és ő visszaad. De nem tudom, ez mennyire releváns Portugáliában, biztos lesz, aki tudja.
Vagy zárol a kártyán egy akkora összeget, amiből biztos kijön egy tankolás, aztán annyit von le a végén, amennyit tényleg tankoltál, vagy te adod meg, hogy mennyi az annyi, aztán ha kevesebb lesz (hiszen mivel tele tankot akarsz, többet írsz), akkor újra csak annyit vesz le a kártyáról, amennyit tankoltál.
Kívánom, hogy mielőbb megtapasztald akkor Te is Lisszabon nyüzsgését. A káoszt jó értelemben gondoltam, nekem kicsit Máltára emlékeztetett, különösen az óváros, nem is csoda, hiszen 400 évig a mórok lakták, jellegzetes építészetük nyomai is megvannak még. Lisszabon az arab kultúra fellegvára volt hosszú ideig, muzulmán vallású város. Aztán szépen jöttek a keresztes lovagok és a portugál hódítások, a gazdagság...De az is érdekes, hogy 1974-ig diktatúra uralkodott, Salazar, akiről először a hidat is elnevezték ( ami ma ápr. 25.-i híd), sokáig nyomorgatta szegény portugálokat.
Számomra furcsa volt, hogy az 1998-as világkiállításra épült monumentális épületek nagy része kihasználatlan. A Vasco de Gama torony teteje is le van zárva, pedig milyen látványosság lehetne...
Egyetértek. Ez tökéletesen működik is azon utazóknál, akik megengedhetik maguknak, hogy akár kétszer-háromszor is elmenjenek egy-egy városba. Vagy pedig annyira elbűvöli őket egy hely, hogy inkább oda mennek ismét, és nem az újdonságot keresik. (Így vagyok én pl. Rómával, na ott már csakis így sétálgatok) Viszont ha tudom, hogy valószínűleg nem lesz több lehetőségem mondjuk Lisszabont látni, hát akkor bizony kicsit besűrítek, na nem görcsösen, de azért tempósan. :)
Sok utazási portált olvasok és szerencsére a többség nagyon pozitívan nyilatkozik Lisszabonról és magáról Portugáliáról is!
Turizmus volt és lesz is köszönhetően az olcsóbb utazási lehetőségeknek. Az sem elvárható, hogy örömmel fogadjanak, hiszen mi csak "vendégek" vagyunk az ő országukban. És azért akadnak olyanok is, gondolom nem is kevesen, akik nem igazán tudnak helyénvalón viselkedni. Erről is megoszlanak a vélemények.
Káosz? Aki precizitásra-pontosságra-kiszámíthatóságra vágyik, az utazzon Svájcba, vagy a skandináv országokba, ott minden tökéletesen működik, de lehet hogy pont azért válik egy idő után unalmassá.
Személyes élményem még nincs a városról és környékéről, de jövő tavasszal minden bizonnyal lesz és jelen pillanatban nincs olyan hely, ahová jobban vágyom.....hozzáteszem én nem vagyok az az "egy hétig csak lógatom a lábam tengerparton" típus.
Úgy látszik van egy jóbarátod, aki mindenre nyom neked egy mínuszt. Na most csakazértis nyomtam oda neked egy pluszt is, bár egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy itt, és ebben a formában semmi értelme nincs ennek a nyomogatásnak.
Még idebiggyesztem annak a kedves követőmnek, aki járja mögöttem a topikokat és a minuszos gombomra ejakuál, hogy lentebb beírtam az aliasommal is. Nyomjon már oda is egy fröcsit, ha kitalálja melyik az.
Egyébként meg tisztelettel megkérek minden erre járót, ha van felesleges kattintása, akkor tegye már rá az én "ből" vagy "meg" jelemre, zavarjuk össze a jóembert!
Ezenkívül meglenne az a haszna is a dolognak, hogy megtudjuk, hány helyiértékkel bír ez a véleményező rendszer.
Örülök, hogy megnyugodtál. Tényleg nem ellened szóltam. A tömeget valójában szerintem senki nem szereti általánosságban, én se, csak a "sok turistát nem szeretem" változatot nem szeretem attól, aki szintén turistaként ment az adott helyre.
Egyébként a blogodból ítélve sok (elsősorban külsőségben sajnos) hasonlóság lehet bennünk, rólam talán még könnyebb asszociálni Budhára, de sajnos írásba nem vagyok olyan jó, mint te. Na jó, fotóban sem, pedig szintén a Nikont kedvelem. Úgy látszik, a jó gép nem elég.
A blogban közben a virágkarneválig jutottam, megyek folytatni. Csak azt sajnálom, hogy Andalúziába nem szerettél bele, mert most annak a tervezgetésébe mélyültem bele, és biztos találtam volna benne néhány hasznos ötletet.
Nem sértődtam meg, csak kiakadtam. Mielőtt beszóltam többször elolvastam és nem jutottam más értelmezési lehetőségre, mint amit előszőr kiolvastam belőle. Válaszodat olvasva megnyugtat, hogy félreértettem a mondandódat.
Többnyire a tolerancia jegyében próbálom megfogalmazni a meglátásaimat, de ha mégis észt osztok azt általában jelzem, merthogy én is szarul állok vele.
Ha véleményt alkotok valamiről az mindössze a saját érzéseimet és meglátásaimat tükrözi, nem tartom azt az egyetlen járható útnak vagy igazságnak. Felkinálom vele a saját nézőpontomat, azoknak akik hezitálnak egy kérdés felett, aztán döntsenek saját belátásuk szerint. Visszajelzéseik, ha egyátalán érkeznek, azok jelentősen tudják módosítani az álláspontomat, ha eléggé megalapozottak. Azért szeretem olvasni az útjaikról visszatérők írásait, mert egész kis megjegyzések is elégségesek ahhoz hogy saját kérdéseimben többlet infókat kapjak.
A tömegiszonyom nem a turistákra vonatkozik, hanem általános. Budapesti lokálpatrióta voltam, imádtam azt a várost. Most örülök ha befejeztem ott a dolgaimat és menekülök a határain kivülre. Nap mint nap látom az ideérkező "turista tömeget" a Lánchídnál vagy az alagútnál és igyekszem úgy viselkedni velük szemben, hogy azért kellemes emlékeik maradjanak rólunk.
A blogomban mielőtt eljutsz "zippklutty néni"-hez, akinek beígértem egy jól írányzott hátbarúgást, elmondanám saját védelmemre azt, hogy a vén banya ugyanolyan turista volt Sao Migulen, mint én és mégis volt pofája beállni elém ötven centire fotózgatni, miközben én is azzal foglalatoskodtam. Ha húsz évvel fiatalabb, akkor én ott helyben teherbeejtem, mégcsak észre se vette volna.
Ő egyébként nem a tömeg volt, hanem mindössze egy olyan turista, aki ugyanazért a dologért jött oda mint én. De bunkó módon viselkedett, ezért nehezteltem rá.
Szóval ennyi.
Én már tervezem a 2018-at, gyűjtöm az infomorzsákat.
Sajna a topik lassan nevet válthat a nagy portugál buszjegy topik névre, így elég kevés valóban új hír érkezik. Komoly felüdülés volt olvasni azt a pár beszámolót amelyek mostanában érkeztek be.
Bocs de félreértettél. Egyáltalán nem neked szólt, így nem is téged analizálgattalak. Csak éppen itt csordult ki belőlem a " nem szeretem a turistás helyeket" sokaknál divatosan használt kitétel. (De azért mindegyikre igyekszik eljutni.)
Annyira nem rólad szólt, hogy az elmúlt két órában éppen megkerestem a blogodat, és nagy élvezettel olvasva kb. a feléig jutottam a Madeirás utadnak. Ahogy a napok végén írtad, folyt.
Mégegyszer elnézést, hogy éppen nálad találtam az idézőjelesre kivehető mondatot, az az idézett jelenségre vonatkozott, így remélem a sértődött visszavágásodat is okafogyottá teszi. :-)
Senkinek sem mondtam hogy érezze szarul magát lisszabonban mert sok az ember. Én nem éreztem jól magam.
Engem meg egyébként az bosszant, amikor analizálgat valaki és utána a személyemmel példálódzva talál ki olyan faszságokat, hogy "onnan addig kitiltanák a többi turistát".
Lisszabon valóban gyorsan változott meg. Mikor először ott voltam a sarki étteremben alig volt külföldi, kiszolgálók nem tudtak csak portugálul, legutóbb meg szépen tudott már több fiatal ott angolul, turista meg volt annyi mint a nyű az étteremben.
" Negatívként értékeltük, hogy szinte mindenhol óriási a tömeg. Az utcákon iszonyat mennyiségű turista és iszonyat mennyiségű ember"
Sokszor látok ilyen panaszt, ez némileg bosszant. Aki ezt teszi, elfelejti, hogy ő is ezt a tömeget növeli, és a tömeg tagjai is azért mennek oda, ami miatt a panaszkodó. Nyilván ők is hallottak arról a sok szépségről, érdekességről, finomságról, ... stb., amiről a panaszkodó, és kíváncsiak rá. Nyilván kényelmesebb lenne, ha valahova mennénk, onnan addig kitiltanák a többi turistát. (Bár lehet, hogy például Isztambul nem is tetszene annyira üresen, mert hozzá tartozik a nyüzsgés is.)
Az a véleményem, akit zavar a népszerű helyeken a többi turista, az utazzon Pestre a Hős utcába, ott biztos nem fog tömeggel találkozni, és még izgalmas is lehet.
Lehet azért még találni a földön olyan helyeket, ahol remeteként érezheti magát, csak nem kell azt várni, hogy ezeket a helyeket ő jelölje ki a legnépszerűbb helyek közül.
A "turistás" helyek meg azért azok, mert olyasmivel rendelkeznek, ami miatt mi is oda vágyunk turistaként.
