Keresés

Részletes keresés

Amida Creative Commons License 2017.10.01 0 0 172857

 

 

Itt semmi szivatás nincs, tudásom szerint. Az emberiség alapvetően mindig  közel ált az újraszületés elfogadásához.

Éerthet, hiszen mindenhol mindenben a körforgást látták ... pl az évszakokban.

 

poncsola fogalmazás is van ... sajnálom  tehát a hedonisták azzal indokolják a némileg élvhajhász életvitelüket, hogy egyszer élünk

én úgy gondolom ez helytelen nézet

 

A Tan elfogadja a reinkarnáció tanítását és úgy tekint rá, hogy pont elegendő visszetérni a szamszárában, ennnél ugyanis se lentebb, sem fentebb nincs semmi.

Semmi pokol, semmi menyország. Az egy másik téma, hogy a buddhista vallásba becsempészték, de hát nagy volt a konkurencia.

 

A katolikus egyház valóban fenyegető volt, mert egy igen kellemetlen pokolbéli léttel fenyegetőzőtt. Ilyesmi a Tanban nincs.

Itt a Buddha úgy gondolta a szamszárától minden épeszű ember előbb utobb már nagyon kellemetlenül érzi magát, és eljut a felébredésig, már ha akar. Ha nem akar az nem baj.

Az akarat szabadsága abban nyilvánul meg, hogy te dönthetsz. Tehát úgy döntessz ahogy akarsz, a felelősség csak és kizárólag a tiéd, de azt senki enm mondja, hogy különösen siettetni kell a dolgot. Akinek itt kellemes az intézze úgy, hogy visszatérhessen.

 

Találó a tudathasadást említeni. Nem sűrün találkozom olyanokkal akik említik, mert igazad van.

De a tudathasadás elkerülésére  keresztül mehetünk az indivisuáción, amiben a különböző dolgainkhoz kapcsolódó tudattartalmakat kell összekovácsolni. Ellenkező eseben úgy negyven fölött egy szétcincált tudattal élhetsz a világban és soha sehol nem találsz  megnyugvásra. Tehát ez megkerülhető.

A Tan nem is vallás, hanem egy teljes semlegességre törekvő létszemléletet támogat. A kiforrott létszemlélet már a te filozófiád  mert életfilozófiája mindenkinek van, akár felismeri akár nem, de müködik. Ebből a nyugalom alkotja meg a bölcsességet. Ez abban a létciklusban valósúlhat meg amelyikben felébredsz. Ekkor tudatod egy új tudatállapotba - egy talán magasabb - tudatszintre jut, és a test pusztulása után el tud szakadni az anyagi világtól. Ez már a végleges megszabadulás. Ettől egy keresztény, vagy egy muszlim azonnal rémületbe is esik. Ahova törekszünk az üres.

 

Még valami a homokkal és az vízzel kepcsolatban, A Tan azt állítja, hogy minden ami van, dharmáknól áll össze. Ezt a 21, sz. tudománya igazolja. Minden azonos elemi részecskékből áll össze, és lesz összetett. Ez vonatkozink az énünkre, amit lehet léleknek is nevezni. Ez kerül végül oda ahonnan jött. Ahol a dharmák vannak - és maximum jelek -az  az üresség.(pokol, paradicsom etc.) megfelel néhány vallás alapjainak, és teljesen megfelel ez a nézet a mmai tudománynak. Ezért a Tan soha nem indult vallásnak, mert tudomány és nem teológia, vagyis csakis filozófiának tekinthető.

 

Most nagyon őszintén remélem, hogy jobban érzed magad és csökkent a te szenvedésed.

Előzmény: Cooperx (172856)
Cooperx Creative Commons License 2017.10.01 0 0 172856

"A valóság olyan mint az óceán vagy a szahara és abban te egy tenyérnyi víz vagy, illetve egy marék homok. Csak más a tudományos megnevezés. Mit tehet itt egy bódhiszattva? Leülhet a járda szélére és sírva is fakadhat. De ez már a te felelősséged, a te dolgod. A munkát pedig el kell végezni, még akkor is ha 10.000-szer kell visszajönöd. Látod hedonistáknak áll a világ, akik azt mondják, használuk ki ahogy lehet, úgyis egyszer élünk.  Fentebb már írtam: De rosszúl tudják."

 

Szintén Tőled: "Látod hedonistáknak áll a világ..."

