Egyetlen egy turazos beszamolot olvastam a neten, igaz a srac a 100m tavon ment, masok futottak. Teljesen meg voltam gyozodve, hogy ez futo esemeny, de ezek szerint belepo szintu amatoroket is szivesen latnak.
Kapcsolodoan, azon is meglepodtem, hogy USAban vannak olyan 50k ultrak amiken szinten tt szintu idok vannak, de futo esemenyek befuto eremmel stb.
910 mért kilométer van benne, meg legalább 100 km méretlen séta és kirándulás.
A belseje tök rendben van, és nem is szakadt ki sehol sőt nem látszik az sem, hogy gyengülne valahol az anyag. Illetve párszáz km után kisujjnál az egyik cipőn eleresztett a varrás, de a Mister Minitben pikkpakk megvarrták.
A talpon még bőven van minta, a sarokrész leghátulját kivéve (pedig alapvetően középtalpra érkezem). Még jól használható, de ha kicsit sáros vagy murvás az út, vagy ha sprintelek, már érezni, hogy nem új.
A csillapítás a kezdeti "alig érzem a talajt" jellegtől indulva már 3-400 km-nél kezdett keményedni, mostanra pedig már igencsak minimálra változott.
Gore-Tex: Igazán nagy áztatásban nem volt része. Néhány pocsolyán nyugodtan át lehet vele gázolni... főleg, ha 1-2 havonta impregnáló sprayt is kap.
Azért vettem GTX-es cipőt, mert az előző Adidas Akármiben egy csepp harmat is kb. árvízként volt érezhető. Ezentúl nem fogok törődni a GTX-szel: kapjon a cipő rendszeres impregnálást, 1-2 óra edzést akármlyen vizes zokniban kibírok, hosszabb tára meg technikai zokniban megyek.
Mivel mostanaban volt egy csomo 100 Miles of Istria beszamolo megneztem az oldalat. Jovore erre el kellene menni, abszolut nem feszes idokorlatok vannak a tavokon, pl 42,3 km +1100m/-1250m 10 ora alatt. Jovore szervezzunk egy forumkirandulast? :)
Nem csak állfelkopás, hanem jobb az, ha nem videóról lesi el valaki, hanem szakember jelenlétében próbálja, aki egyből korrigálni tudja, ha rosszul csinálná.
Olvastam, hogy a labszar izmainak megerositesevel elvileg a bokasullyedes korrigalhato. Vagy csak veszek egy ludtalp betetet es beleteszem valami occso neutralis cipobe.
A Hokaban meg lenne is ra hely, hogy a talp az egy gumiballon lenne es a terepviszonyoknak megfeleloen kemenyebbre, puhabbra fujhatnad. Mekkora agyalasok mennenek, hogy akkor most 1.523584132 vagy 2.1895749 bar-ra legyen felfujva edzesen, vagy versenyen.
Akkor én is. Asics Cumulus 17. 960km van benne, de az elmúlt 180-200 kilométert már ritkásabban futottam, mert megvan régóta az új (ugyanez a 17-es, abban 600 km van). Hosszúkat már nem futok benne, résztávoknál vagy tempófutásnál használom azok kb 10 km-re jönnek ki. Nem szakadt sehol a jobb orránál a belső anyg egy kisujj körömnyi részen elvékonyodott, de a külső anyag még tart, nem kandikál ki a lábujjam. Talpán látszik a használat, de rendben van. Viszont a csillapítása már nem az igazi, szerintem tegnap futottam benne utoljára. Ezeket a Cumulus 17-eket elég jó áron, akciósan vettem 23-24 ezer forintért, sajnos már nincsenek. De már megvan az új cipő a Nimbus 18, abban még egy métert sem futottam.
A mostani vomerom (előtte mizunom volt, azóta tetszenek a japán cipők) is elég puha csak gondoltam ha újat veszek akkor hoka lesz mert az még jobban csillapít (nem vagyok pehelysúlyú és nem is akarok az lenni). Amúgy a vomero se volt drága (18k de ennyiért pega is volt). Flyknit lunar-ban gépen szoktam futni néha (az olyan "horgolt" felsőrészes) nagyon jó cipő pedig olyan kis semminek tűnik. Nyilván ezek nem jók terepre, a vomeroban szenvedés volt tegnap 38k-ból kb 6 volt földúton de nagyon sokat kivett a puhaság.