A Karajsóra márciusban mentem fel, de friss hó volt, viszont növényzet még nem. Drégely várától érkeztem, s a Börzsönyi kékről, mikor a csúcs közelébe értem, kezdtem kapaszkodni, előbb erdészeti úton, majd ösvényen. Pénzásás felől többen jöhetnek fel, mert déli irányba jóval kitaposottabb ösvény vezet le.
No, ami az állomás- és megállóhelyi neveket illeti:
A diósjenői vonalon:
Magyarkút-Verőcemaros vá. -> Magyarkút-Verőce mh. (régebben állomás volt forgalmi szolgálattal, amely a 90-es évek elején megszűnt, ma megállóhely)
A szobi vonalon:
Verőcemaros vá. -> Verőce vá.
Verőcemaros felső mh. -> Kismaros mh.
Tehát Verőcén kell szvsz pecsételtetni, az felel meg a régi Verőcemaros állomásának (amely annak idején Verőce és Kismaros közigazgatási egyesítésével jött létre).
Azt a fedelet - ha jól rémlik - hangvetőnek hívják, alapjában véve egy homorú tükör, funkciója pedig az, hogy a prédikáció mennybéli dörgedelemnek hassék...
Az egykori, pontosabban átmeneti Verőcemaros rubrikába én a biztonság kedvéért verőcei és kismarosi pecsétet is kértem, mintkét faluban a vasútállomáson adnak bélyegzőt, vagy január 11-én a Wass Albert-emléktúrán lesz szép lenyomatú Verőce felirat :-)
Nincs jegykiadás, lelakott az épület. 2007. januárjában még láttam bent fényt és mozgást, karácsonyi díszt az ablakban, úgy tűnt, lakják, de mostanra kihalt. A vonaton a kalauz adja a jegyet, amelyen az induló és a célállomás is szerepel.
Be is gyűjtöttünk mindent, amiért nem kellett nagyon "félre menni".
A csúcsgyűjtésben pont úgy állsz, mint mi: 4/27. Csak annyi az eltérés, hogy nekünk négy van meg... :o))
Hátha más is olvassa: BT ezüstnél, ahogy olvasom, a már nem létező Verőcemaros igazolására a mostmár Magyarkút-Verőce névre hallgató vmh-nál szokás bélyegeztetni. (Ott még van jegypénztár????) Nógrád felől hazavonatozáskor a megálló előtt pár-tíz méterre felállítva láttam egy, a vonattal szembe fordított régi állomásnév táblát, amelyen még tisztán olvasható a Verőcemaros felirat.
Úgyhogy aki meg akarja magát örökíteni egy már nem létező település névtáblája alatt, az siessen! :o))
3 napot töltöttönk augusztus közepén Csákváron, ideális környezetben: közvetlenül a Haraszt-hegy lábánál, ahol a tanösvény is halad. Innen indultunk szombati, összesen 20 km-es körtúránkra. A Haraszt-hegyi tanösvény jelzése szépen felfestett, zöld tölgylevél. A hegy számos pontjáról remek kilátás nyílik, magára Csákvárra, a Zámolyi-medencére, vagy épp a Szóló-kőre, illetve a kilátópontok ördögszántásosak, ami külön látvány, nekem ezek nagyon tetszenek. A tanösvény után a Gántra vezető műútra értünk ki, elérve a sárga sávot, s újfent találkoztunk szemben a Vértes egyik jellegzetességével: tengerszint feletti magasság tekintetében ugyan nem rendelkezik komoly bércekkel, de környezetéből kiemelkedő, meredek, sziklás, sziklagyepes, karrmezős hegyoldalakkal igen, ami impozáns megjelenést kölcsönöz.