Még mindig Tőled: "úgyis egyszer élünk"

 

MOST tényleg egyszer vagyunk. Ezzel egyetértesz?

Miért érezzem magam rosszul MOST, azért hogy lehet, hogy később jobb lesz?

Ez egy baromság.

Ez egy tudathasadás.

A kat. egyház szívatta meg így az embereket anno és most is.

 

 

Előzmény: Amida (172839)
evolúciómérnök Creative Commons License 2017.10.01 0 0 172855

a valóság üresség természetét az elektrotechnika működése mutatja legkézenfekvőbben .....így a XXI. századig valójában ezért volt nehezen.. értelmezhető az üresség... s a vele való építkezés lehetősége./ gazdaság - nem több mint az egó jelen léte a fajban a egyed s a fajrovására. Lévén a gazdasági hatalom, az egyed hatalma -kényelme .. mások fölött.. ám nem a tudás egyedszinten való jelenlétének felismerésének szüksége .. mint értelmes-faj.. fejlett civilizáció lehetősége... csak a tudás termékéből való kényelem fenntartása.. így a tudatosodás sem az értelemnek.. csak a hatalom biztosításának iránya...//

Amida Creative Commons License 2017.09.30 -1 0 172853

 

 

neked is van rá esély

a feri is itt kezdte, valahogy úgy mint te, és én őt is szivesen olvasom, meg téged is mert alapvetően tudom értékelni, a törekvőket

de talán ezt nem kell hangoztatni, mert ki tudja hova vezet

van úgy hogy sz elismerés is árt

 

 

már  írtam neked a Tan annyira egyszerű, hogy alig hihető ...

Előzmény: Tiszta tudat (172845)
pájázó Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172852

a valóság ürességtermészetének megismerése .. s a felelősség megélése .. megértésének.. tudatosodás.. nak útja...

nem a logikával van a gond, az értékkel-tudással mi a logika kereteit engedi.

//

" van tudásom,  hiszen van létélményem , mégsem ismerem a világot, meg akarom ismerni a világot, megfogom ismerni a  világot

 

ha a véleményem nem a világhoz szól .. nem ismerem a világot ..." //

Előzmény: pájázó (172851)
pájázó Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172851

nem a logikával van a gond, az értékkel-tudással mi a logika kereteit engedi.

//

" van tudásom,  hiszen van létélményem , mégsem ismerem a világot, meg akarom ismerni a világot, megfogom ismerni a  világot

 

ha a véleményem nem a világhoz szól .. nem ismerem a világot ..." //

Előzmény: Trutyi:) (172842)
pájázó Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172850

találtam egy mantrát a valláskárosultság meghaladására:

" van tudásom,  hiszen van létélményem , mégsem ismerem a világot, megfogom ismerni a  világot"

Tiszta tudat Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172848

 

Nem szoktam ilyent mondani,......buta vagy és rossz szándékú, húzz vissza az ellenszélbe, oda való vagy, itt csak a levegőt rontod!

 

Sajnálom.

Előzmény: Trutyi:) (172844)
Trutyi:) Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172847

Induljunk ki onnan, hogy nem dobjuk ki a jógát a buddhizmusból. Mivel a buddhizmusban két igazság van.. a két igazság így nem lehet másként ha jóga mint, hogy a két igazság két mozgás. Tehát az üresség nem lehet mozdulatlan.

Előzmény: Törölt nick (172846)
Törölt nick Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172846

Az üresség mozdulatlan lenne?

 

Érted te azt, hogy az üresség nemlineáris?

 

Tudja miről beszél?:)

 

Attól tartok igen.

Előzmény: Trutyi:) (172844)
Tiszta tudat Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172845

Köszi Amida.

 

Mindig elcsodálkozom hogy mennyire tisztán látod a dolgokat.

 

Üdv.

Előzmény: Amida (172839)
Törölt nick Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172843

Az Üresség


A tagadás útja során az elkötelezett kereső szembe találhatja magát az Üresség/Semmi jelenségével. Ez körülbelül 850-es tudatszinten következik be. A Üresség látszólag önmagában teljes és elégséges, mozdulatlansága és békéje pedig - a gondolati folyamatok vagy a linearitás bármi más formája híján - lenyűgöző. A kereső azt hiszi, hogy "biztos ez a Megvilágosodás", mivel ez a csend és nyugalom állapota, amely valóban üres, és nem korlátozza sem tér, sem idő. Mivel nemlineáris, ezért az Üresség érzelem- és érzékmentes, ily módon nem rendelkezik ilyen alternatívákkal. Ezt az állapotot haladó tanítványok is magasztalják, pl. az "arhatok" (kal. szintjük 800), akik tévesen azt hiszik, hogy az Üresség a Megvilágosodás legfelsőbb szintje.


