Közben változott a terv, valószínűleg mégsem kevertetek új színt. Ma megnézte a fényező, aki az üzletben dolgozik, és elmagyarázta, hogy mivel spray-vel volt fújva, ezért felejtsem el, hogy a metál ezüst ugyanolyan színű lesz, mint a gyári, mert a metál színnél, főleg ezüstnél, sok mindentől függ, hogy a végső szín milyen lesz, és ezeket a feltételeket nem tudom biztosítani a spray-vel. Azt mondta, hogy inkább kisebb javításokra alkalmas a spray, és a sötétebb színeknél egyszerűbb elérni jó eredményt. Lehet, hogy megpróbálom még egyszer lefújni az instrukciói alapján ugyanazzal a színnel, hátha jobb lesz végül a szín. Mentségemre elmondhatom, hogy két okból próbálkoztam a spray-s fújással: jelenleg nincs pénzem fényezőhöz vinni, az előző fényező pedig csak egy réteg bázist fújt rá (néhol átlátszott az alapozó), és addig is, amíg nem tudom fényezőhöz vinni, le akartam lakkozni, hogy jobban védve legyen az elem. Kell majd új motorháztető, azt is fényezni kell, így majd együtt a két elemet elviszem fényezőhöz, hogy szép legyen. :)
Pár napja volt egy kérdésem, de végül nem jött rá válasz. Jelenleg adott egy metál bázissal és 2K lakkal lefújt, már felpolírozott elem. Tök jól néz ki, csak éppen elüt a szín, ezért holnap megyek új színt kevertetni. A legfontosabb kérdésem az lenne, hogy mennyire kellene megcsiszolnom az elemet, hogy mehessen rá az új metál bázis? Elég a lakkot megcsiszolni vizesen és mehet arra, vagy a bázisig kellene visszacsiszolni? Illetve kell-e rá filler, vagy a megcsiszolt rétegre rögtön mehet az új szín? A lakkozás egy hetes, talán ez is fontos tényező.
Írhatnám a (volt)főnököm számát, de ő hézagspecialista. nem szivesen fetreng rozsdás vackok alatt, hamar megunja, jóvanazúgy. én engedékenyebb vagyok a hézagoknál viszont sokkal jobban érdekel a tartósság kérdése.
Na most ez egy kicsit már múlt idő. Én leszámolóban vagyok, és a következő munkahelyemen nem lakatolni fogok. Egyébként miskolc mellett alsózsolcán van ez a műhely.
az árat már tudtam, és valóban kéne tanítani az iskolában, hogy a számítógépek nem egyformák, sőt a google sem ugyanazt dobja fel minden gépen. azon webshop keresője pont semmit nem dob fel a festékről nálam, így nyilván nem kattintottam rá, amikor megláttam a te listádon is ugyanazt a linket, okoska.............
akkor légyszi mondd már meg, hogy mennyibe kerül 1 flakon.te nagyeszű mikulás, mert a lengyel linkkel nem megyek sokra bammeg. a 2 hazainál meg beírtam a keresőbe, és nincs találtat a termékre okoska.
Nemrég vásároltam egy Extol 100ml 0,8 fúvókás HVLP-s szórópisztolyt, de a 3-dik használat után, a kicsi szűrő, amit kaptam hozzá, ha a helyén volt (tartály alatt) akkor akadályozta a festék permetezését, hol fújt, hol nem, levegő megnyitáskor rögtön nagyot fújt, de utána alig jött valami, ha kivettem, akkor minden tökéletes volt. Kötelező az a szűrő oda? Ha festék szennyeződés mentes, akkor nyugodtan kivehetem? Mert így nem lehet használni, nem hiszem hogy szabályozná a festék mennyiségét a fúvókánál.
Pedig mindig minden teljesen el volt mosva. De valamiért még is akadályozza a festést.
Pont most csinálunk egy ilyet, bár az 23 éves, de a tiéd ugyan ilyen lehet. a munkadíj látatlanban is megnyalja a 250-et, de inkább a 300-at. Ez a lakatos munkadíja. A fényezés ára nagyban függ a lakatosmunka minőségétől. Itt is 300-tól indul a játék, határ a csillagos ég.