Rövid műutas szakasz után a közepesen jelzett sárga balra tér, erdőbe, majd kiér, enyhe emelkedő után fennsíkszerű terepen halad, körben karrmezők vagy erdők, vagy épp vöröslő bauxit. A sárga sávból felfelé halad, derékszögben a Z-, erre váltottunk, hangulatos tölgyerdőben, kényelmesen emelkedő úton, közben őz ugrott és menekült tőlünk, Rozi kutyának több se kellett, percekig nem tudtuk előrángatni, ment a vad nyomán. Mit ment, rohant, persze utol nem érte. A Z- folyamatos emelkedéssel gyönyörűszép mezőre ért az Öreg-hegy 300 méter feletti pontjához közeledve, itt ágazott el a zöld sáv jobbra, irányt tartva a zöld háromszögön mentünk tovább. Sáska mindenütt, zöld imádkozók, némelyik jó súlyban, szerintem már gyomrában a hímmel az aktus után. Ezeknek sem lehet könnyű :-) Nagyon szép ez a terep, hosszan halad a réten a jelzés, majd kisebb erdei szakasz után 310 méter fölé megy, innen, pontosabban egy háromszögelési ponttól remek kilátás nyílik körbe. Erdők, lankák, karrmezők, odébb Zámoly. A Z3 beér lassan egy fenyvesbe, s innen már Gántra ereszkedünk, a fák mögül már hol a templom, hol a temető, hol a főutca bukkan fel. A vörös csillagos emlékműnél értük el az aszfaltot 8 km-nyi gyaloglás után, ahol lélekben már nagyon készültünk a Vértes Vendéglőre, annak hideg sörére, esetleg túrós csuszájára, s persze pecsétjeire... ehelyett zártkörű rendezvény tábla fogad az ajtóban, hát nem esküvő van? Ezeknek sincs jobb dóguk... le kellett hát mondanom az őzikés bélyegzőről, túrajelentésbe pedig jobb híján eltettem egy blokkot, amit a párszáz méteres továbbsétálás után talált lottózó-sörözőben kaptam. Itt elidőztünk, majd vissza az emlékműig a főúton, onnan a zöld négyzeten mentünk a Meleges alá. A Gánti Bauxitbányász-múzeum és földtani tanösvény persze jóval ismertebb, hiszen kiépített, tárlat is van, viszont a jelzetlen úton megközelíthető, Melegesen lévő felhagyott bauxitbányát azért érdemes megnézni, mert ha lehet, még koncentráltabban olyan érzése van az embernek, mintha a Marson lenne. Sajnos a dimbes-dombos terepet felfedezték a krosszmotorosok is, az egy dolog, hogy kint a Tájvédelmi Körzet tábla... Csákvárra vissza folyamatosan a sárga jelzésen mentünk, 1-2 elágazásban hiányoltam a navigációt, de alapvetően jól jelzett szakasz, térkép segítségével is jól lehet haladni, a GPS-es felmérések is pontosak. A friss Cartographiás Vértes-térkép szerintem nagyon jó lett, kb. olyan bőséges információkkal, mint az atlaszok, a hátoldalon a szokásos településismeretőkön túl a vértesi gombafajokig, állat- és növényvilágig, túraleírásokkal megspékelve.
A gánti bélyegzőt pedig jobb híján majd pótolom szeptember 12-én, mikor úgyis erre kéktúrázunk, remélem, péntek délután-este senki sem házasodik :-)
Azért célszerű gyűjtögetni az aranyfotókat, nekem is hamarabb volt meg a fénykép onnan, mint a bronz. Közben a jelvény már megvan, az ezüsthöz is csak Kisirtáspuszta hiányzik, na azt szeretném majd a Hegyes-hegy-orommal kombinálni.
Nekem még a Tar Péter-hegy, a Kámor, a Vár-bükk és a Hegyes-hegy orom hiányzik a 27-ből. Szeretném még idén megmászni mindet, bár e 4 csúcsból csak kettő fűzhető fel ésszerűen egy túrára, a Vár-bükk és a Hegyes-hegy orom, de inkább 4 külön menetet tervezek.
Nagyon kevés idő maradt a túraterv elkészítésére (csütörtök este döntöttük el, hogy kiruccanunk), és a cetli, melyre felírtam a "jelszót", az asztalomon maradt.
A könyvtár miatt csak 16:00 után lehetett menni, és most ez volt a fontos.
Azért kerestük meg. (Még BT bronzunk sincs, úgyhogy az "aranyfotótól" még ingen messze állunk.) Már nem egészen úgy néz ki, mint anno. Leginkább olyan, mint aminek valaha volt, de már nincs gondos gazdája. A forrás-foglalás meglepően jó állapotban van, csak a környékére férne rá egy kis "tájrendezés". Hangulatos pihenőt lehetne itt kialakítani, bár egy kiszáradt, félreeső forrást vszínűleg úgysem látogatna senki...