Kétségtelen, hogy ha a Semmi lenne a Végső Valóság, akkor nem lenne, aki beszámoljon róla, mivel a megfigyelő is üresség lenne. Ennélfogva ha beszámolnak róla, az azt jelenti, hogy a jelenség tudatosítása révén maga a tudat továbbra is jelen van.


A tévedés kétrétű: (1) Buddha tanításainak félreértése a kifejezések magyarázatának hiányában, valamint (2) az a téves meghatározás, miszerint a Szeretet kötődés és korlát. Ez utóbbi abból adódik, hogy összetévesztik a személyes, korlátozott szeretetet (ami egy "én" és egy "te" között létrejövő érzelem) az Isteni Szeretettel, ami az előbbivel ellentétben Isten nemlineáris, feltétel nélküli jellemzője, amelynek nincs alanya vagy tárgya.


Akinek volt már halálközeli élménye, az tudja, hogy az Isteni Szeretet egy mindent magába foglaló mező, amit megtapasztalni feledhetetlen élmény. Természetéből adódóan valóban szavakkal ki nem fejezhető, és jelenléte olyan, mintha feloldódnánk tökéletes és megtapasztalható teljességében. Az evilági életben ehhez foghatót nem találni. Mélységesen gyöngéd, belülről fakadó határtalan ereje révén mégis végtelenül erőteljes.


A Szeretetként megnyilvánuló Jelenlétnek természetéből adódó tulajdonsága az időtlenség/örökkévalóság. Az Én útján földi idő szerint a Jelenlét egyetlen rövid pillanata is örökkévalóként érzékelhető. Ez egy félreérthetetlen jel. Ezért, ha az óra által mutatott időnek csak néhány rövid pillanatára is, de Tudjuk, hogy mi a Valóság, akkor azt sohasem feledjük el többé. A Buddha tanításai körüli zűrzavar abból adódik, hogy félreértik a "semmi",azaz a linearitás hiányának a fogalmát, azt gondolva, hogy ez a Semmi üressége (a nemlét). Isteni Szeretet nélkül valóban a Semmi állapotában lennénk, és akkor paradox módon a nemlét egy feltehetően lehetséges "valóság" lenne. A "Semminek" megvan a maga szintje, azonban még nem teljes, mivel hiányzik belőle a Végtelen Szeretet, az isteni alapminőség mérföldköve. Korlátoltságát az is mutatja, hogy kalibrációs szintje 850.


Forrás: Dr. David R. Hawkins - Isten jelenlétének felfedezése

Trutyi:) Creative Commons License 2017.09.30 0 0 172842

Javasolnám ha leírtál valamit olvasd el mielőtt tovább küldöd...és tegyél bele logikát is.:)

Előzmény: Amida (172841)
Amida Creative Commons License 2017.09.29 0 0 172841

 

 

Nincs oltalmazó Nágárdzsuna csak egy közönséges ember, akit ember anya és ember apa alkotott és ember is maradt. Egy jó filozófus volt.

Nincsenek Buddhák. Egy Buddha volt ember gyerek akinek a neve Gautama Sidhárta.

Nincs különleges Dharma, mert a Dharma=Törvény és nem embertől való.

 

Nincs lét és nincs nem-lét. Vanság van, és olyanság.

Meg vagy te.

 

... Ha pedig halálnak azt a pillanatot nevezed, mikor a test bomlani kezd, akkor közlöm veled azt senki nem haladta meg a Mélységes halált győző tanítással.

A test nem én vagyok, a test nem az én testem, mert semmi nincs ami enyém. A léten és a nem-léten túl nincs semmi. csak az EGY van és abban külünböző tartalmú itt-és-mostok. Az egyikben elkezdődik a test bomlása, következőben már más vagy. Minden ami összetett állandótlan.

 

Kétlem, hogy Nágárdzsuna nem volt ateista, ahogy Buddha is ateista volt és ahogy én is az vagyok.

Még a rizstermelő paraszt is tudja, hogy a munkára egyedül van.

... csak te beszélsz évek ota marhaságokat.

