Keresés

Részletes keresés

Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.17 0 0 16328

meg nem jott at pedig 30 perce mar atjohetett volna .. es a spam szuro sem kapta el ugy nez ki :( 

 

 

Előzmény: balu8nagy (16326)
God:Boy Creative Commons License 2016.11.17 0 0 16327

Lvov (Lemberg) levéltárában kutatási lehetöségről van valakinek információja? Anyakönyvi másolatot vagy fotót szeretnék kérni

balu8nagy Creative Commons License 2016.11.17 0 0 16326

küldtem az emailt

 

Előzmény: Bolcs Bagoly (16324)
kutat_ás Creative Commons License 2016.11.17 0 0 16325

Szia!

Olvastam, amit a szegedi polgári anyakönyvekről írtál. Jól értem, hogy az FS-en valamilyen módon mégiscsak hozzá lehet férni az 1912. utániakhoz is? És csak azokhoz a kötegekhez, amelyekre a macse-n egy-egy híres ember okán hivatkoznak, vagy másokhoz is?

Elnézést kérek, ha butaságokat kérdezek, de csak amatőr szinten végzek kutatásokat, viszont sok bosszúságot okoz nekem egyes Csongrád megyei települések (elsősorban Makó, Szegvár, Hódmezővásárhely, Lele) 1912 utáni anyakönyveinek hiánya, és nagyon boldog lennék, ha valamilyen módon mégiscsak hozzáférhetnék a szkennelt képekhez.

Tudnál ebben segíteni?

Válaszodat előre is köszönöm!

 

Előzmény: JPmiaou (16293)
Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.17 0 0 16324

Ott a helyszinen vegzed ezt ? Vagy online valamerre ? Meselj ! 

 

Nekem is ott lesznek az osok apam felol ugyhogy barmi info jo lenne :) 

 

Udvozlettel,

 

Gabi 

 

 

 

Előzmény: balu8nagy (16322)
Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.17 0 0 16323

Kerlek kuldd el a gabika75(ittvanakukac)gmail.com-ra 

 

Koszi :) 

 

Udvozlettel,

 

Gabi 

Előzmény: balu8nagy (16322)
balu8nagy Creative Commons License 2016.11.17 0 0 16322

Hajdudorogot kutatom a Görög családot és van néhány lefotózott anyakönyvem.

Ha email címet adsz, küldhetek róla képet is.

Minden jót!

Előzmény: Bolcs Bagoly (16321)
Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.17 0 0 16321

Szia Balu,

 

koszi szepen, ezeket az adatokat honnan vetted pontosan ? Fel tudnal vilagositani pls hatha tudnek en is tovabbmenni (persze csak ha hozzaferek :) 

 

Koszi szepen elore is a segitsegedet es a valaszodat !!! 

 

Megmondom oszinten, en azt csinaltam hogy FELTETELEZTEM, hogy Bereczki Laszlo meg elt 1900-ban es onnan bujtam a Hajdudorogi halotti anyakonyvi bejegyzeseket, de persze semmit sem talaltam meg

 

(Az is lehet, hogy egyreszt hamarabb elhalalozott es lehet, hogy nem is hajdudorogon ... Jo sok pontos adatom van :))))) Kb a neven meg a felesege neven, meg az egyik (?) gyermeke neven  kivul semmi ...) 

 

Udvozlettel,

 

Bereczki Gabor 

 

 

 

Előzmény: balu8nagy (16315)
-Tremmel- Creative Commons License 2016.11.16 0 0 16320

Aktuális még?

Előzmény: Djurika (16313)
Vándorszem Creative Commons License 2016.11.15 0 0 16319

Még ezeket nem találtam meg,nagyon köszönöm,ha át tudod küldeni a címemre! bolti@t-online.hu Nem is tudtam,hogy volt előző házassága! Akkor gondolom ott a szülei neve is megvan...

Előzmény: kalmangg (16318)
kalmangg Creative Commons License 2016.11.15 0 0 16318

Lisznyai János - Erdei Regina házasságát ill. három gyerekük születését valamint Lisznyai János első házasságát találtam csak meg, ha még nincsen meg és adsz elérhetőséget szívesen elküldöm az anyakönyvi képeket.
Amúgy ez a családi oldal evangélikus, én a Jancsikot is ebben az irányban próbálnám keresni....

Előzmény: Vándorszem (16310)
Vándorszem Creative Commons License 2016.11.14 0 0 16317

Köszönöm az ötleteket!

Jelenleg csak online elérhető dolgokat tudok megnézni.

Nem tudom milyen vallású volt az anya.

Előzmény: Higroszkópos Sándor (16314)
balu8nagy Creative Commons License 2016.11.14 0 0 16316

1859 november 20-án vette feleségül Szakáll Juliannát.

A tanuk: Farkas László és Dállyay Papp József voltak.

 

Őt keresed?

Előzmény: balu8nagy (16315)
balu8nagy Creative Commons License 2016.11.14 0 0 16315

1835 március 4-én találtam egy Bereczki Lászlót.

Apja: György birtokos, anyja: Beja Mária.

Keresztszülők: Volosinovszky Dániel és Farkas Mária.

Popovics András keresztelte.

 

Előzmény: Bolcs Bagoly (16300)
Higroszkópos Sándor Creative Commons License 2016.11.14 0 0 16314
  1. Polgári anyakönyv megnézése 1920-ból: itt benne szokott lenni az anya születési ideje és felekezete. Online jelenleg ez nemigen elérhető, inkább a BFL-ben érdemes érdeklődni.
  2. Anya: innen a felekezeti anyakönyvek az irányadók. Bár a te esetedben lehet, hogy ha fiatal (<25) volt az anya, akkor még a polgáriakban is megtalálod -- ez elég jó lenne, mert a korai polgárikban nagyon sok adatot feljegyeztek a szülőkről is.
  3. Apa: ha nincsen benne az 1920-as születésiben valami információ a természetes apára vonatkozóan (tehát vagy nem jegyezték fel, mert az anya hajadon volt, vagy az apa később nem vette a nevére (utóbbit általában a Megjegyzések rovatban feltüntették), akkor a term. apáról nagyon-nagyon nehezen lehet megtudni már bármit is.
Előzmény: Vándorszem (16310)
Djurika Creative Commons License 2016.11.14 0 0 16313

Tapasztalataim szerint keresztszülő lehetett testvér, nagyszülő, egyéb rokon, kolléga vagy barát is, gondolom családja válogatja.

 

Más.

 

Valaki esetleg, ha megkérném, meg tudna nézni néhány nevet a MACSE kereshető polgári anyakönyvi adatbázisában? Cserébe BFL, FSZEK, Pest MLev.-ből tudok adatokat megnézni. Mailem publikus.

Előzmény: _321 (16312)
_321 Creative Commons License 2016.11.14 0 0 16312

A születési anyakönyveknél mennyire szoktátok figyelni a keresztszülők neveit? Mennyit segít egyéb rokoni kapcsolatok feltárásában? Illetve mi a tapasztalat, kit szokás keresztszülőnek felkérni? Az én családomban, a szüleim, nagyszüleim generációjában közelebbi-távolabbi rokonokat szoktak, főleg nagybácsit, nagynénit, de ugye ez sincs mindenhol így, és más lehetett a szokás régebben is.

 

Egy falu esetében (konkrétan a Moson megyei Darnóról van szó, de általánosságban is érdekel a dolog), mondjuk az 1800-as évek elején-közepén, ha azt látom egy születési anyakönyvi bejegyzésnél, hogy az apa és a keresztapa vezetékneve ugyanaz, és egy közepesen gyakori névről van szó (Babos, de ez is mindegy), és mondjuk 4-5 ilyen nevű család él a faluban, akkor gyanakodhatok rá, hogy testvérek?

 

Sokszor meg ugye azt látjuk, hogy sem az apa, sem az anya vezetéknevével nem egyik keresztszülő vezetékneve sem, de attól még lehetnek unokatestvérek is. Vagy szimplán legjobb barátokat is szoktak akkoriban ilyesmire felkérni?

 

Banálisnak tűnik a kérdés, tudom, de mégis..

Higroszkópos Sándor Creative Commons License 2016.11.13 0 1 16311

Az első korona hétágú, ez elvileg bárói rangot jelöl -- így akár lehet a belinkelt pészaki Bajzáthoké (a rangemelés után). Még ha nem is, akkor is bárói családból nem volt annyira sok, és valószínűleg a címerükről is maradt fenn rajz.

 

A másodikon a korona ötágú: ha minden igaz, ez "sima" nemesi rangot jelöl. Itt nehezebb lesz utánajárni, kié is volt. Nem vagyok ilyesmiben járatos, de itt keresgélnék elsőre:

https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3

illetve, ha nem jársz sikerrel meg lehetne próbálni valamelyik nagy digitalizált adatbázisban (Királyi Könyvek?, Nagy Iván?) utánakeresni, hátha pl. a "mérleg"-re szűrve végignézhető mennyiségű találatot ad, mivel szerintem ez még a legritkább elem a második címeredben.

Előzmény: vanni75 (16309)
Vándorszem Creative Commons License 2016.11.13 0 0 16310

Üdv! Segítségeteket szeretném kérni.

 

Anyósomról csak ennyit tudunk. Csorváson nevelkedett,nevelőszülőknél (nevük nem ismert).

Se az apja neve,sem a nagyszülőkről semmi nem ismert. Hogyan juthatnék tovább?

Név: Jancsik Anna
An: Jancsik Franciska
Szül: 1920 I. 3. Budapest VII. kerület

Elhunyt: 2002. V. Túrkeve

Házasság: 1940 V. 11. Mezőtúr

Férj: Lisznyai Lajos
1915 II.16.- 2000.VII. Túrkeve
Apja: Lisznyai János
An: Erdei Regina

 

 

vanni75 Creative Commons License 2016.11.12 0 0 16309

Üdv

 

Heraldikai segítséget kérnék. Egy ismerősöm kérdezte tőlem, de nem tudok sok konkrétumot  (a tárgyak tulajdonosa sem)

 

Ez a két címer melyik családok  címere lehet?

 

https://photos.google.com/share/AF1QipPWOKusjKd3nzabbo-L3M4mBrkOYiv-pyLfM-kAAjdQ_C-HqfwWe-I8k5DlvU2FSQ?key=bWxtb1VKallkemx4UHJzYW9LTkRpNmI2NW5pTmt3

 

Az első címe némileg hasonló ehhez, csak a  címerpajzs fölött  nincs  korona a linkelt oldalon

 

http://www.banaterra.eu/magyar/H/heraldika/csaladok/bajzath/bajzath.htm

 

 

Van valakinek ötlete?

 

Köszönöm!

 

 

Dcswiss Creative Commons License 2016.11.06 0 0 16308

Bocsi apósom nevét nem adtam meg Slancsek /Szlancsek/ József

Dcswiss Creative Commons License 2016.11.06 0 0 16307

Hali!

Tud nekem valaki segíteni, Szerbiában Erdővégen /Erdevik/ született apósom 1937-ben, 1945-ben menekültek Mo-ra, szétszakadt a család. Sajnos a kinti családról semmi információnk nincs, annyi, hogy az édesapja Slancsek János 1896-ban született, 1950-ben halt meg Marcaliban. Édesanyja Dorogi /Doroghy/ Zsófia. Ő még Erdevikben meghalt.

Apai nagyszülőknek csak a nevét tudjuk Slancsek Pál és Jelacic Anna.

Ha tud valaki segíteni megköszönném.

JPmiaou Creative Commons License 2016.11.06 0 0 16306

Én is csak Felsőlövőn találkoztam eddig valaha UB listával. Azt hiszem, azért vannak ott és nem máshol, mert Felsőlövő ma Ausztriában van, tehát más szabályok szerint történt a filmezés és digitálizálás. (Gondolom, hogy biztos vannak máshol is Burgenlandban, de nekem eddig nem volt okom nézni.)

Előzmény: egonca (16305)
egonca Creative Commons License 2016.11.05 0 0 16305

Megnéztem a példádat, teljesen világos és értem is. Viszont én ilyen utólagos bejegyzés listát még nem láttam. Sajnos. :(

JPmiaou Creative Commons License 2016.11.05 0 0 16304

Az utólagos bejegyzés száma nem az anyakönyvre vonatkozik, hanem az utólagos bejegyzések felsorolására:

https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:33S7-9THF-PP5

Előzmény: egonca (16302)
Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.05 0 0 16303

Ez a valaszod melyik szemelyre vonatkozik ? 

 

Udv,

 

Gabi 

 

 

Előzmény: egonca (16302)
egonca Creative Commons License 2016.11.05 0 0 16302

A keresett személyről találtam két anyakönyvi bejegyzést. Az egyik születési (1899), a másik házassági (1925)

Mindkét anyakönyvben a megjegyzés rovatban utólagos bejegyzés található. A születésiben 43/1974, a házasságiban 99/1974.

Azt vélelmezem, hogy ez a személy halálozására, a halotti anyakönyvi bejegyzésre vonatkozik.

De, megnézve a halotti könyveket, egyik tételszámon sem az én keresett emberem szerepel! Ez, hogy lehet?

 

Más.

Halotti anyakönyvben a megjegyzés rovatban vajon miért van utólagos bejegyzés?

Pl. a haláleset 1967 március, UB 28/1968. Ellenőrizve, itt egy teljesen idegen személy található :(

 

Vélemény?

Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.05 0 0 16301

Más kérdés .... Szerintetek melyiket érdemesebb használni ? MyHeraitage vagy Ancestry ? 

 

Mindkettot parhuzamosan hasznalni talan felesleges ...

 

Udv,

 

G. 

Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.05 0 0 16300

Addig is van valami tipped hogy hogyan érdemes lecsökkenteni azt az időt ahogy egy kb 1845 körül - remélhetőleg Hajdúdorogon -  született emberkének keresném a pontos születési illetve halálozási adatait ? Asszonyka neve illetve gyermeke adatai megvannak

 

Sajnos az fs nem dob ki semmit sem ami segítene, azon az idők nincsenek indexelve, ergo kicsit ugy nez ki, hogy nezhetem at 1900-tol felfele az osszes halalozast :(

 

Udv,

 

Gabi  

Előzmény: 2xkiss (16299)
2xkiss Creative Commons License 2016.11.05 0 0 16299

Csak este felé lesz időm.  :)

Előzmény: Bolcs Bagoly (16298)
Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.05 0 0 16298

Írtam :) 

Előzmény: 2xkiss (16297)
2xkiss Creative Commons License 2016.11.04 0 0 16297

Ha gondolod, beszélhetnénk az adatokról.  Itt elérsz : kisstakta@freemail.hu 

Előzmény: Bolcs Bagoly (16296)
Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.04 0 0 16296

Sziasztok,

 

Név: Jónás András

 

Született: 1890 ápr 26, Sárospatak

 

Meghalt: 1977 dec 27, Debrecen

 

Felesége: Jónás Andrásné sz. Nagy Etelka (születési idő nincs meg, meghalt kb 1973 május 13 valsz Nyíregyházán

 

A Jónás András szüleiről szeretnék többet megtudni (esetleg a Nagy Etelka születési ideje is érdekelne ha megvan valahol 

 

Végezetül egy kérdés : 

 

Ha a Fs.org-on nincs indexalva pl Hajdudorog halottak 1898-1902

 

Sajnos nem tudom Bereczki László nevű szép apám születési és halálozási idejét, ezért kb most jön az, hogy több ezer rekordot (szkennelt lapot) át kell nézni ? :-P Bocsi, kezdő vagyok de hátha van valami ravaszság, amivel megspórolnám ezt a kb tizenx órányi kattingatást :)

 

Bármi tipp nagyon jó lenne thx thx előre is

 

Üdvözlettel,

 

Gabi  

 

Előzmény: 2xkiss (16295)
2xkiss Creative Commons License 2016.11.04 0 0 16295

Elnézésedet kérem, hogy az előző hozzászólásomban Sátoraljaújhelyet írtam a keresett ősöd Sárospatakja helyett. Biztos a levéltár emlegetése miatt volt a fejemben az egykori megyeszékhely neve, és nem Pataké.

 

Egyébként, ha nem találnád az ősöd születését bármilyen oknál fogva, de olyan vallású volt, ami az Fs-en kereshető, illetve az adatai is publikusak, - akkor javaslom tedd fel ide az ismert adatait, - vélhetőleg lesz aki segít neked felkutatni őt. Több szem többet lát.

Előzmény: Bolcs Bagoly (16289)
2xkiss Creative Commons License 2016.11.04 0 0 16294

Hasznos információ, biztos segít némelyeknek.

És akkor mi meg keressük Zemplént és Pest megyét, hátha léteznek valahol...

Előzmény: JPmiaou (16293)
JPmiaou Creative Commons License 2016.11.03 0 1 16293

A polgári anyakönyvek filmezettsége körül sok a kavarodottság. Például a szegedi anyakönyvek az FS-en "hivatalosan" (https://familysearch.org/search/image/index?owc=9291-JWG%3A40678901%2C47638701%3Fcc%3D1452460) 1912-ig vannak lefilmezve;  a katalógusban (https://familysearch.org/search/catalog/753945) is csak idáig sorolja őket. Viszont a MACSE-n vannak ismert személyek anyakönyvi bejegyzései (http://www.macse.hu/knpersons/knpersons.aspx), köztük Szent-Györgyi Albert második házassága Szegeden, 1941-ben. (!!)

 

https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:3QS7-L9QF-QZR5?i=232

 

Innen kiindulva már 130-soros Excel táblázatom van a szegedi filmszámokról, amit szivesen megosztanék, de nem tudom hol/hogyan, és félek, hogy valamilyen szabályt sértenék vele.

 

Ha Szeged így "eldugottan" megvan, előfordul, hogy Zemplén és Pest is van valahol....

Előzmény: 2xkiss (16288)
2xkiss Creative Commons License 2016.11.03 0 0 16292

Szia!

 

Ezt az email dolgot én is megpróbálom, nekem csak néhány adatom hiányzik ami 1895 utáni,

hátha nekem is segítenek, - bár nem ez a dolguk. Egy próbát megér.

 

Kis szerencsével az Fs-en meg kellene hogy találd az ősödet, ha már ismered a vallását, és 1895 előtt született.  Ha esetleg nem Sátoraljaújhelyen, akkor valahol a környéken. Sok szerencsét hozzá.

 

 

Előzmény: Bolcs Bagoly (16289)
Tepi91 Creative Commons License 2016.11.03 0 0 16291

Üdv!

Érdeklődni szeretnék, hogy a Polgár községi anyakönyvekben kutat-e valaki és esetleg nem talált-e bejegyzést bizonyos Czirkusz  Pálról illetve feleségéről Szombati Borbáláról?

egonca Creative Commons License 2016.11.03 0 0 16290

Sziasztok!

 

Baktalórántháza könyveit keresem 1940 körül (házassági), de sehol semmi :)

 

Tud róla valaki valamit?

 

Üdv. egonca

Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.02 0 0 16289

Szia,

 

ma beszeltem a satoraljaujhelyi leveltarral, mondta a no, hogy igen, az a megye nincs fenn mert miutan tobb mint a fel orszagot felvittek valaki a magyar allamtol talalt valami hianyossagot es leallitottak a tovabbi feldolgozast

 

en igy hallottam a tortenetet

 

egyebkent irtam nekik egy emailt es nagyon segitokeszen megirtak, amit talaltak (sajnos nem volt olyan tul sok, meg a szuletesi ev sem derult ki ...)

 

De tenyleg nagyon kedvesek voltak

 

Sajnos sokkal elorebb meg most sem vagyok, de legalabb mar tudom a vallasat, ha jol olvastam, akkor azzal mar lehet haladni 1880 korul ...

 

Udv,

 

Gabi 

 

Előzmény: 2xkiss (16288)
2xkiss Creative Commons License 2016.11.02 0 0 16288

Ha a polgári anyakönyvekre gondoltál Zemplén esetében, azok tényleg nincsenek fenn az Fs-ön.

 

Még korábban éppen JPmiaou adta azt az infót róluk, hogy a mormonok nem fotózták le, így nem

is lett digitalizálva. Ha ez igaz, akkor nem is kerülhet fel később sem, legalább is tőlük nem.   :(  

Nekem is hiányoznak.

 

Marad a levéltár.

 

Előzmény: Bolcs Bagoly (16286)
JPmiaou Creative Commons License 2016.11.02 0 0 16287

1890-ben a felekezet fontosabb, mint a helység: a katolikus és a református keresztelések indexelve vannak (nagyjából, és sok hibával) az FS-en (https://familysearch.org/search). Evangélikus anyakönyvek az Őskeresőn nézhetőek, pénzért (http://www.oskereso.hu). Görög katolikus úgy tudom, csak levéltárban elérhető. Zsidó anyakönyvek a JewishGen-en vannak indexelve, hiányosan (http://www.jewishgen.org/databases/Hungary/).

 

(A helység annyiból számít, hogy ma melyik országban fekszik: Szlovákiából a polgári anyakönyvek elérhetetlenek, de viszont az egyháziak nagy részben az FS-en vannak.)

Előzmény: Bolcs Bagoly (16286)
Bolcs Bagoly Creative Commons License 2016.11.02 0 0 16286

Sziasztok,

 

egy 1890-es Sárospataki születésű férfi anyakönyvét mennyire neccces online megtalálni  ?

 

 

Ha jól láttam, pont Zemplén nincsen fenn :( 

 

Valami ötlet ? Tudunk valami mozgalomról ami esetleg ezen dolgozna, hogy azok is fenn legyenek ? 

 

Üdvözlettel,

 

Gabi 

Madgod Creative Commons License 2016.11.01 0 0 16285

Nincs Heves Megyei Levéltár, ahogy nézem, de amúgy nem találtam sajnos a nevekre eredményt. Azért köszönöm!

Előzmény: JPmiaou (16283)
Madgod Creative Commons License 2016.11.01 0 0 16284

Köszönöm!

 

Egyébként:

 

Ifj. Pám János és Csécsei Ilona

Előzmény: JPmiaou (16283)
JPmiaou Creative Commons License 2016.11.01 0 0 16283

A rendelet száma alapján nem találok semmit, de esetleg a nevekre lehetne rákeresni a levéltári iratgyűjteményekben:

https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/

Előzmény: Madgod (16282)
Madgod Creative Commons License 2016.11.01 0 0 16282

Üdv! Segítségeteket szeretném kérni.

 

Van egy 1877. május. 5-ből való egri, katolikus házassági anyakönyv(em).

 

A "Jegyzetek" rovatban a következő szerepel:

 

"A nő reformátussá lett a rá nézve mint ilyenre e házasság a m. kir. kuria 7805 sz. itéletével felbontatott, 1881 [vagy 1883] úgy (azonban)   hogy már házasságra is léphet.

A férjre nézve a házasság érvényben maradt.

 

                                                                           Góth "

 

Vajon a Magyar Királyi Kuria ezen, 7805. sz.-ú ítéletét hol lehetne megtekinteni?

 

Valamint az hogyan lehet, hogy a férjnél érvényben maradt?

 

(Hozzá tartozik, hogy a férj a biológiai ükapám, csak a biológiai ükanyám családneve után kapták dédanyám és testvérei a vezetéknevüket, az apa a házassága érvényben maradása miatt nem vehette a nevére a gyerekeit, gondolom.)

 

Köszönöm!

alipapa3 Creative Commons License 2016.11.01 0 0 16281

Bizonyítható, hogy a XVIII. század közepétől kezdve az őseim Győr térségében éltek. Ezért keresek abból a térségből (nálam Dad, Abda, Szákszend, Táp, Ószőny, Bicske, Fő Csutt-nagy valószínüséggel Felcsut- nevek kerültek elő) olyan valakit, aki a szintén keresi a Moro - Moró - Móró név rokonságát.

Oldalágról pl. a Körmendy (Kermendy), Stvertezeczkij (vagy hasonló, mert elírásból származó eltérés is lehet) Bukovi (másutt Bukovics), Pethes nevek vannak főként a képben. Örülnék, ha valamiképpen el tudnék oda jutni, hogy bebizonyítsam, hogy ez a magyarosnak igazán nem mondható név miként került ide. Előre is köszönöm segítségeteket.

alipapa3 Creative Commons License 2016.11.01 0 0 16280

Köszönöm segítségedet. Biztosan igazad van, mert egy leszármazottnál a név előtt az N. jelölés arra utalhatott, hogy Nobilis vagyis pl. nemes lehetett az illető. Üdv.

Előzmény: milyennincs (16279)
milyennincs Creative Commons License 2016.10.31 0 1 16279

GD = Generosus Domini = Tekintetes Úr

ND = Nobilis Domini  = Nemzetes úr

http://www.radixindex.com/csaladtortenet/nevmutato/dominus

Előzmény: alipapa3 (16276)
Matirko1 Creative Commons License 2016.10.31 0 0 16278

Értem. És köszönöm szépen, ez már valóban segítség volt!! :)

Előzmény: JPmiaou (16277)
JPmiaou Creative Commons License 2016.10.31 0 0 16277

Az "alias" és általában a ragadványnevek lehetséges forrásai közé kell sorolni az anya vagy a feleség lánykori nevét, a szomszéd vagy a munkaadó nevét vagy valami tulajdonságát, és mindenféle távoli vagy közeli helységnevet, ahol valaki dolgozott vagy született vagy lakott.

Előzmény: Matirko1 (16263)
alipapa3 Creative Commons License 2016.10.31 0 0 16276

Kérem a segítségeteket: a ma Szlovákiához tartozó születési anyakönyvben - 1762 - találtam az apa neve előtt egy rövidítést:  G.D.