"Lisszabon egy nagy nyüzsgő város, multi-kulti, sokszínű, fárasztó.
Lisszabonban az ember nem nagyon tud semmiből kizökkenni maximum az eddigi tunyaságból. Az ott töltött két teljes napunk arra volt jó, hogy megállapítsuk, hogy ez már nem a mi világunk. Amiért harminc éve odavoltunk, az most másoké.
A lisszaboni estéket viszont varázslatosnak éreztük. A város azon részén ahol voltunk, minden nagyon szimpatikus volt, a látottakat jó érzés volt befogadni. Fiatalok ültek a vendéglőkben és beszélgettek, emberek ballagtak hazafelé a langyos őszi estében. Mindenütt béke, nyugalom, biztonság. Tiszta idill.
A nappalok mások voltak. Negatívként értékeltük, hogy szinte mindenhol óriási a tömeg. Az utcákon iszonyat mennyiségű turista és iszonyat mennyiségű ember, akik a turizmusból él. Némi London feelingje volt a dolognak, de az mégis más volt. Nem tudom megmondani miért."
----
És egy "ízes" flash:
"...tegnap este az aluljáróban találkoztunk egy igazi jelenséggel.
Itt jött szembe velünk egy nagyon nagydarab fekete ember, olyan ötven körüli.
Nem kövér hanem egy teljesen arányos két méter magas benga néger.
Rövid nadrág volt rajta, világos ing és egy begombolt világoskék mellény. A kezében két nagy szatyor. Rendkívül ápolt ember benyomását keltette. Ami még megragadta az ember figyelmét az a széles mosolya volt."
Sosem fogom elfelejteni. Talán így még jobb is hogy nincs róla fotóm. Így nem fakul meg az emléke.
Alapvetően egyet értek, de azért ha elmegy az ember valahová azért persze szeretne minél többet látni az adott városból. Abban viszont igazad van, hogy egy város hangulatát valóban csak úgy lehet felfedezni, megérezni, magadévá tenni, ha letérsz az ajánlott turista útvonalakról és egyszerűen csak bolyongsz.
Korábban én is abba a "hibába" estem, hogy napirendszerűen összeírtam mindent, és bizony addig mentünk míg az utolsó tétel is ki nem lett pipálva. Nem mondanám, hogy ez olyan borzasztó volt, de ma már inkább úgy vagyok-vagyunk vele, ha esetleg "kimarad" valami, mert épp egy adott nagyon kellemes helyen pont tovább üldögéltünk a tervezettnél, mert jól esett még egy pohár akármit kikérni, azért ezt már nem érzem tragédiának...sőt :-) (de azért itthon eszembe jut, hogy basszus ezt + ezt sajnos nem sikerült abszolválnunk :-) )
Különben borzasztó kíváncsi vagyok már a saját benyomásimra Lisszabonnal és Portóval kapcsolatosan, mert csak a szuperlatívuszokba emelő ill. nagyon lehúzó véleményeket hallottam (mondjuk jóval többségben volt a pozitív), de olyan jó-jó tetszett, elment, itt is voltunkkal nem találkoztam még :-)
Szóval egyben szeretném megköszönni a topic lelkes tagjainak a mindenre kiterjedő - akár többszöri tájékoztatást ugyanarról a témáról is - élmény- és úti beszámolókat, tanácsokat, stb...
Mi holnap du. indulunk Portóba, hétfőn repülünk tovább Lisszabonba s 18-án szombat hajnalban érkezünk vissza Budapestre.
Szállást végül is belvárosban foglaltam: Marino Lisboa Boutique Hotel sok-sok gondolkodás után.
Különben vicces, mert listán volt nálunk is a Pension Praça da Figueira (nagyon-nagyon jó áron tudtam foglalni még hónapokkal ezelőtt), de aztán mégis a drágább hotel mellett döntöttem. Egyrészt, mert ott saját fürdő van, másrészt - nekem - jobban tetszik az egész hotel ( kb. 70 eur. a különbség a két szállás között).
Ahogy nézegettem az időjárás előrejelzést, tökéletes időnk lesz, ez persze még változhat ... de bizakodóak vagyunk :-)
20 oldal kinyomtatott oldalnyi információm gyűlt össze (és ennek a zöme innen a fórumról származik). Úgyhogy remélem, ha hazaértünk, én is hozzá tudok majd tenni valamit a saját élményeinkkel, tapasztalatinkkal :-)
Azt, hogy mennyire van tele a töke egy portugálnak a "turista hordákkal", azt jobb egy portugál stat felmérésben elolvasni, mint egy odalátogató turista megérzéseiből kikövetkeztetni.
A fenti kérdésre adott válaszok eléggé összetettek, mert a válaszadók válaszai függnek a turizmustól való függőségükben.
Kétségtelen, hogy a belváros eszméletlenül zsúfolt, de ahogy nálunk se kötelező a várban lakni, nekik is adott a lehetőség az odébbköltözésre.
Lehúzni meg azt lehet aki hagyja magát. Egy rutinos magyart nem tud egy portugál lehúzással meglepni. Ebben mi vérprofik vagyunk. A zsebtolvaj és hasonló kellemetlenségek meg ott vannak, ahol nagy a tömeg.
Nekem inkább az a furcsa, ahogy az emberek megpróbálják Lisszabon tíz legfontosabb látnivalóját belegyömöszölni két napba. Rohannak egyik helyről a másikra, sorban állnak órákig, miközben lemaradnak az összes olyan élményről és benyomásról ami miatt jó visszaemlékezni egy városra.
Lisszabonba el kell menni, lötyögni amerre az embernek kedve tartja és nem azon aggódni, hogy jajj kimarad a felfedezők emlékműve...
A templomfüggők menjenek templomot nézni, a belesek zabálni, aki nem látott még elég halat a NatGeo-n az menjen ocenáriumba. Mindenki nézze azt amihez kedve van, és ne percre kidolgozott itinerrel és fillérre kiszámolt buszjegypénzzel menjen ebbe a városba, mert annak semmi de semmi értelme. Ha leáll a metro baleset miatt, akkor annyi a "nagy" tervnek.
A jó emlékek és a térképbe szúrt gombostűk nagyon távol állnak egymástól.
Az emlékeknek íze van. Akinek nincs ilyene, annak kár volt odamennie.
Nem tudom, hogy Te merre jártál és azt sem, hogy Neked milyenek az igényeid. Összehasonlítva azzal, hogy Magyarországon hányszor csapnak be Téged fizésnél, az arány portugáliában elenyészö. Kivételek persze vannak, de említésre sem méltóak. A portugálok becsületesek, Lisszabonnak pedig a sok látogató dacára megmaradt a varázsa. Ha valakit Budapesten csak a vár, a halászbástya meg a parlament érdekel, akkor az is ott csak túristákkal találkozik. Mindenkinek csak azt javasolnám, hogy hagyja az idegenvezetö könyvet a szállodában és fedezze fel Portugáliát a maga szakállára. Megéri.
Habár sok mindent megírtak már, pár mondatban kiegészíteném. Már voltam Lisszabonban 12 éve. Akkoriban még épült a város, kaotikus volt, de hangulatos. Ebből mára csak a káosz maradt, a rengeteg turista, a kevésbé barátságos helyiekkel.
Sajnos, nem tett jó ez a hirtelen fejlődés, a portugálok szerintem már telítődtek a kíváncsi hordákkal.
Mi is tapasztaltuk: nem túl vendégszeretőek, lehúzósok, érdektelenek lettek.
Mikor először tapasztaltuk, hogy "véletlenül" rosszult adtak vissza 1-2 euróval kevesebbet, kezdtük számolgatni a visszajárót, majdnem mindig le akartak húzni bennünket...
Természetesen tetszett a varos, Sintra, Estoril, az Alfama negyed. A templomoktól nem várjon senki túl sokat, a legkisebb olasz falucskának is díszesebbek a templomai, inkább a méretek monumentálisan.
A várból( S. George) legjobb a kilátás, ha van lehetőségetek, nézzétk meg a camera obscura-t is, kétóránként van angol vezetés, max. 20 embert engednek be, de egy 360f látó kamerával minden főbb látványosságot elmutaogtják, mi merre van, rövid történelmi háttérben, kb. 20 perc az egész, de megéri.
Portóban lenne egy teljes napunk januárban, útban az Azori szigetek felé. Valaki tudna abban segíteni, hogy miképpen lehetne a legegyszerűbben bejutni a belvárosba? (busz / metro)
A szállásunkat az információ tükrében fogom lefoglalni.
A 28-as villamoson vigyázni kell fejünket mennyire, s mikor dugjuk ki a nyitott ablakon, mert az ember kényszert érez, hogy jól kihajoljon, főleg kanyarban. Nem egyszer igen csak vissza kellett huzni, mert annyira közel volt pl. egy teherautó, faág, ami szemmagasságban volt.
Ezért jó, ha ülünk, s ez csak a végállomáson ejthető meg sztem. Már ott is felszáll egy-két delikvens, aki bevállalja a végig állást, s ehhez még jönnek a közbeeső megállók:-(
"Áruld el, hogy ők mit láttak? Mi az amin mosolyognak?"
Engem láttak, amint fotózom őket. Teleobjektív (sajnos) volt éppen a gépen, így már távolról is 'dolgozhattam' vele. Ezt észrevéve mosolyogtak és integettek, amit én is viszonoztam. Szép esemény volt.
Bár én személyesen nem használtam a kombinált jegyet, így nem tudom miért nem használták ki a lehetőséget az előző hozzászólók (a jegyet megvásárlók). A Pena kastély és a Mór vár felé közlekedő buszok a Scotturb járművei. A másik körre nem érvényes.
Megfontolandó inkább ezt venni: CP-Scotturb combined ticket. A kombinált jegyet Viva Viagem kártyára töltheted. A felhasználás napján érvényes éjfélig. Ha már feltöltötted, de nem használtad fel, akkor még érvényes 1 évig a kártya és a rajta lévő jegytípus is.