Előzmény: éljenanihil.:) (172828)
Amida Creative Commons License 2017.09.29 0 0 172840

Rigvéda





5





10





15





20






25Nem volt semminek nemléte, se léte,
nem volt levegő és fölötte kék ég.
Hol volt a világ? Mi takarta, védte?
Hol volt a magasság és hol a mélység?

Az élet még nem vált el a haláltól,
egymásban pihent a nap és az éjjel;
lélegzés nélkül lélegzett magától
az Egy, és magányát dobogta széjjel.

Fekete volt minden, mint mikor éj van,
az idő csak készülő óceán volt;
s ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban,
áttüzesedett s burkából kilángolt.

Megszületett a Szerelem, a lélek
magva és ura minden ösztönöknek;
nemlétig érő gyökerét a létnek
ma is a vágyban keresik a bölcsek.

És mikor a rend a határt kiszabta,
mi volt alul? és mi került fölébe?
Itt vak álmok, ott erők forradalma,
lent bomlás, fent a formák büszkesége.

Megtudtak-e mást is, akik kutatnak?
A titkokat bejárni volt-e szent ész?
S ha istenek is csak azóta vannak,
ki mondhatja meg, mi volt a teremtés?

Ő, akitől van, aki a világra
őrködve néz, aki a maga őse,
Ő, aki csinálta, vagy nem csinálta:
Ő tudja! tudja! – Vagy nem tudja Ő se?

 

Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Vers és valóság

Pontos, nagyon pontos fordítása a Rig-véda Teremtéshimnuszának. Egész sor mindenféle nyelvű Rig-véda-fordításnak, továbbá egy-két hindu filozófiáról szóló könyv megfelelő passzusának az egybevetése volt az alapja. Nem is tudom, hogyan hagyhattam ki a fordítás jelzését, amit különben maga a cím jelez. 1 Az Örök barátaink című fordításkötetemben szintén benne van. 2 Nagyszerűnek tartom az utolsó félsorbeli kérdést, ami egyszerrre olyan bizonytalanná, megfoghatatlanná párologtatja az addig olyan magabiztos hinduista hitet.

Jegyzetek

1 A kötetben a cím önmagában még nem jelzi a költemény fordítás voltát, mint ahogyan a Tao Te Kingc. vers esetében sem fordításról van szó.

2 A teremtés himnusza címmel az Örök Barátaink első kötetében.

Amida Creative Commons License 2017.09.29 0 0 172839

 

 

Ez egy nagyon bíztató poszt, sokkal biztatóbb mint 10.000 köszönöm.

 

Néhány dologra felhívnám a figyelmedet, de most már nyilvánvalóan nem teszek ajánlást, mint ahogy ferinek sem tettem már régóta.

Nincs bódhiszattva, a filozófiának nem eleme azon túl, hogy az elképzelésekeben paradoxok hemzsegnek. 

Egyébként valóban csak a tudat van, erről így szó szerint nem mond konkrétumot a Buddha de állandóan szól a mája és a valóság különbözőségéről. A téves tudás azt jelenti, úgy tudjuk, hogy amit látunk, hallunk, ... .etc . az a valóság.

 

De rosszúl tudják.

 

A valóság az, amit a tűzbe lépés után tapasztalatunk.(másképpen a tűzzel keresztelkedettek ...)

Az okorban a fogalmi gondolkodásban a tűz és a láng egészen másról szólt, mint az égésről.

Erről akkoriban rengeteg tudás volt. Van gyüjtemény amiben 8.000 versszak örzi a dolgot.

Én választottam, majd választassz te is.

 

A jógacsára valójában visszanyúlt Patandzsáliig, hogy megtisztítsa a buddhizmust, mert Vaszubandu idejében már teljesen lebutították és vallásá tették.

Ezzel tevődőtt át a központi kérdés újból a tudatra. Ami egyébként a vallásban fel sem merül és még kellemetlen is.

Én a filozófiát választottam és nem a vallást Majd te is választani fogsz.

 

A fizika területéről én azért hoztam példákat, mert rá akartam mutatni, hogy a fizika azt mondja, nincs tudat vagy nincs tudata odaát  a VALÓSÁGBAN semminek.