Tudja valaki, hogy ez mit jelent. Előre is köszönöm

 

Matirko1 Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16275

Mit nem mondasz. Bocs, de nem erre irányult a kérdésem.

Előzmény: Gattamelata58 (16265)
Matirko1 Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16274

Köszi szépen a segítséged!!! Megpróbálom náluk...

Előzmény: milyennincs (16269)
Matirko1 Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16273

Köszi szépen! Ez segítség volt. Megtaláltam az írást.

Előzmény: Csabavezér5 (16264)
rkyra Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16272

Igazad van. Sajnos nem is ér annyit, hogy kikutassam, mert egyszerűen nem tudom a gyereket összekötni a szülőkkel, annyira fals adatok vannak megadva. Pedig nagyon érdekelne, mert az egyetlen címeres nemes családom találhatnám meg így. Emiatt bosszant csak.

A kutatás buktatóit nagyjából már mind ismerem. :)

Előzmény: milyennincs (16271)
milyennincs Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16271

Szerintem, vagy kutasd ki, de alaposan, vagy engedd el ezt a halotti bejegyzést, nem érdemes találgatni és prekoncepciókat felállítani. Később csak befolyásol egy 'gondolat', és rabja lehetsz. Ha ideírnám a kételyeimet (hogy mire vigyázz, mert milyen veszélyek vannak, ami félreviheti a kutatást), az is befolyásolna csak. Jó kutatást. :)

Előzmény: rkyra (16270)
rkyra Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16270

Köszönöm a választ (vörösvári-nak is). A szöveg egyébként nem a síron volt, hanem a halotti anyakönyvben. Néha kész regényt írtak az elhunythoz, néha meg azt se tudta az ember kinek a kije, mert csak a neve szerepelt benne.

Ami még megtévesztő a szövegben, hogy Vay Lászlót már Úrnak nevezik, így szerintem nem volt már kiskorú. Bár ez csak az én szerény véleményem. A Vay családnak nem Nagyhalász volt a székhelye, és elég sok földbirtokkal rendelkeztek. Lehet, hogy ezek alapján a kiskorúságából megmaradt gondviselő éppen csak ezt a területet felügyelte?

A rangot azért említettem, mert a Hódi név előtt sehol nem szerepelt, hogy nemes lenne és hát a Vay család nem hiszem, hogy a szívébe zárt volna egy rangon aluli esetleges mostohát.

Na megpróbálom felkutatni hány éves is lehetett, hátha közelebb visz a megoldáshoz, meg elolvasom a törvényeket.

Előzmény: milyennincs (16268)
milyennincs Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16269

Hudák jelentése a Nevek, családnevek magyarul topikban írottak szerint.

Előzmény: vörösvári (16261)
milyennincs Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16268

Szia, ez a tanulmány az 5. oldalától kezdődő fejezetében bemutatja az árvaszéki gondviselés történetét 1848-at megelőzően. 

1793-ban az 1765-ös szabályozás volt hatályban (1765. évi XXVI tvc.) melyet az www.1000ev.hu-n találsz meg.

Az, hogy egy 1793-as síron fel van tüntetve, hogy valaki gondviselője egy másik embernek így még önmagában, a konkrét tények ismerete nélkül nem értelmezhető, mert mi az, hogy "Helybeli gondviselő".(ilyen önmagában nincs, a gondviselés az területileg az egész ország területére vonatkozik, azaz azon a területen, amelyen a törvény hatálya kiterjed.) Az biztos, hogy az illető, aki felvésettette, (akár az elhúnyt, akár aki eltemettette), az fontosnak érezte, hogy az utókornak ezt megörökítsék. Mint egy öndefiníciós kritérium.

A mostoha-szülő, mint jogi állapot, ettől független, azaz lehet örökbefogadás nélkül is gondviselője valaki egy másik embernek. Gondviselőként az árva javait gondozza, de ha örökbe fogadja, akkor a saját javait is majd - az öröklés szabályai szerint - rá hagyományozza.

Rang (?) pedig nem számít, viszont vér szerinti családi kapcsolat valamiként feltételezhető.

Előzmény: rkyra (16266)
vörösvári Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16267

lehet hogy nemes árva volt, ilyenkor a nemesi megye megbízott embereket - gyámokat , hogy kezeljék a vagyonukat és segítsék őket

Előzmény: rkyra (16266)
rkyra Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16266

Sziasztok!

Szeretném pontosan tudni, hogy régen mit is jelentett az, hogy egy ember valakinek a gondviselője. A szöveg pontosan leírva: "Temettetett Nemes Vajay Vaj László Úr Helybeli gondviselője Hódi János" (Nagyhalász 1793.) Mivel nem a Vay családot kutatom, így nem tudom László ekkor mennyi idős lehetett. Ez a gyerekkori nevelőt takarhatja? Nekem inkább jutna eszembe a mostohaszülő, de a "helybeli" szó megtévesztő, illetve szerintem a rangja sem lenne elég hozzá.

 

Másik kérdés (hátha): valaki találkozott az alábbi párosokkal: Kriston József+Kövér Julianna (Nagyhalász-Kemecse viszonylatban), illetve taktakenézi Kövér Ferenc + szolnok Jármy Erzsébet (szintén Nagyhalász, Kemecse, Taktakenéz útvonalon)?

 

Köszönöm!

Gattamelata58 Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16265

Szia!

 

Az alias azt jelenti, hogy "másként", "más néven".

 

Előzmény: Matirko1 (16263)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16264

Egy párbeszédből:

"Egyik barátom vezetékneve Kancsár, állítólag régi íratokban őseit még Koncsárnak hívták. Azt írod, ez valamilyen foglalkozást jelentett idegen nyelven. Elárulnád, hogy milyen nyelven, milyen foglalkozást?"

 

"Fazekas a jelentése szláv nyelvekben. A Koncsár, Kancsár formához legközelebb a keleti szláv alakok állnak (orosz és ukrán гончар, belorusz ганчар; nem találtam hirtelen adatot róla, de valószínűleg a ruszin alak is ilyesmi), a többi szláv nyelv többnyire még őriz egy "r" hangot is benne (pl. szlovák hrnčiar, cseh hrnčíř, lengyel garncarz, bolgár грънчар, szerb грнчар - lásd ehhez a magyar gerencsér szót), a szlovénban és a horvátban pedig szókezdő l van."

Előzmény: Matirko1 (16263)
Matirko1 Creative Commons License 2016.10.30 0 0 16263

Értem, hogy mire gondolsz, én is erre gondoltam, de nem jött be.  Miután ilyen is felbukkant: Pankuch alias Martzinoro, stb. Sem a Kontsarnak, sem a többinek nem találtam szlovák jelentését. Még úgysem, hogy különböző írásmódban kerestem rájuk. Utána megnéztem, másoknál is találtam "alias"-t, de nem volt megmagyarázva. Pl: lukafalvi Hőgyes (Kakasi alias Hőgyes) család, vagy Szabó (fenesi, alias Demeter), stb. de nem értem mit jelent.

 

Nálam ezt a Pankuch alias Kontsar-t kellene valahogy megmagyarázni, de tulajdonságok sajnos nem nem jöttek be.

Még arra is gondoltam, hogy esetleg egy korábbi származási helyre utal, de én arra sem tudtam visszavezetni ezeket: Pankuch alias Kontsar; Pankuch alias Biros; Pankuch alias Hudak; Pankuch alias Martzinoro, stb.

 

Esetleg más ötlet?  

 

Köszönöm előre is.

Előzmény: vörösvári (16262)
vörösvári Creative Commons License 2016.10.29 0 0 16262

tehát a közösségen belül kaptak valamilyen megkülönböztető nevet, ami nem a családnév volt, pl: volt két Kovács János az egyik lett a sánta, a másik a vörös

Előzmény: vörösvári (16261)
vörösvári Creative Commons License 2016.10.29 0 0 16261

ahogy nézem, nálad egy szerencsés eset áll fent, ezek sima ragadványnevek lehetnek náluk, talán valaki tudja szlovákul mit jelent a hudak és a kontsar

lehetne rosszabb is, menet közbeni családnév változás

Előzmény: Matirko1 (16260)
Matirko1 Creative Commons License 2016.10.29 0 0 16260

Sziasztok!

 

Segítséget kérnék..... félve kérdezem meg, de én még nem találkoztam ezzel: Mit jelent az, ha két vezetéknév között azt írják, hogy " alias "?

 

Azt írják, hogy Joannes Pankuch alias Kontsar - csatolom az anyakönyvet - és az 5-6. bejegyzéseket nézzétek meg, kérlek.

 

Ugyanakkor ugyanazon anyakönyvben találkozom a Pankuch alias Piros-al is (ld: 1818/2.bejegyzés), de a  Pankuch alias Hudak verziókkal is (ld: 1818/3.bejegyzés).  Mire utal? Mit jelenthet? Mit akartak ezzel közölni?

 

Segítsetek légy szíves. Köszönöm szépen.

zsigmond1974 Creative Commons License 2016.10.29 0 0 16259

Nagyon köszönöm. Úgy látszik minden irányból kezdek eljutni a zsákutcában. Az vígasztal, hogy az Őskereső-n azt írták 2017 körül fenn lesz az összes.

Szlovákia a teljes kilátástalanság :( 

Előzmény: Prelleg (16258)
Prelleg Creative Commons License 2016.10.28 0 0 16258

Az őskeresőn még nincsenek fent az újpesti anyakönyvek (http://www.oskereso.hu/), ezért csak valamelyik levéltár anyakönyvi adatbázisában (Pl.: Budapest, Lángliliom utcai) tudod megnézni.

http://mikrofilm.uw.hu/church/a_0001-0014_evangelikus_bp.pdf

(A Familysearch-ön a mai Magyarország területéről nincsenek evangélikus anyakönyvek.)

Előzmény: zsigmond1974 (16257)
zsigmond1974 Creative Commons License 2016.10.28 0 0 16257

Nagyon köszönöm.

Esetleg abban még tudsz segíteni, hogy Újpest evangélikus anyakönyveit merre lehet megtalálni? Vagy azzal sem lesz szerencsém?

Előzmény: Prelleg (16256)
Prelleg Creative Commons License 2016.10.28 0 0 16256

Szerintem Turócszentmártonban anyakönyvezhették őket. Ott 1881-től vezették az anyakönyveket.

Azért nem elérhetőek, mert mind a két mikrofilmen vannak anyakönyvek a védelmi időszakból.

2003295-ös mikrofilm: https://familysearch.org/search/catalog/results?count=20&query=%2Bfilm_number%3A2003295 (Itt csak az 1939-1942-es esketési anyakönyv miatt.)

2003296-ös mikrofilm: https://familysearch.org/search/catalog/results?count=20&query=%2Bfilm_number%3A2003296

A privigyeihez ez van írva: „Martin körzetében: Slovenské Pravno” Emiatt is azt gondolom, hogy nem másik megyében, hanem T.szentmártonban lehetnek bejegyezve a tótprónaiak.

Előzmény: zsigmond1974 (16255)
zsigmond1974 Creative Commons License 2016.10.27 0 0 16255

Nagyon köszönöm.

Sajnos Privigyét már egyszer végiglapozgattam, ott semmi. Talán az a titok nyitja, hogy más vármegye volt? 

Nagyon szomorú vagyok, mert mindig találok valamit, egy kis infót, elkezdek utánajárni, aminek egyenes következménye, hogy az a város/falu/település sehol sincs meg:(

 

 

Előzmény: Prelleg (16254)
Prelleg Creative Commons License 2016.10.27 0 0 16254

A felvidekiak (http://csaladfa.palmai.eu/felvidekiak/) szerint Turócszentmártonban (Martin) és Prigyigyén (Prievidza) is bejegyezték a tótprónaiakat. De hogy mikor, melyik településen, az nem derül ki. A privigyei fenn van a Familysearch-ön, de belelapozgatva nem találtam tótprónait. A tótszentmártoni nincsen fent.

 

https://familysearch.org/search/catalog/764805?availability=Family%20History%20Library

 

https://familysearch.org/search/catalog/1345976?availability=Family%20History%20Library

 

Az állami anyakönyveket nem digitalizálták. http://www.macse.org/society/szlovakia.php?id=mic

Előzmény: zsigmond1974 (16242)
BO5 Creative Commons License 2016.10.26 0 0 16253

Köszönöm a válaszát, sokat segített!

Előzmény: Higroszkópos Sándor (16249)
Higroszkópos Sándor Creative Commons License 2016.10.25 0 0 16252

Mindig örül az ember, ha valamilyen régi rejtély megoldódik!

A lakhely kiolvasására nem vállalkozom (ez amúgy is régi térképek bújását igényelné, mert gondolom az utcanevek máshol is változnak, még ha ritkábban is, mint nálunk), de a tippem a "foglalkozásra" K.K. Hofrathwitwe, azaz "cs.k. udvari tanácsos özvegye".

Előzmény: JPmiaou (16251)
JPmiaou Creative Commons License 2016.10.25 0 0 16251

Ez az! Most már csak azt a nyomorult Kurrent kézirást kéne kicsilabizálni... Tényleg Babette-ként írták a Borbálát?

http://www.data.matricula.info/php/view.php?ar_id=3670&link=39303534614dx298#&posX=0.17863372093023255&posY=0.1511627906976744&zoom=0.19999999999999998&path=60c7c76bd7d06e6bd530fdfc3a3ef638306bdb37383a3736c76bf7eae1e6ed30d5c76bf7e1eec5e1ecefc76bf76f3a36373038fe36fcf33bfcfefd303dfdf13330fcfc366be1eec5e1ecef6be0e4eae66be0e4eaef6beae1e6ed6be1eec56d3b3d6be1e1e1efc739f13fc9eeeeeceae3e6ece1

 

Nagyon szépen köszönöm a nagyszerű detektívmunkát. (Azt hiszem, nem a pap miatt írták rosszul a gyászjelentésben, hanem saját emlékezet/tudat szerint: úgy tudták, hogy az a IX. kerület, mert gyerekkorukban még az volt.)

Előzmény: Higroszkópos Sándor (16250)
Higroszkópos Sándor Creative Commons License 2016.10.25 0 0 16250

Ez igazi detektívmunka:)

Az egyetlen nekem gyanús templom (innen) az Alserkirche, ami ugyan a 8. kerületben van, de 1865-ig az északi 9.-hez tartozott (és igazából az utcán vele szemben már a 9. kerület van: az Alser Straße, ahol a templom áll ma is a két kerület határa).

Lehet, hogy az igazolást kiállító pap idős volt, még a kerületváltás előtt kezdte meg a szolgálatát a templomban, és így kerülhetett rá a papírra a szomszédos kerület száma.

Előzmény: JPmiaou (16245)
Higroszkópos Sándor Creative Commons License 2016.10.25 0 0 16249

Az elsőben szerintem is Kovács Annáról, Kovács János juhász lányáról van szó.

A másodikban pedig talán sessionatus uxoratus (=házas telkes jobbágy) lesz a megfejtés.

De ha tévedek, biztos lesz valaki, aki kijavít:)

Előzmény: BO5 (16248)
BO5 Creative Commons License 2016.10.25 0 0 16248

Sziasztok!

 

Az alábbi két képen a latinnal van némi gondom.  Bekarikáztam, ami nem megy. Nem vagyok bent biztos, hogy a foglalkozásnál opilio,-onis, azaz juhász van e írva, vagy földműves; valamint a földműves és az özvegy szó között nem értem mi lehet. 

Ha valaki tudna segíteni, azt nagyon megköszönném. 

Szüla60 Creative Commons License 2016.10.25 0 0 16247

Na erre nem gondoltam, Köszi megpróbálkozom vele.

Előzmény: Csabavezér5 (16244)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.10.25 0 0 16246
Előzmény: JPmiaou (16245)
JPmiaou Creative Commons License 2016.10.25 0 0 16245

A gyászjelentés szerint férjem ükanyjának katolikus temetési szertartása "a' bécsi IX kerületi a Szent Háromságról czimzett plébánia templomban" történt, 1895 január 13-án. Hogy hívták ezt a templomot németül? Nem találom sem a Matricula-n, sem a GenTeam-en.

Csabavezér5 Creative Commons License 2016.10.24 0 0 16244

Talán a Mohácsi és a környék halotti anyakönyveiben megvan Andrásnak és feleségének (elhunyt neve: "xy" Szűcs András özvegye) halotti bejegyzése. Átnézted már? Lehet, hogy a polgáriban van.

Előzmény: Szüla60 (16243)
Szüla60 Creative Commons License 2016.10.24 0 0 16243

Az a baj, hogy a házasági anyakönyv szerint csak az apa neve van megadva. Olyan Szűcs Mátyást akinek az apja Szűcs András nem ad ki a keresésre, így az anyára nem tudok rákeresni. Dunaszekcsőn találtam egy Szűcs Andrást szülőkkel 1826-ból azonban testvért neki sem találtam úgy ahogy a Szűcs Mátyásnak sem. Próbáltam már a házassági tanú nevével is, abból Mohácson is rengeteg ilyen nevű van. Sajnos sehogy nem jutok előre.

Előzmény: Csabavezér5 (16239)
zsigmond1974 Creative Commons License 2016.10.24 0 0 16242

1895 előtti izraelita, és 1895 utáni polgári anyakönyveket keresnék, sajnos sehol sem lelem. A környék sok falva megvan, de ez a környék sehol :(

Előzmény: JPmiaou (16241)
JPmiaou Creative Commons License 2016.10.24 0 0 16241

Mikori anyakönyvekről van szó? Az egyháziak (többnyire 1895 előtti, bár néhol későbbről is) a FamilySearch-ön vannak.

 

Tótpróna katolikus: https://familysearch.org/search/catalog/768156

Tótpróna evangelikus: https://familysearch.org/search/catalog/643651

 

A civil anyakönyvek a mai Szlovákia területéről úgy tudom, csak az illetékes szlovák levéltárban nézhetőek. Interneten mindenesetre nincsenek.

Előzmény: zsigmond1974 (16240)
zsigmond1974 Creative Commons License 2016.10.23 0 0 16240

Kedves Fórumozók!

 

 

Segítséget szeretnék kérni.

Hol lehet megtalálni Túróc vármegye anyakönyveit? Már végigböngésztem sok mindent, de sajnos nem találom sehol.

Konkrétan Tótpróna, ma Slovenské Pravno falut keresem.

 

Nagyon köszönöm!

Csabavezér5 Creative Commons License 2016.10.23 0 0 16239

A Family Search keresőjével a Szűcs András és (? feleség) házaspárnak keresd meg a többi gyerekét is, talán az első máshol született, távolabb Mohácstól. Ha megvan a hely lehetséges, hogy a pár házassága is ott történt.   

 

Előzmény: Szüla60 (16237)
Szüla60 Creative Commons License 2016.10.23 0 0 16238

Bocsi a kép lemaradt!

Előzmény: Szüla60 (16237)
Szüla60 Creative Commons License 2016.10.23 0 0 16237

Kedves Csabavezér5!

 

Köszönöm a segítséged. A Győri egyházmegyei levéltárban már kutattam, azonban az Ágfalva (Bánfalva) anyakönyvek nem szerepelnek a listán. A Sopron Szent György plébánia kutatható lenne. A települések anyakönyvezésének helyei számomra új információ, az hasznos lehet még a kutatások során. A bánfalvai anyakönyvekért valószínű el kell mennem Pécsre a Levéltárba.

 

Még egy kérésem lenne!

Mohácson a plébánián még lehetett kutatni, akkor megtaláltam az Üknagyapám házassági és a halotti anyakönyveit. A születésit, valamint a szép nagyapám aki a házassági anyakönyv alapján Szűcs András, azonban sehol nem találtam. Sem Mohácson, sem a környéken? Csatolom a házassági anyakönyvét, tudna-e valaki segíteni, hogy hol kereshetném?

 

Előre is Köszi!

Előzmény: Csabavezér5 (16231)
God:Boy Creative Commons License 2016.10.23 0 0 16236

Egy házaság kötés adataira lennék kivánccsi az 1897-es évből. Az email cimem publikus , dobjál meg egy levéllel

Előzmény: alipapa3 (16235)
alipapa3 Creative Commons License 2016.10.22 0 0 16235

16223-nak: Viszonylag gyakran járok a Király utcai Levéltárba. Tudok segíteni?

MCA-001 Creative Commons License 2016.10.22 0 0 16234

Innen letöltöd az indexeléshez szükséges segédprogramot:

https://familysearch.org/indexing/get-started-indexer

 

Itt is szívesen segít valaki, ha nem megy a dolog:)

https://www.facebook.com/groups/123839707703818/

 

Előzmény: Maryke50 (16233)
Maryke50 Creative Commons License 2016.10.22 0 0 16233

"A segítő kezekből soha sem elég:)))" Ez azt jelenti, amire gondolok: lehet jelentkezni adatrögzítésre? Én szívesen csatlakoznék, ha volna rá lehetőség. Ha így van, mi a teendőm? Tudtok felvilágosítással szolgálni? Köszönöm előre is!

Előzmény: MCA-001 (16229)
Maryke50 Creative Commons License 2016.10.22 0 0 16232

Kedves 2xkiss,

köszönöm fáradozásod és részletes válaszod! Van közte olyan info amit már tudtam, de olyan is, ami a továbbiakban segítségemre lehet. Még egyszer köszönöm, üdv.!

Előzmény: 2xkiss (16226)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.10.21 0 0 16231

Online kutathatók a Győri egyházmegye anyakönyvei (regisztrálás, befizetés után) és letölthetők a téged érdeklő képek, melyek színesek. :)

Gyűjtőoldal: 

http://matricula.hu/?q=e-kutatas

 

Győri Egyházmegye:

http://gyeleveltar.hu/

 

Itt pedig a települések anyakönyvezésének a helyeit találod: 

http://www.radixhub.com/radixhub/gazetteers/1877

 

Bánfalva római katolikusait Ágfalván anyakönyvezték.

Előzmény: Szüla60 (16230)
Szüla60 Creative Commons License 2016.10.21 0 0 16230

Kedves Fórumozók!

 

Segítségeteket szeretném kérni. Tulajdonképpen már régóta kutatom a családfámat, de többnyire a Levéltárakban, illetve a FamilySearch segítségével, azonban keveset tudok róla. Több ponton is elakadtam a kutatással. Olvastam a Fórumon, hogy esetleg tudtok segíteni szkennelt anyakönyvvel, illetve aki jobban ért a digitális kutatáshoz az egy-egy link megadásával segít. A dédnagyapám születési anyakönyve szerint már születésekor örökbe fogadták. Az örökbe fogadott neve Tremmel Pál és Bánfalván született 1877. 08. 26-án. Az anyja neve Laxenburger Aloysia, és Sopronban született. A dédnagyapám házassági anyakönyve szerint az anyja Soproni lakos volt és a házasságkötés idején 1904. 07. 31-án már nem élt. Szerintem Kb. 1850-1860 között születhetett. Amennyiben tudnátok segíteni az akkori anyakönyvekkel nagyon megköszönném. Azt nem tudom, hogy miért adta örökbe a fiát, arra gondoltam talán meghalt a szüléskor? Előre is köszönöm a segítséget!

MCA-001 Creative Commons License 2016.10.20 0 0 16229

Sokak örömére elkezdődött a budapesti polgári anyakönyvek adatrögzítése a Familysearch-ön.

A segítő kezekből soha sem elég:)))

r.roy Creative Commons License 2016.10.19 0 0 16228

Sziasztok,
meg tudná mondani valaki, hogy szépapám mi okból halt meg 1865-ben
Sopron és Klimpa (Kelénpatak, Klingenbach) közötti úton?

2xkiss Creative Commons License 2016.10.19 0 0 16227
Előzmény: 2xkiss (16226)
2xkiss Creative Commons License 2016.10.19 0 0 16226

Eléggé megkavarodtam a keresésben, míg  rá nem jöttem, hogy két Hradisko van, az egyik a volt Szepes , a másik Sáros megyében. Vélhetően a tied nem Kisvár, hanem Radoskő, ami ma Ternye része. ( Terna - Hradisko)

Kisváron nem volt görög katolikus templom és parókia sem, ott nem vezethettek anyakönyvet.

Ez a felvidéki anyakönyvi nyilvántartás, Hradiskóra, ebben is keveredik a két azonos nevű falu anyaga.      http://csaladfa.palmai.eu/felvidekiak/

De itt is hiányos a görög katolikus is, mert a FS hozza még 1841-től a halotti anyakönyveket, ami

itt nincs feltüntetve.

Az 1892-as helynévtárban a két kérdéses falu, az első a tied, itt van görög templom.

http://konyvtar.ksh.hu/inc/kb_statisztika/helysegnevtar/1892/index.html

 

Anyakönyvezésre még:http://lexikon.katolikus.hu/R/Radosk%C5%91.html

 

A kisszebeni járásban lévő Hradiskóhoz közel van, (keletre) Gellért. ( Geralt -Geraltov) http://lexikon.katolikus.hu/R/Radosk%C5%91.html

 

Itt is van görög templom, az anyakönyve ugyanott van a FS-ön, mint amit már találtál.

Ebben is vannak szórványosan hradiskóiak, ha máshol nem is, a házasságoknál.

Gerálttól pedig tovább keletre ott van Lapos. Laposiak is vannak a gerálti anyakönyvben,

mert az ottani gk.-kat pedig itt vezették.

Azt már nem néztem meg, hogy ezt az anyakönyvet mikortól kezdték vezetni, de hátha

korábban, mint a a hradiskóit, és esetleg a korai időkben ők is ide kerültek be. 

Ez csak egy tipp persze.

