Keresés

Részletes keresés

Hófekete Creative Commons License 2006.04.05 0 0 531
Szia! Örömmel hallom, hogy Juhász igazgató úr később beletanult az igazgatásba. Konkrétan ő volt az az új diri, akit korábban említettem, mint negatív eseményt (mármint a kinevezését) az iskola életében.
Előzmény: Dyno75 (529)
Hófekete Creative Commons License 2006.04.05 0 0 530
 Én is multinál dolgozom - immáron lassan 13 éve ugyan annál -, de szerencsére nálunk ez egy kicsit máshogy van. Fix 8 órás munkaidőben dolgozunk, viszont ha meló van, mindenki önként marad benn, és ha még nem is nyugat-európai, de rendes pénzt fizetünk a rendes munkáért. Mi símán felveszünk akár 50 év felett is bárkit, ha a tudása és a tapasztalata megfelel a meghirdetett munkakörhöz. Még csak nem is annyira a végzettséget nézzük. Nálunk pl több középvezető is van diploma nélkül, 40 év körüliek, és kiválóan ellátják a feladatukat, mert olyan a szakmai múltjuk, stb. Az is igaz, hogy mindegyikük alacsonyabb beosztásban kezdett a cégnél, és a munkája alapján léptették elő, így kívül-belül ismerik a vállalatot is és a munkaterületet is, amit irányítanak. Persze tudom, sajnos mi vagyunk a ritka kivétel, nekem is vannak barátaim, ismerőseim, látom, hogy máshol hogyan mennek a dolgok. Őszintén szólva tényleg döbbenet. (Bevallom, nem is nagyon gondolkodom állásváltoztatáson - remélem, a cég is így gondolkodik velem kapcsolatban :) ) Csak azért írtam le, hogyan működnek nálunk a dolgok, mert szeretnék egy kis pozitívumot is mutatni neked. Hátha alakul valami, ha lassan is, és több cég fog úgy gondolkodni, mint a miénk. 
Előzmény: Sarkany (527)
Dyno75 Creative Commons License 2006.03.29 0 0 529

Sziasztok!

 

Én 1989-1993 között jártam a Kaffkába. A feleségem is oda járt a Vasas Géza osztájába. Ők voltak az új első egyházi osztály. Így visszaemlékezve és a feleségem Kaffkás idejét nézve 89-93 között élte a suli az utolsó virágkorát. Még voltak a diákigazgató választások (RG+(Réczei Géza), Perger Andris, Budinszky Péter), néhány tanár alapítványt hozott létre egy jól sikerült zempléni tábor után és vett az alapítvány egy házikót Korláton. Szóval zajlott az élet Juhász Dzsoni (János) igazgatása alatt. Bár nem voltam a legjobb tanuló, mégis szép emlékeim vannak mind a suliról, mind a tanárokról is. Apropó. Nem tudja véletlenül valaki, hogy Kővári Lajos tanárúr él-e még? Ő volt 3 évig a töritanárunk, negyedikben pedig őt kértük fel ofő-nek.

Cicoma Creative Commons License 2006.03.28 0 0 528

Sziasztok!

1981-85 Mórocz osztálya. Valaki van itt még közülünk?

Sarkany Creative Commons License 2006.03.24 0 0 527

Sok furcsaság van a mai társadalmi viszonyok között.

 

Csupán néhányat említenék:

- Nem ott béreznek a legjobban, ahol az új érték születik, hanem a gazdaság másodlagos vagy harmadlagos elosztási szintjén (pl. bankszektor).

 

- Az, hogy értesz valamihez, ma semmit sem ér. A munkáltatók főbb kritériumai az alkalmazottakkal szemben: Lehetőleg szingli legyél, és max. 30 éves. (Ne akarj családot, gyereket, mert az nem tesz jót a karrierednek.) Legalább két nyelven beszélj tárgyalási szinten. Tudjál a semmiről minimum két órán keresztül, látszólag értelmesen, de mindenképpen folyamatosan beszélni. Nem árt, ha van 25 év gyakorlatod, de ugye, ilyen állat nincs. A szakértelem bolsevista trükk, hogy klasszikusokat idézzek....

 

Egy multinál dolgozom, innen a leszűrt tapasztalatok...