Ehhez elég ha ismerem a fizikát és nem kellett bódhiszattvává lennem. Magyarúl a bóhiszattva feltételezése nem  felel meg az advaita nézetnek a lét és a nemlét végletektől mentes kezelésének. A tudat itt müködik, az öt halmaz okán. Tudom hogy félelmetes az ürességgel szembenézni, de az van csak a VALÓSÁGBAN.ami állandótlan vagyis müködik és nem is önálló, mert feltételek és okok függőségében van. Erre szokta mondani, hogy eszetlen pakolódás. Csak éppen képtelen volt elfogadni.

Pontosan azt kell leginkább eldöntened, hogy elegendő-e útravalónak számodra, hogy a Tan ezt kínálta fel, mert ez a VALÓSÁG.

 

A valóság olyan mint az óceán vagy a szahara és abban te egy tenyérnyi víz vagy, illetve egy marék homok. Csak más a tudományos megnevezés. Mit tehet itt egy bódhiszattva? Leülhet a járda szélére és sírva is fakadhat. De ez már a te felelősséged, a te dolgod. A munkát pedig el kell végezni, még akkor is ha 10.000-szer kell visszajönöd. Látod hedonistáknak áll a világ, akik azt mondják, használuk ki ahogy lehet, úgyis egyszer élünk.  Fentebb már írtam: De rosszúl tudják.

 

ps. amikor a vizet vagy a homokot visszadobják oda ahonnan vették önmagát látja és semmi mást. Szóval így tekint önmagára az EGY.

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Tiszta tudat (172832)
Lépcsőzetesmunkakezdés Creative Commons License 2017.09.29 0 0 172838

Igen... De valahogy olyan visszafogottak vallásuk tekintetében. 

Egyáltalán nem beszélnek róla, még ha kérdezem akkor sem. 

Előzmény: Törölt nick (172837)
Lépcsőzetesmunkakezdés Creative Commons License 2017.09.29 0 0 172836

Valamikor régen figyelemmel kísértem ezt a topicot.

Sokan olyan lelkesen irtak erről a vallásról, hogy én azt gondoltam, hogy ennek a vallásnak a követői bölcsek. 

Most, hogy sok Buddhistát ismerek, már nem gondolom ezt. 

Olyanokra gondolok, akik beleszülettek  ebbe a vallásba.  

Tiszta tudat Creative Commons License 2017.09.29 0 0 172833

Feri evvel meg tartoztam neked. Nem a jógacsára filozófiából van ahogyan ígértem,....az egy hosszabb magyarázat.

Ez a teremtés himnuszából való. És ahogyan írtad, ki hogyan értelmezi,....... mindenki értelmezze ezt úgy ahogyan akarja,.....saját dolga mindenkinek. 

 

A látók szívükben bölcsen kutattak,

S nem-létben lelték meg a lét bilincsét.

 

De mibe kapaszkodjék viszonyokra épülő

gondolkodásunk ott, ahol nincsenek viszonyok?

 

A megnyilvánult világ léte elválaszthatatlan

annak lététől, akinek számára megnyilvánul.

Létük nem lehet független egymástól.

Nincs független lét.

Ami független,  Az nem lét, nem nem-lét.

 

üdv.

Előzmény: ferenc5940 (172810)
Tiszta tudat Creative Commons License 2017.09.29 0 0 172832

Köszi Amida a ezt a posztot,.....tényleg nagyon jó a ferinek szánt írásod.

 

Erre régen azt mondták volna hogy pompás, pompás, mert arról szól amiről mindig is szó volt /Tanról/, csak más szempontból magyaráztad el,.....de mindig kiegészül valami új elemmel. Benne van a pillanatnyiság, hiszen minden pillanatban megújul a mondandód sosem ugyan az,...ezért olyan friss.

 

Szóval tetszett, de nem engedtem az elragadtatásnak, mert a lecke kemény volt és tanultam belőle. Te voltál az eszköz hogy szembesüljek önmagammal, és ez így jó, de most már ahogyan javasoltad, ahogyan Gautama tanította, egyedül kell boldogulni. Azt már jó ideje tudom hogy senki nem segíthet senkin csak önmagam önmagamon, mert egyedül vagyunk a szamszárában. De én úgy gondolom mindenki, mint ember megérdemel pár bíztató szót, hiszen a Buddha tudat bennük is ott van, a többi meg az ő dolguk hogy mihez kezdenek vele.

Persze a biztatás, vagy dicséret súlyos károkat tud okozni,........ legjobb az "igazat" kimondani.