 

Arra nincs magyarázatom, hogy a halotti anyakönyvek miért vannak fönt korábbról, mint a

többiek, és arra sem, hogy hol van a többi, ha 1808-tól már biztosan volt anyakönyvezés az

egyházközségben.

 

Előzmény: Maryke50 (16225)
Maryke50 Creative Commons License 2016.10.19 0 0 16225

Köszönöm a válaszod, de ezeket már ismertem, sőt az 1869-es összeírás adatai indítottak el a helyes úton, s valóban nagyon sok rokont is megtaláltam bennük. De szeretnék még régebbi időkre visszamenni, ahhoz keresem az anyakönyveket. Még egyszer köszönöm, és jó, hogy van ez az oldal, sok ötletet, megerősítést kaptam már az írásokból-válaszokból.

Előzmény: 2xkiss (16224)
2xkiss Creative Commons License 2016.10.18 0 0 16224

Szia!

 

Az 1869-es Cenzus adatai már ismertek számodra? A te családod is benne van, s vélhető rokonság is van mindkét faluban.

 

https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:3QS7-L99V-NL2P?i=42&wc=QZ77-BLV%3A323642201%2C323793401%3Fcc%3D1986782&cc=1986782

 

https://familysearch.org/search/image/index?owc=QZ77-B8P%3A323642201%3Fcc%3D1986782

 

Az eredeti kérdésedben nekem nincs információm, a Cenzus anyagában kerestem, és gondoltam, megnézem a tieidet is. Ha már ismerted, akkor nem segítettem.

 

Előzmény: Maryke50 (16222)
God:Boy Creative Commons License 2016.10.18 0 0 16223

Pécsett a Király utcai levéltárban kutat valaki?

Maryke50 Creative Commons License 2016.10.18 0 0 16222

Sziasztok!

Újfent segítséget szeretnék kérni. Családom egyik ága a Felvidékről származik, Eperjes környékéről. Görög katolikusok voltak, Krizsán György dédapám Hradisko településről, Iván Anna dédanyám Laposfaluból.

Az FS-en Hradisko-i gör. kat. vegyes anyakönyveket találtam is a Kisszebeni/Sabinov/ járásban, de csak 1861-1895-ig. Tudna valaki segíteni abban, hogy az említett  települések korábbi időszakáról hol találhatnék még anyakönyveket? Előre is köszönet érte. 

God:Boy Creative Commons License 2016.10.12 0 0 16221

A film jegyzékben sincs az 1897-es évfolyam

Előzmény: JPmiaou (16220)
JPmiaou Creative Commons License 2016.10.12 0 0 16220

Azt hiszem, tévedésből 1895-öt filmezték mégegyszer 1897 helyett. (A kilenvenötös házasságok kétszer vannak a 004855119-es számú filmen, másodszor közvetlenül 1896 _után_.)

Előzmény: God:Boy (16219)
God:Boy Creative Commons License 2016.10.12 0 0 16219

Pécs 1897-es házassági anyakönyvét keresem. Az FS ben nem találom ( Nem fotózták le?)

Csabavezér5 Creative Commons License 2016.10.11 0 0 16218

Ebből a füzetből kellenének adatok. Valaki bele tud nézni?

IndexGábor Creative Commons License 2016.10.10 0 0 16217

Hopsz, az előző hozzászólásból a kép lemaradt:

Előzmény: IndexGábor (16216)
IndexGábor Creative Commons License 2016.10.10 0 1 16216

Kicsit régi a kérdés, de a családfakutatás nem egy kapkodós dolog... :) Ha még érdekel, Osztopán anyakönyveit meg tudom szerezni digitalizálva, 1788-tól kezdődően.

Na meg sok más települését is, 1895 előttről. Keress meg e-mailben, nevemre kattintva megtalálod a címem.

Más is nyugodtan írhat! :)

Előzmény: Kolibri1830 (11267)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.10.07 0 0 16215

Köszönöm!

Közben ráleltem PPSKK-vármegye dikális összeírásainak kivonatos formájára, de sajnos csak 1714-ig készítették el.

Előzmény: Prelleg (16214)
Prelleg Creative Commons License 2016.10.06 0 0 16214

Geri2016: Én nem tudok ilyenről, de nézd meg, hogy milyen forrásokat jelölt meg Benedek Gyula a könyv összeállításánál, és ezek az iratok meddig voltak vezetve. Ha szerencséd van, még az 1740-es években is. A 2013-as (egy kötetes) Kisújszállás város történetében annyit írnak a negyvenes évek elejéről, hogy „elsősorban nemes emberek költözhettek be Szatmár, Bihar és Hajdú vármegyékből vagy királyi városokból.” Tehát a bevándorlók nagyjából ugyanarról a területről jöttek mint korábban.

Bár a kérdésedhez nem kötődik, de 1800-tól már vezettek jegyzőkönyvet azokról akik eltávoztak Kisújszállásról. Itt egy nagyon jó könyv a témában (Kisújszállásról 1852-ig hoz példákat a 37-38. oldalon): http://hbml.archivportal.hu/data/files/148264434.pdf

Csabavezér5: Szerintem nincsen egy nagy képes adatbázis a dikális összeírásokról, az AdatbázisokOnlineon képek tudtommal sohasem voltak, a megyei levéltáraknál előfordulhatnak (Pl.: Szabolcs megyeinél vannak képek, a Pest megyeinél csak kiírták a neveket, ha jól emlékszem). A Hungaricana-n sincsenek az összeírás résznél: https://hungaricana.hu/hu/adatbazisok/leveltar/ (az úrbéri tabellák és az Urbaria et Conscriptiones viszont fenn vannak)

 

A Crossborderarchives-nél idén (még valamikor az év elején) megváltoztak a linkek, szóval aki korábban csak a linkeket írta ki a katonai anyakönyveknél, a KM számokat nem, rosszul járt. http://www.crarc.findbuch.net/php/main.php?ar_id=3738&be_kurz=572d4b4d&ve_vnum=0#572d4b4d

Prelleg Creative Commons License 2016.10.06 0 0 16213

Tisztelt Billiongraves-es fényképező és indexelő Fórumtársak!

1, Ha fényképeket töltetek fel, nézzétek meg, hogy minden fénykép ahhoz a temetőhöz került, ahová szántátok, mert sokszor a szomszédoshoz „költözteti” a rendszer, ha a másik temető jelölése közelebb van a sírhoz.

2, Ha fényképeket töltetek fel, csatoljátok egymáshoz az egy sírról készült képeket, ha indexelő teszi meg, könnyen hibázhat.

3, Ha fényképeket töltetek fel, nézzétek meg, hogy létezik-e már a temető a Billiongravesen. Ha nem, először hozzátok létre, különben egy másik falu temetőjéhez fog kerülni.

4, Ha a síron katonai bejegyzések vannak és indexelni akarjátok, figyeljetek, mert a program segíteni akar és kitöltögeti (hibásan) a „Katonai Információ” táblázatot.

5, A Billiongraves fórumán visszatérő probléma az élők indexelése. Én a „NEM itt eltemetettek” mezőt szoktam használni, és a BG fórumán is ezt ajánlják.

6, Az indexeléskor van egy mező (Maiden Name), amit magyarul 'Lánykori név'-nek fordítottak. Ez valójában a lánykori családnév, tehát az utóneveket nem ide kell írni. Ne írjátok a leánykori és férjezett utóneveket a 'Családnév' mezőbe sem. Ha olyan nevet kell indexelni, ahol van férjezett és leánykori keresztnév is, többféleképpen is lehet az Utónév mezőbe indexelni.

7, Egyre több a magyar és héber (kétnyelvű) feliratú sírkő. Van aki tud héberül? 

Csabavezér5 Creative Commons License 2016.10.05 0 0 16212

Üdv!

 

A dikális- és a lélekösszeírások képei elérhetők már valahol?

vörösvári Creative Commons License 2016.10.05 0 0 16211

Segítséget szeretnék kérni szövegolvasásban. A május 1-i bejegyzés negyedik soráról lenne szó, egy településnévről. Én arra gyanakszom, hogy Schlatt település és utána Luzern kanton van írva.  Előre köszönöm a segítséget. 

 

remj Creative Commons License 2016.09.27 0 0 16210

Talán így!

Ahol szétválasztanád, arra vonalra ráklikkelsz, és balklikk, törlöd. Létrehozol egy új file-t.

Ezután a szétválasztottból balklikkel kijelölöd a másolni kivánt családfa részt, és ctrl c,

és az új file-be ctrl v és már kész is .

Előzmény: Balu424 (16194)
gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 16209

Köszönöm szépen!

Előzmény: egonca (16206)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.27 0 0 16208

szóval nemcsak a neve volt az, hanem a foglalkozása is :)

Előzmény: vörösvári (16207)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.27 0 0 16207

tényleg az, rotarius = bognár

Előzmény: egonca (16206)
egonca Creative Commons License 2016.09.27 0 0 16206

Csak tippelek: kerékgyártó

Üdv. egonca

Előzmény: gesztimisi1694 (16205)
gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 16205

Tisztelt Kutatók!

 

Valaki ki tudja olvasni, hogy Bognár Pálnak mi a foglalkozása?

 

Johnnyman Creative Commons License 2016.09.21 0 0 16204

Szia!

Küldtem emailt. Ha nem kaptad meg, a címem publikus. Előre is köszi.

 

Előzmény: IndexGábor (16195)
Alipapa2 Creative Commons License 2016.09.21 0 0 16203

Szervusztok!

Családom egyik ága a mai Szlovéniából (konkrétan  Gorjanskóból) származik az 1800-as évek végéről.

Az interneten elérhető, erre a területre vonatkozó információkat nem sikerült megtalálnom.

Tud valaki segíteni abban, hogy mily módon lehet onnan információkat megszerezni?

Előre is köszönet érte. 

Higroszkópos Sándor Creative Commons License 2016.09.21 0 0 16202

Bár létezik olyan szó, hogy "inscriptionista", nem lehet, hogy ez inkább az előző sorhoz tartozik? Amennyire meg tudom ítélni, a "colonorum" birtokosesetben van, tehát kell valami mellé; így a fordítása az első sornak: "az urasági szolgák és jobbágyok összeírása"

Előzmény: gesztimisi1694 (16199)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.09.21 0 0 16201

Üdv!

 

A Szivák vezetéknévvel azonos vagy hasonló hangalakú települést keresek. A premontrei rend jánoshidai újratelepítése után egy rövid ideig ezzel (amivel valszeg a származási helyet jelölték) és az eredeti vezetéknévvel felváltva anyakönyveztek egy családot. 

Ezeket találtam:

Szirák-Nógrád

Sivac (Szivác)-Vajdaság

Sivice-Cseh

gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.09.21 0 0 16200

 

Vagy rosszul olvastam és nem "spanus", hanem "sparus", ami vadászt jelent???

Előzmény: gesztimisi1694 (16199)
gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.09.21 0 0 16199

Kedves Kutatók!

 

Az alábbiakban szeretnék kis segítséget kérni!

 

Jól fordítottam, hogy az 1. képen (az 1754-es Nádasdy-féle összeírásból származik) látható megjegyzés szerint Kronika János inscriptionalista, ispán, nemes; Herics Ferenc pedig erdőőrző?

 

 

 

A 2. kép (az 1769-es halotti anyakönyvből származik) megjegyzése szerint Herics Ferenc Ő mélt. Herceg.-nek ispánja?

 

 

JPmiaou Creative Commons License 2016.09.21 0 0 16198

Köszönöm!

(Természetesen rossz végén kezdtem, de azért megtaláltam.)

 

A kérdés onnan eredt, hogy találtam egy ujságcikket, ahol Szent-Györgyi Albert öccsét Imrének írták. (Nagybátyja és unokatestvére volt Imre, nem az öccse.) Ezért próbálom az FS-en a családfát minél jobban pontosítani: ott akárki megtalálhatja, ha csak alapvetően is utánanéz. (A geni.com-on feladom: a neveket hülyén kezeli, és az egész egy nagy csalás, mert állandóan pénzért ajánlja a MyHeritage-en keresztül a FamilySearch ingyenes adatait.)

Előzmény: e_n_d_r_e (16197)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.09.20 0 0 16197

Csak a házassági van meg, aszerint 1900. március 6.-án született. 1928-ban a X. kerületben lakott.

Előzmény: JPmiaou (16196)
JPmiaou Creative Commons License 2016.09.20 0 0 16196

Van valakinek MACSE tagsága aki meg tudna nézni egy dolgot nekem? Szent-Györgyi László születését keresem, ami az USA-beli rekordok alapján vagy 1900 márc. 6, vagy 1900 jún. 3., valahol Budapesten. Szülei Szent-Györgyi Miklós és Lenhossék Jozefin. (Átnéztem az FS-en 1900 márciusát és júniusát az V., VIII., és IX. kerületekben, de vagy elhibáztam, vagy nincs ott.)

IndexGábor Creative Commons License 2016.09.20 0 0 16195

Szia!

 

Bocs a lassú válaszért, valahogy elkerülte a figyelmem a kérdésed. Valószínűleg tudok ezekben is segíteni, ha nem is feltétlenül teljeskörűen.

Ha adsz egy mail címet, akkor levélben tudunk egyeztetni.

 

Üdv, Gábor

Előzmény: Johnnyman (16150)
Balu424 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 16194

sziasztok. GenoPro programot használok. Ez nagyon jó akkor is, ha pl. két családfát kell "összeragasztani". Akár részletében, akár teljesen. Most is ez történt, csak egy baj van Az eredeti egyik családfát nem mentettem el -pedig kellett volna szimplán is megőrizni- , így van egy hatalmas közös. Nem lehet valahogy "kivonni" a nagy családfából az újonnan hozzáadottat? (Az újonnan hozzáadott persze külön megvan)

 

Balu424

egonca Creative Commons License 2016.09.16 0 0 16193

Köszönöm! Szuper, bár egyik-másik könyv elég "kupis"

Üdv. egonca

Előzmény: aligátor_animátor (16189)
ancibaba Creative Commons License 2016.09.16 0 0 16192

Nincs indexelve.

 

Előzmény: egonca (16188)
Geri2016 Creative Commons License 2016.09.16 0 0 16191

Sziasztok!

 

A következő ügyben kérnék segítséget:

 

A Kisújszállási anyakönyvek 1728-tól indulnak, felmenőm, Mészáros András 1744-ben kötött itt házasságot, ez a legkorábbi bejegyzés rá vonatkozóan az anyakönyvekben. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár segítségével – innen is köszönöm nekik – sikerült megtudnom, hogy 1740-ben még nem, 1743-ban már fizetett Kisújszálláson házadót fenti ősöm, tehát a két dátum között érkezett a városba, valószínűleg az 1739 pestisjárvány lecsengését követően. A halotti anyakönyvből kiderült, hogy 1781-ben halt meg 58 évesen, tehát 1723 körül születhetett.

 

A születés pontos helyét kellene kiderítenem, hogy tovább tudjak kutatni. A levéltár tájékoztatása szerint, még van jópár „csomónyi” dokumentum, amelyet át kellene nézni, mert lehet benne fontos adat, például az ősöm városba történő bejelentkezése. Ezt azonban csak Szolnokon tudom megtenni és nem is biztos, hogy találok valamit.

 

Mielőtt ebbe belevágnék, esetleg van valakinek információja arról, hogy ebben az időszakban (1740 körül) mennyire vették szigorúan az alföldi városokba történő bejelentkezéseket? Mindig megejtették kötelező jelleggel és írásba is foglalták, vagy előfordulhatott, hogy a betelepülni szándékozó csak szóban jelentkezett be az elöljáróságon?

 

Mit gondoltok, egyházi vonalon érdemes lenne keresgélni? A református egyház vezetett valamiféle saját nyilvántartást arról, hogy kik és honnan érkeztek az egyházkerületbe? 

Esetleg valakinek van bármiféle más ötlete, vagy tud más lehetőségről, amelyből megtudhatnám, hogy 1723 körül pontosan hol születhetett Mészáros András?

 

Köszönettel: Geri

Alipapa2 Creative Commons License 2016.09.15 0 0 16190

Sziasztok!

 

Az általam végzett családfa kutatás eredménye, hogy őseim Győr térségében éltek. (Táp, Dad, Kisbér, stb.) Nagyon örülnék, ha bővebb információt tudnék a Moro (Móró, Moró, Móro) nevű, jelenleg is a térségben élő családokról, pontosabban a multjukról kapni. Szeretném kiegészíteni az ősök - oldalági rokonok - sorát az 1700-as évek végéről indulva. Természetesen az sem gond, ha ennél korábbi adatokhoz jutok. Kiindulásom egyik alapja: Moro Ferenc, aki 1800 február 11-én született Tápon, apja neve Moro József, anyja Pethes Julianna, testvérei voltak Moro Ágnes és Moro Zsuzsanna (ők Mezőörsön születtek),de lehettek többen is. 1800 előtt a család Mezőörsön lakott. Elérhetőségem:  moroa@freemail.hu Köszöm a segítségeteket.   

aligátor_animátor Creative Commons License 2016.09.15 0 0 16189
Előzmény: egonca (16188)
egonca Creative Commons License 2016.09.15 0 0 16188

Sziasztok!

 

Az FS Sümeg 1907 és 1931 közötti halotti könyvekben szeretnék keresni, de nem találom sehol. A Zala > Sümeg > lapon van ugyan egy Deaths (Halottak) 1925-1947 lehetőség, de a könyv 1931 évvel kezdődik. A 1907 és 1931 között időszak hol lehet?

 

Valakinek ötlete?

 

Üdv. egonca

2xkiss Creative Commons License 2016.09.14 0 0 16187

Köszi a pontosítást. :)

Előzmény: vadász2 (16185)
JPmiaou Creative Commons License 2016.09.14 0 0 16186

Az FS tele van ilyen félreazonosítási hibákkal. Tapasztalatom szerint teljesen felesleges nekik szólni róla, mert nem változtatnak semmit. Pár évvel ezelőtt az 1869-es népszámlálás alatt található Tolna és Torontál megyékről tettem bejelentést -- a szóban forgó helységek helyesen a Komárom megyei Vértestolna és Vértesszőllős, és semmi közük Tolnához és a Torontál megyei Keviszőllőshöz, de a felsorolásban továbbra is Tolna - Tolna és Torontál - Szőllős található. A másik amiről feleslegbe szóltam a civil anyakönyveknél Pest-Pilis-stb. alatt található, ahol is Harta 1913 előtti anyakönyvei "Kisharta" alá vannak sorolva, míg az 1913 utániak "Kis-Harta" alatt találhatóak. Jó, jó, a Dvorzsák-féle helységnévtár "Harta (Kis-)"-ként sorolja, de a falu neve Harta, és nincs belőle kettő.

Előzmény: _321 (16184)
vadász2 Creative Commons License 2016.09.14 0 0 16185

A görög katolikus egyház a történelmi Magyarországon Habsburg Birodalomban (Mária Terézia idején) jött létre, s ha jól tudom, akkor csak a valamikori területén, és a területen fekvő országokban létezik.

;-)

Előzmény: 2xkiss (16181)
_321 Creative Commons License 2016.09.14 0 0 16184

Köszönöm a részletes leírást!

 

A zsidó/izraelita evidens volt.

 

Ahogy az előző hozzászólásban írtam, a görög katolikusról és a görög ortodoxról nem sok fogalmam volt eddig, kis túlzással csak a létezésükről tudtam, most már tisztább a kép.

 

Az én családomnak katolikus, evangélikus és református ágai vannak, ezeket kutatom, és ezért a többi elnevezést (ágostai hitvallású, lutheránus, helvét hitvallású, kálvinista, sőt kálomista) is ismertem, egyedül ez az "evangelikus református" volt homály.

 

Leginkább az zavart meg, hogy a Family Search-ön a szlovákiai anyakönyveknél az evangelikus reformátusra kattintva 6 járást (vagy kerületet) találtam, a reformátusnál pedig 24-et, és a két lista között van átfedés ugyan, de már a listák hosszából is látszik, hogy mégsem ugyanazok. Közben megnéztem részletesebben is, és egy-egy járáson belül más-más településeket találtam, tehát a Family Search készítői az egyes településeket hol az egyik, hol a másik elnevezéssel jelölték, így ugyanazon a valláson belül két kalap keletkezett. Mondok egy példát, hogy érthető legyen: mindkét kalapban szerepel a Komáromi járás, de ha az evangelikus reformátusra kattintasz, csak egyetlen települést (Zlatná na Ostrove/Csallóközaranyos) találsz a Komáromi járásban, míg ha a reformátust nyitod meg, ugyanabban a járásban találsz 8 másikat, és Zlatná na Ostrove/Csallóközaranyos nincs közöttük, pedig nyilván ott lenne a helye.

 

Sajnos elég sok ilyen következetlenség van a Family Search-ön. Más téma, a magyar állami anyakönyveknél vettem észre, de muszáj idehozni ezt a példát is: a Csepregi járás eredetileg Sopron vármegyéhez tartozott, majd megszűnt és Vas megyéhez csatolták, ezért a települések anyakönyvei is totálisan következetlenül szerepelnek hol az egyik, hol a másik megyénél, mondjuk Nagygeresd házassági anyakönyveit 1895 és 1908 között a Sopron megyei listában találod, az 1909-eseket Vas megyénél, az 1910 és 1945 közöttieket megint Sopronnál, az 1946 és 1951 közöttieket pedig ismét Vasnál...

 

És biztos vagyok benne, hogy egy csomó ilyen következetlenséget fel lehet fedezni. Hogy visszatérjek a szlovákiai anyakönyvekre, a legvadabb a Kralupy nad Vltavou nevű körzet volt a katolikus anyakönyveknél, ami valójában nem Szlovákiában, hanem Csehországban található, de még csak nem is a határon, hanem a közepén. Mondhatnánk, hogy véletlenül odakeveredett, persze, hiszen valamikor egy ország volt a kettő, ha Kralupy nad Vltavou-ra kattintasz, egyetlen települést (Kamenný Most/Kőhídgyarmat) találsz, ami baromi messze van Csehországtól, konkrétan Esztergom vármegyéhez, a Párkányi járáshoz tartozott.

 

Ezeket csak azért írom le, hogy ha valaki keres egy települést, és nem találja a saját vallási felekezetében, járásában, megyéjében (netán országában), néha érdemes szétnézni a szomszédban is.

Előzmény: JPmiaou (16182)
_321 Creative Commons License 2016.09.14 0 0 16183

Köszönöm! Mivel tudtommal sem ortodox, sem görög katolikus ága nincs a családomnak, sőt még az ismerősi körömben sincs ilyen, eddig nem foglalkoztam vele, viszont örülök, hogy ez is tisztázódott!

Előzmény: 2xkiss (16181)
JPmiaou Creative Commons License 2016.09.13 0 1 16182

Kicsit bővebben (mert tényleg kissé bonyolult)...

 

- Evangelical: evangélikus, ágostai hitvallású, Lutheránus.

- Evangelical Reformed: ugyanaz, mint a református. Főleg Felvidéken használt elnevezés, de találkoztam vele Vas megyében is.

- Greek Catholic: görög katolikus, ami szertartásilag ugyanaz, mint az ortodox, de szervezetileg a római katolikushoz tartozik. (Leegyszerűsítve: olyan ortodox, aki elfogadja a pápát.)

- Jewish: zsidó, izraelita, mózes vallású. (A civil anyakönyvekben az "izraelita" volt helyes/elfogadott.)

- Orthodox: keleti vagy görög ortodox, tehát a nagy hitszakadás bizánci fele.

- Reformed Christian: református, helvét hitvallású, Kálvinista, evangelikus református. (Az FS azért teszi oda a Christian "keresztény" jelzőt, mert angolul a Reformed inkább neológ zsidót jelent.)

- Roman Catholic: római katolikus.

Előzmény: _321 (16178)
2xkiss Creative Commons License 2016.09.13 0 1 16181

Szia!

 

Mint az előző válaszban is szerepel, a református, és az evangélikus református egy és ugyanaz a vallásfelekezet, régiesebben még: kálvinisták. Ha a Felvidéken kutatsz és reformátusokat keresel, bizony az evangélikus reformátust is figyelembe kell venned.

 

A görög katolikus és az ortodox közötti meghatározó eltérés pedig, -szerintem-az egyházi szervezetbe való hovatartozásban van. A görög katolikusok a történelem során elfogadták az uniót, az egyesülést a római katolikus egyházzal, abba beletagozódtak, részét képezik, és elfogadták a pápa főségét.

Az ortodoxok pedig maradtak a korábbi egyházi szervezetükben, és vezetés alatt.

A görög katolikus egyház a történelmi Magyarországon jött létre, s ha jól tudom, akkor csak a valamikori területén, és a területen fekvő országokban létezik.

Bár ez lehet, hogy nem így van, elég csak Lengyelországra gondolni. Nem olvastam utána!

Engem a magyarországi görög katolikusok érdekeltek eddig, arról van némi ismeretem.

Róluk bőven találsz anyagot, ha esetleg mélyebben érdeklődsz a téma iránt.

Az ortodox és a gkat. hitelvek esetleges eltéréseiről nekem nincsenek ismereteim.

 

 

Előzmény: _321 (16178)
_321 Creative Commons License 2016.09.13 0 0 16180

De akkor mi az a "Reformed Christian"? Nem ugyanaz?

Előzmény: JPmiaou (16179)
JPmiaou Creative Commons License 2016.09.13 0 0 16179

Az "evangelikus református" a családfakutatók összezavarására nagyszerűen alkalmas szinonimája a "református"-nak.