Korlátlan számú utazást kínál a megvásárlás napján, a CP Sintra, Cascais és az Azambuja vasúti vonalak (az Alcântara-Terra és Oriente között) és a Scotturb összes buszjáratára.
A tisztánlátás érdekében pontosítanám, hogy Lisszabonban 3 fajta napijegy vásárolható. A klasszikus 6.15 €, komppal (TT) vagy vonattal (CP) bővített változatokban 9.15 €, illetve 10.15 €.
Tegnap voltunk Sintrában ilyen jeggyel, így friss az infó.
A jegy neve: train +bus, 15,5 de már meglévő Viva kártyára is feltölthető, ha van üres( nincs rajta zapping, napijegy, stb).
A kártyával használhatod a Sintrába tartó hévet, Sintrából induló 403-as buszt Cabo de Roca-felé, onnan vagy vissza Sintra és vissza Lisszabon, ahogyan jöttél, vagy Cabo de Roca 403-sal Cascais és onnan hévvel Lisszabon ( Cais de Sodre-ig, ott a végállomása).
Sintrába és onnan a Rossio térhez közel eső hévállomásról indulnak a vonatok. Ha Cascaisból jössz vissza, akkor viszont a Cais de Sodre a végállomás.
Jó tanács: a jegy vásárását igazoló kis szelvényt tartátok meg, mert előfordulhat, hogy a buszban lévő jegyolvasó nem fogadja el, de ha bemutatod a sofőrnek az igazolószelvénst, felenged.
Azon sem kell meglepődni, hogy a Viva kártyák nem egyformák, de ugyanúgy feltölthetőek, vagyis átjárhatóak, amin napijegy volt, arra is tölthetsz zappingot, kombinált jegyet stb.
Aki a 15, 5 eur/fő kombijegyet vette meg a Sintra-Cabo d.R. kombóra, azt a praktikum, kényelem vagy az ár befolyásolta?
Csak mert ha jól néztem, akkor a Sintrába tartó "hévre" zappinggal vásárolt jegy 1.85 Sintráig, onnan ugye Cabo d. R-ig a 403 -as busz oda-vissza Sintráig többe kerülne mint 13.65 (így jön ki az én kalkulációm szerint a ez a kombijegy a sintrai körjáratokra nem érvényes, ott azokat külön kell megvenni, 5.5 v. 2.5 euroért....
Mi 11-én du. Portóba érkezünk, lesz még egy egész napunk - aznap szeretném "meglátogatni" Avierot is ill. 13-án 14 órakor indul a gép Lisszabonban, így még aznap is lesz néhány óránk.
Lisszabonban 17-ig leszünk, este indul vissza a gép.
Tervek
Lisszabon bejárása amennyire csak lehet :-)
Nyilván a kötelezők mindenképp, Belém, Krisztus szobor már csak a kompozás miatt is :-), az Ócenáró környéke (maga az ócenárium nem igazán érdekel), Sintra, Cabo de Roca, Cascais-Estoril
ezek persze csak a tervek...aztán majd meglátjuk hogyan alakul :-)
Hol fogtok megszállni?
Ahogy nézem az előrejelzéseket remek időt fogunk ki :-)
Nov 12. Belém, ott Jeromos kolostor, Belém torony Felfedezők emlékmű, ,aztán Krisztus király szobor, ez egy nap. Egy nap Fatima. Aztán Szent György vár, Sé katedrális, Ócenáro meg ami esetleg még belefér... nem tudom, meglátjuk. És Ti?
Én is annyit agyaltam még itthon, mintha minden név,tömegközlek.jegy,infó, látnivaló egy nagy zsákba lett volna beleöntve, s semmit nem találtam meg. De, ott minden tiszta lesz majd meglátod.
Mondjuk, én se voltam toppon mikor napijeggyel akartam Estorilba menni. Ezért 2x álltam be a hosszu sorba.:-((
Egyébként a napi jegy csak Lisszabon határain belül jó. Sintra-Cascais combora nem ok.
Nekünk nagyon bejött a napi, nyugalmat adott., hogy bárhol, ha elfáradtunk, felülhettünk épp ami jött, végül is a busz, villamos is felér egy városnézéssel.
Most már csak az világos, hogy mi az a CP vonat :-)
Különben mindig úgy van (talán vannak ezzel így mások is), hogy itthonról sokkal bonyolultabbnak tűnik minden...aztán ott a helyszínen rájön az ember, hogy nem egy bonyolult agyműtét azért egy jegy kiválasztása vagy épp megvásárlása :-)
"Szóval ha a - mondjuk - reptéren megváltott via viagem kártyára zapping "jegyet " - opciót töltök, azt fel tudom használni a Rossiroról induló Sintrába - ill. a Cais do Sodréról induló, Cascaisba-Estorilba tartó vonatra is?"
Mivel eddig még nem válaszolt senki, én meg most jöttem meg az "ibériai környékről", így a kérdésedre most kerül sor. Ismételni tudnám magam, így beteszem a linket, amit már korábban többször is olvashattál a zappingról:
Amennyiben a 28-as villamost szeretnéd kipróbálni és nem akarsz sokat várakozni, akkor a Martim Moniz végállomás helyett válassz inkább egy közbülső megállót pl. Luís de Camões tér előtti szakaszon, természetesen haladva a központ felé. A kora délelőtti időpont is jó döntés lehet.
Ne tartsd Magad vissza a hosszú soroktól, hiszen a látnivalókért mész, időd van, pihensz, nézelődöl.
Nem mindenkinek egyforma a várakozási idő, lehet Neked szerencséd lesz. Valóban sok a turista minden felé, de Neked is lesz helyed mindenhol, ne aggódj.
Értem, kicsit másképp olvastam, mint Te szántad. De rendben. A képek-reklámok valóban mások, de maga az érdemi rész nekem tök egyforma, természetesen az iránynak megfelelően. :) Már izgatott vagyok, nemsokára indulunk. Kicsit elkedvetlenített, hogy még mindig hosszú sorokról írtál, sok várakozásról, ez nem jó hír. Így biztosan kimarad majd egy-két dolog. Mondják majd erre, hogy vissza kell menni, de abból sajnos nem lesz semmi.
Ezt, irtam, tehát itthon nyomtattam ki az oda-vissza besz.kártyát.
Igen, a visszaútra más milyen volt, másképp voltak elrendezve a képek, betük, talán máshová volt irva az ülőhely is. Sajnos kidobtam, nem tudom megmutatni. De, a lényeg nem kellett volna odamenni a chek- in pulthoz. Amig a kapunál várakoztam ott is egy társaság mondta, hogy az övék is más milyen volt a vissza utra, s ők nem is mentek a chek-in pulthoz. Tehát itthon lehet online megcsinálni az utasfelvételt.
Szia! "Oda mentünk a chek in pulthoz, mivel sokan itt azt irták nem lehet online bechek. De szerintem felesleges volt, feladós csomagunk nem volt, nem is csináltak másik besz.kártyát, szalagot tettek kézinkre. Igaz, a besz.kártya más milyen volt, mint odafele, amit itthon kinyomtattam."
Bocsi, de ezt most nem értem, ha itthon kinyomtattad a beszállókártyát, akkor ott milyen - "más milyen" volt? Újat nyomtattál a reptéren?
Ha ismeri az a valaki a lisszaboni repteret, akkor az csak ott tud várni rátok. Ha meg nem, akkor ott az információ. Parkolni viszont nem könnyü. A parkolóházat ajánlanám, ha kocsival jön értetek.
Első nap érkezéskor, azért nem vettünk napi jegyet, mert, már tudtuk, hogy másnap este későig csavargunk, éjfélre értünk a szállásra. Majd minden nap addig csavarogtunk. Nem lett volna már jó pl. este 8-9 kor.
Ezért másnap reggel 10 körül töltöttük fel napival, s az még éjfélkor is jó volt. Sőt, amikor Sintrába mentünk, akkor is jó volt reggel az előző napi. Igy csak, amikor Cascaisbol vissza érkeztünk, akkor töltöttük fel ujra, ami másnap estig jo volt.
Hát ezért nem értettem: ha szerdán este 7-kor érkezéskor veszel napijegyet, és ugye mindennap 7-kor újra, akkor vasárnap este hétig( amikor már a reptéren kell lenni) az 4 napijegy.
Csak első este érkezéskor vettünk egy utra szóló jegyet.
Napi jegy a megkezdéstől 24 óráig érvényes.
Mi csak napi jegyet vettünk, azzal is jöttünk haza felé a reptérre, még aznap este 8-ig felhasználható volt, ezért oda is adtuk vkinek a metró aluljáróban az automatáknál.
Wizzair esti érkezés 2-es terminálra, busszal átvittek az 1-es terminálra, innen indul a piros metro.
Metro lejáróban automatából 1 db jegyet vettünk, nem bonyolult, de vannak segitő alkalmazottak.
Egy jegy 1,45+0,50 a kártya=1,95 euró
Saldanha állomásig mentünk kb 30 perc az út, metrónak nagyon sok kijárata van, lift is min.2, sajnos mi a legtávolabbi kijáraton jöttünk fel, ahonnan kb 250m-re volt a szállás.
Másnap már tapasztaltabbak voltunk, lifttel jöttünk ki a metróból, a hotelhoz Pátria legközelebbinél, innen kb 100 m-re volt.
A hotel ár-érték szuper volt, bátran ajánlom, de ha, vki nem akar sokat tömegközlekedni, az a Rossio, vagy Baixa negyedben foglaljon.
