Brown-mozgásnak nagyon kicsi részecskék (pl. virágpor) helyének és sebességének véletlenszerű fluktuációját nevezik. A jelenségnek az az oka, hogy az egyes atomok és molekulák lökdösik ezeket a részecskéket. Ez a felfedezés ráadásul nem csak a mozgást magyarázta meg, de ki lehetett számolni a szabálytalan mozgást okozó atomok méretét és számát is.
Pár hozzászólással ezelőtt a Brown-mozgást említetted a mikroszkópikus fizikai rendszerekben előforduló véletlenek analógiaként. Hogy is lett végülis beillesztve a Brown-mozgás a fizikába?
Lehet, hogy túl sokat vártok tőlem. A komplementaritásról csak mélységes alázattal tudok szólni. Úgy tűnik számomra, hogy a megismerhetőségnek egyfajta korlátját értük el. Miért van két kezünk és két lábunk? Miért látja a szemünk a spektrumnak csak egy kis részét? Miért véges a Földünk, és miért pont ilyen felépítésű, amilyen. És a Planck-állandó miért éppen annyi, amennyi?
Ezek a dolgok mind a kölcsönhatások kvantumosságának egyedülálló történetével kezdődnek. Ez pedig a meglepetések, tévedések, zűrzavarok és merész víziók története; a tudomány mutációié.
De ne maradjunk az általánosságok szintjén. Te, Simply Red, türelmetlenül várod, hogy megtudd, mi az, ami olyannyira más a véletlen sorozatok megjelenésében, hogy nem lehet a Brown-mozgás leírásához hasonló fizikai képhez kötni. Biztos vagyok benne, hogy észre is vetted már ezeket a különbségeket. Csak épp a nagy igyekezetben, hogy olyan magyarázatot találj a kísérletünkre, amely megfelel az ideológiádnak, szépen megfeledkeztél róluk. Szóval, ha megengeded, feltennék néhány kérdést, hogy felfrissítsem az emlékezetedet.
Emlékszel, a polarizátorokkal végzett egyszerű kísérlettel kezdtük, és nem ütközött különös nehézségbe, hogy az eredményt a fény klasszikus hullámelméletével magyarázzuk. A nehézségek akkor kezdődtek, amikor egyedi fotonokkal végeztük a kísérletünket. Tehát a fotonok léte a problémáink forrása. Mondd csak, kedves Simply Red, szerinted nevezhetjük a fotont a fény "atomjának"?
Amíg Szalvéta visszatér közénk, és elmeséli, miféle különbségek azok, amik arra kényszerítenek minket, hogy más megoldást keressünk a véletlen sorozatok megjelenésére, mint a rejtett változók, addig elmondom, hallottam már én is erről a dologról. A mikrofizika egész logikai és fenomenológiai struktúrájában ez tűnik számomra a leglényegesebb kérdésnek. Bohr ezt a a bizonyos más megoldást nevezte a komplementaritás elvének és valószínűleg ez a tudománytörténet legnagyobb felfedezéseinek az egyike, amely a tudomány sok más területét is érinti. De Szalvéta biztos többet és világosabban tud erről mesélni.
Az érvelésed éppolyan meggyőző, mint amilyen csalóka. Nagy jelentőséget tulajdonítasz a fotonos kísérlet és a Brown-mozgás hasonlóságának, de eltekintesz a különbségektől. A hasonlóság alapján úgy érvelsz az analógiáddal, hogy az a legtöbb embert meggyőzheti.
De nem szabad, hogy a többségi vélemény alapján jussunk következtetésre, a tudományban ugyanis a demokrácia a legkevésbé célravezető módszer. A tudomány mérföldköveit mindig a nonkonformisták feltünő és merész elképzelései jelentették.
Gondolom, hallotatok már Galilei árapályról szóló elméletéről. Ma már tudjuk, milyen mesze volt az igazságtól, de ha nem lett volna benne elég bátorság, hogy védje az álláspontját, amely új, eredeti és gyümölcsöző volt a tudomány további fejlődése számára, még ma is arról csevegnénk, hogy a Hold valamiféle üvegszerű, tökéletes, ötödik elemből van.
Nem hinném, hogy az analógiád helyes, vagy egyáltalán a véletlen sorozatokal kapcsolatos gondolataimhoz illő lenne. Mindössze annyit akarok tulajdonképpen mondani, hogy annak a fotonnak, amelyik átmegy a polarizátorokon más fizikai tulajdonságokkal kell rendelkeznie, mint annak, amelyik elnyelődik. És a természetnek egy olyan elméleti leírása, amelyik nem tükrözi ezt a különbséget, számomra nem tűnik teljes elméletnek.
A feldobott pénzdarab esetén a kezdeti feltételekben találjuk meg ezt a különbséget. A Brown mozgásnak, amely előszőr ugyanilyen érthetetlen volt, az anyag atomos felépítésében találtuk meg az okát, egy olyan felfedezésben, amely óriási jelentőségű, és amelynek a tudományos értékét ma senki sem vonja kétségbe.