Előzmény: _321 (16178)
_321 Creative Commons License 2016.09.12 0 0 16178

Sziasztok!

 

Szlovákiai magyar anyakönyveket kutatok, többek között a FamilySearch-ön, ahol bőséges az anyag. A kérdésem a vallásokra vonatkozik, mivel egy kicsit többet találtam belőlük, mint amennyit értelmezni tudnék.

 

Tehát a települések anyakönyveit hét felekezetbe sorolták:

- Evangelical (Evanjelícká cirkev)

- Evangelical Reformed (Evanjelícká reformovaná cirkev)
- Greek Catholic (Grécko-katolícká cirkev)
- Jewish (Židovská obec)
- Orthodox (Pravoslávná cirkev)
- Reformed Christian (Reformovaná kresťanská cirkev)
- Roman Catholic (Rímsko-katolícká cirkev)

 

Nekem már a görögkatolikus és az ortodox/pravoszláv közötti különbség sem teljesen világos, viszont ha van evangélikus és református, akkor mi a fene az az "evangelical reformed"? (A zsidó és a katolikus nyilván egyértelmű).

vörösvári Creative Commons License 2016.09.12 0 0 16177

sajnálom hogy nem tudtam segíteni, de nagyjából 100 : 1 -hez a esély, hogy találjak egyezést a könyvben 

Előzmény: vörösvári (16176)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.12 0 0 16176

szívesen

Előzmény: e_n_d_r_e (16175)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.09.12 0 0 16175

Köszönöm!

Előzmény: vörösvári (16174)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.12 0 0 16174

Nincs, csak Kaiser van. Igazából ezek a könyvek nem tartalmaznak minden német kivándorlót, csak amik más könyvekben megjelentek már előtte, szóval a kivándorlók többsége nincs benne.

Előzmény: e_n_d_r_e (16173)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.09.12 0 0 16173

Esetleg Kaisler név szerepel valamelyik kötetben?

Előzmény: vörösvári (16172)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.11 0 0 16172

szóval azt ajánlom, hogy írjál az email címemre és elküldöm a négy szkenelt oldalt, ahol hasonló név van

Előzmény: vörösvári (16171)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.11 0 0 16171

Ez változó, a forrásoktól függ, általában a kiindulási hely van meg, az érkezési hely ritkán, földesúr nincs, majd beszkenelek később két oldalt. A név alapján lehet kutatni igazából.

Előzmény: remj (16170)
remj Creative Commons License 2016.09.11 0 0 16170

Még egyszer azért nekifutnék. Nem ismerem a kiadvány felépítését, de kérdezném: a települők honnan- hová (esetleg kihez, pld földesúr) kérdése tisztázódik-e a kiadványban? A név közelítő is lehet, azaz hallás után bejegyzett és bizonyíthatóan még a XX. században is össze-vissza írták.

A kérdés továbbra is, esetleg hasonló nevűek települtek-e Tolnára, Németkérre vagy a közelbe?

Köszönöm

Előzmény: vörösvári (16169)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.11 0 0 16169

Nekem megvan, nincs ilyen név, csak Reichel, Reichle van és Reichert. 

Előzmény: remj (16168)
remj Creative Commons License 2016.09.11 0 0 16168

Tisztelt Kutatótársak!

Lehet, hogy nagyon amatőr a kérdésem, de azért kérdezném kinek van meg:Stefan Stader, Sammelwerk donauschwäbischer Kolonisten VI. kötete P-SCH kezdőbetűjű neveket tartalmazó kötete? Keresem Reicheld, Reichheld v. Reichelt ősömet, aki vélhetően Elzászból v Würtembergből települhetett Tolnára 1750 körül. Kicsit sokallom a bizonytalan infóért megvásárolni 43 euró + postaköltségért az említett művet. A biztos infóért viszont hajlandó lennék áldozni.

Gattamelata58 Creative Commons License 2016.09.10 0 0 16167

Szia!

S.D. possessionis = spanus dominus possessionis = Török László úr, a település ispánja

a másik D = domina = úrnő.

Előzmény: sutinor (16164)
sutinor Creative Commons License 2016.09.08 0 0 16166

Köszi!!!

Előzmény: JPmiaou (16165)
JPmiaou Creative Commons License 2016.09.07 0 0 16165

4. A keresztapa azt hiszem, Emericus, tehát Imre.

Előzmény: sutinor (16164)
sutinor Creative Commons License 2016.09.07 0 0 16164

Sziasztok!

 

Segítséget kérnék az anyakönyvi bejegyzések elolvasásához. Remélem, sikerül csatolnom a képet.

 

1.A név Adalbertus Melchior, azaz Béla Menyhért lenne?

2. Jól látom, hogy a szülők neve előtt SP. D. illetve D. van? Jelentése tekintetes úr és úrhölgy lenne?

3. Ladislaus Török után mit írtak?

4. Keresztszülőknél Omenicus Zsoldos van? Nem találtam ilyen latin nevet, mi lehet ez? És mi van a Zsoldos után írva?

sutinor Creative Commons License 2016.09.07 0 0 16163

Kedves IndexGábor!

Köszönöm a felajánlást, küldtem mail-t.

Előzmény: IndexGábor (16148)
_321 Creative Commons License 2016.09.07 0 0 16162

Gondolom, nem rögzült teljesen, vagy néha megfeledkeztek róla, vagy hol ezt használták, hol azt.

A múltkori hozzászólásomat pontosítanám annyival, hogy abban a bejegyzés, ahol mindkét kifejezés szerepelt, a czigányt utólag írhatták oda.

Előzmény: chab7hu (16160)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.09.06 0 0 16161

Leginkább semmi.

Előzmény: chab7hu (16160)
chab7hu Creative Commons License 2016.09.05 0 0 16160

Ez már engem is nagyon érdekelt, mert én is találkoztam ezzel 1700-as végi 1800-as eleji anyakönyvekben szabolcsban kutatva. De akkor mi a különbség ha egyik embernek czigányt írtak egy másiknak meg újmagyart?

Előzmény: JPmiaou (16157)
kvintpárhuzam Creative Commons License 2016.09.04 0 0 16159

Sziasztok!

 

Elakadtam a GenKapocs családfaíró programmal. Tudna valaki segíteni benne?

_321 Creative Commons License 2016.09.03 0 0 16158

Köszönöm!

Előzmény: JPmiaou (16157)
JPmiaou Creative Commons License 2016.09.03 0 0 16157

A Pallas nagy lexicona szerint (http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/020/pc002051.html#5) "Mária Terézia 1761 nov. 13. megtiltotta e nevek [Fáraó népe, Fáraó fiai] tovább használatát s helyükbe az ujlakosok, ujmagyarok, ujparasztok elnevezést (németül Neubauer) rendelte el."

Előzmény: _321 (16156)
_321 Creative Commons License 2016.09.03 0 0 16156

Sziasztok!

 

Az "Új Magyar" vagy "Újmagyar" kifejezés cigányt vagy úgy általában valamiféle nemzetiséget, máshonnan betelepülést jelent? Udvard születési anyakönyveit kutatom, és az "Életnemök" rubrikában találok néha ilyet a rengeteg zsellér, szolga, béres meg gazda (és egy-egy pásztor, juhász, asztalos, kovács, takács, szűcs, bognár, varga, csizmazia, szabó, kocsis, kocsmáros, boltos - szóval foglalkozást és/vagy társadalmi rangot jelölő megnevezés) között. Ebben a faluban a 19. század közepén az Anyalai, Balogh, Bujka, Farkas, Kánkó, Lakatos, Mihi, Munka, Ráfael, Zimony nevű családokat jelölték így, ezek egy része pedig (ha nem is mindegyik) cigány származásra enged következtetni. Vallásuk ugyanúgy római katolikus, mint a falu többségének, és lakhelyként is Udvardot jelölik mindannyiuknál.

 

Találkoztatok már ilyennel?

 

(Ugyanezeken az oldalakon találtam Sárközy nevűt, akinél viszont az "új magyar" helyett a "czigány" megnevezés szerepel - a kettő tehát nem ugyanaz? Illetve van olyan is, hogy mindkettőt odaírják.)

Johnnyman Creative Commons License 2016.09.01 0 0 16155

Köszönöm. Ezt a lehetőséget és az MNL ismerem. IndexGábor szíves ajánlatára tettem fel a kérést, mely szerint akár szkennelt másolatot is tud szerezni valamely témában. Hátha...

Előzmény: Csabavezér5 (16154)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.09.01 0 0 16154

A keresett anyakönyvek egy részét a szolnoki levéltárban megtalálod.

http://www.szolarchiv.hu/data/files/232494422.pdf

Előzmény: Johnnyman (16150)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.01 0 0 16153

ha megfigyeled, olyan települések vannak fent, amiknek az anyakönyveit, nem a Pest megyei levéltárban őrzik, mert 1950-ben más megyékhez kerültek Pest megyétől

Előzmény: egonca (16152)
egonca Creative Commons License 2016.09.01 0 0 16152

Hm.. én erre gondolok: https://familysearch.org/search/image/index?owc=9298-2NL%3A40678301%3Fcc%3D1452460

Szerintem itt kéne legyen Solymár.

Előzmény: vörösvári (16151)
vörösvári Creative Commons License 2016.09.01 0 0 16151

Az FS-en ? úgy tudom Pest megye anyagait nem rakták fel az oldalra, a Pest megyei levéltár nem adta oda az anyakönyveket

Előzmény: egonca (16149)
Johnnyman Creative Commons License 2016.09.01 0 0 16150

Szia!

Érdeklődni szeretnék, hogy Mezőtúr 1874-1880 közötti halotti, Bucsai puszta (Békés megye) 1880.év halotti, Kisújszállás 1851-1863 közötti halotti anyakönyv adatainak kutatásában tudnál segíteni?

Üdv.

Előzmény: IndexGábor (16148)
egonca Creative Commons License 2016.09.01 0 0 16149

Talán a 40-es évek lehetnek érdekesek, de nem találom a Pest-Pilis... stb helyen Solymárt.

Előzmény: vörösvári (16146)
IndexGábor Creative Commons License 2016.08.31 0 0 16148

Szia!

Én lehet hogy tudok segíteni neked... vagy bárkinek :)

Ha megírod, hogy melyik település adatai érdekelnek, akkor az 1895 előtti anyakönyvekről is jó eséllyel tudok szkennelt másolatot szerezni, amit aztán a saját gépeden böngészhetsz.

 

Előzmény: sutinor (16125)
Prelleg Creative Commons License 2016.08.31 0 0 16147

Időközben sikerült rájönnöm, hogy miért nem működött, de köszönöm szépen a felajánlást.

Előzmény: Balu424 (16145)
vörösvári Creative Commons License 2016.08.31 0 0 16146

melyik időszakból ?

Előzmény: egonca (16144)
Balu424 Creative Commons License 2016.08.31 0 0 16145

Én tudok benne keresni.  Tudok segíteni, ha kell

Előzmény: Prelleg (16112)
egonca Creative Commons License 2016.08.31 0 0 16144

Sziasztok!

 

Solymári könyveket nem találok sehol.

Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 16143

Köszönöm.

Szerintetek a Szivák egy megkülönböztető név, becenév vagy az eredeti vezetéknév? Ugyanis az Antal /Szivák/ Mátyás- Tamási Judit házaspár 11 gyerekéből négy születésénél a szülőkhöz Szivák Mátyást írtak az Antal Mátyás helyett.

Sorban:

1754 Szivák Erzsébet

1756 Antal Mátyás

1757 Antal Mihály

1758 Antal András

1761 Szivák Ilona

1763 Szivák Ilona

1765 Szivák Katalin

1768 Antal György

1770 Antal Lőrinc

1772 Antal Katalin

1776 Antal Mátyás

 

A településen ebben az időszakban voltak Szivákok és Antalok is. Az is tény, hogy 1734-ben született egy Antal Mátyás nevű gyermek, aki a lentebb lévő 1803-as halotti bejegyzésben, az életkort nézve (70 év) azonos lehet az 1734-ben született Antal Mátyással, akinek Antal Gergely volt az apja és nem Szivák akárki. Az 1734-ben született Antal Mátyás születési bejegyzésben egy kis pipa jelzi, hogy a Jánoshidán házasodott. (Több névnél is ilyen jelzéseket találtam) Sajnos 1789-ig nincsenek halotti és házassági anyakönyvek.

Tovább bonyolítva az egészet 1721-ben született egy Szivák Mátyás nevű gyermek is, akinek viszont a family keresője szerint 1744-ben született az első gyereke és továbbiak egészen 1762-ig, Ivanics Erzsébettől. 

Előzmény: JPmiaou (16142)
JPmiaou Creative Commons License 2016.08.28 0 0 16142

18. Mathias Antal alias Szivák maritus Judithae Tamasi annorum fere 70. Provisus extremis stis. [sacramentis], sed non omnibus.

18. Antal másképpen Szivák Mátyás, Tamási Juditnak férje, 70 év körüli. Utolsó kenetben részesült, de nem mindenben.

Előzmény: Csabavezér5 (16141)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.28 0 0 16141

Itt a teljes oldal. Tehát 1803 február 18 érdekel. Köszönöm.

Előzmény: JPmiaou (16140)
JPmiaou Creative Commons License 2016.08.27 0 0 16140

Nem egészen tudom kiolvasni betűről betűre, de az értelme nagyjábol azt hiszem, annyi, hogy utolsó kenetekben részesült, de nem mindegyikben. Több szövegkörnyezettel talán könnyebb lenne.

Előzmény: Csabavezér5 (16139)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.27 0 0 16139

Jól olvastam? Provisus externis sutis donor omnibus.

 

Köszönöm.

JPmiaou Creative Commons License 2016.08.27 0 0 16138

Feb. 2
Keresztelt: Gregorius [Gergely]
Szülei: Gergorius Antal, Catharina consors [Antal Gergely, felesége Katalin]
Keresztszülők: Joannes [János] Molnár, Anna Berkó
Szülőhely: Jánoshida
Keresztelő: idem [ugyanaz (kiolvasni nem tudom)]

Nov. 22
Keresztelt: et Helena Gemelli [és Ilona, ikrek]
Szülei: parentes idem [ugyanazok a szülők]
Keresztszülők: Gregorius Antal, Catharina Juhász
Szülőhely: Jánoshida
Keresztelő: G. Franciscus

Előzmény: Csabavezér5 (16136)
hor-vathy Creative Commons License 2016.08.26 0 0 16137

Szerintem, mint a másodiknál "consors", azaz társa.

Előzmény: Csabavezér5 (16136)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.26 0 0 16136

Kérném a röntgenszeműek segítségét. :) Köszönöm. A harmadik bejegyzésnél (Gregorius) az anya vezetéknevét nem tudom elolvasni. Becenév lehet? Más helyeken Jász és Juhász vezetéknevet kapott szegény asszony. :D 

 

Az első sor az örökbefogadást tényét rögzíti? /Itt már Juhász a hölgy vezneve)

budaipeter Creative Commons License 2016.08.24 0 0 16135

Itt van még egy lébényi lista. Sajnos még nem tudtam összekôtni az én vagy Albert családfával.

 

Perger Jakab x Ikritz Catharina
Catharina 27 nov 1804 Lébény


Perger Jacobus x Perger Catharina
Georgius 23 mar 1815 Lébény

 

Perger Michael x Planger (vagy Plangener) Theresia
Joannes 10 jun 1827 Lébény
Anna 4 apr 1831 Lébény

 

Perger Michael x Boldisar Catharina
Georgius 13 april 1779 Lébényszentmiklos

 

Perger Antonius x Mor Barbara
Catharina 19 jun 1792 Lébényszentmiklos

 

Perger Antonius x Perger Anna
Eva 23 aug 1793

 

Perger Janos x Szabo Agnes
Mihaly 9 jul 1847 Lébényszentmiklos
Lajos 23 aug 1849 Lébényszentmiklos
Agnes 1 dec 1861 Lébényszentmiklos
Maria 28 jan 1867 Lébényszentmiklos

 

NOI AGAK

 

Gricsmayer Paulus x Perger Leopoldina
Joannes 21 oct 1803 Lébény
Josephus 21 oct 1803 Lébény

 

Illias Istvan x Perger Terezia
György 10 feb 1870 Lébényszentmiklos
Erzsebet 30 sep 1871 Lébényszentmiklos
Amalia 27 maj 1875 Lébényszentmiklos

 

Perger Julianna
Theresia 11 aug 1880 Lébény

 

Timlinger Lajos x Perger Magdalena
Janos 9 nov 1840 Lébény

 

Weisz Laurentius x Perger Maria (+ 1904)
Maria 25 feb 1852 Lébény
Michael 23 sep 1856 Lébény
Anna 13 jul 1854 Lébény
Catharina 25 jul 1859 Lébény
Elisabeth 25 jul 1859 Lébény

 

Bodo Benedictus x Perger Hermina
Elisabeth 13 mar 1878 Lébény
Benedek 3 jun 1880 Lébény
Alexius 18 maj 1881 Lébény
Benedictus 17 maj 1884 Lébény
Hermina 13 nov 1887 Lébény

 

Perger Tullerné Edit, mosonszentmiklósi, Perger Tamas, Perger Anett, Pergerné Edith

Előzmény: budaipeter (16133)
gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.08.24 0 0 16134

Köszönöm szépen, de nekem is van GYEL-es hozzáférésem. A Korenika családot én is kutattam (csak az anyakönyvi feljegyzések alapján tudtam, más forrásanyagom nincs, illetve nem találtam), de egy apa-lánya kapcsolatban nem vagyok biztos…

 

Konkrét kérdésem:

 

Kovács Ferenc és Korenika Katalin 1759. január 28-án házasodtak össze Szentmiklóson; K. Ferenc özvegy, míg K. Katalin hajadon volt (az életkoruk és a szüleik nevét nem tüntették fel). Sajnos K. Ferenc elhalálozásának dátumát nem találtam meg, de özvegy K.  Katalin 1772. november 19-én hozzáment Fertőszentmiklóson egy Spiár Mihály nevű özvegyhez (sajnos itt sem szerepel se az életkoruk, se a szüleik neve), majd 1784. november 29-én halt meg Szentmiklóson (az anyakönyvi bejegyzés szerint: 50 éves özvegyasszonyként).

A fent említett Korenika Katalin pontos születésnapját, illetve a szülei nevét szerettem volna megtudni, ezért átnéztem a „kezdetektől” (1721-től) 1750-ig a születési anyakönyvi kivonat bejegyzéseit, hogy hány Korenika Katalin született ebben az időintervallumban. 2-t találtam: az egyik 1734-ben született Korenika István és Lampek Róza, míg a másik 1737-ben Korenika Márton és Major Éva gyermekeként.

Ahogy „ki tudtam elemezni”: a K. István és L. Róza Katalinja 1749. január 19-én hozzáment Szentmiklóson a sopronkövesdi Gráczol Györgyhöz (itt sincs megadva életkor+szülő), majd Sopronkövesden halt meg (az anyakönyvi bejegyzés szerint: kb. 20 évesen) 1750. november 13-án. A K. Márton és M. Éva Katalinja pedig 1759-ben (amit feljebb már írtam…) ment hozzá az özvegy Kovács Ferenchez.

 

Így azt szeretném kérdezni (aki kutatja/kutatta a fertőszentmiklósi Korenika családot), hogy jól következtettem ki? Az 1759-ben házasult Korenika Katalin édesapja a Korenika Márton???

 

Előzmény: r.roy (16122)
budaipeter Creative Commons License 2016.08.24 0 0 16133

Kedves Perger kutatók,

 

Peter vagyok Belgiumbol, es nekem is voltak Perger családtagok Lébényben, utána Rábacsanakon kerültek (1875 felé).

 

Van még egy másik családfa, de ez nem az én rokonságom. Ebben van a Perger Janos - Toth Erzsébet ág emlitve. Összedolgoztam a Perger Albertel. Itt az ö családfája.

 

https://www.geni.com/family-tree/index/6000000016644769508

 

Lehetséges a Perger János elözödjei Mosonmagyarovár és Pozsony eredetü.

 

Az én lébényi családfám is megvan, nem tudom hogy Vendel van-e köztük. Ha érdekelne, ezt a családfát is küldeném.

 

Még van egy pár lébényi házasági név, de egyelöre nem tudom beleilleszteni a két külön családfában.

 

minden jót kivánok,

 

Peter

Előzmény: kalmangg (16108)
sutinor Creative Commons License 2016.08.24 0 0 16132

Nagyon köszönöm. Azt hittem csak keresztlevelek vannak, de most már értem, van más is, csak nincs indexelve, így nem lehet névre keresni, de lehet böngészni, ha van az embernek ideje, türelme, elég infója. Majd böngészgetem.

Előzmény: JPmiaou (16131)
JPmiaou Creative Commons License 2016.08.24 0 0 16131

Mindhárom település Szlovákiához tartozik, ami azt jelenti, hogy az FS-en az egyházi anyakönyvek többsége interneten elérhető valamilyen formában. Többnyire csak a keresztelések vannak indexelve (feldolgozva), tehát csak azok kereshetőek, de a házassági és halotti anyakönyvek is általában böngészhetőek, hacsak nincs a tekercsen 100 évnél újabb adat. (Az FS az adatvédelmi törvényeket "vagy minden, vagy semmi" alapon tartja be.)

 

A böngészhető képeket többféleképpen lehet elérni. Lehet a gyűjteménnyel kezdeni (https://familysearch.org/search/collection/1554443) és lent a "Browse through NNN images"-re kattintani, vagy lehet a katalógussal kezdeni (https://familysearch.org/catalog/search) és a kívánt helység és felekezet oldalán a fényképezőgép-ikonra kattintani (https://familysearch.org/search/catalog/1428757).

Előzmény: sutinor (16130)
sutinor Creative Commons License 2016.08.23 0 0 16130

Jelenleg Rimaszombat és környéke (Feledince, Jánosi). A keresztlevelek alapján itt éltek az ősök, többnyire római katolikusok voltak. Most az 1800-as évek második felénél járok és persze szeretnék majd még korábbra visszamenni. A Török família érdekel, de hozzájuk kapcsolódóan a Szentmiklóssy is.

Előzmény: e_n_d_r_e (16128)
sutinor Creative Commons License 2016.08.23 0 0 16129

Értem, köszönöm a linket is!

Előzmény: Csabavezér5 (16126)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.08.23 0 0 16128

Milyen település, milyen vallás és időpont érdekel?

Előzmény: sutinor (16125)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.23 0 0 16127

Az alábbi halotti bejegyzés szövegének olvasatát és jelentését szeretném megtudni. Nagyjából kisilabizáltam és a megerősítést várom. Köszönöm. :) (kattintásra teljes kép)

Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.23 0 0 16126

Igen. A megyei levéltárakban a másolati példányok könyv formában is kutathatók, az eredeti anyakönyveket pedig a levéltárak számítógépén, az online adatbázisban lehet kutatni (mikrofilm anyakönyvek).

http://adatbazisokonline.hu/osszes-adatbazis

Előzmény: sutinor (16125)
sutinor Creative Commons License 2016.08.23 0 0 16125

Köszönöm az infót! Akkor a házassági és halotti okiratokat csak személyesen lehet kutatni? Vagy van más adatbázis?

Előzmény: Hoter (16124)
Hoter Creative Commons License 2016.08.23 0 0 16124

Természetesen az egyházközösségeknek régen is volt írásos nyilvántartása nemcsak a keresztelésekről, de az esketésekről és a halálozásokról is. Az FS-en valóban nem fogsz, csak keresztelési indexelésekre ráakadni. 

A keresztlevelek megjegyzés rovatában a +dátum általában halál idejét jelenti, többnyire gyermekek esetében.

Előzmény: sutinor (16123)
sutinor Creative Commons License 2016.08.22 0 0 16123

Sziasztok!

Nemrég kezdtem kutatni a családfámat. A FamilySearch keresztlevelei alapján úgy néz ki, hogy a Szendrői Török családhoz van valami közöm egyik ágon. Kutatja valaki ezt a családot? Bármilyen információ érdekelne.

 

Kérdezném még azt is, hogy régen állítottak ki a papok halotti bizonyítványt? A FS-n csak keresztleveleket találtam. A keresztlevelek megjegyzés rovatában a +dátum halált jelenthet?

Köszönök bármilyen segítséget.

r.roy Creative Commons License 2016.08.22 0 0 16122

Még épp él a hozzáférésem a GYEL-hez, ha érdekel valami privátban írd meg.

Előzmény: gesztimisi1694 (16120)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.08.21 0 0 16121
Előzmény: vili98 (16117)
gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.08.21 0 0 16120

A fertőszentmiklósi (Sopron megye) Korenika családo(ka)t kutatja valaki?

vili98 Creative Commons License 2016.08.21 0 0 16119

Köszi a választ de sajna ezek között nincs benne.

Előzmény: Hoter (16118)
Hoter Creative Commons License 2016.08.21 0 0 16118
Előzmény: vili98 (16115)
vili98 Creative Commons License 2016.08.21 0 0 16117

Heló!

Makó, Szikáncs vagy Vásárhely?

Előzmény: e_n_d_r_e (16116)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.08.20 0 0 16116

Melyik település?

Előzmény: vili98 (16115)
vili98 Creative Commons License 2016.08.20 0 0 16115

Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne hogy 1892-es anyakönyvi kivonatokat hol lehet megnézni?

De ha nem akkor lenne egy ember a dédnagyapám Farkas József születési idő: 1892. április 2. ha valaki megtudja nézni az anyakönyvi kivonatát akkor az írjon mert én csak 1895-ig tudtam megnézni korábbiakat már nem.