Nem tudok linket másolni (amatőr gépező vagyok) ProChrom a festék neve. Most várom a lakk száradását,s este fújom a következő próbákat mert nem vagyok elégedett maradéktalanul. Ki akarom zárni,hogy én vagy a technikám a hibás. Friss chrómhoz hasonlítgatom,s attól még azért elég messze van.
hát azt hiszem a topic "hofi gézája" leszek, na nem azért mert vicces vagyok, hanem mert rajtam fogtok röhögni. de inkább röhögjetek ki, minthogy megcsináljam a kocsit sz@rul.............
a kocsin pár felületi rozsdafolt van alakulóban, ezek kb a féltenyérnyitől az 5 ft-os nagyságig mennek. az alváz 95%-a rozsdamentes. most még megúszom festegetéssel. szóval anno unokaöcsém egy T2-es rommá rohadt transportert restaurált, őt is kérdeztem. oda jutottunk, hogy 100%-ban nem tudom garantálni, hogy mindenhol minden rozsda eltűnik. igen lesz drótkorongozva, rozsdamarózva, meg passzíválva is, de én akkor sem mondhatom, hogy ez 100%. szóval arra jutottunk, hogy mivel az alvázvédő alatt sunyin tud rohadni bármi, ezért érdemesebb lenne annyira lepucolni az alját, amennyire csak tudom, és 2k epoxy alapozó után 2k fehérrel festeni, illetve a küszüböknél rücsizni. nyilván ez nem az a klasszikus alvázvédelem, viszont az autó nem lesz bontva (ok kipufogó, hőpajzsok, hátsóhíd meg a dobbetétek lejönnek), így egy komplett homokfújásra lehetőség nincs. mivel minden tavasszal alá fogok nézni, azt mondta, ez lehet egy jó kompromisszum, így ugyan javítgatnom kell, de nem tud sumákban rohadni olyan könnyen. viszont ő sem lakatos, tehát ez lehet jó elmélet de..............
Ugyan nem cinkes, de Teroson VR4510 -et használok "sima" alapozásra, 1k -s spray.
Egy merci utángyártott küszöb maradékát (horgany bevonatos) lepucoltam lamellás koronggal eléggé (fémtisztára), majd lefújtam 2 rétegben a fenti alapozóval, meg a 4CR rozsdagátlós alapozójával is mellette. Azóta a kocsibejárón pihen vízszintesen. Ez 2015 novemberben volt. A 4CR szélén meg közepén már KEZD kialakulni 1-2 pötty, a Teroson-os rész hibátlan. Télen nyáron szabadon az esőben.
Azóta csak ezt veszem. 3800 / 400ml nem olcsó. De bármivel (kivéve 2k epoxy és washprimer) átfújható, eddig nem marta fel semmi.
Az eleje már tárgytalan, a részleteket nem írhatom le, minden esetre annyit igen, hogy nem 40 éves korom után akartam sajátot nyitni.. :)
A felszerelés meg annyira sajnos nem kevés, már beszereztem a nyújtó/zömítőt, lassan kéne egy angolkerék is majd, kalapáló homokpárna már van stb. Spotter is, ahhoz is tervezek venni bőven kiegészítőket. Nyomató is van, csak huzató nincs még, de egy sima dózer 2 küszöbfogóval néha kéne.. :) ezen kívül majdnem minden eljáráshoz hegesztő, van láng, awi, mig, plazmavágó is akad. Némelyikből kettő, de ha bővülünk, akkor kell még.. szóval bőven van felszerelés igénye így is.
Én mindig mindent máshogy csinálok, mint a többiek, lehet ez a "baj" vagy épp most a jó :))
Viszont a "csak vizsgára kéne 2 folt" típusokat elhajtom, bőven van aki megtákolja nekik. Ha nem hagyják a lehetőséget a rendes munkára, akkor inkább nem is vállalom.
Mi is szeretnénk tiszta, csempézett stb műhelyben alkotni, de sajnos semmilyen pályázaton nem nyertem (sőt, esély sem volt indulni) meg nem is örököltem, úgyhogy lassan építkezünk abból ami bejön :) mondjuk lehet ezért se találok embert, mert mindenki azonnal a tutit akarja. Hát itt palota nincs, de családi jó hangulat és rengeteg meló (ezáltal jó fizetés) az igen.
Azt persze látom, hogy kell a valami a rozsdás dolgok mellé, hogy ne csak a hangulatért járjunk be, de ez is alakul. Rengeteg ötletem van :)