A fotonos kísérletben ismét egy tisztázatlan véletlenszerű folyamat szerepel, amely nem nagyon különbözik a Brown mozgásétól, úgyhogy számomra teljesen természetes, és a tudományos tradícióknak megfelelő, hogy ezeknek véletlenszerű fotonkísérleteknek a Brown mozgáséhoz hasonló magyarázatát keresem.
A DcsabaS_ gondolatkísérletén alapuló szép demonstrációd, miszerint a polarizátorok a felelősek legalábbis a rejtett paraméterek némelyik értékéért, egy teljesen tudományon kívüli dologra emlékeztet engem, ami azért az analógiája miatt mégiscsak ide illik.
A miénkhez hasonló jogállamokban az az alapelv érvényes, hogy egy bűnténnyel gyanúsított személy mindaddig ártatlan, amíg be nem bizonyították, hogy bűnös.
Úgy tudom, más országokban pont fordítva van. Ott a gyanusítot mindaddig bűnös, amíg nem bizonyította az ártatlanságát.
Tulajdonképpen a második verzió éppúgy könnyebb a vád számára, mint ahogyan Simply Red rejtett változós elmélete könnyebb a fizikusok számára.
De bárki, aki az első fajta rendszert ismeri, egyet kell, hogy értsen azzal, hogy az jobb esélyt ad arra, hogy igazságos ítélet szülessen.
Úgy tűnik, Simply Red olyan megoldást választott a fotonos kísérletben megjelenő véletlen sorozat megjelenésére, amelyik a második fajta rendszernek felel meg.
Szorongatott helyzetben lévő vádlóként lép fel, mert a véletlen sorozat éppolyan elfogadhatatlan számára, mint egy bűntény, és tettest kell találnia, aki megbűnhődik ezért.
A legkézenfekvőbbet, vagyis a fény forrását választotta. De DcsabaS_ kísérlete megmutatta, hogy a bűntény inkább összeesküvéshez hasonlít.
Legalábbis, nyilvánvaló, hogy a középső polarizátor felelős valamiért a bűntényben.
És mivel a másik két polarizátor fizikai szerkezete azonos a középsőével, jó okunk van őket is gyanusítanunk.
De amikor ilyen sok vádlottunk van, akkor a helyzet kezd zavarossá válni.
Talán csak kis részét fedtük fel a ményen mindent átitató konspirációnak, aminek az a célja, hogy véletlen sorozatokkal bosszantson minket a megértést célzó vizsgálódásunk néhány kritikus pontján.
Igen. És azt sem cáfolja, hogy a hold fázisait, vagy az én tudatomat nem befolyásolják ezek a paraméterek. Szélesre tárva hagyja az ajtót a Te rejtett változóiddal kapcsolatos bármilyen elmélet számára.
Ezt mikróhullámú tapasztalatból(pl műhold vétel, AM mikró) megerősíthetem! A tápvonalak , főleg a flexibilisek "csodákat" tehetnek bármelyik polarizátorral! Az ember meg vakaródzik és nem érti hova lett a jel fele.ű
Van két egymás után elhelyezett polarizátorunk, egymáshoz képest 90 fokkal elfordítva. Ezek így nem eresztik át a fényt (illetve, csak nagyon keveset), legyen az bármilyen polarizáltsági állapotú. De tegyünk be egy plusz polarizátort a már meglévő 2 polarizátor közé, valamilyen köztes szöggel. Ekkor a második polarizátor után megjelenik a fény!
Hidd el, ez tényleg így van! Nem kéne legalább annyit elfogadnod, hogy a középső polarizátor döntően befolyásolja a rejtett változóidat, amelyeket egyedül a fényforrásnak tulajdonítotál?
Írtam már, hogy ATTÓL FÜGG, milyenek azok a rejtett változók. Ne kelljen már erre újra és újra figyelmeztetnem!
"Eddig az anyag minden megismert szintje törvényszerűségek szerint működik. "
Badarság (:-(((! Nincs egyetlen olyan összefüggés sem, amelynek érvényessége ne csak bizonyos hibával, vagy bizonytalansággal lenne igazolva! Ezért aztán csupán merő FELTÉTELEZÉS, hogy abszolút pontosan érvényesülnének (és csak mi nem tudunk elég jól számolni/mérni).
"Furcsa lenne azt mondani, hogy mindez a káoszon alapszik, mindent egy véletlengenerátor irányít."
Na de hiszen ilyet nem is állít a kvantumfizika! Mindössze arról van szó, hogy a valóságban látunk törvénySZERŰ és véletlenSZERŰ dolgokat is, így nem meglepő, ha praktikus célokra egy olyan elmélet felel meg a legjobban, amelyik ötvözi mindkettőt. (Egyébként, ha már itt járunk, az evolúcióelmélet is ilyen.)