God:Boy Creative Commons License 2016.08.19 0 0 16114

Mormon filmek között hol találom meg Pécs 1918 január-márciusi halotti anyakönyvi bejegyzéseit? Az 1917-1918 csak 1917-e elhalálozásokat tartalmazza. Az 1918-as pedig márciussal kezdödik

Prelleg Creative Commons License 2016.08.17 0 0 16113

Mégis működik a keresőtérkép.

Előzmény: Prelleg (16112)
Prelleg Creative Commons License 2016.08.17 0 1 16112

Tisztelt fórumozók!

A cs. és kir. 12. tábori ágyúsezred (később 31. tábori tarackos, majd 131. tábori tüzérezred) emlékműve még létezik? Egy híradó felvételen (http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=9171), és néhány MTI-s híren kívül nem találtam róla semmit.

A Pálffy laktanya a mai Hungária körút 9-11. alatt volt. Lehetséges, hogy ez volna az?: Itt

 

Egy debreceni és Debrecenben eltemetett első világháborús hősi halottakról szóló könyv itt elérhető pdf-ben (sok névvel): http://www.bocskai-konyvtar.hu/web/bocskai-dandar/elfeledett_emlekezet

 

Debreceni hősi temető: http://gis.erda.hu/erda/html/projects/temeto_debrecen_hosok/honvedtemeto/

Nekem a keresőtérkép nem működik, de a Dokumentumok menüben található első és második világháborús temetőkönyvben sok név van:

http://gis.erda.hu/erda/html/projects/temeto_debrecen_hosok/honvedtemeto/?page_id=16

http://gis.erda.hu/erda/html/projects/temeto_debrecen_hosok/honvedtemeto/?page_id=18

egonca Creative Commons License 2016.08.17 0 0 16111

Köszönöm szépen, de ezek az adatok megvannak

Viszont, a Jakab és felesége születési helyét, idejét, szülők nevét égen-földön nem találom.

Ráadásul az asszony nevét mindenhol máshogy írták

Előzmény: kalmangg (16108)
_321 Creative Commons License 2016.08.17 0 0 16110

Köszönöm!!

Előzmény: JPmiaou (16106)
_321 Creative Commons License 2016.08.17 0 0 16109

Köszönöm!

Előzmény: Prelleg (16083)
kalmangg Creative Commons License 2016.08.16 0 0 16108

Perger János - Tóth Erzsébet házassága Lébény 1839 november 26. tanuik Tibold József és Varga Márton valamint Hajós János és Körmendy János
Perger János (született 1817 június 21 Lébény, keresztszülők Vali Mihály és idősebb Weisz felesége Anna) szülei: Perger Jakab ács és Endin Katalin
Tóth Erzsébet (született 1819 augusztus 13 Lébény, keresztszülők Kaszás Mihály és felesége Amon Erzsébet) szülei: Tóth János és Rontó Terézia

Előzmény: egonca (16107)
egonca Creative Commons License 2016.08.16 0 0 16107

Köszönöm az adatokat, be is írtam a fámba

Előzmény: kalmangg (16104)
JPmiaou Creative Commons License 2016.08.16 0 0 16106

Helybeli becsületes ifjúember Zsuzsa János, becsületes helybeli hajadonnal Balla Katalinnal, Keresztes István és Benkő János tanúk előtt.

 

---

A szavak sorrendjét egy kicsit átrendeztem, hogy magyarul értelmes legyen, és a neveket is lefordítottam -- az eredetiben mindegyik keresztnév rövidített, és a vőlegényé nincs alanyesetben.

Előzmény: _321 (16103)
Hoter Creative Commons License 2016.08.16 0 0 16105
Előzmény: RSB-VVP (16099)
kalmangg Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16104

Amúgy Perger István 1863 augusztus 1-én született Lébényben (2-án keresztelték), apja Perger János bérlő, anyja Tóth Erzsébet, Lébény 148 szám alatt laktak, keresztszülei Kertész Mátyás és felesége Podráczky Terézia.

Előzmény: egonca (16091)
_321 Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16103

A kép valamiért lemaradt...

Előzmény: _321 (16102)
_321 Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16102

A gyakorlott "kollégákat" kérdezem, hogy mit jelent pontosan, szóról szóra ez a bejegyzés? Az megvan, hogy a fiatal Joanem Zsuzsa és a hajadon Cath. Balla házassága, a település pedig Udvard. Van még két név (Steph. Keresztes, Joan. Benko), ők lennének a tanúk? És a többi szó mit jelent?

kalmangg Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16101

Az egyházi halotti bejegyzés csak két "apró" adattal ad többet: Máriakálnok 142 szám alatt lakott és Máriakálnokon november 4-én temették.

Előzmény: egonca (16091)
Balu424 Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16100

sziasztok 

lenne egy nagy kérésem

 

A Winsdor ház és a Romanov házat tartalmazó  .ged fájlját honnan tudnám letölteni?

A fiamnak kellene.  Nincs kedvem türelmem az összes uralkodót kézzel bepötyögni.

 

köszönettel

 

Balu424

RSB-VVP Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16099

A MACSE adatbázisban vannak budapesti 1945-1955 között halotti bejegyzések?

Elar Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16098

Szia

Tökéletes a dolog.

Dubciko-ból származik a szépapám :)

Előzmény: LvT (15581)
egonca Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16097

Érdekes módon Győr-Mosonra korlátozódik a családfám, nincs arra felé ága (tudomásom szerint)

Előzmény: MGHLTM (16095)
egonca Creative Commons License 2016.08.15 0 0 16096

Köszönöm a kiegészítést, nagyon hasznos volt.

Sajnos a Perger Vendelt nem tudom sehol elhelyezni, lehet, hogy nem tartozik a fámhoz

Előzmény: aligátor_animátor (16094)
MGHLTM Creative Commons License 2016.08.14 0 0 16095

Ajka, Vaszprém megye Pergerei nem kerültek látókörödbe eddig?

Előzmény: egonca (16091)
aligátor_animátor Creative Commons License 2016.08.14 0 0 16094

szívesen.

 

kiegészítés:1934-1951 között az anyakönyvezés Moson nagyközségben történt ( nem néztem!). A vonatkozó anyakönyveket a familysearch oldalán lehet elérni.

 

+ kiegészítve a Perger Istvánhoz tartozó adatokat: a halálát bejelentő Vadas Istvánné a lánya volt, Perger Vilma (1886.06.02 Lébény-1957.04.17 Máriakálnok). Vilma első férje Vadas István volt, aki 1917.12.31-i bíróságilag megállapított időpontban a harctéren esett el (ev.ref., 28 év, tisztiszolga a 32.sz.gyalogezredben, civilben hentessegéd. Szülők: néhai Vadas József és Stibinger Rozál). Vilma 1939-ben Moson településen ismét házasodott Vadas Lászlóval.

 

A halotti anyakönyvben a vizsgált időszakban szerepel még Perger Mária halála 1933.01.08-án. Szülők: néhai Perger Vendel és néhai Bartal Margit. Élt 79 évet, r.kat, férje: Lelkes Ferenc. Bejelentő: Babos Lajos

Előzmény: egonca (16093)
egonca Creative Commons License 2016.08.14 0 0 16093

Ez az! Nagyon szépen köszönöm...

Előzmény: aligátor_animátor (16092)
aligátor_animátor Creative Commons License 2016.08.14 0 0 16092

özv. Perger István: halál ideje:1925.november 02. d.u. 3 óra Máriakálnok, 62 év, róm.kat., önálló cipész, felesége Fiala Erzsébet volt. Szülők: néhai Perger János és néhai Tóth Erzsébet. Halál oka: agyvérzés, bejelentő: Vadas Istvánné

Előzmény: egonca (16091)
egonca Creative Commons License 2016.08.14 0 0 16091

Perger Istvánt keresem, aki szül. 1863-ban Lébényben. Állítólag Máriakálnokon lakott és cipész volt.

Ha van más Perger is Máriakálnokon, az is érdekelne, mert a Pergereket kutatom.

Előzmény: aligátor_animátor (16090)
aligátor_animátor Creative Commons License 2016.08.14 0 0 16090

megoldható, ha ismert a név

Előzmény: egonca (16087)
tomolino169 Creative Commons License 2016.08.13 0 0 16089
Réka_kereső Creative Commons License 2016.08.13 0 0 16088

Szerintem akkor a Szolnok Megyei Levéltárban találod meg az eredetit, gondolom ott kis is lehet kérni.

Előzmény: Vándorszem (16053)
egonca Creative Commons License 2016.08.13 0 0 16087

Szia, halálozási adat kellene kb. 1920 -1940 között.

Előzmény: aligátor_animátor (16086)
aligátor_animátor Creative Commons License 2016.08.13 0 0 16086

üdv, milyen adatra lenne szükség?

Előzmény: egonca (16084)
Hoter Creative Commons License 2016.08.12 0 0 16085

Az alábbi lista szerint, mintha csak filmtekercsen volna a többi anyakönyv, digitalizálva az oldalon minden esetre nincs.

https://familysearch.org/search/catalog/1054457?availability=Family%20History%20Library

Előzmény: egonca (16084)
egonca Creative Commons License 2016.08.12 0 0 16084

Sziasztok!

 

Szerintetek lehetséges, hogy a máriakálnoki (Moson megye) anyakönyvek átkerültek más településhez?

Az FS-ön csak négy könyv van, 1 születési, 1 halotti és 2 házassági

Prelleg Creative Commons License 2016.08.11 0 0 16083

_321: Nincsen Radixindexes előfizetésem, de a leírás alapján ez lehet az: http://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_27_024/?query=szarka%20samu&pg=1271&layout=s

Nem régen felkerültek a gazdasági címtárak a Hungaricana-ra: http://library.hungaricana.hu/hu/collection/fszek_gazdasagi_cimtarak/

 

panthera negra:

Ismét egy Luxemburg családfa: http://genealogy.euweb.cz/luxemburg/luxemburg9.html#ES

Anjou családfa: http://genealogy.euweb.cz/capet/capet19.html#QM

Te kérdeztél rá Máriára ezen a fórumon?: https://groups.google.com/forum/#!forum/soc.genealogy.medieval

Hoter Creative Commons License 2016.08.11 0 0 16082

A MACSE adatbázisban sajnos semmit nem találtam.

Előzmény: gesztimisi1694 (16077)
Hoter Creative Commons License 2016.08.11 0 0 16081

.ged kiterjesztést importálható.

Előzmény: Balu424 (16080)
Balu424 Creative Commons License 2016.08.11 0 0 16080

Ez GEDCOMot tud kezelni?

 

Előzmény: Balu424 (16079)
Balu424 Creative Commons License 2016.08.11 0 0 16079

Köszi   ki fogom próbálni

Előzmény: Hoter (16078)
Hoter Creative Commons License 2016.08.11 0 0 16078

GenoPro programot tudom ajánlani. Ott lehet az ágakat ide-oda húzgálni. Szép kis munka lesz, de nem lehetetlen. A próbaverzióval is bármekkora családfát lehet kezelni. Én alapvetően más programot használok, de nálam is volt olyan ág, amit csak ezzel tudtam összehozni.

Előzmény: Balu424 (16076)
gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.08.11 0 0 16077

Római katolikusok voltak, illetve azt elfelejtettem leírni, hogy az édesapa (azaz a Török József) foglalkozása 1876-ig urasági kocsis, majd béres volt (legalábbis az anyakönyvi bejegyzések szerint)!

Előzmény: Hoter (16073)
Balu424 Creative Commons License 2016.08.10 0 0 16076

Sziasztok

 

lenne egy kérdésem.

A GEDCOM fájlokat össze lehet "fésülni"?

 

Belekezdtem a saját családfámba,  később egy híres emberébe.  Szép kis ágas-bogas növény jött létre mindkét oldalról :)

 

Aztán most láttam hogy van azonos személy benne

hogyan kapcsolhatom össze a két családfát.  Internetre való feltöltés kizárva,  utána soha nem kapod vissza csak pénzért

MyHeritaget használok

 

Balu424

TySzabó Creative Commons License 2016.08.10 0 0 16075

Kedves Prelleg!

 

Köszönöm a segítséget. Megpróbálom a Hadtörténelmi Levéltár bécsi kirendeltségén, hátha sikerül a helyről valamit kiderítenem. 

 

Előzmény: Prelleg (16069)
panthera negra Creative Commons License 2016.08.10 0 0 16074

Kedves Fórumtársak,

.

Olyan valaki aki az Anjou vagy Luxemburgi dinasztiák genealógiájába belenézett. (mert sajna ez már túlmegy a történelmen?)

 

.

Itt egy wikipedia oldal, megemlít egy királyi vérből való valszeg oldalági szerintem talán Anjou vagy Luxemburgi hercegnőt aki Timur Lenk udvarából tért vissza.

.

Vajon ki lehet ez a bizonyos Infanta de Hungría María Gómez (que fora traída a Galiza por Paio desde a corte de Tamerlán)

.

 

https://gl.wikipedia.org/wiki/Torre_de_San_Sadurni%C3%B1o

 

Hátha valakinek van ötlete? 

Hoter Creative Commons License 2016.08.10 0 0 16073

Egy fontos kérdés: vallásuk?

Előzmény: gesztimisi1694 (16072)
gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.08.10 0 0 16072

Tisztelt Családfakutatók!

 

A segítségüket szeretném kérni az alábbiakban:

Szépapám egyik testvérének (Török József; szül.: Fertőszentmiklós [Sopron megye], 1845.05.01.) és az ő feleségének (Szakál Teréz; szül.: Süttör [Sopron megye], 1847.08.15.) az ELHALÁLOZÁSI IDŐPONTJÁT keresem, de sajnos nem találom. Török József és Szakál Teréz Süttörön (ma már Fertőd város része) házasodtak 1869.11.09-én. Összesen 9 gyermekük született, mindegyik Süttörön: egy halva született gyermek (1870-1870); Lajos (1871-1871); János (1872-1873); István (1874-1880); József (1876-?); János (1878-1878); Erzsébet (1879-?); István (1883-?) és a halva született ikertestvére. 
A család további sorsáról semmilyen információt nem sikerült felkutatnom (pl.: a valószínűleg felnőtt kort megért Józsefről (1876-?), Erzsébetről (1879-?) és Istvánról (1883-?) se találtam semmit; pl. hol házasodhattak meg, ha egyáltalán megházasodtak…). Valószínűleg 1883 után elköltöztek Süttörből, de sajnos nem tudom, hogy hova. A szomszédos települések anyakönyveit már nagyjából átnéztem, de nem találtam róluk semmit.

 

Esetleg nem „találkozott” velük valaki a kutatásai során valamelyik megyében, illetve településen?

 

Segítségüket előre is nagyon szépen köszönöm!

_321 Creative Commons License 2016.08.09 0 0 16071

Sziasztok!

 

Van itt közöttetek RadixIndex-előfizető? Utána tudna nézni egy információnak?

Előre is köszönöm!

Ez érdekelne:

 

Név                 Születési hely Egyéb hely Időszak                          Információ jellege  Információ terjedelme   Adat lehívása

Szarka Samu  Répcelak                  Két világháború közti korszak Foglalkozása       Említés      előfizetőknek

Elar Creative Commons License 2016.08.09 0 0 16070

Köszi

Azóta történt előrehaladás :) 

A katona J. Schaffarzrol kértem Bécsből infót, úgy néz ki ő mégsem akit keresek. Prágai születésű, sajnos a szülei nem voltak feltüntetve. 

Viazont megtaláltam a halottijat Ferdinandus apjanak (József). Születési ideje 1793 körül lehetett Dubicko faluban. Morvaország. Fent vannak ezek az születési anyakönyvek a neten, sajnos számomra olvashatatlanok :(

Még nem találtam olyan jótét lelket aki átfutná azt a pár oldalt ahol lehet a Jozsef. 

Katalinnak bőven volt leszármazottja, 10 gyerek volt Lachnit neven :) 

A Ludwighot is jól latod,  valahol volt egy Ludwigh keresztszulő de hát ő Temesvár,  Zára,  Bp születési gyerekek vannak,  nehéz lesz házasságit v halottit találnom.

A Rosendorf vonallal még nem nagyon törödtem, mert 1 gyerek volt első körben,  előbb utobb eljutok oda is :) 

Van még egy Schaffarz,  ha jol emlekazem ott valami Mep János volt a gyerek.... 

A Katalin es Ferdinánd születésijet meg mindig nem találom. Már  arra is gyanakszom h esetleh nem is Mo-n születtek, hanem külföldön és csak bemondtak a születés helyének Pestet. 

A Lipótvárost kell majd atneznem, mert ott találtam a hazassagikat meg halottikat. Sajnos 2 templom is volt ebben az időszakban. 

Előzmény: Prelleg (16069)
Prelleg Creative Commons License 2016.08.08 0 0 16069

gesztimisi1694: Én ezt olvastam ki az írásból: „Spanus D(omi)nae Caraffianae, appertinentias tamen, utpote Terras arabiles et Prata usuat subditus Török Mihály, uti supradictum, juxta (iuxta) Domum Parochialem colonicaliter (? biztosan rosszul olvastam) residens.”

Qvartam qvoad fundum itidem Cel(sissi)mus Princeps, in qva nunc Chyrurgus habitat, appertinentias vero Colonus Caraffianus Sárváry György ad occidentem penes Török Mihály residens usuat.” (A qv kezdetű szavaknál a v helyesen u: Quartam, quoad, qua). Latinul nem tudom lefordítani.

TySzabó: De Sgardelli Cézár könyve szerint ekkoriban nem járt Ázsiában a 29. gyalogezred. Bukovinában harcoltak, Wollowetz, Arbora, Jaslowetz és Keszwana környékén. Március végén vonattal indultak az olasz hadszintérre. http://mapire.eu/hu/map/hkf_75e/?bbox=2875943.1892297566%2C6059153.677537386%2C2902046.434389144%2C6069988.62629681 Írj a Hadtörténelmi Levéltár bécsi kirendeltségének, hogy mit tudnak Bozsóról. Lehet, hogy az ottani adatok segítenek valamit a hely beazonosításában.

Az anyakönyv nem írja, hogy hadifogoly lenne, bár a Vöröskereszt hadifogoly adatbázisa szerint volt egy 29-es Bozsó József orosz hadifogságban (születési évet, születési helyet nem ír. Ahogy azt sem, túlélte-e a háborút.) http://grandeguerre.icrc.org/en/File/Details/4994159/4/2/

A Hadtörténelmi Levéltárban ki lehet kérni egy katonai anyakönyvet, ami az orosz fogságban elhunyt magyarokat tartalmazza, de születési helyeket csak elvétve ír, nem ajánlom, inkább a bécsi kirendeltségnél próbálkozz.

Bukovinai települések román és német nevei: http://www.blackseagr.org/pdfs/konrad/Bukovina%20Villages%20Statistics%201937.pdf

panthera negra: Ha jól olvasom Maria Gomez majdani férje 1400-1401 között járt követségben Timur Lenknél és ott találkozott Máriával, aki a magyar király leánya volt. Szerintem az sem biztos, hogy Luxemburgi vagy Anjou leszármazott volt., legalábbis I. Károlyé, I. Lajosé, II. Károlyé vagy Zsigmondé biztosan nem. (Persze nem zárható ki az, hogy valamelyik Anjou vagy Luxemburgi oldalágról származik.) Luxemburgiak családfája: https://de.wikipedia.org/wiki/Stammliste_des_Hauses_Limburg-Luxemburg

Még néhány portugál/spanyol oldal Mária és Payo Gómez de Sotomayor történetéről

http://correctoresdesabor.blogspot.hu/2009/07/maria-de-grecia-y-payo-gomez-de.html

http://www.cristobal-colon.com/embajador-ante-el-gran-tamerlan/ (Itt megemlítik, hogy a legenda szerint Zsigmond király lánya volt, ami kizárt).

http://www.saudar.com/saudar/?m=c&o=1252 Itt pedig le is írják a legendát. Spanyol tudás híján Google fordítót használtam, aszerint Zsigmond unokahúga volt. Érdekes történet.

Elar: Keresd meg a szüleik halálát, hátha valamelyik gyerekkel éltek idős korukra. Ha jól látom Katalinnak nem voltak leszármazottai, de a Rosendorf-Schaffasch (Rosalia) és a Ludvigh-Saffarsch (Francisca) házaspár is kapcsolódhat valahogyan a családfához. Sajnos a pesti katonaállítási lajstromokból éppen azok az évek hiányoznak, amikor S. Ferdinándnak be kellett vonulnia. https://familysearch.org/search/catalog/261908?availability=Family%20History%20Library

 

Familysearch településlistája (A legutóbbi frissítés nincsen rajta): https://familysearch.org/wiki/en/Hungary_Civil_Registration_(FamilySearch_Historical_Records)_Coverage_Table

Hoter Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16068

Igen. Az 1895 utáni, mormonok által lefotózott polgári anyakönyveket indexeli a MACSE tagság jó néhány indexelője.

Előzmény: kvintpárhuzam (16067)
kvintpárhuzam Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16067

Köszönöm szépen!

 

Ez azt jelenti, hogy folyamatosan dolgozzák fel az adatokat? 

 

A familysearch-t ismerem, amit lehet, már kihámoztam onnan.

Előzmény: Hoter (16066)
Hoter Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16066

Az általad említett három személy halálára és születésére nem ad ki találatot. Ez azért van, mert még nem került indexelésre. Debrecen halotti 1895.12.31 és 1896.01.10. valamint 1907.01.01 és 1908.02.22. közötti, Debrecen születési 1895.09.28 és 1896.05.20. valamint 1914.08.13 és 1914.12.27. közötti időszak lett feldolgozva.

Addig is ajánlok egy linket (ha még nem ismered), ezt bogarászd kedvedre:

 

https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:33SQ-GPBX-9MP8?owc=929P-829%3A40679401%2C41592001%3Fcc%3D1452460&wc=92SY-VZ4%3A40678301%2C68219801%2C41570502%3Fcc%3D1452460&cc=1452460

 

 

Előzmény: kvintpárhuzam (16065)
kvintpárhuzam Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16065

Igazából az egész rokonságot szeretném feltérképezni, úgyhogy minden Jilek érdekel. Eddigi tudomásom szerint Debrecen, Budapest és Őrszentmiklós településeken vagyok érdekelt.

 

De elsősorban: Jilek György halála, Debrecen (született: 1856 körül). A haláleset 1905 és 1920 közé esik.

 

Jilek Zoltán születése, Debrecen, 1926 körül

 

Jilek Erzsébet születése, Debrecen, 1928 körül, halála a 40-501-es években Budapesten.

 

Ha addig tudsz segíteni, akkor köszönöm, de egyébként regisztráltam, nem tudom, mennyi lesz az átfutási idő, amíg tudok majd kutatni.

 

 

Előzmény: Hoter (16063)
Elar Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16064

Én 6 találat miatt regisztráltam....

Az más kérdés, hogy utána lett még vagy +15

 

Szóval szerintem, neked ennyi találat miatt bőven megérné a regisztráció

Előzmény: kvintpárhuzam (16062)
Hoter Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16063

Konkrétan kit keresel? Születési, házassági, halálozási, település?

Előzmény: kvintpárhuzam (16062)
kvintpárhuzam Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16062

A MACSE keresője Jilek családnévre kiad kb. 43 találatot, ezekre lenne szükségem.

 

Előzmény: Hoter (16055)
Hoter Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16061

Szívesen.

Előzmény: Balu424 (16060)
Balu424 Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16060

úúúúúúúúúúúúúúúúúúúú   Azta....

 

Köszi

Hát erre a betűrejtvényre nem gondoltam.... :D

Előzmény: Hoter (16059)
Hoter Creative Commons License 2016.08.07 0 1 16059

Íme a megfejtés:

 

https://familysearch.org/search/record/results?count=20&query=%2Bgivenname%3AS%C3%A1ra~%20%2Bbirth_place%3ADebreczen~%20%2Bbirth_year%3A1755-1755~%20%2Bfather_surname%3ADioszegi~%20%2Brecord_country%3AHungary&collection_id=(2026973%202221801%201452460%201804226%201858355%201743180%201787825)

 

Lényeg, hogy az indexelések sokszor pontatlanul történtek, ami nem is csoda, hiszen sokszor még a saját anyanyelvünkön sem tudjuk pontosan, mit is írt az illető. DE ezek az indexelések így is nagy segítséget nyújtanak. Nekünk kell sokszor sakkozni.

Előzmény: Balu424 (16057)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16058

Pl. megnyitottam egy ilyen köteget "házassági 1852-1895", de helyette halotti anyakönyvi bejegyzéseket találtam.

Vagy éppen egy ilyet "házassági 1853-1868" de, ilyen évkört nem találtam pedig végiglépkedtem. A legnagyobb hiba, hogy a Jánoshidai anyakönyvek egy része Jánosháza között van, az is hiányosan.

Előzmény: skoumi (16056)
Balu424 Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16057

sziasztok  lenne egy problémám

 

Csokonai édesanyja, Diószegi Mária minden írásban 1755-ben született. A familyserch szerint 1747-ben ugyanis más Sárát nem találtam

 

https://familysearch.org/search/record/results?count=20&query=%2Bbirth_place%3ADebreczen~%20%2Bbirth_year%3A1740-1770~%20%2Bfather_surname%3ADioszegi~%20%2Bmother_givenname%3AErs%C3%A9bet~%20%2Bmother_surname%3ACzegeny~%20%2Brecord_country%3AHungary&collection_id=(2026973%202221801%201452460%201804226%201858355%201743180%201787825)

 

 

 

Mi lehet az igazság?