Hotel mellett sok étterem van, mi legközelebbiben vacsiztunk első este, Sao Remo a neve 25,50.-et fizettünk /steak,kagylo,bor,viz/
2. nap reggeli után kb 10-kor irány a 28-as villamos. A tegnap vett kártyára napi jegyet töltöttünk (6,15 euro) Saldanharol egy megállót reptér felé mentünk Alameda-ig, ott átszálltunk a zöld metróra, amivel a Martim Moniz-ig mentünk, könnyű megtalálni a villamos megállót, kb. másfél órát álltunk sorba. A napijegy erre is jó.
Elmentünk a végállomásig, nagy élmény, mindenképp ki kell próbálni. Végállomáson mindenkit leszállitottak. Kicsit sétálgattunk a környéken, a Jardim parkban, bazilikát csak kivűlről iszonyu meleg volt 29-30 fok.
Vissza fel ültünk a 28-as villamosra, s leszálltunk a Calhariz Bica-nál. Ugyanis már oda felé megnéztük hol van az az étterem, /már itthon tervezve/, ahol ebédelni szerettünk volna As Zebras do Combro. Vele szemben van a Sinal Verde az is jo, de fél 4-ig van nyitva, aztán este ujra kinyit.
/Egy steak, grill szardinia, fél l bor, 1 ü viz 19,55 euró/ Nagyon rossz a tájékoztatás /mi tapasztalatunk/ sehol nincs ki irva, bemondva a megálló nevei, hiába kértem a vezetőt, hogy szóljon, nem szólt.
Ebéd után, nem messze az étteremtől ahol megy a villamos is a Calcada do Combro-n van az Elevador da Bica, erre is jó volt a napijegy. Ezzel lementünk a Rua de Sao Paulo-ra. Innen a 714-es busszal a Jeromos kolostorig /csak kivülről/ gyönyörű.
Hazafelé a 15-ös vilamosra nagyon sokat várva, végü is busz jött, végállomásig jöttünk Figueira.
Téren kicsit bóklásztunk, aztán a hotel.
3. nap Reggeli után irány metróval a Rossio állomásra 15,50 euró/2 fő kombi jegy ( hév Sintraba -403-as busz Cabo de Roca- 403-as busz Cascaisba- hév Lisszabon ) Sintrában a 434-es busszal 5,50 euro/fő jegy tettünk egy kört állomástól-állomásig. Olyan sokan voltak minden megállóban, ahol látnivaló volt, hogy nem mertünk leszállni. Kivülről láttunk vmi keveset.
Cabo da Rocca-nál is szuper tiszta idő volt, semmi szél, annyi idő elég is volt, amíg jött a következő busz. Óra 10-kor, és 40-kor járnak.
Cascais nekünk nagyon bejött, lábat mostunk az óceánban, páran fürödtek is, de nagyon sokan napoztak a homokos parton. Kicsit sétálgattunk, fagyiztunk. Hévvel vissza Cais do Sodre-ra érkeztünk, vele szemben bementünk a Time out Marketba, nem ettünk csak körbe néztünk, úgy láttuk nem olcso, rengetegen voltak. / de előtte a bejáratnál ittunk egy Ginja likőrt 1 euró/2 cl./
A Cais Sodre állomás mellett van egy tér onnan indulnak buszok, nekünk a 202-es, vagy a 758-as kellett. Végül is a 758-as jött előbb, napijegy erre is ok. A 3. +állónál a Trindade Coelho-nál leszálltunk, innen 150-m re van, szemben a busz megállóval kell bemenni az utcába, az Adega da Barroca /nem könnyű megtalálni gps segit/ nagyon jó étterem idős házaspár csinálja.
Bácsi 70 év körüli szakács-mosogató egyben, neje a felszolgáló kék köpenyben. Szuper vacsink volt 34,50 (ginja, leves, marha steak, bacalhau,sültkrumpli,saláta frissen szeletelve, liter bor,viz) degeszre ettük magunkat, rengeteget adtak, én egy negyed halat ott is hagytam, az üzlet tele volt.
Érdemes kipróbálni nagyon finom a kaja, s egy élmény ahogy a két idős ember dolgozik. Ezt az éttermet is már itthon kinéztük.
Azt hiszem ez a Bairro Alto negyed, rengeteg kajáldával.
4. nap Reggeli után Rossio tér Santa Justa Elevador hosszú sorban állás, napi jegy itt is jó volt, Comercio tér, Rua Augusta, séta Tejo partján Cais Sodre-ig. Innen indulnak hajók/komp/ Cacilhasba. Itt megfeledkeztem jegyzeteimről, s azt hittem jo a napijegyünk erre is, hamar felvilágositottak,hogy nem. Igy nem mentünk át.
Tanakodtunk merre menjünk még? Nézzük meg este a 28-as villamost, már biztos nem kell annyit sorba állni. Tévedtünk... este kb 8 óra lehetett, s egy órát álltunk sorba a Martim Moniz végállomáson.
Ismét élmény volt, talán jobban is mint nappal. Oda felé, és vissza felé is a Baixa Chiado metrónál hatalmas tömeg, rengeteg fiatal, kiülős helyek, zene, hangulatos volt, igaz szombat lévén, le is akartunk szállni, de már késő volt nagyon, s féltünk nem érjük el az utolsó metrót.
5. nap utolsó. Gyors pakolás, reggeli, metró a Cais Sodrera, hévvel irány Estoril 20 percenként mennek a hévek. Na, itt megint benéztem a napijegyem. Próbáltunk bemenni a vágányokhoz, nem engedett a jelző piros volt, nem értettem miért, nálam volt az igazolo szelvényt, amit a gép adott feltöltéskor, még örültem is, hogy eltettem.
Beálltam a pénztárhoz vezető nem kicsi sorba, hogy majd reklamálok. Na, itt derült égből villámcsapás, leesett a tantusz, amikor közölték ide másik kártya-jegy kell. Ott hagytam a pénztárt, tanakodtunk menjünk e, fizessünk e azért az 1-2 óráért, mert több időnk nincs.
Döntöttünk, még se hagyjuk ki ujra sorba álltunk, automatáknál is iszonyu sor. Végül megvettük a két jegyet oda-vissza 9,80 euró volt kettőnknek., A 12,20 kor induloval mentünk 40 perc volt az ut, végig parton, látványos, kicsi óceános lábáztatás fért bele. A 14 órásival jöttünk is vissza.
Igy utólag
Sintra helyett Estoril kellett volna, / nekünk/ legalábbis.
Elég korán kiértünk a reptérre az 1-es terminálra, itt nem kell kijönni az épületből, hanem fel kell menni az emeletre, s ott kimenni a terminál buszhoz.
Oda mentünk a chek in pulthoz, mivel sokan itt azt irták nem lehet online bechek. De szerintem felesleges volt, feladós csomagunk nem volt, nem is csináltak másik besz.kártyát, szalagot tettek kézinkre. Igaz, a besz.kártya más milyen volt, mint odafele, amit itthon kinyomtattam.
Nekünk ennyi fért bele, még legalább 2 napot eltudtam volna képzelni, ha pót lábaim lennének.
Összegezve nagyon jól éreztük magunkat, Alapos felkészülés nélkül nehezebben ment volna a tömegközlekedés.
Ami furcsa volt: nem mosolyognak, boltban nem fogadták köszönésünket, nem tapasztaltunk segitőkészséget főleg a járművezetőktől, lehet elegük van a turistákból, rengetegen voltak, tájékozódási informáciok eléggé hiányosak, busz, villamos megállókban a táblák tetején a megálló neve, amit elég nehéz belülről elolvasni.
Ui: Akik a 28-as vili vonalán élnek, nem igazán örülnek nekünk, gondolom. Meg is értem. Nem is tudom ...ők is sorba állnak pl. a Martim Moniz-nál? Azért az elég dühitő lehet:-(((
Nekünk nagyon bevált a szállás, nagyon tiszta volt, jó reggeli mindig töltötték, kedvesek, segitőkészek.
Egyáltalán nem volt vészes a metrózás, jó helyen kellett kijönni igy csak 100 m-re volt kb. Annyira nem volt ez távol, most igy utólag. Ujból ide foglalnék. Egyébként minden metro aluljáróban sokat kell ide-oda átszállásnál főleg gyalogolni.
Mindjárt küldöm a hosszúra sikeredett beszámolóm. Van kérdésed szivesen válaszolok, ha tudok
Különben mennyire vált be a nem a központban lévő szállás? Nem volt fárasztó (még ha metró közelben volt is) utazgatni oda-vissza minden nap?
Én még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a központban lévő, drágább és talán kevésbé jobb, vagy távolabb,de jó ár-étrék arányú szállás mellett döntsek.
Szia, tegnap éjjel jöttünk meg, most gyorsan válaszolok, aztán jövök a beszámolóval.
Napi jegyünk volt végig, ami buszra,villamosra /28-as is/, metróra jó csak.
Hévszerü vonatra, /Cascais, Sintra, Estoril, Belem,/ a napi jegy nem jó. Hévre másik kártya.
Zappinghoz nem tudok hozzá szólni, igy utólag nekünk meg érte a napi jegy.
Rossio állomásról kombi jegyet vettünk 15,50 volt kettőnknek Sintrába hévvel, tovább busszal Cabo de Roca, aztán tovább busszal Cascaisba, s onnan hévvel vissza Lisszabonba.
A zapping jegyet nem csak a városon belül az összes fajta tömegközlekedési eszközön, de még a Sintrába és Cascaisba közlekedő vonatokon is fel lehet használni, ahol szintén kedvezményes áron utazhatunk, tehát mindenképp érdemes kihasználni ezt a lehetőséget.
Hú, most megint összezavarodtam...lehet be kellene fejeznem a különböző információk vadászását a neten.
Szóval ha a - mondjuk - reptéren megváltott via viagem kártyára zapping "jegyet " - opciót töltök, azt fel tudom használni a Rossiroról induló Sintrába - ill. a Cais do Sodréról induló, Cascaisba-Estorilba tartó vonatra is?