 

Elő osztály első órának kellene lennie: ne higgy senkinek, ahogyan te is, a Tan is kimonta. A lentebbi posztomban ezért is írtam, hogy nem hiszem el egyetlen szavad sem, gondolom ezt te tökéletesen értetted.

 

A másik ami volt:"...ciki, csak a tudat van" Persze szavak útján csak így lehet kifejezni, de nem jelentheted így ki, ha Adviata vagy, és most szerencsére megtaláltam, hogyan fejti ki ezt Gautama/valószínű ő mondta, de ebben nem vagyok biztos/, mert különben  bajba kerültem volna, mint hiteltelen szövegelő.

 

Hogyan nincs, a „Csak-tudat van”.

 

Miközben a tökélyharcos a megjelenő tárggyal jellemzett

gondolat-beszédbe beléhatol, akkor a képzelt mibenlétbe

hatol. Amikor a csak-tudatba beléhatol, akkor a függő

mibenlétbe hatol. S hogyan hatol be a beteljesült

mibenlétbe? Úgy hatol be, hogy (még) a csak-tudat

felfogását (is) elveti. S ha a tökélyharcos (bármiféle)

felfogást, mint a (tudat) tárgyát eltüntette, akkor a

meghallgatott tanítóbeszédek benyomásaiból fakadó

gondolat-beszéd nem tud többé semmiféle tárgy formájában

(újra) létrejönni. Ezért a csak-tudat formájában sem jön

létre. Ha a tökélyharcos minden tárgyak tekintetében a tiszta,

képzetmentes nevekben megmarad, s úgy marad meg, hogy

a tartamok elemét közvetlenül megtapasztalja, akkor felkél

benne a tapasztaló és tapasztalt egyazonossága, az

egyazonosság képzetmentes tudása.

A beteljesült mibenlétbe a tökélyharcos ekképpen hatol be………….

 

Szóval a "férgek" nem fognak lehúzni, elég éber vagyok már ahhoz, a Tant követem.

 

Jó hogy találkoztam veled!

 

namaszte

 

 

 

 

Előzmény: Amida (172813)
éljenanihil.:) Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172828

"

Az Oltalmazó Nagarjuna (Klu-sgrub) ezt mondja [a Drágakőfüzérben; Ratna­vali, Rin-chen ’phreng-ba ]: [14]

Kérd meg a világot – a samkhyát, a vaiśesikát,
a nirgranthát, az én- és halmazhitűt –,
Szól-e arról, ami túl van
A léten és nemléten,

 

 

S jöjj rá: egyedül a Buddhák
„Mélységes”, halált győző tanítása,
Az a különleges Dharma,
Amely a létet s a nemlétet meghaladja.
"

 

 

Látod? nagardzsuna is buddhista volt..)

Előzmény: Amida (172820)
Amida Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172827

...

 

 

 

 

... van közöttünk külünbség, látod?

Előzmény: éljenanihil.:) (172825)
éljenanihil.:) Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172826

"vagy a Vaszubandu és csapata(ebben senkiről nem hallottam, hogy buddhista lett volna)

 

 

38.

A tudatos uralom megragadásával; mások és saját céljaink beteljesítésével,

az éles elméjűek elérik azt a megvilágosodást, amelynél nincs nagyobb,

és amely a három Buddha-testből áll.

 

Vaszubandhu

 

Amida..ha valaki buddhára hívatkozik nem kell külön elmagyaráznia, hogy buddhista.:) Aki a buddhizmus útján megy nem kell külön elmagyaráznia , hogy buddhista.:)

 

Sankara hindu volt.. Tudod ők még nem tagadták le és nem kutyultak:)

Előzmény: Amida (172820)
éljenanihil.:) Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172825

"A másik gondod, bár a [14] ott maradt a versszak végén és utal a magyarázatra,"

 

 

Nincs ott magyarázat ezért magyarázom én meg.)

Előzmény: Amida (172820)
éljenanihil.:) Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172824

"Szóval a vers arról szól,"

 

Amida ez jóga nem vers..))) Ne idegesíts fel:)

Előzmény: Amida (172820)
éljenanihil.:) Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172823

pedig ez hínayána  ergo eredeti.:)))

Előzmény: Amida (172821)
Amida Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172821

 

AZ IDÉZET SZÉP, ÉN KEDVELEM IS, DE AMIG TALÁLOK VÁLASZT A DHAMAPADDÁBAN VAGY AZ ABHIDHARMÁKBAN ADDIG MINDEN SZENT ÍRAT - PRÉDIKÁÍÓ - ÉRDEKTELEN.