 

Balu424

skoumi Creative Commons License 2016.08.07 0 0 16056

 

Tudnád konkretizálni a problémát és a folyamatot amit végeztél, amikor ezekre a nem megfelelőségekre jutottál?

Van egy sejtésem, miért a kifakadásod, de szeretném látni, hogy jól gondolom-e?

Előzmény: Csabavezér5 (16048)
Hoter Creative Commons License 2016.08.06 0 0 16055

Mi a kérdés?

Előzmény: kvintpárhuzam (16054)
kvintpárhuzam Creative Commons License 2016.08.03 0 0 16054

Sziasztok!

 

Nincs valaki a közelben, aki rendes tagja a MACSE-nek? Néztem a jelentkezést az Egyesületbe, de kicsit hosszadalmasnak tűnik és nekem csak néhány adatra lenne szükségem. Ha valaki segítene, természetesen megfizetném.

Vándorszem Creative Commons License 2016.08.03 0 0 16053

Hoter Köszönöm szépen! Sajnos felnagyítva ez sem nagyon olvasható.

Hoter Creative Commons License 2016.08.03 0 0 16052
Előzmény: Vándorszem (16047)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.02 0 0 16051

Jeleztem.

Előzmény: Elar (16050)
Elar Creative Commons License 2016.08.01 0 0 16050

Igen. Igazából nem értem, hogy miért?

Felmerül bennem, hogy senki nem jelzik ezt feléjük? Vagy jelzik és nem tesznek semmit?

Előzmény: Csabavezér5 (16048)
akiróm Creative Commons License 2016.08.01 0 0 16049

Csabavezér5.  Nekem is ugyanez a tapasztalatom.Valami borzalom az egész.

Csabavezér5 Creative Commons License 2016.08.01 0 0 16048

A levéltárakban elérhető digitalizált anyakönyvek kutatása valami borzalom. Egy-egy évkörben nem a jelölt év anyakönyvei találhatók meg és olykor ismétlődnek egy másik évkörben. A halotti helyett születési vagy éppen házassági anyakönyveket találtam, a házassági helyett halottikat vagy születésit. Elismerésem a készítőknek, feltöltőknek! 

 

Vándorszem Creative Commons License 2016.07.30 0 0 16047

Kedves Fórumtársak!

 

 Túrkevei Lisznyai családot kutatom. 1775-ben Balla Antal elkészítette a "tüzes térképet" itt találtam: 

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Turkeve/pages/adatok_turkeve_kozeletehez.htm

 

Sajnos a minősége nem túl jó. Valaki tudna segíteni,hol találom ezt meg jól olvasható változatban?

Előre is köszönöm!

Vándorszem.

Kolibri1830 Creative Commons License 2016.07.30 0 0 16046

Köszönöm a segítséget!


Egy másik kérdés: A szürtei római katolikus anyakönyveket a Dvorzsák-féle helységnévtár szerint Kis-Ráthon (ma Rát, Ungvári járás, Ukrajna) vezették. Van vajon esély arra, hogy még mindig ott találhatóak és kutathatóak? (19. század I. fele)

Előzmény: JPmiaou (16043)
panthera negra Creative Commons License 2016.07.30 0 0 16045

Kedves Fórumtársak,

.

Olyan valaki aki az Anjou vagy Luxemburgi dinasztiák genealógiájába belenézett. (mert sajna ez már túlmegy a történelmen?)

 

.

Itt egy wikipedia oldal, megemlít egy királyi vérből való valszeg oldalági szerintem talán Anjou vagy Luxemburgi hercegnőt aki Timur Lenk udvarából tért vissza.

.

Vajon ki lehet ez a bizonyos Infanta de Hungría María Gómez (que fora traída a Galiza por Paio desde a corte de Tamerlán)

.

 

https://gl.wikipedia.org/wiki/Torre_de_San_Sadurni%C3%B1o

 

Hátha valakinek van ötlete? 

 

Előzmény: panthera negra (16029)
meg18 Creative Commons License 2016.07.30 0 0 16044

Sziasztok! A nagyváradi levéltárban való kutatáshoz kérnék néhány információt. Aki kutatott már ott az biztosan tud segíteni. Elsősorban az érdekelne, hogy előzetesen be kell-e jelentkezni, ha igen akkor hol tehetem meg, vagy elég csak ha odamegyek és elmondom, hogy mit szeretnék kutatni? Magyarul tudnak nekem segíteni, vagy csak románul beszélnek. Előre is köszi az infókat. Szép napot mindenkinek!

JPmiaou Creative Commons License 2016.07.29 0 0 16043

A Dvorzsák-féle helységnévtár (http://www.radixhub.com/radixhub/gazetteers/1877/szabolcs.htm és http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt03110501/0_0_1_pg_552.html) szerint 1877-ben (Nyir-)Pazonyban anyakönyvezték a kemecsei görög katolikusokat. A filiák ritkán változtak, tehát érdemes itt keresni a korábbi adatokat is.

Előzmény: Kolibri1830 (16042)
Kolibri1830 Creative Commons License 2016.07.28 0 0 16042

Kedves Kutatótársak!

Érdeklődni szeretnék, hátha valaki tudja, hogy a 19. század első felében hol anyakönyvezték a Kemecsén született görög katolikusokat?

Az egyik ősöm házassági bejegyzésénél származási helyként Kemecse szerepelt, míg a halottija esetében Levelek község. Sajnos ez utóbbi település anyakönyvei között nem leltem meg. A halotti anyakönyve (1897) szerint 72 évesen halt meg, ebből következőleg nagyjából 1826-ban születhetett, a házasságija (1851) szerint 22 évesen házasodott, szóval 1829-ben, de ez nem egyedi eset.

 

 

 

TySzabó Creative Commons License 2016.07.28 0 0 16041

Köszönöm, hogy utána olvastál. Egy pár napig elbogarászgatok a veszteséglistában, bár nem tudok róla, hogy azon az ágon lenne még háborúban elesett rokonom, de ki tudja. Viszont másik ágon van. Még egyszer köszönöm. Nagyon sokat segítettél.

Előzmény: 2xkiss (16040)
2xkiss Creative Commons License 2016.07.27 0 0 16040

Szívesen. A veszteséglistán még vannak Bozsók, akik vélhetően egyezhetnek a tiszabői emlékművön felsoroltakkal, - ha érdekel.

Előzmény: TySzabó (16038)
2xkiss Creative Commons License 2016.07.27 0 0 16039

Kicsit beleolvastam jobban a - nekem nem annyira ismert témába, - s így már találkoztam azzal az adattal, hogy a 29-esek III. zászlóalja jászberényi elhelyezésű volt. Tehát voltak benne Jászságiak.   

Előzmény: 2xkiss (16035)
TySzabó Creative Commons License 2016.07.27 0 0 16038

Nagyon szépen köszönöm a választ.  Próbálok még kutakodni, hátha megtudok még valami adatot. Mindenesetre nagyon sokat segítettél. Erről a veszteséglistáról még nem tudtam, de nagyon jó kiinduló pont. Köszönöm.

Előzmény: 2xkiss (16035)
2xkiss Creative Commons License 2016.07.27 0 0 16037
Előzmény: God:Boy (16036)
God:Boy Creative Commons License 2016.07.27 0 0 16036

Bronz Vitézségi kitüntetés nyilvántartásra hol leltél?

Előzmény: 2xkiss (16035)
2xkiss Creative Commons License 2016.07.27 0 0 16035

Az anyakönyvben jól olvasható az (ázsia) a Zalota orda után. Ha ezt komolyan lehet venni, akkor szerintem ez valamelyik hadifogoly tábor neve, helye lehet. Ez a tippem. 

Ezen az 1917. szeptemberi veszteséglistán szerepel egy Bozso János, de más azonosító adatait én nem találtam. Vsz. nem egy ilyen nevű katona lehetett, de egy elvileg fogságba eshetett. 

http://anno.onb.ac.at/anno-suche#searchMode=complex&text=b%C3%B3zs%C3%B3&title=Verlustliste&resultMode=list&from=1&selectedFilters=date%3A%5B1917+TO+1917%5D

 

A 29. h.gy.e. az budapesti feltöltésű, - a neve alapján legalább is - és akkor a te Bozsó Jánosod a születési helye alapján kerülhetett oda?

 

A 68. jász-kun gy. e.-ben is volt Bozsó János, mert szerepel a bronz vitézségi éremmel kitüntetettek

között a neve. Szerintem ennek az ezrednek a bevonultatási körzetében volt Tiszabő.

 

Azt nem tudom, hogy a két ember lehetett-e azonos, és a két ezredben is szolgálhatott-e?

Előzmény: TySzabó (16034)
TySzabó Creative Commons License 2016.07.27 0 0 16034

Köszönöm a gyors választ. Én egy másik könyvben néztem, mert ennek nincs második kötete, de ázsiát (ha jól olvastam az anyakönyvben), vagy hasonló nevű helyet nem is említ a könyv.  Fogalmam sincs, hogy hol lehet ez a hely. Lehet, hogy csak elírás.

Előzmény: Higroszkópos Sándor (16031)
2xkiss Creative Commons License 2016.07.26 0 0 16033

Volt egy kicsi falu Eperjes közelében, Luzsány. Ma Kajáta része. Bár a Luzsány sem Ladány.

 

A törvényes házasság hiányának pedig több oka is lehet. Például egy előző élő feleség.

Nálam volt rá példa. Bár lehetett már válni, nem mindig történt meg.

 

Én úgy tudom, hogy attól, hogy elismerte az apa a gyermekeket, azok még nem kerülhettek akkor a nevére. De lehet, hogy tévedek. 

Előzmény: Matirko1 (16032)
Matirko1 Creative Commons License 2016.07.26 0 0 16032

Kedves JPmiaou!

 

Köszönöm, hogy megnézted! Igen, sajnos én is ugyanezen gondolatokra jutottam, mint Te.

 

Ugyanakkor abból, hogy kétszer is pontosan ugyanúgy diktálta be, abból mégiscsak igaznak vélek valami Ladány félét, Sáros megyében. De akkor milyen település lehet?

Egyébként apukát Kancsár Andrásnak hívták, 1872-77 között született, és egy tirpák családból származott.

 

És sajnos a hazugság is megállja a helyét: szerintetek, milyen oka lehet annak, ha egy apa nem veszi feleségül a gyermekei anyját, és ilyen makacsul kiáll amellett, hogy nem adja a nevét a leszármazottainak? (Majd csak nyomás hatására a dédunokáinak.) Mi lehetett az oka?

Előzmény: JPmiaou (16027)
Higroszkópos Sándor Creative Commons License 2016.07.26 0 0 16031

A 29. h. gye. ezredtörténetének sajnos csak az első kötete van meg a neten:

http://mtdaportal.extra.hu/books/wodlitschka_karoly_a_29_honved_gyalogezred_tortenete.pdf

és ez csak 1914 végéig megy el. Esetleg érdemes lehet megkeresni valahol a többi kötetét, hátha van benne valahol a hadifogság idejéről.

 

Ami nekem furcsa, hogy a "Zalota orda" (amit kiolvasni vélek) nagyon közel van a "Zolotoja Orda"-hoz, ami a mongol Arany Horda orosz neve.

Előzmény: TySzabó (16030)
TySzabó Creative Commons License 2016.07.26 0 0 16030

Sziasztok!

 

Egy újabb rejtély (legalábbis számomra). Az egyik ősöm hősi halált halt az I. világháborúban és nem tudom, hogy az anyakönyvi bejegyzésben mi lehet a halál helye. A 33-as számú bejegyzés. Hátha valaki többet tud az Első Világháború csatáiról.

 

Előre is köszönöm.

panthera negra Creative Commons License 2016.07.26 0 0 16029

Kedves Fórumtársak,

 

.

Itt egy wikipedia oldal, megemlít egy királyi vérből való valszeg oldalági szerintem talán Anjou vagy Luxemburgi hercegnőt aki Timur Lenk udvarából tért vissza.

.

Vajon ki lehet ez a bizonyos Infanta de Hungría María Gómez (que fora traída a Galiza por Paio desde a corte de Tamerlán)

.

 

https://gl.wikipedia.org/wiki/Torre_de_San_Sadurni%C3%B1o

 

 

Higroszkópos Sándor Creative Commons License 2016.07.25 0 0 16028

Kedves Kutatótársak!

Van valakinek tapasztalata a nagyváradi állami levéltárral?

Elsősorban a használható idegen nyelvek halmazára lennék kíváncsi: nekem az angol nyelvű emailre nem, de a Google Translate-tel románnal fordítottra elég gyorsan és pontosan válaszoltak. Sajnos románul nem beszélek, így tartok a kisebb-nagyobb (de inkább nagyobb, a kisebbekkel valahogy megbirkózom) fennakadásoktól.

Most, hogy új épületbe költöztek, igazán kár lenne, ha ilyen okok miatt hiúsulna meg a régóta tervezett expedíció...

JPmiaou Creative Commons License 2016.07.25 0 0 16027

Azt hiszem, a hiba nem az olvasatunkban van: tisztán az van odaírva, hogy "Ladány (Sáros megye)" -- csakhogy Sáros megyében semmiféle Ladány nincs. A helységnévtárakat böngészve tíz ilyen nevű helyet találtam:

 

Ladány < Kiszombor, Torontál
Jászladány, Jász-Nagykun-Szolnok
Körösladány, Békés
Mezőladány (korábban Őrladány), Szabolcs
Nádasdladány, Fejér
Püspökladány, Hajdu
Tiszaladány, Szabolcs
Trencsénladány, Trencsén
Vámosladány, Bars
Ladánybene < Lajosmizse, Pest-Pilis-Solt-Kiskun

 

Ezekből talán a két szabolcsi falu esik legközelebb Sáros megyéhez, ami arra a gondolatra vezet, hogy esetleg miattuk félreértette/félrehallotta az anyakönyvvezető a bemondott, számára ismeretlen, Lad- kezdetű sárosi helységnevet (Láda, Kis- vagy Nagy-Ladna, Ladomér). A gondolat ellen szól, hogy mindkétszer pontosan ugyanúgy van leírva. Azt hiszem, a bejelentő apa hibázott: rosszul emlékezett vagy a megyére, vagy a falu nevére. (Avagy szándékosan félremondta?)

Előzmény: Matirko1 (16025)
vörösvári Creative Commons License 2016.07.24 0 0 16026

A katonai ezredeknek saját papjuk volt, aki anyakönyvet vezetett. 1867 előtt néhány évente más városokba vezényelték át az ezredeket békeidőben.

Előzmény: Elar (16023)
Matirko1 Creative Commons License 2016.07.24 0 0 16025

Sziasztok!

 

 

Kérhetnék egy kis segítséget? Nagyon elakadtam.

 

Születési anyakönyvi kivonatba a vér szerinti apa maga jelentette be a babák születését Gégényben, 1903-ban és 1905-ben is. Megadta természetesen a saját születési helyét, amit én ..... nem találok.  Én ennek olvasom:

 

Ladány, Sáros megye 

 

de akkor miért nem találom a települést???? Mi lehet a település pontos neve? Vagy szerintetek mi másnak lehet olvasni?

 

A bejelentő természetes atyáról azt tudom, hogy állítólag Nyíregyháza mellett élő gazdag tírpák családból származott, de a saját bediktálása alapján 1875-ben született Ladányban, Sáros megyében. 

 

Nagyon köszönöm, ha megnézitek, és segítetek.

 

És kutatja-e valaki a szabolcsi Erős, Kancsár, Kondrát, Liki, Sihonszki, Márton, Matirko, Pető, Szalay, Újlaki családokat?

 

 

 

hor-vathy Creative Commons License 2016.07.24 0 0 16024

Esetleg próbáld Schefferként, valószínűleg  a Schaffarban umlaut "a" volt!

Előzmény: Elar (16023)
Elar Creative Commons License 2016.07.23 0 0 16023

Köszi 

Azt tudom hogy volt egy Schaffarz József katona aki 1895 körül ment nyugdíjba. Szülő nem lehet,  max testvér. 

De a katonai anyakönyvekről még nem hallottam. Ez mit jelent? :) 

Előzmény: vörösvári (16022)
vörösvári Creative Commons License 2016.07.22 0 0 16022

vagy katonacsalád volt és a katonai anyakönyvbe írták be a születéseket

Előzmény: vörösvári (16021)
vörösvári Creative Commons License 2016.07.22 0 0 16021

Eszembe jutott valami, gondolom katolikusokról van szó. Nem lehet,  hogy eredetileg evangélikus volt a család és katolizált valamikor ? Akkor az evangélikus anyakönyvben kellene megnézni, más ötletem most nincs.

Előzmény: Elar (16020)
Elar Creative Commons License 2016.07.22 0 0 16020

Halihó

Kis segítségre lenne szükségem.

Egész egyszerűen nem jutok dűlőre az ükapám anyakönyvének a megtalálásában. + a testvéré is jó lenne mellé)

Pedig elvileg már a pontos sátum is megvan és nem találom. Sem az FS-en sem a Levéltárban.

Leírnám az adatokat hátha valakinek van ötlete (és ideje :)  ) segíteni :)

 

Tehát Ferdinandus Schaffarsch a célszemély. A halottiban Józsefváros, az egyik keresztlevelen Lipótváros van feltüntetve szül helynek. A házassága Lipótvárosban volt (  V. ker) és az azon lévő dátum szerint 1837.04.05 -én született Pesthinum - Pesten. Végignéztem az összes (?) pesti anyakönyvet a Levéltárban, de nincs 1837 áprilisában ilyen.

Ugyanez a bajom a testvérével  Katalinnal (Catharina).  Ő 1902-ben halt meg 67 évesen. Az egyik My Heritage tagnál megtaláltam őt 1834.09.26 születéssel, de az illető nem hajlandó válaszolni a leveleimre. (Bezzeg az adataim átvette) 

A szülők. Az apa József (Josephus) sokszor Schaffarz nak írva)

Az anya Franciska (Francisca) Stehlik vagy  Strehlich v  Stechlich 

 

Igazából azért lenne jó megtalálni ezeket mert akkor lenne támpontom a további testvére megtalálásában, hogy merre induljak. 

Az FS-en szerintem már nettó 2 napot próbálkoztam az elmúlt pár hónapban. 

A keresztneves megoldás sem segít. Tehát, hogy pl csak a Ferdinandusra keresek a két szülő keresztnevével. A vezetéknevük annyira bizonytalan, hogy az reménytelen. Kb 10 féleképpen írták az FS-re is ki illetve magába az anyakönyvekbe is.

 

 

Szóval tudna valaki segíteni? :)

gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.07.21 0 0 16019

Tisztelt Kutatók!

 

Mélyrehatóan kutatja valaki a (néhai Sopron vármegyei) felsőpulyai Madarász (kisnemesi) családot, illetve velük kapcsolatban a De Grünn és Karaffa családot? (Utóbbi 2 család kapcsolata a Madarászokhoz: Madarász Imre (aki az Esterházyak jószágkormányzója volt) Teréz nevű lányát egy De Grünn nevű gróf vette el, míg az ők De Grünn Teréz nevű lányát pedig gróf Karaffa Károly)

 

Előre is köszönöm szépen!

Elar Creative Commons License 2016.07.21 0 0 16018

Kenderes, rozália, 1863 volt a kereső szó ha jól emlékszem. Sajnos van tapasztalatom az elírásokkal :D

Előzmény: TySzabó (16017)
TySzabó Creative Commons License 2016.07.21 0 0 16017

Nagyon sokat segítettél. Nem jutott eszembe, hogy Fejérkén nézzem meg. A halottikat mindenképp átnézem. Köszönöm!!! Ezer éve keresem. Már kezdtem azt hinni, hogy nem is volt üknagymamám.

 

Van még két ilyen "nem is tudom létezett-e" személy a családfámon. :)

Előzmény: Elar (16015)
ADalnok Creative Commons License 2016.07.21 0 0 16016

Köszi szépen Ehiztari! Mostmár új képeket nem is tesznek fel, csak indexelnek?

Előzmény: Ehiztari (16012)
Elar Creative Commons License 2016.07.21 0 0 16015

De igen ez kemény lesz. :)

Akkor talán végignézni Kenderes halottiját és megnézni, hogy a szóba jöhető anyukák közül ki halt meg szülés és esküvő között

Előzmény: TySzabó (16013)
Elar Creative Commons License 2016.07.21 0 0 16014
Előzmény: TySzabó (16013)
TySzabó Creative Commons License 2016.07.21 0 0 16013

 

Sziasztok!

 

Az egyik ősömnél elakadtam. Hátha valaki tud valami ötletet adni, hogy merre, hogy kereshetném az üknagyanyámat. Megtaláltam Kenderesen az esküvőjüket Tatár Gáborral (református volt az üknagyapám) és a halotti anyakönyvi kivonatát is, de fogalmam sincs, hogy hol született. A familysearch-on rákerestem, de sajnos 4 ilyen nevűt ad ki (Fehér Rozália, apja neve Fehér István, 1863 körül születhetett, katolikus volt és a házasságkötésekor már árva). A 4 születésit is megnéztem, hátha van benne valami utólagos bejegyzés, de egyiknél sem találtam.

 

Köszönöm előre is a segítséget.

Ehiztari Creative Commons License 2016.07.20 0 0 16012

Borsoddal bővült, de nem a teljes a megyével, mivel még most is zajlik az indexelése. Szerintem településlistát nem adtak ki a frissítéshez.

Előzmény: ADalnok (16011)
ADalnok Creative Commons License 2016.07.20 0 0 16011

Szia God:Boy!

Ilyenkor meg lehet tudni valahonnan, hogy pontosan melyik települések frissültek? Próbáltam az oldalon keresni, de nem találtam...

Előzmény: God:Boy (15985)
kvintpárhuzam Creative Commons License 2016.07.19 0 0 16010

Szia!

 

Ha él még az ajánlatod, megnéznél nekem egy Monostorpályi anyakönyvet?

 

 

Jilek György (római kath.) szül.: 1854. IX. 24. 

 

Előre is köszönöm!

 

Címem: jugaband@gmail.com

Előzmény: Atomantiii (9265)
vörösvári Creative Commons License 2016.07.18 0 0 16009

olyan mintha Esszászer lenne, Elszászer néven lenne értelme

Előzmény: sammick (16008)
sammick Creative Commons License 2016.07.18 0 0 16008

Kérem, segítsen valaki ezzel a vezetéknévvel. Semmi értelmeset nem tudok kirakni belőle. Köszi.

vörösvári Creative Commons License 2016.07.17 0 0 16007

érdemes lenne itt is megkérdezned 

 

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9088453

Előzmény: gesztimisi1694 (16004)
Aeslan Creative Commons License 2016.07.17 0 0 16006

Üdv!

 

Valaki nem kutatja véletlenül a késmárki / - környéki Krauszokat, Bartsch-okat, Morgsch-okat? (Evangélikusok jellemzően.)

gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.07.16 0 0 16005

Előzmény: gesztimisi1694 (16004)
gesztimisi1694 Creative Commons License 2016.07.16 0 0 16004

Tisztelt Kutatók!

 

Ha lehet, latin nyelvfordításban szeretnék kis segítséget kérni!

 

Mit jelent „magyarosan” az a mondat, hogy:

 

„in hac Sessione pronti Sz. Miklossienses referunt, habitat nunc Spanus Dná Caraffiana, appertinentias tamen, utpote Terras arabiles et Prata usuat Subditus Török Mihály, uti Supradictum juzta Domum Parochialem colonicaliter residens.” ???

 

Illetve:

 

„Zvartam qvoad fundum itidem Celmus Princeps, in qva nunc Chyrurgus habitat, appertinentias verő Colonus Caraffianus Sárváry György ad occidentem penes Török Mihály residens usuat.” ???

 

 

(A fenti írások a fertőszentmiklósi Karaffa család birtokaival kapcsolatos…)

 

 

Köszönöm szépen a segítséget!

Keke2 Creative Commons License 2016.07.15 0 0 16003

Köszönöm, már ne fáradjatok miattam. Ma valami csoda folytán elkezdett a GRAMPS exportálni.

Előzmény: Keke2 (15997)
Törölt nick Creative Commons License 2016.07.15 0 0 16002

Igen. Ezek sajnos nem jók nekem.  :( A levéltárban sincs semmi ezekből az évekből.

Előzmény: ancibaba (16001)
ancibaba Creative Commons License 2016.07.14 0 0 16001

Visszavonom. Kiváncsiságból felszaladtam  az oldalra. Itt azért még található Tiszaszalkáról  adat. Ezen mártúlvagy?

Előzmény: Törölt nick (15996)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.07.14 0 0 16000

A probléma az hogy jóval több van fent, mint amit ott kihoz. És ott leginkább csak az indexelt GS számok vannak, nekem meg a Digital Folder Number kellene..

Előzmény: JPmiaou (15993)
ancibaba Creative Commons License 2016.07.14 0 0 15999

Nem keseritettél el. Már el voltam keseredve. Üdv

Előzmény: MCA-001 (15995)
ancibaba Creative Commons License 2016.07.14 0 0 15998

Köszi, megnyugodtam.

Deaths (Halottak) 1918-1920 Marriages (Házasultak) 1918-1920

Nálad tényleg kevés van Tiszaszalkáról.Csak akkor azt nem értem, hogy abbahagyták, félbehagyták, vagy mi a fitty fene.

Előzmény: Törölt nick (15996)
Keke2 Creative Commons License 2016.07.14 0 0 15997

Üdv!

Elkezdtem összerendszerezni amit a családfánkról tudni lehet. Elég sok adat még begépelni is sok munka.