Úgy tervezzük, hogy vegetációs időn kívül újra megpróbáljuk, bekombinálva hozzá a Csehvárat (bemelegítőnek), és a Karajsót (csemegének). A Kőkapu lesz a levezetés.
Igen, volt csodálkozás (megmosolygás) a piros + vonalán. Azért örülök, hogy ott nem lefelé kellett jönnöm, mert az szerintem még ennél is nehezebb lett volna.
Egy kis ráadás.
Börzsöny csúcsai
Fenyves-hegy
A hétvégém anyósoméknál telt, de vasárnap délután lett egy kis szabadidőm, így nekiindultam a kerékpárútnak. Hatalmas forgalom volt rajta, ami igazán örvendetes. Páran mondjuk nem ismerik a KRESZT (lehet, hogy úgy gondolják a kerékpárúton azt nem kell használni), de már nem tudnak felbosszantani az ilyen jelenetek sem, végül is van fék a bicajomon.
Rendkívül erős ebédem volt, így Vácig csak "lájtosan" tekertem, onnan indultam be igazán. Közben már feltűnt a távoli célom, amit gyorsan le is fényképeztem. Hamar elértem Verőcét és megkerestem a piros sáv jelzést. Utoljára 2000-ben jártam rajta, ugyanis akkor voltam a Lemaradás ttúrán - természetesen bicajjal.
Az aszfaltos kanyargás hamar végetért a 75-ös vasúti vonal felüljárójával és az út kövesre váltott. (Autóval érkezők figyeljenek, mert az utca végén van két - előre nem jelzett - fekvőrendőr is.) Ekkor ismét feltűnt a hegycsúcs, de már másik nézőpontból. Jobbra tekintve pedig a Dunában lehetett gyönyörködni. A meredekség nem volt vészes, így tényleg jó volt nézelődni. A kereszteződések jól voltak jelezve, tehát nem volt gond a kanyarodásokkal sem.
Két átjátszóállomást is mellőztem mire elhagytam a hétvégi házakat. Itt keményedett be a meredekség és lett az út technikásabb. Aztán egy jobb kanyar és már az erdőben érezhettem magam. Innen már nagyon közel van a csúcs, amit az információstábláktól jobbra találtam meg. Szenzációs volt a kilátás, bár napfelkelténél talán még szebb lehet. Az igazolást könnyű megszerezni.
Visszafelé "megnyomtam" a kerékpárutat, aztán Vácott meglátogattam a Dómot és a Hétkápolnát is.
Nekünk meglett a Kőkapu csúcsköve, a BKT-ről elindul a csúcs felé egy széles erdészeti út, majd amikor jobbra fordul, onnan kell balra fel indítani a csúcstámadást, persze ez viszonylagos, mert pártíz méter hossz pár méter szintemelkedéssel. Igaz, február végén voltunk, akkor nem volt sűrű aljnövényzet.
"A Z+ becsatlakozása után nem sokkal balra egy pár métert kell egy földúton egy tisztásig megtenni ahhoz, hogy megtaláljuk az Őzike forrást (BT arany). "
Sajátos, tetszetős megközelítés. Kár, hogy (a tényszerű részektől eltekintve) több sebből vérzik. Leginkább ott, ahol a mangunkkal hozott(?) keleti szimbolikát párhuzamba hozza az ősvallásokra jellemző monumentális alkotásokkal (csillagászati tájolású utak) és a szándékosan vagy véletlenül ezekkel átfedésbe kerülő keresztény elnevezésekkel és létesítményekkel. A zavart és az erőltetett "belemagyarázkodást" csak fokozza, hogy a középkorra vontkozó elképzeléseit részben újkori földrajzi és helynevekkel próbálja igazolni.
Ennek ellenére nagyon érdekes és elgondolkodtató írás. Tetszik.
Olyan sok lelkendező beszámolót olvastam a Börzsönyről, hogy elhatároztam, alaposabban megismerem ezt a hegységet. Mivel az OKT „csak” átfut a Magas-Börzsönyön, kerestünk egy másik hosszú útvonalat, ez lett a Börzsönyi Kék. A stílus ugyanaz: igyekszünk minden útba eső látnivalót felkeresni.
