A forgás alap tényező.Aki megszületik meg is hal különben hogyan frissülne egy következő életben.A létezés a lehető legnagy foku sokszinüségre és változatosságra törekszik.
A kozmosz is száguldozás robbanás forgás rendezett bonyodalmassága.Minden és mindenki is változik.
Annak a világnézet családnak, amiről itt a teázóban leginkább folyik a társalgás, az alapja az elfogadás.
Ezt sokan keverik a beletörődéssel, pedig nem ugyanaz.
Amikor az orvos kihirdeti az ítéletet (akár végzetes, akár "csak" súlyos), nem beletörődni kell abba, hanem el kell fogadni, hogy most ez van, innen kell tovább menni.
Tolle is azt mondja, hogy nem a betegséget kell elfogadni, hanem az aktuális tünetek létezését. Hiszen azt tapasztaljuk, az megtörtént, a megtörténtet már nem lehet megváltoztatni. Ezt kell elfogadni. Amíg az ember tudatánál van mindig van lehetőség a változtatásra. Változtatni a hozzáálláson, gondolatokon, amelyek idáig vezettek.
Mindenki élni szeretne, az élet a szükséges feltétele annak, hogy megvalósuljon az a cél, ami kiválasztásra került a fizikai megnyilvánulás előtt. Van, aki gyorsabban eléri ezt a célt van, aki egyáltalán nem. Ha a cél tökéletesen teljesült (nem kell annak egy sikeres teljes életnek lennie, elég egy nézőpont szerinti teljesülés) és már nem lehet többet hozzátenni az adott élethez a cél szempontjából, akkor ideje másik célt keresni és megszüntetni ezt a megnyilvánulási formát. Ez ritkán tudatos döntés, hiszen legtöbb esetben nem vagyunk tudatában az eredeti célnak sem.
Ilyenkor jöhet olyan valami, ami véget vet ennek a teljesült kalandnak. Lehet baleset, lehet gyorsan lezajló betegség. Ekkor a hosszan tartó betegségnek is van még valamilyen célja, hiszen önmagában a szenvedés nem cél (kivéve, ha valamilyen oknál fogva az :) )
Úgy gondolom, hogy nem az élet végének közeledtével kell elfogadni a halált, hanem úgy kell élni, hogy az ember elfogadja, hogy a halál (ami sohasem véletlen műve) fog véget vetni ennek az életnek. Vagy ezért, mert jócskán (javíthatatlanul) elvétettük a célt, vagy azért mert teljesítettük. Egyik esetben sincs értelme (magasabb szempontból nézve) maradni. (Mivel állítólag az univerzum nem szereti a pazarlást)
Továbbra sem azt állítom, hogy negatív értelemben véve bele kell törődni a halálba, mert abban az is benne van, hogy egyáltalán nem szeretnénk meghalni, de nem látjuk a kiutat, hanem ahogyan Tolle tette, ki kell üríteni a gondolatainkat és várni, hogy mi történik. Ha a gondolataink vezettek idáig, akkor ez segítség, ha pedig ez a dolgok menete, akkor meg nincs miért ellenkezni.
Nem tudom, hogy válasz-e ez a kérdésedre vagy mondtam-e bármi újat neked, de (valahonnan) ez jutott eszembe a kérdésről.
Általános tévhit, hogy aki igazán megvilágosodott (vagy kicsit közelebb jár az igazsághoz, mint az átlag) annak nem lehet semmi gond az egészségével, hiszen tudja, hogyan működik a valóság, mi (minden) okozhat betegséget.
Pedig a tibeti szerzetesek is hallnak meg rákban és Tollét is megérintette a szele.
Azt nem tudom, hogy Tollénak sikerült-e kiderítenie az (igazi) okát, de a jelek szerint műtétre szükség volt. Sokat beszélt az egészségről, hogy mi és hogyan képes megbetegíteni az embert és annak megfelelő fogadásáról, kezeléséről is. Nem gondolom, hogy máshogyan tette volna, mint ahogyan beszélt korábban róla. Azt mondja még üresebb lett (ha lehet) és valószínűleg ez is hozzájárult a sikeres műtéthez. De a műtét jelentette azt a biztonságot, amire rá tudta fogni, hogy hozzájárul a sikerhez. (Különben nem lett volna szükség műtétre)
Minden normális "guru" tanácsolja, hogy ha igazán gond van fordulj orvoshoz, nem feltétlenül azért, mert az orvos mindenképpen meg tud gyógyítani, hanem azért, mert hiszel benne, hogy meg tud gyógyítani. Erősebben, mint abban, hogy magadat meg tudod gyógyítani.
Azt talán kevesen tudják, gondolják, hogy egy ilyen "végzetes" betegség nem csak alkalmat ad arra, hogy jobban jelen legyünk, jobban odafigyeljünk magunkra, de egy megfelelő kilépési pont is lehet az aktuális környezetből.
A Tudomány megszemélyesítése és nagy kezdőbetűvel való írása és hogy csak egy van belőle és törődik at atudományosokkal is, tehát a tagadóikkal is, az ő logikai üdvükkel is, pedig eléggé vicces.
A bor életelixír, a halhatatlanság itala; a vidámság és a termékenység szimbóluma. A "föld vére", az életerő, az emberfölötti energia kifejezője. Tűzként és vérként is értelmezhető. A bor és a kenyér az ember munkájának eredménye. A maszkulin bor és a feminin kenyér, a folyékony és a szilárd, az istenség és az ember egysége. A bor az isteni elragadtatás, a kenyér a feltámadó és meghaló lélek megnyilvánulása.
A Biblia szerint Noé készítette elsőként bort.
Az áldozás egyik eleme: A pap Melkizedek bort és kenyeret visz Ábrahámnak, amely szertartás keresztény értelmezésben az eucharisztia előképe. A héberben a "bor" (jájin) és a "misztérium" (szod) szavaknak ugyanannyi a számértéke: 70. Az öröm jelképe; az isteni adományokra utal: "Bevezet a borok házába".A keresztények is bor szine alatt veszik magukhoz krisztus vérét,istennel kötött uj szövetségük jelképét.Jelzése a kehely.
Jupiternek is bort áldoztak a hivek.
De a borral kapcsolódik Dionüszosz alias Bacchus,az öröm,mámor,jókedély istensége,aki éppugy meghal és feltámad mint a Krisztus és akinek a vére a bor.
A bornak az Újtestamentumban az Utolsó vacsora jelenetében van legfontos szerepe. A bor és a kenyér szentsége AZ EMBER kettős természetét és áldozatának emlékét jelzi. A kereszténység legnagyobb misztériuma nyilvánul meg a borban és az ostyában. A szőlő és a gabona élete véget ér ,de táplálékként feltámad és hasznosul.Áldozat és hozama !Vigasz,igéret és jövendölés : Életsorozatunk megéri !
Népköltészetünkben a bor a legény jelképe,mig a kenyér a lányé.Régiek szokása volt az italáldozat,a földre vagy tüzbe cseppentett bor.Boráldomással pecsételték meg a szerződéseket.
, vagy tagadod? 