Linuxot használok ezért a GRAMPS nevű programot találtam. A problémám, hogy nem tudok benne biztonsági másolatot készíteni.

Már addig eljutottam, hogy a családfák menüpontban rámentem, hogy archiválás és a családfa mellett megjelent egy mappa jel. Nem tudom, hogy ezt hol találom meg a gépemen?

Esetleg tudtok ajánlani más családfa rendszerező szoftvert linuxra amit offline módban tudok használni?

Törölt nick Creative Commons License 2016.07.14 0 0 15996

Szerintem a szabolcsi településekről minden fent van amit fel tudtak, vagy lehetett rakni. Van olyan könyv amit csak pénzért tudsz megnézni. Az indexelés meg bármilyen tempóban megy, kutatni még lehet a fent lévő könyveket. Lehet hogy ezekből a településekből csak ennyi van 1895 után. Én például Tiszaszalkát kutatnám, de kevés év van meg és ami megvan az pont nem jó nekem. A hiányzók, ha még megvannak akkor talán Munkácson vagy Beregszászon. :(

Előzmény: ancibaba (15994)
MCA-001 Creative Commons License 2016.07.14 0 0 15995

Megyénként zajlik az adatok rögzítése.

Most B.A.Z. megye indexelése folyik.

Ha ezzel végzünk állítólag Bp. fog következni.

 

(nem akarlak elkeseríteni, de ezzel a tempóval soha sem lesz vége...)

Előzmény: ancibaba (15994)
ancibaba Creative Commons License 2016.07.14 0 0 15994

A FS-n hogy dolgozzák fel az adatokat ki tudja? Van olyan település, hogy egy-két év van megadva évek óta. Kutatnám Porcsalma, Tyukod, Pátyod, Gacsály, de nem mozdul előre semmit. Mi lehet a szisztéma? Köszi a válaszokat előre is

JPmiaou Creative Commons License 2016.07.13 0 0 15993

Erre is a katalógus a válasz: https://familysearch.org/catalog/search, a "place" alatt elkezded beírni a települést, aztán kiválasztod a megfelelőt a listából, és megnyomod a Search gombot.

Településtől függ, hogy mit ajánl fel, de mindenesetre a felsoroltakra kattintva előbb-utóbb eljutsz olyanra, ahol lent van a "Film Notes", ahol megadja hogy mi található milyen számú filmen. Ha megrendelhető, böngészhető, vagy kereshető, akkor azokra van ikon a Format oszlopban.

Előzmény: e_n_d_r_e (15991)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.07.13 0 0 15992

És olyanokra, amik nem indexeltek :-)

Előzmény: e_n_d_r_e (15991)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.07.13 0 0 15991

Igazából fordítva kellene :-) Beírom a település nevét és megadja a számot...

Előzmény: Prelleg (15990)
Prelleg Creative Commons License 2016.07.12 0 0 15990

Elar: Köszönöm szépen!

 

e_n_d_r_e: Írd be a számot a Film/Fiche Number-hez. https://familysearch.org/catalog/search

Előzmény: Elar (15988)
e_n_d_r_e Creative Commons License 2016.07.12 0 0 15989

Sziasztok!

 

Elérhető olyan lista valahol, ami az FS-ben a Digital Folder Number-hez megadja a település nevét?

Kösz,

 

Endrre

Elar Creative Commons License 2016.07.12 0 0 15988

Üdv. 

Hirtelen eut találtam 

http://seres2.szojelentese.com/

Előzmény: Prelleg (15987)
Prelleg Creative Commons License 2016.07.11 0 0 15987

T. Fórumozók!

 

Egy halálok kiolvasásában kérnék segítséget. 'Sérés'-nek olvasom, de olyan betegség, ha jól tudom, nincsen. Előre is köszönöm. 

http://img.index.hu/imgfrm/6/5/2/4/IMG_0013826524.jpg

andor49 Creative Commons License 2016.07.10 0 0 15986

-ha magadra ismersz jelenkezz!!!!

 

-2009 nyaran talalkoztnk a Nagyvaradi leveltarba........Berettyoszeplaki(vagy ahhoz kozeli) szalakat probaltal(mar nem elso izbe) felkutatni-tolmacsoltam-emlekezett rad a leveltaros,hogy.....de sajna?! A folyoson folytattuk a beszelgetest....meselted,h.szemelyesen utataztal ki hollandiaba egy hiteles anyakonyvi masolatert....(mert az ugy dukal)......emlitetted ,hogy jartal .az Uj Aradi leveltarba is ,hogy  modern  es mennyire masabb ott  a ""legkor"".........

God:Boy Creative Commons License 2016.07.06 0 0 15985
Nikol1977 Creative Commons License 2016.07.02 0 0 15984

Köszönöm szépen a választ, akkor jelentkezem pártoló tagnak :-)

Előzmény: Elar (15983)
Elar Creative Commons License 2016.07.02 0 0 15983

Szia 

Szerintem érdemes. Nem muszáj másban is segíteni, legyél pártoló tag. 

Kis idő amíg elkészül a regisztráció, de ennyi Krammerstädter találatért érdemes várni illetve belépni :) 

Előzmény: Nikol1977 (15982)
Nikol1977 Creative Commons License 2016.07.01 0 0 15982

Sziasztok! Én csak pár hete kezdtem a családfám kutatását, de igen hamar elakadtam. Ennek oka, hogy a kutatni kívánt ősök Budapesten éltek, ami ugye elég nagy :) Elkezdtem ugyan az anyakönyvek átnézését, találtam is pár adatot, de rengeteg idő.

Viszont  bejött olyan találat, hogy a MACSE 1895 utáni feldolgozott anyakönyveiben szerepel az általam kutatni kívánt név. Szerintetek érdemes a Macse-hoz csatlakozni? A tagdíj befizetésén kell még valamivel segítenem a Macse munkáját?

Esetleg közöttetek nincs valaki, akinek ősei között ugyancsak szerepel a Krammerstädter/Krammenstetter?

Niki

 

God:Boy Creative Commons License 2016.06.27 0 0 15981

Szolgálati közlemény

FamilySearch óta keményen dolgozik, hogy frissítse a honlapon, hogy igazodjon a folyamatos növekedés az új funkciók, mint például a hint a Family Tree. Ennek egy része ennek a folyamatnak, FamilySearch.org át fog esni egy technikai frissítés hétfőn, június 27-én kezdődő 12:00 MDT (06:00 UTC). A webhely nem érhető el akár 24 órát teszteljük a rendszer fejlesztése.
 
   Köszönjük türelmét, hogy ezeket a változásokat. Izgatottan várjuk az oldalon frissítés és a megnövekedett kapacitás, hogy segítsen az emberek szerte a világon felfedezni őseik.
 
   Köszönöm,
FamilySearch.org
 
  

2xkiss Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15980

A leírtak alapján a lehetőség, amitől a keresett adatokat remélheted, az Márton és felesége házassági anyakönyve. Én az első gyerek születésének évétől szoktam visszafelé kutakodni.

Most a szomolnoki ágaimnál kétszer is előfordult, hogy egy évben volt a házasság és az első gyermek is. Vagy nagyon koraszülöttek voltak, vagy előleg gyermekek. :)

Hosszú élettartalmú ősödnél esetleg több feleségre is számíthatsz, ha esetleg özvegyen maradt, gyermekkel. Nálam ezekre is van példa.

Az anyakönyv majd beszél arról is, melyik hölgy lesz az igazi, a két lehetséges közül.

A házasságit Sályon kellene keresned, vagy ha az első gyermek máshol született, akkor ott, illetve a két hölgy szülőfalujában, először talán a borsodival kezdve, hátha az esélyesebb.

Lehet, hogy elég sok munka, de enélkül nem tudsz biztosra menni. Sok sikert.

     

Előzmény: sTarrrz (15977)
Pancsama Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15979

Köszi. De ameddig lehet, maradok az online-nál (nem lustaságból...) Az információt addig is begyűjtöm ;)

 

Előzmény: God:Boy (15974)
Pancsama Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15978

A megrendelés azt jelenti, hogy pénzér.... De nem hiszem, hogy érdemes.

 

Egyébként rá lehet katolikus anyakönyvekre is bukkanni: pl. azon a filmen (1922557 sz.), amin a Nagyszokoly-i evangélikusok vannak van még Nagyvejke-i és Nak-i római katolikus anyakönyv is; a Nagyszékely-i református németajkún (1922469 sz. film) pedig Nagymányoki-i katolikus.

 

 

Előzmény: Elar (15976)
sTarrrz Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15977

Ezek a Svercsok nevű őseim Sály-on laktak Borsod megyében,más szlovák családnevű őseim is éltek Sályon,ott viszont legalább annyit megtudtam,hogy ők Liptó vármegyéből származnak.

A Svercsok család még rejtély.

Viszont találtam egy halotti bejegyzést,ahol egy bizonyos Svercsok Julianna 1853-ban Sályon elhunyt 83 évesen.

A születési helyhez szintén Besztercebánya van beírva,lehet hogy ez a nő az ősöm húga lehetett.

Tehát ez az asszony 1770 körül születhetett,persze ha 83 évesen halt meg.

Akit én keresek Svercsok Márton. Ő 1853-ban halt meg Sályon 98 évesen,legalábbis annyit írtak be.

Besztercebánya van beírva a születési helyhez,továbbá a feleségét Burkus Máriának hívták és 1773-ban született.

Rozsnyói járásban született egy ilyen nevű hölgy,illetve 1777-ben Tibolddarócon is,ami Sályhoz elég közel van. Sajnos nem tudom,hogy a kettő közül melyik lehet.

A wikipédián megnéztem,hogy Sályról mit írnak és szerepel egy fotó a világháborús emlékműről,amin szerepel egy bizonyos Svercsok József,illetve Svercsok-ok még most is élnek a településen.

https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1ly#/media/File:S%C3%A1ly,_h%C5%91s%C3%B6k_eml%C3%A9km%C5%B1_t%C3%A1bl%C3%A1ja.JPG

Lehetséges,hogy valami erdészeti telepre kerestek embereket és így kerülhettek a Felvidékről ide telepesek.

A híres színész Nemcsák Károly a szomszédos Mocsolyástelepen született,egyébként az én ősöm aki Liptóból költözött Mocsolyásra,szintén Nemcsák,szóval szegről-végről rokonok vagyunk Nemcsák Károllyal.

 

A Svercsok ágra visszatérve,ahogy nézegettem az anyakönyveket mindegyik gyermek megérte a felnőttkort, Svercsok György 1800-ban született Sályon,az én egyenes ági ősöm.

A Besztercebányát pedig szerintem nem lehet teljesen komolyan venni,legfeljebb ha egy környező faluban született,de épp ezaz hogy vajon melyikben? Főleg nehezíti a dolgot,hogy a pontos születési dátumot sem tudom. Mert így az adatok szerint a feleség 18 évvel volt fiatalabb,bár ez elképzelhető.

Mindenesetre köszönöm a segítséget,ez még egy hosszú folyamat lesz felkutatni,hogy honnan is jöhettek.

 

Kár,hogy az ilyen típusú betelepítésekről nem készítettek részletes leírást,vagy legalább pár sort írhattak volna. Mondjuk ezeken a településeken jelenleg sem élnek olyan sokan,pláne 200 évvel ezelőtt,szóval lehet hogy csak pár tucat telepes jött ide (is).

 

Előzmény: 2xkiss (15959)
Elar Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15976

Igen. A katolikusokat is lehet rendelni.

De ez vajon mit jelent, ezt még nem bogarásztam ki.

Online adnak hozzáférést? Vagy be kell menni a központjukba?

Elar Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15975

Nahát. Tényleg.

Most nézem én is. És ezeket (a többit) meg lehet rendelni is....

Na keresem, hogy van ez katolikusban is?

Előzmény: Pancsama (15973)
God:Boy Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15974

Egyházi anyakönyveket filmen ( belső hálózat internet) megnézheted a Lánglilliom utcában és a Bp- levéltárban

Előzmény: Pancsama (15973)
Pancsama Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15973

Köszi, de ha az anyakönyvet nem tudom megnézni, akkor nem tudom a keresztszülők nevét se, ami támpontot adhat.

 

Viszont: jól összekavarták FS-nél, de ritka mázlim van: észrevettem, hogy az egyik belinkelt református egyházi anyakönyv a Catalog-on keresztül elérhető! Ritka kincs :) 

 

Kiderült, hogy a Nagyszokoly-nak írt link a Nagyszékelyi anyakönyvet (is) takarja

https://familysearch.org/search/catalog/13763?availability=Family%20History%20Library,

a hivatkozott 283-as képből pedig az derül ki, hogy a keresztelő se nem Nagyszokolyon, se nem Nagyszékelyen történt, hanem Némediben (Tolnanémedi ott van a környéken), ott is laktak. (Az anyakönyv jobb oldalán pedig nagyszékelyi házasságok vannak…)

Az egész 1922555 sz. film elég vegyes, mindenesetre a filmen a tételek feliratát nem kell teljesen készpénznek venni. Végig kell, de végig is lehet (!) nyálazni mind a 732 képet.

A nagyszékelyi hivatkozás, a 622820-as film képei viszont nem elérhetők, tehát nem tudom ellenőrizni, mi van a tényleg a 133-as képen.

De nekem egyelőre ez is elég.

Másoknak pedig lehet tanulság és bátorítás :)

(Az már más kérdés és történet, hogy ez a lány nyilván meghalt csecsemőkorában, mert mint kiderült, a két évvel később született, egyebekben azonos paraméterekkel rendelkező lány lett a keresett ős.)

Előzmény: God:Boy (15972)
God:Boy Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15972

Talán támpontot ad a keresztszülök neve. Sógor? Koma?

Előzmény: Pancsama (15971)
Pancsama Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15971

"Érdekes" dologra bukkantam. Nagyszékely és Nagyszokoly kb. 40 km-re van egymástól Tolna megyében. Nem tartom valószínűnek, hogy 1858-ban ugyanazon a napon ugyanolyan nevű szülőktől ugyanolyan nevű lányt kereszteltek volna meg a reformátusok (apósom nagyanyját):

https://familysearch.org/ark:/61903/1:1:VFRT-62Q

https://familysearch.org/ark:/61903/1:1:VR7Y-T71

Hogy derítsem ki az igazat? A halotti anyakönyv nem ad támpontot (a környéken egy másik településen halt meg, ahol a gyerekei is születtek), a házassági anyakönyvet nem találtam meg.

 

Pancsama Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15970

Ezt az infót is köszönöm - még ha közvetlenül nem is nekem szólt :)

Előzmény: Kolibri1803 (15967)
Pancsama Creative Commons License 2016.06.19 0 0 15969

Nagyon köszönöm!

 

 

Előzmény: Kolibri1830 (15966)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.06.18 0 0 15968

:-( Irgumburgum!
Nagyon köszönöm a segítséget!

Előzmény: Kolibri1803 (15967)
Kolibri1803 Creative Commons License 2016.06.18 0 0 15967

Szia!

A Pest megyei állami anyakönyvek jelentős részét nem filmezték le a mormonok, így nem valószínű, hogy egyhamar felkerülnek a honlapra. Neked is csak a Pest Megyei Levéltárat tudom ajánlani. A törvény értelmében 1940-ig kutathatóak a házassági anyakönyvek (legalábbis ami ezt a levéltárat illeti).

Előzmény: Réka_kereső (15965)
Kolibri1830 Creative Commons License 2016.06.18 0 0 15966

Szia!

A MNL Pest megyei levéltárát ajánlom (1097, Budapest, Vágóhíd u. 7.) . A Lángliliom utcában egész biztos nem kutatható Pest megyei állami anyakönyv (más állami se nagyon), a BFL-ben úgyszintén nem.

Előzmény: Pancsama (15964)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.06.18 0 0 15965

Sziasztok, kicsit esz a fene, ugyanis Fóti házassági anyakönyvet/ket böngésznék az FS-en, és az Istennek nem találom Fótot! A vicces az, hogy Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye "könyvtárban" egyetlen nagyobb várost sem találok.
Ti biztos okosabbak vagytok nálam! Segítsetek!

Pancsama Creative Commons License 2016.06.18 0 0 15964

Sziasztok! Solymár 1976-os (plusz-mínusz egy év) halotti anyakönyvében szeretnék keresni. FS-en nincs fenn. El kell mennem a Lángliliom utcába vagy a BFL-be?

Elar Creative Commons License 2016.06.16 0 0 15963

Olyan bunkó voltam :) 

Előzmény: skoumi (15962)
skoumi Creative Commons License 2016.06.16 0 0 15962

Elüldözted? :)

Előzmény: Elar (15961)
Elar Creative Commons License 2016.06.16 0 0 15961

Szia 

Szerintem a gyengébbek körében népszerű leszel.... 

Előzmény: Törölt nick (15960)
Törölt nick Creative Commons License 2016.06.16 0 0 15960

Akkor fussunk neki még egyszer a gyengébbek kedvéért. :)

Nem tudnátok ajánlani valakit, aki mostanában jár a Pest Megyei Levéltárba és tudna nekem segíteni egy-két adat kiírásában, amik az ott található anyakönyvekben találhatóak? Természetesen nem kérném ingyen. :)

2xkiss Creative Commons License 2016.06.16 0 0 15959

Szia!

 

Kérdésedre reagálva hoznám először az én példámat. Anyai ági ükapám Petrovics, 1890-ben halt meg, állítólag 78 évesen. Ekkor a legközelebbi élő -ismert- hozzátartozója a meglehetősen későn született huszonéves lánya, így vélhetőleg ő diktálta be a halotti adatait. A születési helyre ezt:

Lemberg - Lengyelhon. Ami akár teljesen valós is lehet, meg lehet a családi emlékezetben megőrződött, "leegyszerűsített" születési hely is, amely csak a " közel valóság."

További -köztes-adatokra lenne szükségem a születése és halála közötti időben, ami lehetne a gyerekei születése koriak, vagy házassága anyakönyvi bejegyzése- ha ezek tartalmaznának segítő

információkat. Ami eddig megvan, az nem segített, mert szűkszavúak, időben korai voltuk miatt.

Még keresem a házassága adatait, hátha ott lesz valami hasznos, mert feleséget "útközben?" talált magának Szomolnokon, a Felvidéken és onnan jutottak le Abaújba. Ha ez a vonal is eredménytelen lesz, akkor már csak a sokkal szélesebb körű - nem anyakönyvi- kutatásban reménykedhetek, hogy esetleg találok rá valami pontosabb infót. De lehet, hogy soha nem jutok közelebb a "Lemberg- Lengyelhonnál."

 

Tudom, hogy kutatásaid során erősen érdeklődsz őseid identitása után, -ezért a kérdésem,- hogy ekkor az én Petrovits ükapám a mai értelemben mi lehetett, - orosz, belorusz, ruszin, lengyel, szlovák, magyar, német, cseh, zsidó stb.?  (Nem is tudom, kik élhettek még akkor arra? )

 

Vagy a felesége aki a szász alapú, de vegyes lakosságú Szomolnokon született mint Schafranko,

- de a Schafran jellegű név a németeknél is megvan - az anyja pedig Lang volt. A későbbiekben pedig írták a nevét Sáfránszky, Szafrankó, Stefko ? halálakor Szafran formában. A jegyző meg ekkor éppen a faluban Sáfrány nevezetű volt.  Akkor az üknagyanyám mi volt : német, szlovák, magyar?

Persze ezek csak költői kérdések, nem lehet és nem is szükséges megválaszolni.

 

Ez eddig mind rólam szólt, nem rólad. :) 

 

Megnézve a keresett nevedet a Felvidéken 10-20 formájában van leírva a FS-ben. 

Nem egyszerűen kereshető a nagyon sok alakja miatt. A "szöcske" értelmű alapszó formái pedig -ha jól tudom- a cseh-szlovák-lengyelen keresztül az oroszig megvannak.

A nálad már a mai Magyarország területén talált -őseid által használt névalak-éppen a változatos

lejegyzés miatt- nem biztos, hogy fentebb É-Ény-on,  és korábban is teljesen megegyező volt.

De ezt te is tudod, hiszen írtad, hogy más névalakok is "játszhatnak".

 

A kérdés, hogy mennyire veheted biztosra a bediktált Besztercebányát, mint születési helyet. 

Lehet, hogy annyira, mint én a Lemberget, a fenti példámban.  :)

És persze lehet alapja a családi emlékezetnek is, és ha ez hagyományozódott, akkor az ősöd talán ehhez a városhoz vagy környékéhez kötődött valamilyen módon esetleg, még ha talán nem is ott született. Nagyon magas megélt kora - a hosszú időtartam alatt, - ez rögzült valamiért az utódok emlékezetében. ( Ha esetleg 3-5 évesen kerül oda a papa- nem biztos, hogy az utódainak meg fog említeni egy másik települést, ahol ténylegesen a világra jött, de onnan emléke sincs.) 

Pontos időt nem írtál, de vélhetőleg a 18. sz.-ról beszélünk. (?)

Csak indexelt FS-ben megnézve, Besztercebánya mellett Zólyomlipcsén (Slovenská Lupča) van nyoma Sverčok, Szvercsok névnek, a 19. sz közepén. De a járásban másfelé is vannak hasonló- azonos nevűek, ott korábban is.

Ez a névalak erősen hasonlít- egybeesik az általad keresett alakú névvel.

Ha van ilyen a környéken, akkor akár a tied is itt alakulhatott az ismert formájúvá, még ha korábban nem is teljesen ilyen volt.   

 

 A másik felvetésed, ami a családon belüli névismétlődésre alapulna, esetleg bejöhet, meg ugyanúgy nem is. Kiszucaújhelyen az említetted család(?) népes, nagy létszámú, és bizonyos keresztnevek több águkon is ismétlődnek, talán a névdivat vagy valamely őseik után.

( Svrcsek és változatai család(ok).)

A felvetetted lehetséges születés ideje nagyjából megfelel a papa halálának adatával?

Ha igen, és tudsz rá időt szánni, akkor meg kellene nézned, hogy a gyermek életben maradt-e következő években,  (halotti) felnőtten van -e nyoma a környéken, ( házassági).

Kysucké Novi Mesto és részei anyakönyve lapozható a FS-ön. Csak belepillantva úgy láttam, hogy volt olyan időszak, hogy minden településrészt egyben írtak bele, és volt olyan időszak, amikor külön részenként vezették az anyakönyvet. A Svrcsek család többségében Neslussa (Neszlény-Nesluša) és Lehotta ( Budatinska Lehota) részhez- faluhoz köthető, de kevesebb számban néhány másik részben is ott vannak. 

 

Annyit láttam még, hogy legalább egy alkalom volt, hogy Svrcsek lány  Vág-Besztercére ment férjhez. Oda tehát alakult családi kapcsolat.  (Amit akkor csak Besztercének is emlegettek.)

Az általad hozott Besztercebánya nem lehetett csak Beszterce?

Vágbeszterce nincs nagy távolságra Kiszucaújhelytől, komoly központ, és a környékén is előfordul

a Svrcsek és változatai név. Bár a sok formájával egyáltalán nem nagyon ritka név.

 

De ez az egész így, -adatok nélkül,- csak egy üres kreálmány,  én csak megpróbáltam veled együtt gondolkodni. Érdemes-e egy vélt lehetséges egyezésből kiindulva komoly kutakodást végezni egy mezőváros és környékén, és megpróbálni feltárni egy ottani család-(ok) hálózatát, ami után sem lesz még biztos adat, csak egy lehetőség, hogy onnan is jöhetett az ős?

Persze, ha adat jön rá, hogy a született fiúcska pl. 6 éves korában meghalt, akkor biztos nem lehet az ősapád.

 

Neked is talán a lehetséges kiegészítő adatokat kellene még megpróbálnod felkutatni,- az igen szép kort megélt ősöd kapcsán. Mint nekem is, az enyémnél.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: sTarrrz (15945)
skoumi Creative Commons License 2016.06.16 0 0 15958

mert ott maximum adatokat lehet kiírni az anyakönyvekből. még fotózni sem lehet az anyakönyveket.

 

anyakönyvet beszerezni (véleményem szerint) annyit jelent, hogy onnan anyakönyvet megfog, kihoz és neked átad.

Előzmény: Törölt nick (15954)
Elar Creative Commons License 2016.06.15 0 0 15957

Köszönöm. Küldtem mailt :)

Előzmény: kalmangg (15956)
kalmangg Creative Commons License 2016.06.15 0 0 15956

mire gondolsz?

 

Előzmény: Elar (15955)
Elar Creative Commons License 2016.06.15 0 0 15955

My Heritage segítséget kérhetnék egy Prémium tagtól? :)

Törölt nick Creative Commons License 2016.06.15 0 0 15954

Miért?

Előzmény: skoumi (15953)
skoumi Creative Commons License 2016.06.15 0 0 15953

kétlem, hogy onnan neked bárki anyakönyvet tudna beszerezni...

Előzmény: Törölt nick (15952)
Törölt nick Creative Commons License 2016.06.15 0 0 15952

Sziasztok!

Nem tudnátok ajánlani valakit, aki mostanában megy a Pest Megyei Levéltárba és tudna nekem segíteni egy-két anyakönyv beszerzésében. Természetesen nem kérném ingyen. :)

Gattamelata58 Creative Commons License 2016.06.14 0 0 15951

Ja, és nyilván mindkettőjükre vonatkozi.

