Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2017.06.03 0 0 4371

Tegnap már azt írták a hírekben, hogy az évszázad végéig +0,3 fokot jelent Trump döntése, bár azt nem tudom, hogy hogy tudták ilyen hamar kiszámolni. :-)

 

Mindenesetre arra fel lehetünk készülve, vagy inkább már csak a gyerekeink, unokáink, hogy  a 21. sz. második felére pokoli éghajlati viszonyok alakulhatnak ki a Föld egyes részein.

 

Várhatóan a Térítők környékén meghúzódó száraz és félszáraz övezetek lesznek a legnagyobb vesztesek, itt hatalmas területek szó szerint alkalmatlanok lesznek az emberi életre, ezekből az övezetekből majd tíz-, sőt százmilliók próbálnak a Föld szerencsésebb régióiba kivándorolni. 

Mindez hatalmas káosszal fog járni, a következmények megjósolhatatlanok és beláthatatlanok.

Előzmény: polária (4367)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.03 0 0 4370

Amit már írtam korábban is:

egy a környezeti ügyekben kifejezetten műveletlen, sőt tudatlan elnök, aki a kérdésben rossz tanácsadókra hallgat (lényegében a szén-és olajipar által pénzelt szervezetekre).

 

Sajnos az USA így működik, nem tudsz ellene mit tenni, a demokrácia az USA-ban lényergében egy kamu, 4 évente választhatsz lényegében rossz és még rosszabb, ostoba és még ostobább között...

 

No, nem mintha itt az EU-ban olyan túl nagy igazi demokrácia lenne, de ebbe most ne menjünk bele...

Előzmény: polária (4367)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.02 0 0 4369

Hú, de jól működnek itt bizonyos információs csatornák.:-)

 

Lásd a hiányzó két hozzászólást.

 

Pedig még a kódolással is megpróbálkoztam. :-)

 

Hiába no, az információs szupersztrádák korát éljük, villámgyors keresőmotorokkal.:-)

 

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2017.06.02 0 0 4368

Csak egy kis kultúrtörténeti érdekesség, nem is igazán értem, hogy miért ebbe a topikba tettem be, inkább valamelyik történelmi topikba kellett volna. :-)

Előzmény: polária (4366)
polária Creative Commons License 2017.06.02 0 0 4367

Trump miatt sül meg a világ?

Nem érti, miért hisztizik mindenki amiatt, hogy Trump kilépne a nemzetközi klímaegyezményből? Mindent a szájába rágunk. irja az index.hu

polária Creative Commons License 2017.06.02 0 0 4366

Kaspar ez már ÜLDÖZÉSI MÁNIA általad ezt fejezd be ! én a legjobb indulattal is csak nevetni tudok azon amiket idelapátoltál a szabadulő mérges kőmüvesekről.

Előzmény: Törölt nick (4365)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.02 0 0 4365
Szimfónia Creative Commons License 2017.06.02 0 0 4362

Ennek csak az lehet a következménye, hogy a Világ leszámol az USA-val. Gazdaságilag összeomlasztja őket, ehhez csak annyi kell, hogy lesz@rják a dollárt, és egy új pénzre térnek át. Az USA pedig nyomtathatja magának a dollárt, amíg csal lesz papírjuk.  Az USA cégek tönkremennek, és már nem fogják szennyezni a levegőt. Más megoldás nincs.

Előzmény: dave6847 (4361)
dave6847 Creative Commons License 2017.06.02 0 0 4360

Trump döntött: felrúgja a történelmi klímaegyezményt

195 ország írta alá, de az Egyesült Államok kilép az Obama által szentesített párizsi egyezményből. Az amerikai elnök kamunak tartja a klímaváltozást.

A baj az hogy a klima folyamatos romlása  mostantpl  f e l g y o r s u l  !

Törölt nick Creative Commons License 2017.06.02 0 0 4359

Most legalább látható, hogy miért törvényszerű a nagy Összeomlás. Főleg azért, mert demokrácia van. A demokrácia azt jelenti, hogy mindenkinek egyenlő szavazati joga van. Mintha egy viharba került hajó kapitánya választásakor a részeges matróznak ugyanannyi joga lenne, mint a normálisnak. Hát, most egy részeges lett a kapitány.

Előzmény: dave6847 (4358)
dave6847 Creative Commons License 2017.05.28 0 0 4358

Ez az elkeseritő.