Előzmény: Hófekete (526)
Hófekete Creative Commons License 2006.03.24 0 0 526
Ez valahogy nálunk is így alakult. Éppen a 20 éves találkozón állapította meg valaki, hogy a gimiben elért eredményeinknek semmi köze ahhoz, hogy ki hova jutott. Valahol azért fura, hogy a két dolog ennyire elválik egymástól.
Előzmény: rips (525)
rips Creative Commons License 2006.03.24 0 0 525
Hát igen nem fiatalodunk, mindenesetre ahhoz képest, hogy a 3. és 4. osztályt nálunk a folyamatos házibulik és hétvégi Omega ill. Illés koncertek- legalábbis az osztály felének - jellemezték, az érettségi találkozókon mindig megállapítjuk, hogy azért mindenki megállta a helyét az életben. Nagyrészünk lediplomázott, ha nem is azonnal. Ja, és általában azok érvényesültek a legjobban, akik nem voltak az osztály elsők között ! Ebből is látszik, hogy más az iskolai elvárás és más az élet.
Előzmény: Nyafkamacska (524)
Nyafkamacska Creative Commons License 2006.03.24 0 0 524
Hello

Jujj, kiszámoltam: 23 éve volt!!! Szamosiné mindig arról papolt, hogy neki nem csak tanítania kell, hanem nevelni is. És tényleg nem tanultunk tőle semmit. Sajnos mi nem voltunk valami összetartó osztály. 1* volt csak osztálytalálkozónk, az 5 éves.
Előzmény: rips (523)
rips Creative Commons License 2006.03.24 0 0 523
Hello,

Halápiné minket is tanított, nemigen türte el, hogy valakinek önálló véleménye legyen valamiről, továbbá Szamosiné nekünk is volt fizikatanárnőnk, amikor is gyermekeiről mesélt állandóan, akik a falra kenték a spenótot. Szóval fizikát kevésbé. De így utólag 34 !!!!! év távlatából már mindegyikre kellemesen emlékszünk az osztálytalálkozókon.
Előzmény: Nyafkamacska (522)
Nyafkamacska Creative Commons License 2006.03.23 0 0 522
Sziasztok!
Én 83-ban értem a Kaffkában. F osztály. Ofő : Valamilyen Irénke néni, kémia-biológia szakos, katasztrófális nőszemély.
Magyar: Halápiné (GOGOJ, Hamlet: Rómeó és Júlia=a korán kezdett nemi élet súlyos következményekkel jár).
Orosz: Vrábel Maris.
Angol: Mrs Bölöni(a lila harisnyái).
Matek: Szabolczky (ülj le és írd be magadnak a megfelelő jegyet, ez nála mindig 1-est jelentett, közben elment szülni).
Fizika: Szamosiné (osztálykirándulás előtt diszkréten odaüvöltötte a lányoknak, hogy ne felejtsenek el vattát hozni).
Fizika fak.: Jánosi Ilona (rettegtem tőle, de azt tudtam fizikából amit tőle tanultam)
borszéki Creative Commons License 2006.03.21 0 0 521
Sziasztok!

Én '59 és '63 között voltam Kaffkás.

"E" oszályba jártam, -jó kis osztály volt- Fülöp Piroska volt az osztályfőnök.
Orosz tagozat, (először anyanyelves orosz tanárnők, aztán a kiváló Fülöp Károly.
Mellé latin, először az elvarázsolt Laura nénivél, aztán Faludy Szilárddal.
Politechnika címén ápolónő képzőbe jártunk, valamennyi vizsgát le kellett tenni az érettségi idejéig.

Sok szép emlék maradt, az osztály tök jól összeszokott.
Nagyon jól teljesített, 27-ből huszonvalamennyit felvettek az egyetemre!