Szép nap volt a mai. A hihetetlenül jól szervezett tömegközlekedésnek köszönhetően ¾ 4-kor (!!!nem tévedés!!!) ébredtünk. Na, ez azért túlzás. Szóval ekkor óbégatott Gergő telefonja. Villanyt gyújtottunk, és bambán néztünk magunk elé. Kinéztem a gyönyörű, csillagos égre, és meg voltam győződve, hogy ez csak félreértés lehet. Aztán még kiöntöttem a lefőzött kávé egy részét, de végülis egy óra múlva már ott dideregtünk a nógrádi buszmegállóban. Ötkor sztereóban hallgathattuk a hajnali áhitatra szólító kongatást a két konkurens fohászati vállalat tornyából. (Hogy tudnak itt még aludni?!) Aztán bevágódott a busz, és elindultunk Rétságra.
Diósjenőn helyi-járatosdit játszottunk. A busz egy csomó utcába bement, több helyről tolatva fordult vissza. Volt olyan kereszteződés, ahol háromszor mentünk át. Aztán, amikor azt hittük, hogy mindjárt célba érünk, még bement egy Tolmács nevű zsákfaluba is. Így már érthető, hogy az egyébként 16 k távolság leküzdése miért tart ¾ óráig! :o) Rétságon piszok hideg és bezárt kocsmák fogadtak, nomeg az a tudat, hogy csak 40 perc múlva lesz csatlakozásunk. Hatkor az elsőként kinyitó egységben ittunk egy kávét, és megpróbáltunk kiolvadni. Sajátos figurák kezdték itt a napjukat. (Mármint rajtunk kívül. Mi ugyebár teljesen normálisak vagyunk: egy buszra váruk hajnalok hajnalán, hogy átjussunk vele a Börzsöny túloldalára, csak azért, hogy utána a hegyeken keresztül visszagyalogoljunk…) Honton ismét vártuk a csatlakozást egy darabig, de végül negyed nyolckor már a bernecebaráti „Sopronis” presszóban ültünk. Valaki írta, hogy itt szép bélyegzőt lehet kapni. Így is van.(BT ezüst) A Börzsönyi Kék stemplijéért meg átsétáltunk a szomszédos műintézménybe. A BK igazolására a település címerét tartalmazó, nagyméretű, igényes egyedi bélyegzőket telepítettek a szervezők. Rögtön a kocsma után akadt egy kéretlen idegenvezetőnk: egy spánielbe oltott puli (vagy fordítva…) állt elénk, és határozottan követve a K jelzést, kivezetett a faluból! Közben türelmesen megvárta, amíg fotózgattunk a közösségi háznál, és a tájháznál. (Utóbbi szombaton 10-12 közt nyitva van, egyébként a szokásos telefonos egyezkedéssel nyitják ki. Most nem próbálkoztunk.) Kutyánk az erdőben is jött velünk, de ott már mögöttünk kullogott. Jó egy km után visszazavartuk, amit rendkívül bánatosan vett tudomásul. Mérhetetlenül csalódottnak látszott szegényke. Az útvonal rendkívül jól jelzett, és könnyen járható. Érezhető emelkedő-lejtő alig alig van rajta, kimondottan szelíd, majdhogynem „síkvidéki” nyugitúra. A szakasznak jelentős része vezet át hosszú irtásréteken, ezeken jelzőkarókat vertek le, két helyen finoman humoros grafikájú oszlopra vésték a terület nevét. Az ellenőrzőkódokat kihelyezett táblákra és fatörzsekre festették, eltéveszthetetlenek. Az irtásokról csodaszép a rálátás a Börzsöny délebbi vonulataira. Mindazonáltal ezt az útvonalat szerintem inkább tavasszal érdemes megtenni. (Ha tehetem, meg fogom ismételni.) A magas nyárvégi fűben és gizgazban nehéz szépséget látni, bár a rovarvilág, főleg a pókok és a lepkék nagy számban képviseltetik magukat. A széles, sok helyen nehézgépek által felvágott dózerutakon a parlagfű is igen jól érzi magát. Mi is igen jól éreztük, lévén mindketten allergiásak rá. Helyenként