A miniplasztikánál is van némi belső varrat, ami nem biztos, hogy nagyon kicsi, de a külső látható vágás, vagy mi, nem nagyon nagy.
Amúgy, ha állandóan arra gondolsz, hogy belsőleg nincs valami rendben, akkor tudatalatt programozod magad erre, és így is lesz.
Tudom, hogy némileg bizarr, amit írok, de tényleg a gondolataink képesek befolyásolni a testünkben történő gyógyulási és egyéb folyamatokat. Szóval a következő mantrával bátorítalak.
Napról napra egyre jobban és jobban vagyok. Vizualizáld, képzeld el, hogy meg vagy gyógyulva és így is lesz.
Miniplasztika! :) Akkora vágásom van, mint ide Kanada. K&@#*ra idegesít, hogy állandóan nyomja valami a hasamat, képtelenség szabadulni a gondolattól, hogy szétnyílt a belső varrat.
Én a miniplasztikás műtétem másnapján gondoltam úgy, hogy elmegyek az igen fontos lakógyűlésre. Végül nem tettem, pedig szerintem kibírtam volna. Így aztán megemelték a közös költséget. :))
ami a sétát illeti nos az egy lassított felvételhez hasonló mozgás volt.arra kellett nagyon vigyázni ,hogy gödörbe ne lépjek mert az hirtelen rándulással járt a rándulás meg fájással.Napi másfél ,két órát sétálgattam a mütét után egy héttel.
én ráadásul még nyugdíjas is vagyok már:-)Az tény ,hogy háromnaposan villamosra szálltam és besétáltam a dokihoz de az is tény,hogy két év után is bizony érzem a helyét.Nemrég egy hasizom gyakorlat tett be,most lábalok ki a következményeiből.
Egyébként a múltkor olvastam arról, hogy a férfiak nem bírnák ki a szülést, hát lehet, benne valami.
Az az igazság, én lehet, hogy nem bírnám ki, állítólag olyan fájdalom, hogy nem lehet összehasonlítani semmivel sem, csak hogy azt is olvastam, hogy a nők szervezetében éppen ezért fájdalom esetén hormonálisan termelődik valami extra kis fájdalomcsillapító, tehát ezzel is magyarázható a férfiak puhapöcsössége fájdalmak esetén, valamint a nők magasabb fájdalomköszübe.....
Hát, a nők más anyagból készültek. :) Én azt hittem, beszarok, amikor mentünk varratszedésre, az ágyból fölkelés még mindig a modern táncművészetre emlékeztet, de neked gratulálok. :)
Vágtak,és utána a fájdalomcsillapítót amit adtak csak azért vettem be mert fájt a fejem.Vasárnap amikor megkaptam a zárójelentést mondtam is a sebésznek -Érdekes,hogy semmi fájdalmat nem érzek pedig egy 10 centis vágás van...A sebész visszakérdezett-Miért kéne fájnia?Hiányzik magának a fájás? Nem?Akkor meg?.....szóval ilyen "kedves" ember volt.
Tény, hogy sosem leszünk már olyanok, mint régen, de istenem, vannak, akik azért sokkal rosszabbul járnak nálunk. Egy kis húzódással, néha egy aprócska fájdalommal és kis odafigyeléssel együtt lehet élni.
Nekem több mint 2 éve volt a műtétem, és még most sem vagyok önmagam. Elfogadtam a helyzetet, ez van. Nem fogok leugrani emiatt egy tíz emeletes panelház tetéjéről, vagyis inkább csak ejtőernyővel.. :) Szóval arra akartam hajazni itt, hogy nem fogok emiatt búslakodni.. Az élet túl rövid ahhoz, hogy keseregjek! :)
Nekem eddig semmi ilyen nem volt, már félelem, de most lett egy kis kérdőjel, ugyanis nagyon fáj. Eddig is emelgettem, költöztem, és semmi. Mondjuk a sérvkapu ahol volt, az sose volt fájdalommentes a műtét után, de most tök olyan érzés, mint műtét előtt. Pedig hálós megoldás volt. Az is érdekes, hogy hol elzsibbad még a vágás alatt, hol nem, idestova 1 éve lesz a műtét. Sajna nem olyan, mint mikor nem volt sérvem, hiába a műtét. Ki érti ezt? És pont az amit írtál, hogy lelkileg megterhelő, mikor érzem ezeket a bugyogásokat, csikálásokat a hasfalamba, há mindjárt elmegy a kedvem, most mi van ott vajon? Ezek szerint az 1 év sem a teljes gyógyulás, egyáltalán lesz olyn valaha, mint előtte, már mikor még nem volt sérv.
Valaki írta itt a paranoid félelmet a kiújulástól. Na, az van. Mindig érzek nyomást a sérvkapunál, félelmetes. Ha van itt kezdő, nekik újra elmondom: lelkileg megterhelőbb, mint fizikailag.