"Ismerjük meg mélyebben az anyagot mielőtt ilyen végkövetkeztetésre ragadtatjuk magunkat."
És ki a csuda vont le végkövetkeztetéseket?!? Ez a tudományra eleve nem jellemző! (A vallásokra igen.) A tudomány csak megállapítja, hogy valamely kísérleti tényeknek, illetve elméleteknek mi felel meg, és mi nem.
"Még azt sem tudjuk, hogy az anyag mélységében végtelen-e vagy véges?"
Ezt bajosan fogjuk megtudni bármikor is. Szerencsére a tudományt ez abban nem zavarja, hogy egyre mélyebbre hatoljon a megismerésben.
A rejtett változók megismerése után annyit érne a kvantumfizika, mint a newtoni tömegvonzás elmélete Einstein után.
Eddig az anyag minden megismert szintje törvényszerűségek szerint működik. Furcsa lenne azt mondani, hogy mindez a káoszon alapszik, mindent egy véletlengenerátor irányít. Ismerjük meg mélyebben az anyagot mielőtt ilyen végkövetkeztetésre ragadtatjuk magunkat. Még azt sem tudjuk, hogy az anyag mélységében végtelen-e vagy véges?
Fogalmazzunk pontosan! Bizonyos rejtett változók létezése NEM jelentené a kvantumfizika végét, hiszen a kvantumfizika egyáltalán NEM állítja, hogy a valóság teljes leírását adná. Csak olyan rejtett változók létezése jelentene problémát, amelyek szerint nincs véletlen mozgás. De még ez sem jelentené a kvantumfizika végét, hiszen csupán egy közelítő elméletté tenné a kvantumfizikát. (Amikor is valószínűségi megfontolásokkal helyettesítjük az egyébként jó előre egzaktul meghatározott dolgokat, kényelmi okokból.)
Az alapkérdés egyébként ez:
Vajon jó előre, mindenestül, egzaktul meghatározódott-e a teljes jövő, vagy pedig mégsem, azaz bizonyos dolgok nem lettek a múltban meghatározva, hanem csak most dőlnek el a jelenben.
Számomra nem világos, hogy akik abban hisznek, hogy minden jelenbeli és jövőbeli esemény kimenetele eleve és teljesen meg lett határozva egy valamilyen múltbéli időpontban, azok miért nem tudják elképzelni, hogy az a bizonyos meghatározódási esemény esetleg még ma is folyhat.
(A "világ teremt(ődé)ése ma is zajlik".)
A rejtett változókról alkotott feltevés esetleges jövőbeni bizonyítása a kvantumfizika végét jelentené. Mindazt amit most véletlennel írunk le, le tudnánk írni valós okokkal megmagyarázva. Valami olyasmi történne, mint amikor a véletlenszerű Brown moozgás magyarázatot nyert az atomokkal való ütközések révén.
Mindkettő. Ha a fényforrás körkörösen polarizált, abból a polarizátor átengedi a megfelelő lineárisan polarizált összetevőt. Ha további ilyen irányú polarizátorokat helyezünk a fény útjába, akkor azok jó hatásfokkal (nagy valószínűséggel) áteresztik a fényt. Merőleges második polarizátornál az áteresztés valószínűsége minimális, köztes szögűnél meg a valószínűség is köztes.
Ha egymás után helyezünk el olyan polarizátorokat, amelyek 90 foknál kisebb szöggel fordulnak el egymáshoz képest, akkor a polarizált fény síkját forgatni tudjuk (persze veszteségek árán). Ezért előfordulhat pl. a következő:
Van két egymás után elhelyezett polarizátorunk, egymáshoz képest 90 fokkal elfordítva. Ezek így nem eresztik át a fényt (illetve, csak nagyon keveset), legyen az bármilyen polarizáltsági állapotú. De tegyünk be egy plusz polarizátort a már meglévő 2 polarizátor közé, valamilyen köztes szöggel. Ekkor a második polarizátor után megjelenik a fény!
Ez nem komoly probléma, mert az első polarizátort ahhoz a berendezéhez tartozónak vehetjük, amelyik beállítja az állapotot, így helyreáll az analógia a pénzfeldobásos kísérlettel.
Szeintem Te csőbe akarsz engem húzni:-). Nagyon jól látom a nehézségeket bármilyen válasz esetén.
Én csak azért mondtam, hogy rejtett, mert, akárcsak a pézdobálós kísérletben, nagyon nehéz olyan pontossággal beállítani a fényforrás feltételeit, hogy minden további fizikai mérés eredménye teljesen meg legyen határozva így.
De Te sem tagadhatod, hogy a fotont kibocsátó atomok állapotai nem lehetnek pontosan azonosak, hiszen akkor nem lenne lehetőség a kezdeti feltételek olyan finimított leírásra, amely korrelál a kísérletek eredményével.