A Föld vezető gazdasági katonai tudományos országa első embere szemlátomást NEM ÉRT HOZZÁ. Piff puff beszállt sőt megnyerte az elnöki posztot. Nem mintha a konkurrencia értelmesebb lett volna :)) Trump tele pofával kamunak nevezte a klimamelegedést ! Ha ilyen az ELNÖK milyenek akik rászavaztak ? és ez KÉRDŐ mondat !

https://hu.wikipedia.org/wiki/Donald_Trump

Ugyan mán Izidóra ! ez nem politika csak A G G O D A L O M hogy a Föld nevü planéta környezetvédelme ilyen alakoknak is ki van szolgáltatva !

http://www.ozonetvmedia.hu/ozonenetwork/ismeretterjesztes/20130515-egyenlito.html

Előzmény: Törölt nick (4357)
Törölt nick Creative Commons License 2017.05.28 0 0 4357

Nem is akkora ökörség különben.

 

Lehet, hogy Trump otthon ha nem is ostoba, de egysíkú gondolkodású vagy ellenérdekelt tanácsadókkal vette magát körül, akik  - tegyük fel - gondosan ügyelnek arra, hogy az elnökhöz ne jussanak el a klímaváltozással kapcsolatos valós tudományos tények.

 

Namost Trump elutazik a pápához, akivel fél órán át magánbeszélgetést folytat, a vaskalapos tanácsadók kizárásával.

 

Szerintetek miről volt szó, hogy ki melyik futballcsapatnak szurkol???...:-)

 

Bár a pápáknak már koránt se van akkora spirituális hatalma, mint pl. a középkorban, a pápa még mindig a keresztény világ legfontosabb spirituális vezetője, akinek a véleményére a vezető politikusok is adnak.

Előzmény: friss szél (4356)
friss szél Creative Commons License 2017.05.27 0 0 4356

persze, hiszen Rómában van a világosság, nem tudtad? :-)

Előzmény: polária (4355)
polária Creative Commons License 2017.05.27 0 0 4355

Trump beszélgetett emberekkel, és alakul a véleménye klímaváltozás-ügyben

Már sokkal okosabb a témában, mióta Európában járt.

dave6847 Creative Commons License 2017.05.21 0 0 4354
pk1 Creative Commons License 2017.05.19 0 0 4353

Nyilván nem jó hirtelen sok koffeint fogyasztani, de - a főcímmel ellentétben - itt nem csak kávéról volt szó, az energiaitalokban egyebek is vannak, a kereszthatások is fontosak.

Előzmény: rhemaáb (4352)
rhemaáb Creative Commons License 2017.05.19 0 0 4352

Így visz minket sírba a mértéktelen kávévedelés

Egy 16 éves fiú esete mutatja, mihez vezet az óvatlanság.

polária Creative Commons License 2017.05.16 0 0 4351

A dízelautók kipufogógázában lévő nitrogén-oxid miatt világszerte évente 108 ezren halnak meg idő előtt - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

A halálesetek  egyharmada  arra vezethető vissza, hogy az utcai károsanyag-kibocsátás jóval túllépi az engedélyezett, laboratóriumi értékeket - írják szakértők a Nature című tudományos lapban. Az idő előtti halálesetek közül 11 400 az Európai Unió területén következik be.

A kutatásban olyan rangos ökológiai szervezetek, intézetek munkatársai vettek részt, mint az amerikai International Council of Clean Transportation (ICCT), az ausztriai székhelyű Alkalmazott Rendszerelemzés Nemzetközi Intézete , a Környezetegészségi Elemzések , a Coloradói Egyetem és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet.

A kutatók mérései szerint a dízellel üzemelő járművek évente 4,6 millió tonnával több nitrogén-oxidot bocsátanak ki, mint amennyi a jelenleg érvényben lévő határértékek szerint engedélyezett lenne. 2015-ben a teljes kibocsátás 13,1 tonna volt.


A nitrogén-oxidok a talajközeli ózon előanyagai: erős napsugárzás hatására kémiai reakciót indítanak el, amelynek során ózon keletkezik. Ezek az oxidok a levegő finomporterheltségét is növelik. A Volkswagen körül kirobbant botrány óta ismert, hogy sok dízellel működő jármű több káros anyagot bocsát ki az utakon, mint az ezt mérő előzetes teszteken. A kipufogógázt közvetlenül az utcai forgalomban mérő rendszerek segítségével egy kutatássorozattal megállapították, milyen mértékű a többletkibocsátás.