A 24 órás- vagy a normál jeggyel a helyi vasút városon belüli szakaszán is lehet közlekedni, illetve az összes villamossal is (beleértve a 28-ast illetve a dombokra közlekedőeket is).
Ez ugye azt jelenti, hogy ha mondjuk Belém-be nem a 15-ös villamossal megyek, hanem a Casi do Sodré vasútállomásról helyi vasúttal oda érvényes a napi ill. normál jegy (a zapping típusú is?)
A két vár közt, a gyönyörű, ködlepte erdő (Pena Park) közepén található a jegyvásárló központ. Ez azért érdekes, mert csak itt tudsz jegyet váltani legalábbis két éve úgy volt - , tehát a jegykezelő simán visszafordít bármelyik kastélyból az erdőbe, ha nincs jegyed, érdemes rákészülni. - ezt egy blogban olvastam.
"...van-e olyan "napijegy" amivel mindegyik-bármelyik helyre be lehet menni az adott napon."
Kiegészítésképpen még van olyan kombi napijegyes lehetőség, mint a Sintra Green Card 2 Palaces kártya opció, amely tartalmazza a Sintra CP vasúti vonalát, a Scotturb 434-es útvonalát, a Sintra Nemzeti Palotához és a Pena palotához való belépést, valamint egy kiválasztott múzeumba (Természettudományi Múzeum, Ferreira de Castro Házmúzeum, Anjos Teixeira Házmúzeum, Leal da Camara Házmúzeum és a MU.SA) való belépést. Ára: 31,00 €
A Sintra Green Card 3 Palaces opció egy belépőt is tartalmaz a Queluz Nemzeti Palotájába. Ára: 39,50 €
A napijegy a megvásárlás napján érvényes korlátlanul a 12 €-s jegy a Scotturb hálózaton, kivéve a 400 (Giro Cascais) és a 401 (Giro Parede) járatokat.
A Pena Circuit 5,50 €-s magában foglalja az útvonalon a Parque da Liberdade, a National Palace of Sintra, a Castelo dos Mouros, és a Pena Palace objektumokat.
A felmenő úton le lehet szállni és felszállni minden megállóban a Pena Palotáig.
Villa Express 4 Palaces 2,50 €-s jegy magában foglalja az útvonalon a National Palace of Sintra, a Seteais Palace, a Regaleira Palace, és a Monserrate Palace objektumokat.
A felmenő úton le lehet szállni és felszállni minden megállóban a Monserrate-palotáig.
Egy kör egy jegy, vagyis ha valaki a Pena vagy a Monserrate palotánál kezd, akkor már csak újabb jeggyel mehet az útvonalon előbb található helyszínhez.
alapvetően ezen az oldalon lehet úgy venni jegyeket, hogy több látnivalót is kiválasztasz és akkor kedvezményeket kapsz. viszont, legalábbis nálam, most nem működik, de helyben, valamelyik látnivaló jegypénztárában is megvehető az ilyen kombinált jegy, ki is van írva, hogy mi mivel kombinálható.mondjuk olcsó így sem lesz azért. :)
a quinta da regaleira viszont egyik ilyenben sincs benne, annak más a fenntartója, az csak külön jeggyel látogatható.
Elképzelhető, hogy volt már róla szó, de nincs időm most vissza keresgélni....bocs....
Szóval azt tudom, hogy a sintrai kiránduláson van olyan lehetőség, hogy 5(?) euroért, veszek egy buszjegyet s azzal be - és körbejárhatom a sintrai várakat, palotákat.
Viszont olyan információra nem emlékszem, hogy van-e olyan "napijegy" amivel mindegyik-bármelyik helyre be lehet menni az adott napon.
Ahogy nézegetem egyenként elég borsos ára van a belépőknek...szóval ezért gondoltam-reméltem van olyan opció, ami könnyítene a terheken :-)
Egyet a boga Úristennek sem vagy hajlandó elfogadni- és fel nem foghatom, hogy miért- az emberek különbözőek, különböző az igényük, izlésük, meg egyáltalán. Ami neked baromira tetszik, az másnak nem., mert hogy az emberek különbözőek. Az egyik nem rosszabb, vagy jobb a másiknál, csak másabb. Ez nem elitélendő, hanem elfogadásra kell, hogy késztessen. De ez neked még nem megy. Valószínűleg még nem vagy elég idős ehhez. Talán később megérted azt, amit ma még nem.
Rengeteg Ocenárium jellegű dolgot láttam ezidáig a világban Amerikától kezdve Mexikón, Görögországon keresztül Thaiföldig. Ez nekem egáltalán nem ütötte azt a mércét, amire azt mondom, hogy ilyen még nem volt. És akkor hozhatja a statisztika részemre azt, hogy ez a legjobb. Nekem nem az. Ennyi:))
Egyik az Portela de Sintra lesz, ami kvázi a külváros. Másik végállomás, amit nyilván meg fogsz ismerni és az lesz Sintra. Állomásról kijössz, aztán rádzúdul minden, csak győzd kapkodni a fejed.
"Valaki meg tudja mondani mibe kerül kb a Sintra - Cabo - Cascais buszút ?"
Megfontolandó inkább ezt venni: CP-Scotturb combined ticket. A kombinált jegyet Viva Viagem kártyára töltheted. A felhasználás napján érvényes éjfélig. Ha már feltöltötted, de nem használtad fel, akkor még érvényes 1 évig a kártya és a rajta lévő jegytípus is.
Korlátlan számú utazást kínál a megvásárlás napján, a CP Sintra, Cascais és az Azambuja vasúti vonalak (az Alcântara-Terra és Oriente között) és a Scotturb összes buszjáratára.
A google térképet nézegetve Sintrában két vasútállomást láttam, az első mellett sok buszt. A másik egy gyönyörű épület, meddig visz a vonat, gondolom az első elöl indulnak a buszok /403-as, 434, 435/. A sintratur lovashintói vajon kinnt állnak valahol, vagy irány az iroda, előre nem fogom foglalni, még nem tudom melyik nap megyünk.
Kérdés megint, mi különbség van a piros és a sárga 28-as villamos között, a piros is a teljes vonalon jár?
Már nem sokáig kérdezek, mert holnap indulunk. Előre is köszi a válaszokat! Bogi
Mindenhol Fado szól, utcán reklámozzák is, de azt is ha kivételesen nem. Párat kinéztem, előszedhetem a jegyzeteim, de az lehet kerülő és yelp/tripadvisor jobban segít. Este elindultak előre az utcán és 12 egy tucat volt a fados zenés hely.
Már eddig is sok hasznos infóra leltem és köszönöm a segítséget. Kérdéseim: Van e Lisszabonban konflis? Régi mániánk, hogy ahol lehet, megyünk egy kört. / Esetleg Sintrában?/
Tud e valaki olyan kocsmát ajámlani, ahol Fado zene van valamikor? Köszi előre is! Bogi
Hát most visszakerestem és arra, hogy neked nem tetszett, én válaszoltam egyedül, ezt: "Mi még sosem voltunk effélében, nekünk tetszett. Nyilván nem első Rómásoknak ajánlott, mint ahogy mi is ötödik utunkon néztük meg."
Kb. az, mert én is hasonló mondattal mentem el mellette, hogy a Cinecittában az önerőből sétálós verzióval nem érdemes foglalkozni, a másikra meg be sem fizettünk aztán ugyanígy ment a karate, hogy az mekkora király hely, hogy csak nahh. Csak míg a lisszaboni akvárium dokumentáltan minimum nagy és elegáns, addig a Cinecittáról jó ég tudja mit lehet megfejteni. Én is azt kérdeztem, hogy jó helyen jártam-e, de elvileg jó helyen és felújítás miatt sem volt zárva. Vagy valami sarki eldugott átjárót nem találunk meg? Rejtély marad örökre.
Ezért is néztem furán, hogy mihez mértük, ha valakinek nem üti meg a szintet? És akkor engem néznek furának, ha a Cinecittát nem értem, ahol tényleg semmi nincs, csak egy udvar, meg 2 sötétebb terem amiben szintén kb. semmi nincs :-D Mármint a nem vezetett túrán, de ezt ott is kihangsúlyoztam. Lisszabonról Tripadvisor első is érdekes "Egy nagy központi akvárium van és számos kicsi de ez a nagy elég szűkös a sok halnak, sajnáltam az állatokat ezen a kis helyen, a halak szépek, de a díszlet nulla." Nem éppen szűkösnek nézett ki és az az egy nagy akkora baromi nagy, hogy csak pislogtam. Berendezni meg az ott lakóknak kell és nem nekünk kell díszlet :-D Amúgy pont ezt nézegettem, hogy a halak is kb. területre rendezkedtek be, a nagy központit meg lehet azért nézte kicsinek mert az oldalsó nézetekre nem tudta, hogy az ugyanaz, csak kis ablak és a "díszlet" másképp néz ki. Elképzelni nem tudom, mert ez tényleg a nagynál is nagyobb.
Igen, nyilván egyedül vagyok és ezért is érdekelt volna, hogy úgy nagyjából mi nem jött be vagy merre, de inkább elmentünk az anyázásba, meg ízlések és pofonok, és ne kössek bele (még bele sem kötöttem, csak kérdeztem, no mindegy) és ebben mi az idegesítő vélemény, ha nekem bejött? Meg még pár ilyen hasonló hülyének a világon, mint én vagyok.
Olaszországban a Cinecitta? Másról nem nagyon írtam. Ott semmi érdekes nem volt, nahát. Mi mást lehetne róla mondani? Emlékszem, ellenfél 1 darab flash alapú nyomkodható LCd kijelzőtől is hasra esett, hogy húúúúúúú de jó volt. Kár, hogy nem csináltam róla videót, mert nekem ezek nem ütik meg annyita az ingerküszöböm, hogy kimenjek érte a világ végére. Ugyanaz, mint Barcelonában a tudományos múzeum, amit remélem azóta megépítettek rendesen. Esetleg írhatok listát, hogy mi tetszett a világban, vagy mi nem, akár városra akár darabra. Nem csak kocsma lesz benne (:-
Miért gondolod, hogy a véleményed mindent felülír?