Amikor mi értünk. utánna lett koedukált az első évfolyam , addig csak lányok voltunk:-)
rips Creative Commons License 2006.03.21 0 0 520
Bocs pont a lényeg maradt, ki szóval NEM én intéztem a BM-nél
Előzmény: tiri (518)
rips Creative Commons License 2006.03.21 0 0 519
Szia, azt nem tudtam, hogy ez a BM-nél pénzbe kerül, mert én intéztem, de mi amúgy csak az "eltünteket" kerestük meg így. Egyébként még a telefonkönyv is számításba jöhet, és nálunk mindenki tudott valakiről valami adatot. Hát ennyi!
Annak igazán örülök, hogy a Vajand valakiknek élményt és tudást is adott matekból, mert nekünksajna nem sikerült, de hát akkor még alig pár évvel volt idősebb nálunk és előtte az igazgatóhelyettes Györgyi néni - a vezeték nevére már nem emlékszem -tanított minket, aki igazán tudott tanítani, nagyon türelmes volt, csak sajnos idős volt már és nyugdíjba ment a régi ig.nővel Máhr Klárával, aztán jött a Szombathy Gyula, a színész Sz.Gy. apja.
Előzmény: tiri (518)
tiri Creative Commons License 2006.03.21 0 0 518

 

 

   Sziasztok!

 

  Mint már irtam, érettségi taéáékozót szervezek. A 40.-et. Még leirni is sok. Sajnos sok osztálytársunkról nem tudunk, ezért kikerestem az iskolai anyakönyvből az adatokat, mert olvastam  /rips 514 beirás/, hogy a BM-nél lehet kérni a keresést. Ez egy kicsit húzós /anyagilag/, mert fejenként 470 .- Ft.Tehát  egyáltalán nem egyszerü a dolog. 

Hófekete Creative Commons License 2006.03.21 0 0 517
Valóban voltak idegrendszeri problémái. Minket fél évig tanított, aztán el kellett mennie szanatóriumba. Na nem miattunk :) Viszont érdekes, amit írsz, hogy mennyire nem tudott tanítani a pályafutása kezdetén. Azért érdekes, mert nekem meg pont ő volt a 4 év alatt az egyetlen matektanár (össz 3 volt), akinél tényleg értettem a matekot.  Lassan és jó szájbarágósan magyarázott, és akik nagyok voltak ebből a tárgyból, azok nem lelkesedtek érte, de én nagyon sajnáltam, amikor elment.
Előzmény: rips (516)
rips Creative Commons License 2006.03.21 0 0 516
Hát nekünk a Vajand két évig ofőnk volt, rajtunk kezdett el tanítanitgatni. Őrá azért nem igazán gondolok túl nagy örömmel.Nem tudom, hogy tudtátok-e, hogy neki nem tanári, hanem alkalmazott matematikusi diplomája volt? Na ez nálunk meg is látszott, mert harmadikban, amikor átvett bennünket majdnem megbukott a fél osztály matekból, annyira érthetetlen volt az előadása.Na mindegy, de ezenkivül se volt túl népszerű nálunk. Úgy hallottuk, hogy némi idegi problémákkal hagyta abba a tanítást?
Előzmény: Evr (515)
Evr Creative Commons License 2006.03.20 0 0 515
Sziasztok!
Véletlenül és örömmel találtam erre a fórumra.:-)
1979-83 között voltam Kaffkás.
A számomra legendás gimis évek sok szép emléket hagytak maguk után, persze kevésbé szépet is.
Ofő: A. Z.M. (Bill)
Felejthetetlenek maradnak Galambos "svédcsavarjai", Padányiné kémia gyakorlatai, Hamvainé és Simon Lajos jóindulata,Gerőcs "szigora" Szamosiné matekórái (és tök jó kirándulásai),melyet egy rövid időre Vajand Ágnes próbált felülmúlni. Ja és persze Rigó Éva néni keringője és palotása.
Van még aki emlékszik erre?
rips Creative Commons License 2006.03.17 0 0 514
Hát az a helyzet, hogy a mi korosztályunk tisztelet a kivételnek nem az a nagy internetezős fajta.............Sajna vénülünk, még akkor is, ha nem érezzük.Az, hogy több helyen laktál nem lenne még igazán probléma. A 30 éves oszt. találkozónkra külföldről is mindenki hazajött, aki tudott.Egyébként, ha tényleg össze akarsz valamit hozni, bemehetsz a suliba, ahol előszedik a naplót és annak az anyakönyvi részéből elő lehet keresni a régi címeket.A BM pedig kiadni ugyan nem adja ki a jelenlegi címeket, de ha megadod a nevet, anyja nevét, születi helyet és időt, akkor továbbítja a jelenlegi címre és névre a meghívót. Még külföldre is, a mennyiben az illető megtartotta a magyar állampogárságát. Nálunk is így történt, mivel volt néhány eltűnt tagunk. Ennyi........
Sarkany Creative Commons License 2006.03.17 0 0 513

Voltatok Izsákon szölőt szedni 1969 őszén?