A kutatók a dízeljárművek 11 legnagyobb piacán - Ausztráliában, Brazíliában, Kínában, Indiában, Japánban, Kanadában, Mexikóban, Oroszországban, Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és az Európai Unió 28 tagállamában - elemezték a dízelautók szennyezőanyag-kibocsátásnak káros egészségügyi kihatásait. Ezekben az országokban, illetve régiókban értékesítik a világ dízelautóinak 80 százalékát.

rhénai Creative Commons License 2017.05.14 0 0 4350

http://csipcsirip.com/a-tanchazmozgalom/

Izlése dolga mindenkinek....Mindenesetre inkább táncoljanak népiesen mint roncsolják az élővilágot roncsderbivel meg qvadozással és terepmotorozással !

Előzmény: Törölt nick (4349)
Törölt nick Creative Commons License 2017.05.13 0 0 4349

Ráadásul pont ma van a Táncház napja, amely egyúttal a magyar népi tánchagyományok ünnepe is.

Minden évben május második szombatján ünnepeljük.:-)

1972. májusában Budapesten kezdődött a táncházmozgalom, amely magyar "találmány", de már külföldön is kezdik átvenni.

Előzmény: rhénai (4348)
rhénai Creative Commons License 2017.05.13 0 0 4348

https://hu.wikipedia.org/wiki/Madarak_%C3%A9s_f%C3%A1k_napja

madarak és fák napja :)) ez TETSZIK !

Előzmény: Törölt nick (4347)
Törölt nick Creative Commons License 2017.05.13 0 0 4347

Május 10. pedig a Madarak és Fák napja. :-)

Előzmény: rhénai (4344)
rhénai Creative Commons License 2017.05.13 0 0 4346

ez még csak nem is vicces....

Előzmény: Az Igazi Endi (4345)
Az Igazi Endi Creative Commons License 2017.05.12 0 0 4345

a vilagvege mar megtortent:

 

https://www.youtube.com/watch?v=Bu_pqP7_IUE

rhénai Creative Commons License 2017.05.06 0 0 4344

Ugye  itt az  anyák napja !

Dehát ugy helyes ha a Föld-ANYA napja is egyuttal ! Vagy ahogy sok helyütt mondják : Föld-anyácska ! Isten éltesse glóbuszunkat. Ne legyen mindig a szokásos spirituszos csörtetés fel az Egbe sietősen. Én inkán MATERIA-lizálnék !

Egynek érzem magamat a Földdel ! Igen !

http://eletmodszer.com/blog/foldanya-termeszeti-nepek-es-gondolatok.html

Törölt nick Creative Commons License 2017.05.04 0 0 4343

Dicséretes ennek a norskviking milliomosnak a hozzáállása, de egy fecske sajnos nem csinál nyarat, a gazdagoknak végre fel kellene ismerniük, hogy a nagyobb vagyon nagyobb társadalmi és környezeti felelősséggel is jár.

Előzmény: dave6847 (4340)
Törölt nick Creative Commons License 2017.05.04 0 0 4342

Soha nem látott éhínség következhet be Fekete-Afrikában:

 

http://www.origo.hu/gazdasag/20170502-ehinseg-van-afrikaban.html

 

Milliók vannak veszélyben az éhínség és a fegyveres konfliktusok miatt. A második világháború óta nem veszélyeztetett ennyi embert az élelmiszerhiány, mint napjainkban. 

 

http://www.origo.hu/nagyvilag/20170412-folyamatos-ehinseg-es-fegyveres-konfliktusok-teszik-lehetetlenne-az-emberek-eletet.html

rhénai Creative Commons License 2017.05.03 0 0 4341

Afrika lényegesen többet fogyaszt/ana mint amit megtermel !

http://www.origo.hu/gazdasag/20170502-ehinseg-van-afrikaban.html

Egyre többen É H E Z N E K  !

dave6847 Creative Commons License 2017.05.02 0 0 4340

Magyar milliárdosok figyelem :

Visszaadja vagyona nagy részét az olajmilliárdos Egyelőre egy nagy óceántisztító kutatóhajóval kezdni a világ javítását

dave6847 Creative Commons License 2017.05.01 0 0 4339

Itt a megoldás, 
amivel elfelejtheti az áramszámlát

A napelem megfizethető és gyors megtérülést biztosít. Bizony már nálunk is !

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!