Az Öcenáriumban nekem konkrétan hányingerem volt a szagoktól! Örülj neki, hogy neked nem volt:))
Mondjuk más viszonylatban is( Olaszország), voltak kétségeim afelől, hogy tényleg reálisan és normálisan látsz-e mindent, vagy valami hátborzongató, egyedi, és idegesító véleményeddel egyedül vagy. Én most pont ez utóbbira szavazok:))
Köszönöm, ez igazán gyors volt. :) Még valami eszembe jutott. Van egy metroállomás, ami jelenleg felújítás alatt van.(Ha jól tudom a zöld metrón az Arroios) Ez azt jelenti, hogy ott nem áll meg a metro, tehát se le, se fel nem lehet szállni, egyszerűen kihagyja, vagy pedig le kell szállni az előző állomáson és átgyalogolni a következőre?
A libegő kb. 5 percet ment egy irányba, itt egyáltalán nem voltak sokan, sor sem volt, egymás után mentek az üres kocsik.
Az Ócenáriumnál kb 5 percet álltunk sorba, de pont utánunk már alakult rendesen a sor. Ez is olyan negyed 11 körül lehetett (10-kor nyit.)
Igen, megérkezel a reptérre, szerintem érdemes rögtön kimenni a buszhoz és átmenni a kettesre, mert mindent ott kell csinálni. Itt volt egy viszonylag nagyobb sor a beszállókártya ellenőrzésnél, de gyorsan haladt. Utána pedig jött a biztonsági ellenőrzés.
Szia! Örültem a beszámolódnak, az infógyűjtés időszakában vagyok. Kérdésem hozzád: a 28-as villamosra reggel vártatok 45 percet, vagy napközben? Mi is szeretnénk vele utazni, igaz, nem a végállomásig, de nem kalkuláltam ekkora várakozási idővel. Aztán: a libegőn mit értesz a rövid idő alatt? Mi oda-vissza szeretnénk, ez kb. időben mennyi? Ott is hosszú a várakozás? Az Ócenáriumon mindenképp tervezzük, én a neten gondoltam jegyet venni, kombináltra van lehetőség 16,2o euróért. Ha helyben venném, kb. milyen várakozási időre számíthatok? Tudom, ez mindig változó, de egész végig idővel fogunk kicsi harcolni, mert sok mindent szeretnénk látni, tehát csapatom számára nem sétagalopp lesz a lisszaboni kirándulás. És egy utolsó, talán kissé mosolyogtató valakinek, de hazafelé a kettes terminálon van a biztonsági ellenőrzés? Vagyis úgy kalkuláljunk az érkezéssel, hogy rögtön átbuszozni és időben a kettesen lenni? Köszönöm előre is a válaszaidat.
Nekünk tetszett, klassz program volt, de egy kicsit nagyobb durranásra számítottunk. És szerintem ha valaki rajong az akváriumokért, akkor nem ebben a topicban fog tájékozódni, nem Mónika véleménye alapján dönti el, hogy megnézze-e az Oceanariot, vagy sem. Nem kell ahhoz hívőnek lenni, hogy valaki leírja a véleményét a tejfölről - annak, aki szereti kell megválogatni azt, hogy kinek az értékelésére ad.
Nem tudom, hogy jön ez ide. Én a stílusodról nyilvánítottam véleményt.
Azért elmondom, hogy nem voltunk, mert nem érdekelt. De ha valaki azt mondja, hogy a Quinta de Regaleira nem tetszett neki, azt sem veszem személyes sértésnek és nem hívom hiperérzékeny mimózavirágnak, akire nem érdemes hallgatni.
Szerintem mindenki el tudja dönteni, hogy kire hallgat. Amúgy meg: senkinek nem mondtam, hogy hallgasson rám, leírtam az élményeinket, mert nekem is jó volt utazás előtt más élményeit elolvasni és felnőtt emberként el tudtam dönteni, hogy ebből számomra mi hasznos és mi nem.
Ha már egy ember számára hasznos amiket írtam, már örülök. A többi meg nem érdekel. :)
Leírhatja, de ránézésre is megint valam hiperérzékeny mimózavirág lesz, akire lehet nem is érdemes hallgatni, mert olyan, mint ha világ életében utálta volna a tejfölt de azért megmagyarázza, hogy Portugáliában még az is rossz volt, nem édees olyan hellyel foglalkozni, ahol tejföl van :-) És akkor a tejfölhívők nem értik, de ha érdekődnek akkor terelés és hiszti van belőle.
Most komolyan nem teljesen mindegy neked?? :) Dolgozd már fel kérlek, hogy nekünk annyira nem jött be! Nem azt mondtam, hogy rossz, de korántsem ez volt a legjobb lisszaboni élményünk.
De azért jó látni, hogy valakinek hasznos a leírás :)
Egyébként pl. Barcelona - tudományos múzeum. 4 eurós belépőért nekünk sokkal nagyobb élmény volt az akváriuma. Remélem mostmár fogsz tudni aludni azért! ;)
Mielőtt mentünk, én is sokat olvastam más tapasztalatait és nekem befolyásolta, hogy a többség jót vagy rosszat írt valamiről, szóval igen, szerintem is valakinek hasznos. :)
Mi a Santa Justa lift környékén laktunk, itt rengeteg behívós, kimondottan turistás hely van. Nekünk ez a behívogatás sokszor már zavaró volt, némelyik nagyon tukmálta magát, alig tudtuk lerázni... :) Azért kétszer csak beültünk itt vacsorázni: ezekben az utcákban szinte mindegyik helyen ugyanaz a menü, 2-3 euró eltérsek vannak.
Egy főétel 9-13 euró között mozog itt, ami rossz, hogy itallapot pl nem kaptunk (mielőtt leszólna valaki, igen, nem is kértük el...), így elég húzós áron volt a viz, meg a sör....
De egyébként mindkétszer jót ettünk és elég nagy adagokat adnak, második vacsora alkalmával konkrétan alig bírtuk megenni :)
A Time Out Marketet megnéztük, de mivel mi nem vagyunk nagy borosok és olyan óriási halevők sem, így végül itt nem kajáltunk, mert a helyek nagy része ilyen. Persze van hamburgeres, pizzás is, de ebből egy-egy.
-Belémben mi a főtéren pizzáztunk: 10 euró volt egy nagy pizza üdítővel
-a Vasco da Gama bevásárlóközpontban az emeleten rengeteg kajálda van, itt alig győztünk választani: végül egy-egy nagy tányér csirkés kaját ettünk: salátával, krumplival, üdítővel/sörrel: 6 euróért/fő.
- Sintrában egy kis utcában ebédeltünk: itt 10-11 euró körül volt egy főétel és a sörnek se volt olyan horror ára, mint Lisszabonban a főutcán.
- Utolsó nap (szégyenszemre :) ) a Burger Kingben ettünk, két menüt 8 euróért.
A reggelit, gyümölcsöt, vizet mi a Pingo Docéban vásároltuk meg, bár itt mindig óriási volt a tömeg, de vannak előrecsomagolt péksütemények, szendvicsek viszonylag elfogadható áron.
Innen hoztunk haza csokit, kekszet is, ezek is jó áron voltak itt.
Szerintem meg direkt hasznos, ha valaki leírja a benyomásait!
Ha esetleg valaki vacilál bizonyos dolgokon (nyilván ezt is le lehet szólni, hogy más véleménye alapján dönt valaki...), ezek a benyomások, vélemények dönthetnek.
"Tömegiszonyunk ismét a háta mögé utasította a csendben sírdogáló bukszánkat.
Döntöttünk, hogy mi bizony kivárunk egy szemrevaló tuk-tuk-ot.
A tuk-tuk e nevét a hangjáról kapta. Csak annyit hallani, amikor működik, hogy tuk tuk. Nem véletlen, hogy nem erről énekelt Sub Bass Monster, hanem a négy ütemről.
A tuk-tuk a zaján kívül büdös is és nagyobbakat ugrik az úthibákon, mint amit egy rendesen visszatartott szellentés kibír.
Egy jóképű vidám fiú érkezett egy gyönyörű metálkék gépezettel. Telefonon megmutattuk, hogy hova szeretnénk eljutni, ugyanis a quinta da regaleira kimondásához egy tubussal több fogsor ragasztót kellett volna átcsempésznem a szekun a kézipogyómban. Különben is egy ilyen bonyolult név kimondásához többet kellett volna aludni, mint forgolódni.
A fiú megkérdezte, hogy kifizetem e mind négy ülőhelyet vagy várunk még utasokat. Mondtam neki, hogy természetesen kifizetem, pedig tudatában voltam, hogy az öcsi blöfföl. Ugyanis az autócskája nem sokáig tuktukolna ha a mi kétszázhúsz kilónk mellé felültet még két embert, még ha azok botsáska típusú németek lennének, akkorse.
Köszönöm a segítő hozzászóládokat, az utibeszámoló is nagyon hasznos volt! Emlitésre került a "tuktukozás", ez mi? Valaki meg tudja mondani mibe kerül kb a Sintra - Cabo - Cascais buszút ?
November 1. ünnep Portugáliában is, ez mennyiben befolyásolja a látnivalók nyitvatartását? Bogi
Elég nagy tömeg volt, a Pena palotához való feljutásnál még nem kellett sokáig várni, hogy felférjünk a buszra, de lefele már óriási sorok voltak délután, illetve itt a kertben is elég sokan voltak sajnos.
Persze, egyéni, de kicsit most már olyannak tűnik, mint ha sszonyt elvittem volna punk koncertre,oszt leírja, hogy hátizééé, ez nagyon nem jött be. Nem hát.
