Én mielőtt újra főzném, próbálnék különböző arányokban semlegesebb kevésbé utópárlatos pálinkát hozzákeverni, mivel az újrafőzéssel a ,,jó aromák is herélődnek ". Az a 10% -os up jelleg viszonylag nagyon kevés. A kiváló rumokat is két alapanyagból keverik, aquardiente (egymenetes) adja az alapot, és a semleges ( többször desztillált) szesz keveréke adja a termékek sokoldalúságát. Újrafőzéskor réz rendszer esetén van réz eleje, és nagyon minimális előpárlat is.
Hogyan készítsünk jó pálinkát? Cefrézési, főzési ismertetők, főzőberendezések, tanácsok,videók, tesztek, gyakran ismételt kérdések a következő linkeken:
:)) Üdv. Ezt a "lekvár" titulust szerintem mellőzzed itt a fórumon belül mert igen bezavaró szó. Az eljárásod amit leírtál,hasonlót már halottam de nem innen a fórumról. Azt megkérdezhetem hogy a "nálunk" az melyik országrészt takar? Várost nem kell írnod csak kb...hozzávetőlegesen érdekelne mondjuk mint megye,ha ez Magyarországon belüli tájvidéket jelenti és nem a hétpecsétes titkot... Nógrád megye felső Ipolysági vidékén,egy kőhajításnyira Szlovákiától készítik 1-2 faluhelyen hasonlóan a lepárlást és az alszesz ilyen fajta (nyereséges??) felhasználását. De ha nem akarsz...akkor ne válaszoljál,csak érdekelt volna:))
Én a szeder pálinkámat 3 szor főztem át mert zavaros volt, de a harmadszor lepárlás után is zavaros maradt. Fél év után letisztult az anyag magától és a tetejéről az úszkáló fehér valamit leszűrtem. Szóval nyugi.
Segítséget szeretnék kérni, újra kell főznöm a tisztázást mert utópárlatos lett. Erre vonatkozó tapasztalatom még nincs, csak annyit tudok róla amit az irodalomban megtaláltam:
-20-30%-ra vissza kell higítani vízzel
-majd újra lepárolni
Fontos infó lehet a kérdéseimhez, hogy az alszesz le nem párolt részével nem keverem össze ismét a párlatot szennyeződés miatt, akár jó ötlet lenne a későbbi utópárlat felhasználás miatt akár nem. :)
Eddig ez rendben is van, a kérdéseim a következők:
- szükséges-e ilyen esetben rézelejét, előpárlatot leválasztani? Ez nyilván is tapasztalatból kiderülhet (kiszagolván a megoldást), de érdekelne
- a megváltozott arány miatt számíthatok-e bármi különlegességre, pl. egészen kevés utópárlatra kell számítanom (10%-nál nem becsülöm többre az arányát)?
- alapból jó ötlet-e a le nem főzött alszeszt újra összekeverni az újrafőzni kívánt párlattal?
Erre szeretnék választ kapni, előre is köszi mindenkinek az építő gondolatokat!
Pl: van 300 L cefrém, az üst 50 literes. 50 liternyi cefréből lejön pl: 10 l alszesz. A főzés megkezdése után a lé elkezd savanykásodni olyan 6-7 l után. Nálunk ezt elteszik és az utánna lejövő 3-4 litert visszaöntik újra az üstbe a következő feltevéshez. És így tovább amíg a cefre el nem fogy. Az eredmény szinte már kellemes ízű 40 - 45 fokos alszesz. Amit higitás után addig finomíthatok amíg pl: az anyag 52 fokos lesz. Ekkor az alszesz alkoholtartalma 0 %. S mivel nem tartalmaz savanyú vizet akár meg is ihatod. Így nincs utópárlatom, ami alkoholt tartalmazna.
Igen, ez volt a pálinka eredeti jelentése. Ez szigorúan véve csak 2002-ben változott meg, amikor rájöttek, hogy nehéz lesz eredetvédett italtfajtát csinálni a magyar gyümölcs- és törkölypálinkából, hogyha nincs neki külön neve:) Akkor találták ki, hogy a pálinka ne jelentsen semmi egyebet.
Mondjuk az 1800-as években még tényleg jellemző volt, hogy az olcsóbb helyi égetett szeszeket nem osztották kategóriákba alapanyag szerint, de ha belegondolsz, ez azóta sem változott, hanem azóta egyszerűen csak kihalt Magyarországról a gabonából, krumpliból, borsóból és egyéb finomságokból készült pálinka. (Pontosabban a finomszesz vette át a helyüket.) Ami megmaradt a finomszeszen kívül, az ugyanúgy csak pálinka maradt. (A borpárlat nem, de az már 200 éve is francia hagyomány alapján készült itthon – és minden további párlatfajtára is igaz, hogy ha készül itthon, akkor valamilyen külföldi hagyomány alapján készül.)
1 viszont nagyon erdekes es figyelemre valo momentum hogy abban az idoben alapanyagbol- barmibol amibol fozni lehetett szeszt (gyumolcs,gabona,kolomper azaz krumpli) Palinkanak neveztek...:))
A töményszesz (akkori szóhasználattal: „pálinka”) adóztatása egykorú az élvezeti szeszfogyasztással. Nem modern találmány a szeszadó, és nyilván itthon sem csak az 1800-as években találták ki. A töményszesz elterjedését gyakorlatilag az összes (korábban sör- és borivó) kultúrában kisebb-nagyobb alkoholizmus-hullám követte, amit mesterséges áremeléssel (=adóztatással) kellett letörni, szükség szerint helyileg vagy országosan. Persze azért az adóbevételt sem bánták. A szóban forgó időszakban (1848) már a fél ország ipari krumpliszeszen vegetált (ahogy arról Széchenyi pár évvel korábban kimerítően írt), szóval ekkor már biztosan jó ideje nem volt adómentes. Bár érdekes, hogy ekkor és utána még jó ideig nagyon alacsonynak tűnő szeszadót szedtek a maihoz képest.