 

Igen, voltunk... :))

Nem emlékszem az általad írt nevekre.

 

A mi osztályunk nem túlzottan összetartó közösség. Nem is emlékszem mikor volt az utolsó osztálytalálkozó, ha volt egyáltalán. :((

Mondjuk, elég nehezen is találnának rám. Érettségi óta laktam már mindenfelé az országban. Ezért is nyitottam 2000-ben ezt a topicot, de azóta sem került elő senki.

Előzmény: rips (512)
rips Creative Commons License 2006.03.17 0 0 512
Minket nem tanított a Skripecz, de ha jól emlékszem viszonylag alacsony, simahajú öreglány volt...........? A Ti évfolyamotokból egy osztályra emlékszem, az egyik oszt.társunk nővére járt oda, azt hiszem angolosok voltak.Néhány név még eszembe jut: Gönczi Zsuzsa, /Menyus?/ Rike, Lőrincz Gyula, Nagy András/Ő írt a suli lapba/Sajna másokat nem ismertem onnan. Voltatok Izsákon szölőt szedni 1969 őszén? Mi voltunk és azt hiszem annak köszönhetjük az azóta is tökéletes oszt.közösségünket. A szölőszedéshez persze semi köze nem volt.
Előzmény: Sarkany (511)
Sarkany Creative Commons License 2006.03.16 0 0 511

Nocsak, majdnem évfolyamtársak voltunk!

1967-71 között jártam oda, az "i" jelű osztályba. Osztályfőnök: Skripecz Erika

Előzmény: rips (510)
rips Creative Commons License 2006.03.16 0 0 510
Sziasztok!

Most találtam rá a fórumra, 68-72 között jártam a Kaffkába és nekem igazán kedvenc éveim voltak. A tanárok nem voltak nagy egyéniségek, de őszintén szólva nem nagyon zavart bennünket. A mi osztályunk egyébként igen lelkes 3-5 évente összejárunk és általában 80%-90%-os a részvétel a találkozókon. Igaz tanárt egyszer se hívtunk meg, de mi nagyon jól érezzük magunkat. Német tagozatra jártam F.osztályba, két évig Kindlovts Kálménné, majd Wajand Ágnes volt az ofőnk.Hát....................inkább nem jellemezném őket. De a suli és az osztály szuper volt
Sarkany Creative Commons License 2006.03.07 0 0 508
:(((
Előzmény: tiri (507)
tiri Creative Commons License 2006.03.07 0 0 507

 

 

 

   Sziasztok!

 

 

 

Szórol szóra ugyanaz, mint az 503-as.

Hófekete Creative Commons License 2006.02.02 0 0 506
Sziasztok! Véletlenül találtam meg ezt a fórumot, és nagyon megörültem neki. Anno én is a Kaffkába jártam, 1981-ben érettségiztem a B osztályban, annak is a fizika tagozatos felében. Ez utóbbi négy év lidércnyomást jelentett a számomra, különösen elsőben a heti 8 matekóra Nagyné Margó nénivel, mert a reál tantárgyak már akkor sem érdekeltek, és bár a tanárnő tudása nagyon nagy volt, a pedagógiai érzéke viszont csapnivaló. Csak hát a szüleim úgy döntöttek, ide kell járnom, és kész. Mit mondjak, nem is tartoztam az éltanulók közé. Viszont így utólag visszatekintve már nem bánom, és örülök, hogy ebbe a suliba jártam. Néhány kivétellel (Szalayné - kémia, Nagyné - matek és fizika) alapvetően, azt hiszem, nagyszerű tanáraink voltak - főleg a Titkos Marika néni, aki az ofőnk volt -, egy részük sajnos nyugdíjba is ment az érettségink után. Néhányuk sajna azóta meg is halt. Az iskola színvonalának romlása szerintem a 80/81-es tanévben kezdődött, amikor új igazgató került az élére. Mi, negyedikesek, legalább is akkor sokan így éreztük. A nyugdíjba menések egy része is ennek volt köszönhető, az új dirivel nem akartak együtt dolgozni, és mivel elérték a korhatárt, hát nem maradtak. Sajnálom, hogy azóta a színvonal még tovább esett.
VÉLA Creative Commons License 2006.02.01 0 0 505

Sziasztok!