Egyébként a tömeg nyilván rontott a helyzeten, néhol mozdulni is alig tudtunk, ez azért eléggé rontott a dolog élvezhezőségén...
A felvonón amikor voltunk, gyönyörű idő volt, így nekünk nagyon tetszett. Egyébként meg leírtam, hogy mi tetszett, mi nem, szerintem ez elég egyéni dolog, hogy kinek mi tetszik, nyilván függ attól is, hogy ezelőtt milyen helyeken járt, miket látott, milyen időben látta stb.. Kár ezzel vitatkozni szerintem, leírtam az élményeimet, hátha hasznos lesz valakinek :)
Biztos jó helyen jártál? Vagy a tömeg miatt, vagy a stílusa miatt nem jött be, de eddig nekem kategórájában az egyik legjobb cucc volt és az ideiglenes is megérte a maga pénzét. Ilyen jó elrendezéssel, ekkora méretben és változatos dögökkel sehol nem fogsz találni.
És inkább a felvonó szép kilátásával vittkoznék, bár mi erős esőben voltunk, azért mentünk mert poén és gyerek még távolról sem látott ilyet. Tavasszal elviszem libegőzni és megkérdeem melyik volt a jobb :-)
"Én kicsit hiányoltam a növényeket a városból, ahhoz képest, hogy délen van, nekem nem volt igazán "zöld"."
Azt a nagy parkot láttad a domboldalban? Van ott üvegház is, csak azt nem melegháznak hívják, mint nálunk az ilyeneket. Ugyanis ott nem kell melegíteni, inkább hűteni kell a növényeket, mert megégnének. Portugália egyik legnagyobb problémája az erdőtüzek.
Sok zöldet olyan városokban látsz a világon, melyek sok vizet kapnak mint Hollandia, Dánia, Skócia,stb.
Tegnap éjjel mi is megérkeztünk Lisszabonból, írok pár dolgot, hátha hasznos lesz valakinek! :)
Péntek este érkeztünk, leszállás után rögtön átvittek minket busszal az egyes terminálra, ahonnan könnyű volt megtalálni a metrót. A lejáratnál rögtön voltak automaták, pár perc várakozás után meg is tudtuk venni a kártyákat és a jegyeket: mi kapásból 10-10 jegyet vettünk, ezenkívül még 3-3 darabot kellett vennünk később, ennyit használtunk el péntek estétől szerda estéig.
A szállásunk a Rossio metróállomástól pár perc sétára volt (Hotel LX Rossio), én nyugodtan ajánlom mindekinek, egyszerű, pici szobánk volt, de minden nap jöttek takarítani és közlekezésileg remek helyen volt!
Szombat délelőtt felfedeztük a belvárost, Tejo part, igazából csak bóklásztunk és gyönyörködtünk a városban.
Délután pedig ellátogattunk a Benfica stadionjába, ahol megvettük a stadiontúra+múzeum kombinált jegyet.
Nekünk nagyon tetszett, annak ellenére, hogy a túra vezetett volt és nem járkálhattál szabadon ide-oda, nem volt zavaró, mert kb. 15 fős csoporttal mentünk, a vezető jófej volt és mindenhol bőven hagyott időt a fotózkodásra, nézelődésre, mindenhol mindenkit megvárt, rengeteg képet tudtunk csinálni. Ajánlom mindenkinek, szerintem nagyon jó program! :)
Vasárnap Belém-be mentünk, de mivel aznap futóverseny volt a városban, fél óráig egy darab busz/villamos nem jött, hiába várta rengeteg ember...így végül egy kis kerülővel elmentünk az egyik metróvégállomásra, ahonnan a vonatok is indulnak és felszálltunk egy Cascais felé tartó vonatra, amivel kb. 15 perc alatt Belémben voltunk.
(itt ugye másik kártyát kellett vásárolnunk ahhoz, hogy rá tudjuk tölteni a vonatjegyet, ezt mi tudtuk előre, viszont rengetegen nem és emaitt óriási volt a káosz és a sor az automatáknál...)
A szt. Jeromos kolostorba szerettünk volna bemenni, be is álltunk a sorba, de itt is óriási volt az összevisszaság, végül kiderült, hogy nem is abban a sorban kell megvenni a jegyet, ahol állunk, hanem egy másikban (ahol senki nem volt). Átmentünk a másik sorba, 2 perc alatt megvolt a jegy és már mentünk is be.
Közben viszont ez a sor is órási lett, összevissza küldte a biztonsági őr az embereket, a táblák nem voltak egyértelműek, de nekünk végül szerencsénk voltm bejutottunk :)
(Ide lehet, hogy érdemes pontos összeggel érkezni, előttünk ugyanis egy bácsi a 10 eurós belépőt 20 euróssal szerette volna kifizetni, amit a pénztáros nem engedett, mondván nem tud visszaadni... így a bácsi kártyával volt kénytelen fizetni. Na én rettegtem, hogy mi lesz velünk, mert nekünk csak 100 eurósunk volt, bankkártya meg nem. De szintén mázlink volt, éppen pénztáros csere volt és az új hölgy egy szó nélkül visszasott a 100asból :D)
A kolostor nekünk nagyon tetszett, bár elég sokan voltak, de gyönyörű, szerintem mindenképpen érdemes megnézni!
Ezután megnéztük a Felfedezők emlékművét és elsétáltunk a Belém toronyig, de ide nem mentünk be.
Gyors ebéd után beálltunk a híres cukrászda előtti sorba, ami meglepően gyorsan haladt és vettünk 2-2 darabot a sütiből (darabja: 1.10 euró). Átsétáltunk a botanikus kertbe (belépő: 2 euró) és itt egy padon ülve meg is ettük: hááát... nekünk kicsit csalódás volt, semmi extra, nyilván ha ott jár az ember, meg kell kóstolni, de egyszer elég volt :) A botanikus kert nekünk nagyon tetszett, kevesen voltak, jó volt egy kis nyugi a rengeteg turista után.
Este a Sporting-Chaves meccsre mentünk, a jegyeket előre megvettünk a hivatalos oldalon.
Óriási élmény volt, szerencsére nyert a Sporting (5-1), fantasztikus hangulat volt, annak ellenére, hogy nem volt teltház, "csak" 42.000 ember... :) Szerintem akit kicsit is érdekel a foci, érdemes elmennie egy meccsre, mi viszonylag középen, fent ültünk: 23 euró volt a jegy, szóval abszolút megfizethető, nagyon ajánlom!
(Itt hallottuk az első magyar szavakat is egyébként:) )
Meccs után könnyen hazajutottunk, az első metróra még nem fértünk fel, de a másodikra már simán, nagyon hamar elvonult a tömeg.
Hétfőn Sintrába mentünk, a Rossio pályaudvaron vonatra szálltunk: a jegyvétel itt kevésbé volt egyértelmű, mint Belémnél, de az automatáknál állt egy segítő srác, akit megkérdeztünk és rögtön meg is lett a jegyünk.
40 perc után megérkeztünk Sintrába, ahol mi először a Quinta da Regaleirához sétáltunk fel. Nem volt vészes, kb 15 perces sétával el lehet jutni az állomásról, csak néha emelkedett az út... :)
A belépő 6 euró volt, a kert pedig gyönyörű, mi 2 órát töltöttünk el itt, de még simán el tudtunk volna bóklászni... tavak, barlangok, növények, szobrok...nagyon jó!! :)
Ezután visszamentünk a "központba", ahol megállnak a buszok és itt felszálltunk a 434-es buszra (5,5 euró), ami felvitt a Pena palotáig. Komolyan mondom, már maga az út megérte a pénzt... :D Hihetetlen meredek utakon mentünk, ráadásul a sofőr vezetési stílusa se volt semmi.... :) Mi végül csak a parkba szóló jegyet vettük meg (7,5 euró), de szerintünk ez bőven elég volt, hiszen kb. a legmagasabb épületig fel lehet vele menni és szuper fotókat tudtunk készíteni, nagyon jó a kilátás!!
Utána sétáltunk még a parkban, bár nekünk ez nem volt akkora élmény, mint a Quinta da Regaleira...
Kedden az ócenáriumba mentünk: a sima jegy 15, az időszakos kiállításra is érvényes pedig 18 euró. Na ez aztán abszolút lehúzás volt, az időszakos kiállítás egy kb 5 perces séta: pár akváriummal, nagyon nem érte meg....
Maga az ócenárium se volt egy óriási dolog, néhol elviselhetetlen volt a tömeg, bár tény, hogy láttunk jópofa dolgokat, de aki vacilál, hogy menjen vagy ne, annak inkább azt mondom, hogy ne... :)
Utána átsétáltunk a felvonóhoz és megvettük az egy útra szóló jegyet (3,9 euró - a retúr 5,9 euró). Itt kevesen voltak szerencsére és csak ketten voltunk a kabinban. Bár rövid az út,de nagyon szép a kilátás, szerintem ez abszolút megéri! :)
Utolsó nap utaztunk a 28-as villamossal. Óriási volt a sor a Martin Moniz végállomásnál, kb 45 percet kellett végül várni. Bár egyel előbbi villamossal is el tudtunk volna menni, amin még volt állóhely, de mivel mindenképpen ülni szerettünk volna, így vártunk még egyet :) Óriási volt egyébként a dugó, több mint órát utaztunk a végállomásig, de nagyon jó volt végigmenni a városon... legalább láttuk, hogy mennyi helyen nem jártunk még :) :)
Hazafele a metró az egyes terminálra érkezik, innen ingyenes busszal lehet átmenni a kettes terminálra. Érdemes a biztonsági ellenőrzés utáni első automatánál rögtön vizet venni: itt még csak 1 euróba kerül! Később, a terminál belsejében már 1,5 euró, ami ráadásul a mi pénzünket el is nyelte...