sárgállott a nadrágunk a virágportól. Nagyon jó ütemben haladtunk. A rejtélyes és hangulatos Csitári-keresztnél megtaláltuk a kódot is és a darazsakat is, így - bár csábítóak voltak az asztalok - nem pihentünk meg. A Jelenc-hegynél, egy farakáson ücsörögve reggeliztünk. (Börzsönyi Várak) A fakitermelésnél használt gépek sajnos annyira szétvágták és kiszélesítették az útkereszteződést, hogy az ősi sáncnak a nyomát sem tudtuk felfedezni. Csak a kódját. :-( Következő „nevezetes” pontunk a Kőkapu csúcsa volt. (BCs) Itt már szép erdőben haladt az út. A Kőkapu gerincére nehezen törtettünk fel a szedres-csalános hegyoldalon. Bár indult egy ösvényféle megfelelő irányban, de az hamar kikopott alólunk. Maga a gerinc viszonylag jól járható, bár sok, embernél magasabb, nagy csalánfolt van rajta. Sokáig kóvályogtunk fenn, de a csúcskövet nem találtuk meg. Valószínűleg valamelyik csalános takarta el előlünk. Dolgunk végezetlenül ereszkedtünk vissza az útra.
Ez így leírva eléggé egyszerűnek tűnik, de a sűrű csalán-szeder rengetegen nehéz volt áttörni. Diszkomfort érzetünket számottevő mértékben befolyásolták a túlfejlett növényzet talajközeli régiójában nagy gyakorisággal fellelhető faágak kusza halmazai. Röviden: igen sz.r volt! Mellesleg Gergő a csalánra is allergiás… :o) Mindenesetre igazat adtunk azoknak, akik szerint nem ez a legkedvezőbb időszak a csúcskeresésre. Továbbra is hangulatos környezetben haladtunk a vár feljárójáig. (BK) Innen hamarosan elértük a Nagyoroszi felé menő K+ elágazást. A néhány új jelzés után egészen a Z útig már csak alig néhány, szemmel láthatóan a török időkből ránk maradt K+ -et láttunk. Igaz, komoly erőfeszítésünkbe került volna eltévedni: a széles dózerutat mélyen bevágták a hegyoldalba. Mintha egy árok fenekén haladtunk volna. A tolólap karmainak a nyoma még jól látszott a nemrég bolygatott talajon.
A Z jelzést egy többszörös elágazásnál értük el. Nem ártott a tájoló, bár inkább csak megerősítésnek kellett. Később már az avittas felfestések jól követhetők, különben is csak menni kell egyenesen a sínekig. :o) Fél egykor érkeztünk a lepusztított Drégelyvár vmh-hoz. (BT ezüst) Az uccsó vonat délben ment el, a következő háromkor jön. A faluból ugyan hamarosan indult volna busz, de Rétságon megint várnunk kellett volna 40 percet, amit egy porcikánk sem kívánt. Ígyhát mit volt mit tenni: alászálltunk a Pokol mélységes bugyraiba. :-0
Valaki említette egyszer, hogy itt leledzik egy „Pokol” névre hallgató kocsma, hát ezt látogattuk meg a falu közepén. Mostmár legalább tudom, hogy jó helyre kerülök, ha utolsót kongatnak. :o))
A fedett terasz ácsolt asztalainál megettük a konzerveinket, legurítottuk jól megérdemelt sörünket/kólánkat, majd átsétáltunk a falu túlvégén lévő vasútállomásra. Jó fotótémát kínál itt az egyik hajdani állomásfőnök által alapított mini vasúti skanzen, hajtányokkal, sínautóval, régi km-kövekkel. Az alapítónak is van itt egy kis elékműve, szerintem vastagon ott lenne a helye az Emlékhelyek II.-ben (ha lesz ilyen)! A vonat beérkeztéig a padokon terültünk el. Gergő ide is elcipelte a könyvét, én meg jót aludtam a Börzsöny atlaszon. Szó szerint, ugyanis azt használtam párnának. A jegy árát megspóroltuk: a vonaton kellett volna venni, de a kalaj felénk se nézett.