Annyira megörültem,mikor rábukkantam erre a fórumra!No,mondanom sem kell,én is  a régi fehér suli padjait koptattam 90-94-ig Hamvay K.-né osztályában,a d.-ben.
Én spec. imádtam a sulit,az osztályt,a hangulatot...
Emeltszintü matek-biosz osztály voltunk.A következő tanárokra emléxem:

-Dömölki:botos kleopátrafrizus matektanár,rendkivül sokat orditott,de soxor volt olyan is,hogy a legdrámaibb pillanatokban elröhögte magát:))

-Loránd István:imádtam,csak és kizárólag szuperlativuszok,miatta végezetem el a magyar szakot.(amugy Ő irta a mintamókusfennafán zenéjét..nagy komcsi volt szegény,de tegyük hozzá,meggyőződéses..)

-Galambos:vén hülye,aki jópofa akart lenni,mindig a kép alatti apróbetüt kérdezte a röpdolinál,és első blikkre elkönyvelt mindenkit.

-Szalay Csabáné:terror a kémialaborban,miatta jártam 2 évig heti 2x2 alkalommal külön kémiatanárhoz,amint beléptünk a szertárba,megfagyotta a levegő,még a legelvetemültebb S.Márkó is behúzta fülét-farkát...Azóta is előjön néha rémálmomban:((

-Matyaczkó Olga:a mai napig nem tudom,mit gondoljak Róla....az tuti,hogy Ő volt azon kevesek 1ike,aki emberi,partneri hangon szólt hozzánk.

-Hamvay K.-né:egy tündér-nyuszifül,fingom nem volt a fizikához-technikához,és ezt Ő tudván gyakorlatilag végig hagyott lébecolni egy 3-as jeggyel..

-Vasas Géza:a fél osztály szerelme volt,bár abszolute nem középiskolába való,Ő egyetemi elme.

-Jánossy:egy törpeméretü terminátor,tanitványai Dzsenesszi,a seggarcúnak hivták,
mert állitólag súlyos balesete volt,és az arcán lévő roncsolt bőrt a popójáról pótolták:)))

Hát,igy hirtelen ennyi..
Ha osztálytársam olvas,jelentkezzen!!



 

Simgeri-Hobi Creative Commons License 2006.01.31 0 0 504

Hoppá ez it "Cére.." Úr!!!! http://kep.tar.hu/kaffka/50177116/17757103#2

Én '87-ben végeztem, de a félhugomék osztályába vagy évfolyamába járt.....

Szóval a képeken levők közül többek arca is ismerős.....

 

Előzmény: döbrögi (496)
tiri Creative Commons License 2006.01.24 0 0 503

 

 

   Helló Kaffkások!

 

 

   Nagy a csönd. Senkinek semmi mondanivalója?

   Én továbbra is keresem az osztálytársakat és várom a jelentkezéseket.

   Mit szóltok ehhez a marha hideghez?

TCrown Creative Commons License 2006.01.09 0 0 502

Halihó Kaffkások!

 

Pokoli régen jártam erre utoljára, még régebben írtam (71. hozzászólás) de most látom, hogy Faludi Szilárdot keresitek. Képzeljétek, hogy akkoriban KÉT Faludi Szilárd volt, s mindkettő latintanár - szóval az a díj nem biztos, hogy a "mienkről" van elnevezve.

 

A dolog, bár valószínűtlennek hangzik, tökbiztos. Tudnillik drága jó anyám egyszer fel akarta hívni latintanáromat - hogy miért, arra borítsuk a feledés homályát - s a telefonkönyvben meg is találta a "Faludi Szilárd, latintanár" számot. Meglepetésre nem az én tanárom volt, de a sorozatos ilyen esetek miatt tudta a "kaffkás" Faludi számát is...

 

 

Ne felejtsétek Emi nénit!!!

döbrögi Creative Commons License 2006.01.06 0 0 501
Szintén D-s (ha jól emlékszem...), 91-es végzős.
Előzmény: easydriver (497)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!