Tatus itt a tegnapi C betűsöm,Mohácsról való valamilyen Mária kápolna alapjából,a fiatalember szerint aki mellesleg helytörténész és vízimalom restaurálásán munkálkodik azt mondta hogy török kori,bár Capával ebben kételkedtünk
Ismerem, de én tulajdonképp 2 (!!) napja vagyok gyűjtő szó szerint és már van kemény 9 téglám. Az egésszel pár hete ismerkedtem meg egy miskolci előadáson.
igen, a HC stimmel, nekem is van valahol ilyen kivitelű HC-s. De meglepően észlelem, hogy milyen sok téglád van Kelecsényből. Megsúghatnád, merre keresgéljek.
Az én tudomásom szerint nincs Felsőkerecsend nevű település, pláne errefelé és valóban Kelecsény akar az lenni szerintem is. a HC lehet az edelényi kastély névadójának betűjele: Hullier-Couburg, de attól függ hol került elő a tégla.
Tatus már beizzította a képeket is, köszi. Egyébként Tatus Kelecsényt akart írni Kerecsend helyett, feltehetően. Visszatérve Radvánszkyra, én a bányászatkutatás kapcsán találkoztam a nevükkel. Mellesleg én kétlaki vagyok, részben az AEA tégla határozza meg lakhelyem, részben a HCEU .. gyökereim ide kötnek. Te merre felé brékelsz? :)
ha már Felsőkerecsend, akkor a többit is fellövöm. Annál is inkább, mert már jó rég megígértem szblacinak. Sokat nem tudok róluk, talán a HC az edelényi Coburg birodalom téglája?
Radvánszky Béla báró lesz az R B (1849-1906). Neves tagja volt a családnak. Báró, művészettörténész, tudományos és egyházi pályát is befutott, koronaőr is volt. Ezen a linken hosszan olvashatsz róla.
Mielött beizzítanád azokat a félelmetes maketteket,hát tudod ,én is pont erre gondoltam,válasszál fegyfernemet ( ha már sör virsli most nem lehet) akarom mondani téglát,választhatsz GEP-es ből, meg GEP-és ből, melyikből kérsz??Tavaszi találkozón leisszuk (lerendezzük) majd!!:-)))))
A felderítők milyen állatfajhoz tartoztak /Mélységi felderitő/???
Ginsi a galvácsi Glatter Henrik nagy földesura volt a településnek és környékének. Tipped valószínűleg 100 %. A kurityáni Radvánszky is jó elképzelésnek tűnik, de nem biztos. Esetleg a B lehet hogy nem báró, hanem valamelyik Radvánszky keresztnevének kezdőbetűje. Mert szerintem ragot nem nagyon tettek téglára, csak inkább egyházi titulust. Inkább névbetű, monogramm lehet az R B. A környékemen lakhatsz, és én is szeretek kirándulni.
szia, nyilván vannak adataid is, amik alátámasztják a megfejtést. Kurityánban egyszer jártam, évekkel ezelőtt, ezzel az eredménnyel (a 3.-on nem tom, hogy a korona alatti címerpajzsban mit is kellene látnom?). A 4. meg felsőkerecsendi.
Eddig irkáltam és címkéztem a téglákat,lehet hogy több is van csak még nem tudok róla:-)))) Högyészi találkozóig van még egy kis idő! Hacsak addig nem tekergek el felétek!:-))De azért látom teli vagy kalanddal:-)
Ha csak kettő akkor nincs gond, már megijedtem hogy sokkal több hehe. De ha jól tudom nekem nálad több van?? nemde? Bárhogy is számolok sehogy sem jön ez így ki nekem :) Csabi majd egyeztessük oké, mert tudod éjjeliőr létemre nem megy jól a számítas......... technika :(
Mit szóltok ahhoz a két megfejtésemhez, hogy a kurityáni RB tégla Radvánszky Báró téglája, illetve a galvácsi GH monogram Glatter Henrik jelentéssel bír? Reális?
Mindegy hogy barna vagy hogy úszik gőzhajó mégsem lehet,Exxit koma nem lehet politikus se szerintem:-)) végül is nekem mindegy rossz ember nem lehet,legalábbis a hozzászólásaiból ítélve....halkan jegyzem megy már 2 téglám van nála...:-))))) benned sem csalódtam Freddy?! :-))
Üdv mindenkinek egy hasonló C betűs téglát én is kaptam ma Mohácson,ugyanis túrni voltunk,Capaval és Csirke-bácsival,72 -féle téglát hoztam haza ,persze ehhez nagyon nagy mértékben hozzá járult Csitár Pista Bólyról amit itt is köszönök neki!!! Pár darab különleges kéménytéglával is gazdagabbak lettünk holnap teszek róla képeket
csak azért kérdeztem, mert a környéketeken is van mélyített C, ott Coburg. Meg aztán van koronával is (nekem sajna nincs), domború C és HC (Herceg Coburg). Valamennyi Pusztavacsról
Hűűű dúl a fegyvernemi sovinizmus! De, nehogy valaki félreértse, csak a régi dolgok jutnak eszembe: nyulak (lövészek), konzervesek (hk-ók), buffogók vagy böfisek (tüzérek), harctéri vakondok (műszakiak), bár nekünk határőr kutyáknak minden barna vállapos nyúl volt annak idején)