Összességében nekünk nagyon tetszett Lisszabon, abszolút nem tapasztaltuk, hogy koszos lenne (ahogy sok helyen olvastam). Az idővel szerencsénk volt, mert végig 25 fok körül volt, igazi városnézős idő.
Én kicsit hiányoltam a növényeket a városból, ahhoz képest, hogy délen van, nekem nem volt igazán "zöld"... a gyömölcsöket érdemes megnézni/megkóstolni a boltokban, óriási gránátalmákat, ananászokat lehet kapni!
A metróra néha nagyon sokat vártunk, többször is volt napközben, hogy 6, vagy 9 perc múlva jött a következő...
Mindenesetre szerintünk nagyon jó kis város és mivel 5 nap alatt se tudtunk mindent megnézni, valamikor még biztos visszatértünk! :)
"és Sintrában hol lehet megvenni a buszokra / 403, 434, 435 / a jegyeket? Köszi: Bogi"
Kár ezen előre aggódni, kijössz az ajtón és kiderül, hogy pénztárnál áll-e a sor vgy busznál. Én már nem tudom, asszem busz előtt sornak osztotta a mozgóárus. De valahogy annyira egyértelmű volt, hogy erre nem emlékszem. Arra igen, hogy 1-2 maszeknak érdemes lehet megnézni az ajánlatát a privát túrákkal.
Nem kell jegy, csak lecsippantjátok az LC-t, és már lehet is vonatra szállni. Cascaisból Lisszabonba ugyanígy, és igen, ingyen. Mi a jegyeket a buszon vettük meg, de valaki korábban asszem írta, hogy már csak a sintrai állomás épületében lehet - remélem valaki majd mondja, hogy most hogy van. Mi sehova nem jutottunk be LC-vel soron kívül, de van, akinek asszem a Jeromosba sikerült...
Újabb kérdés így az induláshoz közeledve: Az LC kártyával, ha utazunk Sintrába vonattal, kell e valamilyen igazoló jegyet váltani a pályaudvaron vagy egyszerüen felszállunk a vonatra? Cascaisból is vonattal tudunk az LC -vel ingyen visszajutni Lisszabonba? Az LC ahol ingyenes ott segít is a sorokat elkerülve a gyorsabb bejutásban?
Köszönöm a segítséget, ja és tudja valaki mennyi a Sintra - Cascais jegy és Sintrában hol lehet megvenni a buszokra / 403, 434, 435 / a jegyeket? Köszi: Bogi
Sziasztok, egy pici segítséget kérek: A Szent Jeromos kolostorba a bejárat, ahol jegyet is tudok venni a Praca do Impérion van, gyakorlatilag ott, ahol a 15-ös villamos letesz? Vagy esetleg valami eldugott helyen?
Valamint a busz elég lassú bír lenni, nekünk elsőre jó poénnak tűnt azzal felmenni, mj az ajtóban hiénázó tuktukosokkal lejönni. Utólag is jó poénnak tűnik :-)
Szia, amit tudok mondom, a többire meg majd válaszol más. Az LC érvényes a Lisszabon-Sintra vonatra, ami a Rossio pályaudvarról indul. Nem tudom pontosan mikor, elég sűrűn jár. A sintrai buszokra nem jó az LC. 5 euró a 434-esre és 2,5 euró a 435-ös buszra a jegy. Igen, ezt jelenti a körjárat. Leszállsz, ahol szeretnél, aztán visszaszállsz és mész tovább, a végén pedig lerak a vonatnál, ahol az elején felszálltál. Cabo-n lerak a busz, és elmegy. Valamelyik következővel mész majd tovább Cascais-ba. Egyben veszed meg a jegyet a Sintra-Cascais vonalra, az árra nem emlékszem.
Lisszabonba készülünk a hétvégén, de sok dolog miatt most nem tudtam előzetesen felkészülni. Visszaolvastam elég sokat, és kerestem is, de nem minden világos. Egy napot tervezek a Sintra - Cabo da Roca - Cascais " Szentháromság " útra. Liszabon kártyát már megvettem. Honnan és mikor indul vonat Sintrába, úgy tudom a LC érvényes. Sintrában a látnivalókhoz busszal mennénk, oda nem érvényes az LC? Mit jelent a körjárat / 434 , 435 buszok/ , ha leszálok róla és később mennék tovább a következő megálló felé még érvényes? Azután meg megint tovább vissza a kiinduló állomáshoz? Cabo da Roca /403.as busz / Sintrából indulva megáll a foknál és ott áll egy ideig /mennyit /, vagy a következővel lehet tovább utazni Cascaisba, szakaszokba vagy egyben kell jegyet venni és mennyibe kerül?
Van még sok kérdésem, de először nyomozok, hátha találok választ. Az idő rövid, kérlek segítsetek.
Természetes dolog. A várakozás izgalma, kérdések özöne, a bizonytalanság leküzdésének nehézségei felmerülhet bárkiben. A helyszínen már minden rendben lesz. Mint rutinos utazó tudod, hogy nem lesz semmi probléma. Kíváncsian várom beszámolódat. : )
Bocsánat, de alaposan kavarod a dolgokat! Az érkezésről ìrtam e mondatokban és nem kell választanod, csak felszállsz a gép mellett várakozó buszra. Elvisznek az egyes terminálhoz, ahol felveszitek a csomagotokat, majd ki merre lát. Csak T2 busz van, ami az egyes terminál elől visz a kettes terminálhoz. Innen indul hazafelé a repgép.
A 2 terminál közelébe parkol a gép, de nem kell be menni a bodegába, hanem közvetlenül a gép mellől, a reptéren belül, buszokkal (természetesen ingyenesen)
De, jó, hogy ezt irtad, én biztos kivül kerestem volna, ezt a buszt.
Tehát, lehet választani a gép mellől, hogy T1 shuttle busz, vagy ami bevisz a csarnokba, már ha, nem csőre áll.
Mert, gondolom, nem mindenkinek jó a T1 pl. valakit ott várnak
Egy szobát vettünk ki a Santa Justa lifttől és a Rossio tértől néhány lépésre, így zömében gyalogosan elértünk szinte mindent. Így szintén néhány lépésre volt az állomás, a metró, a villamos, a busz, a sétáló utca, a kedvenc éttermek, a Pingo Doce üzlet.
A 2 terminál közelébe parkol a gép, de nem kell be menni a bodegába, hanem közvetlenül a gép mellől, a reptéren belül, buszokkal (természetesen ingyenesen) szállítanak az egyesre ahol a csomagfelvétel is történik. A 2-re, a reptéren kívülről ingyenes buszokkal az 1-es terminál előtti T2 shuttle buszmegállóból visznek át. A metró az 1-es terminálnál van. 2 óra elegendő lehet, sőt... : )
Szerintem meg van a "veszélye" ha több veled utazó jegyét is te fogod kezelni (pláne, ha sokat közlekedtek és különböző járműveken), akkor a végére a zappinggal talán kevésbé fogod jól átlátni a kártyán maradó összegeket. Túlméretezett feltöltés esetén hazautazáskor nagyobbat bukhatsz, mint a szakaszjegyek picit drágább tarifájának különbségén. Kivéve, ha ismét ideutazol majd a jövőben, mert a feltöltés összege korlátlan idejű. Lesznek akik megköveznek ezért, de én inkább nem ajánlanám. Amennyiben mégis ezt választod, akkor azt kívánatos előre alaposan megtervezni 'sok kicsi sokra megy' alapon. Kellemes utazást! : )
Nagyon köszönöm a kedvességed! Bocsánat, hogy nem olvasgattam visszafelé, megtehettem volna... :) Azért még lehetne egy kérdésem? Lehet nagyon értetlennek tűnök, de úgy olvastam a 2. terminálra érkeznek és onnan is indulnak a gépek és a reptéri ingyenes szolgáltatáshoz tartozik az utasok átszállítása az 1-es terminálra, illetve hazafelé a 2-esre? A metró az 1. terminálnál van, igaz? Szerinted elegendő 2 órával az indulás előtt az egyesen lenni? Nem lesz feladott poggyászunk. Na, jó, ez nem egy egy kérdés volt... Hálás köszönet a türelmedért és az információkért.
Tudod, nem is az a baj, mert nyilván marad rajta, csak lesznek napok, amikor nem lesz rá szükségünk, illetve egész napos jegyet is fogunk használni és elég gazdaságosan ki tudjuk használni, csak információ hiányában nehezebb. Csapatostul megyek és azért sok kicsi sokra megy, mégha nem is vagyok kicsinyes. Zappingot is veszek, az biztos, de nem szeretek feleslegesen költeni, azon inkább veszek mást. Amúgy meg kaját sem dobok kukába, ez nem szokásom. Azért kössz!
Vegyél zapping jegyet és ne kisérletezz a számolgatással, mert tök felesleges. Én is számolgattam Lisszabon előtt keresztül-kasul, ott meg rájöttem milyen nevetséges. Saccold meg oszt jónapot. Ha kevesebb van a kártyán, akkor fél perc alatt rátöltesz, ha meg több, akkor hazafelé a reptéren a kezébe nyomod valakinek. Valószínüleg egy héten nagyobb értékű élelmiszert dobsz a kukába, mint amit buksz azokon a jegyeken.
Szia! Legyél kedves segíteni nekem. Azt hittem már minden világos a tömegközlekedéssel, de most mégis elbizonytalanodtam. Megterveztem, hogy zapping jegyet töltök a kártyára. Tehetem ezt első alkalommal 13 euróért?
Ha ezt a típusú jegyet használva metróra szállok a reptérnél és át kell szállnom a piros metróról a zöldre, akkor kétszer 1,30 eurot fog levenni a kártyámról? Itt nem érvényes az átszállás egy órán belül? Csak mert nagyon nem mindegy, a feltöltéssel egyszer szeretnék időzni. Köszönöm! :)