Előzmény: gabkagabka (15948)
Gattamelata58 Creative Commons License 2016.06.14 0 0 15950

Helvét hitvallású (református)

Előzmény: gabkagabka (15948)
gabkagabka Creative Commons License 2016.06.13 0 0 15949

Közben megvan a rövidítés, hogy helvét hitvallású, de miért csak az anya neve mellett szerepel? Vagy ha nincs kiírva, akkor elvileg az apa is ugyanolyan vallású?

Előzmény: gabkagabka (15948)
gabkagabka Creative Commons License 2016.06.13 0 0 15948

A vallásnál a két h betű mit jelent? Helvét lenne pl itt? Illetve miért csak az anya neve mellett szerepel vajon míg az apa nevénél nem?

 

 

 

Pancsama Creative Commons License 2016.06.12 0 0 15947

Olvass vissza: többen írták, hogy problémájuk van vele. Szerintem nem érdemes.

Előzmény: babkagabka (15946)
babkagabka Creative Commons License 2016.06.12 0 0 15946

Tanácsot szeretnék kérni: érdemes előfizetni a myheritage prémium csomagjára? A találatok között csak néhány születési anyakönyvet találtam, de házasságit vagy halottit egyet sem. Van tapasztalata valakinek?

sTarrrz Creative Commons License 2016.06.11 0 0 15945

Sziasztok!

Egyik ősömről Svercok Márton-ról keresek információkat,de idáig nem sokra jutottam.

A halotti bejegyzés szerint állítólag 98 évesen halt meg és Besztercebányán született.

A 98 évet túlzásnak érzem,végignéztem a besztercebányai anyakönyveket,de ilyen névvel sehol sem

találtam senkit.

Próbálkoztam több fajta névváltozattal is: Szvercsok,Svrcok,Svrček,Svrcsek,

Lvt szerint "Jellegzetes középszlovák végződésű név, amely azonban részben már magyarosodott hangalakú."

Tehát a Besztercebánya meg is felelne ennek a leírásnak,de mégsem találom az anyakönyvet. Esetleg egy környező faluban születhetett azonban a gyerekei,úgy tudhatták,hogy Besztercebányán született??

 

Svercok Márton fiát Svercok Györgynek hívták. Kysucké Nové Mesto nevű szlovák településen született egy Svrcsek Márton,akinek az apját Svrcsek Györgynek hívták. Lehet,hogy erről a településről származnak az őseim?

Ha igen,akkor mi közük Besztercebányához,hisz a halotti bejegyzésben Besztercebánya szerepel?

Elar Creative Commons License 2016.06.09 0 0 15944

Egy kis utóélet a belinkelt képhez

Igen létezik, hogy 3 ugyanilyen érdekes nevű egyén létezzen ugyanezzel a dátummal.

Dobtam egy hátast....

:)

Az 1862-es a dédapám. Az 1822 (ami egyébként 1823 csak elírták a mormonok) a dédapám nagybátyja.

Az 1895-öst még nem azonosítottam be, de az apja nevéből (is) fakadóan gondolom ő is hozzám tartozik.... :)

 

Mondjuk az is iagz, hogy ezek a keresztelések dátuma, a születés 1-2-3 nappal előtte volt :)

 

De azért érdekes :)

 

 

Előzmény: Elar (15761)
skoumi Creative Commons License 2016.06.06 0 0 15943

emlékeim szerint nekem is 2016-ot mondtak egy éve, de 2016-ból még van 6 hónap és 24 nap :D

 

Előzmény: theow (15942)
theow Creative Commons License 2016.06.06 0 0 15942

Nem lehet, hogy inkább a Pécsi Püspöki Levéltárra gondolsz? Ott valóban van ilyen terv a kalocsai, győri minta alapján, de nem tudom, hogy mikor fog realizálódni.

Előzmény: tomolino169 (15939)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.06.05 0 0 15941

Nem, de a gépen fenn van egy excel tábla, amiben benne vannak a filmszámok. Amire szükséged lesz, az a pontos városrész (nem kerület!), és az időszak.

Fényképezőgéppel azért nem az igazi. Elvileg van fotójegy, de szerintem az inkább iratokra vonatkozik, de kérdezd meg tőlük. egyébként nem gondolom, hogy eszement összeg lenne átküldeni egy oldalt, ami már eleve digitalizálva van a mail címedre, csak azt nem tudom, hogy megteszik e.

Előzmény: Pancsama (15940)
Pancsama Creative Commons License 2016.06.04 0 0 15940

Köszi az ötletet.

Ugyanazt a dobozszámot kell a kérőlapra írni, mint amit az AdatbázisokOnline ad ki a Mikrofilm anyakönyveknél?

Lehet saját fényképezőgéppel fényképezni?

 

Előzmény: Réka_kereső (15895)
tomolino169 Creative Commons License 2016.06.03 0 0 15939

Tavaly olvastam valahol, hogy a Baranya megyei levéltárban tervezik a fizetős, online kutatás lehetőségét 2016-ra.

Azóta semmi hírét nem hallottam, esetleg tud valaki némi benfentes információt? :)

Üdv, szép hétvégét!

Csabavezér5 Creative Commons License 2016.06.02 0 0 15938

Köszönöm, de sajnos nem megfelelő az időszak .

Előzmény: B.Géza (15936)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.06.01 0 0 15937

Köszi, írok!

Előzmény: IndexGábor (15929)
B.Géza Creative Commons License 2016.06.01 0 0 15936

Üdvözletem.

 

Törökszentmiklóst kutattam, kutatom. Ha érdekel meg van születési:1740-1800, házassági:1743-1810, halotti:1743-1810. Esetleg ha konkrét neveket keresel  ha van egyezés segíthetek. 

Előzmény: Csabavezér5 (15935)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 15935

Üdv! Engem egyebek mellett Törökszentmiklós és Jánoshida település akönyvei érdekelnének.

Előzmény: IndexGábor (15930)
Csabavezér5 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 15934

Kutatható "élőben" csak fizetni kell. http://gyeleveltar.hu/

Előzmény: egonca (15933)
egonca Creative Commons License 2016.06.01 0 0 15933

Győri egyházmegye anyakönyvei esetleg vannak Neked?

Előzmény: IndexGábor (15930)
chab7hu Creative Commons License 2016.06.01 0 0 15932

Jesszus Mária!

 

Mire lenyomtam az elküld gombot megvilágosodtam. Hát a születési évszám lesz: 1829, 1844, 1845 stb :D  Bocs a bénázásért! Késő van!

Előzmény: chab7hu (15931)
chab7hu Creative Commons License 2016.06.01 0 0 15931

Sziasztok!

 

Egy 1866-os házassági anyakönyvben (Szatmár vármegyei település ref. ak.) azt látom az életkor helyén több esetben hogy nem 19,22,34 stb - tehát évek lennének beírva hanem 829,844,845 és így tovább. Mi lehet ez? Hétnek túl kevés hónapnak túl sok. Annál a házasságnál ami engem érdekelne is a vőlegény 829 a menyasszony pedig 21. Utóbbi az 21 éves de a férfinél mi lehet ez a 829? Köszi ha valaki tudja a megoldást!

IndexGábor Creative Commons License 2016.05.31 0 0 15930

Ha 1895 előtti szkennelt anyakönyvek érdekelnek, nekem van néhány településről születési, házassági, halotti. Ha érdekel, akkor írj az fsmagnet.ng@gmail.com címre, hogy konkrétan mit keresel?

Előzmény: hor-vathy (15920)
IndexGábor Creative Commons License 2016.05.31 0 0 15929

Jó eséllyel hozzám kell fordulni :) Lehet hogy tudok segíteni. Írd meg az fsmagnet.ng@gmail.com címre hogy mit keresel, aztán meglátjuk....

Előzmény: Réka_kereső (15925)
IndexGábor Creative Commons License 2016.05.31 0 0 15928

Garantáltan nem vírusos, de akinek kétsége van az ellenőrizze le itt: https://www.virustotal.com/hu/

56 virusirtóval nézik meg a feltöltött fájlt. Ami gyanúra adhatna okot, hogy egy 'Qihoo-360' nevű pontosabban nevenincs vírushajkurászó heurisztikus kereső algoritmusa (HEUR/valami...) fals észelést ad. A heurisztikus kereső algoritmusok meglehetősen bizonytalanok, elvileg intelligens, gyakorlatilag sokat hibázó módszerek, nem vírus mintát keresnek a fájlokban, hanem megpróbálják elemezni a program működését, ami azért egy embernek is nehéz feladat, egy programnak sokszor beletörik a bicskája.

 

A nem támogatott böngésző üzenetnek nincs jelentősége, ettől a programnak tökéletesen kell működnie. Egyébként nem a gépen használt böngészők verziószámával elégedtelenkedik a FamilySearch honlapja, hanem az FSMagnet beépített böngészője miatt irogatja, mert az tényleg kicsit öregecske. Ezen sajnos egyelőre nem tudtam segíteni, de mint írtam, ez nem okoz működési zavart. Ha mégsem megy, akkor máshol kell keresni a hibát.

Előzmény: Pancsama (15864)
vadász2 Creative Commons License 2016.05.31 0 0 15927

Ez itt nem téma, esetleg kérdezd meg a levéltárat ;-)

(valószínűleg minden további nélkül)

Előzmény: Réka_kereső (15925)
Tepi91 Creative Commons License 2016.05.31 0 0 15926

Sziasztok bocsi a zavarásért, csak érdeklődnék, hogy Arad vármegye, konkrétan Csermő község anyakönyvei online nem érhetőek el?

Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.30 0 0 15925

Témát váltanék. ;-)

A Fővárosi Levéltárban lehet kérni az egyházi anyakönyvekből másolatot? Vagy az egyházhoz kell fordulni?

vadász2 Creative Commons License 2016.05.30 0 0 15924

Mint feldolgozó, tudom, hogy ezzel lehet segíteni a MACSÉ-t (persze mással is - pl. tablóképek, sírok, emlékművek stb.).

A MACSE támogatja is ezt a tagságon belül - ha jól tudom, feldolgozóknak félárú a tagság.

Hogy a nagypapa születését a neten lehet (vagy nem lehet) megkeresni, az nem a MACSE sara (sőt!), hanem a törvényalkotóké és a (félre) alkalmazóké.

Örüljünk, hogy meg lehet szerezni a nagypapa születési bejegyzését a NET-ről, régen ez sem volt. Reméljük, hamarosan még több lehetőség lesz - akár a neten, otthonról elérhetően is, ami egy kutatónak nagy könnyebbség...

Előzmény: 4904 (15921)
Kolibri1830 Creative Commons License 2016.05.30 0 0 15923

Nem áll szándékomban belülről bomlasztani a Macsét. Mikor elkezdtem a családkutatást nem állt rendelkezésemre se a mormonok által internetre feltöltött anyakönyvek sokasága, sem a Macse adatbázisa. De úgy vélem érdemes őket gyarapítani, ezért is csatlakoztam először a mormonok indexeléséhez, majd később a Macse feldolgozásához.

Előzmény: 4904 (15921)
Elar Creative Commons License 2016.05.30 0 0 15922

Senki nem tánadta a Macset. Tényleg gáz ha a nagyszülő szül idejét a netről kell kinézni,  de milyen jó hogy érdekli az unokát.... 

Mert pl van olyan eset is amikor a nagyapa meghal a Donnál a szülő meg még csak fél éves sincs... 

 

 

Előzmény: 4904 (15921)
4904 Creative Commons License 2016.05.30 0 0 15921

De nagyon tudjátok mit kéne csinálni a Macsesoknak. Azt gondolom az elég baj ha egy családfa kutató legnagyobb problémája az hogy a nagypapa születési bejegyzését csak a NETről tudja megszerezni. 

istván

Előzmény: Kolibri1830 (15918)
hor-vathy Creative Commons License 2016.05.30 0 0 15920

Bár az az időszak, amit keresek nincs meg, de jó, hogy felhívtad a figyelmet. Az 1895 előtti anyakönyvekről még nem találkoztam fotózott 

anyaggal.

Előzmény: Pancsama (15904)
Elar Creative Commons License 2016.05.29 0 0 15919

Sztem kár erre apellálni. Sokan lusták, vagy nincs idejük rá. Illetve azért nem olyan könnyű kiolvasni némelyik anyakonyvet :) 

Sztem a tagdíjból kellene felvenni 2 adatrögzitőt főállásba

Előzmény: Kolibri1830 (15918)
Kolibri1830 Creative Commons License 2016.05.29 0 0 15918

Csak megerősíteni tudom ezt a véleményt. A legnagyobb segítség az lenne, ha a Macse-tagok nem tudnák le 5000 forinttal az egyesületi létüket, hanem tevékenyen hozzájárulnának az adatbázis bővüléséhez.

 

Előzmény: vadász2 (15916)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.29 0 0 15917

Valóban. ez ki is ment a fejemből. :-(

Előzmény: Elar (15913)
vadász2 Creative Commons License 2016.05.29 0 0 15916

Minél többen dolgoznak föl, annál több lesz a nem budapesti anyakönyv is... ;-)

Előzmény: Réka_kereső (15908)
Pancsama Creative Commons License 2016.05.29 0 0 15915

A 100 éves szabály miatt ugyan még nem kutathatók szabadon az 1918-as születési anyakönyvek (se online, se levéltárban), de ha már 30 éve meghalt az illető, akkor a halottiból ki lehet nyerni az születési adatokat, illetve a házasságiból 75 év után.

 

Előzmény: Réka_kereső (15912)
Pancsama Creative Commons License 2016.05.29 0 0 15914

Köszönöm az infót és az ötletet is.

Előzmény: theek (15911)
Elar Creative Commons License 2016.05.28 0 0 15913

Gondolom  a 100 éves szabály miatt nincs fent

Előzmény: Réka_kereső (15912)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.28 0 0 15912

Sziasztok, keresek egy 1918-as újpesti születési anyakönyvet, de az FS-ben csak 1915-ig találtam születésiket. Van valakinek ötlete, hogy hol lehet a többi?

Köszi!

theek Creative Commons License 2016.05.28 0 0 15911

Üdv. az FS. -től a köcsönzés a következően zajlik: 1/ megkeresed a lakóhelyedhez legközelebb eső mormon egyházat s megkérded van e mikrofilmolvasójuk , mert a filmet nem neked küldik el hanem a gyülekezetükbe ,  tudsz választani  hogy melyikbe. 2/ kikeresed a film számot , majd megrendeled , előre útalva, külföldi vásárlásként .3/ Ha megérkezik a film, 2 hét vagy 2 hónap attól függ ,hogy merre van a film , akkor jeleznek és mehetsz nézni.  Ennél egyszerűbb az Online Adatbázisban megnézni ,hogy digitalizált e a kereset település és ha igen akkor levéltárban megnézni .

Előzmény: Pancsama (15907)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.27 0 0 15910

Ma is tanultam valami újat, ami megkönnyíti az életem. :D Köszi az Arcanum-os infót!!!
Igen, a Macse-n, bár csak pár nevet kerestem Borsodból, de nem nagyon volt szerencsém. Ettől függetlenül pár száz órát már így is megspóroltam vele.

Előzmény: Pancsama (15909)
Pancsama Creative Commons License 2016.05.27 0 0 15909

Az Arcanumot viszont ingyen is elérheted 198 intézményi pontról! Itt van az ADT hozzáférési pontok listája: http://arcanum.hu/hu/adt/

Hol találtál kevés nem budapesti anyakönyvet, a MACSÉ-nél?

 

Előzmény: Réka_kereső (15908)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15908

Egyetértek. 5000 nem sok egy évre. Az Arcanumnál egy hónapért kell ennyit fizetni. Viszont elég kevés nem budapesti ak-t találtam. :-(

Előzmény: Pancsama (15906)
Pancsama Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15907

Ha tudod a FS mikrofilm számát, lehet, hogy ki kéne kölcsönözni a filmet (egyelőre csak a szám jár, mert magam még nem próbáltam, de a logikusnak tűnő lehetőséget ott látom a FS-n).

Előzmény: Elar (15905)
Pancsama Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15906

Nekem úgy tűnik, évente 5000 Ft tagdíjat megér a MACSE. Épp most szántam rá magam a belépésre ;) Nem hiszem, hogy meg fogom bánni, hisz annyiszor futottak már oda a szálak.

Előzmény: Réka_kereső (15901)
Elar Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15905

Ismét elővettem Schaffarsch rokonaimat. végre volt 2 órám és elmentem a Lángliliomba.

Sajnos sokra nem jutottam.

Az FS-en Józsefváros és Ferencváros van feltüntetve a gyerekek születési helyén. Az apuka Józsefvárosi templomban kapta a halottiját és elvileg itt is született 1836 körül.

De nem találom!!!

Ugyebár a 8. és 9. kerületet nézegetem.

Időm lejártakor vettem észre, hogy kb 2x van megjelölve a kivánt időpont amit nézegettem.

Utána az is feltűnt, hogy 9. kerületben Józsefváros szó szerepel a leírásban sok helyen.

 

Most akkor hogy van ez????? tudna valaki segíteni, hogy most akkor hol keressem a Józsefvárost? :)

Pancsama Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15904

A FamilySearch Catalog a megoldás. Itt van Fadd-é:

https://familysearch.org/search/catalog/results?count=20&placeId=77071&query=%2Bplace%3A%22Hungary%2C%20Tolna%2C%20Fadd%22&subjectsOpen=386422-50,747843-50,488604-50

 

Nagyon hasznos a FS catalog, de vannak korlátai:

Van, ami csak indexelve van, kép nem látható - ezzel az a "baj" néha, hogy sok a téves átírás.

Van, aminél kép is van - ezzel az a "baj", hogy sokáig tart böngészni, ill. amíg az egyes oldalakat letölti.

Van, ami se indexelve nincs, se kép nincs, viszont a mikrofilmet ki lehet kölcsönözni kb. 1500 Ft/tekercs.

A legtöbb csak indexelt tekercset is lehet kölcsönözni. A kölcsönzéses (fizetős) módot még nem próbáltam. De a megszerzett adatok alapján már tudod, hogy mit keress a levéltárban.

 

Ha más település kell, akkor ezen a linken https://familysearch.org/catalog/search kezdd el beírni a település nevét, és a legördülő menüből válaszd ki, ami érdekel, majd kattints a SEARCH-re. Onnantól pedig már értelemszerű kell kattintgatni a megfelelő "Church Records" vagy "Civil Registration"-re.

 

Előzmény: hor-vathy (15900)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15903

Kutatott esetleg valaki Csehországban?

Elar Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15902

Nekem a Macse bejött. Sok találatom volt ott

Előzmény: Réka_kereső (15901)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15901

A Hungaricana-n nem. Ott nagyrészt közjegyzői iratok vannak, pár újság, fogolykönyvek, budapesti cím és lakjegyzék, ilyenek. Anyakönyveket a FamilySearch-ön vagy a Macse-n érdemes, de a Macse fizetős. Leginkább az FS-en lévő szkennelt anyakönyvek vannak indexelve, de nagyon hasznos.

Előzmény: Azima (15899)
hor-vathy Creative Commons License 2016.05.26 0 0 15900

Üdv.

A Tolna megyei Fadd anyakönyveit kutatom. Az 1790-1800 körüli időszak halotti és házassági adatai érdekelnének, a születésiről van másolat a MOL-ban.

Ezekről az anyakönyvekről sem a helyi lelkipásztor, sem a Ráday levéltár nem tud. Ugyancsak nem találtam a megsemmisült anyakönyvek listáján.

Elképzelhető, hogy a születéseket Faddon, a halálozást és a házasságot máshol anyakönyvezték?

Azima Creative Commons License 2016.05.25 0 0 15899

Én régebben a Lángliliom utcába jártam. Ott is digitalizálva vannak már az iratok? (Gondolom igen). A Hungaricanan lehet anyakönyveket is keresni?

Előzmény: Réka_kereső (15895)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.25 0 0 15898

A hadisíron nem találtam több rokont, de a veszteséglistában lett egy talán rokon, de még nem sikerült még sehova berakni. :-)

Nálunk a nagyapám, a dédnagyanyám és az édesapám évtizedekig kereste sikertelenül. Ha tavaly vagy tavalyelőtt nem teszik rendbe önkéntesek a miskolci Hősök temetőjét és a hadisír nem dolgozza fel az ott található sírokat, még ma sem lenne meg. Nagyon hálás vagyok ezért nekik!

Sajnos sem a dédnagyanyám, sem a nagyapám, de még az apám sem élhette már ezt meg. :-(

Ez van.

Előzmény: lilabogyó (15897)
lilabogyó Creative Commons License 2016.05.25 0 0 15897

Szia! Én ahogy írtam,csak dédapám nevét ismertem;hadisir.hu-n nem leltem, radixindexen megtaláltam viszont a veszteséglistán.Aztán egy forumon olvastam a bécsi kirendeltségről(lehet h már más az elérhetőségük ahogy olvasom). Beszkennelték a rá vonatkozó sort,ezen szerepel: szül hely,év ,halálának napja,helye,ezrede,százada,rendfokozata, hogyan halt meg,hol-mikor-ki temette el.Hihetetlen érzés volt majd' 100 évvel később megtudni mindezt.Még élnek unokái,az ő szüleik apa nélkül nőttek fel;sajnos  ismert temetőről nem tudni azon a vidéken...

Előzmény: Réka_kereső (15896)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.25 0 0 15896

Phűűűű! Köszönöm. A dédapámat 1921-ben nyilvánították holttá, de csak idén derült ki a család számára, hogy Miskolcon a hősök temetőjében van eltemetve. :-/

Most egy másik rokont keresek, aki 1914-bn házasodott, de a felesége kb másfél évvel később, mint özvegy újraházasodott és mivel a házassági ak.-ben nincs ub, ezért gondoltam, hogy nem ágyban párnák közt halt meg, elvégre kitört az I. vh. :-) Viszont nem akartam végignyálazni másfél év sok száz oldalát, de lehet, hogy kénytelen leszek. :-)
Mindenesetre köszönöm a rengeteg infót!
Azt lehet tudni, hogy a militaria.hu oldalon tudnak részleteket mondani a dédnagyapám halálával kapcsolatban? A hadisír oldalon megtaláltam a sírját, de szeretném tudni, hogy mi történt.

Előzmény: Pancsama (15890)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.25 0 0 15895

Én két hete voltam a BFL-ben és digitálisan kutattam az anyakönyveket. Egyházit és államit egyaránt. Nem kellett előre kikérni. Közjegyzői iratok közül is viszonylag sok be van már szkennelve és a Hungaricana-n lehet kutatni.

Előzmény: Azima (15894)
Azima Creative Commons License 2016.05.25 0 0 15894

Üdvözlet. Mivelaz elmúlt időszakban eléggé elhanyagoltam a kutakodást, elrohant mellettem egy kis idő. Ezért szeretném megkérdezni, hogy a levéltári kutatás olyan -e mint 2-3éve. Kikérem mailben a mikrofilmet, és bent azt nézem vagy most már elektronikusan számítógépen kutatok? Köszönöm a válasz(oka)t.

Prelleg Creative Commons License 2016.05.24 0 0 15893

A "Hungary, Jewish Vital Records Index 1800-1945"-re a Familysearchön újabb adatok kerültek fel. 

 

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum bécsi kirendeltségének az email címe úgy tudom, már megváltozott: 

http://www.militaria.hu/adatb/leveltariuj/content/hm_him_hl_bécsi_kirendeltsége

 

God:Boy Creative Commons License 2016.05.24 0 0 15892

Nagyon sok az I.VH során az eltünt, ismeretlen körülmények között elesett katona. Öket holtá nyilvánítási eljárás lefolytatása után anyakönyvezték.

Előzmény: Réka_kereső (15888)
Pancsama Creative Commons License 2016.05.24 0 0 15891

Bármelyik lehet.

Például amikor böngésztem a Mezőkovácsházi halotti anyakönyveket, rengeteg olyan, 1914-1917-ből származó bejegyzést láttam, amiből kiderült, hogy az illető a pl. a doberdói hadszíntéren halt meg, de minden egyéb, a nevén kívül, "ismeretlen". Olyan is volt, hogy 1917-ben jegyezték be, hogy 1916-ban halt meg valaki egy távoli harctéren - nyilván akkor értek oda a papírok.

Az 1944 szeptemberi anyakönyvi bejegyzések viszont hemzsegtek olyanok nevétől, akik ott estek el (halál oka: fejlövés, haslövés, elvérzés stb.) Mezőkovácsháza környékén, más közük nem volt a községhez (én még úgy tanultam, hogy a német hadsereget üldöző szovjet Vörös Hadsereg csapatai A közelben lévő Battonyánál lépték át először a trianoni Magyarország határát 1944. szeptember 23-án).

Egy közeli hozzátartozóm (aki már több mint 107 éves lenne) születési anyakönyvét megtalálva meglepve láttam a pontos bejegyzést, hogy meghalt 1996-ban - pedig gyerekkora óta nem is járt a szülőfalujában.

 

Előzmény: vadász2 (15887)
Pancsama Creative Commons License 2016.05.24 0 0 15890

Hadisír nyilvántartó: http://www.hadisir.hu/hadisir/

 

Előzmény: Réka_kereső (15881)
ancibaba Creative Commons License 2016.05.23 0 0 15889

Nekem  van olyan a családban, hogy három József volt a gyerekek között. Születési ak. első gyermek József volt, meghalt születés után pár órával, következő gyermek lány volt, a következő megint fiú, akit Józsefnek kereszteltek, ő 15 évesen halt meg, majd született a következő  József, aki megélt 75 évet. És máshol is találkoztam már hasonlóval. Régen ugya az volt, hogy a "név" tovább éljen. 

Előzmény: Réka_kereső (15859)
Réka_kereső Creative Commons License 2016.05.22 0