Úgy szóródnék szét, mint a sivatagi szélben a homok, a bőség pedig elvenné az eszem.

 

Nagyon kevés oléyan ember van ebben az országban aki a Tan filozófiájához hűséges. Ezért talán, talán másért nekem nagyon fontos.

Előzmény: éljenanihil.:) (172818)
Amida Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172820

A forma azért üres mert vannak ebben jelek és vannak benne dharmák.

 

Az ind filozófia hagyománya, hogy amit elutasít az előadó azt is elmondja, de nem biztos, hogy kifejti a kritikáját is, a hallgatóság érti a dolgot.

Ilyen értelemben a Tan a közép filozófiája, sem pozitív sem nagatív kijelentéseket nem tesz.(a pozitiv buddhizmus létezik Tiszta Föld a neve, de ez már a vallás része) De kérdezek valamit:

- Te felszámolnád az ént és a halmazokat?

Nyilván nem, mert nem is tudod. De meg ráadásúl nem lenne megszabadulásod sem, hiszen az énedben éntelenül hogy bomlana ki a buddha-tudat? Az ami nincs azt nem teremti senki.

 

Az a bajod, hogy nem vagy képes az egész rendszert átlátni csak azt amit olvasol. Amúgy lehetett kételkedni abban, hogy az Univerzumban minek van értelme és létjogosultsága, de mostanra kiderült ha nincs információ nem lenne tömeg és nem lenne rezgés hiszen teremteni kellene. Ez semmi. Pillangó effektusról hallottál már. Az Univerzunban vannak közeli és távoli kölcsönhatások, vannak erős és gyenge kölcsönhatások. Ha valami nem lenne tisztában azzal, hogy ő mi, hogyan venné az adást. Honnan tudná mi szól neki és mi nem.(nem az emberihez hasonló tudásról van szó, de az identitását biztos felismeri) Szóval nincs szeme, füle, nincs orra, nincs érzése, érzete és nincsenek érzelmei ... ez csinálódik a tűz által. elég értelmesen kezdte a Buddha a dolgát. Mindez Objektív és Abszolút. Emberi szemmel nézve: könyörtelen, pont mint az ember.

 

Szóval a vers arról szól, hogy a tanult nemes tanítványnak eszében sem jut ilyesmivel foglalkozni, mert nem hatékony.(vagyis hülyeség)

A másik gondod, bár a [14] ott maradt a versszak végén és utal a magyarázatra, csak tudod ezen a lapon az nem elérhető.

 

más

Nágárdzsuna nem volt buddhista, mert filozófus volt, mint Gótama Szidhártha,(aki szintén nem volt buddhista, mivel saiva volt és nem csak Sívát tisztelte, hanem a feleségét is) vagy a Vaszubandu és csapata(ebben senkiről nem hallottam, hogy buddhista lett volna) és hát nem szabad megfeledkeznünk Sankaráról(ő  - ha jól emlékszem - vaisnava volt, Visnut tisztelte) Azt meg írtam már, hogy én sem vagyok buddhista, inkább saiva lennék, de még az sem vagyok, mivel csak a Szanáthana Dharmát fogadom be.

 

Ha a formában nem lenne semmi a forma világa a nihil lenne.

 

Húzd el a csíkot, mert nem szeretem én sem, hogy itt próbálkozol szüntelen.

Tudod minden függőség pszichiátriai értelemben betegség.

Előzmény: éljenanihil.:) (172812)
éljenanihil.:) Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172818

Egész világ lángokban áll a mindenséget fűst borítja. "

Reng a föld és reng az ég.

 

Mig minden azt harsogja:én,

S mindenről azt mondják: enyém,


Szíved "én" tartja megszállva,

S előlem nem menekülsz!

Semmi sem mondja már, hogy én,

Nem mondják semmiről enyém.

Megvagy Gonosz, a harcnak vége:

Énrám az úton nem találsz."

Szamjutta nikája

 

 

Érted már bozont?:)

Előzmény: Amida (172817)
Amida Creative Commons License 2017.09.28 0 0 172817

köszi feri, de közben titu járt a fejemben.

Sajnálnám ha lerángatnák maguk közé a nyűvek.

 

(az elütésekért elnézést d valmi gond van a helyesírás ellenőrőmmel ezen a gépen, majd javítom)

Előzmény: ferenc5940 (172810)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!