Ha már Nemzeti Cégtár. Anyázásra kiválóan alkalmas. :) Ugyanis az összes bejegyzett cég tulajdonosainak a neve és lakcíme, és anyja neve is ott található.
Érdekes, hogy mindösszesen kevesebb, mint 300 fő a létszám, holott minden kikötőben van egy "állomásfőnök", pontosabban kikötőmester, vannak pénztárosok, van hajózószemélyzet, van dokkszemélyzet (Siófokon), és van "pályafenntartás" is (kotróhajó).
A cég vastagon nyereséges, és a fő bevételük a kikötőüzemeltetés, a hajózás így is ráfizetéses, tehát nem majdhogynem tökmindegy, hogy mennyiért adják a jegyeket. Amúgy meg a menetrendek egyre rosszabbak, pl. Keszthelyről mindössze napi 2 (!!!) hajó indul! Főszezonban. A túl magas árak miatt fogynak az utasok, inkább sétahajóznak a menetrendi járatok helyett, mert akkor kevesebbe kerül. Ráadásul ez a turizmusnak is kárt okoz, mert ha olcsóbb a jegy, akkor többet hajózik az ember, több célpontot keres fel, több helyen költi a pénzét, így összességében mindenki jobban jár.
Felőlem lehet ennyi a jegy, mint most, csak sokkal több üzletpolitikai kedvezmény kell, pl. napijegy. Vagy többnapos jegy. Nem egy vagy két napos, mint a Balaton mixé, hanem 3-5 napos. És a part mentén a vonatozás is benne lenne. Szponzorok segítségével is gazdaságosabbá tehető a dolog. Pl. X étterem kedvezményt ad, ha hajóval méz, és ezért a reklámja rajta lenne a jegyen, amiért fizet.
Teljesen igazad van, én még az 1000 forintos egy útra illetve 1500 forint menettérti útra szoló jegyet is elfogadhatónak tartanám, mert a többség tapasztalataim alapján oda-vissza utazik, és ehez kellene alakitani a további kedvezményeket! Mivel ez vasútasfórum inkább valami "mávos" utazási kedvezményt lenne jó kitalálni!
Horror vagy nem...Bő egy doboz cigi ára, alsó hangon egy kaja egy sörrel nem jön ki belőle a fonyódi-badacsonyi rablósorokon.....
Nem, nem azt mondom hogy olcsó, hanem ennyire értéktelen lett a pénz...
Egy négytagú családnak egy 10-es, de..... Azt hiszem lehet valamiféle SZÉP kártyával vagy valami üdülési utalvánnyal fizetni, aki meg nem utalványokkal üdül annak meg nem túl nagy érvágás. Az élmény azért nem semmi.....
Aki meg nagyon csóró az nem megy pláne a Balatonra, vagy ha megy is nem fog hajókázni, mert eddig sem csinált olyant...
Bocs, egy kis finomitás egy útra 1400 forint menettérti utra 2660 forint, és ugye ez csak egy fő, valljuk be öszintén az pedig elég ritka hogy valaki csak egyedül utazik hajóval! ;)
Jó reklám van hozzá. Ha valaki tele van belső feszültséggel, az keresse fel a pszichológusát, ne a külső feszültséggel kompenzáljon, ez nem olyan, mint a kutyaharapás meg a szőre.
Lehet fém vagy akármilyen nyelű ! Nem kell a takarításon kívül másra használni, főleg nem nagyfeszültség alatt álló, illetve alá kerülhető dolgok piszkálására . Nem megy fel akkor ott marad. Pont. Lehet hazamenni, vagy jön a segély. Ha meg nem jön úgy is jó...
A keresett sztori nem az amit be linkeltél, mert az régebbi.
A dufis történet úgy 4-5 éve történt. Amúgy nagyon hasonló: lefagyott áramszedő, seprűnyél, felelőtlenség igaz azért hogy menjünk bármi áron....Itt is a sötétben nem látta a kolléga, hogy már fent van az egyik...
Az eltérés annyi, hogy itt a kolléga kifelé esett, rendesen összetörte magát az égési sérüléseken kívül. Kb bő egy évet volt beteg, azóta is utazik, jól van remek színben van, jó hangulatban. Néha összefutok vele, látásból ismerem amióta e a cégnél vagyunk.
Az ujjai forradásosak , a kézfogása kissé fura emiatt.
Marha nagy mázlija volt, meg erős szervezete, hála légyen annak a ...
Valahol említve volt hogy azért vágták le a seprűnyeleket. Hát én erről nagyon de nagyon nem hallottam. A seprűnyelek már 1983-ban rövidek voltak főleg a dombóvári mozdonyokon.Annak egyszerű oka volt: a műhelyben rendszeresen levágták a nyelét mert valakiknek kellett szerszámnyélnek vagy mi a rosféregnek. Ha ott napivizsgáztunk-javítottunk és nem marad valaki a mozdonynál akkor azonnal levágták ég a kilátásba helyezett retorziók ellenére is.
A most tárgyalt esetben a seprű vagy felmosó nyele műanyagozott fém volt. Az a fajta ami a fél mm-s műanyagréteg alatt frankón elrohad, és tőben eltörik, mint ahogy az ilyen fém csöveknél szokás...
A kolléga amúgy nem emlékszik az esetre, gondolom valami sokk vagy a fene tudja mi miatt. Majd Nyuszi megmondja...
sima elvira 5.00-ra ad gyors-os találatot, ezt a gép nem dobta? Esetleg meg kell próbálni 4.40 körül mit mond?:)
//ill. honlap szerint a - részletesebb, "nagyobb" automatáknál az 5. lépésben amikor a vonatokat mutatja "A program alapértelmezetten kijelöli a következő induló vonatot. A képernyő jobb oldalán levő gombokkal beállíthatja, hogy milyen időpont utáni indulási idők jelenjenek meg. Az i betűt megnyomva az adott utazás részletes adatai tekinthetők meg."
Ill. ha az esti 23.50-es személyt mutatja akkor jegy majd külön Bp-FAbony pótjegy vásárlás 2. körben.